Felsőoktatásunknak az Európai Felsőoktatási Térségben egyszerre kell szembenéznie a belső demográfiai helyzet és a külső verseny kihívásaival, a tanulási igények változásával, a gazdaság és a munkaerőpiac elvárásaival, illetve a világgazdasági válság negatív hatásaival. A felsőoktatási intézmények mára olyan piaci versenyhelyzetbe kerültek, ahol minden korábbinál kiélezettebb verseny folyik a hallgatókért. A felsőoktatást 1990 óta jellemző mennyiségi fejlődés, amely során 108 ezerről 424 ezerre nőtt a hallgatói létszám, elérte korlátait, és a 2005/2006-os tanévtől csökken a felsőoktatásban részt vevő hallgatók száma.

1. ábra: Hallgatók száma a felsőoktatásban

A felsőoktatási hallgatói létszám jelentős növekedését nem kísérte sem az oktatói létszám arányos bővülése, sem a fenntartói finanszírozás megfelelő volumenű bővülése, és magával hozta a felsőoktatás színvonalának általános visszaesését is. Ehhez hozzájárult, hogy a korábbiakhoz képest gyengébb teljesítménnyel lehetett a felsőoktatási intézményekbe bekerülni, illetve a képzés végén diplomához jutni. A slágerszakokat kivéve a jelentkezők nem vállalják az emelt szintű érettségit, idén összesen 25 ezer emelt szintű érettségi vizsgát tettek le a diákok a 469 ezer középszintű mellett, míg nyelvvizsgával is csak a felvettek fele rendelkezik. Az érettségizők többsége úgy ítéli meg, hogy tudása a középszintnek felel meg, és a továbbtanuláshoz ez is elégséges. Finanszírozási nehézségeik miatt a felsőoktatási intézmények jelentős része a hallgatók megtartása érdekében a követelményszintet a közepes, illetve az átlagosnál gyengébb képességű hallgatókhoz igazítja, ezzel a minőség tovább romlik, és a diploma értéke is csökken. Egyes intézmények felzárkóztató kurzusok szervezésére kényszerülnek, míg emellett meg kell oldaniuk a tehetséggondozást is. Nehezíti a minőségi képzést a felvettek tudásszintje közötti jelentős eltérés, amely visszavezethető az államilag finanszírozott és költségtérítéses pontszámok közötti számottevő, egyes esetekben akár 200 pontot is meghaladó különbségére. Eleve hibás elképzelés volt 160 pontos felvételi pontszámmal lehetővé tenni a bejutást felsőoktatásba, és ezen alig változtat, hogy a Magyar Rektori Konferencia 2008. novemberi határozatának megfelelően a 2010/2011-es tanévtől ez 200 pontra emelkedik, ami a maximális pontszám 42 százaléka körüli teljesítményt jelent csak. Az intézmények a felkészületlen és motiválatlan hallgatóik megtartása érdekében számtalan egészségtelen kompromisszumot kötnek, amelyek vesztesei valójában majd a törekvő és a jó képességű hallgatók lesznek. Olyan kis létszámú képzéseket is beindítanak – felvételi tájékoztatóban intézmények már 5 főtől hirdetnek meg alapszakot, illetve felsőfokú szakképzést –, amelyek végigvitele érdekében folyamatosan engedniük kell a követelményszintből. A minőségi képzés irányába tett egyik előremutató lépés, hogy idén néhány bölcsészettudományi szakon kötelező volt az emelt szintű érettségi, és a 2010/2011-es tanévtől az orvos, fogorvos, gyógyszerész és állatorvos szakok esetében is kötelező lesz egy érettségi tárgy vonatkozásában a bekerüléshez. Szintén a minőségi képzés irányába mutató kezdeményezés az államilag támogatott és költségtérítéses képzések közötti átsorolási lehetőség 2007-es bevezetése, amely a hallgatók maximum 25%-át érintheti.

