Klasztervilág Magyarországon

IHÁSZ ANITA ügyvezető. A cikk alapját képező tanulmány az NKTH támogatásával készült.

Napjaink gazdaságpolitikájának egyik fontos célja a magyar gazdaság duális egyensúlytalanságának oldása. Mit is jelent ez? Azt, hogy a kevés számú, zömmel külföldi tulajdonban lévő, exportképes nagyvállalat mellett a gazdasági alanyok többsége kevéssé versenyképes, alapvetően stagnálásra kényszerülő kis- és középvállalkozás. Ezen vállalkozások számára többféle kitörési pont is kínálkozik. Az egyik lehetőség, hogy csatlakoznak olyan együttműködési szerveződésekhez, amelyek keretében meghatározott feladatokat együtt olcsóbban és hatékonyabban tudnak megoldani. Ezen szerveződések egyik formáját a klaszterek jelentik.

Az alábbiakban egy kutatás tapasztalatait felhasználva áttekintjük a hazai klaszterhelyzet néhány fontosabb jellemzőjét, és javaslatokat fogalmazunk meg ezen együttműködési forma magyarországi bővítésének feltételeit illetően.

Klaszterek, hálózatok, együttműködések

Mielőtt a felmérés konkrét tapasztalatairól szólnánk, feltétlenül tisztázni kell, hogy miről is beszélünk. A klaszteresedés, a klaszterek ugyanis már néhány évtizede ismert gazdaságpolitikai kategóriát és gyakorlatot jelentenek a fejlett világ országaiban és mintegy 7-8 éve már Magyarországon is, de máig sem sikerült egy mindenki által elfogadott definíciót találni. Ezért sok olyan szerveződés is klaszterként hirdeti magát, amely nem igazán sorolható ide, de vannak olyan együttműködési megállapodások alapján dolgozó hálózatok is, amelyek igazából klaszterek, de nem így hívják magukat.

Nagyon röviden: a klaszter együttműködésre létrehozott vagy létrejött (a különbség nemcsak formai!) hálózat. Mint minden egyszerűsítés azonban, ez is rejt magában veszélyeket. Ezért pontosabbak leszünk, ha a sokféle hosszabb meghatározásból kiválasztunk egyet. Eszerint a klaszter nem más, mint egy adott iparághoz (szélesen értelmezve az ipar fogalmát is) tartozó független vállalatok, valamint a hozzájuk kapcsolódó gazdasági szektorok és intézmények olyan halmaza, amelyek relatíve nagy arányban használják egymás termékeit és szolgáltatásait, ugyanazon tudásbázisra és infrastruktúrára támaszkodnak, valamint hasonló innovációkat tudnak hasznosítani.

...a globális verseny alapegységei a klaszterek lettek.

Persze a fenti, bővebb definíció kapcsán is számos kételyt tudnak a szakértők felvetni. Más kritériumok fontosak ugyanis a gazdaságpolitikai döntéshozók, a klaszterekben részt vevők vagy a támogatási pályázatok kiírói számára. Ezért a kutatásban három szinten határoztuk meg a klasztereket, az alábbi módon:

Gazdaságfilozófiai szinten

Napjaink gazdaságpolitikájának, gazdaságstratégiájának egyik fontos célja a gazdaság duális szerkezetének oldása, a különböző térségek tőkevonzó és forrásfelszívó képességének növelése, valamint az innováció vezérelte gazdaságfejlődési modellbe történő átmenet felgyorsítása. Az utóbbi két cél elérésének alapvető eszközei az úgynevezett termelési, innovációs és információs regionális hálózatok. A regionális hálózatépítésnek több elfogadott eszköze, módja van világszerte. Vannak azonban olyan általános érvényelméleti modellek, amelyek az adott ország lehetőségeit, adottságait figyelembe vevő specializált adaptációjuk révén elismert és igen hatékony gazdaságstratégiai eszközzé válhatnak. Ilyen – bizonyítottan hatékony – hálózatépítési eszköz a klaszter.

