Logo

A macska színe

RÓZSÁS TAMÁS, Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

Miközben a globális pénzügyi válság Kína gazdasági növekedését is lassította, a kínai gazdaság a válság ideje alatt is dinamikus növekedést produkált, tovább növelve ezzel súlyát a világgazdaságban. A kínai gazdaság teljesítménye és a válság fejlett gazdaságokra gyakorolt hatása előtérbe hozta azokat az érveket, amelyek szerint a kínai gazdaság sikere legalábbis részben egy a ma uralkodó kapitalista modelltől eltérő modellnek, a gazdaság központi vezérlésének és az állam szerepvállalásának köszönhető. Sikere miatt Kína követendő példa lehet a válságból való kilábalás receptjét kereső gazdaságoknak. A továbbiakban ezért arra keresem a választ, hogy mi állhat e siker hátterében, és Magyarország számára mi másolható ebből a sikerből?

Kína emelkedőben

Az elmúlt években a kínai gazdaság, a világgazdaság World Trade Center elleni 2001-es merényletét és a 2007-es globális pénzügyi válságot követő megtorpanása ellenére, tartósan magas, stabil növekedést produkált. Az elmúlt évtizedben Kína az egyik legnagyobb befektetővé vált Afrikában. A tofu iránt megnövekedett kínai kereslet miatt esőerdők hektárjait vágták ki Brazíliában az Amazon mentén. Az acél iránt a kínai építkezések és beruházások miatt megugrott kereslet felverte az ingatlanárakat Ausztrália távoli bányavidékein. Az olcsó munkaerővel termelő kínai gyárak pedig munkahelyek millióit szüntették meg Amerika és Európa ipari körzeteiben. Kína ma több mint 800 milliárd dollár amerikai állami értékpapírral rendelkezik. A kínai növekedés világgazdasági hatását pedig az a humoros eset is jól szemlélteti, hogy az először 2003-ban Tajvanon, majd később Londonban és Chicagóban tömegével ellopott csatornafedelek is Kína újonnan épülő felhőkarcolóiba kerültek, kétes hírű fémkereskedők közreműködésével, újrahasznosításra (Foreman, 2009).

Az irigylésre méltóan tartós gazdasági növekedést a számok is tükrözik. A kínai gazdaság éves reálnövekedési ütemét Magyarország, az Európai Unió, az Egyesült Államok és India növekedési ütemével összehasonlítva az 1. ábra mutatja be.

1. ábra. Magyarország, Kína, az Európai Unió, az Egyesült Államok és India gazdasági növekedési üteme 1996 és 2007 között

1. ábra. Magyarország, Kína, az Európai Unió, az Egyesült Államok és India gazdasági növekedési üteme 1996 és 2007 között

Az ábrán látható, hogy a kínai növekedési ütem az elmúlt több mint tíz évben nem esett 7% alá, miközben az Egyesült Államok, az Európai Unió, és benne Magyarország gazdasága egyetlen évben sem érte el ezt a szintet. Ha ezek a tendenciák fennmaradnak, Kína súlya a világgazdaságban 2040- re dominánssá válik, részesedése a világ GDP-jéből eléri a 40%-ot, miközben az európai gazdasági térség látványosan veszít a súlyából.

Mi állhat a páratlan gazdasági növekedés hátterében, és mit tanulhat ebből Magyarország? Különösen a 2007-ben kipattant globális pénzügyi válságot követően sok elemző az állami irányításban látja a példaértékű teljesítmény fő okát. A kép azonban ennél összetettebb, és paradox módon a világ egyik utolsó kommunista diktatúrájában a növekedés mögött álló tényezők sok szempontból az angolszász gazdasági modellre emlékeztetnek.

