Magyarország magyar és külföldi szemmel

Dr. Völgyesi Miklós emeritus tanácselnök, Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégium. A cikk a Konrad Adenauer Alapítvány és a Professzorok Batthyány Körének 2009. május 19–20-án megrendezett szakmai konferenciáján 2006 októberétől (Budapest) 2009 februárjáig (Veszprém) címmel elhangzott előadás szerkesztett változata.

Az 1989. október 23. napjával megszűnt Magyar Népköztársaság hatalmi berendezkedése a jogállamiság minden elemét nélkülöző „proletárdiktatúra” volt. A Magyar Köztársaság demokratikus jogállam; hatalmi berendezkedése a joguralom. Az Alkotmánybíróság meghatározása szerint. „A jogállamiság egyik alapvető követelménye, hogy a közhatalommal rendelkező szervek a jog által meghatározott keretek között, a jog által a polgárok számára megismerhető és kiszámítható módon, szabályozott keretek között fejtik ki tevékenységüket” (Alkotmánybíróság 4/1999. (III. 21.) AB határozat).

Az államhatalmak berendezkedésének alapvető különbözősége okán a két államforma között a jogfolytonosság kizárt. Az államforma belső erőkkel átalakítását a nemzetközi nagyhatalmi erőviszony megváltozásán túlmenően a fél évszázadon át egyedül uralkodó állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt felelőtlen gazdaságpolitikája kényszerítette ki, és egyben tette lehetővé. A népgazdaság termékei előállításának és a rájuk rakodott költségek összességének a produkált termék használati értékétől és eladási árától elszakadása; a piacvezető ipari országok termékeihez hasonlítva az alacsonyabb műszaki tartalom, és az állandósult súlyos minőségi kifogások miatt már a politikailag preferált államközi piacokon is alig eladhatóság az ilyen termelést értelmetlenné tette; ugyanakkor csak ideológiai dogmákat szolgáló célból a képzetlen munkaerők tömegét felvevő, alacsony hatékonyságú teljes foglalkoztatottság költségkihatásai megbénították az ipart. A korabeli fekete humor szerint a szocializmus hajóján a gőz a gépház helyett a dudára van kötve. A „népgazdaság” összeomlásában ugyancsak domináns oksági tényezőt képeztek a sokféle „népjóléti” kiadások, amelyekkel az volt a baj, hogy az elosztható gazdasági eredmények hiányában, a nemzetközi pénzpiacokon felvett olcsó hitelekből finanszírozták. A felelőtlen, paternalista állampárti hatalom az évtized végére a közvetlen államcsőd szélére sodorta az országot. Az államháztartás súlyosan eladósodott, és – de facto – fizetésképtelenné vált.

Az eladósodásnak már a mértéke is nehezen meghatározhatónak bizonyult. Németh Miklós miniszterelnök az Országgyűlést többször is az államháztartás egyre súlyosbodó válságáról, végül az adósságszolgálat teljesíthetetlenségéről volt kénytelen tájékoztatni. A gazdaság összeomlásának következményeként a magukat kommunistának valló, ám napjainkban most már szocialistaként önazonosítók pártállama megbukott. Nagyhatalmi politikai megállapodásokra is tekintettel, az állampárt és az alakuló ellenzéki politikai erők a minden jogi felelősségre vonást mellőző „vértelen” hatalomátadásban állapodtak meg. A párt a vagyonát megtartotta; a nomenklatúra távozói „spontán privatizáció” útján és más eszközökkel politikai hatalmukat jelentős vagyonra cserélték fel.

A politikai ellenzékkel létrejött megállapodások alapján az Országgyűlés a többpártrendszer, a parlamenti demokrácia és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében – az új Alkotmány elfogadásáig –, Magyarország alkotmányának szövegét (sui generis módszert alkalmazva) megállapította(!), e jogi aktusra tekintettel azután a jogalkotás jogtechnikai megfontolásai alapján, az eredeti 1949. évi XX. törvényben becikkelyezést megtartva, illesztette azt a jogrendszerünkbe. A megegyezéssel megállapított (ideiglenes) alaptörvény alkotását a valóságos élet helytállónak igazolta.

A Varsói Szerződés felmondása, megszűnése, az Európai Unióhoz, a NATO katonai szervezetéhez csatlakozásunk; a nemzetközi jog általánosan elismert szabályainak, valamint a nemzetközi jog és a belső jog összhangja elveinek érvényre jutása, és az eljövendő időkben nemzetközi egyezményekhez való további csatlakozásunk az alkotmányunk folyamatos módosítását tette és a jövőben is folyamatosan teszi szükségessé. Időtállóan kiérlelt törvényszöveg megalkotása, ezekből a megfontolásokból kiindulva, csak a későbbi jövő feladata lehet. Átmeneti érvényű alaptörvényünk az abban deklarált független, demokratikus jogállami intézmények működtetéséhez azonban elégségesen megfelelő.

A kancellária dominanciájú hatalom a mindenkori miniszterelnöknek az állami élet teljes körű irányítására, politikai akaratának joghatalommal realizálására még a kormánya felett is abszolút és szuverén jogosítványokat biztosít. Felkérésem témája szempontjából kiemelten említem a rendvédelmi szervek működtetése irányításának a jogát; a kormánynak a maga feladatkörében (törvénnyel ellentét tilalma mellett) a miniszterelnök aláírásával jegyzett rendeletek, határozatok hozatalának jogát; a kormánynak az alárendelt szerveknek ellentmondást nem tűrő (categoricus imperativus) parancsok adása jogát, amellyel azok által hozott minden olyan határozatot és intézkedést megsemmisíthet, megváltoztathat, amely megítélése szerint törvénybe ütközik. Ez a felhatalmazás azonban felelősséggel, a miniszterelnök primer politikai és jogi felelősségének átháríthatatlanságával párosul.

