Van más út is!

RÓZSÁS TAMÁS, Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet. (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

Sokszínű kapitalizmus

A rendszerváltás óta eltelt évek alatt megtapasztalhattuk, hogy a szabad piacgazdaság mennyivel több választási lehetőséget kínál szükségleteink kielégítésére, legyen szó akár mindennapi élelmiszerekről, tartós fogyasztási cikkekről, vagy éppen a szabadidőnk eltöltéséről. A választék sokszor zavarba ejtő és olyankor hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy valamikor nem volt miből választanunk, sőt egy-egy árucikkhez csak várakozás és utánajárás után jutottunk hozzá, esetleg csak külföldön. Ugyanez a helyzet a jövőnket, jólétünket, az ország gazdasági fejlődését szolgáló gazdaságpolitika alakításában, a gazdaságpolitikai útválasztásban is. Vannak, akik a múlttal riogatva, és egyben a múltat visszaidézve kijelentik, hogy csak egy lehetséges út, egyetlen követhető megoldás van, és erre hivatkozva próbálják szűk érdekcsoportok érdekeit szolgáló döntéseiket ránk kényszeríteni, ugyanúgy, mint régen. A valódi szabadság azonban a közösségi döntések, a követhető gazdasági modellek és gazdaságpolitikák tekintetében is ugyanolyan sokszínű, mint a hétköznapi döntéseinkben. Emellett természetesen ugyanúgy figyelembe kell venni a jelenlegi helyzetünkből fakadó körülményeket is, függetlenül attól, hogy saját vagy mások döntései juttattak bennünket – a magyar gazdaságot – ebbe a helyzetbe, de a fontos az, hogy szemben a diktatúrákkal, egy demokratikus piacgazdaságban nem csak egy lehetséges megoldás létezik. Márpedig ha van több megoldás, a gazdaságpolitika döntéshozóinak illendő azokat mérlegelni, és az emberek számára legjobb megoldást választani, vagy kialakítani.

A kormány az elmúlt két évben folyamatosan hangoztatta, hogy nincs más út, mint a megszorításokkal társított adóemelés. Eközben mit sem törődött azzal, hogy az emberek elégedetlensége mellett a gazdaság és a jólét legfontosabb mutatói – munkanélküliség, infláció, gazdasági növekedés, vagy épp az egészségünk – jelentősen romlottak, tehát az egyetlen lehetségesként megjelölt út valójában zsákutca, ahonnan előbb vissza kell fordulni, majd meg kell keresni a valóban helyes utat.

A választási lehetőségek azonosításán túl egy másik ok, amiért érdemes a lehetséges gazdasági modelleket megismerni az, hogy ezek nem minden eleme társítható más modellek más elemeivel káros következmények nélkül, illetve nem minden modell követhető módosítások nélkül minden kiinduló helyzetből. Ma a kormány elsősorban az angolszász gazdasági modell egyes elemeit igyekszik reformintézkedésként átvenni anélkül, hogy az erre a modellre jellemző alacsony adószintet is lemásolná, illetve az angolszász modell fejlett piaci intézményrendszerét reprodukálni tudná. Nem mellékes ebből a szempontból az sem, hogy Magyarország történelmi fejlődése eltér az angolszász hagyományokat követő országoktól, a magyar lakosság nagyrészt éppen a rendszerváltás előtti szocialista kísérlet miatt nem rendelkezik azzal a gazdasági tapasztalattal, ismeretanyaggal, amely az angolszász modell sikeres hazai adaptálásához egyéb, jelenleg szintén nem teljesülő feltételek megléte esetén szükséges lenne.

Az angolszász modell azonban, bár kétségkívül az egyik legfontosabb, mégsem az egyetlen piacgazdasági modell, amelyet fejlett és szabad gazdaságokban megtalálunk. Az eltérő fejlődési utat bejáró gazdaságok eltérő gazdasági modelleket alakítottak ki, amelyek részben az adott gazdaság környezetéhez, részben annak kultúrájához, hagyományaihoz alkalmazkodtak. Ennek megfelelően a gazdaság intézményrendszere, és főképp az állam gazdasági szerepe, azaz az állam és a magánszektor egymáshoz való viszonyulása alapján többféle tipikus gazdasági berendezkedést, gazdasági modellt különböztethetünk meg a fejlett piacgazdaságú országok között is. A modellek közti különbségtételben a piac és az állam viszonyán túl fontos különbségképző tényező lehet még a pénzpiacok és a vállalkozások szerkezete, a vállalatok tulajdonlása, a gazdaság nyitottsága, az adott ország jogrendje, és az adott országra jellemző kultúra is. Ezek alapján a legfontosabb szabad piacgazdaságon alapuló gazdasági modellek az angolszász modell, a kontinentális Európa szociális piacgazdasági modelljei, a délkeletázsiai, a latin-amerikai, a közép-ázsiai és az arab modell. Ezek közül Magyarország földrajzi helyzete, valamint kulturális és gazdasági kötődései miatt is elsősorban az angolszász és az európai szociális piacgazdasági modellek lényegesek a magyar gazdaság fejlődése és jövőképe szempontjából.

