A 2026-os magyarországi választáson egyértelmű és legitim eredmény született, a magyar demokrácia történetének harmadik típusú kétharmada. A korábbi kormánypárt is meg tudta őrizni szavazótáborát, de ellenzéke több eszközzel is elérte, hogy sokkal nagyobb legyen társadalmi támogatottsága. E dolgozat hét lehetséges magyarázatot azonosít a választási eredmény okaira, amelyeket adatalapúan elemez.

A nemzetközi és hazai oktatásgazdaságtani, valamint humántőke-elméleti szakirodalom – többek között Schultz, Becker és Hanushek munkássága – egyértelműen rámutat arra, hogy a lakosság képzettsége, illetve a kognitív képességek fejlesztése a gazdasági növekedés és a társadalmi kohézió legfőbb motorja. A vonatkozó jogtudományi kutatások emellett hangsúlyozzák, hogy az oktatás olyan alapvető emberi jog és közszolgáltatás, amelynek az egyenlő esélyek megteremtését kell szolgálnia. Ezen elméleti és társadalmi alapvetések tükrében a ha- zai köznevelési rendszer a 2000-es évek végére jelentkező strukturális és hatékonysági problémákra, valamint a nemzetközi mérésekben tapasztalt teljesítményromlásra válaszul történelmi léptékű paradigmaváltáson ment keresztül az elmúlt tizenhat évben. Jelen tanulmány ezen időszakot áttekintve azokat a makroszintű trendeket vizsgálja, amelyek 2010 és 2025 között érdemben meghatározták a magyar köznevelés fejlődési irányait. A kutatás fókuszában egyrészt az oktatásirányítási struktúra átalakulása áll, bemutatva az önkormányzati modell fel- váltását egy állami, illetve egy expanzívan növekvő egyházi szektorra épülő duális rendszerré. Másrészt a tanulmány elemzi a rendszer kapacitásait leíró kvantitatív indikátorokat, valamint áttekinti az oktatási infrastruktúra fejlesztésének kihívásait, különös tekintettel a budapesti agglomeráció demográfiai robbanásából fakadó intézményi nyomásra és az erre adott kormányzati válaszokra.

Az alapításának 200. évfordulóját ünneplő és vezetőségváltáson áteső Magyar Tudományos Akadémia működési és pályáztatási rendszerét az elmúlt évtizedekben számos kritika érte. Az utóbbi két évben pedig felerősödtek az intézmény akadémikusainak tudományos telje- sítményét kritikával illető vélemények is. Az MTA a bírálatokra a konstruktív párbeszéd he- lyett egyoldalú kinyilatkoztatásokkal válaszolt. A nemzetközi tudományos élvonaltól elmaradó akadémikusi teljesítményeket bemutató kritikára érdemi cáfolatot nem adott. 2026-ban pedig egy közvélemény-kutatást végeztetett, amellyel az iránta megnyilvánuló közbizalmat próbálta igazolni. Jelen tanulmány az MTA közbizalmi indexének, az elvégzett közvélemény-kutatás ellentmondásos tartalmát mutatja be, ráirányítva a figyelmet a Magyar Tudományos Akadémia működésének valódi problémáira, a nemzetközi térben is versenyképes akadémikusi teljesítmény és az átlátható szervezeti működés deficitjére. Unikuma a tanulmánynak, hogy nem igazoltan jobboldali-polgári értékrendű kutatók korábbi, akadémiai működést kritizáló elemzései is bemutatásra kerülnek.

A tanulmány a közjó (bonum commune) fogalmát politikai-gazdasági realitásként értelmezi az arisztotelészi–tomista hagyomány és a keresztény társadalmi tanítás alapján. Amellett ér- vel, hogy a neoliberális és technokrata irányzatok redukált emberképe az embert erőforrássá, a közösséget koordinációs mechanizmussá teszi, miközben a gazdaság legitimációja a személyek kibontakozásához, a családok megerősödéséhez és a politikai közösség tartós fennmaradásához kötődik. A tanulmány a belső piacot nemzetstratégiai intézményként értelmezi: a társadalmi reprodukció, a demográfiai stabilitás és a szuverenitás egyik alapfeltételeként. Magyarország félperifériás helyzete, külső tőkefüggősége és területi-vállalati kettőssége olyan szerkezeti csapdát képez, amelyből csak közjó-orientált gazdaságpolitikai fordulat kínálhat kiutat. A javasolt normatív keret a személyelvűségre, a szubszidiaritás és szolidaritás elvére, a felelős tulajdonra, a szolgáló pénzügyi rendre, a családpolitikára és a szelektív iparpolitikára épít; a 2010 utáni magyar intézkedések áttekintése pedig azt vizsgálja, milyen mértékben in- tézményesíthető ez a logika a kormányzás gyakorlatában.

Jelen tanulmány arra keresi a választ, hogy az egyes országok felsőoktatási szektorának minősége hogyan változik, illetve milyen mozgási lehetőségek mutatkoznak országszinten hat év (2020 és 2026) tendenciáinak tükrében. A minőség megragadására a Times World Higher Education Rankings szolgál alapul. Az összehasonlítás azokat az országokat tartalmazza, amelyeknek van a Times World Higher Education rangsor szerint a legjobb 1000 közé sorolt egyeteme. Az időbeli összehasonlítást Markov-lánc elemzés segítségével végeztük. Az elem- zés megerősíti azt a szakirodalom által korábban már más módszerekkel igazolt feltételezést, hogy a globális felsőoktatási szektor meglehetősen stabil, az egyes országok tekintetében a minősége lassan változik. Kimutattuk továbbá, hogy a globális felsőoktatási piacon homogenizálódás figyelhető meg. A fejlődéshez hosszú távú vízió és szisztematikus intézményi fejlesztés szükséges.

A tanulmány azt vizsgálja, miként alakította Magyarország diplomáciai és gazdasági kapcsolatait a posztszovjet államokkal − Oroszország, Ukrajna, Moldova, Azerbajdzsán, Belarusz, Grúzia (Georgia), Kazahsztán, Kirgízia, Örményország, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán − az Antall-kormány időszakában. A Szovjetunió szétesését megelőző belpolitikai válság, a szuverenitási „törvényháború”, a balti erőszak 1991 januárjában, valamint az utódállamokban kibontakozó biztonságpolitikai dilemmák és konfliktusok (különösen Ukrajnában és Moldovában) közvetlenül befolyásolták Budapest mozgásterét. A cikk az orosz relációban a csapatkivonást követő pénzügyi rendezés és a „nullszaldó” politikai lezárásának folyamatát, az ukrán relációban a gyors elismerés és az alapszerződés körüli ratifikációs viták összefüg- géseit, a moldovai relációban pedig a Dnyeszteren túli konfliktus rendezési mechanizmusát mutatja be. A Belaruszra, a Kaukázusra és Közép-Ázsiára kiterjedő áttekintés azt hangsúlyozza, hogy Magyarország célja a gyors kapcsolatfelvétel, a szuverenitás tiszteletben tartása, a kisebbségvédelmi szempontok napirenden tartása és az új gazdasági lehetőségek feltárása volt, miközben folyamatosan számolnia kellett a térségi instabilitással és az orosz érdekérvényesítés korlátaival.