Munkaerőhiány alacsony foglalkoztatás mellett

Versenyképességi kihívások a hevesi munkaerőpiacon és az oktatásban

Összefoglalás

Északkelet-Magyarország – ezen belül Heves megye – egyes iparosodottabb térségeiben mind erőteljesebb a munkaadói igényeknek megfelelő munkaerő hiánya. A munkaerőhelyzet sajátos ellentmondása, hogy a munkaerő-kínálat gyarapítását szorgalmazó településektől nem is távoli kis falvakban az alacsony foglalkoztatás, a munkahiány és a lakosság ennek következtében folyamatos elvándorlása szabja meg a területfejlesztés fő feladatait. Jelen cikkünkben e paradoxon okait, sajátosságait és feloldási lehetőségeit vizsgáljuk. Ennek során nemcsak a szakképzéssel kapcsolatos tennivalókkal, hanem a képzetlen inaktívak nagy számával, valamint egyes cégek humánerőforrás-gazdálkodási, illetve versenyképességi gondjaival is szembenézünk.

Shortage of Labour Force Alongside a Low Employment Rate

Competitiveness Challenges on the Heves Labour Market and in Education

Summary

In the increasingly industrialised regions of Northeast Hungary, including Heves County, the shortage of labour force corresponding to employer requirements is a growing problem. There is a peculiar contradiction in the labour situation, in that there is a low employment rate in the small villages not too distant from the towns urging an increase in labour supply. The lack of jobs and the consequential emigration of the population pose the main challenges for regional development. This paper reviews the causes and peculiarities of this paradox, as well as possible solutions to it. It covers not only what needs to be done in terms of vocational training, but also the problems resulting from the large number of unqualified inactive people, as well as human resource management and competitiveness issues facing individual companies.

Munkaerő-kereslet és -kínálat Heves megyében

Amint azt minden vizsgálat, így az Eszterházy Károly Egyetem (korábban Főiskola) számos kutatása¹ is megállapította, Heves megye számos kis falvában – Észak-Magyarország számos településéhez hasonlóan – az alacsony foglalkoztatás, a munkahiány és ennek következtében a lakosság folyamatos elvándorlása hagyományos probléma. Az „átlagosan” alacsony foglalkoztatottságot a statisztika is kimutatja (1. táblázat).

A statisztika azt tekinti foglalkoztatottnak, aki (némileg egyszerűsített megfogalmazásban) a felmérés hetében legalább egy (!) órát dolgozott, illetve, bár nem dolgozott, de van munkahelye, ahonnan szabadság, betegség stb. miatt volt távol. Munkanélküli az, aki az adott héten nem dolgozott, s nincs is munkahelye, ahonnan a fenti okok miatt volt távol, de keresett munkát. Az aktivitás (aktivitási ráta) pedig a foglalkoztatottaknak plusz a munkanélkülieknek a munkaképes korú (Európában általában 15–64 éves, az USA-ban 15–74 éves) lakosok számához viszonyított aránya.

Bár a foglalkoztatottsági gondoknak elvben számos oka lehet, az adatokból az is kiolvasható, hogy a megye e problémái elsősorban nem az elöregedő lakosság magas hányadából, hanem a nemzetközi összehasonlításban kiemelkedően kedvezőtlen s országos szinten is alacsony aktivitásból fakadnak (2. táblázat).²

Azonnal hangsúlyozzuk, hogy a megyei gazdaság bemutatott sajátosságának igen kedvezőtlen következményei vannak a megye – Porter mértékadó felfogása értelmében³ GDP/fővel mért – teljesítménye terén. A hevesi teljesítmény (és ennek következtében a lakosság életszínvonala) ugyanis szerényebb az országos átlagnál, az elmaradás mértéke az elmúlt években a jelentős felzárkóztatási erőfeszítések ellenére még növekedett is (3. táblázat), pedig nemzetközi összehasonlításban az országos adat is igen alacsony (4. táblázat).

