Az osztrák nemzet és nemzettudat kérdései az 1920–30-as években

SZATMÁRI PÉTER rektorhelyettes, Zsigmond Király Főiskola (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).
A cikk első része a Polgári Szemle 2009/3-as számában olvasható.

2. rész

A rendszer maga

A vertikális államszervezkedés elkerülhetetlensége éppúgy alapköve az „österreichische Mission” ideáljának. A felépítésében részt vevők szerint politikai vészhelyzet eredményezte a hivatásrendi állam kiépítésének igényét és akaratát. Schuschnigg szerint a rendszerváltás és az új alkotmány (1934) kiadása politikai vészhelyzet okán vált szükségessé. Az autoriter tendenciák erősítésével egy sokkal nagyobb katasztrófa elhárítása volt a cél, azaz az állam (Ausztria) összeomlásának, a függetlenség elvesztésének és az idegen hatalom beavatkozásának megakadályozása, illetve az életképesség igazolása. A fentiek alapján érdemes az akkori osztrák kormányzatot megítélni – véli Schuschnigg.1

Ebből következett a rendszer hibrid volta, melyben a helyi, tartományi autonómiák keveredtek az autoriter végrehajtó hatalom túlsúlyát biztosító panelekkel, valamint a „különleges” hivatásrendi érdekképviselet „szabadságával”, Schuschnigg a második világháború után a hivatásrendi alkotmány kiadásában, illetve az új társadalom felépítésének szükségszerűségében látta a függetlenség és az önálló lét igazolásának a garanciáját.2

Tehát az új struktúrában benne rejlett Ausztria „sajátos” válaszadása a világgazdasági válság kihívásaira és az önálló államiság létjogosultságának alátámasztására. Nem pusztán „a” rendszer felépítésének esélyeiről volt szó, hanem az ország függetlenségének megőrzéséről.

Súlyos és feloldhatatlan problémát jelentett a berendezkedés korlátozott rugalmassága. Nem volt képes pártállásra való tekintet nélkül befogadni egyfelől a náci Németország ellenfeleit (szociáldemokratákat), másrészről kormánypozíciót és hatalmat adni az Ausztria megmentésén fáradozó erőknek, noha ezek a csoportok (legitimisták, mérsékelt keresztényszociálisok, kommunisták) közel kerültek a hatalom sáncaihoz. Valójában ennek a harmonizáló, egységesítő, mozgósító és flexibilis erőtérnek a gyakori hiánya döntően befolyásolta az 1938 elején született válaszokat.

A hazafias front

Hivatalos formában és a mindennapokban a Vaterländische Front helyi szervezetei és tisztségviselői képviselték, népszerűsítették, valamint fogalmazták meg Ausztria különleges küldetését, és ezen keresztül természetesen a nemzeti önazonosság, továbbá a nemzettudat problémáit is érintették. A szervezettel kapcsolatos anyagok jelentős része foglalkozik (a szervezet 1933. májusi meglapításától kezdődően egészen 1938 márciusáig), ha áttételesen is, az „österreichische Mission” gondolatának érvrendszerével és annak alátámasztásával. A Vaterländische Fronton belül megalapított „Neues Leben” kezdeményezés volt hivatva az osztrák nemzet- és küldetéstudat létezését népszerűsíteni. A kezdeményezés jóvoltából brosúrák, tervezetek és javaslatok tömege keletkezett, melyek tartalmazták az osztrák nemzet- és küldetéstudatnak az 1930-as években már megfogalmazott gondolatrendszerét és annak jelentéstartalmait.

A Neues Leben kezdeményezés

A kezdeményezés alapító okiratában a következőt olvashatjuk: „Mit akar a »Neues Leben«? Mindenekelőtt kezdeményező kíván lenni az osztrák népi jellem kibontakozása, a népi kultúra és a modern művészet terén, a szépség és a tudás terén, továbbá a munkában és a vidámságban, valamint a kulturális javak közvetítése vonatkozásában. Mindezt Ausztria kulturális és nemzeti küldetésének tudatában teszi.”3