Az érem másik oldala

A Kína jövőbeni gazdasági súlyára vonatkozó előrejelzés nagyon impresszív. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ez az előrejelzés évtizedeken keresztül átlagosan évi 8% feletti gazdasági növekedést feltételez. Így a periódus végére Kína egy főre jutó GDP-je több mint kétszerese lenne az EU15-országok átlagának, közel kétszerese az előre jelzett japán értéknek. 2004-ben a gyáriparban foglalkoztatottak átlagos egy órára eső munkaerő-költsége Kínában 1,1 euró, Magyarországon 4,53 euró, az Egyesült Államokban 19,91 euró volt (Sinn, 2007). Bár Kínának vannak munkaerő-tartalékai, ez a különbség hosszú távon biztosan nem marad fenn. Tekintve, hogy a kínai dinamikus növekedés jelentős mértékben a munkaerő olcsóságára épít, a jelenlegi dinamikus növekedési pálya a 2040-ig tartó időszakban nagy valószínűséggel nem lesz tartható.

... Kínának van honnan növekednie.

Szintén erre utal, hogy jelenleg Kínának van honnan növekednie. Az ország egy főre jutó GDP-je 2007-ben 5345 dollár volt, míg az Egyesült Államoké 45 489 dollár, Magyarországé 18 754 dollár, az Európai Unió átlaga pedig 29 946 dollár (OECD, 2009). Az életkörülmények a növekedési centrumoktól távoli vidékeken sokszor középkoriak, és a jövedelmi különbségek növekednek. A gyors fejlődés ráadásul olyan erős környezetszennyezéssel jár, hogy sokan úgy vélik, a kínai növekedést a szennyezés és a vízhiány állítja meg (Foreman, 2009). A fejlődés előrehaladtával tehát Kína növekedése várhatóan lassulni fog, miközben az államnak a jelenleginél többet kell majd költenie szociális ellátásokra is.

Társadalombiztosítás és nyugdíj

A kommunista diktatúrák bukása óta sok gazdasági elemzőben élő hamis mítosz, hogy a szocialista rendszerű, központi irányítású gazdasági rendszer csökkentette ezekben az országokban a jövedelmi egyenlőtlenségeket (Henderson–McNab–Rózsás, 2005). Ez ugyanúgy nem igaz Kínára, ahogy nem volt az a kelet-európai és közép-ázsiai rendszerváltó országokra sem (Henderson–McNab–Rózsás, 2008). A jövedelmi egyenlőtlenséget mérő Gini-index értéke az ezredfordulón Kínában 44,7%, az Egyesült Államokban 40,8%, az Egyesült Királyságban 36,0% volt (World Resources Institute, 2005).1

Az egyenlőtlenségek ellenére Kína nem rendelkezik minden polgárára kiterjedő társadalombiztosítási és nyugdíjrendszerrel, a különbségek pedig különösen nagyok a városi és vidéki lakosság társadalombiztosítási ellátottsága tekintetében (Li, 1999, Information Office for the State Council of the People’s Republic of China, 2004, Salditt–Whiteford– Adema, 2007).

Az állami egészségügyi alapellátás teljes körűen csak a városi foglalkoztatottakra terjed ki. Vidéken csak részleges ellátás biztosított, és az állam a betegek és idősek segítését, törvényben előírtan is, a család és a nemzetség2 felelősségeként kezeli (Information Office for the State Council of the People's Republic of China, 2004). A szociális ellátások kiterjedésére jellemző adat, hogy az anyasági biztosítás 2003 év végén csupán 36,55 millió alkalmazottra terjedt ki, közülük 2003-ban 360 000 fő kapott ellátást. Kína lélekszáma ugyanakkor 2003-ban meghaladta a 1,29 milliárd főt.

A kínai kormány ugyanakkor az ország gazdasági teljesítőképességéhez igazodó mértékben folyamatosan fejleszti társadalombiztosítási és nyugdíjrendszerét. Ennek az erőfeszítésnek egy kifejező indikátora az állami nyugdíjrendszerben biztosítottak arányának növekedése a városi foglalkoztatottak körében, amit a 2. ábra mutat be.