Matematikai úton bizonyítható továbbá, hogy a szerény teljesítmény mintegy egyharmada az alacsony aktivitással magyarázható. A GDP-adatok ugyanis felbonthatók a termelékenységnek és a ledolgozott órák számának a szorzatára (hiszen a GDP/fő = GDP/munkaórák szorozva munkaórák/fő, ahol az első hányados a termelékenység (illetve versenyképesség), a második pedig az egy munkaképes korú lakosra jutó ledolgozott órák száma, amelynek az alakulása a fentiek értelmében jórészt az aktivitástól függ.⁴ Megjegyezzük, hogy a teljesítményhiány előbbinél is fontosabb oka a gazdálkodó szférának (a hozzáadott érték/munkaórák hányadossal mért) alacsony átlagos termelékenysége. A kedvezőtlen minősítés igaza könnyen belátható, ha figyelembe vesszük, hogy a GDP/fő fent kimutatott lemaradása jócskán nagyobb, mint amit a szerény aktivitás magyaráz, azaz a jelzett mértékű teljesítményhiányhoz a másik magyarázó tényező szintén kedvezőtlen alakulása is érdemben hozzájárult.

Az elmondottak után élesen hangsúlyozzuk azonban, hogy a megye iparosodottabb területein (pl. az M3-as autópálya mentén, olykor nem is messze a munkahiánnyal küzdő térségekhez) mind erőteljesebb a munkaadói igényeknek megfelelő munkaerő hiánya is.

Az, hogy a bemutatott módon kialakult foglalkoztatási paradoxon⁵ jellegét illetően nem alakult ki egyetértés, elemzéseink kiindulópontja. A problémákért ugyanis sokan csak a munkahiányos térségek szerény munkaerő-keresletét, mások viszont az elégtelen megyei munkaerő-kínálatot okolják. Ugyanakkor a rendelkezésünkre álló információk arra mutatnak, hogy az egyidejű munkaerő-felesleg és -hiány magyarázata valójában a munkaerő-kereslet és -kínálat eltérő szakmai megoszlásában keresendő.

Sajnos az inaktívak végzettségéről, szaktudásáról csak részleges adataink vannak,⁶ ezekre itt nem térünk ki. Az alábbiak alapján jogosnak tűnő feltételezés azonban, hogy egy korszerű üzemben a mintegy 120 000 hevesi inaktív jelentős hányada, legalább fele nem sok mindenre használható.

Az országos statisztikák szerint a munkát keresők közül 16% soha, 9% legalább nyolc éve nem dolgozott (azaz nem naprakészen felkészült a munkára), mezőgazdasági tapasztalata 3, ipari 22, építőipari 7%-nak, szolgáltatói gyakorlata közel felüknek van ugyan, de sajnos legtöbbjüknek nem a leginkább keresett szakmákban. Továbbá, a munkanélküliségi ráta 2014-ben azok körében, akiknek iskolai végzettsége kevesebb mint 8 általános, 34,7%, a 8 általánost végzetteké 17,9%, a gimnáziumot végzetteké 7,9%, az egyetemet végzetteké 2,3% volt.⁷ Az ún. PISA-jelentés szerint a 15 éves korosztály mintegy negyede funkcionális analfabéta;⁸ továbbá a közmunkák tapasztalatai szerint az írás-olvasási nehézségek az idősebb korosztályban is elterjedtek. A megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának elemzése szerint az adott kérdésekben a hevesi arányok hasonlóak az országoshoz.⁹

Az 5. táblázatban közöljük a hevesi létszámhiány szakmák szerinti megoszlását; e szerint a cégek legtöbbször magas szakképzettségű munkavállalókat keresnek.

A foglalkoztatási gondok súlyát sajnos tovább növeli, hogy a közeli jövőre erősödésük valószínűsíthető. Ennek fő indokai a következők:

A továbbiakban a jelzett foglalkoztatási paradoxon feloldási lehetőségeit vizsgáljuk. Bár a magyar foglalkoztatási gondok okait és felszámolási lehetőségeit még a szakértők is gyakran keresik kizárólag a munkavállalók jellemzői (készségei, képzettsége) terén, írásunkban – a piacgazdaság alapelveit, kiemelten az ún. Marshall-kereszt¹¹ iránymutatását követve – a munkaadókkal kapcsolatos összefüggéseket is reflektorfénybe állítjuk. A hazai közgondolkodástól eltérő gondolatmenetű vizsgálódásunk kiindulópontja, hogy a piacgazdaságokban a foglalkoztatás is a munkaerőpiacon, a kereslet és a kínálat hatására alakul ki; ezért mind a munkanélküliségnek, mind a munkaerőhiánynak egyaránt lehetnek a kereslet, illetve a kínálat tulajdonságaiból fakadó okai és feloldási lehetőségei. Meggyőződésünk, hogy a térségi felzárkóztatás érdekében, a foglalkoztatási gondok feloldására törekvő gazdaságfejlesztésben az egész összefüggésrendszert mindenkor e komplex megközelítésben kell figyelembe venni.