A 2011/2012-es tanévtől a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők, illetve oda felvettek számának további jelentős csökkenésére kell számítani. Ehhez a kedvezőtlen demográfiai helyzet mellett az is hozzájárul, hogy a jelentkezők meghatározó részét évek óta a frissen érettségizettek és nem az idősebb korosztály teszi ki, akik a korábbi alacsony felvételi keretszámok miatt sokszor csak többszöri próbálkozásra nyertek felvételt. Egyre nyilvánvalóbb az is, hogy a felsőoktatási piac nem bír fenntartani 70 felsőoktatási intézményt 178 feladatellátási hellyel.

2. ábra: Elsőévesek az általános iskolákban és a felsőoktatási intézményekben 1960–2008.

A demográfiai helyzetet és annak az oktatási rendszerre gyakorolt hatását az általános iskolás első osztályosok és a felsőoktatási tanulmányaikat megkezdő hallgatók számának összevetése is jól mutatja. 2000-ről 2007-re az általános iskolát elkezdő tanulók száma 17,2%-kal csökkent.

Idén 127 298 fő jelentkezett egyetemekre és főiskolákra, mintegy 30 ezerrel többen, mint tavaly. A magasabb jelentkezői létszám eredményeként élesebb lett a verseny az államilag finanszírozott helyekért, ami magasabb felvételi pontszámokat eredményezett. A normál felvételi eljárás keretében a jelentkezők 74%-a került felvételre, közülük 39 655 fő alap- és osztatlan, nappali munkarendű, államilag támogatott helyre jutott be.

3. ábra: Felsőoktatásba jelentkezők és felvettek, 2001–2009.

Messzemenő következtetéseket a jelentkezők számának idei emelkedéséből nem szabad levonni, hiszen a többletből közel 12 ezer az ötosztályos, nyelvi előkészítő évfolyamon most végző diák, mintegy 12 ezer a mesterképzés bővülése miatti növekedés. 6 ezerre tehető a felsőoktatás iránti érdeklődés emelkedésével magyarázható növekedés, ami egyezik a nemzetközi tendenciákkal.

A legnépszerűbb a gazdaságtudományok képzési terület, ezt a műszaki és a bölcsészettudományi szakok követik. Negyedik helyen a társadalomtudományi, míg ötödik helyen a jogi és igazgatási képzések állnak.

Az alapszakok sorában a legnépszerűbb a 28 felsőoktatási intézmény által indított gazdálkodási és menedzsment szak, a mérnök informatikus szak, illetve a turizmus-vendéglátás szak.

Az államilag finanszírozott mesterképzési keretet nem sikerült kitölteni, a legnagyobb érdeklődés a tanári mesterszakokat kísérte. A mesterképzés felfutására a gazdasági alapszakokon 2010-ben végző hallgatók belépésével lehet számítani.

...fel fognak gyorsulni az intézmények közötti integrációs folyamatok.

A felsőoktatásba jelentkezők elsősorban egyetemen szeretnék folytatni tanulmányaikat, döntésükben befolyásolja őket az intézmény presztízse, a végzést követő elhelyezkedési lehetőségek, de az adott városban lévő szórakozási lehetőségek is. Az idei felvételi egyértelmű nyertesei változatlanul a hagyományos tudományegyetemek: az ELTE, a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, valamint a budapesti intézmények. A legnépszerűbb felsőoktatási intézmények listájának ötödik és hatodik helyén két főiskola: a Budapesti Gazdasági Főiskola és a Budapesti Műszaki Főiskola található. A jelentkezési statisztikák alapján valószínűsíthető, hogy a magyar felsőoktatás 2000. évi nagyszabású intézményi átalakítását követően hamarosan fel fognak gyorsulni az intézmények közötti integrációs folyamatok. Az elmúlt évek felsőoktatási integrációja keretében a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola olvadt be a Nyugat-magyarországi Egyetembe, a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola a Pázmány Péter Katolikus Egyetembe, míg az év elején a Tessedik Sámuel Főiskola a Szent István Egyetembe. Idén a felsőoktatási törvény módosításával sor kerülhet két magánintézmény, a Budapesti Kommunikációs Főiskola és Heller Farkas Főiskola fúziójára is. A megmaradó intézmények számát tekintve éles számháború folyik a sajtóban. Bokros Lajos a meglévő felsőoktatási intézményekből maximum 20–25 intézményt tartana meg, míg a többit bezáratná. Magyar Bálint az állami intézmények számának 20–25-re történő csökkenését prognosztizálja 4 éven belül. Az integrációs folyamatok egyik várható iránya lehet főiskolák integrációja (alföldi főiskolák), míg másik iránya elsősorban vidéki főiskolák stratégiai szövetsége egyetemekkel, illetve egyetemekbe történő beolvadása. Idáig egymástól eltérő fenntartású intézmények integrációjára nem került sor. Ennek lehetősége ugyan adott, de ez számos jelenleg még nyitott kérdést is felvet.

