2026. március- 22. évfolyam, 1-3. szám

Welcome by the Editor-in-Chief

Hungarian economic policy since 2010, defined here as the Hungarian Model, has broken its ties to with neoliberal practice. It is now built on a more active role for the state and makes use of non-conventional instruments. We see the essence of the model introduced after 2010 in the state’s market-shaping role and in the strengthening of regulation and oversight. We question the assumption that free markets automatically ensure full employment. Instead, we see the solution in public works programmes, government incentives for foreign direct investment, and budgetary support for domestic enterprises – at least until the public finances and the market sector have gained strength and the economy enters a phase of sustained expansion. In line with John Maynard Keynes¹, we regard state intervention unavoidable in periods of crisis – such as those that had emerged by the end of the first decade of the 2000s and, under the impact of external shocks, after 2020 (COVID-19, the energy and currency crises linked to the Russia–Ukraine war, and discriminatory measures from Brussels).² We reject the approach to economic governance – copied by neoliberal governments for more than two decades and rooted in Milton Friedman’s principles³. In other words, we are not proponents of a free and unregulated market. Contrary to the teachings of the Chicago School, we do not consider it appropriate to address inflation and economic growth primarily by regulating the money supply. This may once have been feasible during periods of expansion and in advanced market economies, but today – even there – the role of the state cannot be minimised and the principles of the Washington Consensus cannot be applied without limits. The world has changed. In China, state-led and politically directed capitalism has become dominant; in the United States, a protectionist orientation has prevailed – and these tendencies are spreading globally. We also view with some scepticism Friedrich August von Hayek’s⁴ thesis, formed in a different geopolitical and intellectual context, that excessive state economic governance inevitably leads to the loss of personal freedom and to dictatorship. For instance, why – and in what sense – would the hundreds of thousands of Hungarian families, entrepreneurs, and municipalities whose foreign-currency loans were consolidated by the state and the Hungarian Central Bank in the 2010s feel that their personal freedom has been curtailed? The information mechanisms that regulate markets function differently in Central and Eastern Europe than in the West. They do not necessarily allocate resources efficiently or keep markets in equilibrium. We take a mixed view of Paul Samuelson’s⁵ neoclassical synthesis – both its

mathematical foundations and the linking of micro- and macroeconomic theories – and of its reputation as a breakthrough success. If economic processes were so readily plannable and predictable, how could another global economic crisis have emerged in 2007–2008? Today, the models of Olivier Blanchard’s models aimed at optimising central banking, together with Dani Rodrik’s⁶ institutional matrix and theses that advance institutional thinking, appear more applicable. In Central and Eastern Europe, information asymmetries among market participants are sharper still. The consequences of free-market fundamentalism and globalisation – free movement of capital, money, labour, goods, and services – can be more destructive, particularly for less developed or emerging countries such as Hungary. We must therefore set limits on the unrestricted operation of free markets; interpret the role of the state in a broad economic sense; and, in a social context, take the social consequences of economic decisions more critically into account. Consider here Joseph Stiglitz’s⁷ core argument: markets are often inefficient on their own, and state intervention is therefore necessary in the interest of social justice. In Hungary’s economic, social, and national environment – shaped by delayed phases of settlement and state formation, lost wars, and failed revolutions – this is even more true.

