A jogi alapértékek harmóniája és versengése

ÁDÁM ANTAL, az MTA doktora, ny. alkotmánybíró, professor emeritus a PTE Állam- és Jogtudományi Karának Alkotmányjogi Tanszékén (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

I. Bevezető értéktani megjegyzések

Arra a kérdésre, hogy az ember számára mi minősül értéknek, az általam is vallott pluralista axiológia válasza így hangzik: érték az, amit az értékelő alany annak tart. Az érték tehát az emberi értékelés terméke, az értékelt tárgynak az értékelő által tulajdonított (imputált) minősége. Azt is mondhatjuk, hogy az érték az értékelő alany szükségletének, elvárásának, ízlésének, vallási, erkölcsi, érzelmi, gyakorlati mentalitásának való megfelelést jelenti. Értékelés tárgya bármi lehet, értékelő alanyként pedig bárki, bármely öntudatos természetes személy, bármely emberi közösség, állami, egyházi, társadalmi szervezet, szerv eljárhat. Az értékek sokféleségében az eszmei értékek, a célértékek, a tárgyértékek, az eszközértékek, a tulajdonságértékek, a cselekvések, a tartózkodások, a beszédek csak az értékek jelentősebb csoportjait testesítik meg. Az értékelő alanyoktól függ elsődlegesen az is, hogy mely értékek, milyen ötvözetben és sorrendben alkotnak számukra értékrendszert.1

A pluralista értékelmélet annak elismerését és hangsúlyozását is lehetővé teszi, hogy az egyén és a különböző emberi közösségek tartós, esetleg állandó lényeges igényei, fejlesztő vagy védelmi törekvései széles körben és hosszú időn keresztül vállalt értékek kialakulásához és azokat érvényesítő értékfelfogáshoz vezethetnek. Gondoljunk például az erkölcs, a tisztességes emberi magatartás bizonyos, alig változó elemi követelményeire, a lét- és fajfenntartás alapvető feltételeire, lényeges eszközeire és módozataira, a közegészség, a közbiztonság- és katasztrófavédelem bevált társadalmi és közhatalmi megoldásaira, bizonyos magatartások pönalizálására, valamint a vallások hasonló normáira és szertartásaira.

Az emberi szükségletek, igények, ízlések értékfakasztó hatásával összefüggésben külön is kiemelem a fenyegetések, a veszélyek, az ártalmak, a károk szerepét az értékválasztások és különösen az értékhierarchiák alakulásában. Az ellentétes minőségek – pl. a sötét és a világos, az egészség és a betegség stb. – egymást kölcsönösen feltételező, korrelatív kapcsolata az értékes és az értéktelen dualitásában is fellelhető. Ennek alapján állíthatjuk: bármely érték súlyát, hierarchiai helyzetét az ellentéteként létező veszély, hátrány, kár, rossz, silány, tehát értéktelen ártalmasságának szintje határozza meg, vagy legalábbis erőteljesen befolyásolja.

Mivel meggyőződésünk, állásfoglalásunk, magatartásunk tájékozódással, ismeretszerzéssel, szellemünk, lelkületünk, érzelmeink, akaratunk, felelősségünk ápolásával fejleszthető, eljuthatunk ahhoz az állításhoz is, amely szerint a vallásoknak, az etikáknak, a bölcseleteknek, az utóbbiak körében az értéktanoknak, továbbá a tudományoknak, a művészeteknek, a kultúráknak, a politikáknak, a tömegközlés intézményeinek, a családi, az iskolai és más képzésnek, illetve nevelésnek, sőt még a színvonalas állami irányító, szervező, ellenőrző és ítélkező tevékenységnek is jelentős befolyásoló, formáló szerepe lehet az egyéni és közösségi értékfelfogások fejlesztésében. Ezeknek az összefüggéseknek, illetve lehetőségeknek elismerése esetén azt is mondhatjuk, hogy a tudatos értékválasztás és követés meghatározza, vagy legalábbis befolyásolja az egyén és a közösség szinte valamennyi meggyőződését, állásfoglalását és megnyilvánulását. Magatartásunkban ugyanis nagyrészt értékirányultságunk jut kifejezésre. Értékirányultságunk és az általa befolyásolt magatartásunk pedig nagymértékben alakítója pályafutásunknak, sorsunknak is.

A következetesen tiszteletben tartott értékfelfogás tehát az egyén, illetve a közösség megnyilvánulásaira regulatív, szabályozó, normatív hatást gyakorol. Bármely jelentős normarendszer előírásai, vagyis az általános emberi magatartásszabályok pedig – így különösen a vallási normák, a nem vallási bázisú erkölcsi szabályok, a jogi normák, a társadalmi szervezeti előírások, az illemnormák, sőt a felismert természeti és műszaki törvényszerűségek hasznosításához kapcsolódó tudományos-technikai előírások is – értékforrásúak és értékszolgálatúak. Ez a megállapítás azt kívánja kifejezésre juttatni, hogy e normacsoportok mindenkori kidolgozói, illetve elfogadói az általuk választott és képviselt értékek létesítésére, szolgálatára, vagy védelmére alkotják meg rendelkezéseiket.