A globális verseny a nemzetközi munkamegosztást és a versenyelőnyök forrásait átértékelte, döntővé váltak a versenyelőnyök lokális forrásai. A globális versenyben nem elkülönült vállalatok vesznek részt, hanem az új munkamegosztás, így a globális verseny alapegységei a klaszterek lettek. A klaszterek létrejöttének lényege: a vállalatok felismerték, hogy csak a lokális háttérrel rendelkező üzleti partnereikre támaszkodva tudnak talpon maradni a nagyon erős globális versenyben. Továbbá nem csak fennmaradhatnak, hanem javítani tudják jövedelmezőségüket, valamint alkalmazkodóképességüket is. Jellemzőnek tekinthető, hogy a klaszterszerűen működő cégek jövedelmezősége 2–4%-kal javul, és a KKV-k túlélési aránya jóval magasabb, mint az elkülönülten fellépő cégeké. A javuló gazdasági eredményeket a javuló versenyképesség biztosíthatja. Ehhez a klaszterek 4 fő területen kapcsolódnak: növelik a klasztereken belül működő vállalkozások termelékenységét; fokozzák az innovációk körét és mértékét (ami a jövőbeli termelékenységnövelés záloga); ösztönzik, segítik, igénylik új vállalkozások megalakulását (pl.: spin-off vállalkozások); a rugalmasság megtartása mellett biztosítják a méretgazdaságosság előnyeit.

Nemzetgazdasági szinten

A klaszterek olyan egymástól kölcsönösen függő, egyidőben versenyző és együttműködő vállalatok és kapcsolódó intézmények földrajzilag koncentrált csoportjai, melyek:

  • hasznosítják a lokális technológiai externáliák számtalan variánsát a tudás megosztásától és a tudás túlcsordulásától (spillover) az induló vállalkozások (start-up) magas arányáig,
  • ugyanazon tudásbázisra és infrastruktúrára támaszkodnak,
  • közös technológiák és képességek kötik össze őket.

Mindebből kifolyólag a klaszterek pozitív hatással vannak:

  • az innovációra és versenyképességre;
  • formális és informális képességekre;
  • a növekedésre és a hosszú távú üzleti dinamikára.

A pályázati kiírásban megfogalmazható szinten

A klaszter egy adott iparág vertikálisan és horizontálisan kapcsolódó, versenyző és kooperáló vállalatai, kapcsolódó és támogató iparágai, pénzügyi intézmények, szolgáltató és együttműködő infrastrukturális (háttér)intézmények (oktatás, szakképzés, kutatás), vállalkozói szövetségek (kamarák, szakmai egyesületek) innovatív kapcsolatrendszerén és kölcsönös előnyökön alapuló földrajzi koncentrációja, melyre igazak az alábbiak:

  • a klaszterben együttműködő nem állami tulajdonú társaságok több mint 2/3-a közvetlenül kapcsolódik a klaszter fő tevékenységéhez;
  • a klaszterben együttműködők célja az együttműködők és rajtuk keresztül a térség gazdasági versenyképességének növelése és nem érdekvédelmi és érdek-képviseleti feladatok ellátása;
  • a klaszter tevékenységét egy, a tagoktól független, tetszőleges számú menedzsmentszervezet irányítja (azaz biztosítja az állandó kommunikációt, az információáramlást, a tevékenységek koordinációját, és a partnerek érdekeinek összhangba hozását és képviseletét, a bizalomépítést és előkészíti a döntéseket).

Minden definíció hátterében azonban fel kell ismerni azt, hogy a klaszterek elsősorban a KKV-k számára biztosítanak lehetőségeket a versenyhelyzet javítására. A globális versenyben ma már az elkülönült vállalkozások, különösképpen a KKV-k esélytelenek, csak egymásra támaszkodva, egymást segítve tudnak talpon maradni.

