Együtt az Európai Unióban: partnerség és verseny

ORBÁN VIKTOR a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke. A cikk a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány által rendezett „Párbeszéd a sikeres integrációért – Osztrák tapasztalatok” konferencián (2004. március) elhangzott előadás szerkesztett változata.

Próbáltam találni egy történetet közös múltunkból, amely a mai helyzetet valamelyest megvilágítja. Találtam is egy anekdotát, amely arról szól, hogy Ferenc József egyszer magyar nagyvállalkozóknak és iparosoknak szervezett egy bált, amelyen kihallgatást tartott. Odalépett az első emberhez, megkérdezte: szokott Ön táncolni? Derék magyar mondta: néha szoktam. Na és Ön? – kérdezte a császár a második embertől. Hogyne, felség – válaszolta a meglepett és nehezen válaszolni tudó magyar. Ön mivel foglalkozik? – kérdezte a harmadikat. Én egy nadrágtartó-készítő iparos vagyok – hangzott a válasz. Ezen a Kaiser meglepődött, és szokásától eltérően egy második kérdést is föltett neki, mely úgy hangzott: És mondja, hol szerzi be Ön a nyersanyagot? Mire a derék magyar iparos odahajolt a Kaiser füléhez, és a következőket súgta diszkréten: Bocsánat, felség, de ez üzleti titok.

Az idők változnak, fordultak a szerepek, s most azért jöttünk össze, hogy mi magyarok kíváncsiskodjunk, és mi tegyük fel a kérdéseket az osztrák barátainknak.

Ezért különösképpen hálásak vagyunk Molterer frakcióvezető úrnak, hogy eljött ide közénk, és jó reményünk van arra, hogy barátaival együtt megosztja velünk azt az üzleti titkot, amely arról szól, hogy miképpen lehet egy ország sikeres csatlakozását menedzselni. Ugyanis mi úgy tartjuk, hogy valószínűleg többről van szó a csatlakozás esetében, mint arról a közismert, egyszerű tényről, illetve válaszról, hogy szerencsésebb a történelme osztrák barátainknak, mint a magyaroknak. Egészen egyszerűen fogalmazva hamarabb mentek ki az oroszok, következésképpen hamarabb kezdhették el saját útjukat járni, és felépíteni a piacgazdaságukat. Ez kétségkívül így van, de mi úgy érezzük, hogy van itt még valami, e kétségkívül történelmi tényen túl, amit az osztrák barátaink tudnak és mi nem tudjuk.

Arra gyanakszunk, és remélem, hogy majd megerősít bennünket ez a mai eszmecsere, hogy a sikeres osztrák csatlakozásnak egyik döntő tényezője a kisvállalkozások és a gazdák csatlakozásra való megfelelő felkészítése volt. Azt hisszük, hogy osztrák barátaink ebben komoly tapasztalatokkal rendelkeznek, hiszen azt is szokták mondani az Európai Unión belül, hogy a kisvállalkozók és a középvállalkozók világában történt felkészítés szinte osztrák szabadalom. Nos, majd meghalljuk, hogy mi ennek a receptnek a legfontosabb néhány összetevője. Amit kívülről is látunk, azt úgy hívják, hogy világos és kiszámítható támogatási feltételek, és a támogatások hosszú távú érvényessége, vagyis a tervezhetőség. Ha Önök visszapörgetik az emlékezetüket, akkor talán felrémlik a régmúltból, hogy az Európai Unió részéről 1991-ben, az osztrák csatlakozás előtt kiadott utolsó értékelés az osztrák gazdaság helyzetéről azt mondta, hogy „Ausztria belépésével a gazdaságilag legszilárdabb országok csoportja gazdagodik majd.” Ez nem kis mértékben – folytatta ez a dokumentum – az 1987-es csatlakozást kimondó osztrák határozat és az elemzés elkészülése, vagyis 1991 előtt eltelt négy esztendőben egész Európa elismerését kiváltó költségvetési és gazdaságpolitikának volt köszönhető.