4. ábra

381 ezer hallgató tanul a jelenleg működő 70 magyarországi felsőoktatási intézményben. Az intézményekből 25 egyetem és 45 főiskola, közülük 31 állami, 25 egyházi és 14 magán/alapítványi fenntartású. A felsőoktatási intézmények integrációja elengedhetetlen, hiszen két év múlva az érettségizők létszáma ismét csökken, ugyanakkor jelenleg mindössze 16 olyan (állami) intézmény van, amelyik 10 ezernél több hallgatót képez, ugyanakkor 31 intézmény ezernél kevesebb hallgatóval működik. Ezen intézmények közül 5 állami (művészeti egyetemek), 21 egyházi és 5 alapítványi, összesen tízezer hallgatóval.

A hallgatói létszám csökkenése által leginkább veszélyeztetett vidéki főiskolák számára kiváló lehetőség lehet felsőfokú szakképzések indítása, vagy a felnőttképzésbe történő hatékony bekapcsolódás. Különösen azon intézményeknek és fenntartóiknak kell átgondolniuk eddigi gyakorlatukat, akiknél a 2009-es felvételi jelentkezések sem hoztak emelkedést a hallgatók számában. Ehhez szemléletváltásra, képzési portfóliójuk újragondolására és a munkaerőpiaccal való sokkal szorosabb kapcsolat kialakítására van szükség, ugyanakkor jó alapokkal, adottságokkal rendelkeznek ahhoz, hogy regionálisan is meghatározó szerepet játsszanak. Emellett egy kisebb régió szempontjából sem mellékes, hogy van felsőoktatási intézménye, ami munkahelyeket tart meg, befektetőket és hallgatókat vonz, kultúraközvetítő erővel rendelkezik, és fizetőképes keresletet indukál egy adott város számára. A tudományos technikai fejlődés, a globalizáció egyébként is azzal szembesíti a felsőoktatást, hogy az alapképzésben megszerezhető ismereteket folyamatosan fejleszteni, megújítani kell. A felsőoktatás felnőttképzési részvételének fontosságát támasztja az is alá, hogy ennek piaca nagyobb, mint a tavalyi évben 231,1 milliárd forint összegű költségvetési támogatásban részesülő felsőoktatási piacé, ugyanakkor közel sem annyira telített. Nemzetközi összehasonlításban egyike vagyunk azon országoknak, ahol a legalacsonyabb a felnőttképzésben részt vevők aránya, ugyanakkor korunk egyik legfontosabb versenyfeltételi kérdése a szakképzett és alkalmazkodni képes munkaerő rendelkezésre állása, amely feltételezi a megszerzett ismeretek állandó frissítését és korszerűsítését, a szakterületen való továbbképzést, esetenként teljesen új tudás megszerzését, új szakterületekre irányuló átképzést. Ez az egész életen át tartó tanulás a 21. század egyik fő kihívása és értéke, ami számtalan lehetőséget biztosít a vidéki főiskoláknak is.

