2011. március - 7. évfolyam, 1. szám

A 2011-es év elején már értékelhetőek a polgári kormány 2010 májusa óta megtett intézkedései, azok gazdasági és társadalompolitikai vetületei. Megjelenésének 7. évébe lépő Polgári Szemle gazdasági és társadalmi folyóirat így kiemelt céljának tekinti, hogy az új kormányzati-politikai kurzus intézkedéseit, azok hátterét tudományosan, közérthető formában mutassa be az egyre szélesebb körű olvasóközönsége számára.

A gazdaságpolitikai témák sorában prioritást élveznek a tudományos életből érkező szerzőink tollából az új fiskális politikai elemek, különösen a társadalombiztosítás megváltozó körülményei, és az Új Széchenyi Tervvel életre hívandó fejlesztéspolitikai elemek bemutatása. No, és természetesen – egy külső fundamentumokra igen nagymértékben támaszkodó ország esetében – a működőtőke-befektetések alakulása.

Menyhárt Szabolcs az időskori létbiztonság kérdéseit jogi szempontból, társadalompolitikai vetületben, míg Novoszáth Péter nemzetközi síkba helyezve értékeli. A Dunaújvárosi Főiskola docense Argentína példáján keresztül is rámutat, hogy mennyire fenntarthatatlan állapotokat szül a magán-nyugdíjpénztárak egyoldalú előtérbe helyezése.

Csermák Károly tanár úr a korábbi és a most induló Széchenyi Fejlesztési Terv lakáspolitikájára fókuszál. Írása visszatükrözi az ingatlanfejlesztés nemzetgazdasági fontosságát, és az ehhez rendelt attitűdök matematikai pontossággal leírható társadalmi feltételrendszerét.

Egy nyugdíjrendszer akkor működik a legtökéletesebben, ha képes biztosítani az idősek számára a tisztes megélhetést, illetve legalábbis azt az ellátási színvonalat, amelyet ígért. Itt a legnagyobb probléma az ígérettel van. Az ígéret kategóriája azért problematikus, mert az ígéretek akár több évtizeddel ezelőtt is elhangozhattak, de elhangzanak ma is a jelenlegi pályakezdők számára, melyeket 30–40 év múlva kell, kellene teljesíteni. A mai társadalom számára az 1975. évi II. törvény tett általános jellegű ígéretet. Nem meglepő tehát, hogy a mai 55–60 éves korosztály számos tagja meg van arról győződve, hogy a nyugdíját az utolsó 3–5 év átlagkeresete alapján fogják kiszámítani. Ehhez hasonló sztereotípia az is, hogy a nyugdíjasok már megfizették az időskori egészségügyi ellátást, mert korábban teljesítettek járulékfizetést. Megjegyzendő, hogy az újabb időknek is megvan a maga ígérete. Elég, ha csak az 1997-es nyugdíjreform legfőbb ígéretét említjük, vagyis azt, hogy a majdani vegyes rendszer magasabb ellátást fog biztosítani a társadalombiztosítási nyugdíjrendszernél, így megéri az akkori 30–40 éves korosztálynak az átlépés. Megjegyzendő, hogy volt 60 éves „önkéntes” átlépő is. Mindezek alapján kiemelten fontos, hogy a nyugdíjrendszer csak olyan ígéreteket tegyen tagjainak, amelyeket képes teljesíteni, és ezen ígéreteket pedig teljesítse, ha már egyszer ígéretet tett rájuk. Éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy a nyugdíjrendszer kikerüljön a politika fogságából, és ne a mindennapi érdekharcok nyomán alakuljon, hanem kizárólag szakmai szempontok alapján lehessen igazgatni, így a mindenkori ígéreteket is felelős szakemberekből álló testület tehesse meg.

Mindenesetre a korábbi magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítása rendkívül jelentős kezdeti lépés az ország súlyos pénzügyi helyzetének konszolidálása szempontjából. Ahhoz azonban, hogy ez a lépés valóban gazdaságtörténeti léptékűvé válhasson, még számos további hasonlóan bátor lépést kell végrehajtani. Mindenekelőtt csökkenteni kell az ország adósságállományát, és egy olyan erős állami nyugdíjrendszer megteremtése szükséges, amely kellő védelmet nyújt hosszabb távon is a nyugdíjak értékállóságának, reálértékének megőrzéséhez a jövőbeni recessziók idejére is. Hosszú távú nyugdíjstratégia kialakítására és annak megvalósításához megfelelő vagyonra, eszközökre van szükség a jelenlegi és jövőbeni negatív gazdasági hatások kiküszöbölése érdekében. Egy másik fontos megoldandó kérdés a munkaerő-piaci egyenlőtlenségek kompenzálásának kérdése, a nemek közötti egyenlőség biztosítása. Ehhez az egyéni munkaerő-piaci előzményektől független általános nyugdíjmegállapítási rendszer kifejlesztésére van szükség, míg a munkaerő-piaci előnyök realizálását akár az önkéntes ág biztosíthatná a jövőben. A rövid távú problémák és kihívások megoldása mellett ugyanakkor a magyar nyugdíjrendszer akkor fog hosszú távon is valóban szilárdan és fenntarthatóan működni, ha sikerül drasztikusan megváltoztatni a jelenlegi gazdasági aktív/inaktív arányt Magyarországon, és az újonnan munkába állók száma tartósan meghaladja a munkaerőpiacról kikerülők számát, és sikerülne végre megfordítani a jelenlegi rendkívül szomorú csökkenő demográfiai trendet. Gyökeres változást 1 millió új adózó munkahely és 1 millióval több gyermek születése hozhatna az elkövetkező tíz évben.