A jelzett normacsoportok közül immár csak a jogi normákról szólva az alábbi következtetéseket fogalmazom meg.

a) A jogi normák jellegétől és hierarchiai fokozatától függően megkülönböztetjük a nemzetközi jog, a szupranacionális primér és szekundér normák, a nemzeti alkotmány és más állami jogszabályok által elismert, létesített, szolgált és védett értékeket. Bármely jellegű és hierarchiai fokozatú jogi norma által elismert, létrehozott, szolgált vagy védett értéket rövid megjelöléssel jogi értéknek is nevezhetjük. A jogi értékekhez kapcsolódó normák jelzett szerepe együttesen, illetve elkülönülten is megjelenhet.

b) A vázolt értelemben vett jogi értékek körében a kapcsolódó jogi normák jellegétől, hierarchia szintjétől és tartalmától függően fokozatokat és csoportokat különböztethetünk meg. Ennek alapján nemcsak nemzetközi jogi, szupranacionális jogi és nemzeti jogi értékekről szólhatunk, hanem elkülöníthetjük az ún. jogi alapértékeket és az egyéb jogi értékeket is.

c) A jogi alapértékeknek az a megkülönböztető természete, hogy meghatározzák az egyéb jogi értékek kereteit és főbb tartalmi összetevőit is, s ezáltal hatást gyakorolnak a nem jogi – pl. gazdasági, művészeti, kulturális stb. – értékekre is. Jogi alapértékek származhatnak bizonyos kiemelkedő nemzetközi jogi okmányokból, a szupranacionális jog alapozó szerződéseiből és alkotmányából, valamint a nemzeti alkotmányokból. A jogi alapértékek között alkotmányi értéknek a nemzetállami alkotmány vagy alaptörvény által meghatározott értékek minősülnek. Az alkotmányi értékek fokozott közhatalmi (különösen alkotmánybírósági) védelemben részesülnek.

d) A jogi alapértékeknek a következő három rétege különböztethető meg.

da) A jogi alapértékek első rétegének összetevői között találunk több olyan, a tárgyi valóságban már a jogi szabályozás előtt, illetve attól függetlenül létező és az általános emberi megítélés szerint is szükséges, hasznos vagy előnyös külső értéket – pl. emberi élet, egészség, család, ifjúság, piacgazdaság, természeti és ember alkotta tárgyak, egyházak, jólét, biztonság –, amelyek a megfelelő fokozatú jogi szabályozás eredményeként nyerték el jogi alapértéki minőségüket.

db) A jogi alapértékek sokszínű, nagy csoportját és egyben második rétegét alkotják a nemzetközi, a szupranacionális és a nemzeti jogi alapnormákban meghatározott célok, feladatok, alapelvek, alapkövetelmények, alapjogok, alapkötelességek, lényeges tilalmak és bizonyos minőségek, felelősségek stb. A második réteg összetevőit alkotják az említett normákban meghatározott azok a közhatalmi és egyéb szervezetek, szervek illetve intézetek is, amelyek a jelzett célok, feladatok, jogosultságok, kötelességek, minőségek stb. megvalósítására, gyakorlására, érvényesítésére és oltalmára hivatottak.

dc) A jogi alapértékek harmadik terjedelmes rétegét alkotják maguk az előbbi két réteg értékeit meghatározó jogi alapnormák. A jogi alapnormákat és a rájuk épülő egyéb jogszabályokat jogi eszközértékeknek nevezhetjük.

e) A jogi alapértékek kimunkálásában, meghatározásában, gazdagításában és érvényesítésében – építve a több ezer éves történelmi tapasztalatokra, különösen az önkényuralmi és más hatalmi rendszerek visszaéléseire, valamint a háborúk borzalmaira – az emberiség progresszív erői, felelős szervezetei és személyiségei a második világháborút követően jelentős sikereket értek el. A fejlődés azonban e vonatkozásban sem lezárt. A körülmények folytonos változásai, a lenyűgöző tudományos, műszaki és gazdasági haladás újabb szükségleteket, előre nem látott problémákat és súlyos veszélyeket generálnak. Elengedhetetlennek tűnik ezért, hogy a jogi alapértékek gondozói, ezek között az új magyar alkotmány előkészítői – hasznosítva az újabb jogi alapokmányok lényeges, korszerű vívmányait – bővebben határozzák meg a közhatalmi rendszerek alapvető célkitűzéseit, a jogrendszerek alapelveit, az oltalmazó tilalmakat, a mellőzhetetlen kötelességeket és a jogi alapértékek érvényesülését szolgáló felelősségeket. Az alapvető állami célok közül nem hiányozhat a fenntartható fejlődés, az egyensúlyozott nemzeti felemelkedés, a társadalmi igazságosság, az összetett (egyéni és közösségi) emberi biztonság szolgálata. Az alapelveket ki kellene egészíteni a hatalommegosztás és az államhatalmi ágak elválasztásának, a pluralitásnak, a toleranciának és a szolidaritásnak, a jóhiszeműségnek és méltányosságnak (vagyis a bona fidesnek és az aequitasnak), valamint az állam világnézeti semlegességének, továbbá a szabad verseny tisztességének alapelvével.

...gyakori a jogi alapértékek közötti versengés...

Ami a vizsgált jogi alapértékek egymás közötti viszonyát illeti, hangsúlyozva állapíthatjuk meg, hogy azok – igényes meghatározás esetén – konzisztensek, tehát ellentmondásmentesek és koherensek, vagyis egymásra épülnek és egymás érvényesülését kölcsönösen segítik. Az elméletben harmonikusnak ígérkező viszony azonban a tapasztalatok szerint a gyakorlatban nem feltétlenül érvényesül. Sőt, gyakori a jogi alapértékek közötti versengés, és nem ritka a látványos ütközés, kollízió illetve konfliktus sem. A jogi alapértékek címzettjeire, jogosítottjaira, kötelezettjeire hárul ezért az a jelentős feladat, hogy komplex szemlélettel kezeljék a rájuk bízott jogi alapértékeket, és versengés vagy kifejezett ütközés esetén megfelelő egyeztetéssel törekedjenek a súrlódások feloldására. Az ilyen elvárások teljesítésének mellőzése vagy sikertelensége esetén hivatottak a jogviták elbírálására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szervek (Alkotmánybíróság, bíróságok, más egyeztető, illetve jogvitát elbíráló intézmények) arra, hogy a jogi alapértékek hierarchikus viszonyait és a kapcsolódó egyéb összefüggéseket figyelembe véve meghatározzák a versengő értékek érvényesülésének feltételeit és arányait.

