Logo

Az új, „nép-párti” államalapítás agrárkörnyezetgazdálkodási és vidékfejlesztési programvázlata

ÁNGYÁN JÓZSEF okleveles agrármérnök, egyetemi tanár (SZIE-KTI, Gödöllő), az MTA doktora, országgyűlési képviselő (FIDESZ), a Mezőgazdasági Bizottság tagja (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

A Harmadik évezred könyvsorozat – Elárvult szabadság címmel, 2008 tavaszán megjelentetett – első1, majd a sorozat – Új államalapítás címmel, 2009 tavaszán megjelentetett – harmadik kötetében2 közreadott írásaim sorra vették, elemezték azokat a rendszerváltó reménységeket, hiteket és illúziókat, amelyek az 1980-as évek vége, az 1990-es évek eleje felelős, „népre tekintő”, rendszerváltó elképzeléseit áthatották. Kísérletet tettek annak a folyamatnak az értelmezésére, amely e jövőképektől teljesen eltérő irányba terelte az átalakulást, és amely a gazdatársadalmat, a helyi közösségeket, a falu társadalmát és a vidéket mára végveszélybe sodorta. Végül utalásokat tettek arra, hogy milyen irányban kereshetjük a jövőt, és ennek eléréséhez milyen eszközökkel rendelkezünk. A jelen összeállításban részletesebben kibontom a „nép-párti” agrár- és vidékpolitika jövőképét, cél- és eszközrendszerét, és sorra veszem az új állam legfontosabb – e területeket érintő – teendőit.

A „nép-párti” jövőkép alapvonásai

Az új, „nép-párti” államalapítás kezdetén érdemes komolyan megfontolnunk, hogy történelmünk során, nehéz helyzetekben mindig vidéki gyökerekből táplálkozva, a falusi közösségek erejére támaszkodva tudott a magyar társadalom megújulni. A vidék tehát nem csupán profitérdekeket kiszolgáló termelési tér, hanem egyúttal társadalmi és biológiai élettér is, amely az ott élő közösségek és a természeti környezet számára az életfeltételeket biztosítja, a város számára pedig élelmezési és élelmiszerbiztonságot, utánpótlást, egyúttal hátországot, „visszavonulási”, regenerációs lehetőséget is kínál, amelyre a város – az előrejelzések szerinti klímaváltozás és a globalizációs folyamatok közepette – egyre inkább rászorul, túlélése saját vidéke megerősítése nélkül egyre kétségesebbé válik.

Jövőképünk tehát abból – a „Vidéki Térségek Európai Kartája” által is, 1996-ban megfogalmazott – alapelvből indulhat ki, hogy: „Város és vidéke közös sorson osztoznak, a vidék gerince pedig a mezőgazdaság.” Gyorsan hozzá kell azonban tennünk, hogy a mezőgazdaságnak nem minden formája és rendszere képes a vidék megerősítésére, népességmegtartó képességének növelésére. Az „egy-ügyű”, csak a befektetői érdekekkel, a tőkemegtérülés hatékonyságával törődő, iparszerű, nagyüzemi mezőgazdálkodás, vagy inkább biológiai ipar ökoszociális – a környezetre és a vidék társadalmára gyakorolt – hatásai katasztrofálisak, az a környezet pusztulásához és a helyi társadalom széteséséhez, a vidék népességmegtartó képességének végzetes csökkenéséhez vezet.3

A Kárpát-medence környezeti feltételei és a magyarság több mint ezeréves itt felhalmozott tudása, a földhöz („ager”-hez) kötődő kultúrája, a hazai „agrikultúra” azonban ennél sokkal jobb lehetőségeket kínál. Ez a – jövőképünk szerinti – agrármodell: a többfunkciós mezőgazdaság, a környezet- és tájgazdálkodás, amely úgy állít elő értékes, szermaradványmentes, egészséges és biztonságos élelmiszereket, illetve azok alapanyagait, valamint helyi energiát és egyéb nyersanyagokat, hogy közben megőrzi a talajainkat, az ivóvízbázisainkat, az élővilágot, a tájat és benne az embert, közösségeit és kultúráját. Egyúttal munkát, megélhetést biztosít a lehető legtöbb ember számára.

Ez a „területfedő” – gyengébb termelési adottságú, ám környezeti, természeti szempontból általában annál értékesebb területeinken is jelen lévő, a tájak eltérő természeti adottságaihoz és az ott élő közösségek eltérő mentalitásához és tradícióihoz alkalmazkodó – életképes mezőgazdaság az egyéni/ családi kis- és középbirtokok meghatározó szerepére épül. Ez biztosítja a tulajdonosi szemléletből fakadó „jó gazda gondosságát”, az egymást követő generációk közti felelős viszonyt, valamint azokat a foglalkoztatási, minőségi termelési, élelmezési és környezeti teljesítményeket, amelyek az egész társadalom számára és a vidék hosszú távú megmaradása szempontjából egyaránt létfontosságúak. Ez a ma még 200 ezres regisztrált – élethivatásszerűen mezőgazdasági tevékenységből élő – magángazdálkodói kör, továbbá a mintegy 400 ezres félig önellátó, részfoglalkozású, részben a mezőgazdaságból jövedelemhez jutó gazdálkodói kör adja az agrárfejlesztés fő célcsoportjait, melyeket a földterület közel felét ma kezében tartó, tőkés társasági formában működő nagybirtokkal szemben is erősítenünk kell. Ha csupán a – köz számára egyik legfontosabb – foglalkoztatási, munkahelyteremtési képességét vizsgáljuk a két gazdálkodói körnek, már ez alapján is világossá válik az egyéni/családi gazdálkodás – közjó szempontjából jelentkező – vitathatatlan előnye.4

E kisebb mozaikokból, családi gazdaságokból építkező gazdaságszerkezet a – kizárólag tőkemegtérülési szempontokat mérlegelő – nagy latifundiumokkal, tőkés megabirtokokkal és multinacionális tőkebefektető társaságokkal vívott piaci versenyben azonban akkor indul jobb eséllyel, ha – a köz által közpénzekből is támogatott – önkéntes beszerzési, tárolási, feldolgozási és/vagy értékesítési társulásokat, szövetkezéseket (nem „kolhozokat”, de nem is nagy integrátorokra fűződő, azoknak egyoldalúan kiszolgáltatott „fürtöket”!) hoz létre.

A szuverén, erős, a jövőben bízó, létében nem fenyegetett, tényleges döntési helyzetben lévő (és döntéseiért maga is felelősséget vállaló) gazdatársadalom és vidéki polgárság kialakulásához ezen túl a vidék és a város közti szolidaritáson, az egymásrautaltság felismerésén nyugvó, „új társadalmi szerződésre” és új, hivatását átérző értelmiségre van szükség.

A leírt agrármodellre és ezen erős gazdatársadalomra, vidéki polgárságra, valamint új értelmiségre támaszkodva megvalósítható a vidékpolitika fő célja, a vidéki térségekben, falvakban és kisvárosokban a hagyományokra épülő polgári életvitel meghonosítása. Ennek legfontosabb tartópillérei a haza, a helyi közösségi értékek, a család és az erkölcsi normák, továbbá a hagyományok, tradíciók tisztelete, megbecsülése, a szolidaritás és a gyengék felkarolása, a környezet, a teremtett világ iránti felelősség, valamint a magán- (családi, egyéni) tulajdonra épülő gazdaság.