Ennek a költségvetési politikának, amely nagyon nehéz volt Ausztria számára, a főiránya a költségvetési hiány csökkentése és az osztrák költségvetés szerkezetének korszerűsítése volt. Azt is mondhatjuk tehát, hogy az osztrákok az Európai Unióba egyfajta repülőstarttal léptek be, és úgy tűnik, hogy Magyarország számára most egy más forgatókönyv bontakozik ki. Mi egy szép nyugodt, kevés bajjal járó belépést is örömmel fogadnánk, nemhogy repülőstartról álmodozzunk. Hogy a repülőstartot kicsit kézzelfoghatóbbá tegyem az Önök számára, ha a legutóbb zászlónkra írt három szót idézem: „munka, otthon, biztonság”, akkor azt tudom mondani Önöknek, hogy Ausztriában két és félszer annyi lakást építenek, mint Magyarországon. Az európai munkanélküliségi átlagot messze alulmúló osztrák adat még a magyarnál is jóval jobb, talán 4% környékén lehet, és ha van olyan ország, amely biztonságosnak mondható, akár szociális, akár gazdasági, akár közrend szempontjából az Európai Unión belül, Ausztria kétségkívül erre a címre joggal pályázik.

Osztrák barátaink persze általában optimistábbak bennünket illetően, mint mi magunk vagyunk. ők még arra a régi Magyarországra, néhány évvel ezelőtti Magyarországra emlékeznek, amelyről az a hír járta, hogy ugye a magyar ember arról ismerszik meg, hogy utolsónak megy be a forgóajtón és elsőként jön ki. És ők még úgy gondolják, hogy talán nem végleges a Együtt az Európai Unióban: partnerség és verseny mai állapot, amikor a csatlakozás élcsoportjával léptünk be a forgóajtóba, most viszont úgy tűnik, hogy bár szinte elsőként léptünk oda be, az utolsók között jövünk ki a forgóajtóból. Ez is egy bravúr, igaz, más előjelű, mint a megelőző. Hálás szívvel köszönöm az Alapítvány vezetőinek, hogy ezt a konferenciát tető alá hozták, ugyanis sokan vannak Magyarországon olyanok, akik azt gondolják, hogy az uniós csatlakozás ügye lényegében lefutott. Megvásároltuk a jegyet az uniós csatlakozásra, és most már kényelmes helyünk lesz az Európai Unió, úgy tűnik, újra nekiiramodó vonatán. Nekem efelől vannak kétségeim, mármint a kényelmet illetően, és inkább én arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nehogy úgy járjunk, mint a történetben szereplő székely ember, aki éppen akkor ért ki az állomásra, amikor kigördült a vonat. Mire ő csak fölényesen legyintett, és azt mondta, eredj csak, a jegy úgyis nálam van. Nos, a jegy kétségkívül nálunk van, de hogy az kényelmes utazást biztosít-e, az közel sem olyan bizonyos.

Mi arról vagyunk meggyőződve, hogy a csatlakozás csak akkor szolgálja a magyar emberek érdekét, hogyha a szabadság mellett a biztonságunkat is növelni fogja, vagyis minél többen lesznek a csatlakozás nyertesei, és minél kevesebben a vesztesei. Osztrák barátainknak szeretném elmondani, hogy a magyar lélek bizakodva, de egy kis bizonytalansággal tekint a május 1-jén beköszönő változások elé. Mert mindannyian érezzük a pillanat történelmi jelentőségét, de azt is tudjuk, hogy május 1-jén ugyan ünnep lesz, de május 2-a egy hétköznap. És mi úgy gondoljuk, hogy nagy valószínűséggel május 2-án nekünk ugyanazokkal a hétköznapi gondokkal kell megküzdenünk, mint amelyekkel április 30-án küzdöttünk meg. Hiszen az egyik pillanatról a másikra bekövetkező nagy történelmi változások csak a történelemkönyvek lapjain léteznek, a valóságos életben ez sosincs így. Róma bukása után, mondjuk annak másnapján sem változott meg minden. Vagy a német császárság kikiáltását követően sem változott meg a német emberek élete egyik napról a másikra. Kétségkívül igaz, hogy egy nagy és kihasználható lehetőséggel gazdagodva, de mi továbbra is itt fogunk élni, és az európai magyar gondokkal kell majd megküzdenünk, itt kell munkát találnunk, itt kell eltartanunk a családunkat, nevelnünk a gyermekeinket, és gondoskodnunk az idős emberekről is. A magyar emberek úgy gondolják tehát, és minden optimizmus mellett, a lelkükben talán ez a legfontosabb ma, hogy a csatlakozás is elsősorban hétköznapokból áll majd.