II. A biztonság fogalmáról és jogi értékké válásáról

1. A biztonság rövid, de mégis tartalmas meghatározása azért nehéz, mert a biztonságnak a lehetséges vagy valóságos alanyok, az érintett tárgyak és a tényleges tartalom szerint szinte felsorolhatatlanul sokféle változata képzelhető el. Azt a nagyon általános és nem sokat mondó meghatározást kiindulásként mégis elfogadhatjuk, amely szerint a biztonság annak hiányával áll korrelatív viszonyban. A biztonság hiánya pedig fenyegetést, veszélyt, ártalmat, károsodást, hátrányt jelent és félelemmel, szenvedéssel jár. A biztonság tehát a fenyegetések, veszélyek és ártalmak hiányát, illetve az azokkal szembeni hatékony védettséget, oltalmat jelenti. Ezek a megállapítások már érzékeltetik, hogy az általános értelemben vett biztonságnak nem a bizonytalanság az ellentétpárja. Az természetesen nem kizárt, hogy a biztonság hiányából származó fenyegetésekhez, veszélyekhez, ártalmakhoz, félelmekhez, szenvedésekhez súlyos bizonytalanság is kapcsolódik. A fentiekből az is következik, hogy a biztonságnak és a biztonság hiányának részese, érintettje nemcsak az ember, hanem bármely élőlény, sőt bármely élettelen tárgy is lehet. A biztonság változatai, illetve ezek megítélései mindemellett – mint az ember által igényelt, előidézett, vagy általa feltételezhető és megismerhető adottságok, minőségek, jelenségek – többségükben emberszempontúak és emberközpontúak.

A biztonság és annak hiánya az ember és az emberi közösség számára mindig sokféle volt és ezek értékelésében, kezelésében is többszempontúság és változatosság érvényesült. A biztonság megítélésében és igénylésében a veszélyek súlyossága, az ártalmak nagysága és kiterjedtsége mellett számos körülmény – pl. földrajzi, természeti adottságok, társadalmi, állami berendezkedések, származási, vagyoni, világnézeti, műveltségi kondicionáltság, tudományos, műszaki fejlettség stb. – is szerepet játszott és arra jelenleg is hatást gyakorol. A biztonság állami megítélésében és kezelésében markáns korszaknyitást jelentett a nemzetállamok kialakulása. Ekkor lépett előtérbe az állambiztonság, a nemzetbiztonság és a közbiztonság jelentősége és állami garantálása. Bár a biztonság mindhárom változatára vonatkoztak az állami és az államközi jogi normák, a fenntartásukra irányuló erőfeszítést túlnyomó részt militáns eszközök igénybe vétele jellemezte és jellemzi napjainkban is. A földkerekség bipoláris hatalmi megosztottsága, a hidegháborús eszköztár mellőzhetetlenül együtt járt a fegyverkezés féktelen versengésével a status quo megőrzése érdekében. A feltétlenül szükséges együttműködés csak körülhatárolt tárgykörökben és korlátozott mértékben érvényesülhetett.

A bipoláris hatalmi rendszer megszűnését sajnos nem követte a fegyverkezési verseny, a háborúk, valamint a véres etnikai, vallási és szociális konfliktusok megszűnése. A világ multipoláris hatalmi megosztottsága is együtt jár a hagyományos és újszerű háborús veszélyekkel és megnyilvánulásokkal. Sőt az igénybe vett eszköztár kiegészült a megelőző, a büntető és az ún. civilizációt, demokráciát exportáló, a legfejlettebb haditechnikát alkalmazó és szörnyű pusztításokat, százezrek életét kioltó, modern háborúkkal.

A XX. század két világháborújának és az önkényuralmi rendszerek tengernyi szenvedést okozó tragédiáinak katarktikus tapasztalatai alapján az emberiség protagonistái, a demokratikus politikai és más erőcsoportok látványos szervezeti és működésrendi intézményeket építettek ki a háborús konfliktusok megelőzésére, a feszültségek, a kollíziók feloldására. A kialakult új világrend útkereséseiben egyre inkább előtérbe került az embert és az emberi közösségeket fenyegető valamennyi hagyományos és újszerű veszélyt figyelembe vevő, összetett biztonságfogalom kimunkálása és alkalmazása. A „redefining security” törekvés vezetett el az ENSZ keretében 1994-ben a „Redefining Security: The Human Dimension” c. jelentéshez, amely megalapozta az ún. humán biztonság tartalmi összetevőinek korántsem lezárult széles körű kutatását, a leszűrt következtetések változatos megfogalmazását és valamilyen mérvű alkalmazását.2 A humán biztonság fogalmának, tartalmi összetevői meghatározásának és megóvásának igénye lehetővé és egyben szükségessé teszi, hogy holisztikus szemlélettel az embert és az emberi közösségeket fenyegető valamennyi veszélyt és ártalmat figyelembe vegyük és ezeket interdependensen kezeljük. A humán biztonság összetett fogalma nem zárja ki sem az állambiztonság, sem a nemzetközi biztonság, vagy kollektív biztonság követelményét és védelmét. Mellőzhetetlennek tartja azonban az emberi méltóság kiemelt szolgálatát, a kivetettek, a hátrányos helyzetűek, a testi és szellemi fogyatékosok előnyösen megkülönböztetett védelmét, az éhínség, a szegénység, a munkanélküliség, a tiltott diszkrimináció elleni küzdelmet, a fertőző és gyógyíthatatlan emberi, állati és növényi betegségek, a szenvedélybetegségek, a természeti és műszaki katasztrófák, a természet-, illetve környezetkárosodások, a megrázó közlekedési akcidenciák, a szervezett és egyéb bűnözés, a terrorizmus, valamint a bizonyos okok miatt, vagy események kapcsán felbőszült tömeg vandál pusztítása elleni lokális, regionális, állami, államközi és globális, de minden esetben összehangolt fellépést.