A nemzetiszocialisták gyűlöletét az előbb megfogalmazott célkitűzésekkel szemben mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az egyetlen nagy nyilvános könyvégetés (Bécs, 1938) „anyagául” a Vaterländische Frontnak és ezen belül a Neues Leben kezdeményezésnek az „osztrák misszióval” és Ausztria függetlenségével foglalkozó írásait, segédanyagait, feljegyzéseit, kiadványait és plakátjait választották.4

A kezdeményezés (Neues Leben) elnevezése önmagában fejezte ki a „feladatot”, vagyis az új keretek és élet megépítését, a mindennapok aktív átrendezését az osztrák állampolgárok „odaadó” részvételével. Művelt emberfők felnevelése és a megcsúszott, kibillent erkölcsi és morális értékek helyreigazítása tartozott a hétköznapok kihívásai, megmérettetései közé. A Neues Leben a V. F. szárnyai alatt szellem ápolásával kívánta Ausztria létezéshez való jogát biztosítani, és mindehhez a tömegbázist megszervezni, illetve szélesíteni. Hozzákezdtek a népiskolai-népfőiskolai oktatás megalapozásához, az alsó és középszinten oktató tanárok részére továbbképzést indítottak a hiteles osztrák nemzetkép bemutatására. Látványos akciókat szerveztek „az osztrák nemzet mozgósítására és az osztrák nemzettudat felébresztésére”. A kezdeményezéshez csatlakozók számára kötelezővé tették a „Heil-Treu Österreich”5 köszönési formát. A legjobban sikerült akciójuknak a Ferenc József-emlékmű megépítésére szervezett kampányt tekinthetjük.

Elkülönített alapból kívánták támogatni az osztrák képző-, ipar-, színház-, film- és népművészetet, a helyi-tartományi szokások életben tartását segítve ezzel. Ösztöndíj és rendszeres támogatás formájában óhajtották segíteni a tehetséges osztrák ifjakat. 1936 januárjában például pályázatot írtak ki egy egységes osztrák nemzeti népviselet megtervezésére.

A Neues Leben vezetősége (Rudolf Henz elnökletével, mellette Rudolf Kloß a főtitkár) és kuratóriuma volt hivatva annak elbírálására, értelmezésére, mi tekinthető szervesen osztrák alkotásnak, és mi idegen a „nemzet” évszázados hagyományaitól és értékrendjétől, azaz gyakran a rendszer hivatalos cenzorának szerepkörét is ellátta ez a testület. Fel kellett emelni szavukat minden ellen, más szóval be kellett tiltani azt, ami „ami nem minősül osztráknak”6 A Neues Leben kuratóriuma sajtónyilatkozatok formájában tudatta az osztrák közvéleménnyel a felépítendő új állam alapvetéseit: keresztény, osztrák, hivatásrendi és hagyományőrző. A rendszeresen megjelenő sajtónyilatkozatok világossá tették, hogy a kuratórium csak azt és azokat hajlandó támogatni, aki vagy ami az osztrák népiségből származik, az osztrák teljesítményt, munkát elismeri és az osztrák küldetés lényegét szolgálja. Kinyilvánították, hogy a kulturális élet mindenféle egységesítését elutasítják. Senkit sem kényszerítettek arra, hogy műveiben az osztrák alapelveket képviselje, azonban követelték, hogy mindenki tisztelje és becsülje ezeket az alapelveket, és harcoljon minden, osztrákoktól idegen magatartás ellen. A segítségüket azonban csak azoknak a műveknek a kiadásához ajánlották fel, amelyeket „pozitívan” osztráknak minősítettek, illetve amelyek a kereszténység tanításai iránt (etika, rend) tiszteletet és megbecsülést mutattak.7

Kinyilvánították, hogy a kulturális élet mindenféle egységesítését elutasítják.