Klaszterek Magyarországon

Tekintettel a klaszterek meghatározásának említett bizonytalanságaira, az sem véletlen, hogy nehéz meghatározni, hány klaszter is van jelenleg Magyarországon. Bár a klaszterizáció nálunk messze elmarad az e téren legfejlettebbnek tekinthető országok (például Olaszország, Finnország, Dánia stb.) helyzetétől, kétségtelen, hogy az utolsó 6–8 évben felgyorsultak ezek a folyamatok. Kutatásunk keretében egy kérdőíves felmérés segítségével igyekeztünk ezen folyamat főbb jellemzőit feltárni. A megvizsgált klaszterek esetében áttekintettük:

  • a klaszter megalakulásának körülményeit,
  • a klaszter működésének jellemzőit,
  • a működési struktúrát,
  • a finanszírozási jellemzőket, és végül
  • a jövőre vonatkozó elvárásokat.

Adatainkból kiderül, hogy a jelenleg működő klaszterek jellemzően két körben jöttek létre: 2000 táján, a Széchenyi Terv segítségével, illetőleg 2005–2006 folyamán.

A klaszterek létrehozásával az alapítók elsődlegesen az alábbi célokat kívánták elérni:

  • a részt vevő KKV-k működésének elősegítése, versenyképességük fokozása céljából;
  • technológiai megoldások megvalósítása, minták generálása, közös innovációs és kutatási programok menedzselése;
  • adott termékek piacra jutásának elősegítése, közös, egységes arculattal történő terjeszkedés;
  • új üzleti kapcsolatok kialakítása, új piacok és befektetők felkutatása;
  • közös pályázás, oktatás, továbbképzés.

A megvizsgált klaszterek háromnegyede pályázati forrásból, a fennmaradó egynegyed egy része az alapítóktól származó tőkéből, mások induló források nélkül jöttek létre. Ez a pénzügyi kiszolgáltatottság természetesen a működés későbbi fázisaira is rányomta bélyegét. Pénzügyileg is kiemelkedik a Pannon Autóipari Klaszter, amely egyedi miniszteri döntés révén 50 millió forint támogatással kezdte meg működését.

A megkérdezett klaszterek taglétszáma is igen különböző, de általában alacsony volt. Míg például Olaszországban nem ritka az egyes klaszterek ezres, illetve többszázas taglétszáma, nálunk az átlag 10 és 20 szervezet között mozog. Ez a legtöbb esetben egyenrangú vállalatok és szervezetek tömörülését jelentette, míg néhány esetben egy ún. vezérhajó szervezte maga köré a hálózatot.

A tagok létszáma a megalakulást követően minden esetben nőtt, kilépők is csak két klaszternél voltak.

A klaszterek tevékenységének jellemzéséhez fontos az általuk nyújtott szolgáltatások áttekintése. A kérdőívek és más források alapján a hazai klaszterek jellemzően az alábbi szolgáltatásokat nyújtják tagjaik számára: pályázatfigyelés és pályázati tanácsadás; előadások és szakmai konferenciák szervezése; gazdasági tanácsadás; üzleti adatbázis kialakítása; az innovációs, fejlesztési tevékenység segítése; közös beszerzés; közös PR- és marketingtevékenység; jogi tanácsadás; külföldi üzleti kapcsolatok felkutatása; hírlevél kiadása stb.

Bár mindez nem kevés, azt látni kell, hogy a felsorolt szolgáltatások döntően ún. egyirányú szolgáltatások. A klaszter szerepe tehát kimerül a szolgáltatásszervezésben, és kevéssé valósul meg a tagok közötti együttműködés, a közös projektgenerálás, spin-off vállalkozások „kitermelése”. A klaszteren belüli interakció szintje általában alacsony, a klaszteren belüli tudásfelhalmozódás és tanulási folyamat is csekély ennek eredményeképpen. Érdekes és nem pozitív tendenciának tekinthető, hogy a klaszterek mindössze két esetben tervezték a szolgáltatások körének bővítését.

A jelenlegi működés kapcsán fontosnak ítéltük azt a kérdést is, hogy a klaszterek saját megítélése szerint milyen a súlyuk az adott térségben termelési, foglalkoztatási, innovációs stb. szempontokból. Két klaszter ítélte meg úgy, hogy jelentős szerepet tölt be a klaszternek otthont adó régióban, a többiek úgy érzik, szerepük nem jelentős. Ez nyilvánvalóan következik abból a tényből, hogy a klaszterek jelentős hányada nem megfelelő számú tagsággal, nem elég aktív üzletpolitikával rendelkezik.

