Egy ígéret nyomában (nem lesz gázáremelés)

KADERJÁK PÉTER a Budapesti Corvinus Egyetem, Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezetője.

Itt a tél, a magas gázszámlák szezonja. S nem csak itthon. Amerikai barátom meséli, hogy otthon, Michiganben szülei számára az idén a gáz ára 40%-kal emelkedett. A bevásárlóközpontok a karácsonyi vásár indítását a gázszámla-fizetési határidő elé hozták, attól tartva, hogy a számla elveszi a kedvét a bevásárlóknak. A gázáremelés mértéke a környező Szlovákiában és Csehországban is hasonlóan drasztikus volt az utóbbi hónapokban. Idehaza az ipari fogyasztók hatósági gázárai az idén 50%-kal emelkedtek, a lakossági gázáremelkedés ennél mérsékeltebb volt. Milyen tényezőktől függ a politikai viták kereszttüzébe oly gyakran kerülő végfelhasználói gázár? Mit tehet a kormány, rosszul vagy jól, a gázár befolyásolására? Melyek lehetnének egy polgári kormány számára követendő politika alapelvei a gázárak tekintetében?

A gázszolgáltatás költségei

Alapelvként szögezhetjük le, hogy a kazánunkban elégetett gázért kifizetett számlánknak fedeznie kell annak a szolgáltatási láncnak a költségét, amely lehetővé teszi számunkra e kényelmes fűtőanyag felhasználását. Ha mi végeznénk a szolgáltatást, mi is ezt várnánk, különben mással keresnénk a kenyerünket.

E költség felöleli egyrészt a gázvagyon értékét és a kitermelés költségeit. Ne feledjük, hogy itthoni kényelmünket háromnegyed részben a Nyugat- Szibéria fagyos vidékein termelő kutak kincse szolgálja. A földgáz mint termék költsége a végfelhasználói gázár 60-70%-át teszi ki. Idehaza a végfelhasználói árakra legnagyobb befolyással bíró földgáztermékárat az elmúlt években két fő tényező határozta meg. Ezek az orosz import (hazai fogyasztás 75%-a) gáz beszerzésének ára, illetve a hazai gázkitermelés (hazai fogyasztás 25%-a) költsége. Előbbi a MOL és a PANRUSGAZ (GAZPROM) közötti, 1996-ban kötött hosszú távú szerződésbe foglalt ármegállapítási rendszeren nyugszik. 2004. januártól a hazai kitermelésű földgáz értékét is az említett szerződésbe foglalt értékhez köti az új gáztörvény (GET). A szerződésbe foglalt árszabályozás jellemzője, hogy az a kitermelőnek a lehető legmagasabb járadékot biztosítja azáltal, hogy a gáztermék árát a gázfelhasználás – kitermelési és szállítási költségek által meghatározott – határköltsége helyett a helyettesítő alternatív tüzelőanyag, azaz bizonyos kőolajtermékek piaci árához indexálja oly módon, hogy a kialakuló gázár mellett a fogyasztóknak éppen ne érje meg gáz helyett olajtüzelésre váltaniuk. Ezt az árazási elvet az 1960-as években Hollandiában alakították ki éppen abból a célból, hogy az állami tulajdonú gázmezők kincsének értékesítéséből a holland állam a legnagyobb járadékbevételre tegyen szert. Ezt a rendszert adaptálta a MOL–PANRUSGAZ-szerződés is.

A fenti importárrendszer fontos jellemzője, hogy nem csak drága, de a beszerzési árat erősen ingadozóvá (volatilissé) teszi. Ez a gázárat meghatározó olajtermékek világpiaciár-ingadozásainak köszönhető. Köztudott, hogy az olajár előre nem jelezhető „véletlen bolyongás” szerint alakul, s ez a gázimportár alakulását is kiszámíthatatlanná teszi. Ezt a változékonyságot a szabadáras üzemanyagpiacon érzékelhetjük. A hatósági gázárszabályozás rendszere a fogyasztók többsége számára ezen ingadozásokat érzékelhetetlenné teszi, miközben beszerzési oldalon a gázkereskedő szembesül vele.