Sokan jutottak már el az embert, az emberi közösségeket, a jelenlegi és jövő generációkat fenyegető súlyos veszélyek ismeretében arra a felismerésre, hogy a kimerítően fel nem sorolt problémákkal szemben eredményes küzdelmet egyedül és elkülönítetten sem az egyén, sem a társadalmi közösségek, sem az állam, sem az államok tömörülése nem folytathat. A jelzett veszélyekkel szemben az összehangolt, együttes küzdelem folytatása korparancs. Ennek a küzdelemnek természetesen szerves része a veszélyt, a károsodást kiváltó körülmények, az előidéző okok feltárása, a megelőzési feltételek körültekintő építése, a hatékony védelmet szolgáló, korszerű műszaki eszközöket alkalmazó, folytonos monitoring szolgálat alkalmazása, az összehangolt védelmi erőfeszítések kifejtése és a mégis bekövetkezett járványok, kataklizmák, katasztrófák, balesetek vagy más károsodások megszüntetése, valamint az olyan helyreállító aktivitás, amely a tapasztalatok hasznosításával az újabb veszélyek vagy ártalmak elleni elhárító mechanizmusok gyarapítását is magában foglalja.

A jelzett veszélyekkel szemben az összehangolt, együttes küzdelem folytatása korparancs.

A human security, elvileg tehát korszakunk valamennyi veszélyétől és ártalmától való mentességet jelenti. Mivel azonban ilyen tartalmú biztonság sajnos elérhetetlen, az emberközpontú biztonság rendkívül kiterjedt, összetett követelményrendszert, megelőző, védekező, oltalmat és rehabilitációt nyújtó, sokrétű erőfeszítést igényel. A humán biztonsághoz elválaszthatatlanul kapcsolódik a védelem, az ún. human security defence és a megelőzést, elhárítást, helyreállítást is magában foglaló oltalom, a safety elérése. A holisztikus szemlélet, a komplex és koordinált megelőzés és elhárítás követelménye nem zárja ki, hanem logikusan magában foglalja a veszélyek változatainak közelségéhez és súlyosságához ésszerűen igazodó, ezért elkerülhetetlenül változtatandó prioritások alkalmazását is.

2. A biztonság különböző változatai – a nemzetbiztonság, az állambiztonság, a nemzetközi biztonság, a kollektív biztonság, a közbiztonság, a jogbiztonság, a szociális biztonság, az egészségbiztonság, a személyi biztonság, a munkahelyi biztonság, a vagyonbiztonság stb. – megfelelő fokozatú és tartalmú jogi szabályozás eredményeként váltak és válhatnak jogilag védett értékké, egyszerűbb kifejezéssel jogi értékké.

A jogi alapértékek rétegeire és főbb csoportjaira az előzőekben főleg azért utaltam, hogy kereshessük a választ arra a kérdésre, hogy a komplex tartalmú humán biztonság egésze és annak összetevői mikor minősülnek jogi alapértéknek, vagy egyszerű jogi értéknek és hol helyezkedhetnek el a jogi értékek rétegei és csoportjai között. Lényegesnek ítélem meg annak igénylését, hogy a humán biztonság, mint átfogó jogi alapérték és annak főbb összetevői nemzetközi jogi, szupranacionális és állami alapnormákban egyaránt meghatározást nyerjenek. Elmélyült kutatómunkával, sokszempontú egyeztetéssel és magas szintű elhatározásokkal indokolt eldönteni azt is, hogy a humán biztonság egészének, illetve összetevőinek szabályozásában mik és milyen tartalommal nyerjenek rögzítést célokként, feladatokként, alapelvekként, alapjogokként, alapvető tilalmakként és kötelességekként, esetleg egyéb jogi alapértékként. Tisztázandó, hogy mely szinteken, milyen tartalommal kerüljenek meghatározásra a megelőző, a védelmi, a helyreállítási feltételek és feladatok, valamint a felelősségek és a szankciók. A veszélyek és a biztonság nemcsak egymással szemben állanak kölcsönhatásban, hanem befolyásolják a globalizáción belül végbemenő egyetemesedés, egységesülés és differenciálódás folyamatait is. Általánosan is megállapítható, hogy az értékes és az értéktelen, a rossz és a jó, ezek küzdelme, valamint az értéktelen, a rossz, a káros elleni védekezés egyaránt globalizálódik.

A humán biztonságnak, illetve bizonyos elemeinek megfelelő tartalmú alkotmányos meghatározása azzal a következménnyel jár, hogy az ilyen biztonság alkotmányos értékké válik, és így tartalmi befolyást gyakorol a biztonság fenntartását és védelmét szolgáló törvényi és rendeleti szabályozáshoz. A biztonság megfelelő tartalmú alkotmányos szabályozása azt is eredményezi, hogy mint alkotmányos érték alkotmánybírósági és más közhatalmi védelemben részesül az alacsonyabb szintű jogi értékekkel és az értéknek nem minősülő veszélyekkel, ártalmakkal szemben. Ha pedig alkotmányossági vita merül fel az alkotmányos értéknek minősülő biztonság és más alkotmányos érték versengése vagy kollíziója tekintetében, végső fórumként az Alkotmánybíróság döntheti el, hogy az adott versengésben és kollízióban a biztonság milyen jellegű, tartalmú és arányú alkotmányos védettségben részesül.

3. Az antiterrorista jog kivételes rendelkezéseinek legitimáló bázisává a biztonság jogi alapértéke, illetve a veszélyeztetetteknek a terrorista támadásokkal szembeni biztonsághoz való joga vált, amely megilleti a nemzetközi jogi, a szupranacionális jogi közösségeket és szervezeteket, valamint az államokat, az állami szerveket, az intézeteket, a magánvállalatokat, továbbá a társadalmi közösségeket és a természetes személyeket.3 A felsoroltak rendkívül széles körű személyi, szervezeti és anyagi kiterjedtsége és a terrorizmusból fakadó súlyos veszélyeztetettsége a humán biztonságot és a biztonsághoz való jogot olyan magas hierarchiai fokozatú értékké avatta, amely megfelelő szintű és tartalmú szabályozás révén megalapozhatja bizonyos alapjogokat és más jogi alapértékeket korlátozó jogi normák megalkotását is. A megfelelő szintű és tartalmú jogi megalapozást ehhez tartalmazhatja nemzetközi egyezmény, szupranacionális alapnorma, nemzeti alkotmány, minősített szavazattal elfogadott ún. alkotmányerejű vagy organikus törvény, kötelező alkotmánybírósági döntés, továbbá rendkívüli állapot, szükségállapot, veszélyhelyzet stb. szabályszerű kinyilvánítása.