Javaslatok a továbblépéshez

A klaszterek jövőbeni támogatási rendszerére vonatkozóan két, eltérő típusú javaslatot fogalmaztunk meg, nevezetesen a normatív és a klaszterfejlettséghez igazodó projekt alapú támogatási rendszert.

Alapelvként mindenképpen azt tartjuk szükségesnek rögzíteni, hogy a klasztereknek meghatározott időre szóló, csökkenő mértékű támogatásban, és ezzel összhangban, erre épülve pályázati jellegű program/fejlesztési támogatásban kellene részesülniük.

Közös vonás továbbá az általunk javasolt támogatási rendszerek esetében az is, hogy a rendszer kidolgozásának alapját a klaszterek megbízható, tényszerű azonosítása kell, hogy adja. Létre kell tehát hozni egy mutatószámrendszert, amely statisztikai adatokból, tehát számszerűsíthető tényekből kiindulva egyértelműen meghatározná, hogy mely vállalati csoportosulások tekinthetők klaszternek, és melyek nem. A kialakításra kerülő feltételrendszert úgy kell kialakítani, hogy szűrőként működjön, és egyértelműen képes legyen garantálni, hogy az állam által adott normatív és/vagy projektszerű támogatás valóban a prioritásként megjelölt és kezelt klaszterképzési és ezen keresztül vállalkozás- és régiófejlesztési célok megvalósulását eredményezi.

Az általunk javasolt normatív támogatási rendszer esetében a klaszter cím megszerzése és nyilvántartásba vétele után kerülhetne sor a klaszter normatív támogatásának megállapítására és odaítélésére, melynek alapját a klaszter szakszerűen kidolgozott pénzügyi szemléletű üzleti terve képezhetné. A működési támogatás minden esetben meghatározott időre szólna: 3 évre, és csökkenő mértékű lenne, ami a klasztert az önállósulás felé terelné. Az állami támogatások százalékos arányának változására, a finanszírozási szükségletek beazonosítására a nemzetközi klasztertapasztalatok és kimutatások irányadók lehetnek. A működési támogatás lebonyolításához hatékony és követhető elszámolási rend és követelmények, szakmai és technikai monitoringrendszer kialakítása szükséges. Az ilyen módon, működési költségeit és indulási likviditási gondjait állami forrásból biztosan finanszírozni tudó klaszterek számára kiírhatók pályázatok, ahol az önrészt már a magánszféra, a vállalatok kell, hogy biztosítsák.

Ennek a támogatási rendszernek előnye, hogy a gazdaságfejlesztési eszközrendszerek közé emeli a klaszterek támogatását, és nagy előrelépést jelenthetne a klaszterek tekintetében kulcsfontosságú jogi státus kérdéskörében. Nem veszi azonban figyelembe a jelenlegi klaszterek életciklusait, hiszen a feltételek mindenki számára egységesek, és mindenki akkor jelentkezik klaszter címért, mikor igénye mutatkozik rá.

Ezzel szemben a másik típusú támogatási rendszerjavaslatunk a klaszterek életciklusai szerint differenciál, és a támogatás alapját adó minősítési követelményrendszer nem azt mondja ki a szervezetek számára, hogy hogyan határozzák meg a működésüket, hanem abban foglal állást, hogy melyek azok a területek, amelyeket mindenképpen szabályozniuk kell a saját működésük során. A követelményrendszer alapja, hogy a klaszter szervezetszerűen működjön, majd folyamatosan fejlessze a működés, együttműködés tartalmi kereteit. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a klaszter minden fejlettségi állapotában egyaránt szükséges, hasznos és értékes a gazdaságpolitika szempontjából, a besorolás azért szükséges, hogy a tényleges fejlettségi állapot szerint kezelje a támogatási rendszer az adott klasztert.

