Nehéz évet zártunk, és egy még nehezebbet kezdünk. A társadalomtudományok művelői számára így adódik a kihívás, főleg egy polgári értékrendet valló szakfolyóirat életében, hogy a beküldött dolgozatokból az év végi számba olyanokat válogasson, amelyek a legjobban tükrözik változásokban bővelkedő korunk problémáit, egyidejűleg gazdasági és társadalmi tereink új perspektíváit, és képesek a körülöttünk zajló világot tudományos alapossággal elemezni.
A munka a korai társadalmakban jelentős mértékben kötődött a személyes és közösségi lét fenntartásához, magába foglalta a környezetet alakító képességet, a folyamatos küzdelmet és a transzcendenciával való kapcsolatot. Eliade a Kr. e. 8000-től kezdődő időszakot a „leghosszabb forradalom” időszakának nevezi, amely során kialakul a munka imént meghatározott hármas tartalma. Most elégedjünk meg azzal, hogy példaképp néhány, a zsidó hagyományból származó, a munkával kapcsolatos viszonyt megvizsgáljunk.
A marxizmus nem egyszerű dolog. Amihez kétség nem férhet vele kapcsolatban, hogy az 1989-cel bezáruló ötven évben Magyarországon az élet minden területét, nyilvános és magánszférában egyaránt meghatározó hivatalos filozófiaként, az egyetlen tudományos társadalomelméletként és kulturális fejlődéstanként funkcionált. Ezen időszakban a marxizmus többszörösen vitathatatlan volt, egyrészt kritikusait durván szankcionálták, másrészt, és e jellege ma is fennáll, vitathatatlan, mert érdemi tudományos vagy filozófiai vitára alkalmatlan. A gyökerek persze sokkal korábbra nyúlnak vissza, a ’19-es kommünön át egészen a 19. századi munkásmozgalmak ébredéséig, vagyis szításáig, egész pontosan pedig 1848-ig, a Kommunista Kiáltvány világra jöttéig. A marxizmus, vagyis Marx, Engels és követőik siserahadának szövegei tartalmukban közvetlenül érintik a gazdaságot, filozófiát, történelemtudományt, etikát, politikát, szociológiát. Sajnálatos módon leggyakrabban filozófiaként említtetik, igaz, eredeti szerzőjének bölcsész végzettsége volt, azonban tárgyilagos, találó megjelölésére az ideológia fogalom a legmegfelelőbb, mégpedig a szó legrosszabb értelmében. Aktualitásához hozzátartozik egy részben örvendetes, részben sajnálatos tény, hogy napjaink fiataljai semennyire, vagy tévesen ismerik a marxizmust, ami elősegíti rejtett továbbélését és megtévesztő új hajtásainak virágzását.
Jelen cikk megírását két ok motiválja. Az egyik, hogy éppen csak kilábaltunk az elmúlt hatvan év legsúlyosabb gazdasági válságából, aminek eredményeként a világgazdasági rendszerünk sok tekintetben rekonfigurálásra került és kerül mind a mai napig. Az ilyen rekonfigurációhoz nélkülözhetetlen az a jövőkép, amibe a mostani rendszert el szeretnénk juttatni. Ehhez az alkotó tevékenységhez elengedhetetlen, hogy a múlt tapasztalataira támaszkodjunk, nehogy a mostaninál rosszabb helyzetet idézzünk elő beavatkozásunkkal. Vagyis ez a cikk egyfelől megkísérli, hogy az egyes ókori gazdasági rendszerek ismertetésével a gazdaság működésére vonatkozó általános törvényszerűségeket mutasson be, melyek hasznosíthatók a mostani gazdasági rendszer optimálisabb jövőbeni működésének eléréséhez. A cikk megírásának másik oka pusztán az ismeretterjesztés, vagyis hogy azok, akik érdeklődnek az ókor, a gazdaságtörténet és a gazdálkodástudományok iránt, új összefüggésekre lelhessenek e munkában, ami szándékom szerint hozzásegít múltunk, emberi együttélésünk és gazdálkodási formáink jobb megismeréséhez és megértéséhez.
