Polgári Szemle, 21. évf. 1–3. szám, 2025, 196–214., DOI: 10.24307/psz.2025.0514

DR. RÁKÓCZI ATTILA PHD, főigazgató, Békés Vármegyei Kormányhivatal, egye- temi adjunktus, c. főiskolai tanár, Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem, Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdaság Intézet, Vidék- és Területfejlesztési Tanszék (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

A Békés Vármegyei Kormányhivatal foglalkoztatási rehabilitációs tevékenységének értékelése 

Összefoglalás

A megváltozott munkaképességű embertársaink a társadalmunk teljes értékű tagjai. Felada- tunk, hogy az integrációjukra egyre nagyobb figyelmet fordítsunk. A kutatásom eredményei rávilágítottak, hogy mind a foglalkoztatási, mind a rehabilitációs hatósági tevékenységünk ki- mutathatóan segítette a sérült embertársainkat az elmúlt közel másfél évtizedben, Békésben, hiszen jelentősen csökkent a regisztrált álláskeresők között a számuk, a foglalkoztatásuk pedig nőtt. Interjúim igazolták, hogy foglalkoztatásuk eredményeként nemcsak a rájuk bízott fel- adatokat végzik sikeresen el, hanem ez a saját élethelyzetük megítélésére is pozitívan hathat. Mindezek mellett – bár jogszabályi kötelezettsége a nagyobb foglalkoztatóknak a megválto- zott munkaképességű embertársaink bizonyos létszámú alkalmazása mégis – egy megbízható, több esetben az ép kollégájuk munkájánál is hatékonyabban feladatot végrehajtó, lojális mun- katársat nyerhetnek. Ezekben tud segítséget nyújtani a létrehozott Klaszter is.

 

„Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes”
Albert Einstein

Journal of Economic Literature (JEL) kódok: I18, J14, J45, K15, L30, H00

Kulcsszavak: megváltozott munkaképesség, foglalkoztatási rehabilitáció, társadalmi felelős- ségvállalás, szolidaritás, Békés Vármegyei Kormányhivatal, Szeged-Csanádi Egyházmegye

 

A Cluster for our Fellow People with Disabilities

Evaluation of the Employment Rehabilitation Activities of the Békés County Government Office

“Try not to become a man of success, but rather try to become a man of value.”
Albert Einstein

 

Summary

Our fellow people living with disabilities are full members of our society. Our task is to pay more and more attention to their integration. The results of my research have revealed that both our employment and rehabilitation regulatory activities have demonstrably helped our fellow citizens with disabilities over the past nearly decade and a half in Békés. My interviews confirmed that as a result of their employment, they not only successfully perform the tasks assigned to them, but that this can also have a positive effect on the assessment of their own life situation. In addition to all this, – although larger employers are required by law to employ a certain number of people with disabilities –,in many cases, they can gain a reli- able, loyal colleague who performs tasks more efficiently than their able-bodied colleagues. The established Cluster can also provide assistance with these.

 

Journal of Economic Literature (JEL) codes: I18, J14, J45, K15, L30, H00

Keywords: altered work capacity, employment rehabilitation, social responsibility, solidarity, Government Office of Békés County, Diocese of Szeged-Csanád

 

Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image