A klaszter egy szemlélet...

Amennyiben egyik támogatási rendszer megvalósulására sem kerül sor, akkor is mindenképpen fontosnak tartanánk, hogy legalább a pályázati követelményrendszer(ek) szintjén az egyes fejlődési/fejlettségi szintekhez kapcsolódó tartalmi-szolgáltatási követelmények kidolgozásra kerüljenek, hiszen az értékteremtés nem a klaszteren belüli fejlesztési folyamat eredményeképpen valósul meg, hanem a szolgáltatásoknak a klasztertagok számára történő elérhetővé tételében.

Figyelembe véve mindazon szempontokat, amelyek alátámasztják, hogy a klaszterizáció magasabb szintjén álló gazdaságok számottevő előnyökkel rendelkeznek azon partnereikkel szemben, ahol nincsenek ilyen hálózatok, kívánatosnak és szükségesnek tekintjük, hogy:

  • Magyarországon a jelenleginél nagyságrendileg több, valódi klaszter működjön;
  • az egyes klaszterek gazdasági potenciálja növekedjen;
  • a klaszterek működésében minőségi változások következzenek be.

Mindezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a klaszterekre vonatkozó jövőkép formálásában mennyiségi és minőségi kritériumok egyaránt és egyforma súllyal játszhatnak szerepet. Ugyanilyen fontos azonban az is, hogy felismerjük: a klaszterizáció nemcsak gazdasági, hanem társadalmi-politikai kérdés is. A klaszter egy szemlélet, arra alapozva, hogy együtt könnyebb, és hogy bíznunk kell egymásban. A klaszterszemlélet elterjedése egészségesebb, életképesebb társadalmat hoz létre. Életképesebb egyrészt gazdasági oldalról, hiszen szereplői természetes erőforrások és termékek fejlesztésével, újító jellegű, hatékony módszerek alkalmazásával kitörési pontokat tudnak generálni. De életképesebb azért is, mert a klaszterek révén egyidejűleg érvényesül az együttműködés és az egymással való versenyzés kritériuma.

A fenti követelményeket kielégítő fejlődésre csak akkor van remény, ha létezik egy kormányzati klaszterfejlesztési stratégia, amely szinkronban az Európai Unió hasonló törekvéseivel:

  • tudatosítja a gazdasági és intézményi szereplőkben a tudás alapú kapcsolatokon nyugvó hálózatosodás versenyképesség-növelő szerepét;
  • programokat dolgoz ki a klaszteresedés előmozdítása céljából, amely a támogatásokat markáns, szigorúan ellenőrzött és más kormányzati politikákkal összehangolt feltételekhez köti;
  • olyan szabályozási környezetet teremt, amely az üzleti hálózatokat a nagyobb intézményi beágyazottság felé, a klasztereket pedig a vertikális és horizontális kapcsolódásokat egyaránt felmutató hálózatosodás irányába tereli.

A klaszterfejlesztési stratégia fontos alapeleme, hogy a gazdasági szereplők és a háttérintézmények között is egy együttműködői kapcsolatnak, partneri viszonynak kell kialakulnia. Az intézmények közötti együttműködés önmagában nem jelent hálózatot, s a hálózat sem jelent feltétlenül klasztert. Nem érdemes közvetlen eszközökkel erőltetni a klaszterek létrejöttét, csak a létező vagy kezdeti, embrionális fázisban levő klaszterek támogatása célravezető. A klaszterek létrehozását pedig indirekt eszközökön keresztül javasoljuk megvalósítani. A klaszterek kialakulásához az első lépéseket a vállalkozásoknak kell megtenniük, miután felismerték az együttműködés előnyeit, és készek a kapcsolatok kiépítésére. De amikor azt mondjuk, hogy a klaszterépítkezésnek alulról, a résztvevők kezdeményezése alapján kell elindulnia, akkor azt is hangsúlyozni kell, hogy csak egy tudatos, szakmailag átgondolt, hosszú távú fejlesztési politika kereteibe illesztve vezethet mindez sikerre.