A vidéki polgárosodás megerősítéséhez azonban az agráriumot meghaladó területeken is gazdasági biztonságot kell teremteni, több lábon álló, diverz vidéki gazdaságot kell kialakítani, a tájat vonzó állapotban kell megőrizni, és az infrastruktúrát a kor színvonalára kell fejleszteni. A sokszínű, több lábon álló vidéki gazdaság kialakításának ki kell terjednie a nem mezőgazdasági – de alapvetően a termőföldhöz, a mezőgazdasághoz kapcsolódó, azt kiszolgáló vagy annak termékeit feldolgozó – tevékenységek fejlesztésére, az ezekre irányuló mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására éppen úgy, mint a termelői-fogyasztói közösségek, továbbá a helyi és regionális termékek és piacok fejlesztésére, a régiók és kistérségek gazdasági autonómiájának növelésére. Ezen önálló gazdasági egzisztenciák, erős civil szféra és helyi közösségek, autonóm kistérségek és azok együttműködése adhatja a „nép-párti” jövő legfőbb erejét.

A vidéki életminőség javításának fontos eleme az ellátás, az alapvető szolgáltatások (az önkormányzati hivatal, az egészségügyi ellátórendszer, a posta, a helyi közlekedés stb.) fenntartása és fejlesztése, amelyek a vidéki gazdaság és társadalom számára nélkülözhetetlenek, és megőrzése, féltő gondozása mindannak (a templomnak, az iskolának, a helyi kultúra és közösségi együttlét intézményeinek stb.), amik meghatározzák a helyi társadalom, a falusi közösségek identitását. Ezeket a közösség számára fontos szolgáltatásokat és az együvé tartozás közösségi intézményeit nem felszámolni, hanem a szolgáltatók számára (közpénzből származó kiegészítéssel) jövedelmezővé kell tenni, illetve a köz (az állam, az önkormányzat) forrásaiból kell finanszírozni.

Az életminőség javításának fontos eszközei továbbá a falumegújítás és -fejlesztés, valamint a természeti és kulturális örökség védelme, a kulturális és közösségi, természeti és épített környezet értékeinek megőrzése és gyarapítása, e tevékenységek felkarolása, az erős helyi közösségek kialakulását szolgáló oktatás, képzés, tájékoztatás, valamint az e tevékenységek központjait jelentő iskola és önkormányzat megerősítése. Mindez azonos életesélyeket, de más jellegeket biztosít városban és vidéken, ezzel a választás – kényszerektől mentes – tényleges lehetőségét kínálva a haza valamennyi polgára, a nemzet valamennyi tagja számára.

A jövőképhez kapcsolódó legfontosabb célok

Miután – diagnózisunk szerint – a multinacionális tőke és helyi rezidensei saját érdekeik mentén elsősorban a helyi közösségeket támadják, a társadalom összetartó erejének, szövetének felbontására, immunrendszerének kikapcsolására törekednek, ezért ennek ellensúlyozása, a helyi gazdaság és társadalom megerősítése és a hálózati gazdaság kialakítása a vázolt jövőkép elérésének egyik kulcskérdése. A Kárpát-medence magyarsága számára az egyetlen járható utat illetően egyet kell értenem mindazokkal,5, 6, 7, 8, 9, 10, 11 akik a világméretű újgyarmatosítással szemben a helyi gazdaság és társadalom megerősítésében, a globális piacot ellensúlyozó állami akarat érvényesítésében és a kis területi egységek közösség által támogatott önállósodásában és együttműködésében látják a kivezető utat. Ennek jegyében a lehető legnagyobb mértékig törekednünk kell a tájegységek önálló termelésére, a helyi mezőgazdaság, ipar, kereskedelem fejlesztésére. Nem adhatjuk föl a földrajzi és kulturális hagyományainkból fakadó termelési módjainkat, terményeinket, hagyományos növény- és állatfajtáinkat, helyi üzemeinket, mint ahogy fontos a helyi energiatermelés és -ellátás is. Mindezek fejlesztése munkaalkalmakat is teremt a helyi közösségek számára. Minél inkább elfogadjuk a ránk erőltetett, tőlünk idegen gazdasági, termelési szokásokat, módokat, feladatokat, annál inkább kiszolgáltatottak leszünk, és erősítjük gyarmati helyzetünket. Meg kell őriznünk a helyi természetet, és egészséges, helyi termékeket kell biztosítanunk a helyi fogyasztóknak. A fönntartható helyi közösség egyik alapvető működési elve, hogy mindig a helyi szükségleteket kell előbb kielégíteni, s csak utána juthat a termékekből a közeli városnak, majd csak azután a távolabbiaknak. Fontos továbbá, hogy fejlesszük a kisméretű, helyi üzleti és ipari tevékenységeket, mikro-, kisés középvállalkozásokat, minél inkább helyi energiaforrásokat használjunk, a pénz a lehető legtovább a helyi közösségen belül forogjon, és a falusi közösség legyen mindig kapcsolatban a közeli város közösségével. Legfontosabb piac a helyi és a hazai piac!

... törekednünk kell a tájegységek önálló termelésére ...

A diffúz, kis léptékű, nagy központok nélküli, hálózati gazdaság csökkenti a társadalom kiszolgáltatottságát, működésének, élelmezésének – raktározási, hűtési, szállítási, kereskedelmi, hirdetési – költségeit. Azáltal pedig, hogy közel hozza a termelőt a fogyasztóhoz, növeli a közösség élelmezési és élelmiszerbiztonságát is. Mindehhez a közjó szolgálatában álló, a közösségi és környezeti érdekek mentén beavatkozó, erős „ökoszociális” államra van szükség.

A célrendszer – a helyi gazdaság és társadalom, a helyi közösségek megerősítésének és a hálózati gazdaság kialakításának – legfontosabb kulcselemei tehát, amelyekre a „nép-párti” agrár- és vidékpolitika fejlesztési törekvéseinek irányulnia kell, és amelyek a legsürgetőbb feladatokat adják, az alábbiak:

  • – a vidéki munkahelyek megőrzése, gyarapítása; – a népesség megtartása, a demográfiai egyensúly helyreállítása; – az élelmezési és élelmiszerbiztonság szavatolása, a kiszolgáltatottság csökkentése; – a vízbázisokat, a talajokat továbbá az élővilágot és a tájakat érintő környezetbiztonság növelése; – helyi erőforrásokra és rendszerekre is támaszkodó energiaellátás, energiabiztonság, a kiszolgáltatottság csökkentése; – a vidéki életminőség javítása, a vidéki gazdaság több lábra állítása; – a város és vidéke szoros kapcsolata kiépülésének segítése.

Most lássuk, hogy e célok eléréséhez milyen eszközök állnak rendelkezésre, és milyen teendők várnak ránk a föld- és birtokpolitika, az agrárszerkezet- és termeléspolitika, a piacpolitika, a vidéki életminőség javítását célzó gazdaság- és társadalompolitika, továbbá a forrásteremtés és az átalakítás finanszírozásának biztosítása terén.