A magyar közjogban tradicionális elem, hogy az ország történelmének első miniszterelnöke, gróf Batthyány Lajos kinevezése óta mindenkor (mindenért) felelős miniszterelnöke van. Ennek a súlyos felelősségnek politikai, erkölcsi, etikai, akár büntetőjogi alapokon történt számonkéréseként napjainkig – vértanúként vagy megérdemelten – hét esetben eredményezte magyar miniszterelnök erőszakos halálát.

Az Alkotmány általános érvényű rendelkezése szerint a pártok közhatalmat közvetlenül nem gyakorolhatnak, egyetlen párt sem irányíthat semmiféle állami szervet; de ez a rendező elv különösen az utóbbi években gyakran sérült.A fékek és ellensúlyok érvényesülésének alkotmányos alapelve – amelynek, az Országgyűlés által a kormány ellenőrzésében kellene realizálódnia – a valós működésben nem, pontosabban fordított hatásmechanizmusban teljesül. Szereptévesztésben tevékenykedik az Országgyűlés, amikor a választóik, a nemzet képviselete helyett pártok képviselői gyűlésének tekinti magát, és ennek megfelelően pártérdekeket szolgálva tevékenykednek tagjaik, frakcióik. Ugyanilyen szereptévesztésben vannak azok a pártok, amelyek úgy vélik: a kormányon, hivatalt betöltő tagjaikon, illetve a támogatásukkal megválasztott képviselőkön keresztül jogosultak közhatalmat befolyásolni, sőt gyakorolni.

Alkotmánybíróság határozatának indokolásával bizonyított, hogy ezeket az alapelveket súlyosan sértette, és ezért kirívóan alkotmánysértő jogi aktus volt a pártja politikai manipulációjával jogelődjét megbuktató Gyurcsány Ferencnek pártjelöltként miniszterelnökké nevezése. Ugyanis akkor miniszteri hivataláról lemondása miatt már nem volt tagja a kormánynak, és országgyűlési képviselő sem volt. Medgyessy Pétert váltó kormányát alappal minősítették illegitimnek.

Az Országgyűlésnek a kormányt ellenőrző alkotmányos ténykedése helyett az akkor regnáló szocialista–szabaddemokrata koalíciós kormány a parlamenti többségét adó képviselői pártfrakcióit erőhatalommal uralta, és jelenleg is folyamatosan nyomás alatt tartja. Voksaikkal a frakciófegyelmet sértő tagjaikat büntetésekkel sújtják. Ennek kirívó bizonyítéka, hogy a miniszterelnök 2006. május 26-án elmondott „őszödi beszédét” pártjának parlamenti képviselőcsoportja a nyilvános rosszallás minden jele nélkül tudomásul vette – amelyben ugyanis elismerte: a választások megnyerése céljából mind a gazdaság állapota, mind az európai uniós vállalásaink kényszere miatt elkövetkező megszorításokról ő és kormánya, valamint pártja megtévesztette a közvéleményt. Hazugságok, elhallgatások, elképzelhetetlen trükkök, visszaélések, a kormányzati semmittevés beismerésén túlmenően azt a durva fenyegetést is alkalmazta, hogy nem kell a politikáját támogatni, azt elutasítva azonban a havonkénti félmilliós képviselői jövedelem elveszítése a tét: vissza lehet térni a már elfeledett fizikai munkát (például autófényezést) végezni.

A választási megtévesztést idővel a társadalom széles rétegei is érzékelték. Azt, hogy a kormány csalárd programja végrehajtásának nincs materiális alapja, míg az attól lényegesen eltérő tervek végrehajtására pedig legitimitása. Arra utólagos felhatalmazást a megtévesztéssel megválasztott, ezért ugyancsak kétes értékű legalitással rendelkező Országgyűlés sem adhat.

A politizálásnak az utcára tolódását nem az ellenzék, nem is a kellő rálátással nem rendelkező tömeg, hanem a kormány és parlamenti többsége pártjainak a magatartása okozta. Az alkotmányban biztosított véleménynyilvánítási jogukkal élők 2006 őszétől indokoltan és folyamatosan az utcán éltek, mert a sajtó – alkotmányos elvet sértően – a kiegyensúlyozott tájékoztatási kötelezettségét nem teljesítette, és a kormány tevékenységét kifogásoló véleményüket csak spontán tüntetések, a gyülekezés jogán tömegrendezvényeken hozhatták nyilvánosságra.

A 2006. évi tudatosan hazug választási programígéretek alaptalansága és azok tényekkel cáfolatának össztársadalmi érzékelhetősége után a titkos „őszödi beszéd” mindmáig tisztázatlan szándékkal került nyilvánosságra. Ezt a következtetési bizonytalanságot a miniszterelnöknek a célok eléréséhez bármilyen – akár jogsértő – eszköz használatának megengedettsége, annak gátlástalan módon az erkölcs és etikai megfontolások elé sorolása és folytatott gyakorlata alapozza meg. Bizonyosan csak azt lehet tudni, hogy a hangfelvételt feljavított minőségben a politikai hatalom által uralt Magyar Rádió hangtechnikusai állították elő, és azok másolatait motoros futárok kézbesítették az írott és az elektronikus médiumoknak. Annak tartalma, valamint államfői minőségében a köztársaság elnököt a 2006. évi országgyűlési képviselői választásokat megelőzően, a miniszterelnöktől valótlan tartalommal kapott megtévesztő hivatalos tájékoztatás tényei mélyen megdöbbentették, aki ezért az államszervezet demokratikus működése feletti őrködése alkotmányos jogát és kötelezettségét teljesítve, a koalíció parlamenti képviselőit az erkölcsileg is szükséges személyi konzekvencia megfontolására emlékeztette. Az államelnök felhívására a miniszterelnök a személye elleni bizalmatlansági indítvány kezdeményezésével válaszolt, melyre a kormánypárti frakciók – már a valóság tényeit ismerve, a szabad demokrata koalíciós partner képviselői is – bizalmat szavaztak a kormányfőnek. A köztársaság elnöke a közjogi lehetőségeit kimerítve erkölcsi értékítéletére hagyatkozott; a szavahihetetlen miniszterelnökkel személyes érintkezéseit az elkerülhetetlen hivatalos találkozásokra korlátozta.