Mi arról vagyunk meggyőződve, hogy a csatla­kozás csak akkor szol­gálja a magyar em­berek érde­két, hogyha a sza­badság mellett a biz­tonságunkat is növelni fogja.

A következőkben szeretnék szót ejteni néhány olyan európai kérdésről, amelyről azt hisszük, hogy egy húron pendülünk osztrák barátainkkal. Először hadd mondjak néhány szót a többsebességes Európa koncepcióról. Ha Önök lapozzák az európai újságokat, figyelik az ott születő tanulmányokat, akkor talán kicsit hozzám hasonlóan aggódva figyelhetik, hogy elszaporodtak azok az elemzések és írások, amelyek fölvetik a 10 új tagállammal való bővülés előestéjén, hogy az Európai Uniót tovább kellene differenciálni, és újabb és újabb sebességeket kellene létrehozni. Ezt van, aki többsebességes Európának nevezi, van, aki mag és a mag körül elrendeződő periféria névvel illeti, de mindnyájan a differenciálódás, fejlődés szerinti, újabb csoportképződés irányába képzelik el az Európai Unió jövőjét. Szeretném elmondani, hogy meggyőződésem szerint ezek a folyamatok, amelyek, reméljük, nem következnek be, ellentétesek a magyar nemzeti érdekkel, sőt nemcsak a magyar nemzeti érdekkel, hanem a közép-európai érdekkel is. A mi meggyőződésünk az, hogy mielőtt újabb történelmi víziókat vázolunk fel, amely egyébként önmagában egy helyes foglalatosság, először azt a munkát kell befejezni, amelyet megindítottunk, de még nem végeztünk el. Nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor 10 új európai országgal bővítettük az Európai Uniót, és egész addig, amíg a 10 új tagállam nem válik ténylegesen, ha úgy tetszik szociológiai értelemben is teljes jogú tagjává az Uniónak, addig nem új európai víziókat kell felvázolnunk, hanem inkább azon kell gondolkodnunk, hogy az új tagállamokat a régiektől még megkülönböztető korlátozásokat hogyan lehet csökkenteni, hogyan lehet a beilleszkedés idejét lerövidíteni. Elég, ha egyetlen témát említek, ez a munkaerő szabad áramlása, mely érzékeny kérdés Ausztria és Magyarország viszonylatában is. Nem lehet azt mondani, hogy az Európai Uniónak teljes jogú tagjai lennénk, hogyha a nyílt szabadság, amelyre az Unió tagjai közül az egyikben jelentős korlátozások maradnak fenn, és a munkaerő szabad áramlásának a lehetősége bennünket illet meg. Természetesen mi megértjük az osztrák és egyéb nyugat-európai államok félelmeit, de nagy tisztelettel arra kérjük a nyugat-európai államokat, hogy a képzeletben létező fenyegetettség és a valóságos, reális folyamatok között gondosan tegyenek mindig különbséget. Nekem meggyőződésem, s elmondhattam ezt a gondolatomat, amikor Bécsben az iparszövetség felkérésére találkozhattam osztrák gyáriparosokkal. Nem csak Magyarországnak, de Ausztriának is érdeke, hogy ezek a korlátozások minél hamarabb megszűnjenek. Ugyanis hazánk és Ausztria hagyományosan jó gazdasági partnerek egymás számára. A közép-európai régió országai közül Ausztria mind exportban, mind importban Magyarországgal bonyolítja le a legnagyobb forgalmat, és a magyar külkereskedelemben is jelentős súlya van az osztrák iránynak. Nincs akkora súlya, mint amekkora lehetne és lennie kéne, szerintem ez a 7%-os részesedése Ausztriának a magyar külkereskedelemből azt mutatja, hogy itt azért még jelentős tartalékok léteznek. Ráadásul az osztrákok közép-európai érdekeltségét az is alátámasztja, hogyha jól értjük mi az osztrák gazdasági siker egyik forrását, hogy a Kelet irányába folytatott nyitás politikája, gazdasági értelemben az elmúlt évtizedekben, kétségkívül gazdasági előnyökkel járt Ausztria számára. Nincs tehát ok arra, hogy erre a térségre, azon belül különösképp gondoljunk Magyarországra, az osztrákok inkább mint veszélyforrásra tekintsenek, és ne pedig gazdasági lehetőséget lássanak benne. Szerintem Ausztriában is tudják, és most már Magyarországon is egyre többen tudjuk, valljuk, hogy a zárt gazdasági térségek és a partner nélkül maradó gazdasági vállalkozások az európai színpadon nem lehetnek versenyképesek, inkább egy letűnt világhoz tartoznak, semmint az Európai Unió jövőjéhez. Tehát azt mondhatjuk, hogyha egy mondatban akarjuk összegezni a viszonyunkat Ausztriához, hogy az újraegyesített Európában mi kétségkívül versenytársa, de egyúttal partnerei is leszünk egymásnak.