Az antiterrorista jogi normák meghatározzák a terrorcselekmények előkészítésének, kísérletének, végrehajtásának alanyi körét, tényállási alakzatait, büntetési tételeit, a büntetés alóli mentesülés feltételeit és azokat a különleges eljárási szabályokat, ezek között az egyébként tiltott titkos felderítések változatos eszközeit és módozatait, amelyek a terrorcselekmények megelőzését, az elkövetők felkutatását és leleplezését, a gyanúsítottak sajátos kezelését teszik lehetővé. Az ilyen, természetesen törvényben rögzítendő eljárási szabályok bizonyos emberi alapjogoknak és egyéb jogi alapértékeknek – a korábban meghatározott védelmi szinthez képest – súlyosabb, radikálisabb korlátozását teszik lehetővé. Példaként említhetjük személyi adatok beszerzését az azokat kezelő hatóságoktól vagy szolgáltató szervezetektől, biometrikus adatok gyűjtését és rögzítését, titkos lehallgatások, tiltott hang- és képrögzítések alkalmazását, titkos behatolást zárt terekbe és elektronikus nyilvántartásokba, a személyi szabadságnak és a jogvédelemnek az általánosan megengedettől eltérő, súlyosabb korlátozhatóságát stb. El kell ismernünk, hogy a terrorizmus és más veszélyek terjedése, illetve súlyosbodása miatt éppen a kiemelkedő vívmánynak minősülő demokratikus és egyéb jogi alapértékek védelmében szükségessé válhat ezeknek a korábbinál erőteljesebb korlátozása. Ezzel együtt elengedhetetlen azonban az is, hogy az erre hivatott közhatalmi szervek tartsák tiszteletben a rendkívüli körülmények között sem korlátozható jogokat – pl. a kínzás tilalmát –, folytonos körültekintéssel vizsgálják és alkalmazzák a szükségesség, az alkalmasság, az arányosság, a kellő időtartam és az ésszerűség mértékét, ne sértsék meg az önkényesség tilalmát, érvényesítsék a mellőzhetetlen korlátozások rendszeres alkotmányossági és törvényességi ellenőrzését, halasztás nélkül oldják fel a szükségtelenné vagy aránytalanná vált korlátozásokat és végezzék el az indokolt egyéb korrekciókat.

4. Az Európai Unió 2004. október 29-én a 25 tagállam államfői, illetve kormányfői által Rómában aláírt és még nem hatályos szerződéssel elfogadott alkotmányának számos rendelkezése plasztikusan kifejezi a jelenlegi és a jövő generációk súlyos veszélyeztetettségét és erre tekintettel a biztonság megőrzésének és oltalmának kiemelkedően értékes voltát. Az Alkotmány I–42. cikkében rögzített szolidaritási záradék szerint, ha valamely tagállamot terrortámadás ér, illetve ha természeti vagy ember okozta katasztrófa áldozatává válik, az unió és tagállamai a szolidaritás szellemében együttesen lépnek föl. Az unió minden rendelkezésére álló eszközt, ideértve a tagállamok által rendelkezésre bocsátott katonai erőforrásokat is mozgósít annak érdekében, hogy megelőzze a terrorista fenyegetést a tagállamok területén, megvédje a demokratikus intézményeket és a polgári lakosságot mindenfajta terrortámadástól. Terrortámadás esetén pedig a sérelmet szenvedett tagállam politikai szerveinek kérésére az érintett ország területén nyújt segítséget. Katasztrófa esetén az illetékes politikai szervek kérésére az unió ugyancsak a helyszínen nyújt segítséget bármely tagállamnak. Az unió eredményes szolidáris fellépésének biztosítása érdekében az Európai Tanács rendszeresen értékeli az uniót és a tagállamokat fenyegető veszélyeket.

Mindenki jogaként került rögzítésre a szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jog.

Az alkotmány második részét az unió alapjogi chartája alkotja, amelynek preambuluma többek között kinyilvánítja, hogy az Unió tevékenységeinek középpontjába az egyént állítja, létrehozva az uniós polgárság intézményét, megteremtve a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségét. Hangsúlyozva rögzíti a preambulum azt is, hogy a biztosított jogok gyakorlása együtt jár más személyek, az emberi közösségek és a jövő nemzedékek iránt viselt felelősséggel és kötelezettségekkel. Anélkül, hogy a hét „cím”-re tagolt charta rendkívül korszerű tartalmának csak átfogó bemutatását is megkísérelném, a szabályozásnak azt a jellemzőjét emelem ki, hogy a jellegzetes alanyi alapjogok meghatározása mellett jelentős alapelveket, tilalmakat, valamint uniós, tagállami és uniós polgári feladatokat, kötelességeket is meghatároz az alkotmánynak ez a (II.) része. Mindenki jogaként került rögzítésre a szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jog. (II–66. c.) Részletesen rendelkezik az alkotmány a munkavállalók és azok között külön is a fiatalok munkahelyi biztonságáról, valamint a szociális biztonsági feltételekről, az ellátásokról és a fogyasztóvédelemről. Egyértelmű világossággal fejezi ki az EU rendeltetésének és törekvéseinek koncepciózus emberközpontúságát a II–95. cikknek következő előírása: „Valamennyi uniós politika és tevékenység meghatározása és végrehajtása során biztosítani kell az emberi egészségvédelem magas szintjét.” Az unió működésének egészét érintő követelményként rögzíti azt is az alkotmány, hogy: „A magas színvonalú környezetvédelmet és a környezet minőségének javítását be kell építeni az uniós politikákba és a fenntartható fejlődés elvével összhangban biztosítani kell megvalósulásukat.” (II–97. c.) A színvonalas fogyasztóvédelmet is olyan értéknek jelöli meg az alkotmány, amelyet az uniós politikák mindegyikében biztosítani kell. (II–98. c.) A vázoltak alapján megállapíthatjuk, hogy nincs az emberi és közösségi életnek olyan szférája, amely az unió közvetlen vagy közvetett szerepkörén és biztonsági szemléletén kívül esne. Hangsúlyozva rögzíthetjük azt is, hogy az EU céljainak, feladatainak, alapelveinek, tilalmainak, továbbá az általa biztosított jogoknak és előírt kötelességeknek, valamint az ezekhez kapcsolódó felelősségeknek meghatározása kivétel nélkül veszélyszempontú és biztonságvédelmi célzatú.