Az angolszász modell az Egyesült Államokra, Ausztráliára, Kanadára, Nagy-Britanniára és Írországra jellemző. Az európai szociális piacgazdasági modell a kontinentális Európa fejlett országaira jellemző. Ezen a csoporton belül a hasonlóságok ellenére több irányzat is megkülönböztethető. Gazdasági súlya alapján fő irányzatnak a német szociális piacgazdasági modellt tekinthetjük. Ehhez tartozik Németország mellett Ausztria, Svájc és Franciaország is, bár utóbbin a mediterrán országokra jellemző dél-európai irányzat vonásai is megfigyelhetők. A dél-európai modellt Európa mediterrán országai követik Görögországtól Portugáliáig, az egyes országok gazdaságpolitikai megközelítésében kisebb-nagyobb eltérésekkel. Végül sajátos vonások jellemzik az európai modellen belül a skandináv országokat, amennyiben ezekre egyik oldalról a kontinentális Európán belül is magas adószint, másik oldalról az angolszász modellre jellemző gazdasági szabadság jellemző.

Azt, hogy a különböző gazdasági modellek között nem állítható fel egyértelmű rangsor sem az életszínvonal és életminőség javításában való hatékonyságuk, sem a piacgazdaság szabadsága szempontjából, az alábbi táblázat adataiból is láthatjuk.

1. táblázat: A legfejlettebb és a legszabadabb gazdaságú országok és gazdasági modelljük1

1. táblázat: A legfejlettebb és a legszabadabb gazdaságú országok és gazdasági modelljük<sup>1</sup>

Magyarország számára történelmünk, hagyományaink, gazdasági kötődéseink és földrajzi helyzetünk alapján leginkább az európai szociális piacgazdasági modell és az angolszász modell fontosak, ezért a fejezet további szakaszaiban ezeket tárgyaljuk részletesebben. A két modell közül az európai szociális piacgazdasági modell, azon belül különösen a német típus, fontosságát az adja, hogy a közvetlen közelségünkben lévő fejlett országokra ez a modell jellemző, illetve később látni fogjuk, hogy ez felel meg leginkább Magyarország hagyományainak és jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzetének is. Az angolszász modell emellett azért fontos, mert leginkább ezt a modellt tekinthetjük a szabad piacgazdaságon alapuló kapitalista gazdaság legtisztább formájának, aminek köszönhetően gazdasági szakértők gyakran ebben a modellben keresik a gazdaság fejlesztését segítő mintákat és megoldásokat.

Mint később látni fogjuk, az angolszász modell egyik oldalról ugyan valóban gyakran a gazdaságilag leghatékonyabb megoldásokat nyújtja, az ezek működéséhez szükséges előfeltételek azonban nem minden gazdaságban állnak rendelkezésre, illetve ezek a megoldások más környezetben nem vezetnek azonos eredményre, sőt meggondolatlanul átvéve a gazdaságban és a társadalomban komoly károkat is okozhatnak. Gazdaságfejlesztési szempontból kevésbé fontos, de szemléletes példa, ha végiggondoljuk, hogy mihez vezetne az Egyesült Államok fegyvertartási szabályainak magyarországi átvétele. Hosszú távon talán még növekedhetne is közbiztonságunk ezzel a megoldással, azonban az út, amin odáig eljuthatnánk, várhatóan túlságosan költségessé tenné a közbiztonság ilyen módon történő javítását.

A számunkra két legfontosabb modell közötti hasonlóságok és különbségek jobb megértése érdekében, a következőkben tekintsük át részletesebben e modellek legfontosabb jellemző vonásait.