A médiában történő közszerepléseiben Gyurcsány Ferenc a többpártrendszert, ezzel annak alkotmányos alapelvét támadva azt a szándékát is kinyilvánította, hogy az ellenzéket, a Fideszt háromszor is „elverve” a politikai közéletből véglegesen ki kell szorítani. Más alkalmakkor embereket élvezettel sértegetve, az ellenzéknek kóbor kutyaként sintértelepre vágását, ott a fizikai megsemmisítés sorsában osztozásnak a személyes vágyát fejtette ki.ű

Hatályos alaptörvényünkben a győztes pártprogram alapján az államhatalmat működtető miniszterelnöknek a hatalom erőszakos gyakorlására, demokratikus ellenzéket kiiktatva a hatalom kizárólagos birtoklására való törekvéseit, az ilyen és hasonló döntéseket gátló, azokat hatékony jogi következményekkel fenyegető alkotmányos garanciák hiányoznak. Ezt a hiátust majd csak az Országgyűlés kétharmados szavazati többségével elfogadott végleges Alkotmányban és a domináns népszuverenitás tényleges teljesülése érdekében, és célszerűen majd egy az új alaptörvényt megerősítő népszavazással lehet kiküszöbölni.

Alkotmányos alapintézmények működésébe pártcélokat szolgáló beavatkozást kizáró tételes jogi garanciák hiányai a miniszterelnök hatalmával való visszaélést lehetővé tették. Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségét a demokratikus jogállam működésének elvi alapjait súlyosan sértő alkotmányellenes jogalkotások is jellemzik. Noha a 2006 óta hatályos alkotmány a közélet és a közügyek vitelére irányítást és értékrendet ad, mégis, arra felesküdött köztisztséget viselők, akárcsak a példájukat követő polgárok, egyaránt eklektikusan, a nekik tetsző elemeket kiválogatva tartják be az alkotmányt. Tetten érhető vélekedésük szerint, amikor számukra módosítandónak tetszik, ott eleve különösebb kockázat nélkül túltehetik magukat alkotmányos kötelezettségeiken. A jogalkotás törvénye tudatos sérelmével – köztük minősített (kétharmados elfogadottságot igénylő) – törvényeket, nemzetközi jogi szerződésekben vállalt kötelezettségek betartását garantáló törvények tételes rendelkezéseit, rendező elveit sértve, azok tartalmának módosító megváltoztatását elérve, sorozatosan a jogalkotás hierarchiájában alacsonyabb érték besorolású jogszabályokkal változtattak meg. Az Alkotmánybíróság elvben gátat vethet a végrehajtó hatalom jogalkotásban elkövetett jogsértéseinek, azonban ügyfeldolgozói kapacitása a tudatosan reá zúdított feladatok tömegének a feldolgozására elégtelen.

A 2006. évi választásokat követően a materiális életviszonyok jelentősen romlottak. A politikai ellenzék és a polgárok tömegei közterületeken – a Parlament előtti Kossuth téren folyamatosan – gyülekezve markánsan verbális, de fizikailag erőszakmentes tüntetéseken kérték számon a megszorító rendelkezések okait, és a miniszterelnök lemondását követelték.

Tették ezt törvényesen, mert a Magyar Köztársaság Alkotmányában elismeri és biztosítja a békés gyülekezés jogát és annak gyakorlását; a közérdekű adatok megismerésének és terjesztésének, valamint a szabad véleménynyilvánításnak a jogát. Ezek a szabadságjogok az Európai Tanács által 1950. november 4. napján elfogadott Emberi Jogok Európai Egyezménye, valamint az Egyesült Nemzetek közgyűlése XXI. számú ülésszakán 1966. december 16. napján elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmányához csatlakozás, és azok kihirdetésével a nemzetközi jog dominanciáját elismerő belső jogunk részévé válva, az állam kötelezettségeiként kerültek az alkotmányba. A gyülekezés jogát a Büntető Törvénykönyv sui generis rendelkezésben védi.

A médiában 2006. szeptember 17-én, kezdetben még nem teljes terjedelmében, nyilvánosságra hozott „őszödi beszéd” tömegek felháborodását hozta. A délutáni órákban a Kossuth téren tüntetések kezdődtek; az esti órákra a kisebb csoportosulások már több ezer főre duzzadtak. Másnap a Kossuth téren és a Képviselői Irodaháznál tüntetők tömegei gyülekeztek; az ott biztosító rendőri erők 378 főből álltak. A Kossuth térről 21.45 óra körüli időben 30–40 tüntető a közeli MTV székház főbejáratához ment azzal a küldetéssel, hogy a tüntetők petícióját élő adásban olvassák be. Vezetőjükként fellépő Toroczkai Lászlótól Mittó Gábor r. alezredes a petíciót átvette; annak közszolgálati adásba kerülését azonban a gyülekezés jogának kétharmados törvényében írt kötelezettsége ellenére az MTV elnöke megtagadta. Közben a Kossuth térről nagyon sokan mentek át az MTV székházához.

A Hír Tv folyamatos tudósításai, valamint Ignácz István rendőr tábornok utóvizsgálati jelentése szerint a főbejáratot 50–100 főre tehető, nagyon kemény agreszszív csoport támadta meg; az őket támogató, szándékerősítő mag 100–200 főre tehető, míg a háttérben tartózkodó, nézelődő, fotózó passzív tömeg több ezer embert tett ki. Az MTV-székház spontán elhatározással történt ostromának gondolatát saját elemző megfontolásom szerint a tényekből felismerhető politikai cél és annak eredménye cáfolja. Az általam figyelembe vett tények dr. Ignácz István, majd dr. Papp Károly rendőr tábornokok hivatalos bizottsági jelentései, médiumok objektív értékű képei, dr. Herczeg Géza, dr. Terstyánszkyné dr. Vasady Éva és dr. Zlinszki János emeritus alkotmánybírók közös tanulmányán, és részben dr. Gönczöl Katalin vezetésével kormányhatározattal felállított munkacsoport jelentése tartalmain alapulnak.