III. Az alapvető tilalmakról

Az alkotmányban foglalt tilalmak azért minősülnek értéknek, mert más értékeket szolgálnak, védenek vagy keletkeztetnek. Eme szerepváltozatok, illetve esetleg ezek együttese révén a tilalom maga mint normatív tartalom és a tilalom alkotmányi szövege is értékminőséget nyer. Az alkotmányi tilalmaknak címzettjeik, tehát kötelezettjeik és jogosítottjaik, valamint tárgykörük, tartalmuk, szerepük és hatásuk szerint több csoportját és számos alakzatát ismerjük. Tilalmakat nemcsak nemzetközi és szupranacionális normatív okmányokban, valamint nemzeti alaptörvényekben találunk, hanem más normákban is. Rendkívül sok tilalmat tartalmaznak a törvények, sőt más jogszabályok is. Jellegzetes példaként említhetjük a közlekedési, az egészségvédelmi, a környezetvédelmi, a tűzvédelmi, az egyéb katasztrófavédelmi, a rendészeti és az építészeti jogi szabályokat. A büntetendő magatartásokat, a szabálysértési és fegyelmi tényállásokat megállapító és büntetésüket, hátránnyal sújtásukat előíró jogszabályok nagyszámú és változatos tárgyú lényeges tilalmakat tartalmaznak, illetve fejeznek ki.

A magyar alkotmányban megállapított tilalmak megtartásán és kiegészítésén kívül különösen a következő hagyományos és új tilalmak alkotmányba foglalását ajánlom megfontolásra:

1. Elsőként azt említem meg, hogy az alapjogok, az alapkötelességek és az alaptilalmak alkotmányi meghatározásakor – szerintem – nem hagyható figyelmen kívül az Emberi Jogok 1948. december 10-én elfogadott Egyetemes Nyilatkozata 29. cikk (3) bekezdésének az a kikötése, hogy az alapjogokat és szabadságokat nem lehet az ENSZ céljaival és elveivel ellentétesen gyakorolni. Továbbra is hasznosítandónak tartom a Polgári és Politikai Jogok – 1966-ban az ENSZ keretében elfogadott – Egyezségokmánya 20. cikkének következő előírását: „Minden háborús propagandát törvényben kell megtiltani. Törvényben kell megtiltani a nemzeti, faji vagy vallási gyűlölet bármilyen hirdetését, amely megkülönböztetésre, ellenségeskedésre vagy erőszakra izgat.”

2. A jog rendeltetésszerű használata kötelességének, valamint a tulajdon közcélokat is szolgáló és mások érdekeit is tiszteletben tartó jellegének rögzítése után, valamint a joggal való visszaélés általános tilalmán kívül, követve az alapjogok különböző csoportjairól szóló több nemzetközi egyezményt és az EU alkotmányát, rögzíteni kellene annak tilalmát, hogy az alkotmány egyetlen rendelkezése sem értelmezhető akként, amely feljogosítana a benne foglalt vagy az országot kötelező nemzetközi okmányokban és az EU alkotmányában meghatározott alapjogok megsemmisítésére, megsértésére, kijátszására, vagy az említett okmányokban megállapítottnál nagyobb mértékű korlátozására, illetve szűkítésére.

3. Számos jelenleg is kötelező nemzetközi egyezmény, az EU alkotmánya, több korszerű alkotmány és az Alkotmánybíróság 23/1990. (X. 31.) határozata figyelembe vételével az alkotmánynak kellene megtiltania a halálbüntetés jogszabályi lehetővé tételét, valamint kiszabását és végrehajtását. Ezzel együtt meg lehetne határozni a jogos életvédelemnek más életének kioltásával járó feltételeit is.

4. Az alkotmányba illik a jogszabályok visszaható hatálya tilalmának olyan meghatározása, amely megfelelő megfogalmazásban utal a kedvezőbb tartalmú jogszabályi rendelkezés visszaható hatályának lehetőségére is.

5. A szűk kivételekre utalással – szerintem – alkotmányban is tiltani kellene annak lehetőségét, hogy a felettes, illetve központi szerv egyedi döntéssel az alárendelt vagy alsóbb fokozatú szerv hatáskörébe tartozó ügy elbírálását magához vonja.

6. A magyar alkotmánynak is tartalmaznia kellene azt a számos nemzetközi okmányban és nemzeti alkotmányban rögzített tilalmat, amely szerint tilos a kollektív kiutasítás, valamint senki sem utasítható ki vagy toloncolható ki olyan államba, és nem is adható ki olyan államnak, ahol komolyan fenyegeti a halálra ítélés veszélye, ahol kínozzák vagy más embertelen bánásmódnak, illetve büntetésnek vetik alá.