A gázszolgáltatás költségeinek másik fontos része az infrastruktúra fenntartásának és fejlesztésének igényéhez kapcsolódik. A földgázt igen távoli vidékektől házunkig kell elszállítani, tárolásáról, nyomásának szabályozásáról, minőségéről gondoskodni kell. Ezeket a szolgáltatásokat irdatlan méretű és költségigényű vezeték-, tároló- és kompresszorrendszer biztosítja. Ez a rendszer lényegében földbe ásott pénz. Ha a pénzét elásónak nem hoz legalább annyit, mintha bankba tette volna, nem ruház többé bele, s a minket kiszolgáló gázinfrastruktúra „kátyúsodása”, lassú lepusztulása megkezdődik. Végül a szolgáltatásban részt vevő kereskedők árrését kell megfizetnünk – mint bármely más termék esetében.

A szállítás és általában az infrastruktúra árazása 2004 elején – a gázpiacnyitás részeként – korrekt, újraértékelt eszközállomány bázisán megállapított rendszerhasználati díjak bevezetésével a helyére került. E díjak jelenleg az érintett vállalkozások és a Magyar Energia Hivatal szerint is fedezik a vezetékes társaságok működésének indokolt költségeit. A hazai gázszállító alaphálózat és a tárolók állapota azonban – ha ez nem is látszik – majdnem olyan „kátyús”, mint Budapest útjai. A rendszerben jelentős fejlesztésekre lesz szükség a biztonságos gázellátás garantálása érdekében.

Kormányzati beavatkozás: hatósági árazás és a gázpiaci verseny ösztönzése

A monopolárazást igyekszik megakadályozni a hatósági gázár-megállapítás rendszere.

2004 előtt a hazai fogyasztókat monopolhelyzetben lévő nagykereskedő és szállító (MOL), illetve helyi gázszolgáltató vállalatok szolgálták ki. A MOL a majd’ teljes hazai gázkitermelésre vonatkozó joggal és külkereskedelmi monopóliummal rendelkezett. A fogyasztók csak a helyi regionális gázszolgáltatótól vehettek gázt. Ilyen piaci körülmények esetén hatósági beavatkozás híján az a veszély fenyeget, hogy a társaságok túlzottan magas, ún. monopolárat szabnak a fogyasztóknak. Ez az ár jóval magasabb lehet annál, mint amely sok, egymással versengő szolgáltató tevékenysége folytán alakulhat ki. A monopolárazást igyekszik megakadályozni a hatósági gázár-megállapítás rendszere. A hatósági gázárakat a Magyar Energia Hivatal készíti elő és a gazdasági és közlekedési miniszter hirdeti ki. A hatósági gázárakkal kapcsolatos legfontosabb szakmai követelmények, hogy azok fedezzék a szolgáltató indokolt költségeit, ugyanakkor ne engedjék a szolgáltatókat normál szint fölötti nyereséghez jutni. Követelmény az is, hogy az egyes fogyasztói csoportok annak arányában fizessenek a gázszolgáltatásért, amilyen arányban annak költségeihez hozzájárulnak. Ez általában azt eredményezi, hogy a jól megállapított lakossági gázárak egy háztartás számára köbméterenként 2-3-szor is többe kerülhetnek, mint egy nagy gázfogyasztó vállalkozás számára. Az utóbbi követelmény sérülésekor az egyes fogyasztói csoportok között keresztfinanszírozás jön létre, amely rendkívül károsan befolyásolhatja a fogyasztói szokásokat és a vállalkozások versenyképességét.

Az Európai Unióban jelenleg zajló energetikai piacnyitással párhuzamosan (lévén az többek között árliberalizációt jelent) a hatósági ármegállapítás köre fokozatosan szűkül, 2007. július 1-jétől pedig a végfogyasztói hatósági ármegállapítás lehetősége az EU-n belül a villamos energia és földgáz szolgáltatási szektorokban megszűnik, illetve – ilyen irányú politikai döntés esetén – a háztartási fogyasztók (esetleg kisvállalatok) körére korlátozódik. A hatósági árazás ezután a végfogyasztói árak kb. 30%-át kitevő ún. rendszerhasználati díjak megállapítására korlátozódik majd. A végfogyasztói árakat ezen időpont után döntően külső tényezők (például az olaj világpiaci ára), illetve az alkalmazott versenypolitika határozzák majd meg.