Az Európai Tanács 2000. márciusi lisszaboni értekezletének következtetései azt igazolják, hogy az egész életen át tartó tanulás a tudásalapú gazdaság és társadalom felé való sikeres átmenet velejárója. A változások motorjául Európaszerte az átalakításra szoruló oktatási és képzési rendszereknek kell szolgálniuk, és ez az európai tudásgazdaság érdekében minden korábbinál magasabb szintre emelte az oktatás és képzés ügyét. Lisszabon egyik legfontosabb üzenete az, hogy a hozzáadott érték elsődleges forrásának a tudásnak kell lennie.

A Bologna-folyamat kapcsán is azért van szükség az európai felsőoktatás megújítására, hogy az új képzési struktúra révén Európa ledolgozza versenyhátrányát, és sikerrel tudja felvenni a versenyt a világ felsőoktatási piacán. Napjainkban közel 2 millió hallgató tanul külföldön, és számuk 2025- re várhatóan 8 millióra bővül. A nemzetközi oktatási piacot az Egyesült Államok vezető szerepe jellemzi, és az ott tanuló 586 000 külföldi diák 15 milliárd dolláros nettó árbevételt jelent az ország gazdaságának. Az USA ösztöndíjakkal, kutatási lehetőségekkel nyerte meg a világ legtehetségesebb fiataljait, és ennek következtében a 20. század második felétől a kutatás és fejlesztés, illetve innováció súlypontja Európából az Amerikai Egyesült Államokba tevődött át. Mivel a 2001. szeptember 11-i eseményeket követően az USA megszigorította bevándorlási politikáját, és a felvett hallgatók száma az utóbbi években már nem növekszik, az Európai Unió több tagországa, így elsősorban Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, valamint Ausztrália, Kína és Japán is erős offenzívába kezdett a hallgatókért. Magyarországon nappali tagozaton 12 000 külföldi hallgató tanul, elsősorban a Budapesti Corvinus Egyetemen, a Semmelweis Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A legtöbben a környező országokból érkeznek, így Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Ukrajnából, de jelentős a Németországból érkező hallgatók száma is. Sajnálatosan a magyar hallgatók mindössze néhány százaléka használja ki a külföldi ösztöndíj, elsősorban Erasmusprogram adta mobilitási lehetőségeket. Ennek elsődleges oka a nyelvtudás hiánya. Miközben idén áprilisban Leuven-ben/Louvain-la-Neuve-ben a bolognai folyamatban részt vevő országok felsőoktatásért felelős miniszterei célul tűzték ki, hogy 2020-ban az Európai Felsőoktatási Térség végzős hallgatói legalább 20%-ának kell külföldi tanulmányi képzési tapasztalatokkal rendelkeznie, addig Magyarország azt vállalta, hogy a jelenlegi 4% körüli szintet megduplázza.

Magyarországon nappali tagozaton 12 000 külföldi hallgató tanul...

A 2005. évi CXXXIX. törvény rendelkezett a bolognai, többciklusú képzésre történő 2006. évi átállásról. A többciklusú képzési rendszer az általános orvos, fogorvos, gyógyszerész, állatorvos, építész, jogász, teológus/lelkész osztatlan képzések kivételével a 3+2 éves szerkezetet követi. A felsőoktatásról szóló törvény rendelkezésének megfelelően idén sor került a képzési szakok szerkezetének, a képzés tapasztalatainak első átfogó értékelésére. A bolognai folyamat eddigi tapasztalatait a Magyar Rektori Konferencia (MRK), Nemzeti Bologna Bizottság (NBB), Felsőoktatási és Tudományos Tanács (FTT), Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB), Országos Kredittanács (OKT) is értékelte, illetve az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is vizsgálta a felsőoktatási törvény végrehajtását. Ezen értékelések, ellenőrzések számos javaslatot és kritikai észrevételt fogalmaztak meg a rendszer hazai bevezetésével és működésével kapcsolatban. Az Állami Számvevőszék megállapításai alapján nem volt kellőképpen előkészített a többciklusú képzési szerkezetre való átállás, és hiányzik a társadalmi-piaci viszonyokhoz igazított, megalapozott felsőoktatási stratégia kialakítása, valamint kritikával illette az alap- és mesterképzési szakok egymástól eltérő időben történő kidolgozását, ami az egymásra épülő szakstruktúra kialakítását nagyban korlátozta. Az ÁSZ-vizsgálat azt is megállapította, hogy az intézményrendszer túlságosan tagolt, az alapképzési szakok többségének képzési gyakorlata szétaprózódott, és nem felel meg a munkaerő-piaci igényeknek sem. Az Állami Számvevőszék szerint a törvényben biztosított tizenkét féléves képzési idő nem ösztönzi a hallgatókat tanulmányaik mielőbbi elvégzésére, ami pazarló állami támogatást jelent, és a hallgatói teljesítmények színvonalának csökkenését eredményezi. A felsőoktatási információs rendszer (FIR) működését, annak 28 százalékos intézményi adatfeltöltöttségével ugyancsak komoly kritikával illette.