Öt olyan pontot is találtam, amelyben hosszabb távon az érdekeink egybeesnek. Érdemes talán őket megemlíteni, ebben vannak ideológiai és eszmei természetű közös érdekeltségek és meggyőződések, és vannak politikai és gazdasági pontok is. Az első ilyen közös érdekünk az, hogy Magyarország immáron ha közép-európai együttműködésben gondolkodik, akkor ne kizárólag a visegrádi együttműködésre helyezze a hangsúlyt. A visegrádi együttműködés, amely Magyarországot, Lengyelországot, Csehországot és Szlovákiát foglalta magában, nagyon hasznos együttműködés volt, hiszen egyfajta nyomásgyakorló, érdekegyeztető csoportként működtünk a belépés érdekében. A belépés után azonban egy másik világban találjuk magunkat, ott már nem az újonnan jöttek és a régiek ellentéte mentén kell érdekcsoportokat létrehoznunk, hiszen mindannyian belül leszünk, hanem a belül lévő államokkal együtt érdekegybeesésünk alapján. Persze a visegrádi együttműködés fontos, mert ez az együttműködés hozza elsősorban azt a kulturális és szellemi értelemben vett közép-európai érzést, amit a nyugati világból kizárt közép-európai intellektuális élet, szellemi élet termelt ki magából, és ami szerintem pozitívum, megtermékenyítő frissességet jelent az Európai Unió számára szellemi, kulturális, intellektuális szempontból. De hogyha valóságos érdekszövetségeket szeretnénk kötni az Unión belüli közös föllépés érdekében, akkor a visegrádi együttműködés mellett más együttműködésekre is szükségünk lesz. Sajnos most gyengülőfélben van az az együttműködési keret, amely korábban szépen szárba szökkent, és amelyben szintén négy állam vett részt. Igaz, másik négy állam: Ausztria, Magyarország, Bajorország és Baden-Württemberg. A jövő szempontjából talán a számunkra legfontosabb közép-európai együttműködési keret ennek a négy államnak az együttműködése lehet. Azt hiszem, hogy itt érdekegybeesés figyelhető meg Ausztria és Magyarország között.