Az intézmény épületének védelmére közvetlenül és a Kossuth térre telepített rendőr csapaterők az erőszakos felforgatókkal szemben jelentős létszám- és erőfölényben voltak. Mégis, az épület főbejáratának tűzoltófecskendők vízsugarával védése ellenére, a televíziós felvételek szerint lényegében eszköztelen támadók leküzdötték a bejárat komoly védelmet nyújtó műszaki rendszerét; a belül tartózkodó – erre a feladatra felkészítetlen – rendőrosztag a behatolást, az épületen belüli illetéktelen civil mozgást nem akadályozta meg, senkit nem igazoltattak, elfogásokat nem alkalmaztak. Az MTV 1. csatorna műsortervének megfelelően zavartalanul folytatta adását; az épületen belül már szabadon mozgó behatolók pedig már semmit nem tettek a petíciójuk adásba kerülése érdekében. Ugyanakkor a védekezők alezredes rangú parancsnoka a dandártábornok felettesétől ismételt telefon- és szolgálati rádióhívásokban hiába kért erősítést. Ez azért szembetűnő történeti esemény, mert az épülettömb másik oldalán, a Zoltán utcába telepített, jelentős ütőerejű rendőr csapaterőnek és a Kossuth teret biztosító egységeknek segítségnyújtást kezdeményező javaslataik ellenére, tiltó parancsra a telepítési helyeiken kellett maradni. Az alegységparancsnokok sikertelenül keresték a helyszínparancsnokot. Az országos rendőrfőkapitány helyettese az események helyszíne térségében tartózkodott. Hatékony parancsnoki beavatkozásának elmulasztását utóbb közrendvédelmi szakmai területen képzetlenségével mentette.

Az MTV-székház eredményes ostromának a tüntetésektől megrendült hatalom jelentős érdekeit szolgáló kiterveltségét, majd azzal motivált végrehajtásának bűnügyi bizonyítása komoly vizsgálati szándék hiányában még nem történt meg. De az említett fontosabb tények és összefüggéseik megalapozzák annak alapos gyanúját, hogy provokátor elemek befolyásolták a történeti események alakulását. Melyek a kormánynak hasznos hivatkozási alapot szolgáltattak az elkövetkezett napokban, majd az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját 2006. október 23-án közterületi rendezvényeken jogszerűen és békésen ünneplő polgároknak brutális fizikai erővel megfélemlítésére, „megleckéztetésére”.

Ez a gyanú okszerűen megalapozott, ha nem tévesztjük szem elől Gyurcsány Ferenc retorikáiban a Fidesz politikai megsemmisítését célzó fenyegetéseit.

Az MTV-székház ostromát követő napokban szolgálati azonosító jelvény nélkül, rendőr gyakorlóruhát viselő kisebb csoportok Budapest belvárosi kerületeiben éjszakai razziákon, mindmáig fel nem derített parancsoknak megfelelve kiprovokált, bántalmazással és alkalmanként elfogásokkal járó intézkedéseket alkalmaztak. Nem csak kis létszámú tüntető csoportokat vertek széjjel, hanem szórakozóhelyekről kiterelt vendégeket, békés járókelőket is oktalanul bántalmaztak, személyes szabadságuktól is megfosztva őket. Otromba eljárásukat a Duna-part lépcsőin lerohant szerelmespár elleni „intézkedés” különösen jól példázza. A fiatal nő kézitáskáját és a férfipartnerének a lábáról levett cipőit a Dunába dobták, majd ezt követően mindkettőjüket elfogva őket előállították. Dr. Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter 2006. szeptember 19-én a lemondását felajánlotta, azt azonban a miniszterelnök nem fogadta el. Ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy a rendőrség a miniszterelnök intencióinak megfelelően tevékenykedett.

A tüntetések azonban nem szűntek meg. A helyhatósági választásokra készülő Fidesz a rendőrség kiszámíthatatlan magatartása és provokációk veszélye miatt szeptember 23-ra, a Hősök terére tervezett választási nagygyűlését is lemondta. A nemzeti ünnep eseményeire készülő rendőrség csak a Fidesz-rendezvény „biztosítására” három század „tömegoszlató erőt” irányzott elő. Az 56 állam meghívott vezetőivel a Kossuth térre tervezett állami megemlékezés miatt az ott folyamatosan tüntetőknek átmeneti időre és erőszakmentes eltávolítása érdekében a köztársasági elnök is tárgyalt a rendészeti ügyek miniszterével. A tér éjszakai órában történő kiürítésére mégis erőszakkal, csapaterővel, de azzal az ígérettel került sor, hogy az ünnepelők az 1956. október 23-a óta vérrel szentelt szakrális- tradicionális helyszínre visszatérhetnek.

Az eljárási szabályban követelt tájékoztatási kötelezettsége elmulasztása miatt azonban a közterületen ünnepelni szándékozók nem értesültek a budapesti rendőrfőkapitánynak a Rendőrség törvénye 60. §-a (2) bekezdését kiterjesztően értelmező álláspontjáról, amely szerint: rendőr csapaterővel tömegoszlatás alkalmával „a rendőrség a helyszínen levők egyéni felelősségét nem vizsgálja” tartalmát torzította el. Annak sunyi értelmezése azt a hamis, a törvény diszpozíciójában le nem írt felhatalmazást állítja, hogy a törvény rendelkezése alapján az oszlatást végző rendőr jogszerűen, és akár testi sérülést is okozhatóan bántalmazhat. De az értelmezés nem tér ki arra, hogy egyáltalán limitált-e a „jogszerűen” okozható sérülés súlyossága, és azzal eredményként meddig, akár a gondatlan emberölés okozásáig számításba veendő súlyosabb sérülések elkövetőinek is büntetőjogi mentesülést enged-e. A ténylegesen okozott sérülések ez utóbbi főkapitányi értelmezést alapozzák meg. Ezek vannak ugyanis ok-okozati összefüggésben azokkal a sajtó- és civil képi dokumentumokkal, hogy robbanó fegyverekből kilőtt gumilőszerekkel, ingerlő gázgránátokkal fejre, felsőtestekre célzottan lőttek a REBISZ fegyveresei.