A Vaterländische Fronton belül8 ennek a „kezdeményezésnek” növekedett legdinamikusabban a taglétszáma. Az Anschluß előestéjén közel ötszázezer tagról beszélnek a kortársak (pl.: Guido Zernatto9) és a források.10 A népszerűség valódi okai között első helyen szerepel a viszonylagos politikamentesség, az osztrák küldetés életrevalóságának elfogadtatására tett őszinte kísérlet, azaz terjesztésének megszervezése és eljuttatása a legapróbb falvakba és településekre is. A Neues Leben aktivistái azt vallották, hogy kizárólag a múltját és sajátos értékeit felismerő nemzeten át vezethet az út a valódi nemzettudat felismeréséig.11

A szervezet, mely túlnőtt önmagán

A Vaterländische Front egészen rövid idő alatt Ausztria csaknem valamennyi helységében szervezeti kereteket épített ki. Igazi súlya és jelentősége ennek ténylegesen az egyre határozottabb és egyértelműbb fenyegetettség éveiben és hónapjaiban (1936 és 1938 között) nőtt meg. Otto Kemptner (a többi V. F.-tisztségviselőhöz: Guido Zernattohoz, Rudolf Kloßhoz, Walter Adamhoz hasonlóan) minden nyilvános beszédében és felszólalásában szólt, érvelt Ausztria önálló államisága és küldetése mellett: „Ausztria küldetése még nem ért véget, mi be fogjuk azt tölteni, azonban ezt csak szabad népként és szabad államként tehetjük … a keresztény megújulás és kultúra szabadsága szerint.” (Hasonlóan nyilatkozott 1936. július 16-án Walter Adam.)12 Tette ezt a hivatalos politika támogatásával és segítségével. Értelemszerűen, kimondva-kimondatlanul a létjogosultság igazolása és minden létező eszközzel történő alátámasztása volt a szervezet vezetőinek és tagjainak a célkitűzése. Erről árulkodnak a V. F. által jegyzett anyagok, írások, dokumentumok. 13

Tartalmuk megegyezik az előző részben tárgyalt „österreichische Mission” szellemrajzával, mégis kiegészül több fontos gondolattal.

A történelem hatalma

Kiemelkedő közülük a „nemzetközpontú” gondolkodásmód bátorítása és tudatosítása az alap-, közép- és felsőfokú oktatásban (segédanyagok, brosúrák, tankönyvek stb. által), vagyis az „aktív” történelemszemlélet „kifejlesztése” a súlypontok nyomatékosításával. A V. F. történésztagozata többször megállapította, hogy „sohasem lehet mindegy az osztrák állam számára az, ha iskoláiban olyan történelmi felfogás uralkodik, mely elsősorban nem Ausztriát veszi figyelembe. Ausztria tehát alapszava az osztrák történelemszemléletnek és - felfogásnak is. Az osztrák eszme lényeges tulajdonságainak kell az osztrák történelem jellemzőit meghatároznia.”14

Sajátos megnyilvánulási formaként és kísérletként az osztrák nemzeti történelem külön tantárgyként való bevezetését fontolgatták vaterländische Geschichte und Erziehung tantárgy megnevezéssel.15

A Vaterländische Front folyamatosan ostorozta az osztrák történésztársadalmat, amiért az nem képes a nemzeti jövőkép kialakítására, illetve megfogalmazására a hiteles és megélt múlt és jelen eszményein, rezdülésein és történésein keresztül.16 Elhibázottnak tekintették a „kor divatját” (ebben is az északi szomszéd egyértelmű bírálata és a tőle való elhatárolódás fejeződik ki), mely a fajok szüntelen harcaként értelmezi a történelmet. Ehelyett az osztrák történelem maradandó értékegyüttesére: fényes hagyományokra, a kereszténységre, a hierarchiára és a rugalmasságra utalnak. Úgy látták, az osztrák történelemfelfogás legtöbb jellemzője és tulajdonsága levezethető a kereszténység „örök értékeiből”.17 Riasztónak ítélték, és az ezzel foglalkozó források többsége ezt igazolja, a nagynémet-porosz gondolkodásmód elburjánzását, megtévesztett és félrevezetett „tudós-műkedvelő” osztrák értelmiségről szóltak.

Gyakorlatilag a nemzeti történelem hézagos ismeretének és hiányos oktatásának tulajdonították a függetlenség megőrzésébe vetett hit népszerűtlenségét, gyökértelenségét. Maró gúnnyal leplezték le az „Ausztria mindenek felett” jelszó nevében a már jelzett források a németországi hivatalos történelemszemléletet, amely nem volt hajlandó tudomást venni az osztrák nemzetállam és nemzettudat létezéséről, ebből kifolyólag minden németbarát osztrák történészt „hazaárulással” vádoltak.