2. ábra. A kínai nyugdíjrendszer fejlődésének két jellemző indikátora

2. ábra. A kínai nyugdíjrendszer fejlődésének két jellemző indikátora

Az ábrán látható a biztosítottak arányának erőteljes növekedése az 1990-es évek elején, azonban látható az is, hogy ez a növekedés gyakorlatilag megállt, a biztosítottak aránya pedig a városi foglalkoztatottakra szűkítve sem érte el az 50%-ot, miközben a nyugdíjrendszerben egy ellátottra jutó befizetők száma drasztikusan, szinte az 1989-es érték felére csökkent. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a nyugdíjbiztosítás rendszerébe az ábra tanúsága szerint félig sem bevont városi foglalkoztatott kör a teljes lakosságnak nem egészen 21%-a volt.

Összességében tehát a kínai nyugdíjrendszerrel kapcsolatban megállapíthatjuk, hogy

  1. közel sem teljes kiterjedésű;
  2. a jelenlegi tendenciák alapján nem fenntartható;
  3. kiterjedése alapján nem igazolja az állam erős központi irányító szerepét a társadalombiztosítás és nyugellátás területén.

A nyugdíjrendszer fejlesztésére vonatkozó elképzelések terén a kínai kormányzat a Világbank javaslatait követi, ennek megfelelően Kína egy három pilléren nyugvó, országos alap nyugdíjrendszert alakított ki, amelynek összetevőit az 1. táblázat mutatja be.

1. táblázat: Kína tervezett nyugdíjrendszerének összetevői

1. táblázat: Kína tervezett nyugdíjrendszerének összetevői

Ez a nyugdíjrendszer azonban nem terjed ki mindenkire. Jelenleg a kormány arra összpontosít, hogy egy működő nyugdíjrendszert alakítson ki a városi területeken, miközben a vidéki területeken gyakorlatilag nem létezik semmilyen nyugellátás. Emellett az idősek családi gondozása továbbra is fontos elem marad, különösen a szegények körében (Salditt–Whiteford–Adema, 2007, 22. o.).

Adórendszer és állami kiadások

Kína adórendszere meglehetősen bonyolult és nehezen áttekinthető. Bár a legutóbbi átfogó, 1994-es adóreform jelentősen növelte a központi kormányzat szerepét és súlyát az adózásban, a tartományok ma is vetnek ki saját adókat, amelyek beszedéséhez saját apparátust is fenntartanak. Két speciális tartományra, Hongkongra és Makaóra ráadásul a központi szabályok nem vonatkoznak, ezek a tartományok a szabályozás és az adóbevételek kezelése szempontjából is teljesen elkülönülnek a Kínai Népköztársaság többi részétől (Yan, 2008, 55–61. o.). Az adórendszert számos különböző adófajta alkotja, ezek közül a legjellemzőbbek a következők:

  • iparűzési adó;
  • forgalmi adó;
  • társasági nyereségadó;
  • visszatartott adó;3
  • személyi jövedelemadó.

Az iparűzési adó helyi adó, és csak a szolgáltatásokat, immateriális javakat és ingatlanokat értékesítő vállalkozások fizetik bevételük után, legtöbb esetben bevételük 5%-a erejéig. A forgalmi adót ezzel szemben a materiális javakat értékesítő, előállító, feldolgozó és javító vállalatok fizetik, illetve kivetik az importált nyersanyagokra és berendezésekre is. Mértéke általánosan 17%, egyes termékekre 13%. A szolgáltatásokat és termékeket is forgalmazó vállalkozások esetében bonyolult kritériumrendszer alapján dől el, hogy az iparűzési adót vagy a forgalmi adót kell megfizetni.

Sajátos intézmény a kínai adórendszerben a visszatartott adó, amelyet a külföldi vállalat által nyújtott szolgáltatást igénybe vevő kínai partner fizet meg a külföldi fél által kiállított számla bruttó értékének 10%-ában, amely azonban csökkenhet, ha a szállító vállalat országa és Kína között kettős adózás elkerülésére vonatkozó egyezmény van érvényben, vagy a tranzakcióra egyéb, például a szabadkereskedelmi övezetekre vonatkozó, kedvezmény érvényes (AGN International, 2007).