7. Nem kellene kihagyni a magyar alkotmányból sem az olyan klasszikus, de napjainkban sem időszerűtlen tilalmakat, mint a cenzúra, a rabszolgaság, a kényszerszolgaságban tartás, a munkára kényszerítés, valamint az emberi lénnyel és emberi testrészekkel kereskedés tilalmát. A jelzett igény teljesítése természetesen nem zárhatja ki, hogy az alkotmány megjelölje e tilalmak némelyike (pl. a munkára kényszerítés tilalma) alóli mentesítés feltételeit.

8. Az EU alkotmánya II–92. cikkében foglaltak, a gyermekek jogairól szóló nemzetközi egyezmények, és több demokratikus alkotmány kapcsolódó rendelkezéseinek hasznosításával az alkotmányban ki kellene nyilvánítani a következőket. Tilos a gyermekek munkára kényszerítése, illetve rendszeres foglalkoztatása. A foglalkoztatás alsó korhatára – a fiatalkorúak számára kedvezőbb szabályok sérelme nélkül és korlátozott kivételekkel – nem lehet alacsonyabb, mint a tanköteles kor felső határa.

9. A magyar alkotmányban is hasznosítandók az EU alkotmányának azok az újszerű rendelkezései, amelyek lényegesen bővítik a diszkrimináció tilalmának kritériumait és hatókörét. E dokumentum egyrészt kinyilvánítja, hogy az unió tiszteletben tartja a kulturális, a vallási és a nyelvi többféleséget (II–82. c.), a II–81. cikkben pedig a hagyományos (nemi, faji, bőrszín, etnikai és társadalmi származás, nyelv, vallás vagy hit, politikai vagy más vélemény, vagyon, születés) kritériumokon nyugvó hátrányos megkülönböztetésen túl tiltja a genetikai tulajdonságokon (genetic features), az életkoron, a szexuális irányultságon (sexual orientation), valamint a szellemi vagy testi fogyatékosságon (disability) alapuló hátrányos megkülönböztetést is. Az orvostudomány és a biológia legújabb eredményeiből és lehetőségeiből származó veszélyek elhárítását célozzák az unió alkotmányának „A személyes integritáshoz való jog” c. (II–63.) cikkében található tilalmak, amelyek az emberek szelekcióját célzó fajnemesítési gyakorlatokat (eugenic practices), valamint az emberi lények klónozással történő megismétlését (reproductive cloning of human beings) tiltják.

Az emberi életet, méltóságot, igazságosságot, jólétet szolgáló és védelmező alapjogok fejlesztésében, különösen a II. világháborút követően látványos és folytatásra érdemes eredmények születtek.

Lényegesen kiterjeszti a hátrányos megkülönböztetés tilalmának hatókörét az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről Szóló Egyezmény 2000. november 4-én Rómában elfogadott Tizenkettedik Kiegészítő Jegyzőkönyve. Az egyezmény eredeti 14. §-a csak az egyezménybe foglalt alapjogok tekintetében tilalmazta a felsorolt kritériumok alapján történő diszkriminációt. A 12. Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikke szerint az egyezményben foglalt alapjogokon kívül bármely jogszabályban meghatározott jogok élvezetét is biztosítani kell a felsorolt szempontú megkülönböztetések nélkül. A jegyzőkönyv a partnerállamok valamennyi hatóságával szembeni tilalomként és kötelességként állapítja meg, hogy azok nem alkalmazhatnak az 1. cikkben meghatározott jellegű hátrányos megkülönböztetést. A vázoltakból logikusan fakad az a következtetés, hogy az új, illetve a módosítandó alkotmányban nem mellőzhetjük a diszkrimináció tilalmának kiterjesztő újrafogalmazását a megkülönböztetési szempontok, a védett jogok és a védelem módozatai tekintetében egyaránt.

10. Az egyházak és az állam elválasztottságát kinyilvánító alkotmányi rendelkezés biztosítékaként tiltani kell az egyházi döntések állami kikényszerítését. Lehetővé kellene viszont tenni az olyan egyházi döntések állami hatóság előtti megtámadását, amelyek jogszabályi előírások végrehajtásával összefüggésben születtek, illetve maradtak el.

IV. Alapvető kötelességek és felelősségek

1. Tanulmányom részbeni összegezéseként és zárásaként a következőket hangsúlyozom. Az emberi életet, méltóságot, igazságosságot, jólétet szolgáló és védelmező alapjogok fejlesztésében, különösen a II. világháborút követően látványos és folytatásra érdemes eredmények születtek. Hosszabb ideig nem nyertek azonban megfelelő arányú figyelmet a korszerű célok, alapelvek, feladatok, tilalmak, kötelességek, korlátok és felelősségek. Korszakunkban a fejlesztő és megvalósító erőfeszítések csak lényegesen újszerű követelmények tiszteletben tartásával folytathatók. Új paradigmaként áll ugyanis előttünk a határtalan fejlesztés, a minden áron győztes versengés mellőzése, az arányos, az egyensúlyozott és fenntartható fejlődés szolgálata, a veszélymegelőzés és elhárítás, a szociális, az etnikai, a vallási és az egyéb feszültségek enyhítése, a társadalmi igazságosság, a tolerancia és a szolidaritás, a bona fides és az aequitas érvényesítése, a társadalmi, a gazdasági és a területi kohézió erősítése. Sokan felismerték és vallják – magam is úgy vélem –, hogy a kötelességek és a felelősségek jelentősége, alakzatai és biztosítékai nemzetközi jogi, szupranacionális jogi és nemzeti jogi szinten, így tehát Magyarországon is – az alapjogok további gazdagítása és gondos érvényesítése mellett 4 – gyarapításra és körültekintő alkalmazásra szorulnak.