A második világháború után Sztálin környezete egymással rivalizáló kisebb politikusi csoportokból, a sok közül az egyik lehetséges megközelítésben „öregekből” és „fiatalokból” állt. De akadt ebben a körben valaki, aki merő gyávaságból sokáig nem mert csatlakozni egyik klánhoz sem. ő volt a szovjet Olümposzra magát csak nagy késéssel feltornászó Nyikolaj Bulganyin, akit politikustársai – egykori jegybankelnöki tisztségére utalva – „könyökvédős könyvelőnek” csúfoltak. Pedig az eredetileg villanyszerelő tanoncként, majd takarékszövetkezeti pénztárosként induló férfi nem látszott igazán vérbeli „aktakukacnak”. A sztálini háborús kormány legtöbb tárcavezetőjével szemben még csak jól képzett, tehetséges technokrata sem volt.
Az alkotmányosság kérdése a mai magyar közgondolkodásban jelentőssé vált, ám tartalma többértelmű és tisztázatlan. És sokféle tévhit, fölületes, átgondolatlan, szakmailag megalapozatlan magyarázat forog közszájon. Ez szemléleti zavarból ered, mivel a közéleti gondolkodást (és a közjogi ismereteket) erőteljesen visszavetette a proletárdiktatúra ideologikus, voluntarista szemlélete és az egypártrendszer önkényes közélete. Emiatt a közbeszédben nem használnak egyértelmű fogalmakat; elméletileg nincsen tisztázva a társadalmi rend és az alkotmányosság kapcsolata, az alkotmányozás és az alkotmányozó hatalom viszonya, valamint az alkotmány és a jogszabály különbsége, s a közgondolkodásban fölszínes magyarázatok találhatók és terjednek evidenciaként. A közélet, a közügyek korrekt kezelése viszont a sztereotípiák tudatosítását (és mellőzését) és az alkotmányosság humánus-demokratikus tartalmának meghatározását követeli meg.
A szovjet birodalom szétesésének hónapjaiban azonban a posztszovjet térség törzsi-etnikai viszonyaitól függetlenül, uralmának megtartása és legitimálása érdekében kivétel nélkül minden új független állam helyi pártfőtitkárból lett demokratikus vezetője kénytelen volt legalább egy rövid „nemzeti” kitérőt tenni. Nurszultan Nazarbajev, a helyi párt első embere politikai, hatalmi, gazdasági okokból az összes tagköztársaság közül utolsónak szánta rá magát a Moszkvától és személy szerint Mihail Gorbacsovtól való elszakadásra. „A szuverén Kazahsztán megteremtésének és fejlődésének stratégiája” címmel 1992-ben közzétett nagy programjában már így írt: „Helyénvaló megjegyezni, hogy Kazahsztán mai határain belül történetileg olyan törzsek telepedtek le, amelyek később megteremtették a kazah nemzetet és kánságot. A 17. század utolsó negyedében a kazahok gyakorlatilag a mai Kazahsztán teljes területét ellenőrzésük alatt tartották.”
A globalizáció etimológiailag az egyetemlegesség mindenoldalú, vagy legalábbis sokoldalú megvalósulását, megvalósítását, a különböző irányú lehetőségek mindenre kiterjedő korlátok nélküliségét jelenti. A globalizáció és a globalizációs folyamatok ily módon megjelennek az emberiség társadalmi életének a különböző területein, a civil szférában és a közszférában egyaránt. A globalizáción a civil szféra is részben közjogiasodik, de a közszférába is behatol a civil szféra. Ez legerőteljesebben a gazdaságban és a vele összefüggő pénzügyi viszonyokban mutatkozik meg.
Minden korban kiemelkedő fontosságú az emberek biztonságérzete, és ezért a biztonságra törekvése. Biztonságot szeret(né)nek látni-érezni mindenekelőtt a családjukban, a kis közösségeikben és a tágabb környezetükben is. Az életben a biztonság sokféle megnyilvánulási formájával találkozunk: beszélünk mindenekelőtt létbiztonságról, élelmiszerbiztonságról, lakásbiztonságról, gazdasági és társadalmi biztonságról vagy katonai biztonságról. Empirikus adatok bizonyítják hogy a családban tapasztalható biztonság gyakran védőfaktor a világ katasztrófáival, bizonytalanságaival szemben, ami nem jelenti azt, hogy a globális világ biztonsága nem lenne fontos a számunkra.
Ma Magyarország egyik legsúlyosabb gondja a szegénységben élők, közöttük a roma népesség helyzetének fokozatos romlása. Ennek következménye a leszakadás, a kiszorulás az életlehetőségekből mind a tanulás, mind a foglalkoztatás, mind az egészségügyi szolgáltatások területén, valamint a hátrányos helyzetű térségekben és települések perifériáján növekvő és újonnan kialakuló rossz lakhatási körülmények. Minden harmadik ember (kb. 3 millióan) ma Magyarországon a szegénységi küszöb alatt él, közülük 1,2 millióan mélyszegénységben.
