Immár lassan kilenc év is eltelt a polgári kormány otthonteremtési programjának meghirdetése óta. Ennyi idő már elégséges ahhoz, hogy megállapíthassuk: a program elérte célját, még ha utólag esetleg korrigálni lehetne is néhány részletét. Az új lakások építése ugyanis a program elindítását követően néhány év alatt megduplázódott, miközben megugrott a társadalom sokkal szélesebb rétegeit érintő használtlakásforgalom, s ugyancsak jelentősen nőtt a felújítások és a lakásbővítések száma is. Ennek az állításnak az igazságát tanulmányozhatjuk az 1. táblázaton is!

1. táblázat: A lakásváltoztatások alakulása 1999 és 2003 között (ezerben)

Nem kevésbé fontos volt az a tény, hogy a program hosszas előkészítés után, szakmai párbeszédet és szinte teljesnek mondható egyetértést követően, s a gazdaságtörténetben egyedülálló módon a megváltozott gazdaságpolitika egyéb lépéseivel összehangolva lett bevezetve.

Ám sajnálatos módon – a korábban tett ígéreteit durván megszegve – a 2002-ben hatalomba jutó szocialista-liberális kormány a program legfontosabb eszközeit lépésről lépésre tönkretette. Így a Széchenyi Terv részeként elindult kezdeményezés (talán egyedül a panelprogram kivételével, amely ugyanakkor igencsak megszenvedte a szocialisták folyamatosan változó politikai döntéseit és pénzelvonását) 2004-re lényegében elvesztette igazi erejét és komplexitását. Az állami segítséggel történő bérlakásépítés megszűnt, a támogatott lakáshitelezés az infláció felpörgetésével és a szocialista megszorító intézkedésekkel párhuzamosan jelentősen visszaszorult, mára pedig jószerivel jelentéktelenné vált.

Nem igaz azonban az a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szájából közelmúltban elhangzott állítás, mely szerint a polgári otthonteremtési program lenne kizárólagosan a bűnös a magyarországi megtakarításoknak az ezredfordulót követő jelentős csökkenéséért. Magyar Nemzeti Bank adatai szerint ugyanis a vizsgált időszakban (2000 januárjától 2008 szeptemberéig) a háztartások lakáshitelei 126 milliárdról 3504 milliárdra emelkedtek, tehát mintegy 28-szorosára gyarapodtak, addig ugyanezen időszak alatt a fogyasztási hitelei 130,1 milliárdról 3017,7 milliárdra nőttek, azaz több mint 23-szorosára emelkedtek. Kijelenthető, hogy az ezredfordulót követően általában nőtt a lakosság hitelfelvételi kedve. (Ennek okainak részletezésébe most nem kívánok belebocsátkozni.) Ráadásul jól ismert az a tény, hogy a támogatott forint alapú lakáshitelek 2003 után látványosan visszaszorultak, s az utóbbi években a nem támogatott – zömében deviza alapú – konstrukciók jelentették a lakáscélú hitelfelvételek mintegy 90%-át.

Mi akkor most a stratégiai teendő a lakáspolitikában? A megváltozott körülmények között melyek a legégetőbb gondok és problémák a jelen otthonteremtésében? Milyen eszközök és lehetőségek vannak egy nemzeti és elkötelezett kormány számára, hogy ezekre a kihívásokra választ adjon? – nos ezek a kérdések azok, amelyek megválaszolására tesz kísérletet a jelen tanulmány, melyet gondolatébresztőnek is szánunk.

...a legfajsúlyosabb problémának számító jelenség hazánkban a lakásmobilitás alacsony szintje.