Zsidókérdés a Ständestaatban

Az „österreichische Mission” univerzális-keresztényi szemléletét kiegészítve egyértelmű megfogalmazások születtek a zsidókérdés megítélésében is, ezzel is kifejezve a náci Németország antiszemita politikájától való különbözést. Az akkori felfogás értelmében „az osztrák keresztények bár a világot szintén államokra és népekre osztva szemléli, mégsem gyűlölik a más nemzetekhez tartozót, egy más fajhoz tartozót amiatt, hogy az nem a saját osztrák nemzetéhez, a saját fajához tartozik. Ezért az osztrák történelmi felfogás mint egy nagy, nemzetek feletti hagyomány örököse nemcsak a német oldalt látja, hanem történelmébe a Duna menti államok összefüggéseit és népeit, így a zsidókat is befogadja…”18

Az előbbi szemlélettel és felfogással összecseng a V. F. egyik jelmondata, amely egyben kifejezi Ausztria hivatalos álláspontját a zsidókérdés vonatkozásában: „Az osztrák zsidók szerves beilleszkedése, Ausztria hivatásrendi államába.”19 Nem pusztán lózung formájában jelent meg mindez, hanem egy korabeli jobboldali folyóirat is ezzel a jelmondattal megegyező címet viselt.20 A V. F. vezetői állásfoglalásaikban a békés asszimilációt és a zsidó értékek és hagyományok megőrzésének és ápolásának a lehetőségét ígérték az ausztriai zsidó szervezetek vezetőinek, és „látványos gesztusként” külön zsidószekciót is alapítottak a V. F. kebelén belül. A szekció feladata volt annak „bebizonyítása”, hogy az osztrák nemzeti kultúra fontos ékköve a zsidó tradíció – és az osztrák küldetés éppúgy „küldetés a Duna-térségben, az osztrák zsidók számára is”.21

Mindez nyilvánvaló politikai állásfoglalásként értelmezhető és fogható fel mindazzal szemben, ami Németországban akkoriban történt (zsidók alapvető emberi és polgári jogainak fokozatos korlátozása és megszüntetése), és jelentette a „másik”, az „igaz” út választását, a meglehetősen anakronisztikus, mégis használt „emberarcú” hivatásrendiség-formáció fetisizálását. Nem csak a rendszer, az ország és a benne élők is mások, mint Németország megfogalmazás sűrű megjelenése is ezt bizonyítja.

Külföldön élő osztrákok hivatala?

A hivatásrendiség adta a külső burkot, belső tartalmat pedig a közép- és nyugat- és az általában vett európaiság tapasztalataival gazdagított, valamint a Monarchia hagyományaival érlelt, a V. F.-aktivisták szerint a huszadik századra nemzetté szerveződő osztrák nemzet képezi a maga unikális jegyeivel.

A Vaterlädische Front öntudatosan és nagy lendülettel vállalta magára a külföldön élő osztrákok megszervezését (megalakult a Határon túli Osztrákok Irodája a Vaterländische Fronton belül) és tájékoztatásukat az Ausztriában zajló nagy „történelmi átalakításról”. Elsősorban azzal a szándékkal tették mindezt, hogy a külföldre szakadt honfitársaik segítségével erősítsék Ausztria pozícióit a nemzetközi közvéleményben, valamint a hathatós támogatás elnyerésének reményében az osztrák ügy lelkes és meggyőző szószólóinak nyerjék meg a más országokban, magukat osztráknak valló közösségeket.22 Minden külképviselet feladatául kapta „az osztrák misszió” gondolatrendszerének megismertetését és népszerűsítését. Ennek a programnak a megszervezését Walter Adam, Guido Zernatto és Rudolf Henz irányította.23

Kiemelt térségnek számított Közép-Európa és az amerikai kontinens. Részben ebben a törekvésben is kitapintható „a konkurálás szándéka” a náci Németországnak a külföldön élő németség érdekeit és jogait védő politikájával. A különbségtétel igénye annál szembetűnőbb, mivel a V. F., de részben a hivatalos politika is sokkal inkább a kulturális és történeti értékek mentén kívánta, szemben a politikai ideológiaival, az idegenben élőket összefogni, integrálni és az anyaországhoz közelíteni (nem csekély ellenérzést és indulatot kiváltva ezzel Németországban), kényesen ügyelve a „német nyelvű” kisebbségek elnevezésre.