A világ természetes rendjéhez tartozik, hogy a közigazgatás, mint a gazdaság és a társadalom is, folyton változik, nem áll változatlan formában az idő viharaival küzdve. A változások tehát természetes velejárói az életünknek, nem kell tőlük sem megijedni, sem félni, hanem vizsgálni kell őket, és ha módunk van rá, kedvezőbb formára alakítani. Ma már mindenki előtt világos, hogy márpedig járások lesznek, kormányrendelet intézkedik róla, újságokban olvashatók róla állásfoglalások, és politikusok is nyilatkoznak róla rendszeresen. Mi késztetheti a kutatókat a járások modellezésére? Mi mozgatja meg a rajzoló fantáziáját? Mire kell figyelnünk e térségek lehatárolásánál? Milyen szempontokat kell figyelembe venni?
Az internet megjelenésével sokan úgy vélték, hogy a népszerűsége, az iránta való rajongás idővel elmúlik, sőt az internet sosem lesz olyan népszerű, mint egykor a televízió volt. Naiv dolog volt ezt gondolni. Digitális világunkban az internet behálózza mindennapjainkat. Szinte már nem is tudunk élni nélküle. Aki nem használja, vagy nincs rajta valamelyik közösségi oldalon, azt már-már kiveti magából a társadalom. A lehetőségek tárházát nyújtó internet azonban nemcsak pozitívumokat rejt magában. A következőkben az Európai Unió Safer Internet Plus programjáról, és az interneten egyre nagyobb számban előforduló sexting és grooming nevű jelenségekről, internetbiztonságról, jogi fellépésről szeretnék néhány gondolatot megosztani.
2011. július 11-én a magyar Országgyűlés elfogadta a közbeszerzésről szóló 2011. évi CVIII. törvényt, amely 2012. január 1-jei hatállyal felváltotta a korábbi jogszabályt, a 2003. évi CXXIX. törvényt. Az új törvény elfogadása kapcsán érdemes figyelmet szentelnünk a közbeszerzési jog alakulásának, fejlődési tendenciájának, a főbb kérdéseknek, kitérve egyúttal az ez évtől várható lényegesebb változásokra is. A jelen tanulmány a közbeszerzési szabályozás fejlődésének áttekintését követően kiindulópontként a 2003. évi törvény rendelkezéseinek pozitív és negatív vonásait, illetőleg egyes szabályozási hiányosságait emeli ki, amely az új Kbt. újdonságainak bemutatásával és kritikájával zárul.
A foglalkoztatás bővítése és a gazdasági növekedés gyorsítása elengedhetetlen feltétele a költségvetési egyensúly fenntartásának, az államadósság csökkentésének, a nagy ellátórendszerek, a nyugdíjbiztosítás, az egészségügy, az oktatás, a tömegközlekedés fenntartásának és fejlesztésének. Magyarország ma az Európai Unió gyengén teljesítő államai közé tartozik. Az egy főre eső GDP tekintetében csak Lengyelországot, két balti államot, Romániát és Bulgáriát előzzük meg. Nagyon kedvezőtlenek demográfiai mutatóink. 2011 első nyolc hónapjában a születési arány 8,7 ezrelékre csökkent, ez négy ezrelékkel alacsonyabb a 2010. évi összevethető értéknél.
Az emberiség csak akkor tud megfelelni az előtte tornyosuló – közöttük az energetikával összefüggő – globális kihívásoknak, ha alkalmazkodik a természethez. Minden területen jobb energiahatékonyságú termelésre, szolgáltatásra és kisebb energiaigényű fogyasztási cikkek beszerzési lehetőségére, valamint szerényebb és etikusabb életvitelre kell berendezkedni. Mindenekelőtt a kőolajtermelés tetőzése miatt energetikai átállás előtt állunk. A szállítóeszközök és az épületek fűtőberendezéseinek világszerte olyan megastruktúrái épültek ki, amelyek lecserélése hatalmas feladat lesz. Annak időigénye miatt – még sikeres technológiai választás esetén is – jóval megelőzően kell megoldást találni a helyettesítésre. Ahhoz, hogy ne kerüljünk kutyaszorítóba, ki kell találnunk a jövőbe való átlépés megrázkódtatás nélküli módját. Az ezzel kapcsolatos feladatokat a piac önmagában nem tudja végrehajtani, hiszen az csak arra képes, hogy a tudomány- és technológiafejlesztés biztosította reálszféra eredményeit hozza forgalomba. Az eluralkodott neoliberális szemlélet helyett pragmatikusabb közgazdasági elméletre és gyakorlatra van szüksége a világnak. A társadalmakat tájékoztatni kell az energiaproblémáról, de a fő felelősség a kormányoké és a nemzetközi szervezeteké.