Ez az okszerű felismerés pedig azt a további kérdésfelvetést alapozza meg, hogy ha a végrehajtó állomány a bántalmazással előforduló, és nem is limitált sérülés okozására quasi feljogosított volt, akkor a sérültek várható sokaságának kötelezően nyújtandó mentés, orvosi segítségnyújtás preventív megszervezésére, akárcsak annak tényleges nyújtására miért nem került sor.

A rendőri csapaterő alkalmazását még át nem élt emberek nem szembesültek, és ezért tapasztalati alapon sem ismerték annak durva, erőszakos végrehajtási módját, miképpen nem ismerhették a rendőrség nem publikus Csapatszolgálati Szabályzatát sem, amelynek pedig 448 pontjából a tömegoszlatásra vonatkozó 57 pont a „csekély veszélyérzettel és jogismerettel rendelkező” állampolgárok számára számos jogkövető kötelezettséget ír elő. (Gönczöl-jelentés 2.4.4.)

2006. október 26-án az Astoriánál az ünneplés szándékával gyülekezők létező rendismereti tudatát a békésen jogszerű gyülekezés, a véleménynyilvánítás és a szólásszabadság alkotmányos jogainak ismerete töltötte ki. A főváros számos pontjára telepített hatalmas ütőerejű rendőri csapaterők a Rendőrség törvényében és a Szolgálati Szabályzatban a tömegoszlatás törvényes kényszerítő eszközei között taxatíve fel nem sorolt, ezért jogszerűen nem alkalmazható törvénytelen fegyverekkel is fel voltak szerelve. Különösen szembetűnők voltak az automata gépkarabélyok csövére húzott, páncéltörő puskagránátokkal felszerelt mesterlövész alegységek kivezénylése. A tömegoszlatásnál használhatatlan ezeknek a fegyvereknek a felvonultatása, ez csak a hatékony megfélemlítés céljával történhetett. Elgondolkodtató körülmény az is, hogy mert ezeknek a fegyvereknek felvétele csak az országos rendőrfőkapitány vagy helyettese engedélyével történhetett, erre milyen feltételezett veszély miatt, és kinek a rendelkezése alapján kerülhetett sor.

Az évfordulós nap kora délutáni órájában a fegyveres küzdelmek egykori személyiségei, halálraítélt, de életben maradt felkelők és szimpatizánsok, emlékező ünnepük után – hatósági ígéretben bízva –, a Corvin közből a Kossuth térre akartak átmenni. Vonuló csoportjaikat azonban az Alkotmány utcában csapaterővel, vízágyú, AWGL könnygázgránátok bevetésével támadták meg. Az ellenállók kődobálással, fizikai erőszakkal is válaszoltak. A rendőrség az ésszerűen választható XIII. kerületi Váci út helyett a Fidesz gyülekezése, Budapest belvárosa irányába hajtotta végre a tömegoszlatást. A Fidesz rendezvénye megkezdésével egyidejűleg a csapaterőket a Bajcsy-Zsilinszky út–Andrássy út–Erzsébet tér kereszteződésében megállították. A várakozás ideje alatt a Nemzetbiztonsági Tanács a rendőrség irányítására felhatalmazott miniszterelnök vezetésével ülésezett.

A rendőri vezetés a Gyülekezés törvényében védelmet előíró kötelezettsége és a Deák téren kialakult súlyos rendbontások ellenére, a Károly körút–Dohány utca–Herzl Tivadar tér–Zsinagóga közös térbeli találkozási pontjánál meg sem kísérelte, és semmilyen módon nem szigetelte el a tömegoszlatásával az emlékező rendezvény felé szorított, fizikailag is ellenálló tüntetőket a békésen ünnepelőktől. Az említett közterületek csatatérré alakultak. Ez a mulasztás egyben sanda „remények” gyanúját is felveti, mivel a hatalmi politikában standard jobboldali antiszemitizmus hisztérikus vádjai ellenére, most minden védelem nélkül hagyták az összecsapásokkal közvetlenül érintett Zsinagógát!

A hivatalosan 18 óráig tartóan bejelentett és ténylegesen addig is tartó rendezvénynek rendőri biztosítási parancsnoka valótlanul annak befejezését jelentette azzal, hogy a normális és tisztességes emberek a Kálvin tér irányába távoznak. Ezért 17.45:47 órakor kiadott Rendező-01 utasításra 16.46:47 órakor az alegységparancsnokok az Astoria irányába robbanófegyverekből kilőtt gumilőszerek, gázgránátok alkalmazásával tömegoszlatásra adtak parancsot. A Fidesz–MPSZ főrendezője, Varga Szilvia – mert a mellé rendelt rendbiztos rendőrtiszt eltűnt – a BRFK közbiztonsági helyettesétől mobiltelefonon kísérelt meg törvényes rendőri védelmet kérni. Lapid Lajos rendőrtábornok azonban a kapcsolatot megszakította, és elérhetetlen volt. A Deák tér–Madách tér–Károly körút nyomvonalán a lovasrendőr-alegység – utóbb sem tisztázható parancsra – kivont karddal rohamot hajtott végre, míg a megindított csapaterő gumilőszert, ingerlő gázgránátok lőve, tonfával és (tilalmazott) viperával ütlegelve, minden megkülönböztetés nélkül az eléjük került embereknek – külföldi állampolgároknak is – igen súlyos, részben maradandó sérüléseket okozva „tömegoszlatott”.