Az állam gazdaságpolitikai céljainak hierarchiájában elsődleges az életszínvonal és az életkörülmények javítását biztosító gazdasági fejlettség. Ennek egyik meghatározó faktora a megfelelő számú és minőségű, az igényekhez igazodó lakásállomány megléte, annak szükség szerinti rekonstrukciója, fenntartása, karbantartása és új lakások építése, melyet a nemzetgazdasági tervkoncepciókkal összhangban regionálisan kell megoldani. Ezt a komplex feladatot egyszerre és egymást kiegészítve szociális, bér- és piaci lakásrendszer keretében lehet teljesíteni. Ez a lakáskérdés egy-egy ország társadalmi-politikai berendezkedésétől függetlenül állandóan jelen van, mint rövid, közép- és hosszú távú problémahalmaz.

2009-ben a pénzügyi-gazdasági válság hatásaként a sokévi átlagnál 3,9 milliárd euróval, számottevően kevesebb külföldi közvetlen működőtőkebeáramlás történt Magyarországra. A nem adóssággeneráló beáramlás meghaladhatta a 2,2 milliárd eurót, míg az adóssággeneráló egyéb tőkemozgások éves egyenlege – az elmúlt évek tapasztalatai alapján – nehezen becsülhető. A korábbi elnevezésű Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium előzetes becslései alapján 2010 végére a nem adóssággeneráló beáramlás várhatóan a korábbi 2009. évihez hasonlóan fog alakulni. Hazánk középtávon évi átlag 4 milliárd euró értékű külföldi közvetlen tőkebefektetésre számíthat, amely összeget nagyban befolyásolhatják az egyedi nagy értékű tranzakciók, mind pozitív, mind negatív irányban.

Ha sok pénz állna a házhoz, mibe fektetné a tisztelt Olvasó? Felsőoktatásba? Valószínűleg nem. Azt kell mondani, tisztelni való a magántőke, amit állami feladat ellátásába, felsőoktatásba fektettek, mert valószínűleg nem a nyerészkedés a célja. Az államnak, az adófizetőknek pedig végeredményben olcsóbb a magán-felsőoktatás, mivel csak részben finanszírozza az állam(hallgatói kvóta és részleges kutatástámogatás). Az új felsőoktatási törvény ennek is véget vet a tervek szerint, elvetve ezzel a versenysemlegesség elvét, ami így alighanem rontani fogja a felsőoktatási források allokációs hatékonyságát. Nemzetgazdasági érdek tehát a felsőoktatás e szegmensének fenntartása, a választék ilyen bővítése akár koncessziós, megbízásos vagy megrendeléses formában is.

Nyelvünk, és közelebbről a szavaink eredetéről nem folyik a témához méltó vita napjainkban. Írásunkat eredményeink bemutatása mellett azzal a céllal adjuk közre, hogy felhívjuk a figyelmet a tudományos módszertan szokásosnál szigorúbb alkalmazásának lehetséges szerepére a vita méltóbbá tételében. Magunk nem vagyunk nyelvészek, azonban a nyelvünkre gondot fordító honfitársainkhoz hasonlóan folyvást érdeklődés támad bennünk nyelvünk használata során szavaink etimológiai kapcsolatai, és ezzel összefüggésben szókincsünk eredete iránt. Munkánk, miként sokan mások munkája is, gyakran meggondolásokra késztet bennünket a nyelv, a gondolkodás, az érzület, a kommunikáció, a mentalitás, a kultúra, a civilizáltság egymással való (változatos, sokféleképpen vitatott, de rendszerszerűségében nyilvánvaló) összefüggéseit tekintve. Ezeknek a meggondolásoknak a során pedig sokszor felmerül a kérdés, hogy nyelvünk bizonyos rétegei vajon nem éppen a szavaink sajátos eredetszerűségének következtében rendelkeznek-e különböző, hol erősebb, hol gyengébb kifejező, megszólító, világképalakító, továbbgondolásokra indító erővel. Lévén nem nyelvészek, akik viszont művelünk néhány más, egymással rokon tudományt, jelenlegi írásunkban erősen behatárolt kettős célt tűzünk magunk elé.

DR. ZSARNÓCZAI J. SÁNDOR egyetemi docens, Szent István Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). A gödöllői Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara, dr. Villányi László egyetemi tanár, dékán, valamint a Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskolája, dr. Szűcs István egyetemi tanár, iskolaigazgató vezetésével...

DR. JÁROSI MÁRTON elnök, Energiapolitika 2000 Társulat (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). Részlet a könyv Beköszöntőjéből: „A közjót szolgáló energiapolitika célja a társadalmi, közösségi érdek, ez a valódi érték. Erre a szempontra figyelemmel kell kialakítani a közösségi/nemzeti érdekű egyensúlyt az energiaellátás ellentmondásai közepette. A becsületes szakértelem ezt az egyensúlyt keresi...