A hazai nagykereskedelmi földgázár jövőbeni alakulása szempontjából döntő tényező, hogy egy közép-európai szinten intenzívvé váló gáz/gáz verseny milyen mértékben képes a jelenlegi, a földgázkitermelők szempontjából monopolárazásnak minősíthető árazást fellazítani, s a nagykereskedelmi földgázárat egy határköltség alapú (piaci) árazás eredményéhez közelíteni. Ezen fejlemény hiányában bizton számolhatunk azzal, hogy sokáig fennmarad a fenti árazás, s a gázár a lényegében kiszámíthatatlan olajár- ingadozások függvényében alakul majd.1

Egy esetleges gáz/gáz verseny kialakulásának hazai feltételei korlátozottak, de nem kizártak. Tekintsük át a verseny térnyerésének feltételeit:

  1. Megfelelő infrastruktúra (határkeresztező és tárolókapacitások).
  2. Többszereplős nagykereskedelmi verseny.
  3. Alternatív gázforrások megjelenése.
  4. Tulajdonosi érdekeltség.

A határkeresztező szállítóvezeték-kapacitások és a tárolókapacitások bővítése nyilvánvalóan a gáz/gáz verseny erősödését eredményezné. Az olajtermékárhoz kötött, és a határköltségen alapuló gázár között jelentős különbség még szlovák irányból is lehetővé tenne bizonyos kereskedelmi versenyt orosz gázból. Egy szlovén összeköttetés azonban már alternatív gázforrásokat is potenciálisan elérhetővé tenne a hazai fogyasztók számára. A legígéretesebb fejleményt azonban minden bizonnyal a Nabucco-program megvalósítása jelentené, amely új kaszpi-tengeri gázforrás megjelenését tenné lehetővé Baumgartennél, Magyarországot keresztező útvonallal, esetleg közvetlen orosz kontroll nélkül.2 Egy ilyen forgatókönyv esetén a jelenlegi monopol jellegű árazásra jelentős nyomás nehezedne, amely a rendszer fenntartásának ellehetetlenülését s szignifikáns gáztermékárcsökkenést vonna maga után.

A Baumgarten nagykereskedelmi piac kialakulása azonban már önmagában is jelentőséggel bírhat a magyar piaci helyzet alakulása szempontjából. Mivel itt továbbértékesített olasz/orosz, német, orosz, algériai gáz és LNG is megjelenhet, a spot gázpiac kialakulásának esélye jelentős, amely megmozgathatná a hazai piacot.

Nem véletlen, hogy eleddig a MOL stratégiáját a fenti fejlesztési lehetőségektől történő elzárkózás jellemezte. Ez természetes: a MOL látta, hogy ezen fejlesztésekkel saját termelésű és szerződéssel lekötött gázának teremtett volna intenzív versenyt idehaza.

A gázüzletág jövőbeni tulajdonlásának kérdése jelentős hatással lesz a gáz/gáz verseny hazai alakulására. Ezért döntő jelentőségű a MOL–E.ON/ Ruhrgas ügylet folyamatban lévő engedélyezési folyamatának végső kimenete.

A szóban forgó ügylet a MOL és Európa legnagyobb gázipari cége, a német E.ON/Ruhrgas között a hazai gázüzletág meghatározó elemeire vonatkozó adásvételi szerződés. A MOL ugyanis megindította a kivonulási folyamatot a gázüzletágból, amelynek eredményeképpen 2004. november 4-én kötelező érvényű szerződést írt alá a MOL és az E.ON Ruhrgas International (ERI) cég a három különálló gázüzletág – földgázellátás, -tárolás és -szállítás – részvényeinek részleges eladására, valamint az ezzel járó opciós megállapodásokra vonatkozóan. Ezen megállapodás értelmében a MOL úgy döntött, hogy a MOL Földgáztároló Rt.-ben és a MOL Földgázellátó Rt.-ben lévő részvényeinek 75,0%-át mínusz egy részvényt, valamint a Panrusgaz Magyar-Orosz Gázipari Rt. 50%-át eladja. A szerződés tartalmaz továbbá egy ötéves eladási opciós megállapodást is, amelynek értelmében a MOL eladhatja a Tároló Rt.-ben és az Ellátó Rt.-ben fennmaradó 25% plusz egy részvényét az ERI-nek. A MOL és az ERI kötelező érvényű eladási opciós megállapodást kötött a Földgázszállító Rt.-re vonatkozóan. Ennek a megállapodásnak az értelmében a MOL – saját döntése szerint – eladhatja az ERI-nek a Földgázszállító Rt.-ben lévő részvényeinek max. 75%-át mínusz egy részvényt a lezárást követő kétéves időszakban, egy vagy két külön ügylet keretében. Az összes fent említett ügylet függ a szabályozó hatóságok engedélyeitől, beleértve a Magyar Energia Hivatalt és az illetékes versenyhivatalokat. A MOL a gáz-kiskereskedelmi vállalatokból is kivonta részesedését, 2004. március 31-én befejezte az ÉGÁZ Rt.-ben lévő 35,46%-os részesedésének és a DÉGÁZ-ban lévő 27,18%-os részesedésének eladását a Gaz de France cég részére.