Hazánkban a gerontoedukáció egy másik szempontból is speciális, sajnálatosan eltér a nyugati trendektől. A hazai idősképzés elsősorban műveltség- és egészségügyi orientációjú, amelynek csak közvetett munkaerő-piaci haszna van. A nyugati gerontoedukációban ezzel szemben sokkal nagyobb szerepe van a közvetlen munkaerő-piaci karakternek, azaz azon törekvésnek, hogy a megszerzett ismereteket kamatoztatni lehessen a munka világában. Tanulmányomban az alapos összehasonlítás lehetőségeinek biztosítása érdekében előbb egy nyugati példát (Nagy-Britannia) szerepeltetek, majd pedig a magyar sajátosságokra térek rá.
A Lisszaboni Szerződés új utakat nyitott a differenciált integráció előtt. Az Európai Parlament 2010 júniusában jóváhagyta a megerősített együttműködés legelső, precedens értékű esetét a nemzetközi válások szabályozásának területén, miután tizennégy uniós tagállam úgy döntött, hogy egymás között szorosabb együttműködést valósítanak meg. A válással végződő vegyes házasságok esetében eddig ugyanis állandó problémát okozott, hogy melyik tagállam joga alapján mondják ki a válást. A Lisszaboni Szerződés hatályba lépéséig azonban nem volt lehetőség arra, hogy az uniós tagállamok magukhoz ragadva a kezdeményezést, lépéseket tegyenek a válási eljárásaik harmonizációjára. Az európai integráció történetének legelsőként megvalósult, precedens értékű megerősített együttműködését alapul véve, e tanulmány a differenciált integráció gyakorlati és elméleti vonatkozásait mutatja be.
Olaszország példája arra is rámutat, hogy semmiképpen sem célszerű konfrontálódni a nemzetközi hitelminősítő cégekkel vagy a nemzetközi pénzpiac befolyásos szereplőivel, hanem a lehető legkorrektebb kapcsolat ápolására kell törekednünk, még akkor is, ha tudjuk, hogy a hitelminősítők és egyes pénzpiaci szereplők egyre nyilvánvalóbban a spekulációt gerjesztik, az adósságválságot mélyítik, a kapzsiságuk nem ismer határokat. Ugyanakkor mára kiderült, hogy az EU meghatározó vezetőinek hangos és határozott megnyilvánulásai mit sem érnek, az EU érdekérvényesítő képessége ezen a téren is egyre csökken. Ezért törekednünk kell arra, hogy elvárásaikat teljesítsük, elsősorban persze azokat, amelyek teljesítése egyébként nekünk is alapvető érdekünk.
A dualizmus idejében volt egy jelentős államférfija a magyar történelemnek, akinek személyét igyekezett elfedni a szocialista kori történelem, nevét csupán egy lakótelep őrizte Kispesten. Valóban ennek létrehozása is munkásságának része, megépítése pedig jelentős szociálpolitikai intézkedés volt. Azt, hogy Magyarország egyetlen háromszoros miniszterelnöke pénzügyminiszterként is tíz évig intézte az ország ügyeit, csak napjainkban tudatosul. Kevés embernek jut az a szerencse, hogy már fiatal korában egy egész életre szóló közéleti programot tudjon magának felállítani, és azt majdnem teljes egészében végre is hajthassa. Már fiatal pénzügyi tisztviselőként megfogalmazza pénzügyi politikánknak és adminisztrációnknak teljes reformját – Szapáry gróf minisztersége alatt –, s mihelyt lehetősége adódott – Tisza Kálmán államtitkáraként –, hozzáfog programja végrehajtásához. Így kerül sorra egymás után az 1890-es években az államháztartás rendje, a fogyasztási adók, a pénzügyi igazgatás, a valutareform, a pénzügyi politikának a közgazdasági érdekek szolgálatába állítása.