Az eszközök és teendők

Föld- és birtokpolitika

A fenti gazdasági, élelmezési, energetikai, ivóvíz-ellátási és környezeti biztonság és autonómia megteremtésének és fenntartásának alapvető feltétele az, hogy a termőföld a magyar gazdálkodó családok és a helyi közösségek kezében maradjon. A jogi, továbbá a közgazdasági szabályozó rendszernek a családok és helyi közösségeik megerősítését szolgáló gazdálkodási formákat és megoldásokat kell előnyben részesítenie! A birtokpolitika középpontjába a családi gazdaságokat és azok társulásait kell állítani! A kis- és közepes méretű egyéni/családi gazdaságok és vállalkozások dominanciájára épülő gazdaságszerkezet kialakítása és megerősítése érdekében:

· kezdeményeznünk kell a külföldi magánszemélyek, valamint a bel- és külföldi tőkés társaságok 2011-ben lejáró földvásárlási moratóriumának meghosszabbítását, továbbá haladéktalanul alkalmaznunk kell a spekulatív célú illegális földszerzés („zsebszerződések”) semmissé nyilvánításának kidolgozott jogi konstrukcióit;12, 13 . a földtörvény intézményeinek nemzeti érdekű átalakítására van szükség14, melynek keretében – a spekulatív tőke elsajátítási magánérdekének ellensúlyozására – a törvény:

  • elidegenítési tilalmat rendel el az állam kezelésében lévő nemzeti földalapra (mintegy 1,2 millió ha);
  • elővásárlási jogot biztosít sorrendben az állam és az önkormányzatok számára a részaránytulajdonok és az osztatlan közös tulajdonok (mintegy 1,3 millió ha), valamint a védett és Natura 2000-es területek (mintegy 2 millió ha) piaci áron történő felvásárlásában;
  • az állam és az önkormányzat, mint legnagyobb – a földpiacon meghatározó
  • földtulajdonos, e mintegy 4–4,5 millió ha-os potenciális földkészletéből tartós használatra (pl. 50 évre és e jog örökölhetősége mellett) azoknak és olyan előhaszonbérleti sorrendben, továbbá feltételek teljesítése esetén ad haszonbérbe földet, hogy ezzel a köz érdekeit szolgálva növeli a föld eltartóképességét, a vidék életminőségét, a kisés középüzemi méretű családi gazdaságok arányát;
  • előhaszonbérleti jogot ad sorrendben a volt haszonbérlőnek (amennyiben egyéni/családi gazdálkodó), az igazolt mezőgazdasági tevékenységet folytató, helyben lakó szomszédnak, illetve helyben lakónak (ezen belül sorrendben a családi gazdálkodónak, a gazdálkodó család tagjainak, a regisztrált őstermelőknek, az egyéni mezőgazdasági vállalkozóknak), végül a mezőgazdasági tevékenységet folytató, a föld fekvése szerinti településen székhellyel rendelkező jogi személynek, és jogi személyiség nélküli társaságnak;
  • termőföld tartós bérbe adásával segíti a demográfiai helyzet javítását és a generációváltást, továbbá a vidéki szociális feszültségek oldását, földet juttatva a fiatal gazdáknak, olyan kikötéssel, hogy az egyéb kedvezményekkel is támogatott fiatal család 2-3 gyermek világra hozatalát és felnevelését is vállalja, továbbá időszakos földhasználatot biztosítva a szociális helyzet miatt erre rászoruló, valamint a föld megművelésére alkalmas és vállalkozó népességnek, ami önellátásukat és a helyi piacok áruellátását is javíthatja;

· mezőgazdasági üzemszabályozás bevezetésére van szükség15, 16, melynek keretében olyan – az EU más tagállamai által is alkalmazott – kikötéseket kell tennünk a termőföld vásárlásához, haszonbérbe vételéhez, illetve a mezőgazdasági üzem működtetéséhez, mint pl.:

  • a kötelező helyben lakás, érdek-képviseleti és/vagy helyi önkormányzati támogató nyilatkozat, valamint – a helyi gazdálkodási kultúra elsajátítását igazoló – hazai mezőgazdasági szakmai képesítés és gyakorlat megszerzése;
  • az egy üzemeltető által működtethető mezőgazdasági üzem méret- és számbeli korlátozása, ezzel is fékezve, illetve megállítva azt a – vidék gazdaságát és társadalmát romboló – folyamatot, melynek következtében a mezőgazdasági terület csaknem fele az összes gazdálkodó legerősebb 0,3%-a! használatában van, és megerősíthetők a kis- és közepes méretű családi/egyéni gazdaságok stb.;

· fel kell gyorsítani a mintegy 1,5 millió ha osztatlan közös földtulajdon állami felvásárlását, illetve igény szerinti kimérését és a tulajdonosok birtokba helyezését, továbbá az állam kezelésében lévő nemzeti földvagyon felhasználásával és az önkéntes földcserék elősegítésével haladéktalanul meg kell kezdeni a gazdákkal és a helyi közösségekkel egyeztetett és általuk szervezett birtokrendezést, a szétszórt parcellákat összerendező tagosítást;

· az MNV Zrt.-ből kiváló és Magyar Földalap néven újjáalakuló Nemzeti Földalap (NFA) cél- és intézményrendszerét úgy kell átalakítani, hogy az a kis- és középüzemek földszükségleteinek, tartós földbérleti igényeinek kielégítését, életképes üzemméretté szerveződését, továbbá a közérdekű helyi önkormányzati és állami földkészlet-gazdálkodás céljait szolgálja;

· a gazdák földvásárlási, illetve haszonbérleti esélyét, versenyhelyzetét az újonnan felállított Magyar Földalap kezelésében lévő földek helyrajzi számonkénti, egyenkénti értékesítésével, illetve haszonbérbe adásával is javítani kell;

· törvényi eszközökkel is a lehető legszűkebb keretek közé kell szorítani a földtől elváló termelési kvóták és támogatási jogosultságok, mint vagyoni értékű jogok spekulatív kereskedelmét;

· a családi gazdálkodás folytonosságát és a generációnkénti megújítás lehetőségét kínáló európai támogatási megoldásokkal – a családon, rokonságon belüli „gazdaságátadási támogatással” és a „fiatal gazdák induló támogatásával” – kell felváltani a magyar „földért életjáradékot” programot, amely elveszi a családi gazdaság létalapját, a földet;

· lehetővé kell tenni, hogy – az európai gyakorlatnak megfelelően – autonóm (önfenntartó, önellátó, félig önellátó) részfoglalkozású családi gazdaságok is tartósan fennmaradhassanak, illetve igény szerint ilyenek is alakulhassanak;

· a családi gazdaságok és vállalkozások önkéntes összefogása, beszerzési, tárolási, feldolgozási, értékesítési társulásaik támogatásával javítani kell e kisebb gazdasági egységek piacra jutását, piaci alkupozícióját, versenyképességét;

· az állam kezelésében lévő tároló, feldolgozó, értékesítő kapacitásokat ezen önkéntes gazdatársulások kezébe kell adni, továbbá segíteni kell e közösségeket ilyen közös kapacitások megteremtésében;

· az eladósodott kis- és közepes gazdaságok talpra állítása, termelési szerkezetváltásának elősegítése érdekében egyszeri hitelkönnyítésre és hosszú távú gazdahitelprogram indítására, továbbá az ennek tartós finanszírozását biztosító vidék/gazdabank-hálózat létrehozására kell sort keríteni;

· a támogatási rendszerben „sávos degressziót” és „modulációt” kell alkalmazni, vagyis a birtokméret növekedésével arányosan csökkenteni kell a területegységre jutó támogatást, és az így felszabaduló – a legnagyobbaktól elvont – támogatási forrásokat át kell csoportosítani a kis- és közepes családi gazdaságok és vállalkozások támogatásintenzitásának növelésére, a kedvezőtlen adottságú térségek (KAT) támogatására, továbbá a vidékfejlesztés forráskeretének bővítésére;

· az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) forráselosztási arányait és a forrásokhoz való hozzáférés szabályait úgy kell átalakítani, hogy azok a kis és közepes gazdaságok megerősítését, a családi gazdálkodás folytonosságának biztosítását és a generációváltás gyorsítását, a minőségi szerkezetváltást, továbbá a vidéki gazdaság diverzifikációját, a mikro- és kisvállalkozások erősítését és a vidéki életminőség javítását szolgálják, az „életképességi határokat”, továbbá az egy érdekeltség által megszerezhető támogatási összegek alsó és felső határát le kell szállítani, hogy ne csak néhány száz érdekeltség, hanem a vidék erejét adó többség is hozzáférjen ezekhez a forrásokhoz.