 A 2010 utáni magyar gazdaságpolitika, amelyet Magyar Modellként határozunk meg, szakított a korábbi neoliberális gyakorlattal, így az állam aktívabb szerepvállalására épül, nem konvencionális eszközöket alkalmaz. Az állam piacokat befolyásoló szerepében, az állami szabályozás és ellenőrzés megerősítésében látjuk a 2010 óta alkalmazott modellünk lényegét. Megkérdőjelezzük, hogy a szabadpiac automatikusan biztosítaná a teljes foglalkoztatottságot. Helyette közmunkaprogramokban, a kormány külföldi működőtőke letelepítési politikájában és a hazai vállalkozások költségvetési szubvenciójában látjuk a megoldást. Mindaddig míg az államháztartás, illetve piaci szektor új erőre nem kap, a tartós fellendülés szakaszába nem kerül. Úgy látjuk, John Maynard Keynes¹ után szabadon, hogy a válság idején, amilyen a 2000-es évek első évtizedének végére, majd a külső tényezők hatására 2020 után (Covid, orosz-ukrán háború okozta energiaválság és valutaválság, Brüsszel diszkriminációja) kialakult, az állami beavatkozás elkerülhetetlen². A neoliberális kormányok által bő két évtizeden át lemásolt Milton Friedman-i elvekre³ épülő gazdaságirányítási gyakorlatot elvetjük, vagyis egyáltalán nem vagyunk a szabad, szabályozatlan piac hívei. A Chicagói iskola tanításával ellentétben nem tartjuk helyénvalónak, hogy az inflációt és a gazdasági növekedést elsősorban a pénzmennyiség szabályozásával lehetne kezelni. Lehet, hogy konjunktúrában, fejlett piacgazdaságokban lehetett valamikor, de ma már ott sem lehet az állami szerepvállalást minimalizálni, a Washingtoni Konszenzus elveit korlátlanul alkalmazni. Megváltozott a világ. Kínában az állam, a politika által irányított kapitalizmus, az Egyesült Államokban pedig a protekcionista szemlélet lett a meghatározó, ami tovaterjed a világban. És megmosolyogjuk Friedrich August von Hayek-től4 kiragadott, más geopolitikai és gondolkodási térben fogant tézisét, miszerint a túlzott állami gazdaságirányítás elkerülhetetlenül a személyes szabadság elvesztéséhez és diktatúrához vezetne. Például az a több százezer magyar család, vállalkozó, önkormányzat, akiknek a 2010-es években devizahiteleik állami-jegybanki konszolidálásra kerültek, ugyan miért, miben éreznék személyes szabadságuk korlátozását? A piacot szabályozó információs mechanizmusok Kelet-Közép Európában másképpen működnek, mint Nyugaton. Nem feltétlenül tudják hatékonyan elosztani az erőforrásokat, a piacot egyensúlyban tartani. Felemás módon ítéljük meg a neoklasszikus szintézist megalkotó Paul Samuelson⁵ tanait, a matematikai alapokra helyezett közgazdaságtan és a mikro- makrogazdasági elméletek összekapcsolását, annak átütő sikerét. Ha annyira tervezhetőek, kiszámolhatóak lennének a gazdasági folyamatok, ugyan hogyan alakulhatott volna ki egy újabb világgazdasági válság 2007-2008-tól? Jobban alkalmazhatók a mai korban Olivier Blanckhard jegybanki működést optimalizáló modelljei, és Dani Rodrik⁶ intézményi mátrixa, az intézményi gondolkodást fejlesztő tézisei. Kelet-Közép Európában még élesebbek a piaci szereplők közötti információs aszimmetriák. Rombolóbbak a szabadpiaci fundamentalizmus és globalizáció, a tőke, a pénz, a munkaerő, az áru és szolgáltatás szabad áramlásának következményei, különösen az olyan fejletlen, vagy feltörekvő országokra nézve, mint Magyarország is. Gátat kell vetni hát a szabadpiac korlátlan érvényesülésének, az állam működését széles gazdasági értelemben kell értelmezni, és társadalmi kontextusban, a gazdasági döntések társadalmi következményeivel kritikusabban kell számolni. Fogadjuk el Joseph Stiglitz⁷ fő állítását: a piacok önmagukban sokszor nem hatékonyak, ezért szükség van állami beavatkozásra a társadalmi igazságosság érdekében. A letelepedési-, államalapítási fáziskésettséggel, vesztes háborúkkal, elvetélt forradalmakkal gyötört magyar gazdasági, társadalmi és nemzeti miliő esetében ez hatványozottan igaz.