Ausztria a határain túlra szorult „német nyelvű” kisebbségekkel történő kapcsolattartásban hangsúlyozottan és markánsan kidomborította a küldetés fontosságát, kiváltképp Közép-Európában. Szó sem volt valamiféle agresszív „ötödik hadoszlop” megszervezéséről, sokkal inkább beszélhetünk az adott nemzetállamok keretein belül vállalt különleges misszióról és feladatról, melynek lényege a közép-európaiság lángjának őrzése és a Monarchia hagyományainak életben tartása, emlékezetének fenntartása. A pángermán hegemón törekvéseket az osztrák kultúra tradicionális szintetizáló képességével helyettesítette volna a német nyelvű szétszórt közösségekben, tudatosítva valamennyi Magyarországon, Csehszlovákiában, Romániában, Jugoszláviában és Lengyelországban élővel, hogy Ausztria függetlensége és önállósága nélkül nincs igazi Közép-Európa, és nincs valódi Duna- menti együttműködés, gazdasági, kulturális, politikai kooperáció és együttélés. A hagyományos ellentéteket felszámoló, osztrák békéltető misszió fűzhette volna egybe, az elképzelés alapján, az előbb felsorolt országokat Ausztriával kiegészítve (nem titkolva a vezető szerep iránt támasztott igényt). Az elképzelés illuzórikus volta nem csökkenti annak példaértékű bátorságát, hiszen egyértelműsíti a konkrét politikai célt a pángermán agresszió megfékezését (1937–38-ban érthető okokból már alig-alig esik szó pánszláv veszélyről, illetve fenyegetettségről), vállalva a válaszlépések kockázatát.

Ausztria, a küldetéséből következően és a „Reichsidee”24 alapján a Habsburg-monarchia értékálló és nemes hagyományaival felfegyverezve, az erőszakmentesség kinyilatkoztatásával vállalja az irányító pozíciót Európa középső régiójában, de nem nagyhatalmi pozícióban, hanem kis országként (évszázados nagy tapasztalatokkal). Ausztria egy olyan ország, mely egyszerre fejezhetné ki az összes közép-európai nemzet vágyait és igényeit (orvosolva a közöttük feszülő ellentéteket is). Az előbbi gondolatok, véleményünk szerint, sűrítve szimbolizálják a „nemzeti kisebbségeket” védő politikát és a nemzeti integritásért, létjogosultságért folytatott küzdelmet, illetve az osztrákságot egységes nemzetként elfogadó tézisek összefüggését, „egymásrautaltságát”.

„Bizarr ötlet” a nemzet védelmében

Szélsőséges formának tekinthetjük a szintén a Vaterländische Fronton belül megfogalmazódó ötletet és elképzelést,25 hogy az osztrák családi élet és kultúra stabilizálása, valamint „értékmegőrzése” címén és érdekében az „Első osztrák házasság és keresztény házasságok intézményének”26 megalapítását kezdeményezték. Feladatául az igazi, hiteles „tisztán” osztrák emberpárok egymásra találásának elősegítését, illetve a leendő életközösségek megalapításában való aktív részvételt jelölték ki. Az „igazi” osztrák házasságnak a keresztény erkölcs, hazaszeretet (vaterländische Gesinnung) és a nemzeti odaadás hármas egységén kellett nyugodnia.

Az „igazi” osztrák házasságnak a keresztény erkölcs, hazaszeretet ... és a nemzeti odaadás hármas egységén kellett nyugodnia.