Bár a kínai adórendszer kiterjedt és számos adófajtát tartalmaz, főképp a végrehajtás gyengeségei miatt összességében mégiscsak fejletlennek mondható. A legsúlyosabb problémák az informális adózás, a jövedelemadó- rendszer fejletlensége és az elszámoltathatóság hiánya (Yan, 2008, 61–62. o.).

Az adórendszer bonyolultsága ellenére ugyanakkor az állami kiadások GDP-hez viszonyított szintje viszonylag alacsony, a helyi kormányzattal és társadalombiztosítási kiadásokkal együtt 30% körüli. Ennél ugyan az állam súlya az állami vállalatok miatt nagyobb, ugyanakkor ez a szint nemcsak Magyarország magas, 49,5%-os értékénél, de az Egyesült Államok vagy Japán állami kiadási szintjénél is jelentősen alacsonyabb.

Központi irányítás

Az előző szakaszban láttuk, hogy Kínában az állami kiadások szintje a GDP arányában alacsonyabb, mint az Egyesült Államokban vagy Japánban. Ez azonban a gazdasági szabadság szempontjából csak egy tényező, ezért érdemes áttekinteni az állam gazdaságra gyakorolt irányító hatását más szempontokból is. A hivatalos álláspont Kínában a köztulajdonnak ad domináns szerepet, ugyanakkor kínai felfogás szerint a szocialista gazdaságnak integrálnia kell a tervgazdaságot a piaccal. A gyakorlatban már az ezredforduló előtt sem termelték meg az állami vállalatok a GDP többségét, sőt teljesítményük az iparon belül sem érte el az összteljesítmény felét, a cél pedig az volt, hogy ez az arány az ezredfordulóra 25%-ra csökkenjen. Kína tehát egyértelműen a privatizáció útján járt, azonban az állami vállalatokat nem adták el. Inkább a nem állami vállalatok körének bővítésétől várták a magánszektor arányának növekedését, az egyre nagyobb mértékben veszteséges állami vállalatokat pedig összevonták a vállalatot felügyelő tárca más vállalataival (Marosi, 1997, 188–190. o.). Bár az állami vállalatok esetében a központi irányítás kétségtelenül egyeduralkodó, sem a Kína által követett privatizációs stratégia, sem a később tárgyalt különleges gazdasági övezetek kialakítása nem a központi irányítás túlsúlyát hangsúlyozzák a gazdaságfejlesztésben.

... az állami vállalatokat nem adták el.

Szemben például a Dél-Korea, Japán vagy Tajvan esetében a gazdaságfejlesztésben korábban valóban tapasztalható erőteljes központi koordinációval és irányítással (Yergin–Stanislaw, 1998, 157–181. o.), Kína privatizációs stratégiája, bár nem volt azonos azzal, közelebb állt Milton Friedmannak a rendszerváltó országok privatizációjáról vallott nézeteihez (Friedman és mtsai., 1990),4 mint a tervgazdasági szemlélethez. Kína gyors fejlődése tehát nem a központi irányításnak, hanem a még ma sem teljes gazdasági szabadság fokozatos növekedésének köszönhető, amit az Economic Freedom Network által publikált gazdasági szabadság index időbeni alakulása alapján az 3. ábra bemutat. A központi irányítás szerepe Kína gazdaságfejlesztésében tehát nem annak pozitív hozzájárulása volt, hanem csupán annyi, hogy visszavonulásával a gazdaságból engedte annak olcsómunkaerőre, a gyenge szociális ellátó rendszer miatti erős motivációra és a külföldi tőke beáramlásra alapuló spontán fejlődését.