A munkaadók foglalkoztatáspolitikájának piachoz illesztése

A következőkben azt vizsgáljuk, miként jelenik meg a munkaerő-kereslet és -kínálat összefüggésrendszere a (hevesi) területfejlesztésben.¹² Elemzésünket a munkaadói feladatok áttekintésével kezdjük, mert a munkaadók humánerőforrás-gazdálkodása sokkal rövidebb idő alatt módosítható, mint amennyi időre a munkaerő-kínálat képzéséhez lenne szükség. Igazolni kívánjuk, hogy a (hevesi) munkaadóknak – amennyiben növelik versenyképességüket¹³ – számos lehetőségük van arra, hogy munkaerő-keresletük jellemzőit a kínálatéhoz közelítsék. S bár ennek az állításnak az alátámasztása során a cikk szerzői (az elméleti meggondolásokon túlmenően) széles körben „csak” szerény saját tapasztalataikra támaszkodhatnak, azt remélik, az itt leírtak így is gondolatébresztők. Kiindulásként rögzítjük, hogy a foglalkoztatás nemzetgazdasági ágak szerinti hevesi szerkezete a fejlett országokéhoz hasonló. A STADAT szerint Észak-Magyarországon a foglalkoztatottak mintegy 4-5%-a a mezőgazdaságban, közel egyharmada az iparban s kétharmada a szolgáltatásokban dolgozik; nincs okunk feltételezni, hogy a százhúszezer hevesi foglalkoztatott megoszlási arányai ettől érdemben eltérnek. Ezért (s nem feledve az ágazati kapcsolatok mérlegének az ágazati összefüggések széles körű voltát kimutató jelzéseit) valószínűtlennek tartjuk, hogy a jelenlegi problémák az ágazati szerkezet nagyobb arányú módosításával lennének megoldhatók.

Közismert viszont, hogy Hevesben az alacsony foglalkoztatásnak gyakran oka az is, hogy a térség gyenge versenyképességű munkaadói nem voltak képesek kihasználni egyes piaci lehetőségeket, és többé-kevésbé kiszorultak a piacról. Úgy véljük azonban, hogy vállalkozással, akár meglevő vállalatok profilmódosításával, akár új cégek alapításával sok helyütt megteremthetők lennének az aktivitásnövelés piaci feltételei. (Szóhasználatunkban a vállalkozás mindenkor egy sajátos cselekedet – vagy egy vállalat alapítása, vagy egy vállalaton belüli ún. innováció, pl. egy új terméknek a piaci bevezetése. A 2009. évi CXV. törvény szerinti egyéni „vállalkozó”, valamint a 2006. évi IV. törvény szerinti gazdasági társaság viszont mindig vállalat vagy cég).

A kis hevesi falvakban pl. különösen sok új munkahely lenne létesíthető a marketing révén, konkrétabban, ha egyes vállalkozók a térségi adottságokhoz illesztenék cégük marketingmixét (nemcsak a kommunikációt, hanem az ún. 4P¹⁴ valamennyi arányát). A jó turisztikai (köztük falusi turizmusbeli) adottságú térségekben számos munkahelyet teremthetne ugyanis a „termékfejlesztés”, így a jelenleginél magasabb színvonalú szállás- és étkezési lehetőségek megteremtése is.¹⁵ Az élelmiszer-gazdasági profilú településeken – amint ezt az egykori Hangya Szövetkezet példája mutatta – inkább a sok kis (zöldség- és gyümölcstermesztő, aszaló, lekvár- és pálinkafőző stb.)

„cég” értékesítési összefogása, valamint a szakszerűbb árképzés bővíthetné a piacot és ezzel a foglalkoztatást. Persze a jobb vevőtájékoztatás, a reklám javítása is széles körben lehetne hatásos.