Az alapképzési szakokban korábbi egyetemi szintű képzések tartalma koncentrálódik; kialakításuk során elsősorban intézményi, tanszéki érdekek és sokkal kevésbé munkaerő-piaci elvárások érvényesültek. Az alapés mesterképzési ciklus kidolgozása időben egymást követte, és ebből adódóan nem alkot egységes képzési szerkezetet. A kialakított tantervek változatlanul ismeretközpontúak és kevésbé kompetenciaalapúak. Az intézmények leginkább egymás kiszorításával (főiskola-egyetem), mintsem az Európai Felsőoktatási Térség adta lehetőséggel és veszélyekkel (konkurencia) voltak elfoglalva. Felsőoktatási stratégia hiányában nem egyértelműek az alapszakok és a mesterszakok funkciói és viszonyuk sem. Fontos feladat lenne a felsőfokú szakképzések, alap- és mesterképzések harmonizálása, illetve olyan jellegű kialakítása, ahol mindegyik szint (mester is) teljesíti a munkaerő-piaci alkalmasságot és a továbblépést a következő képzési szintre a doktori képzéssel bezárólag. Ez feltételezi a mesterképzés „academic”, illetve „professional” jellegű kialakítását is. A felülvizsgálat és harmonizáció azért is elengedhetetlen, mert mind az alapszakok, mind a mesterszakok, és különösen a szakirányú továbbképzések száma túlságosan nagy, és ennek megfelelően az átfedések is jelentősek. Szakmai specializálódásra már alapképzésen belül, a szakirányok keretében lehetőség nyílik. Ennek révén kívánják az egyes intézmények az azonos alapszakjaikat egymástól megkülönböztetni, és a szak gyakorlati jellegét, vonzerejét növelni. Az alapszakokon belüli szakirányok tartalmának és gyakorlati jellegének megítélése mesterképzésre történő átállás során azonban átfedésekhez és szakmai konfliktusokhoz vezet. Ezért az alapképzési szakokon belüli szakirányok meglehetősen eklektikus helyzetét mind funkcionálisan, mind tartalmilag rendezni szükséges.

A többciklusú képzési rendszerben a korábban megszerzett ismeretek beszámításával alapképzésből mesterképzésbe belépni nemcsak egy azonos képzési területen belül, hanem képzési területek között is lehetséges, de a keresztmobilitás lehetőségét a felsőoktatási intézmények jelenlegi felvételi eljárási gyakorlata nem igazán támogatja. Ezért fontos lenne a mesterképzés felvételi, pontszámítási eljárási rendjének egységes szemléletű kialakítása, amivel elő lehetne segíteni a képzési területek közötti váltást.