Bár nehéz súlyozni, de a legtöbb embert érintő, ezért a legfajsúlyosabb problémának számító jelenség hazánkban a lakásmobilitás alacsony szintje. Ez egyrészt megnyilvánul abban, hogy az országon belül a munkahelyek vonzásának a lakhatási feltételek hiánya mellett az elköltözési szándék alacsony volta a legnagyobb gátló tényezője. Tudomásul kell venni ugyanakkor, hogy a Kádár-rendszer sok öröksége közül jó néhány még ma is elevenen él. Az egyik ilyen történelmi jellegzetesség, hogy miután a szocializmus éveiben az emberek tömegesen nem rendelkezhettek saját lakással (kivéve a falvakat, ahol azonban az életszínvonal nem felelt meg a városi szintnek), így a családok a rendszerváltást követően a fejlett országokban tapasztaltnál sokkal inkább ragaszkodtak a saját ingatlan megszerzéséhez, illetve megtartásához. Ezt is használta ki a kilencvenes években az állam, amikor először a kormány, majd azt követően az önkormányzat is gyorsan továbbadta a nagyon komoly felújítást igénylő lakásait. Így állt elő az a helyzet, hogy a megfelelő jövedelemmel csak ritkán rendelkező embereknek tömegesen lettek gondjai a drasztikusan megemelkedő rezsiköltségekkel és az azzal párhuzamosan jelentkező felújítási kötelezettségekkel.

A mobilitási lehetőségeket nagyban gátolta a lelki tényezők mellett az a tény, hogy az állam drasztikusan növelte az illetékelvonások arányát a lakáseladások esetében. Ráadásul úgy tette ezt, hogy kihasználta az infláció sunyi természetét. Már a kilencvenes évek közepén ugyanis a 2 és a 6%-os két illetékkulcs közötti értékhatár 4 millió forint volt. Ez az összeghatár azóta sem változott. Így egy akkoriban átlagosnak tekinthető 4 milliós vételárú lakásnál az állami elvonás 2% – azaz 80 ezer forint – volt, addig ma egy átlagosnak vélt 12 milliós ingatlannál ez majdnem 5%. (Hiszen 4 millióig 80 ezer, a fölött pedig a 6%-os mérték miatt még plusz 480 ezer az elvonás mértéke, amely így összesen 560 ezer forintot tesz ki.) Bár a Fidesz képviselőjeként többször is beadtam az értékhatár emelésére vonatkozó módosítást, az a szocialisták ellenállása miatt minden esetben meghiúsult.

A mobilitás alacsony szintjét a szokások és a magas költözési költségek mellett fontos megemlíteni a bérlakások hiányát is. (No és nem elhanyagolható súllyal esik latba az az adottság is, hogy a lakásárak tekintetében ordítóak a különbségek egy elhagyatottabb falu és egy megyeközpont, vagy egy távoli vidéki kisváros és a főváros között.) Ez utóbbi jelenség önmagában is súlyos probléma, hiszen a fejlett nyugati országokban sokszorosa a bérlakások aránya a magyar adatokhoz képest. Magyarország ezen összehasonlításban az Unión belül Ciprussal holtversenyben az utolsó helyen áll egyszámjegyű százalékkal. A bérlakások hiányát legegyszerűbben építéssel lehet növelni. Lehet azonban a magántulajdonú lakások bérlakássá konvertálódásával, a piaci forgalomban kiadott bérlakások legálissá tételével, illetve a jelenleg üresen álló lakások ilyen irányú hasznosításának ösztönzésével is. Ám ezen változáshoz leginkább nem szankciókra és hatósági fellépésekre, hanem világos és hatásos ösztönzőkre, illetve segítségnyújtásra lenne szükség.

...szinte reménytelen egy pályakezdő fiatalnak az otthonteremtése.

A lakásmobilitás alacsony szintje és a bérlakásállomány kívánatosnál kisebb részaránya mellett a legnagyobb gondnak a fiatalok lakáshoz jutásának nehézségeit látom. Ezért is rendkívül káros és egyoldalú a szocialisták körében felmerült ötlet, az úgynevezett „szocpol”-nak a megszüntetése. Annál is inkább így van ez, mert az első lakáshoz jutásban az eddigieknél is erőteljesebb támogatásra lenne szüksége a mai mostoha viszonyok között az életét elkezdő fiataloknak. Ma hazánkban ugyanis – hacsak nem tehetősek a szülők – szinte reménytelen egy pályakezdő fiatalnak az otthonteremtése. Ezért vagy egyszeri támogatásra, vagy pedig egy jelentősebb illetékkedvezmény mellett más egyéb eszközöket is igénybe vevő komplexebb segítségre lenne szükség a fiatalok lakáshoz jutásának könnyítése érdekében. Szakmai vitákban felmerült egy olyan adókedvezmény-javaslat is, amely a fiatalok személyi jövedelemadójában hozna könnyítést, egyúttal ösztönözve őket a bérlakások fokozottabb igénybevételére. A fiatalok lakáshoz jutását elősegíteni kívánó szocialista „Fészekrakó-program” mára viszont egyértelműen megbukott, miközben a növekvő munkanélküliség mellett a fiatalok jövedelemszerzési lehetőségei is komolyan szűkültek.