A szállító- és rendszerirányító társaság (Földgázszállító Rt.) értékesítési opciója a MOL–E.ON-ügylet egyik sarkalatos eleme. Ezen opció sorsa mind a jövőbeni gázpiaci, mind a villamosenergia-piaci verseny szempontjából döntő jelentőségű.

Amennyiben az eddig egy kézben (MOL) lévő gáz-nagykereskedelmi és gázszállítási érdekeltség az ügylet révén különválik, s a MOL eladási opció nem kerül lehívásra,3 az a hazai gázverseny térnyerése szempontjából jelentős előrelépést hozhat. A kereskedelmi (versenyző) és az infrastruktúra- üzemeltető (szállítás, rendszerirányítás) funkciók tulajdonosi szintű szétválasztása valósul meg, amely a verseny szempontjából a legkedvezőbb lehetőség.

A MOL eladási opció lehívása azonban a verseny szempontjából a mainál rosszabb versenyhelyzetet eredményezne, s a negatív hatások várhatóan a villamosenergia-piaci versenyre is kedvezőtlen hatást gyakorolnának. Ennek fő oka, hogy a MOL-lal ellentétben az E.ON a gáz-kiskereskedelem és a villamosenergia-termelés és -elosztás terén is jelentős piaci pozíciókkal bír. Ilyen forgatókönyv megvalósulása esetén az új tulajdonos masszívan ellenérdekelt lesz a hazai gáz/gáz verseny kialakulásában s az azt segítő infrastruktúra-fejlesztési projektek végrehajtásában, ezzel ugyanis saját forrásainak értékesítését nehezítené meg. A Nabucco-program megvalósításában például az orosz gázipar masszívan ellenérdekelt, s a vele tulajdonosi szinten is összefonódó E.ON/Ruhrgas a magyar szakasz blokkolásával az egész projektet ellehetetlenítheti.

Az ügyletet a Magyar Energia Hivatal már jóváhagyta, jelenleg az EU Versenybizottságánál vizsgálják tovább.

Vessünk most egy pillantást a hazai hatósági gázárak utóbbi időbeni alakulására.

Hatósági gázárpolitika

2002 közepe óta 55%-kal emelkedett a gázalapdíj.

Nézzük először a lakossági hatósági gázár alakulására vonatkozó tényeket az elmúlt nyolc évben. 1998-ban a polgári kormány 27,8 + 12% áfa, azaz 31,1 forint köbméterenkénti hatósági lakossági gázár mellett vette át a stafétát elődjétől. A kormányzati ciklus végén a lakossági gáz köbméterenként 36,2+12% áfa, azaz 40,5 Ft-ba került köbméterenként. Azaz az előző kormány a cikluson belül 30%-os lakosságigázár-emelést hajtott végre. Ugyanebben az időszakban a fogyasztói infláció összesen 52%-os volt, azaz a lakosságigázár-drágulás az általános pénzromlás üteménél jóval lassabb volt.

A jelenlegi kormány 2003. májusban átlagosan 12%-kal, 2004. januárban 25,2%-kal + 3% áfa = 28,2%-kal, 2005. januárban 11,5%-kal s végül 2005. augusztus 1-jétől további 6,9%-kal emelte a lakossági árakat.4 Emellett a kormány a lakossági gázár szabályozásában is több lényeges ponton változtatott:

    •  Az áfát 12-ről 15%-ra emelte 2004 januárjától.5 •  A hazai kitermelésű gáz6 kereskedelmi értékét a 2003-ban elfogadott gázellátási törvény (GET) az átlagos importgázár szintjére emelte, s a hatósági ármegállapítás során ezen árszinten történő elismerését követelte meg. Részben ennek tudható be a 2004. januári drasztikus áremelési mérték. •  A fogyasztás mennyiségétől függő, több blokkos lakosságigázár-támogatási rendszert vezetett be. E rendszer a mai napig tompítja a lakossági körben a fentebbi áremelés hatásait, azaz az „érzékelt” áremelés alatta marad a ténylegesnek. A kompenzációs rendszerben az első 1500 köbméter gázt jelentős, az 1500 és 3000 köbméter közötti fogyasztást kisebb ártámogatás mellett, míg a 3000. köbmétert meghaladó minden köbméter gázt támogatás nélküli áron kaphatják a háztartási fogyasztók.7 Valamennyi kompenzációban tehát minden gázfogyasztó háztartás részesül. A kompenzációs rendszer forrását a MOL Rt. – a hazai kitermelésű gáz mennyiségétől és az importált gáz árától függő – költségvetési befizetései fedezik. •  2002 közepe óta 55%-kal emelkedett a gázalapdíj, egy olyan fix gázártétel, amely nem függ a gázfogyasztás mennyiségétől. Ennek jelenlegi értéke 3504 Ft/év, ami például egy átlagos 1900 m3/év gázfogyasztás esetén 1,84 Ft/m3-re emeli a gáz árát.

A fenti intézkedések hatásait az 1. táblázatban igyekeztünk összefoglalni. Látható, hogy a kompenzálatlan, átlagos lakossági hatósági gázár a jelenlegi ciklus eddigi időszakában az infláció háromszorosánál is többel nőtt. Ezt a növekedési ütemet a bevezetett kompenzációs rendszer 27%- os „érzékelt” áremelkedésre tompította, amely az adott időszaki infláció ütemét még így is 5%-kal meghaladja.

1. táblázat. Lakossági gázárak és gázáremelési mértékek 2002 őszéhez képest (2005. augusztusi állapot)

1. táblázat. Lakossági gázárak és gázáremelési mértékek 2002 őszéhez képest (2005. augusztusi állapot)

A fentiekhez több megjegyzés kívánkozik.

Első megjegyzésünk, hogy a jelenlegi kormányzati ciklus gázárproblémájának még nincs vége. Számításaink szerint a jelenlegi hatósági ár 45-50 dolláros tartós Brent olajárhoz tartozó gázimportár fedezetére elég. Ezzel szemben a piaci ár 60-70 dollár körül látszik stabilizálódni. Ez további jelentős gázáremelési kényszert jelenthet a következő év elején a kormány számára – amennyiben nem tolja át e problémát a régebben általa oly nagyon kárhoztatott módon utódja asztalára.

A fentiek alapján be kell látni, a földgáz egyre drágább fűtőanyaggá válik mindaddig, amíg a gázpiaci verseny nem tudja kikényszeríteni, hogy a gáz árazása elváljon a kőolajtermékek árától – amely ma az égbe tart, s nem is várható, hogy a közeljövőben onnan visszatér a korábbi szintekre. Becsléseink ugyanakkor azt mutatják, hogy egy tényleges gázverseny a földgáztermékár jelentős csökkenését eredményezhetné. Ebből az következik, hogy a jelenlegi kormány legfőbb hibáját nem a gyakori és intenzív áremelések végrehajtásában látjuk – ez a jelenlegi piaci körülmények között elkerülhetetlen és el is kerülendő. A baj abban van, hogy a kormány lényegében semmit sem tett a hazai gázpiaci verseny előmozdításáért; a törvényalkotások és a MOL–E.ON-ügyben tanúsított viselkedése, az orosz és ukrán irányban nem létező ilyen irányú diplomáciája mind oda vezetett, hogy Magyarország ma semmivel sem kiszolgáltatottabb az országba gázt importálóknak, mint négy évvel korábban volt.

Gázár-kompenzációs rendszer

Fel kell tennünk a kérdést: igazságos és fenntartható-e a jelenlegi kormány által kialakított lakossági gázár kompenzációs rendszere? Mindkét kérdésre határozott nem a válaszunk.

A rendszer igazságtalan, vagy ha úgy tetszik, rosszul célzott. Egyrészt csak a gázzal fűtő családok fűtési számláját támogatja – miközben tudjuk, hogy a legszegényebb rétegeknek Magyarországon csak kevesebb mint fele fűti gázzal lakását (ha van neki egyáltalán). Azt is tudjuk, hogy a támogatási rendszer alapjául szolgáló azon elgondolás, miszerint „a kisfogyasztó alacsony jövedelmű, ezért azt kell támogatni”, hibás. Például a sokgyermekes, s ezáltal az átlagosnál rosszabb jövedelmi helyzetben lévő családok zöme kifejezetten nagy energiafogyasztó – őket igazságtalanul sújtja a rendszer. Végül érthetetlen és értelmetlen jómódú közép- és felső jövedelmű rétegek gázárszámláját támogatni, amikor az államnak alapvető feladatai ellátására sincs pénze.