A fenti idea, különössége ellenére, szervesen illeszkedik az új társadalmi formáció gyökereihez, vagyis a családok és kis közösségek szentségéhez és primátusához („erkölcsös, vallásos, biztonságos, tulajdonmegőrző, családias, munkateremtő házasságok”)27. Az ötletadók is kifejezetten az állam- és a rendszerérdekre hivatkoztak az írásos javaslatok mindegyikében.28 A további érveket a sajátos „intézmény” életre hívása mellett a hasonló németországi elképzelésektől és törekvésektől való (germán mítoszok, szimbólumok, kereszténymentesség, profanitás és szakrális jegyek hiánya) demonstratív elkülönülés vágya, és az ehhez szorosan kapcsolódó szuverén osztrák individuum morális tartása szolgálhatta. Ennek a kellőképpen extrém „vállalkozásnak” súlyt és figyelemre számot tartható jelentőséget éppen a belső tartalma szolgáltathatott (elkülönülés, függetlenedés, önállóság, „más, mint a német”, tradicionálisan osztrák).

Összegzés

Végezetül felvethető a kérdés: miért éppen ez a rendszer látott hozzá az önállóság igazolásához? A válaszok között első helyen szerepelhet a nemzetiszocializmus hatalomra jutása Németországban, és az ebből következő agresszivitás, fenyegetés és vádaskodás Ausztria irányában. A beavatkozás veszélye, az állandó provokációk és a hegemón ambíciók szinte természetes módon kényszerítették az „osztrák konzervatív forradalom” politikusait és az őket támogató társadalmi csoportokat, szervezeteket az elhatárolódásra mindentől, ami Németországban történik, a különbségek rögzítésére (Ausztria nem ugyanaz), valamint Ausztria létjogosultságának igénylésére.

A keresztényszociális párt, mely a húszas években még csak „átmenetileg” független Ausztriáról szólt (elegánsan és kényszerűen elkerülve az Anschluß-dilemmát), a harmincas évek elejétől, a „rendszerváltás pillanatától” és azt követően Ausztria hosszú távú életképességével, fennmaradásával számolt. A fenyegetés mellett a magára hagyottság, elszigetelődés és a kétségbeesett szövetségépítés sikertelensége is hozzájárult az önálló létezés kényszerű elfogadásához, szellemi (hon)védelméhez és politikai programmá éréséhez.

Egyértelműsíthető a hatalom és a Vaterländische Front közötti szerves kapcsolat, hiszen a Vaterländische Front célkitűzései és programjai valójában megegyeztek a mindenkori osztrák kormány (Dollfuß, Schuschnigg) politikájával. A hivatalos politika, hasonlóképpen a Vaterländische Fronthoz, az osztrák küldetés ideáját és az osztrák nemzettudat kialakításának szükségszerűségét, illetve elkerülhetetlenségét képviselte.

Véleményünk szerint az osztrák nemzettudat megfogalmazása és létezésének tulajdonképpeni felvetése is egy lényegében tekintélyelvű, konzervatív, több ponton a dél-európai fasizmusokra emlékeztető struktúrához kapcsolható (Dollfuß–Schuschnigg vezette kormányok, 1932–1938). Ez a tekintélyelvű rendszer, részben a hitleri Németország irányából érkező külső fenyegetettség és a nyugat-európai államok közömbös magatartása nyomán kialakult kényszerpályák szűk lehetőségei miatt, részben tudatos politikaként, végül pedig magának a modellnek (Ständestaat) a deklarált egyediségén keresztül képviselte, találta meg és definiálta az osztrák nemzet- és küldetéstudatot (Ausztria függetlenségének, önállóságának és sérthetetlenségnek programját), felvértezve az „österreichische Mission” szimbolikájával. Az 1918 és 1938 közötti időszakban Ausztriában egyszerre volt jelen az osztrák nemzethez, a német nemzethez és a tartományokhoz tartozás érzése, éppen ez zavarta, gátolta és késleltette elsősorban, véleményünk alapján, az egységes osztrák nemzettudat kialakulását. A Dollfuß és Schuschnigg által vezetett kormányok kísérelték meg először az Ausztriában jelen lévő három különböző identitástudat egységesítését. A hivatalos politika mellett az osztrák nemzet- és küldetéstudat argumentálását mély meggyőződésből a kommunisták és a legitimisták vállalták a legszignifikánsabban. Az ő szerepük és tevékenységük, felfogásunk szerint, egy rövid időszakban felértékelődött, hiszen bátran védelmezték Ausztria integritását, és elfogadták az osztrák nemzet- és küldetéstudat létezését.