Nemcsak a lakásszerzés, hanem a lakások megtartása is nagyon komoly problémát jelent a mai Magyarországon. Immár meghaladja ugyanis a félmilliót(!) – s egyre nő – azon esetek száma, ahol is az utóbbi időkben felvett jelzáloghitelek adósai a türelmi időt jóval meghaladóan tartoznak a pénzintézeteknek. Márpedig ez egy olyan ketyegő bomba, amelyet időben hatástalanítani kellene, különben robbanni fog. Családok tízezreinek a feje felől veszik el a fedelet – sok esetben úgy, hogy nem lesz hová költözniük. Erre a legjobb gyógymód egy átfogó gazdaságpolitikai váltás lenne. Ennek azonban a jelen körülmények között még nincsenek meg a politikai feltételei. Ezért is szükséges, hogy bekövetkezzen egy előrehozott választás, s megalakuljon egy új, más szemléletű polgári kormány.

A lakástámogatások ugyanis – ellentétben a közvélekedéssel – nem növekvő, hanem csökkenő pályán vannak. Nemcsak reálértékben, hanem nominálisan is. S hazánk ráadásul nem is élenjáró a lakástámogatások arányát illetően az uniós összehasonlításokat szemlélve. Míg a fejlett országokban az állami lakástámogatási kiadások a GDP 0,8%-tól mintegy 2,3%-ig terjednek, addig hazánkban ez a mérték a 2005-ös évben – amikor a legmagasabb volt ez az arány – sem érte el a másfél százalékot. Az elmúlt időszak hazai tendenciáit jól érzékelteti a 2. táblázat. (Az adatok között még nem szereplő 2007-es évben a nominális stagnálás és a GDP-arányos csökkenés tovább folytatódott.)

Hát még akkor mekkora mozgástér lenne, ha hasonlóan a polgári kormány Széchenyi Tervében szerepelt otthonteremtési programjához, egy új lakáspolitika megfelelő szakmai előkészítéssel és konszenzussal, valamint egy új gazdaságpolitikai programba ágyazottan jelenne meg. Hiszen az otthonteremtésnek nemcsak közvetlen áldásai, hanem számos járulékos multiplikátor- hatása is van: gondolok itt a munkahelyteremtésre (fontos leszögezni, hogy ezen belül is a képzetlenebb emberek számára jelent ez tömeges munkahelyteremtést), a hazai kis- és középvállalkozások megerősödésére, a gazdasági növekedésre. Ám mindezekről jelenleg még csak jövő időben beszélhetünk. Ma viszont sokkal inkább azzal kell szembesülnünk, hogy ellentétben az ezredforduló időszakával – a multiplikátor-folyamatok öngerjesztően nem a pozitív irányba, hanem éppen hogy fékezően hatnak. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a lakásépítésre szánt támogatások csökkenése hatványozottan visszahat az építőipari létszámra és a GDP csökkenésére. Ezért ma az építkezés, a hosszú távú programok mellett az erőfeszítéseinket jelentősen le fogja kötni a válságkezelés, a negatív folyamatok megállítása.

Mi, polgári gondolkodású emberek azt hiszem, hogy okkal és joggal lehetünk büszkék az ezredforduló idején bevezetett otthonteremtési programunkra. Az eltelt szűk évtizedben ez a program emberek millióit hozta kedvezőbb helyzet, miközben a gazdasági hatásai is pozitívak voltak. Ám mára a helyzet alaposan megváltozott, s tovább kell lépni. Új kihívásokra új válaszok kellenek. Rajtunk múlik, hogy ezeket az akadályokat sikerrel vegyük majd. Ennek az alkotó munkának az egyik fontos terepe a meggyőződésem szerint az otthonteremtés lesz!

2. táblázat: LAKÁSKIADÁSOK (millió forintban!)