3. ábra. A gazdasági szabadság index alakulása Kínában 1980 és 2005 között

3. ábra. A gazdasági szabadság index alakulása Kínában 1980 és 2005 között

Kínával ellentétben, a gazdaságfejlesztésben erőteljesebb aktív szerepet játszott a központi irányítás Dél-Koreában, Japánban és Tajvanban. Ez azonban mindhárom ország esetében egy olyan történelmi helyzethez kötődik, amelyben a központi irányítás ideiglenesen szükséges és hasznos lehet, ez pedig a háború.5 Dél-Korea a koreai háborút követően kezdett erőltetett, központilag vezérelt fejlesztésbe, amelyet fenntartott Carter 1976-ban tett kijelentése az amerikai csapatok Koreából történő kivonásáról. Japán szintén a háborút követően kezdett erőltetett fejlesztésbe, Tajvan pedig ma is fenyegetve érzi magát a Kínai Népköztársaság részéről. A központi irányítás azonban a fejlesztésben csak ideiglenes eszköz lehet. Ezt igazolja az is, hogy ma mindhárom ország gazdasága nem csak Kínáénál, de Magyarországénál is szabadabb.

A gazdasági szabadság összetevőit tekintve Kína erősségét éppen az állam relatív kis mérete jelenti. Ahogy a 4. ábrán látható, az állam mérete az egyetlen szempont, amelyben Kína megelőzi Magyarországot, ebben az esetben viszont a különbség jelentős. Természetesen ez az eredmény nem teljes mértékben szándékos, jelentős részben egyszerűen arról van szó, hogy a kormánynak nincsenek meg az eszközei egy nagyobb kiterjedésű, erősebb állam kiépítésére. Erre utal az is, hogy Kína gyengeségei leginkább a tulajdonjogok és az ezzel összefüggő jogok gyenge védelmében mutatkoznak.

4. ábra. A gazdasági szabadság összetevői Kína és Magyarország esetében

4. ábra. A gazdasági szabadság összetevői Kína és Magyarország esetében

Az ábrán ugyanakkor az is látszik, hogy Magyarország kifejezetten rosszul áll az állam gazdasági túlsúlya szempontjából, és bár itthon minden más szempontból nagyobb gazdasági szabadságot tapasztalhatunk, mint Kínában, a korrupciómentesség a túl nagy állam mellett szintén Magyarország gyengéi közé tartozik.

Különleges gazdasági övezetek

Kína látványos gazdasági növekedése éppen a központi irányításba vetett vak hit részleges feloldásával, a különleges gazdasági övezetek létrehozásával kezdődött. Extrém mértékű gazdasági pusztítás kellett ahhoz, hogy Kína élére végre olyan vezető kerüljön, aki hajlandó a szabadsággal kísérletezni. A tervgazdaság vívmányaira példa a következő eset: „Egyszer csak hirtelen a szemem elé képzeltem ott, a gazban egy jelenetet, amelyről egy lakomán [sic!] hallottam: azokat a családokat, amelyek elcserélték a gyerekeiket, hogy megegyék őket. Világosan láttam magam előtt a szülők szomorú arcát, amint rágcsálják azoknak a gyerekeknek a húsát, akikért odaadták a magukéit.” (Courtois és mtsai., é.n., 506. o.) A megdöbbentő eset valamivel érthetőbbé válik, ha figyelembe vesszük, hogy Mao Ce-tung nagy ugrása következtében 1959 és 1961 között az akkor még kevesebb mint 600 milliós lakosságú Kínában 43 millió ember pusztult éhen.

A különleges gazdasági övezetek kialakítására így is csak Mao 1976- ban bekövetkezett halála után kerülhetett sor. Az első hármat 1980- ban hozták létre a Hongkonggal és Tajvannal szomszédos Guangdong és Fujian tartományokban. Ezt a part menti városokban továbbiak követték, majd 1992-ben a 14. pártkongresszus kimondta, hogy Kínának a szocialista tervgazdasági modellről a szocialista piacgazdaságra kell áttérnie.