Agrárszerkezet- és termeléspolitika

A vidék gazdaságát erősítő és ezzel társadalmát, helyi közösségeit stabilizáló agrárszerkezet- és termeléspolitikának a többfunkciós mezőgazdaság minőségi termelési, élelmezési és élelmiszerbiztonsági, energetikai, környezetbiztonsági és foglalkoztatási, regionális, szociális céljait kell szolgálnia! Ennek érdekében:

· a terméktömeghez, a tömegtermeléshez kötött támogatásokat fokozatosan fel kell váltani olyan gazdálkodási rendszerekhez – ökológiai (bio-) gazdálkodás, integrált gazdálkodás, extenzív, gyepre alapozott állattartás, őshonos állatok tartása stb. – kötött támogatásokkal, amelyek a monokultúrás tömegtermeléssel szemben:

  • jó minőségű, szermaradványmentes, egészséges, biztonságos és különleges élelmiszereket, színesebb termékkínálatot adnak,
  • kevesebb fosszilis energiát használnak, így kevésbé kiszolgáltatottak a távoli energetikai piacoknak, továbbá
  • kedvezőbb környezeti és táplálkozási, népegészségügyi hatásaik következtében kisebb társadalmi – környezetvédelmi, egészségbiztosítási
  • „externális” költségekkel járnak, és
  • lényegesen több munkahelyet teremtenek, több családnak adnak munkát és megélhetést a vidéki térségekben, mint a centralizált, iparszerű, tőkés társasági formában működő mezőgazdasági nagyüzemek, így a munkanélküliséggel járó társadalmi költségek is lényegesen csökkenthetők;

· élelmiszer-, táplálkozás- és környezetbiztonságunk, továbbá agrártermékeink piaci versenyképességének és a „Gyógyító Magyarország” vonzó turisztikai jellegének megőrzése érdekében agrár- és vidékfejlesztési stratégiánkat arra kell építenünk, hogy „tiszta és élő környezetben egészséges és biztonságos élelmiszert” állítunk elő, melynek egyik alapkövetelménye az ország GM-mentessége, a genetikailag módosított szervezetek és termékeik távoltartása;

· olyan földhasználati szerkezetet kell kialakítani, amely a tájak eltérő adottságaihoz igazodik, saját tradícióinkra, a helyi tudásra és a helyben bevált hagyományos gazdálkodási formák korszerű újrafogalmazására, illetve a klíma változására is tekintettel lévő faj- és fajtahasználatra, továbbá a növénytermesztés és állattartás tájra jellemző egyensúlyára, annak helyreállítására épül, és speciális, helyi, hagyományos, sokszínű termékskálát kínál, melynek piaci pozíciói is jobbak a tömegtermékeknél, és egyúttal a vendéglátás és egészségturizmus alapjául is szolgálhat;

· a fentiek érdekében újra kell építenünk és meg kell erősítenünk a hagyományos haszonnövény- és haszonállatfajtáink, génkészleteink fenntartását végző, végveszélybe sodort génbanki, továbbá a tájgazdálkodást megalapozó, mára szétzilált kutatóintézeti hálózatunkat, és fel kell újítanunk azt – az 1970-es években már megfogalmazott – fehérjeprogramunkat, amellyel képesek leszünk a takarmányozásban és az élelmiszereinkben felhasznált, nélkülözhetetlen fehérjehordozók hazai megtermelésére, ezzel a kétes humán- egészségügyi hatású, külföldi eredetű fehérjeforrások és élelmiszeradalékok (pl. GM-szója) kiváltására;

· a mozaikos, változatos gazdaságszerkezetre, a táji sokszínűség fenntartására, hagyományos minőségi élelmiszereinkre és az egyéb természeti adottságainkra – pl. gyógyvizeinkre, viszonylagosan tiszta és csendes, regenerációra alkalmas, felértékelődő természeti értékeinkre – alapozva támogatni kell a vidék gazdaságának több lábra állítását is szolgáló falusi, öko- és gyógyturizmus hazai fejlődését;

· a közgazdasági szabályozó rendszernek a közterheket az élőmunkáról a környezethasználatra, a külső energiafelhasználásra és a szállításra kell áthelyeznie, ezzel ösztönözve az élőmunka-igényes, emberi részvételre alapuló, környezetbarát, energiatakarékos és a helyi, regionális ellátásra koncentráló gazdálkodási rendszerek elterjedését;

· újra kell gondolnunk az erdő- és mezőgazdasági melléktermékek, a kommunális és egyéb szerves hulladékok energetikai hasznosításának lehetőségeit, erre alapozott kistérségi szintű, helyi energiaellátó rendszerek kiépítését, megteremtve ezzel a helyi önkormányzatok, közintézmények fűtési és egyéb energiaigényének kielégítéséhez, továbbá a helyi feldolgozóipar létrehozásához szükséges helyi energiaalapot, ezzel is növelve a térségi, helyi közösségi autonómiát, és mérsékelve az ország energiafüggőségét.

Piacpolitika, -szabályozás és -védelem

A szabályozásnak elő kell mozdítania a jövedelmező, minőségi termékek előállítását, azaz a mennyiség növelése helyett a hozzáadott érték növelését. Segítenie kell a kereskedelmi lánc lerövidítését. Belső piacaink és a fogyasztók érdekeinek védelme megkívánja az érintett hatóságok határozottabb és célirányos fellépését, továbbá a hazai fogyasztóvédelmi politika átértékelését, társadalmasítását. Mindez arra a felismerésre kell alapuljon, hogy a hazai élelmiszertermelés alapvetően meghatározza élelmezési és élelmiszer- biztonságunkat, így ennek fenntartása és megerősítése nemzetbiztonsági kérdés, az élelmiszer pedig olyan stratégia termék, amelyet nem lehet azonosan kezelni az áruk szabad áramlása körébe sorolt egyéb termékekkel. Ennek figyelembevételével:

· meg kell fordítani az élelmiszer-előállítás és kereskedelem irányát, és a hálózati gazdaság alapelveinek megfelelően azt az energiaellátással együtt a helyi ellátás -> regionális ellátás -> országos ellátás -> export sorrendben, „belülről kifelé” kell megszervezni;

· ennek érdekében a közgazdasági szabályozásnak, a támogatási és adórendszernek, valamint a hitelpolitikának a térségbe való beszállítás/szállítás, a külső erőforrás-bevonás minimalizálására, a belső erőforrásokra támaszkodásra, az áruk és a pénz – minél hosszabb időszakon keresztüli – térségen belüli forgatására, a helyi hálózati gazdaság erősítésére kell ösztönöznie;