De a korábbi, politikai szempontokkal átszőtt „személyzeti” munka korszerű tudnivalókra épített gyakorlatának meghonosítása, a cégek foglalkoztatottbarát HR-munkája szintén jelentős piacbővítő lehetőségeket teremthetne. Különösen erős hatásai lennének a munkával való elégedettség fokozásának. A jelen helyzetet az is jól jellemzi ugyanis, hogy az interneten nagy számban (talán többségében is) olyanok keresnek munkát, akiknek van ugyan munkahelye, de nem elégedettek vele; pedig a munkavállalók elégedettsége teljesítménynövelő hatású¹⁶ (s a közelmúltban ez az elégedetlenség széles körben a potenciális munkavállalók emigrációjához vezetett).

Ugyancsak számos lehetőséget látunk a munkaerőhiány mérséklésére. A dolgozói számát növelni kívánó vállalatok elsősorban a Marshall-kereszt iránymutatását követve, azaz béremeléssel valósíthatnák meg céljaikat. Létszámhiányuk ugyanis, amint ezt ma már gyakorlati tapasztalatok is igazolják, igen gyorsan csökkenne akkor, ha a magyar bér nagysága érdemben közeledne az ugyanazért a munkáért a „szomszédságban” kaphatóhoz;¹⁷ ha tehát a magyar szakmunkás bére nem csak harmada-negyede lenne annak, amit mondjuk Ausztriában akár takarítóként megkapna, és a pincér hazai keresete nem csupán tíz-húsz százaléka lenne annak, amit svájci kollégája keres.¹⁸ Hiszen a keresetek emelése növelné az aktivitást is (fehérítené a gazdaságot), s okvetlen fékezné, akár meg is állíthatná a munkaképes népesség jelenlegi elvándorlását, sőt, haza is csábíthatná az elmúlt években eltávozottak visszafogottan is félmilliósra becsült táborának egy részét.

Sok, új munkaerőt kereső cég csökkenthetné azonban a munkaerőgondjait termékei egyszerűsítésével, gépesítéssel (az IKT fejlesztésével) vagy a HR-munka fent jelzett típusú korszerűsítésével – a hiányszakmákban ilyen módon elért többletteljesítménnyel – is.

Tudjuk persze, hogy a többletjuttatások, valamint a korszerűsítés forrásait meg is kell termelni. Úgy ítéljük meg azonban, hogy ez a versenyképesség emelésével megoldható. Hiszen aligha vitatható, hogy a kelet-magyarországi cégeknek számos lehetőségük nyílik a versenyképesség javítására (és ezzel a térségi felzárkózás elősegítésére). Gazdaságunk egészének a versenyképessége ugyanis a tárgykör legismertebb elemzése szerint,¹⁹ nemzetközi összehasonlításban „közepes”,²⁰ e gyengeség sokban a munkaadók (az üzleti világ, az önkormányzatok stb.) alacsony átlagos hatékonyságával magyarázható (8. táblázat), és aligha feltételezhető, hogy a hevesi helyzet jobb az átlagosnál. Ezért a hatékonyabb gazdálkodás több módon is bővíthetné a versenyszféra piacait, és módosíthatná a gazdaság munkaerőigényét.

Nyilvánvaló, hogy a gazdaság versenyképességének kívánatos növelése alapvető társadalmi érdek; ezért célszerű, ha az e téren meglevő lehetőségek kihasználását a kormányzat intézményei (az önkormányzatok is, de a központi kormányzati szervek is) sokban segítik (pl. a közlekedés,²¹ az IKT-hálózat fejlesztésével, rendelkezései előre látható, vállalkozásbarát jellegével stb.). Ez utóbbi téma részletezése azonban meghaladná cikkünk kereteit.

A (szak)tudás és az oktatás munkaerőpiaci igényekhez igazítása

Aligha vitatható, hogy egyes munkavállalói rétegek nem tudják vagy nem akarják a cég versenyképességéhez szükséges színvonalon elvégezni a piac által megkívánt termékek előállításához (szolgáltatások nyújtásához) szükséges munkákat, ami akár egyidejűleg is eredményezhet alacsony foglalkoztatást és munkaerőhiányt. A munkavállalók felkészületlenségének pedig sokrétű és messze vezető gyökerei vannak.

