A Baross Gábor Nemzeti Gazdaságpártoló Társaság a 2008. október 2-i ülésén Aszódi Attila egyetemi tanár, Felsmann Balázs korábbi szakállamtitkár, Barótfy István egyetemi tanár, Kaderják Péter intézetigazgató vitaindító előadása és számos szakértői hozzászólás összegzése alapján megállapította, hogy az energetika ügyében hazánk súlyos és nehéz stratégiai döntések előtt áll. 1. Magyarország energia ellátása túlzott...
Talán a világon egyedül csak a franciák képesek arra, hogy a tudomány, az egyetemi és felsőfokú oktatás és a tudományos ismeretterjesztés szempontjait egy-egy könyvben úgy ötvözzék, hogy a végeredmény ne váljon érthetetlenné a laikusok vagy banálissá a szakmabeliek számára. Magyarországon azonban ez a hagyomány nagyon kevéssé van jelen, és igen ritka az, hogy e három szempont egy-egy könyvben egyszerre tudjon megjelenni – nálunk a tudományos szakkönyv, az egyetemi tankönyv és a sajnálatosan egyre ritkább tudományos ismeretterjesztés általában igen élesen elkülönül egymástól.
„Merjünk nagyok lenni!” – zárta a szerző előszavát (és a könyvet) 2008 augusztusában a magyar gazdaság és társadalom válságközeli állapotában, a világválság ajtajában. A Matolcsy György írásaiban tudatosan, már-már konok meggyőződéssel visszavisszatérő Széchenyi-idézet többféle üzenetet is jelent.
A globalizáció számos előnnyel jár, többek között azzal kecsegteti a kevésbé fejlett országokat, hogy egészséges export vezérelte növekedést generál, bővítve a külkereskedelemben eladható termékek és szolgáltatások körét és mennyiségét, valamint lehetővé teszi új ötletek, technológiák intézményi megoldások adaptálását. Ugyanakkor a globalizáció számos negatív következménynyel is jár, amelyek hatására egyre növekszik az elégedetlenség a terjedésével szemben.
Azt a véleményt olvastam valahol, hogy egyes politikusok úgy állítják össze nézeteiket, ahogyan a szupermarketben vásárolnak: egyszerűen begyűjtik a divatos, jól reklámozott nézeteket, eszméket, aztán egy ideig viselik ezeket. Ha kimentek a divatból, újat vesznek. Az MDF, és sokan mások is úgy gondolják, jellemzője a nagy pártoknak, hogy egyszerűen azt mondják, amit a potenciális szavazóik az adott pillanatban hallani szeretnének. Ez a populizmus, „katyvasz”. Sok szavazó is így gondolhatja, ezek reakciójának eredménye Ausztriában a Szabadságpárt, Olaszországban a Lega Nord vagy Németországban Lafotaine és Gysi pártja.
Amióta világszerte felismerték, hogy nem dúskálhatunk tovább az energiában, az energiaellátás állandóan napirenden lévő, sőt divatos témává vált. Divatossága arról ismerhető fel, hogy mindenki energetikai szakértővé lépett elő, akár a futballban. Akiknek viszont az energetikával kapcsolatos felelős döntéseket kellene meghozniuk, azok nem rendelkeznek energetikai szakképzettséggel, illetve felkészültséggel. Ez a hazai állapotokra különösen, de az EU-ra is érvényes.
Immár lassan kilenc év is eltelt a polgári kormány otthonteremtési programjának meghirdetése óta. Ennyi idő már elégséges ahhoz, hogy megállapíthassuk: a program elérte célját, még ha utólag esetleg korrigálni lehetne is néhány részletét. Az új lakások építése ugyanis a program elindítását követően néhány év alatt megduplázódott, miközben megugrott a társadalom sokkal szélesebb rétegeit érintő használtlakásforgalom, s ugyancsak jelentősen nőtt a felújítások és a lakásbővítések száma is.