· a fenti két ponthoz kapcsolódóan meg kell vizsgálni a „helyi pénz” mint térségen belüli elszámolási egyenértékes alkalmazásának működő rendszereit, elterjesztésének lehetőségeit;

· az élelmiszerlánc lerövidítése érdekében gyors ütemben fejleszteni kell a helyi piacokat, segíteni kell a termelői-fogyasztói közösségek (pl. CSA )17 létrehozását, meg kell teremteni a jelenleginél lényegesen jobban működő helyi feldolgozás és értékesítés, valamint a helyi termékek márkázásának és piacra vitelének törvényi és költségvetési kereteit;

· a közösségi marketing és felvilágosítás eszközeivel növelni kell a magyar élelmiszerekhez való fogyasztói kötődést, a minőségi és biztonságos magyar élelmiszerek presztízsét;

· segíteni kell a gazdaközösségeket, valamint a termelői-fogyasztói közösségeket olyan kis- és közepes méretű feldolgozóüzemek létesítésében, amelyek a helyben termelt alapanyagból hagyományos, minőségi termékeket állítanak elő;

· támogatni kell a helyi feldolgozású termékek értékesítésére szakosodott kiskereskedelmi egységek élelmiszerlánccá szervezését, e termékek védjeggyel való ellátását, továbbá a rendszernek a falusi/tanyasi turizmushoz és a helyben történő termékértékesítés hagyományaihoz illesztését;

· a jogi keretek szigorításával és a szankciók mértékének növelésével vissza kell szorítani az áruházláncok önköltség alatti áron történő élelmiszer-értékesítési gyakorlatát, valamint a „polcpénz” jelenlegi „multiadó” jellegét, maximalizálva annak mértékét és megteremtve az arra vonatkozó jogi garanciákat, hogy visszatérítést csak tényleges szolgáltatásokért lehessen a beszállító gazdáktól kérni;

· az élelmiszerbiztonság és a helyi élelmiszerpiacok védelme érdekében jelentősen meg kell erősíteni a minőségellenőrzés és a fogyasztóvédelem hazai intézményrendszerét, valamint működésének törvényi és költségvetési kereteit;

· a fogyasztóvédelmi politika és a fogyasztók közötti űr kitöltésére célszerű létre hozni egy megyei szintű szervezetet, amely feladatot jól tölthetik be a megyei közgyűlések mezőgazdasági bizottságai;

· a felnőtt és iskolai képzés részévé kell tenni a tudatos fogyasztói magatartásra nevelést, és a táplálkozási ismeretek keretében a hazai minőségi élelmiszerek megismertetését;

· a fenti piacszervezési és szabályozási rendszer gyors ütemű fejlesztése és zavartalan működtetése érdekében kezdeményezni kell az élelmiszer- önrendelkezés, valamint az alapélelmiszereknek az áruk szabad áramlása kategóriájából való kivétele EU szintű átgondolását és újraszabályozását;

· meg kell vizsgálni a határ menti élelmiszer-kereskedelem nem EU-tagállamok – Ukrajna (Kárpátalja), Szerbia (Vajdaság, Felső-Bácska), Horvátország – irányába történő bővítésének lehetőségeit.

A vidéki életminőség javítása, gazdasági diverzifikáció

A vázolt jövőkép megvalósításához elengedhetetlenek azok a gyors intézkedések, amelyek a vidéki életminőség javítását és a vidék gazdaságának több lábra állítását szolgálják. Ezek közül különösen az alábbiakat kell kiemelni:

· az erre irányuló civil mozgalmak és szerveződések (Magyar Falufejlesztési Társaság, Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség, Magyarországi Tanyákon Élők Egyesülete stb.) bevonásával programot kell indítani a hátrányos helyzetű, leszakadó „belső perifériák” felzárkóztatására, a kisfalvas (1000 fő alatti lélekszámú településekből álló), az aprófalvas (500 fő alatti lélekszámú településekből álló) és tanyás térségek – 2009 tavaszán, ötpárti egyetértéssel elfogadott országgyűlési határozatnak is megfelelő – fejlesztésére;

· a közösségi együttlét intézményeinek megerősítése, a különböző korosztályok – mindenekelőtt a fiatalok és az idősek – számára találkozási és közös időtöltési, szórakozási lehetőségek megteremtése, hazai és közösségi (EU) vidékfejlesztési forrásokkal való támogatása;

· a roncsolt vidéki települési közösségek újraszerveződésének segítésére önkormányzatokhoz rendelt és központi költségvetésből finanszírozott kistérségi közösségszervezési és fogyasztóvédelmi szolgálat létrehozása, melynek működési területe megegyezik a kistérségi helyi energiacentrum működési területével;

· a helyi szolgáltatások (közlekedés, egészségügyi ellátórendszer, gyermekintézmények, kisiskolák, posta, helyi önkormányzati ügyintézés, helyben elérhető fodrász, szerviz stb.) javítása, hazai és közösségi (EU) vidékfejlesztési forrásokkal való segítése;

· az intézményrendszer fejlesztése, hogy az a helyi közösségek és a gazdák kiszolgálását, helyzetbe hozását, az információhoz és a forrásokhoz való hozzájutást szolgálja;

· a falu- és tanyagondnoki szolgálatok megerősítése, költségvetési támogatásuk növelése;

· a vidékfejlesztésben elkötelezett civil szerveződések (népfőiskolák, egyesületek, társaságok, vidékfejlesztési központok, gazda-érdekképviseletek, kamarák stb.) tevékenységének fokozott figyelemmel kísérése és segítése;

· a közbeszerzési kényszer és a lánckereskedelem kikapcsolásával a helyi élelmiszer-előállítás, feldolgozás és értékesítés rendszereinek közvetlen összekapcsolása a helyi közétkeztetés (bölcsődék, óvodák, iskolák, hivatalok) élelmezési rendszereivel, valamint a helyi egészségügyi intézmények speciális élelmiszerek, gyógyélelmiszerek iránti igényeinek kielégítésével; ·az EU által is külön kasszából finanszírozott, támogatott „szociális élelmiszerprogram” 18 valamint az iskolai „igyál tejet” és „iskolagyümölcs” program kiszélesítése, összekapcsolása a helyi élelmiszertermelés, -feldolgozás és -értékesítés, a közvetlen beszállítás rendszereivel;

· a közfoglalkoztatás, valamint – a földtörvény módosításával megalapozható – szociális földprogram kiszélesítése, költségvetési és intézményi feltételeinek megteremtése;

· a vidék, a köz és a termelés biztonsága érdekében vagyonbiztonsági intézkedéseket kell hozni, és kárenyhítési, kockázatcsökkentési rendszert kell kialakítani;

· a kutatás, oktatás, képzés, tájékoztatás intézményrendszere a vidék és a helyi közösségek megerősítését kell, hogy szolgálja, a tervezés és fejlesztés pedig tényleges társadalmi partnerségen kell, hogy alapuljon.

A megvalósítás alapfeltételei

A megvalósítás előfeltételeinek és kereteinek számbavételénél abból kell kiindulnunk, hogy – Einstein szavaival élve – „a problémákat nem lehet abban a rendszerben megoldani, amelyben keletkeztek”. Vagy ahogyan Márk evangéliumában (2:22) Jézus mondja: „Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, különben a bor kiszakítja a tömlőt, és így bor is, tömlő is tönkre megy. Az új bor új tömlőbe való.” Ha tehát a leírtak szerint valódi gazdaság- és társadalompolitikai fordulatot akarunk végrehajtani, akkor tényleges rendszerváltásra, értékrendváltásra, erkölcsi megújulásra, mint kiinduló alapra és a közösségek – tőke oldalára átállt – államának visszaszerzésére van szükség.