1933 és 1938 között, a fasiszta Németország fenyegető magatartásának árnyékában, elsősorban a „Ständestaatnak” az osztrák nemzettudat felébresztésére tett igyekezetének köszönhetően, az osztrák társadalom többségének zsigereibe beépülni látszottak az osztrák nemzettudat elemei. A hatalom által képviselt politika, melynek része volt Ausztria függetlenségének igazolása és az osztrák öntudat erősítése, felfogásunkban, szerves átvezetést jelentett, illetve folytonosságot biztosított a birodalmi tudat szétesése után felerősödő Anschluß iránti vágyakozás, és az 1940-es évekre megszilárduló osztrák nemzettudat között, hiszen ez a politika magában hordozta a Monarchia tradícióit, a német kultúrkörhöz való részleges kapcsolódást, az osztrákság egyediségének kimondását és az Ausztriában élők szoros kötődését Közép-Európa többi nemzetéhez.

Különösen nagy súlyt fektetnek az egyes ideológiai áramlatok az osztrák kultúra sajátosságának és egyediségének bizonyítására. Az osztrák kultúra sok tekintetben tükrözi az Ausztriában élők sajátosságait, a történelmi tapasztalatokat, a hagyományokat és a fejlődést, egyben az osztrák lakosság számára a sorsközösség és az összetartozás érzését is bizonyította. Nagy jelentőséget tulajdonítottak Ausztria földrajzi fekvésének, ami az országot különleges szerepre predesztinálta – mindezek a jelentéstartalmak együttesen adták az osztrák nemzettudat gondolatrendszerét az 1930-as években. A nemzet- és küldetéstudat jelképrendszere sokkal nyilvánvalóbb kapcsolódási pontokat jelez és mutat, mint ahogy ez a szakirodalomban megjelenik, az 1945 után formálódó osztrák nemzettudattal, önazonossággal és identitással. Elegendő lehet utalni, a teljesség igénye nélkül, a hídszerep továbbélésére Közép-Európában, a kulturális és etnikai sokszínűség szimbolikájára, a Habsburg-monarchia tradíciójára és a közép-európaiság jelentéstartalmaira. Álláspontunk alapján, 1938 előtt gyökereiben már meglevő osztrák nemzet és nemzettudat, kiegészülve a küldetéstudat jelképrendszerével, a Harmadik Birodalomban eltöltött kijózanító és tragikus mindennapokban (1938–1945) született újjá, illetve vált az egyes osztrák állampolgárok meggyőződésévé.

A kényszerpályák ölelésében 1933 és 193829 között megszülető és magára találó nemzet- és küldetéstudat (misszió) – megálmodói és képviselői egy részének rendszerspecifikus30 kötődése, politikai „szalonképtelensége”, az auriter szisztéma elfogadása és az abban való közreműködése miatt – nehezen válhatott mintává az 1945 után létrejövő demokratikus Ausztria politikai intézményrendszere és közgondolkodása számára31.