Az aprófalvak inaktívjai körében alapvető gond a már említett funkcionális analfabetizmus is. Mivel a PISA-jelentés szerint a tanulmányaik kezdetén tudáshiányos fiatalok e helyzetét az iskola nem változtatta meg, és így a 15 évesek jelentős hányadának ez irányú tudatlansága miatt az érintett réteg folyamatosan újra is termelődik, a probléma magyarázata egyértelműen a közoktatás terén keresendő.

A szakmunkáshiány sok szakmában szintén oktatási gondokra (több szakmában a szakoktatás hiányára, másutt ennek nem kellő színvonalára) visszavezethető.

A munkaadóink széles körben elégedetlenek az „iskolából” kikerülő diplomások többségének felkészültségével is (bár a végzettek közt mindig találnak a tananyagot magas szinten elsajátító hallgatókat is). Számos vizsgálat egybehangzóan ítéli problematikusnak, javítandónak a pályakezdő diplomások szegényes anyagismeretét, a szakmájuk egyszerű technikáinak alkalmazása terén meglevő nehézségeiket, a munkamenettel kapcsolatos tájékozatlanságukat, az elégtelen nyelvtudást, olykor a munkához való „hozzáállást” is.²² Az EKF a munkaadói interjúkkal Heves megyében is ilyen gondokat talált.²³ Az ELTE, szintén interjúkkal, elsősorban a fővárosi vezetőknek a friss diplomások gyakorlati ismereteivel és kommunikációs készségeivel kapcsolatos elégedetlenségét mutatta ki.²⁴ A BCE pedig a diplomás pályakövetés keretében állapította meg, hogy korábbi hallgatóinak kb. egyharmada felkészültsége gyenge pontjának a gyakorlatközeli ismeretei hiányát ítéli (s az oktatás fő gondjának a felesleges, elavult, túlzottan elméleti ismeretek tanítását véli).²⁵

A pályakezdők felkészültségének minősítése és a jelentkező gondok okainak feltárása természetesen szintén nehéz feladat.²⁶ Úgy véljük azonban, vizsgatapasztalataink módot nyújtanak néhány megjegyzés megfogalmazására. 2016 tavaszán ugyanis 70 másod-harmad éves (különböző gazdasági, köztük közgazdaság-tanári szakos) hallgatónak 90 vállalatgazdasági vizsgalapját²⁷ értékeltük, és a fontos – a tanórák előadásaiban is kiemelt, a tárgy jegyzetében is megtalálható – tudnivalók elsajátítását a vizsgázók többségénél gyengének, sőt, széles körben elégtelennek ítéltük. A tudáshiány fő okai pedig a következők voltak.

– A vizsgákon gyakran érzékelhető az „általános műveltség” egyes elemeivel, a vizsgált, gazdasági pályákra készülő hallgatók esetében a közoktatás keretében elsajátítandó egyszerű gazdasági ismeretekkel kapcsolatos tájékozatlanság is. A jelenség legalább a bukások egyharmadánál felismerhető (néhány példa a problémákra a 9. táblázatban).

– Az is megállapítható, hogy a vizsgázók kétharmada tájékozatlan a magyar gazdaság helyzetéről, perspektíváiról. Nem néz híradót, nem olvas napilapokat, valójában tehát nem érdeklődik jövendő szakmája iránt (10. táblázat).²⁸ Növeli a bajt, hogy többnyire a felsőfokú oktatás sem tartja feladatának ezen ismeretek átadását (tárgyalását).

– Úgy tűnik, van azonban egy általánosabb ok is. A hallgatók ugyanis vizsgáik során sokszor azt közlik, azért nem tanultak, mert társadalmunkban az egyének előrehaladásához nem tudásra van szükség; úgy vélik, a teljesítmény sokszor nem számít, az elért eredmények ideológiai stb. indokkal megkérdőjelezhetők, a sikerhez elegendőek a jó kapcsolatok (és esetleg az önreklám). Ezért többségük a félév elején viszonylag sok tantárgyat vesz fel, az órákat azonban csak részlegesen vagy nem is látogatja, majd elmegy vizsgázni, s ha valamely tárgynál a tudáshiánya nehézséget okoz, e tárgyban lemond a vizsgáról, hiszen a további tárgyakból kapott kreditek elegendőek a diplomához (a papírhoz). Mindez tehát arra mutat, hogy a meglevő gondok sokban társadalmunk általános értékválságának a következményei.