A közösségek államának visszaszerzése

Ez az – eredeti funkcióihoz, a közjó védelméhez és előmozdításához visszatérő erős, a közösség érdekei, környezeti és társadalmi szempontok mentén beavatkozó – állam az „ökoszociális piacgazdasági modell” indirekt (adó + támogatási), illetve direkt (jogi) eszközeivel a köz számára hasznos teljesítmények felé tereli a gazdaság szereplőit, közpénzeket csak a közjó növelésére fordít, és a közösség érdekei védelmében kordában tartja, keretek közé szorítja a – kizárólag a profit maximalizálására törekvő, hontalan, multinacionális – tőkét. Fontos feladatának tartja továbbá:

· a nemzet stratégiai vagyonának megőrzését, illetve visszaszerzését, és a köz szempontjából okos működtetését;

· a köz számára fontos szolgáltatások és a közösség identitását adó intézmények fenntartását;

· a társadalmi szolidaritás erősítése, a gyengék felkarolása, az egyenlőtlenségek mérséklése révén a nemzeti összetartozás érzésének erősítését; valamint

· a profitmegosztás újratárgyalása révén a multik által a rendszerváltás óta végrehajtott – 90 milliárd dollár tőkebevonással szemben álló 200 milliárd dolláros profitkivitel – haszonkiszivattyúzás megállítását, az egyenlőtlen érdekviszonyok kiegyensúlyozását19, 20, annak a helyzetnek a megváltoztatását, melyben 30 multinacionális tőkeérdekeltség úgy szerzi meg a hazai profit 90%-át, hogy a foglalkoztatáshoz csupán 10%-os mértékben járul hozzá.

Teljes körű elszámoltatás

Viszonyaink átalakítása elképzelhetetlen akkor, ha nem történik meg az állam által támogatott zsákmányszerző folyamatok haszonélvezőinek teljes körű elszámoltatása, privatizációs továbbá a közös kassza rovására gyarapított – adóparadicsomokba, off-shore cégekbe kimentett – vagyonának felderítése (akár az Interpol, a Nemzetbiztonsági Szolgálatok, a hazai bűnüldöző szervek továbbá az igazságszolgáltatás és az APEH teljes eszköztárának bevetésével), és e közös források visszaszerzése. Ez nem „boszorkányüldözés”, hanem annak a demokratikus alapelvnek a következetes érvényesítése, hogy „aki közös kasszákat és vagyont kezelt, annak a kulcsok átadásakor el kell számolnia a közösség rá bízott értékeivel”.

... nemzetközi tárgyalásokra és hazai törvényhozási lépésekre is szükség van.

Elkerülhetetlen továbbá a nemzetközi pénzügyi szerződések, hitelek, azok kondícióinak, garanciarendszerének, hitelfedezeti vállalásainak és a felvett hitelek sorsának felderítése, e források nyomon követése, amely a 2002-ben még csupán 8 ezer milliárd Ft államadósságot úgy növelte 2009 elejére 21 ezer milliárd Ft-ra, hogy ezenközben a nemzet csaknem teljes – az állam kezelésében volt – vagyona is szinte nyomtalanul eltűnt.

Nemzetközi tárgyalások és hazai törvényalkotás

A vázolt jövőkép megvalósításához és a kitűzött célok eléréséhez a fentieken túl nemzetközi tárgyalásokra és hazai törvényhozási lépésekre is szükség van.

Az EU-val folytatandó tárgyalásoknak ki kell terjedniük:

· a föderáció felől a konföderáció irányába elmozduló Európa koncepciójára, és ezzel összefüggésben az olyan – agráriumot és vidéket mélyen érintő – nemzetbiztonsági jelentőségű területekre, mint:

  • a külföldi államadósság esetleges könnyítésének lehetőségei, keretei,
  • a külföldi magánszemélyekre, továbbá a kül- és belföldi társaságokra vonatkozó földvásárlási moratórium meghosszabbítása,
  • az élelmiszer-önrendelkezés kérdése és az alapvető élelmiszerek kivétele az áruk szabad áramlása valamint a föld kivétele a tőke szabad áramlása kategóriájából, továbbá
  • a genetikailag módosított (GM) fajták beengedésével kapcsolatos döntés nemzeti hatáskörbe utalása;

· a Közös Agrárpolitika (KAP) reformja keretében:

  • a birtokmérettel arányos, degresszív támogatás, és az így felszabaduló források vidékfejlesztésre valamint a kis és közepes családi gazdaságok támogatásnövelésére való felhasználása,
  • a vidékfejlesztési források növelése és a moduláció – vidékfejlesztési forrásokat növelő, és a felhasználás területeit szélesítő – fokozatos továbbvitele oly módon, hogy az így átcsoportosított keretekhez – tekintettel a hazai pénzügyi, költségvetési nehézségekre és a pénzügyi világválság okozta gondokra – ne kelljen kiegészítő nemzeti támogatási forrásokat rendelni, valamint
  • az ÚMVP forráselosztási arányainak és a forrásokhoz való hozzájutás feltételeinek olyan megváltoztatása, illetve átcsoportosítása, amely segíti a kis és közepes családi gazdaságokat és azok társulásait, a minőségi szerkezetváltást, továbbá a vidéki gazdaság diverzifikálását és az életminőség javítását.

A hazai törvényalkotás, alkotmányozás mindenekelőtt az alábbi – az agráriumot és vidéket közvetlenül érintő – területekre és kérdésekre kell, hogy kiterjedjen:

· a földtörvény (üzemszabályozás, földvásárlás, földbérlet, zsebszerződések ügye stb.) módosítása;

· az agrártámogatási törvény és az ÚMVP újratárgyalása;

· a kereskedelmi törvény helyi feldolgozást és kereskedelmet, helyi piacokat, az áruk jelölését (eredet, összetétel, GMO, CO2-kibocsátási egyenérték stb.), a hazai termékek arányának növelését (minőség-ellenőrzés, „polcpénz”, „multiadó”, visszatérítés stb.) érintő elemeinek újraszabályozása;

· a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás, -feldolgozás és -értékesítés feltételeiről szóló, 14/2006. számú együttes miniszteri rendelet módosítása, esetleges törvényi szintre emelése;

· a piacok rendjét szabályozó 55/2009. sz. kormányrendelet átdolgozása; az adótörvények (teheráthelyezés az élőmunkáról a környezet- és energiafelhasználásra valamint a szállításra, adóamnesztia, off-shore cégek ügye stb.) módosítása;

· a költségvetési törvény (saját forrás, nemzeti kiegészítő támogatások, helyi gazdaság- és társadalomerősítő források) módosítása.