Budapesti kórházak nem teljes adatai szerint 14 civil személy látása sérült; legalább 4 esetben maradandó fogyatékosság következett be. Osztályos és ambuláns ellátásban súlyos sérüléssel összesen 1 rendőr és 13 civil személy, míg könnyű sérülés miatt 16 rendőr és 137 civil részesült orvosi ellátásban. A tömegoszlatásnál az előfeltételek esetén alkalmazható kényszerítő eszközök egy részét tiltott módon használták. Ilyen kirívó esetek voltak az élet kioltására alkalmas eszközökkel a fel nem fegyverkezett, ellenállást sem tanúsítókkal szemben, ráadásul fejre és felsőtestre célzottan gumilőszerrel, lejárt szavatosságú gázgránátokkal lövések. Ugyancsak szándékos jogsértő eljárás volt az elfogottaknak bilincsek helyett a Szolgálati Szabályzatban kifejezetten tilalmazott kábelkötöző vékony műanyag szalagokkal, megalázó módon földön, hason fekvő testhelyzetben, a hátracsavart kezeik „bilincselése”, melyet szándékosan a vérkeringést gátló, erős fájdalmat okozóan alkalmaztak. Közismert Révész Máriusz (Fidesz) súlyos bántalmazása, aki országgyűlési képviselői igazolványát mutatva a csapaterő-parancsnokot kereste. Leütötték, majd az eszméletét veszített és már a földön hason fekvő sértettet a felsőtestén csonttöréseket okozóan bántalmazták. Fejét orvosszakértői vélemény szerint 10–14 rúgás érte; sérülései miatt a fejbőrét két helyen is össze kellett varrni. Bene László országos rendőrfőkapitány országgyűlési vizsgálóbizottság előtt tett valótlan állításával szemben számára segítséget nem nyújtottak. A parlament ülésén a kormánypárti képviselők kigúnyolták; Kuncze Gábor frakcióvezető Révész Mártíriusznak nevezte. Az ügyészségi nyomozás a bántalmazó tettestársakat nem azonosította. Büntetőeljárás bírói ügyszakban a megveretést közvetlen közelről tétlenül szemlélő és ellene fel nem lépő rendőr főtörzsőrmester és az észlelése ellenére jelentés írását elmulasztó rendőr őrnagy ellen folyik. Az országos rendőrfőkapitány intézkedése alapján Papp Károly r. tábornok bizottságának jelentése megállapítja, hogy a bevetett rendőri állomány a jogszabályok kötelező utasításai ellenére gyakorlóruházatán a hivatalos személy minőségét igazoló és jogszerűtlen intézkedéssel szemben jogorvoslati eljáráshoz elengedhetetlen szolgálati azonosító jelvényét nem viselte. Bizonyított körülmény az is, hogy a teljes parancsnoki kar az előírt írásban jelentéstételi kötelességét sem teljesítette. Ezek tényszerűen hivatalos személy által elkövetett személyi bűnpártolásnak felelnek meg, mert ezek a mulasztások a bűncselekményeket elkövetett rendőrök személyi azonosítását akadályozzák.

Sólyom László köztársasági elnök úr a bűncselekményeket elkövető politikai és rendőri vezetők felelősségének ügyészségi vizsgálatát sürgette, azok nyomozásának eredménytelenségét többször is kifogásolta. Álláspontját egyértelműen határozta meg: a jogállam az erőszakot nem tűri. Büntetendő.

A 2006 két őszi hónapjában elkövetett erőszakos cselekmények kivizsgálására alakult Civil Jogász Bizottság 2008. május 13. napján a gyülekezési szabadság megsértésének bűntette és sok ember életét veszélyeztető emberölés bűntette kísérletének bűnrészesként elkövetése megalapozott gyanúja miatt büntető feljelentést tett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen. A Központi Nyomozó Ügyészség a feljelentést 3 napon belül minden érdemi vizsgálat nélkül, bűncselekmény hiányára utalással, majd az ellene benyújtott panaszt a Legfőbb Ügyészség Különleges Ügyek Főosztálya elutasította.

Az áttekintett történeti események azt bizonyítják, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya a demokratikus jogállam intézményeit létrehozta. De annak ellenére, hogy az alaptörvényünk a közélet és a közügyek vitelére irányítást és értékrendet ad, Gyurcsány Ferenc kormánya a jogállamiságnak az Alkotmánybíróság határozatából idézett kritériumait tudatosan átlépve, a jogállam többpártrendszerét, a parlamenti demokrácia alkotmányos alapelveit támadva, az általa uralt kormánykoalícióval érdekközösségben már a jogalkotásban is alkotmányellenesen, esetenként alapvető emberi szabadság jogokat korlátozott. A demokratikus jogállam végrehajtó hatalmával való visszaélés technikájával pedig brutális rendőrállami terroreszközökkel meg is kísérelte, a kommunista eszméken szocializálódott nézeteinek megfelelően, politikai ellenzékének a közéletből fizikai megsemmisítéssel is vizionáló kiszorítását.

Összegezve: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kormányának működése – 2006. szeptember 17. és október 24. napjai közötti időben abszolút módon – a jogállam törvényeit szándékosan, ezért már büntetőjogi felelősséget felvetően sértette.

Azt a kardinális fontosságú tényt, hogy a politikai ellenzékhez tartozó ünneplők ellen, a közterületen gyülekezők megfélemlítése céljából kiprovokált brutális, közvádra üldözendő, részben katonai bűncselekményeket kimerítő, rendőri terrortámadások Gyurcsány Ferenc koalíciós kormánya intencióinak feleltek meg, Demszky Gábor főpolgármester által Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitánynak háromféle jogcímen is adományozott kitüntetései, és dr. Bene László országos és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányoknak a magas szakmai elismerést kifejező Szent Györgyrend adományozásai félreérthetetlenül ki is nyilvánították.

Közeli elmúlt idők politikai eseménye a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége kormánykoalíciójának felbomlása, majd a kisebbségi átmeneti kormányzás után a miniszterelnök személyében bekövetkezett váltás.