A tanulmány a poszt-bipoláris rendben történő kisállami nemzetközi érdekérvényesítés egy példáját vizsgálja, a magyar-amerikai konzervatív kapcsolatokat kormányzati és nem-kor- mányzati szinten egyaránt 2014-től 2025-ig. Az esettanulmányok keresztül az írás be kívánja mutatni, hogyan képes egy kisállam tudatos, újszerű kapcsolatépítéssel jelentős befolyást sze- rezni és szoros kapcsolatot kialakítani egy nagyhatalommal. Az asszimetrikus igazodás fogal- mi keretében egy kisállam materiális erőt nem tud felhasználni, így a soft power különböző eszközeivel, a médiakapcsolatok - különösképp a politikai véleményvezérek -, a háttérintézetek, valamint elit-szintű kapcsolatokon keresztül tud együttműködést és szövetséget kialakítani. A tanulmány hozzájárul a kisállami diplomácia, a soft power és a nemzetközi politikai hálózatok működésének mélyebb megértéséhez.

A tanulmány a magyar gazdaságpolitika 2010 és 2025 közötti teljesítményét vizsgálja a leg- frissebb nemzetközi szakirodalom – többek között a Draghi-jelentés és a „Leader Value Ad- ded” módszertan – tükrében. A szerzők makrogazdasági adatokra támaszkodva mutatják be, hogy a 2010-es fordulat nem csupán korrekció, hanem sikeres strukturális szintugrás volt, amely a munkaalapú társadalom kiépítésével és a családbarát adórendszerrel tartós felzárkó- zási pályára állította az országot. Az elemzés rávilágít, hogy a foglalkoztatás egymillió fővel történő bővülése és a reálkeresetek dinamikus emelkedése révén Magyarország ledolgozta a 2010 előtt felhalmozott versenyhátrányait. A dolgozat összehasonlítja a 2008-as és a 2020 utáni válságkezelést, bizonyítva, hogy az unortodox, szuverenitásra és konnektivitásra építő intézkedések – mint a rezsivédelem, a szektorális adók vagy a beruházásösztönzés – hatéko- nyan tompították a külső sokkokat. A vizsgálat eredményei igazolják, hogy a magyar modell a polikrízisek korában is reziliens maradt, biztosítva a társadalmi stabilitást és az uniós átlaghoz való közeledést.

A tanulmány célja a magyar családpolitika 2010 utáni átalakulásának átfogó elemzése, különös tekintettel azokra az innovatív szakpolitikai megoldásokra, amelyek érdemben eltérnek a korábbi évtizedek rászorultsági megközelítésétől. Az elemzés amellett érvel, hogy 2010 után Magyarországon nem pusztán új családtámogatási eszközök jelentek meg, hanem egy komp- lex paradigmaváltás ment végbe, amely a családot mint társadalmi és gazdasági erőforrást helyezte a közpolitika középpontjába. A tanulmány bemutatja a 2010 után kiépült családpolitikai modell keretrendszerét, innovációit, valamint értékeli azok demográfiai, gazdasági és társadalmi hatásait, nemzetközi összehasonlításokat is alkalmazva. A tanulmány eredményei arra utalnak, hogy a kedvezőtlen történeti adottságok ellenére a magyar családpolitika képes volt mérsékelni a demográfiai hanyatlás ütemét, miközben megerősítette jövedelmi, vagyoni szempontból a gyermekes családokat, csökkentve ezzel a szegénységet, és ezáltal növelve a családok jólétét és jóllétét, válságálló módon reagálva a 2020-as évek globális kihívásaira is. Mindezt innovatívan, de a hagyományos családi értékek előtérbe helyezésével tette.

Az ellátási láncokban történő változások és a környezettudatos gondolkodás elősegítése mind- annyiunk felelőssége. A fenntartható gyártási és szállítási folyamatokban a csomagolás egyre nagyobb szerepet kap.

