Európai gazdaságpolitika és az euró

MATOLCSY GYÖRGY országgyűlési képviselő, a Növekedéskutató Intézet igazgatója (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

Egyensúly és növekedés

2006-ra Magyarország lett az európai gazdaság beteg embere. Egyértelműen legrosszabbak pénzügyi egyensúlyi mutatói a 25 EU-tagállam között, miközben a leggyengébb növekedést mutatja az új EU-tagállamok, valamint közép-kelet-európai régió országai között. Egyszerre van baj az egyensúllyal és a növekedéssel.

Negatív gazdaságpolitikai innováció

Ez meghökkentő tény, mert korábban vagy egyik, vagy másik mutató gyengélkedett, de a relatíve legalacsonyabb növekedés és a legrosszabb egyensúlyi mutatók eddig egyszerre még egyetlen gazdaságtörténeti szakaszban sem jellemezték Magyarországot. Relatíve, tehát a hasonló helyzetben lévő gazdaságokkal összehasonlítva – esetünkben ez a közép-keleteurópai országokat és az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozó csoportot jelenti – még soha nem fordult elő, hogy a növekedés és az egyensúly terén egyaránt sereghajtók voltunk. Az 1990-es évtizedben végbement piacgazdasági átmenet valamennyi régiós országban egyszerre okozott gazdasági visszaesést és egyensúlyromlást, időbeli eltérések voltak, de az átmenet jellege hasonló volt. 2000–2001-ben már relatíve a legjobb növekedési adatot mutatja a magyar gazdaság a régióban, miközben jók a pénzügyi egyensúly mutatói. 2002-től már egyszerre romlanak az egyensúlyi mutatók és a relatív növekedési mutató, de mivel mások is bukdácsoltak, ezért nem lettünk még beteg gazdaság. 2005-re azonban – és ez folytatódik 2006-ban – már valamennyi régiós társunk kilép az alacsony növekedési szakaszból, miközben egyensúlyi mutatóik is javulnak. Ez természetes is, hiszen 2003 második felétől a globális gazdaság gyengélkedő régiói – USA és Európai Unió – is kilábalnak a 2001–2003 közötti visszaesésből, az Európai Unió végrehajtja történetének legnagyobb bővítését: olyan általános gazdasági konjunktúra van a világban, amit 1973 óta nem éltünk át.

Dilettáns gazdaságpolitika

Ebben az általános globális konjunktúrában lesz a felzárkózó gazdaságok és a régió beteg embere Magyarország, ami példátlan negatív gazdaságpolitikai innováció. Hogyan történt? A 2002-ben hivatalba lépő kormány súlyos gazdaságpolitikai hibasorozatot vét, egyik hibát követi a másik, nem korrigálnak, nem néznek szembe a korábbi hibás döntésekkel: elindul a negatív spirál. Az első hiba 2002 őszén következik be, amikor az új kormány teljesíti választási ígéreteit, de a jövedelemosztogatást nem ellensúlyozza egy vállalkozásokat ösztönző, a beruházásokat és a növekedést erősítő programmal. Ennek következtében mélypontra süllyednek a külföldi befektetések, visszaesik a hazai vállalkozások beruházási dinamikája, leáll a Széchenyi Terv. A második hiba az árfolyamsáv eltolása, ami majdnem valutaválságot idéz elő, és hirtelen kiderül: az új kormány nem érti a dolgát, ellentét van a kormány és az MNB között, és megkezdődik a gazdaságpolitika hitelességének romlása. 2003-tól már egyetlen kormányzati előrejelzés nem jön be, a költségvetési hiányra, folyó fizetési mérlegre, inflációra adott kormányzati prognózisok hitelüket veszítik.

A kormány érzi, hogy baj van, ezért 2004-re olyan költségvetést állít össze, amely tele van nyílt és rejtett adóemelésekkel, sarcokkal és megszorításokkal. Ez a harmadik hiba, mert a kormányzat hiteltelensége miatt lényegesen többet kell fizetni az államadósság után, és a tervezetthez képest lényegesen kevesebb bevétel folyik be annak következtében, hogy a háztartások és vállalkozások egy része kiviszi az országból vásárlását. 2004-ben a kormány nem képes helyreállítani a hitelességet és bizalmat, politikai puccsal miniszterelnököt váltanak és belépünk az Európai Unióba: ez sem segít.

A negyedik hiba, hogy 2005-ben elmarad az adóreform, helyette elfogadnak egy 2010-ig araszoló adóreform-koncepciót (amit 2006 közepén majd visszavonnak), miközben a régióban mindenhol erőteljes adócsökkentést vezetnek be. Az ötödik hiba már a választások után következik: a kormány nem vallja be a tényleges helyzetet, diagnózis nélkül hibás terápiát alkalmaz. Ez az első Gyurcsány-program, amely nem a növekedés emelésével célozza meg az egyensúly helyreállítását, hanem feláldozza a növekedést egy olyan kísérlet kedvéért, ami nem eredményezi majd az egyensúly helyreállását.