Így függ össze a kettős elszabadult elvárás. Nincs más út, mint az alapos önvizsgálat. Meg kell gondolnunk, vajon az egyéni önzésre alapozott világ minden morális kontroll nélkül képes lesz-e piaci önszabályozásra? Vajon az állami szabályozás erősítéséhez milyen morális feltételek szükségesek? Felülemelkednek- e személyes érdekeiken a közszolgák? Vajon a demokratikusan választott intézmények nem odázzák-e el a szükséges intézkedéseket, a választói preferenciák foglyaiként? Szükségszerű-e súlyos válságnak bekövetkeznie ahhoz, hogy a politikai vezetők reformlépéseket tegyenek? Mekkora válságnak kell ahhoz jelentkeznie, hogy a közszféra vezetői felvállalják a népszerűtlen lépéseket akkor is, ha a demokratikus választásokon ezért a közvélemény előtt népszerűségüket vesztve, kiesnek a hatalomból? Vajon ez a hatalomvesztés az adott időszakban meghozott, vagy inkább a korábban meg nem hozott intézkedések miatt jelentkezik-e? Lehet-e úgy vezetni egy országot, mint egy kapitalista vállalatot? Hová vezet a válság sújtotta társadalom keserű indulata: a kiút megtalálását segítő intézkedésekhez, vagy a demokratikus intézményekben való végletes csalódáshoz?
A 20. század második felében működő közgazdászok kizártnak tartották, hogy a nagy válsághoz hasonló méretű és mértékű válság még egyszer előforduljon. A probléma az, hogy a 21. század nagy válsága egészen más körülmények közt, másfajta anomáliákkal, és más szimptómáktól kísérve köszönthet ránk. Ha ez megtörténik, olyan korba érkezünk, melyben a korábbi válaszok érvényüket vesztik, s a recesszió és válság fogalma is új értelmezésre szorul.
„Először is igen szükséges dolog volna, hogyha általános rendelettel útját állnánk a német nemzetnél a ruházkodással való roppant fényűzésnek, aminek következtében oly sok nemes és gazdag nép szegényedik el. Hiszen, mint más országoknak, adott az Isten nekünk is elég gyapjút és szőrt, lent és mindazt, ami bármely rendnek illendő, tisztességes ruházkodására valóban egészen alkalmas, úgy, hogy semmi szükség arra, hogy oly rengeteg sok kincset pazaroljunk el és dobjunk ki selyemért, bársonyért, avagy szövetért és más egyéb külföldi árukért. … Hasonlóképpen szükséges volna, hogy a fűszerfélékre kevesebbet költsünk, mert ez is egyike a mi nagy bajainknak; a német tartományokból sok pénz megy ki arra. Hiszen Isten jóvoltából több, és oly pompás és jó enni- és innivaló terem nálunk, mint sehol más országban. De a legnagyobb csapás a német nemzeten bizonyára az uzsorás hitel. Ha ez nem volna, egynémelyik a maga selymét, bársonyát, aranyszövetét, fűszerét és mindenféle drágaságát meg sem is vehetné. Alig száz éve, hogy dívik, és már csaknem minden fejedelmet, alapítványt, intézetet, várost, nemest és örökséget szegénységbe, nyomorba és pusztulásba döntött; ha még száz évig fennmarad, úgy Németországnak egy fillére nem leszen, úgy előbb-utóbb egymást kell felfalnunk.”
A pénzügyi, világgazdasági válságot érintően az elmúlt hónapokban számos érdekes, értékes újságcikk, elemzés jelent meg a napi sajtótól kezdve a szakmai irodalmon át politikai, társadalmi elemzésekig bezárólag. Mindezek ellenére a válság kialakulásának okait, történeti lefolyását, várható következményeinek áttekintését segítő, a szélesebb közvéleménynek szóló összefoglaló elemzésekkel eddig nemigen találkozhattunk. Ez több szempontból is érthető. Egyrészt a válság közepette szinte minden állítást, véleményt pillanatok alatt felülírhat az élet, másrészt a feladatot ugyancsak nehézzé teszi, hogyan lehet komoly pénzügyi ismereteket feltételező elemzéseket közérthető, olvasható formában megfogalmazni.
Dr. Botos Balázs főszerkesztő ismertetője