A második pontban összegezhető egybeeső érdek a Balkán ügye. Úgy érzem, hogy mind politikai, mind gazdasági értelemben Ausztriának és Magyarországnak közös érdekeltségei vannak a Balkánon. Közös érdekeltségnek nevezném először is a Balkán biztonságát. Tehát egyikünk sem érdekelt abban, hogy egy instabil, időnként a háborús állapotok szélére sodródó térség legyen a szomszédunk. Mind az osztrákok, mind a magyarok érdekeltek abban, hogy tevékenyen is szerepet vállaljanak a délszláv térség stabilizálásában. Ezért szerintem osztrák és magyar közös érdek, hogy Horvátország minél hamarabb tagja lehessen az Európai Uniónak, és az Európai Unió következő bővítése ne korlátozódjon Romániára és Bulgáriára, hanem egészüljön ki Horvátországgal. Sőt mi több, ha ezt a három országot egy pillanatra elfogulatlanul nagyító alá veszem, és elsősorban a gazdasági érettségét nézem, akkor könnyen lehet, hogy ebben a hármas csoportban igen előkelő helyet jelölhetünk ki Horvátország számára. Tehát Horvátország európai integrációja szerintem közös érdek. Hasonlóképpen közös érdek, hogy az onnan délre eső, már valóban Balkánnak nevezhető térség békés legyen, és gazdaságilag a mostani stagnáló helyzetből kimozduljon, és egyfajta gazdasági fejlődés induljon meg, és ebben mind a magyar, mind az osztrák tőkének a mainál nagyobb súllyal kellene részt venni. Hozzáteszem, hogy az osztrák tőke és az osztrák kormányzat a Balkán felé irányuló tőkét támogató politikája eredményesebb, aktívabb, kézzelfoghatóbb, mint az, amivel mi magyarok most elő tudunk rukkolni. Ezen érdemes nekünk, magyaroknak változtatnunk, és nagyobb hangsúlyt fektetni erre a kérdésre.

Az osztrákok és a magyarok vállvetve egy álláspontért harcoltak az eddigi időszakban.

A harmadik kérdéskör, amiben egybeesnek az érdekeink, egy szellemi természetű kérdés. Ez az Európa jövőjéről való gondolkodás, az, hogy milyen szellemi alapokon érdemes elgondolnunk az Európai Unió jövőjét. Az osztrákok és a magyarok vállvetve egy álláspontért harcoltak az eddigi időszakban, és remélem, hogy ez fönnmarad, vagyis van egy olyan osztrák és magyar közös világlátás, amely szerint Európának keresztény értékeken nyugvó kontinensnek kellene maradnia.

Végül azt hiszem, hogy közös érdekként fogalmazhatunk meg még két fontos dolgot. Az egyik az Európán belüli döntéshozatali rendszer átalakításakor fölmerült kérdés, illetve vita. Úgy látom, hogy Ausztriának és Magyarországnak közös érdeke, hogy továbbra is rotációs elnöki rendszerben működjön az Unió, és ne lehessen egyetlen tagállamot sem mellőzni az elnöklés rendjében. Úgy gondolom, hogy mind a két államnak érdeke az is, hogy a tagállamok közül mindegyik egy teljes jogú bizottsági tagot adhasson az Európai Bizottságba.

Összegezve azt mondhatom, hogy szerintem Ausztriának és Magyarországnak közös érdeke a jövőre nézve az, hogy az Európai Unióban semmiképpen ne induljon meg egy olyan átalakulás, amelynek eredményeképpen stratégiai, egész Európát befolyásoló döntések az Unión belül lévő nagy államokból álló, szűk körű, úgymond direktóriumok javaslatai és döntései alapján határozódnának meg. Ez azt jelentené, hogy az osztrák és magyar méretű államok egész egyszerűen kiszorulnak a legfontosabb európai döntésekből. A magunkhoz hasonló méretű államoknak tisztességes elbánást, egyenlő döntéshozatali jogosítványokat szeretnénk elérni. Tudomásul véve természetesen, hogy a nagyobb területű és nagyobb népességű államok szavazatai többet érnek, mint a mieink, de ez nem jelentheti azt, hogy minélkülünk stratégiai kérdéseket el lehessen dönteni.