A különleges gazdasági övezetek eredményei és Kína bekapcsolódása a világkereskedelembe 2001-ben elvezetett Kínának a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) történő csatlakozásához, ami tovább erősítette a WTO-szabályozásnak jobban megfelelő különleges gazdasági övezetek jelentőségét Kína gazdaságán belül. Részben éppen a WTO ösztönzésére, Kína a jövőben csökkenti a különleges gazdasági övezetekben tevékenykedő vállalkozások adókedvezményeit, és a kedvezmények rendszerét a területi elv helyett a meghatározott iparágakra, projektekre és termékekre alapozó kedvezmények váltják fel (AGN International, 2007). Ez a lépés a különleges gazdasági övezetek és az ország egyéb területei közötti gazdasági szabályozási különbségek csökkentésén keresztül, a teljes kínai gazdaság további fokozatos felszabadítását vetíti előre.

A központi irányításon alapuló gazdaságfejlesztés hívei gyakran alábecsülik a különleges gazdasági övezetek húzóerejét a kínai gazdaságban. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy az egyik legrégebbi ilyen övezet, Shenzhen önmagában több mint 8 milliós lakosú, a Shenzhen mellett további két különleges gazdasági övezetet is magába foglaló Guangdong tartomány pedig több mint 110 millió lakost számlál.

A kínai növekedés valódi motorjai

Kína tehát a globális pénzügyi válság ellenére fejlődik, a kínai gazdaság dinamikusan növekedik tovább. Ennek a fejlődésnek a motorja azonban nem a kapitalizmus tagadása, ahogy azt a szkeptikusok hangoztatják, hanem épp ellenkezőleg: az egyik legfontosabb gazdasági erőforrással, az emberi erőforrással bőven rendelkező Kína gazdaságának lassú, de folyamatos felszabadítása, az állam korlátozott gazdasági súlya és szerepe, és a még mindig alacsony általános gazdasági fejlettség miatt továbbra is rendkívül olcsón és óriási mennyiségben elérhető munkaerő.

Az olcsó, nagy mennyiségű munkaerő és az alacsony fejlettség miatt a külföldről érkező tőke hozama és termelékenysége Kínában magasabb, mint máshol, a csábító lehetőségek és a gazdaság fokozatos felszabadítása pedig egyre több tőkét vonz. A fejletlenség és a nagyszámú lakosság pedig óriási potenciális felvevőpiacot is jelent. Bár a szociális ellátás gyengesége és a Kínára jellemző nagymértékű egyenlőtlenségek nem éppen kívánatos jellemzői egy fejlett társadalomnak, és nem is jelenthetnek mintát Magyarország számára, gazdasági ösztönző hatásuk azonban tagadhatatlanul rendkívül erős a kínai munkavállalók esetében. Ahhoz, hogy ezek az ösztönzők működésbe lépjenek, annak felismerése kellett, hogy az államnak az emberek kezébe kell adni a kezdeményezést, és nem magának kell meghatároznia a kívánatosnak tartott célokat. Fel kellett ismerni, hogy nem létezik a gazdaságfejlesztésre egy abszolút nyerő stratégia, amit az állam központi irányítással végigvihet az ország felemelése érdekében, viszont bármilyen megközelítés működik, ami az embereknek szabad kezet ad a folyamatosan változó gazdasági körülményekhez, köztük a válságokhoz való alkalmazkodásban. A Kínát a szabadság útjának elejére állító Teng Hsziao-ping szavaival élve, a kínai gazdaság növekedése mögött nem központi irányítás, hanem a következő hitvallás áll: Mindegy, hogy a macska fekete vagy fehér, amíg megfogja az egeret.