Közös kormányzásuk belpolitikájának egyik maradandó következményeként azonban beláthatatlanul hosszú éveken át tartóan, rendkívüli erőfeszítésekkel is kétséges eredményességgel kezelhető, és lehetségesen már a közeli jövőben a köznyugalom felrobbanásával fenyegető örökséget hagyott az őket követő kormányoknak. A több évszázad óta az ország népével – bár nem teljesen konfliktusmentesen – együtt élő cigány kisebbség tudatában felelőtlen, politikai haszonszerzéstől generált, súlyosan romboló hatású mentális változások következtek be. A gazdasági válságtól legjobban sújtott mélyszegény rétegek életkörülményei a származásuktól függetlenül már alig elviselhetőek. Az éhséglázadásokkal fenyegetettséget komolyan kell számításba venni. Meggyőződésem, hogy a kisebbik koalíciós párt annak közeli fenyegetettségét, és abban a kormányzati felelősségüket felismerve anyagi eszközök hiányában és pótcselekvésként helyette találta ki a tolerálandó „cigány megélhetési bűnözés” fogalmát; a tulajdon elleni szabálysértések értékhatárának 20 000 forintra emelését, amelyekkel a többségi társadalom előtt az antagonisztikus probléma késedelem nélküli megoldásának időhúzással elodázását érték el. Tették ezt annak árán, hogy a kisebbséggel kiszolgáltatottan, kényszerűen együtt élő károsultak többnyire ugyancsak a szegénységi küszöb tájékán tengődnek, és terményeik, állataik ellopásai a mindennapos megélhetésüket lehetetleníti el.

A többnyire csak fizikai segédmunka végzésére alkalmas képzetlen emberek munkaviszonyban foglalkoztatását a gazdaság, különösen az építőipar nagymértékű összeomlása szüntette meg. Ennek az állapotnak eredményes „gyógykezelhetősége” több olyan egymással feloldhatatlan ellentétben álló feladat egyidejű sikeres végrehajtását követeli meg, amelynek elsősorban materiális alapjait a költségvetés a hivatalosan 3,7 millió munkavállaló adóbefizetéseivel – amely a számítások szerint lassan már a törvényes nyugdíjak folyósítását is alig fedezi –, az egyre növekvő segélyek kifizetéséhez képtelen lesz költségvetési bevételfedezetet nyújtani. A segélyekkel támogatás dologi feltételei már felismerhetően rövidesen összeomlanak, lecsökkennek. De ennek a kisebbségnek a munkavállalási hajlamait a – választási politikai támogatásért motivált – segélyezési rendszer, amely a munkával elérhető bérrel közel azonos juttatást nyújt, a munkavégzés értelmetlenségét motiválja. A gyermekszaporulat ugyancsak jelentős összegű segélyek kifizetését teszi szükségessé, azonban tapasztalati tény: a támogatást igen széles körben nem a gyermekellátás céljára – jellemzően a kocsmai hitelek kifizetésére – fordítják. Gyakran fordul elő, hogy a pénz helyett kapott élelmiszer-utalványokat is eladják. Cigány gazdagok uzsorahitelei már büntetőjogi védőnorma elfogadását is szükségessé tették.

A tanulással, tudással felemelkedés megértése, elfogadása, annak rögös útján járás csak változatlanul szegénységben megélendő sok év után realizálható, és ezért nem igazán vonzó a fiatal cigány tömegek számára. Devianciájuk riasztó jelenségei az óvodai, iskolai közösségekben, az ingerszegény környezetből érkezés fő motivációja miatt az osztálytársaikhoz képest túlkoros gyermekek sokasága, a közösségi oktatás eredményességét gátló kezelhetetlenségük, esetenként a felfogóképességben genetikai eredetű visszamaradottság, konfliktusok esetén a tanulók és nem ritkán a felnőtt hozzátartozók részéről egyre többször a nevelő pedagógusokat ért tettleges bántalmazáshoz vezetnek. Gyakoriságuk a közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett bántalmazás bűncselekményének növekvő esetszámaival érzékeltethető.

A koalíció a pozitív diszkriminálásra jogosultság eszméjével is súlyosan célt tévesztett. Ez az öntörvényű, a magyar fajú népességbe beolvadásra elvétve törekvő kisebbség a befogadó társadalom normáinak jogkövető betartására eddig sem volt hajlamos. Vegyes házasságaik ritkák, gyakran sikertelenek. Saját közösségükön belül is elfogadott a más vagyonának ellopásáról vallott felfogás, amely nem bűnnek, hanem a lelepleződést a nem is restellendő balszerencsének tekinti. Bűnszervezetekben, csoportosan, sokféle erőszakos bűncselekményeket elkövető, újabban védelmi pénzeket szedő, már fiatal leányokat is prostitúcióra kényszerítő, a családban vérfertőző és jogi értelemben erőszakos nemi közösülésnek minősülő bűncselekmények ismertté válásai már nem is okoznak meglepetést a nyilvánosság számára. A más vagyonát károsító cselekményeik egyre durvábbak. Típusosak lettek a nem, vagy ritkán védett teljes erdőrészleteknek derékmagasságban(!) motoros láncfűrészekkel kivágása, teherszállító gépkocsikkal elszállítása, orgazdáknak értékesítése.