A csomagolóipar Magyarországon is jelentős változáson megy keresztül, és több kihívásnak kell egyszerre megfelelni. Kihívást jelent egyfelől a szigorodó jogszabályi környezet, az egymásnak ellentmondó fogyasztói elvárások, másfelől a gyártók és forgalmazók versenyképességének megőrzése érdekében tett erőfeszítések. A hosszú ellátási láncok mellett a rövid ellátási láncok is egyre jelentősebbé válnak.

A tanulmány célja a fogyasztási cikkek, elsősorban az élelmiszerek és vegyianyagok vonatkozásában a csomagolásához kapcsolódó, a csomagolóanyagokkal kapcsolatos fogyasztói attitűd, percepció vizsgálata. Empirikus kutatásunk online-kérdőíves megkérdezés módszerével készült

A tanulmány a fürdőgyógyászati ellátások hazai támogatási rendszerének újragondolását vizsgálja közgazdasági és közpolitikai megközelítésben. Kiindulópontja, hogy a jelenlegi finanszírozási modell elsősorban egészségbiztosítási költséglogikára épül, miközben nem internalizálja a fürdőgyógyászat hosszú távú egészségnyereségi, prevenciós és regionális gazdaságélénkítő hatásait. A cikk célja annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászati kezelések integrált, többágazati támogatása miként járulhat hozzá a közpénzek hatékonyabb felhasználásához és a fenntartható egészségügyi ellátáshoz. Az elemzés dokumentumelemzésre, nemzetközi összehasonlító módszerre és a 2025-ben elvégzett strukturált mélyinterjúkra és workshopra épül, különös tekintettel az egészségügyi, turisztikai és területfejlesztési finanszírozási modellekre. A kutatás alapját hat országos jelentőségű gyógyfürdő vezetőivel készített mélyinterjú, valamint a Magyar Fürdőszövetség székházában 40 szakember részvételével megtartott workshop adta. A tanulmány amellett érvel, hogy a fürdőgyógyászat állami támogatása beruházásként értelmezhető, amely mérhető társadalmi hozamot termel. Következtetése szerint az (érték és) indikátoralapú integrált támogatási modell növelheti az ellátások orvosszakmai beágyazottságát, költséghatékonyságát és hosszú távú fenntarthatóságát.

A tanulmány a szolidaritási hozzájárulás szerepét vizsgálja a magyar területi kohéziós politika és az önkormányzati finanszírozás összefüggésében, abból kiindulva, hogy a területi egyen- lőtlenségek hátterében nem csupán piaci vagy demográfiai tényezők, hanem hosszú távon kialakult strukturális sajátosságok állnak, amelyek kezelése aktív állami beavatkozást igényel. E beavatkozás egyik közpénzügyi eszköze a fiskális kiegyenlítést szolgáló szolidaritási hozzájá- rulás, amely hozzájárul az elmaradottabb térségek felzárkóztatásához. A tanulmány áttekinti a hozzájárulás elméleti, jogszabályi és intézményi alapjait, kapcsolódását a járási fejlesztéspolitikához és a Versenyképes Járások Program célrendszeréhez, valamint kitér az aktuális közéleti vitákra és a témában elhangzott közelmúltbeli nyilatkozatokra is. Következtetése szerint a szolidaritási hozzájárulás nem az önkormányzati autonómia korlátozását szolgálja, hanem a nemzeti fejlesztéspolitika részeként egy szolidárisabb és versenyképesebb Magyarország megteremtését támogathatja.