Finanszírozás, forrásteremtés

1. táblázat Agrár- és vidékfejlesztési támogatások (2010–2013) (milliárd Ft)

1. táblázat Agrár- és vidékfejlesztési támogatások (2010–2013) (milliárd Ft)

A finanszírozást illetően abból kell kiindulnunk, hogy az EU-ban az egyetlen – ténylegesen – közös politika az agrár- és vidékpolitika, ennek megfelelő közös szabályozással és költségvetéssel. Az európai megállapodásban rögzített közösségi valamint nemzeti társfinanszírozási igényű forráskereteink a 2007–2013-as tervciklusra adottak. Ezeket a forrásokat – költségvetésünk helyzetétől függően – magunk is kiegészíthetjük, a 7 éves pénzügyi keret felhasználásának arányait és részben ütemezését pedig – a közös politika szabta keretek között – részben nemzeti hatáskörben magunk határozhatjuk meg. Ismerjük tehát a 7 évre rendelkezésünkre álló forráskeretet. Megvizsgálva, hogy ebből a keretből a jelenlegi kormány mennyit használt fel illetve köt le előre a következő időszakra, megállapítható, hogy mennyi forrás áll az elkövetkező 2010–2013-as időszakban az agrár- és vidékpolitika rendelkezésére. Ezek formái és összegei az alábbiak:

  • EU agrár- és vidékfejlesztési támogatási keretek és források (SAPS területalapú direkt támogatások, agrárpiaci támogatások, EMVA/ÚMVP vidékfejlesztési keretek),
  • hazai költségvetési finanszírozású, illetve társfinansztírozási igényű források (top-up: 100% nemzeti forrás, ÚMVP: 20–25% nemzeti forrás, notifikált nemzeti támogatások: 100% nemzeti forrás),
  • Agrár- és vidékfejlesztési támogatások 2010–2013 (ld. 1. táblázat)
  • megjegyzendő, hogy a jelenlegi kormány a 7 éves időszak első 3 évében a rendelkezésre álló vidékfejlesztési (ÚMVP) források 55,5%-át elköltötte, további mintegy 20%-át pedig előre leköti, vagyis a következő kormány mozgástere az 1400 milliárd Ft vidékfejlesztési forráskeret mintegy 20%-ára terjed csupán ki (www.nakp.hu/counter/click.php?id=395),
  • az európai szabályrendszer ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy évente felülvizsgálhassuk a vidékfejlesztési (ÚMVP) forráselosztás belső arányait és szabályrendszerét, így az új kormánynak azonnal kezdeményeznie kell az EU-nál az új, „nép-párti” agrár- és vidékpolitikai program szerinti korrekciót.

A nemzeti finanszírozás költségvetési forrásfedezeteit az alábbiak biztosíthatják, illetve fokozatosan növelhetik az agrár- és vidékpolitika költségvetési mozgásterét:

  • az élőmunkáról az anyag- és energiafelhasználásra, a környezethasználatra, a beszállításra áthelyeződő adótételekből származó bevételek,
  • földbérleti díjak, a földhöz és a mezőgazdasági ágazatokhoz kapcsolódó illetékek, járulékok, bírságok,
  • a sávos, degresszív – a birtokméret növekedésével arányosan csökkenő mértékű – támogatás megtakarításai,
  • a csökkenő társadalmi költségekből (munkanélküli segély, egészségkassza kiadásai, szociális segélyek, környezetvédelmi kiadások, közbiztonsági kiadások) származó megtakarítások,
  • az elszámoltatás során visszaszerezhető jogellenesen eltulajdonított nemzeti vagyonelemek és közpénzek,
  • a korrupciós – a közös kasszák kirablását szolgáló – „csapok” elzárása,
  • az adósságcsapda közérdekű – nemzetközi – kezelése.

Hit és bátorság

A vázolt jövőkép megvalósításához kell persze az is, hogy – természeti adottságaink, hagyományaink, a földhöz kötődő kultúránk továbbá a multinacionális tőkeérdekeltségektől függetlenül is rendelkezésre álló belső erőforrásaink ismeretében – elhiggyük: minderre jó esélyünk van. Hinnünk kell tehát a sikerben, és bíznunk kell magunkban! Hinnünk kell abban, hogy adottságaink – nemzeti elkötelezettségű, „patrióta” és „nép-párti” gazdaság- és társadalompolitikával, erre irányuló közakarattal párosulva – minderre képessé tesznek bennünket. Ebben a ma – bár darabjaira töredezett, szétzilált, ám – még létező gazdaközösségekre és a vidék társadalmára – a feltételezettnél is nagyobb mértékben és magától értetődően – számíthatunk, ha sikerül ezeket a vidéki közösségeket, benne a gazdák közösségeit is újjászervezni!21

De nemcsak magunkban bízhatunk. Had idézzem ehhez Wass Albert sorait. Bízhatunk abban is, hogy: „A világ fölött őrködik a Rend, s nem vész magja a nemes gabonának, de híre sem lesz egykor a csalánnak; az idő lemarja a gyomokat. A víz szalad, a kő marad, a kő marad.” És bár – Ady 1912-es szavaival élve – ma is „Seregesen senkik jönnek, megrabolnak, elköszönnek, gúnnyal, szabadon”, és bár – Bibó szavaival – „a hazugságok zsákutcájába beszorult elitek erkölcsi és értelmi lezüllése” végzetesnek látszik22, mégis és mindezek ellenére van esélyünk a vázolt jövőkép megvalósítására. Ehhez azonban úrrá kell lennünk azon a „fortélyos félelmen”, ami az 1950-es évek után ma újra igazgatja az életünket. Bátorság is kell tehát a félelmeink legyőzéséhez. Álljon itt ennek erősítésére Máté evangéliumából néhány sor (10,26–33): „Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön!”

A „sereges senkikkel” szembefordulva, félelmeinket legyőzve, „a világ fölött őrködő Rend”-be és egymásba kapaszkodva képesek leszünk eljutni a falurombolástól a vidék és az egész magyar társadalom újraélesztéséhez, az új, „nép-párti” állam megalapításához!

