Logo

Életem a magyar energetikáért

DR. JÁROSI MÁRTON elnök, Energiapolitika 2000 Társulat (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

Részlet a könyv Beköszöntőjéből: „A közjót szolgáló energiapolitika célja a társadalmi, közösségi érdek, ez a valódi érték. Erre a szempontra figyelemmel kell kialakítani a közösségi/nemzeti érdekű egyensúlyt az energiaellátás ellentmondásai közepette. A becsületes szakértelem ezt az egyensúlyt keresi és szolgálja. A politikai rendszer megítélésének alapja is ez: hogyan szolgálja a közjót? A szakértelmiség szerepének megítélésében az a fő szempontom, hogy az adott politikai lehetőségek között hogyan tudja szolgálni a szakértelem erejével a közösség érdekeit. A rendszerváltozáshoz fűzött reményeim szerint (s ezzel nem voltam egyedül) a »piaci szabadságban« jobban kellett volna érvényesülni a közösség érdekeinek, mint a megelőző rendszerben. Ma már tudjuk, hogy nem így történt. Könyvemben megkísérlem a saját tapasztalataim alapján, az energetika példáján bemutatni ezt az újabb értékvesztő folyamatot, s talán a végére felsejlik a lehetséges valódi »harmadik út« reménye is.

Az életem eseményeivel összefüggésbe hozott tárgyalásmódot azért választottam, mert én az átélt események hatása alatt ismertem fel, éltem meg azokat a folyamatokat, amelyeket a közjó érdekében minden erőmmel és a rendelkezésemre álló eszközökkel magam is formálni akartam. A könyv fő része ennek megfelelően egy, életrajzi elemeket tartalmazó leírás és elemzés, amelyből reményeim szerint kiderül, hogy egy hivatását szerető, annak lehetőségeit kezdetben túlértékelő, naiv mérnök a saját szakterületén hogyan ismerte fel az életünket meghatározó társadalompolitikai folyamatok valódi természetét, s hogyan igyekezett azokat hivatali munkájában, majd a nyilvánosságban vállalt közbeszéddel a közösség érdekében hasznosítani.”

„A könyv második, terjedelmesebb része, a mellékletek, válogatás dokumentumokból, tanulmányaimból, beszédeimből, írásaimból és verseimből, amelyek mintegy hitelesítik, alátámasztják és részletesebben kifejtik az első részben elmondottakat, s talán érzékeltetik az adott időszakban, helyzetben lelki állapotomat is. A könyvet az ahhoz mellékelt DVDlemezen, elektronikus formában, ebben a teljes terjedelemben nyújtom át az olvasónak. Ezen felül a DVD még videóanyagokat is tartalmaz. A nyomtatott könyv csak azokat a mellékleteket tartalmazza, amelyek feltétlenül szükségesek a megértéshez azok számára is, akik nem akarnak a részletekben elmélyedni.”

A szerző dokumentálja az utókornak az ETE reformtörekvéseit, az ETE Hőszolgáltatási Szakosztály történetét. Ismerteti a Magyar Energetikai Társaság megalakulását, az energiaprivatizáció elleni harcait 1999-ig. A könyv részletesen bemutatja a Magyar Villamos Művek átalakulását részvénytársasággá, s az energiaprivatizáció/ liberalizáció történetét. Alakulásától napjainkig bemutatja az Energiapolitika 2000 Társulat életét. A szerző beszámol pártkarrierjéről is: a Kereszténydemokrata Néppártban és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetségben, azok Szakértői Tanácsában végzett munkájáról is, mert azok szorosan összefüggenek energiapolitikai küzdelmeivel.

(Dr. Járosi Márton: Életem a magyar energetikáért. Püski Kiadó, Budapest, 2010, 354 oldal.)

© 2005 – 2024 Polgári Szemle Alapítvány