- Lentner Csaba
Szemelvény az infláció természetéről
Az infláció a belföldi piacon az áruk és szolgáltatások árszínvonal emelkedését jelenti, melynek során az egységnyi pénz vásárlóértéke csökken, vagyis kevesebb árut, szolgáltatást kapunk az elköltésre szánt pénzünkért. Ha még szofisztikáltabb közgazdasági leírást akarunk adni, mondhatjuk, hogy az infláció oka a kereslet és a kínálat közötti összhang felborulása, a kínálatot folyamatosan meghaladó kereslet keletkezése, amely a vásárlókat a pénzük elköltésére, míg a kereskedőket az áruk árának emelésére bátorítja. Egy inflációval terhelt gazdaságban a megtakarításokra a késztetés mérséklődik, míg az eladósodás előtérbe kerül. Előnyös tartozni, ha a tőke összege mind kevesebbet ér, különösen a visszafizetés esedékességekor.
Alapesetben a jegybankok az inflációra a fizetőképes kereslet mérséklésével reagálnak, vagyis a fizetőképes keresletet megpróbálják csökkenteni. A kereskedelmi bankokban meglévő szabad, likvid forrásokat is – jelentős anyagi ösztönzők mellett – a jegybankba vonják. Az ösztönzők sok esetben a kereskedelmi bankoknak felkínált magas kamatok, amelyek kifizetésével a jegybank veszteséget okoz saját magának, de a kontinentális európai térben bevett gyakorlat szerint, miáltal a fő feladatuk az infláció fékezése, ezzel tudják a gazdaságra nehezedő pénznyomást, azaz az infláció eredőjét mérsékelni. A hitelpiacokra is magasabb kamatokat „irányoznak” elő az irányadó kamat emelésével, amely a kereskedelmi bankok által kifolyósított hitelek kamatköltségeit növeli, és optimális esetben így mérsékli a hitelfelvételi kedvet, a kvázi pótlólagos fizetőképes keresletet generáló szándékot. Az árak emelkedését ideális esetben így lehet visszafogni.