2. A hatályos magyar alkotmány alapkötelességnek nyilvánítja az alkotmány és az alkotmányos jogszabályok követését, a közterhekhez hozzájárulást a jövedelmi és vagyoni viszonyokhoz igazodva, az általános és ingyenes tankötelezettséget, a honvédelmi kötelességet és a szülőknek, gondviselőknek azt a feladatát, hogy kiskorú gyermekeik taníttatásáról gondoskodjanak. E kötelességek megtartásán kívül indokolt lenne – szerintem – az alkotmányban – esetenként utalva a részletező törvényi szabályozás feladatára – alapkötelességi rangra emelni mások alapjogainak tiszteletben tartását, a jogok rendeltetésszerű gyakorlását, a joggal való visszaélés tilalma követését, a jóhiszeműség és a méltányosság érvényesítését, a közerkölcs tiszteletben tartását, a közegészség védelmét, a közrend és a közbiztonság elősegítését, a természeti és a művi környezet oltalmazását, a katasztrófaelhárításban való közreműködést, a baleset áldozatának segítését, az igazságszolgáltatásban való közreműködést, valamint a szülők és gyermekek kölcsönös támogatását.

3. A felelősség a tudatos és eredményes egyéni vagy közösségi magatartás és sorsirányítás mellőzhetetlen jellemzője, nélkülözhetetlen feltétele és hatékony eszköze. A felelősség az embert az egyéb élőlényektől megkülönböztető képességek és sajátosságok közé tartozó proprietás. A felelősség az emberiség eddigi és jelenlegi történelmének, valamint jövőjének egyik lényeges biztosítéka. Természetes ezért, hogy korszakunk törekvései és súlyos veszélyei közepette az adaptáltan igénybe vehető felelősségi alakzatok kimunkálása, elismerése, alkalmazása és érvényesítése nélkülözhetetlen.5 Bármely alany felelőssége bizonyos magatartáshoz, tehát tevékenységhez, tartózkodáshoz, mulasztáshoz vagy eseményhez, eredményhez illetve ezek hiányához okozatosan kapcsolódó hátrány (esetleg előny) önkéntes vagy késztetett ismeretét, vállalását és viselését jelenti. A felelősség eme általános körülírásának összetevőiről szólva először a belső – pl. vallási, erkölcsi, szülői, gyermeki, hazafias, hivatásbeli, szakmai, hobbi – indíttatású felelősség igényességre, odaadásra, áldozatvállalásra és eredményességre serkentő szerepét emelem ki. Belső indíttatás nemcsak az erkölcsi, hanem a jogi felelősség változataihoz is kapcsolódhat. A belső indíttatású felelősség általában előnyös és szimpatikus voltának jelzése után először azt említem, hogy a külső tényezőtől – pl. szülőtől, iskolától, hatóságtól, munkáltatótól – származó és eredetileg késztetett felelősség is átalakulhat belső indíttatású felelősséggé. Emellett az sem tagadható, hogy a belső meggyőződés számára közömbös vagy kifejezetten ellenszenves, késztetett felelősség is lehet a potenciálisan benne rejlő hátrányok (esetleg előnyök) hatására – hatékony. A felelősségben rejlő hátrány (vagy előny) a felelősség érvényesülésekor, illetve érvényesítésekor következik be. A felelősség alkotmányi értékké nyilvánítását és alkalmazását a célok elérésének, a feladatok elvégzésének, a jogok gyakorlásának és a kötelességek teljesítésének általános ösztönzőjeként és következményeként lehetne megfogalmazni. A felelősség rendeltetésében és tárgyai között meghatározó helyet foglal el az állami, a közösségi, valamint az egyéni célok és feladatok megvalósítása, a jogok gyakorlása és a kötelességek végrehajtása.

Jegyzetek

  • 1. Vö. Ádám Antal: Értékek és értékelméletek. Társadalmi Szemle 1997. 5. sz. Ádám Antal: Alkotmányi értékek és alkotmánybíráskodás. Osiris, Budapest 1998.
  • 2. Vö. Száraz Enikő: A nemzetközi biztonság felfogása a 21. században. A humán biztonság dimenziói. Acta Humana 2004. 2. sz. Kondorosi Ferenc: A biztonsághoz való jog a jogbiztonság és a közbiztonság tükrében. Acta Humana 2004. 2. sz.
  • 3. Vö. Hans-Jörg Albrecht: Der Wandel im Konzept der Sicherheit und seine Folgen für die europäische Innen- und Rechtspolitik. Jura 2005. 2. sz. Giuseppe de Vergottini: The difficult coexistance between freedom and security. The answer of democracies to terrorism. In: Lex Superior. Mélanges Pavle Nikolic. (Réd. Srdjan Djordjevic) Belgrád 2004. 709–745. o. Kovács Péter: Az Egyesült Nemzetek Szervezete a nemzetközi terrorizmus elleni harcban. In: Közjogi intézmények a XXI. században. A Nemzetközi és Európajogi alszekció előadásainak szerkesztett változata. (Szerk. Komanovics Adrienne) Pécs 2004. 7–23. o.
  • 4. Az alapjogok alkotmányi meghatározásának fejlesztésére vonatkozó következtetéseimet ld. „Az alkotmányi értékek fejlődési irányairól” (Jura 2002. 1. sz.), valamint „A jogi alapértékekről” (In: Formatori Iuris Publici. Studia in honorem Geisae Kilényi septuagenarii. Ünnepi kötet Kilényi Géza professzor hetvenedik születésnapjára. (Szerk. Hajas Barnabás, Schanda Balázs) Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar – Szent István Társulat, Budapest 2006. 16–19. o.) c. tanulmányaimban.
  • 5. Vö. Kovács Péter: Az egyén felelőssége az emberi jogok európai felfogásának rendszerében. Acta Humana 2004. 2. sz. Környei Ágnes: Nemzetközi törekvések az emberi kötelességek meghatározására. Acta Humana 2004. 2. sz. Magyarics Tamás: Az egyén felelősségének megközelítései az Egyesült Államokban. Acta Humana 2004. 2. sz. N. Rózsa Erzsébet: Az egyén felelősségének kérdése az iszlámban. Acta Humana 2004. 2. sz. Búr Gábor: Az egyén és a társadalom viszonya Afrikában. Acta Humana 2004. 2. sz.