Irodalomjegyzék

Jegyzetek

  • 1. A Gini-index értéke 0 a teljes jövedelemegyenlőség, 100% vagy 1 a teljes egyenlőtlenség esetében. A forrás Kínára 2001-es, az Egyesült Államokra 2000-es, az Egyesült Királyságra 1999-es adatot közöl.
  • 2. A forrás szó szerint a clan, azaz klán, törzs vagy nemzetség szót használja.
  • 3. Withholding tax.
  • 4. A teljes sorozat hozzáférhető a Google Video internetes oldalon is (video.google.com) angol nyelven, angol felirattal. Friedman nézetei a privatizációról a harmadik részben (Vol. 3. Freedom & Prosperity) szerepelnek.
  • 5. A háborún kívül ilyen még a súlyos természeti katasztrófákat követő átmeneti időszak.
AGN International. The Mainland China Taxation Overview. Az AGN International webhelye, 2007. augusztus. www.agn.org/regions/ap/MainlandChinaTaxationOverview.pdf (Letöltés: 2009. november 24.).
Stéphane Courtois–Nicolas Werth–Jean-Louis Panné–Karel Bartosek–Jean-Louis Margolin–Andrzej Paczkowski: A kommunizmus fekete könyve. Ford.: Benyhe János, Nagyvilág, é.n.
William Foreman: China rises and reshapes the world with Olympics. SFGate, 2009. december 8. www.sfgate.com/cgi-bin/article.cgi?f=/n/a/2009/12/08/international/i041344S31.DTL (Letöltés: 2009. december 8.).
Free to Choose. The Updated and Revised Television Series, 1990. Szereplők: Milton Friedman, Arnold Schwarzenegger, George Shultz, Ronald Reagan, David Friedman, Steve Allen.
James Gwartney–Robert Lawson: Economic Freedom of the World 2007. Annual Report. Economic Freedom Network, 2007.
David R. Henderson–Robert M. McNab-Tamás Rózsás: Did Inequality Increase in Transition? An Analysis of the Transition Countries of Eastern Europe and Central Asia. Eastern European Economics, M. E. Sharpe Inc., 46, no. 2, March–April 2008, 28–49. o.
David R. Henderson–Robert M. McNab–Tamás Rózsás: The Hidden Inequality in Socialism. The Independent Review (The Independent Institute) 9., no. 3. Winter 2005, 389–412. o.
Kim R. Holmes–Edwin J. Feulner–Mary A. O'Grady: 2008 Index of Economic Freedom. The Heritage Foundation, Washington DC, 2008.
Information Office for the State Council of the People's Republic of China: China’s Social Security and Its Policy. Government White Papers – china.org.cn., 2004. szeptember. www.china.org.cn/e-white/20040907/index.htm (Letöltés: 2009. december 9.).
Ling Li: Family insurance or social insurance policy options for China's social security reform. International Journal of Economic Development 1, no. 4 , 1999, 431–450. o.
Marosi Miklós: Távol-keleti menedzsment: Japán, Dél-Korea, a tengerentúli Kína, a Kínai Népköztársaság. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1997. OECD. Country statistical profiles 2009. OECD StratExtracts, 2009. stats.oecd.org/Index.aspx?DatasetCode=CSP2009 (Letöltés: 2009. december 6.).
Felix Salditt–Peter Whiteford-Willem Adema: Pension reform in China: Progress and prospects. Working Paper, OECD, Paris, 2007.
Hans-Werner Sinn: The welfare state and the forces of globalization. Working Paper, National Bureau of Economic Research, Cambridge, MA, 2007.
Wikipedia. en.wikipedia.org/wiki/Main_Page (Letöltés: 2009. december 12.).
World Resources 2005: The wealth of the poor – managing ecosystems to poverty. World Resources Institute, Washington, DC, 2005.
Xu Yan: Taxation and Constitutionalism in the People's Republic of China. PhD Thesis, The University of Hong Kong, Hong Kong, 2008.
Daniel Yergin–Joseph Stanislaw: The commanding heights: the battle between government and the marketplace that is remaking the modern world. Simon & Schuster Inc., New York, 1998.
© 2005 – 2021 Polgári Szemle Alapítvány