Az angolszász modell

Egy 1755-ben tartott előadásában Adam Smith az adók és a gazdasági növekedés összefüggéséről így nyilatkozott: „Kevés egyéb szükséges ahhoz, hogy egy államot a bőség legmagasabb fokára juttassa a legalacsonyabb barbárságból, mint béke, könnyű adók és megfelelő igazságszolgáltatás: minden más a dolgok természetes folyásából létrejön.”2

Ez a megközelítés azóta is érvényes az angolszász gazdasági modellt követő gazdaságokra, amelyek fő jellemzője, hogy az állami szabályozással és újraelosztással szemben széles körben a piac szabályozó mechanizmusait részesítik előnyben.

Az állam más modellekénél kisebb gazdasági szerepét Magyarországgal és néhány európai országgal összehasonlítva az 1. ábra mutatja be.

1. ábra. A Heritage Foundation GDP-arányos összes állami kiadás alapján számított mutatója az állam gazdasági súlyának mérésére. A mutató értéke 0 és 100 közötti, a nagyobb érték az állam kisebb súlyát és a magángazdaság nagyobb mozgásterét jelenti3

1. ábra. A Heritage Foundation GDP-arányos összes állami kiadás alapján számított mutatója az állam gazdasági súlyának mérésére. A mutató értéke 0 és 100 közötti, a nagyobb érték az állam kisebb súlyát és a magángazdaság nagyobb mozgásterét jelenti<sup>3</sup>

Az ábrán a Heritage Foundation az állami kiadások GDP-hez viszonyított arányán alapuló mutatója látható. A mutató értéke annál nagyobb, minél alacsonyabb terhet jelentenek az állami kiadások az adott ország gazdasága számára. Az ábrán látható, hogy az angolszász modellt követő országokban az állam általában kevesebb terhet ró a gazdaságra. Látható azonban az is, hogy nincs éles határ a két csoport között, és például Svájc mutatója magasabb az angolszász modellt követő országok többségénél, míg az Egyesült Királyság mutatója az általában magas adószinttel jellemzett skandináv modellt követő Norvégiánál kedvezőtlenebb.

Az angolszász modell másik fő jellemzője a pénzpiacok és a bankszektor magas fejlettsége és szabadsága. A világ legfejlettebb pénzpiaca is egy angolszász modellt követő országban, az Egyesült Államokban található, ahol 2005 közepén 7549 bank és takarékintézmény működött. Az Enron és néhány más nagyvállalat könyvelési botrányait követően a befektetők védelmére szolgáló, 2002-ben bevezetett Sarbanes-Oxley törvényt leszámítva a szabályozás prudens, célratörő, a nemzetközi ajánlásoknak megfelel, a hazai és külföldi tulajdonú intézményekre azonos szabályok vonatkoznak.4

Az angolszász modellt követő európai országok közül az Egyesült Királyság a világ harmadik legnagyobb pénzügyi szektorával büszkélkedhet. Az Egyesült Királyságban 2006 márciusában 252 külföldi ellenőrzésű és 75 brit bank működött, a központi jegybank pedig a kamatokat közvetlen piaci intervencióval szabályozza. A brit pénzpiacokon számos az iszlám előírásoknak is megfelelő pénzügyi és befektetési szolgáltatás is megtalálható.5

Írországban 2002-től szintén nincs állami tulajdonú bank, az ország pénzpiacán pedig számos külföldi bank és hitelintézet is működik.

Kanada, amely az angolszász modell és a szociális piacgazdasági modell – különösen annak skandináv ága – között más szempontból is egyfajta átmenetet képvisel, már több korlátozással él pénzpiacain. A nagybankok egyesülése nem megengedett és nagybankok nem vásárolhatnak nagy biztosító társaságokat. Van az országnak állami tulajdonú bankja is, az Üzletfejlesztési Bank (Business Development Bank), amely kis- és középvállalkozásoknak biztosít forrásokat.

Az angolszász gazdasági modellre hagyományosan jellemző a nyitottság, a külkereskedelem szabadsága is, ezt azonban az európai szociális piacgazdasági modellel összehasonlításban sem az egyes országok vámtarifa-középértékei, sem a Heritage Foundation vagy a Fraser Institute külkereskedés szabadságát mérő indexei nem igazolják egyértelműen vissza.6 Ennek egyik oka az Európai Unió égisze alatt zajló integrációs folyamat, amely nem csak a tagországok közötti kereskedelemre, de a tagországok más országokkal folytatott kereskedelmére is pozitívan hatott, ahogy arra az Európai Unióhoz nem csatlakozott Norvégia példája is rámutat. Norvégia esetében a vámtarifa középértéke 2005-ben 8,6 százalék volt, szemben a tagországokra egységesen jellemző 2,7 százalékos értékkel, a Fraser Institute 2007. évi gazdasági szabadságra vonatkozó felmérésében pedig Európa fejlett gazdaságai között jelentősen alacsony értékkel szerepel.