A pozitív diszkriminálás megkülönböztetésének a származás alanyi jogán elvárása olyan gondolkodási deformációkhoz is vezetett, hogy ez a kisebbség a vélt vagy valóságos sérelme esetén akár véres önbíráskodásra is „jogot” formál. Közlekedési eseménnyel összefüggő legkirívóbb eset az Olaszliszkán vérszomjas horda által, a sértett életben maradásának minden esélyét kizáró önbíráskodó lincseléses gyilkosság volt. Közúti balesettel érintett, de abban vétlen, esetleg segítségre szoruló sérültről meggyőződésnek erkölcsi és jogi kötelezettségét teljesíteni akaró Szögi Lajos sértettet a vele utazó gyermeklányai szeme láttára fizikai és lelki gyötrelemmel párosuló különös kegyetlenséggel végezték ki. Tébolyult női felmenő, kezében fejszével a még gyermek-, illetve fiatalkorú lányok fejének levágására, megerőszakolására is buzdította a támadókat. A helyi cigány közösség nem működött közre a történeti események tisztázásában. Pontosabban: tanúk megfélemlítésével, agresszív magatartással részben eredményesen akadályozták a teljes elkövetői kör azonosítását, a vád alá helyezetteknek az ölésre irányuló konkrét cselekménye bizonyítását. (Előadásom elhangzása után kihirdetett ítéletében az elsőfokú bíróság a vélelmezetten sértett gyermek apját életfogytig tartó fegyházbüntetésre, az elkövetéskor fiatalkorú két vádlottat 10–10 évi, míg a felnőtt életkorú többi vádlottat 15–15 évi fegyházbüntetésre ítélte. Az elítéltek fellebbeztek. Egyes védők koncepciós perről, rasszista bírói elfogultságról nyilatkoztak a sajtónak, de a pozitív diszkrimináció, az alacsony értelmi képességek miatt a bűnösség tudata hiányára hivatkozva már az elítélés jogosságát is vitatták.)

A közlekedési összetűzésekhez kapcsolódó önbíráskodásoknak azonban nem ez volt az egyetlen eseménye. A bűnügyi statisztika már több mint 10 hasonló esetet ismer, ahol az elkövetők előfordult, hogy mindkét oldalon a kisebbségi etnikumhoz tartoztak.

A többségi társadalom jogi rendjével szemben, minden racionális motiváció nélküli gyilkosság volt Veszprémben a közszeretetnek örvendő Marian Cosma sportembernek teljesen érthetetlen okból egy cigánycsoport összehangolt együttműködésével történt lemészárlása. Ez utóbbi jelzőt az élete megmentésének lehetőségét kizáró szándékkal történt, hasítással szélesített késszúrás, mint objektív bizonyíték alapozza meg. Hivatásom empirikus tapasztalata az etnikumból származó elkövetőknél többször tapasztalt, a más ember élete iránti csökkent felelősségérzet, a vendettára emlékeztető véres bosszúról gondolkodásnak a kitapinthatósága.

A közelmúlt idők újabb talányos rejtvénye a cigányok sérelmére, pontosan célzott lövésekkel történt emberölések. Magam részéről az úgynevezett Mortimer és más ügyek tapasztalata alapján az elkövetők azonosításáig nagy óvatosságot ajánlok ezeknek az eseteknek a hazai és a külföldi sajtópublikációkban minden objektív bizonyíték nélkül rasszista gyilkosságként kezelését. A cigány kisebbség súlyos belső konfliktusai, törzsi, családi összefogással véres tömegverekedésekkel „megoldásának” történetei jól ismertek, és azok figyelmen kívül hagyása a valóságos tényeket, a hatósági preventív ellenlépéseket is eltorzítja. Annál is inkább, mert a helyi cigány közösség tanúként tényállításai rendre ésszerűen megindokolhatatlan lényeges változtatásokon mennek át. Tapasztalható volt helyszínnek bizonyítékkal manipulálása, a politikai életben közismert cigány jogvédő vezetők eligazítása után új történetek előadása. De hasonlóképpen korrekten nem lehet a kiskunlacházi 14 éves kislány megerőszakolását, majd megölését a nyomozásnak az etnikumi körökben eddigi eredménytelensége ellenére azt cigány fiataloknak tulajdonítani.

A befogadó többségi nemzet és cigány etnikuma súlyos konfliktusainak egyes honi, akárcsak kapcsolataik útján külföldi médiumokban túlértékelése, ezen állapotok kialakulásáért a felelősség eltorzítása az európai uniós és az elkövetkező országgyűlési képviselői választásokra készülő, népszerűségüket jelentősen veszített pártok számára jól érzékelhető, tetten érhető érdekei, a rasszizmus veszélyével riogatásnak a politikai haszonszerzésre irányuló céljai ezt az inszinuációt hasznossá tehetik. Mindezekkel érvelve állítom, hogy a jelenlegit követő kormány jogutódjai a nemzet cigány kisebbsége életkörülményeinek a lényeges javítását, a többségi társadalomba beilleszkedés feladatát számomra egyelőre teljesen elképzelhetetlen eszközökkel lehet képes elérni. Ez ugyanis alapvetően nem anyagi, de abban a részében is súlyos feladat.

De súlyos módon kell elmarasztalnom a kormány szándékainak megfelelően a rendőrséget irányító igazságügyi és rendészeti minisztert, a közrend és közbiztonság minden felülmúló érdekeivel szemben a rendőri vezetőket „cigány” ügyekben politikai hasznosságuknak megfelelő instruálása miatt. Ennek alátámasztására hivatkozom a miskolci városi rendőrkapitánynak a belvárosi cigányok által elkövetett bűncselekményekről tényfeltáró közlése miatti leváltására, majd a közfelháborodás okán a hivatalába visszahelyezésére, míg ellenpéldaként arra, hogy Siófok városi rendőrkapitánya a védelmi pénzek kicsikarásáról elhíresült enyingi cigányok felfegyverkezetten, legalább 100 fős csoportjának megfélemlítő céllal történt felvonulásáról jelentést sem tett. A felvonulást ipari kamera rögzítette, amely azt is bizonyítja, hogy a jelenlévő rendőrök semmit nem tettek a törvénysértő felvonulás tömegoszlatására, a szervezők jogi felelősségre vonása érdekében. A közrendért, közbiztonságért egyedül felelős szervezet elbizonytalanítása a kialakult válsághelyzet törvényes helyrehozatalát akadályozza.

Természetesen a cigány kisebbség életkörülményeinek a javítása csak velük akarategységben, az ő együttműködési hajlandóságától is függ. Nélkülük nem megy.