Jegyzetek

  • 1. Ángyán József: Rendszerváltó reménységektől a falurombolásig. In: Elárvult szabadság. Szerk.: Szőcs G.–Mészáros L., Harmadik évezred sorozat, Magyar Múzsa Könyvek, Kecskeméti Lapok, Kecskemét, 2008, 29–38. o.
  • 2. Ángyán József: A falurombolástól a vidék újraélesztéséig. In: Új államalapítás. Szerk.: Mészáros L.–Szőcs G., Harmadik évezred sorozat, Magyar Múzsa Könyvek, Kecskeméti Lapok, Kecskemét, 2009, 47–60. o.
  • 3. Fontos megjegyezni, hogy a tőkés társaságoknak kedvező agrárpolitika lakossági támogatottsága rendkívül alacsony, hiszen legfeljebb a tulajdonosaik, vezető alkalmazottaik (alig néhány ezer ember), esetleg bérmunkásaik egy része számítható ide. Ezzel szemben a családi gazdaságokat preferáló vidékpolitika mellett voksolók száma sok százezerre tehető. Határozottan észlelhető ugyanakkor, hogy a várható politikai változást sejtő nagyüzemi lobbi elkezdte kiépíteni a kapcsolatrendszerét az új hatalom felé, amelynek érvényre jutása beláthatatlan következményekkel járna a vidék gazdaságára és társadalmára.
  • 4. Az agrárgazdaság helyzetéről szóló 2008. évi, J/10528 sz. FVM-jelentés (Gráf József, Bp., 2009. szeptember, www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_adat?p_ckl=38&p_izon=10528) adatai alapján pl. míg az egyéni gazdaságok – az ún. nem fizetett önfoglalkoztatás, részfoglalkoztatás és a kiegészítő időszaki bérmunka teljes munkaidős foglalkoztatásra átszámított – munkaerő-lekötése, foglalkoztatási kapacitása 348 ezer fő volt, addig a megközelítőleg azonos nagyságú területen gazdálkodó, tőkés társasági formában működő nagybirtokok csupán 86 ezer fő bérmunkást foglalkoztattak. Ez az azonos területre vetített négyszeres foglalkoztatási kapacitás azt jelzi, hogy egyedül az egyéni/családi gazdálkodás általánossá tételével is a mezőgazdasági alaptevékenységben mintegy 262 ezer fővel – a jelenlegi 434 ezerről közel 696 ezer főre – növelhető lenne a foglalkoztatás, amely a jelenlegi arányok figyelembevételével 460 ezer fős önfoglalkoztatást és további 140 ezer fő bérmunkás alkalmazását jelenthetné. Ráadásul e kisebb mozaikokból építkező, rugalmasabb és színesebb gazdaságszerkezethez lényegesen többféle tevékenység – helyi kézművesség, feldolgozás, értékesítés, vendéglátás, vidéki (falusi, tanyasi, öko- és egészség-) turizmus stb. – társítható, mint a primitív gazdálkodási szerkezetű, tőkés nagybirtokhoz, ami tovább növelheti e vidéki munkahelyteremtő kapacitást. A válságkezelésben megmutatkozó különbségek is szembetűnőek, hiszen amíg a tőkés társaságok termeléscsökkentéssel, leépítéssel, addig a fenntartásban érdekelt egyéni/családi vállalkozások a termelés szerkezetének gazdagításával, a feldolgozottság növelésével, közvetlen értékesítéssel stb. reagálnak.
  • 5. György Lajos: Tud itt valaki megoldást? In: A természet romlása, a romlás természete. Szerk: Gadó György Pál, Föld Napja Alapítvány, Budapest, 2000, 191–207. o.
  • 6. Berry Wendell: Conserving Communities. Resurgence, No. 170, 1995 May–Jun, 6–11. o.
  • 7. Helena Norberg-Hodge: Helyi közösségek és a gazdasági hatalom. Magyar Szemle, VI. 9–10. sz., 1997, 59. o.
  • 8. E. F. Schumacher: Small is beautiful. Abacus, London, 1974, 176 o.
  • 9. Kindler József: A harmadik út gazdaságfilozófiája ma. KOVÁSZ, Budapest, 1. szám, 1997.
  • 10. Nagy Bálint: A magyar agrár- és vidékfejlesztés konzervatív értékrendű fejlesztési stratégiájának koncepciója. In: Magyar nemzetstratégia. Szerk.: Varga D. Gy., Magyar Konzervatív Alapítvány, Püski Kiadó, Budapest, 2008, 360–391. o.
  • 11. Tanka Endre: Az értékalapú földpolitika intézményi érvényesítése. In: Magyar nemzetstratégia. Szerk.: Varga D. Gy., Magyar Konzervatív Alapítvány, Püski Kiadó, Budapest, 2008, 393–433. o.
  • 12. Roszík Péter: Új Trianon a láthatáron? Magyar Hírlap, Budapest, 2009. 09. 13. www.magyarhirlap.hu/pp_hir_nyomtat.php?hir_id=1790
  • 13. Ausztriában 700 ezer hektár magyar földről tudják, hogy osztrák „tulajdonba” került, és vár magyar földhivatali bejegyzésre. Sőt más államok polgárai (angolok, skótok, írek, németek, hollandok, olaszok, franciák, arabok, izraeliek stb.) is „szereztek” földjeinkből. Így a becslések szerint – ha nem állítanák meg a folyamatot – mintegy egymillió hektár termőföld felett elveszítenénk az irányítást, a nemzeti szuverenitást, és a spekuláns tőke kezébe kerülne.
  • 14. Tanka Endre: A nemzeti megmaradás programja földügyben. A falu, XXIV. évfolyam., 3. sz., Budapest, 2009. ősz, (in press)
  • 15. Tanka Endre: Történelmi vázlat a magyar föld elsajátításáról. A falu, XXIII. évf. 4. sz., Budapest, 2008. tél, 33–45. o.
  • 16. Kurucz Mihály–Jójárt László: Földtörvény – üzemszabályozás. Barankovics István Alapítvány, Budapest, 2008.
  • 17. CSA: Community Supported Agriculture (a helyi közösség által támogatott mezőgazdaság): Amerikában, Japánban és Nyugat-Európában egyre jobban terjedő, részben a globalizáció helyi közösségeket és gazdaságot romboló hatásaira válaszoló, a fogyasztó számára a gazdálkodásba betekintést és részvételi lehetőséget, a gazda számára pedig biztos piacot, finanszírozást és jövedelmet biztosító – egyúttal a lánckereskedelem termelői árleszorító és fogyasztói árfelhajtó hatásait mérséklő – közös helyi érdekeltségi rendszer. Működő magyar példája: a Gödöllőn, a SZIE-KTI Babatvölgyi Ökológiai Modellközpontjában található Nyitott Kert Alapítvány Ökológiai Modellkertészete.
  • 18. Az időnként felhalmozódó mezőgazdasági termékek, többlet-élelmiszerkészletek egy részének szociális célokra való felhasználása több szempontból is fontos és mindenkinek hasznos, hosszú ideje működő EU-rendszer. Segítségével csökkenthetők a feleslegek, intervenciós raktárkészletek, munkát jelent a tagállam élelmiszer-feldolgozó iparának, és nem utolsósorban jelentős mennyiségű élelemhez jutnak az arra rászorulók. Magyarországnak reális esélye lenne arra, hogy ezen EU-program révén a piacon időlegesen vagy tartósan értékesíthetetlen többleteit, intervenciós készleteit évente mintegy 100–150 ezer tonna gabona-egyenértékkel csökkentse úgy, hogy ezzel egyúttal évente mintegy 3–4 milliárd Ft értékű élelmiszert oszt szét a rászorulók között. Ráadásul a program teljes költségét – beleértve az alapanyagok feldolgozásának, a termékek szállításának és szétosztásának költségeit is – az EU e célra rendelkezésre álló költségvetési keretei biztosítják. A program kedvező piacszabályozó, felesleglevezető, valamint szociális hatásain túl egyúttal többletmunkahelyeket is teremt, foglalkoztatást biztosít az abban érintett területeken. Sajnálatos, hogy Magyarország – szemben a többi újonnan csatlakozott országgal – ezzel a lehetőséggel eddig csak korlátozott mértékben – és elsősorban a parlamenti választások körüli időszakban! – élt.
  • 19. Bogár László: Válságok örvényeiben. In: Elárvult szabadság. Szerk.: Szőcs G.–Mészáros L., Harmadik évezred sorozat, Magyar Múzsa Könyvek, Kecskeméti Lapok, Kecskemét, 2008, 53–60. o.
  • 20. Bogár László: A nemzetstratégia társadalomgazdasági alapjai. In: Magyar nemzetstratégia. Szerk.: Varga D. Gy., Magyar Konzervatív Alapítvány, Püski Kiadó, Budapest, 2008, 231–260. o.
  • 21. Ehhez ma már a közösségek belső regeneráló erején túl külső segítségre, segítő szolgálatra, akkreditált fogyasztóvédelmi, közösségszervezési, környezet- és tájgazdálkodási képzésben részesített szakemberre is szükség lehet.
  • 22. Lippai Roland: Új alku híján megsemmisülhet Magyarország, az önvédelem minden eszköze megengedett. Interjú Bogár Lászlóval, MNO, 2009. 02. 24., www.mno.hu/portal/618021
© 2005 – 2020 Polgári Szemle Alapítvány