Az már látható, hogy a Bologna-rendszerű képzési struktúra egyik legtöbbet vitatott eleme a tanárképzés, illetve a képzés két ciklusra bontása jelenti. Mindenképpen indokolt ezért az eddigi tapasztalatok széles körben történő megvitatása, szakbizottsági szintű egyeztetése. A Bologna-rendszerű képzés bevezetését nem előzte meg a közoktatás reformja, ez pedig különösen a természettudományos tárgyak és a nyelvoktatás területén éreztetik negatív hatásukat. A felsőoktatásba felvettek fele nem rendelkezik nyelvvizsgával, és egy részük nyelvvizsga hiányában diplomáját sem tudja átvenni. Számukat tekintve pontos adat nincs, de becslések szerint a végzős hallgatók húsz-harminc százalékáról lehet szó, ugyanakkor a műszaki főiskolákon arányuk eléri a negyven százalékot, míg egyes vidéki főiskolák esetében ez az arány az ötven százalékot is meghaladja. A követelményen lazítani semmiképpen sem szabad, de látni kell, hogy a jelenlegi helyzet gátja a hallgatók nemzetközi mobilitásának is, ugyanakkor a felsőoktatási intézményektől nem várható el, hogy a közoktatásból tényleges nyelvtudás nélkül kikerülők részére nyelvi alapképzést nyújtsanak. Ezzel együtt a felsőoktatási intézmények nem nézhetik tétlenül, míg a nyelvoktatás kérdése a középoktatásban rendezésre kerül, és keresniük, támogatniuk kell akár közösen vagy a középiskolákkal együttműködve azon lehetőségeket, amelyekkel a problémák orvosolhatóak. A Felsőoktatási Tudományos Tanács a Debreceni Egyetem „gördülő tudáson” alapuló nyelvképzési rendszerét tartja leginkább követendőnek a felsőoktatás számára.

Felsőfokú szakképzés a felsőoktatásban

Új képzési formaként a 1998/99-es tanévtől folyik felsőfokú szakképzés a felsőoktatási intézményekben, melynek hallgatói aránya még alacsony, de a hallgatók száma folyamatosan növekszik. A felsőfokú szakképzés már két év után lehetőséget biztosít a munkaerőpiacra való kilépésre, de ugródeszka lehet a diplomához is a megszerzett kreditek beszámítása révén. Ilyen képzést felsőoktatási intézmény vagy a vele együttműködő szakközépiskola folytathat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a felvételizők egy része a felsőoktatási felvételi kudarca után választja ezt a képzési formát, és nem is áll szándékában a megszerzett szakképesítés gyakorlati hasznosítása. Egy részük már a képzés első évét követően újra felvételizik, míg másik részük a szakképesítés és felvételi pluszpontszámok birtokában tanul tovább.

5. ábra: Hallgatók képzési szint szerinti megoszlása

Az OKJ (Országos Képzési Jegyzék) 2006-os modulrendszerű és kompetenciaalapú átalakítását követően a szakképesítések száma 807-ról 420-ra csökkent, ugyanakkor a felsőfokú szakképesítések száma 68-ról 72-re emelkedett. Ez azért is érdekes, mert a 68 szakmából korábban 11 képzést soha nem indítottak el, illetőleg a 20 legnépszerűbb képzésben részt vevők létszáma meghaladja az összlétszám 90%-át. Ezekre tekintettel fontos feladat a felsőfokú szakképzés kínálatának és szerkezetének sürgős áttekintése, azaz annak vizsgálata, hogy valóban ezeket a szakképesítéseket igényli-e a munkaerőpiac. Ez azért is elengedhetetlen, mert függetlenül egy adott képzés, illetve szakmai végzettség munkaerő-piaci szükségességétől, államilag biztosított a finanszírozás. Idén 25 felsőoktatási intézmény 52 felsőfokú szakképzést hirdetett meg, melyre 12 500 államilag finanszírozott hely biztosított. Ugyancsak fontos lenne összehangolni a felsőfokú szakképzést (55-ös szint) egyrészt az 54-es szintű OKJ-képzésekkel, másrészt a jelenleginél sokkal jobban az alapképzési szakokkal.