The effective and objective functioning of the flagship institution of Hungarian science con- stitutes a public matter of paramount national interest, yet this requirement remains unmet, particularly in the social sciences. In the case of a national institution, such criticism does not constitute an attack but rather an expression of a constructive intention to improve it. Improving academicians’ scientific performance, institutional operations, and the establish- ment of objective, transparent processes for academic succession would fundamentally serve the nation’s interests. A broad intellectual discourse has emerged concerning the manner of change, intensifying from spring 2025 around the bicentennial of the Hungarian Academy of Sciences and the election of its new president. The identified institutional challenges have now entered public discourse. The inadequate performance of certain academicians increas- ingly provokes widespread dissatisfaction, while Hungarian scientific life continues to operate under the influence of underperforming members of the Hungarian Academy of Sciences,³ who also increasingly seek to shape political public discourse.⁴

This paper shows how a Hungarian Academy of Sciences that operates through non-transparent, non-objective mechanisms while delivering weak scientific performance can undermine economic competitiveness and weaken the quality of academic succession. To substantiate the performance deficit of academicians, the analysis employs concrete scientometric methods and empirical observations. The paper argues that a new, performance-based Academy of Sciences, with new academicians, is required.

A tanulmány a közvetlen irányítású uniós források tagállami eloszlását és azok szuverenitásra gyakorolt pénzügyi hatását vizsgálja. Az empirikus elemzés az Európai Bizottság nyilvános adatbázisaira épül, elsősorban a Financial Transparency System több százezer soros pályázati adataira, amelyeket több lépcsőben tisztított és összehasonlító módszerrel elemzett a szerző. Az eredmények azt mutatják, hogy a közvetlen uniós források döntő hányadát, 84,86%-át továbbra is a 2004 előtt csatlakozott tagállamok szervezetei nyerik el. Az „új” tagállamokban 143 € az egy főre jutó támogatás, míg a „régiekben” 235 € a 2021–2024 közötti négy évben. A tanulmány arra a következtetésre jut, hogy a forráselosztás jelenlegi mintázata a gazdasági szuverenitás aszimmetrikus erózióját eredményezi, különösen a kevésbé fejlett tagállamok esetében.

A magyar–német kapcsolatok ezer évre nyúlnak vissza. Szent István királyunk Gizella bajor hercegnővel kötött házassága alapozta meg a két nemzet szoros kapcsolatát és egymásrautalt- ságát. Országaink között számos történelmi, kulturális, társadalmi, kereskedelmi kapocs és kötelék létezik, mely a történelem viharos időszakát is túlélte. Magyarország és Németország szövetrendszere összefonódott egymással, és hazánk sokáig egy német befolyás alatt álló, tágabb értelemben vett civilizációs, mentális, de akár közpolitikai térhez tartozott, nem utolsó- sorban az osztrákokkal való közös államiság révén, de a német világ általános hatásai miatt is. Magyarország mint sziget a szláv tengerben mindig is a nyugati kapcsolatai révén csatlakozott Európához, és ebben a német világ fontos szerepet töltött be. Manapság mintha Németország vonzereje a világban drasztikusan csökkent volna, és a politikai kapcsolatok terén is új idők kezdődnének.

Magyarországon a privatizáció 1987 és 1998 között zajlott le. Ezen folyamat két szakaszra osztható: spontán privatizáció (1987–1990), és államilag vezényelt privatizáció (1990–1998). Jelen tanulmány a spontán privatizáció történetét és jellemzőit mutatja be. Kiindulópontunk: spontán privatizációnak nevezünk minden olyan szervezeti-tulajdonosi változást, amely az állami vállalatok életében a 1987-től 1990 márciusáig (az Állami Vagyonügynökség megalapítása) között történt.

Tanulmányunk négy részre oszlik. Az első részben felvázoljuk a Kádár-diktatúra utolsó évtizedének gazdasági válságjelenségeit. A második részben ismertetjük a privatizáció elindulását lehetővé tévő 1988–1989-ben megalkotott törvényeket (1. 1988. évi VI. tc. a gazdasági társaságokról. 2. 1988. évi XXIV tc. a külföldi befektetések védelméről. 3. 1989. évi XIII. tc. az átalakulásokról). A harmadik részben részletesen elemezzük a spontán privatizáció három típusát. A negyedik részben megvonjuk a spontán privatizáció erkölcsi és anyagi mérlegét.