További információkat kapunk gondjaink jellegéről, ha figyelembe vesszük, hogy a magyar vállalati szféra alacsony „átlagos” hatékonysága jórészt a többségében hazai tulajdonú kkv-szférának összességében szerény termelékenységére visszavezethető (hiszen a többnyire külföldi tulajdonú nagy cégek teljesítménye többé-kevésbé elfogadható; lásd a 11. táblázatot). Ez ugyanis azt indokolja, hogy vizsgálódásunkat célszerű a kkv-szféra elemzésével kiegészíteni.

Számolhatunk továbbá azzal is, hogy a hatékonyság Hevesben sem nagyobb az országosnál, és a hevesi kkv-k átlagos hatékonysága szintén alacsonyabb, mint a nagyoké. Az 50 legnagyobb cég pl. 2014-ben a megyei foglalkoztatottak 35%-ával a hozzáadott érték 63%-át állította elő.²⁹

Sajnos a kkv-hatékonyság magyarázó tényezőinek bemutatására csak kevés támpontunk van. Az IMD-jelentés például (bár mintegy 350 mutató segítségével vizsgálja a versenyképesség meghatározó tényezőit) „csak” arra utal, hogy a térségbeli kkv-k alacsony – átlagos – teljesítményét sokban nem a tőke vagy a munkaerő elégtelen mennyisége, hanem egy „intézményi” tényező, ³⁰ egyes kkv-menedzserek csekély felkészültsége magyarázza (lásd a táblázat utolsó két sorát). A mérés nehézségei miatt persze kevés közvetlen információnk van a menedzsmentismeretek hazai jellemzőiről. Ezért itt is a már hivatkozott szerény „belső” elemzést idézzük, amely talán egyes menedzserek tudását illetően is figyelembe vehető tapasztalatot rögzített (12. táblázat).

Nem ítéljük túlzottan merész feltételezésnek, hogy a hazai kkv-menedzserek többségének a tudása érdemben nem tér el túlzottan a vizsgált hallgatókétól. Hiszen a megyét járva azt tapasztaltuk, hogy (bár a megye 52 ezer vállalatánál sok, talán sok ezer kitűnő menedzser is van) sem a rendszerváltás keretében kényszervállalkozóvá váltaknak, sem az elmúlt években végzetteknek a széles köre nem tudta megszerezni a cég versenyképessé tételéhez szükséges vezetési tudást, készségeket. Az idősebb vezetők többsége a rendszerváltás előtt legfeljebb valamely vulgáris materialista képzést kapott,³¹ ma pedig a súlyos gondokkal küzdő (hagyományosan forráshiányos, kontraszelektált, túlbürokratizált stb.) közoktatásunk³² nem is tanít korszerű gazdasági ismereteket. Nem meglepő tehát, hogy Hevesben (is) gyakran tapasztalhatók az alábbi, a teljesítményt erősen mérséklő jelenségek:

A vázoltak nyomán a képzési rendszerünkben jelentkező – az elmúlt évtizedek erőteljes fejlesztési erőfeszítései ellenére továbbra is időszerű – tennivalók differenciáltak és a következőképp jellemezhetők.

Záró megjegyzés

Cikkünkben a foglalkoztatottsági gondokkal kapcsolatos vállalati, valamint oktatási tennivalóikat elemeztük. Nyilvánvaló azonban, hogy a témakörben állami feladatok is körvonalazhatók. Minden eddig részletezett intézkedésénél nagyobb hatása lenne a gazdaságra, ha a kormányzat – az önkormányzatok és a kormányszervek – sikert érnének el az értékválság „kezelésében” (a magántulajdon határozottabb védelmében, a személyi összefonódások oldásában, a 100% körüli „bér”-terhek enyhítése terén). A kívánatos társadalmi változások körében elért előrehaladás igen széles körben számolhatná fel ugyanis a mára kialakult teljesítmény-visszatartást, ezzel tovább növelné a már működő cégek versenyképességének javulását és az egész kkv-hálózat gyarapodását, oldaná a foglalkoztatási gondokat, és gyorsítaná Kelet-Magyarország felzárkózását.