Jegyzetek

  • 1. Kurt Schuschnigg: Österreich, eine historische Schau. Salzburg, 1946, 62–63. o. Ezeket a gondolatokat Schuschnigg 1939 augusztus–szeptemberében vetette papírra, vagyis közvetlenül az osztrák tragédia eseménysora után.
  • 2. Kurt Schuschnigg: Im Kampf gegen Hitler. Die Überwindung der Anschlußidee. Wien, 1969., továbbá: Anton Hopfgartner: Ein Staatsmann im Kampf gegen Hitler. Wien, 1992.
  • 3. Ö.S, A.d.R, N.P.A, Sammlungen/Nachlässe, Gruppe 09. V.F. Karton 39. Die Organisation V.F.-Werkes „Neues Leben”.
  • 4. Lásd erről bővebben Ernst Hanisch: „Selbsthaß” als Teil der österreichischen Indentität című cikkét in: Zeitgeschichte 5–6/23., Jahrgang/1996., S. 136–139., valamint uö.: Österreichische Geschichte 1890–1990. Der lange Schatten des Staates. Österreichische Gesellschaftgeschichte im 20. Jahrhundert., Wien, 1994.
  • 5. A V. F. és a Neues Leben hivatalos dokumentumain szereplő jelmondat.
  • 6. Ö.S, A.d.R, N.P.A: Sammlungen/Nachlässe, Gruppe 09. V.F. Karton 36. Richtlinien für die Kulturreferenten, 17. 12–22. 12. 1936.
  • 7. Uo. 17. 12. 1936. 4–5. o.
  • 8. Lásd erről részletesen Irmgard Barnthaler: Die Vaterländische Front. Wien, 1972., és Ludwig Reichold: Kampf um Österreich (eine Dokumentation). Die Vaterländische Front und ihr Widerstand gegen den Anschluß 1933–1938. Wien, 1984.
  • 9. Guido Zernatto: Die Wahrheit über Österreich. New York, 1938, 91. o.
  • 10. Lásd 22-es jegyzet uo. Karton 1–45.
  • 11. Uo.
  • 12. Ö.S, A.d.R, N.P.A, Sammlungen/Nachlässe, Gruppe 09. V.F. Karton 12, 25. 1. 1937.
  • 13. Uo.: Katonen 1–37.
  • 14. Uo.: Karton 12. Redner Unterlagen zur Geschichte Österreichs, 12. o., dátum nélkül.
  • 15. Uo. 11. o.
  • 16. A fentiekben említett történésztagozat állásfoglalásából hasznosnak látjuk idézni az osztrák történészek számára akkoriban irányadónak szánt gondolatokat is: „Történelemszemléletünket az újonnan feltárandó történelmi forrásanyagok alapvetően befolyásolhatják, és az öntudatos osztrák kutatókat arra vezethetik, hogy további forrásanyagokat szerezzenek, és egy osztrák szemével kutassák át a forrásokat, egy olyan ember érdeklődésével, aki szíve mélyén legmélyebb alapjaiban ezt a vezérelvet követi: Ausztria mindenek felett! Ezt a munkát nem képesek költők, filozófusok vagy újságírók elvégezni, hanem csak történelmet tanult szakemberei.” Idézet megtalálható: lásd 34-es jegyzet uo. 12. o.
  • 17. Uo. 15. o.
  • 18. Uo. 9. o.
  • 19. Uo. Karton 1. Bericht, dátum nélkül.
  • 20. Uo.
  • 21. Uo.
  • 22. Lásd erről: Ö.S, A.d.R, N.P.A. Sammlung/Nachlässe, Gruppe 09. V.F. Karton 20–25., Gruppe 01. Auswärtige Angelegenheiten, Österreichischen Vertretungsbehörden im Ausland, Die politischen Berichte der Gesandtschaft in Budapest, Prag, Belgrad, Bukarest, Warschau, Sao Paulo, Buenos Aires, usw. 1936–1938.
  • 23. Uo. V. F. Karton 39.
  • 24. Uo. V. F. Karton 12–16. Richtlinien für die Referenten 1. 2. 1936 – 1. 2. 1938
  • 25. Uo. V. F. Karton 29. Vorschlag, 16. 2. 1936
  • 26. Uo.
  • 27. Uo.
  • 28. Uo.
  • 29. Engelbert Dollfußról és rendszeréről a legfrissebb és legérdekesebb feldolgozást Gudula Walterskirchen készítette: Arbeitsmörder oder Heldenkanzler. Wien, 2004.
  • 30. Lásd erről bővebben: Paxton O. Robert: Anatomie des Faschizmus. München, 2006, 130–208. o.
  • 31. Lugwig Reichold szerint a Dollfuß–Schuschnigg-rezsim, miközben hitet tett az „osztrák ember” létezése mellett, fokozatosan jutott el az osztrákság mint egyedi népcsoport elfogadásáig. Reichold úgy véli, hogy a rendszer (1933–38), a folytonosságot fenntartva, az 1918 előtti államtudat, majd az 1918 utáni Anschluß-remények szerves folytatásaként megkezdte a mai nemzettudat előkészítését és „kidolgozását”. In: Ludwig Rechold: Kampf um Österreich. Eine Dokumentation. Die Vaterländische Front und ihr Wiederstand gegen Anschluß 1933–1944. Wien, 1984, 87–88. o.