Ugyanakkor a rendszer fenntarthatatlan is. Ehhez mindenekelőtt vegyük figyelembe, hogy ebben az évben közel 70 milliárd (!) forinttal támogatja a kormány a lakosság gázárszámláját. Ezt a MOL számára előírt befizetések ma még fedezik. Amennyiben azonban a gázimportár a tartósan magas kőolajár miatt 20-30%-kal megnő, és ugyanakkor a lakossági körben a kormány csak az infláció mértékével akarja emelni az „érzékelt” gázárat, ez drasztikus kompenzációsigény-növekedést implikálna. Becsléseink szerint egy ilyen importár-forgatókönyv esetén a kompenzációs igény az évi 100 milliárd forintot is meghaladhatja, amelyet a MOL befizetései már nem fedeznének. Ekkor egyéb költségvetési forrást kéne gázártámogatás céljára elvonni ezerszer fontosabb állami feladatok finanszírozása elől.

Konklúziók

A fentiek alapján melyek lehetnek egy polgári kormány számára követendő politika alapelvei a gázárak tekintetében? Egy ilyen politika három pilléren nyugodhat: a gázpiaci verseny élénkítése; a fennmaradó hatósági áras körben kiszámítható, a szolgáltatás költségeit fedező hatósági gázárszabályozás megvalósítása; méltányos lakosságigázár-kompenzációs rendszer. Az első kérdés a hazai gázüzletág jövőjén, illetve az alternatív földgázbeszállítást lehetővé tevő fejlesztések sorsán dől el. A másodiknak a független és számon kérhető árszabályozó hatóság megteremtése a kulcsa. Végül egy jobban célzott lakosságigázár-kompenzációs rendszer a jelenleg kompenzációra költött összeg töredékéből lehetne képes a valóban rászorultakon segíteni – a felszabaduló források pedig az államháztartás ínséges helyzetén segíthetnének.

Jegyzetek

  • 1. A hazai hatósági gázárszabályozás 1997-től tartó történetét az jellemezte, hogy az aktuális hatósági gázár a szerződéses gázárak extrém ingadozásait „levágta”, azok hatásait a MOL jövedelempozícióján keresztül szabályozta. A liberalizáció előrehaladásával a közüzemi árazás s vele együtt a jelzett áringadozás-csillapító hatás jövője kérdésessé válik.
  • 3. Azaz a gázszállítás- és rendszerirányítás a MOL tulajdonában marad, vagy azt később más, az E.ON-tól független befektető számára értékesíti.
  • 2. A Nabucco-programot 2002 őszén indították a török Botas, a bolgár Bulgargaz, a magyar MOL, az osztrák Erdgaz – az OMV leánycége – és a román Transgaz együttműködési megállapodásával. Az Európai Unió mintegy 4 millió dollárt hagyott jóvá a Nabuccotervre. A teljesen kiépített vezeték 20-30 milliárd köbméternyi gázt szállíthat évente, és a végleges építési költségek is a szállítási kapacitás függvényében alakulnak. A vezetéket leghamarabb 2009-ben kívánják üzembe helyezni, rajta keresztül a Kaszpi-tenger térségéből származó gázt juttatnák Európába.
  • 4. Forrás: Magyar Energia Hivatal, www.eh.gov.hu/gcpdocs/200508/gztlagrak2005aug1.xls, letöltés: 2005. szeptember 13.
  • 5. Ezen túlmenően 2004 januárjától az elektromos energia adózása is lényegesen megnőtt az országban. Az általános forgalmi adó 12%-ról 25%-ra nőtt, és egy, ugyan szerény, de külön energiaadó került kivetésre az elektromos energiára és a földgázra. Ezen adó fizetése alól a lakosság mentesült.
  • 6. Évente kb. 3 milliárd m3, a kitermelés becsült önköltsége 2003-ban 5–12 forint közötti köbméterenként.
  • 7. Jelenleg az (áfa nélküli) kompenzáció átlagosan 16 forint köbméterenként a lakossági körben.