Egy magyar sajátosság…

Magyarország az elmúlt száz évben már többször okozott meglepetést gazdasági fordulataival. 1925-ben párját ritkító sikeres gazdasági konszolidációt hajtott végre igen kedvezőtlen gazdaságföldrajzi és külgazdasági környezetben. Az 1929–33-as nagy világgazdasági válságot igen jól vészelte át, későn ment bele és korán kijött a válságból, miközben lényegében eltűnt külső adóssága. 1945 és 1947 között a világ leggyorsabb helyreállítását hajtotta végre. A tervgazdaság viszonyai között élhető gazdaságot teremtett, amit a kissé félrevezető „legvidámabb barakk” ír le a legjobban. A 2001–2003 közötti globális visszaesési szakaszt is régiós társainál lényegesen jobban vészeli át, sőt ebben a három évben évi 2%-kal kerül közelebb az Európai Unió átlagos fejlettségi szintjéhez a korábbi és későbbi évi 1%-kal szemben.

A magyar gazdaság egyensúlyi problémái mögött valójában az alacsony növekedés áll, mögötte az egyensúlytalan tőke- és profitszerkezet.

A kedvező meglepetések minden esetben azt jelentik, hogy olyan történelmi helyzetekben szerepelt a vártnál, sőt a többi hasonló helyzetben lévőnél sokkal jobban, amikor másoknál nehezebb feladatokat kellett megoldania.

De a kedvezőtlen fordulatok sem ritkák. 1914-ben úgy lép be az első világháborúba Magyarország, hogy minden politikai és gazdasági érdeke ellentétes a háborúval, ezért minden vesztesnél többet veszít. Az 1973–1989 közötti időszakban úgy halmoz fel 22 milliárd dollár államadósságot, hogy abból csak 4 milliárd dollárt használ fel belső felhalmozási és fogyasztási célokra: a „maradék” 18 milliárd dollár az adósság hólabdaszerű halmozódásának következménye. 1990-ben úgy lép be a globálisan nyitott piacgazdaságba, hogy nem képviseli nemzetgazdasági érdekeit, ennek következtében nem alakul ki az egyensúlyban lévő tőke- és profitszerkezet.

Ennek lesz a következménye, hogy a GDP és a nemzeti jövedelem növekedése közötti rés nagyra nyílik: 2006-ban már a 4% körüli GDP-növekedésnek legfeljebb fele lesz a nemzeti jövedelem növekedése. 1990 legjobb induló helyzetéből 2006-ra egyértelműen a legrosszabb gazdasági mutatókat hozza ki.

A magyar gazdaság egyensúlyi problémái mögött valójában az alacsony növekedés áll, mögötte az egyensúlytalan tőke- és profitszerkezet. Az egyensúlyi problémák mögött a növekedés problémái, e mögött a tulajdonszerkezet problémái húzódnak meg. Az egyensúlyt tehát legfeljebb csak időlegesen lehet helyreállítani megszorításokkal, mert ezek tüneti kezelést jelentenek, miközben kiélezik a növekedés és a tulajdon problémáit. Ezt az összefüggést nem látja a 2002–2010 között kormányzó politikai és gazdasági elit, ezért vállalkozik az újabb negatív fordulatra: az egyensúlyt a növekedés feláldozásával kísérli meg helyreállítani.

A magyar gazdaság érdekes jellegzetessége, hogy nem képes a közepes teljesítményre: vagy a legjobb, vagy a legrosszabb lesz a régióban, illetve a hasonló helyzetben lévő országok csoportjában. Még sarkosabban úgy is fogalmazhatunk: ha nem képes arra, hogy a legjobb legyen, akkor a legrosszabb lesz!

Növekedéssel az egyensúly és az euró felé

A magyar gazdaság megbillent egyensúlyai mögött az alacsony növekedés, az alacsony foglalkoztatás és az egyensúlytalan tőke- és profitszerkezet áll. Valójában folytatódik az 1970–80-as évtized az 1990-es évtizedben, illetve a 21. század első évtizedében: akkor a külföldi hiteltulajdonosok, most a külföldi tőketulajdonosok az egészségesnél nagyobb szerepet játszanak a magyar gazdaság finanszírozásában és jövedelemszerkezetében. A megoldás is hasonló: akkor is és ma is a magyar tulajdonú magángazdaság megerősítése, a magasabb növekedés és a magasabb tényleges foglalkoztatás jelenthetné a kiutat. Az egyensúlyt a növekedés révén lehet elérni, a magasabb növekedést a hazai vállalkozások megerősítésével. Ehhez kell az adóreform és a végleges tőkejuttatást visszahozó második Széchenyi Terv. A Nemzeti Fejlesztési Tervet is ennek kell alárendelni: a hazai vállalkozások versenyképességének emelése a cél, csak arra szabad pénzt adni, ami ezt segíti. Az euróhoz is ez a gazdaságpolitika vezet el, mert az eurózónához történő csatlakozásra vonatkozó döntés azt veszi majd figyelembe, hogy a magyar gazdaság képes lesz-e tartósan megfelelni az eurózóna követelményeinek, nem egy-két év, hanem 5–10 év időszaka alatt. E képesség akkor alakul ki a magyar gazdaságban, ha egyensúlyba kerül a tőke- és profitszerkezet, nő a foglalkoztatás és gyorsul a növekedés.

A magyar gazdasági stratégiának azt a sajátos magyar gazdasági jellemvonást kell szem előtt tartania, hogy akkor nem lesz a magyar gazdaság a régió sereghajtója és az Európai Unió beteg embere, ha újból a legjobb gazdaság lesz a régióban, illetve a legvonzóbb üzleti és életkörülményeket kínálja az integrált Európában. A magyar gazdaság esetében nincs középszer, nincs közepes teljesítmény. Az egyensúly helyreállításához a növekedési elsőséget kell helyreállítani a régióban.