A képzés nem mentes az ellentmondásoktól sem. Nehezen teljesíti, vagy csak a két elem valamelyikének rovására a kettős követelményt: azaz a BA/BSc szint megalapozása és munkaerő-piaci alkalmasság. Kritika elsősorban a gyakorlat oldaláról éri a képzést, ami megmutatkozik a szakmai gyakorlati idő elégtelenségében ugyanúgy, mint a foglalkozások gyakorlati jellegének hiányában. Az SZVK-k alapján kidolgozott tantervek összeállításánál a hangsúly az alapképzésbe történő beszámításra tevődik át és nem a képzés gyakorlati jellegére. Nem sikerült a képzés valódi helyét sem megtalálni az oktatási rendszerben, gondot okoz a szakközépiskolában tanulói jogviszony, felsőoktatásban hallgatói jogviszony keretében folytatott képzések eltérő törvényi szabályozása, eltérő finanszírozása, ami eltérő felvételi eljárást, eltérő tanévi időbeosztást jelentenek. Azzal együtt, hogy az államilag finanszírozott keretszámot még egyetlen alkalommal sem sikerült feltölteni, az idei évben minden korábbinál nagyobb érdeklődés mutatkozott meg a képzés iránt.

A felsőfokú szakképzések elfogadottsága a munkaadói oldalról is bizonytalan, hiányos. A munkáltatók nem ismerik, hogy a felsőoktatás milyen kimeneti tudást megcélozva és milyen tartalommal valósítja meg ezt a képzést. A képzés OECD-országokhoz hasonló sikerességéhez paradigmaváltásra lenne szükség hazánkban, amelyhez elengedhetetlen a képzés ismertségének és elfogadottságának növelése (hallgató/tanuló, szülők, valamint munkaerőpiac) és a gyakorlati jelleg erősítése, illetve minőségbiztosítás.

A hazai felsőoktatás a rendszerváltást követő 20 évben befutotta azt a növekedési pályát, amit a fejlett országok több mint 40 év alatt értek el. A munkaerőpiacon a diplomások kereseti lehetőségei a legmagasabbak, elhelyezkedési esélyeik a legjobbak, és foglalkoztatási rátájuk szinte megegyezik az EU-országok átlagával. A képzés tömegesedésével egyre több ellentmondás is előtérbe kerül, amelyek a többciklusú képzési szerkezettől függetlenek. A diplomások számának gyorsuló növekedése kiszorítja az alacsonyabban képzetteket a munkaerőpiacról, és végül az iskolázatlanok elhelyezkedését korlátozza. A probléma tehát alapvetően nem a diplomások növekvő száma, sokkal inkább az, hogy a felsőfokú végzettségűek olyan állásokat is elfoglalnak, amelyekhez nem feltétel a diploma megléte; másrészt a kialakult szakmunkáshiány és az iskolázatlanok, szakképzetlenek magas részaránya.

A többciklusú képzési rendszerre való átállás és az Európai Felsőoktatási Térséghez való csatlakozásunk nem képezheti vita tárgyát, és az új képzési szerkezetre való áttérés szükséges és visszafordíthatatlan folyamat. A kérdés leginkább az, hogy mikor és mennyire mélyreható intézkedéseket kell megtenni a rendszer jobbítása érdekében. Azt többé-kevésbé elismeri a szakma, hogy az áttérés nem eredményezett minőségi áttörést, és nem sikerült a gyakorlatorientáltságot, illetve munkaerő-piaci harmonizációt sem kellően megvalósítani. Az előttünk álló feladatok megoldásához a minőséget kell a középpontba állítani. Ehhez igen tanulságos, ha felelevenítjük mindazt, amit Klebelsberg Kuno a hazai felsőoktatási reform kapcsán megvalósított az elmúlt század első felében. Látni fogjuk, hogy a tömegképzéstől elvonatkoztatva a megoldandó feladatok és problémák nem sokat változtak. A megvalósításhoz a recept is hasonló, már csak egy új Klebelsberg Kuno kerestetik.

Irodalomjegyzék