Szintén nem mutatható ki jelentős eltérés az egyes gazdaságok nyitottságát illetően az export és az import GDP-hez viszonyított aránya alapján sem, mert ezeket az értékeket a gazdaságok mérete és földrajzi adottságai nagymértékben befolyásolják. A kisméretű Írország például 73,9 százalékos 2005. évi GDP-hez viszonyított exportarányával magas értéket képvisel, míg az Egyesült Államok exportja ugyanabban az évben csupán a GDP 9,9 százaléka volt. Értékét tekintve azonban az Egyesült Államok 1303,1 milliárd dolláros értéke messze meghaladta Írország összesen 220,5 milliárd dolláros GDP-értékét is.

A gazdasági modellekre jellemző eltérések hátterében alapvetően kulturális és értékrendbeli különbségek és az eltérő történelmi múlt állnak. Kulturális szempontból hasznos segítséget meríthetünk az egyes országok jellemző kulturális eltéréseiről Hofstede kulturális dimenzió indexeire támaszkodva. Hofstede az országokra jellemző kultúrákat úgy teszi könnyebben összehasonlíthatóvá, hogy azok jellemzőit öt dimenzió mentén méri. Ezek közül az angolszász modellt követő országok és az európai szociális piacgazdasági modellt követő országok között az individualizmus indexében látható egyértelmű, bár nem nagy különbség, amennyiben az angolszász országok az európai kultúrkör más országainál individualistábbaknak mutatkoznak. A további dimenziók mentén a különbségek a skandináv országok és a kontinentális európai országok között nagyobbak vagy legalább akkorák, mint az angolszász országok és a kontinentális európai országok között.7

A gazdasági modell szempontjából az angolszász országokra jellemző magasabb individualizmus érték jelentősége abban áll, hogy egyik oldalról az angolszász országok lakói érzékenyebbek az őket terhelő adók emelkedésére, másik oldalról jobban tolerálják az alacsonyabb állami szerepvállalásból fakadó élethelyzeteket, mint például az egészségbiztosítás ideiglenes hiánya egy munkahelyváltással kapcsolatban.

Az angolszász és az európai szociális piacgazdasági modellek közti, értékrendbeli és intézmény-rendszerbeli eltérések, legalábbis részben, a két országcsoport történelme, gazdaságtörténete közti eltérésekben rejlik. Ebben nem kevés szerepe volt az Amerika felfedezését követő gyarmatosításnak is, amely Anglia esetében gyorsította, Franciaország, és különösen Spanyolország és Portugália esetében pedig visszafogta a gazdasági és polgári fejlődést. Az északabbra fekvő angol gyarmatok ugyanis éghajlatuk miatt jobban igényelték a gazdasági szabadságot és fejlesztést, mint a délebbre fekvő spanyol és portugál gyarmatok. Ahogy Adam Smithnél is olvashatjuk: „A cukor és a dohány ültetése fedezi a rabszolgákkal való művelés költségeit. A gabonatermesztés, úgy tűnik, a mai időkben, nem.”8

...az angolszász és a kontinentális jogrend eltérő fejlődése.

A történelmi fejlődés szempontjából különösen szembetűnő lehet, és az intézményrendszer fejlődésére talán a legközvetlenebb módon hat, az angolszász és a kontinentális jogrend eltérő fejlődése. Míg a kontinentális európai országok jogrendje a római jogon alapuló kodifikált rendszer, az angolszász országok jogrendje precedens alapú. A kettő között a gazdaság szempontjából fontos különbséget az a szemléletbeli különbség jelenti, hogy a kontinentális jogrend esetében a jog hivatott formálni a társadalmat, az angolszász jogrendben pedig a társadalom a jogot. Ez a szemlélet az optimális jogot inkább a természeti törvényekhez hasonló, felfedezendő rendszernek tekinti, mintsem megalkotandó rendszernek.

A különbségek persze nem élesek, de visszahatnak a tulajdonról alkotott felfogásunkra is, aminek okait az eltérő történelmi fejlődési útban fedezhetjük fel. Az eltérések kulcsa a feudalizmusból a kapitalizmusba történő átmenetbeni elsőbbségben keresendő. Míg eleinte a szabadságjogok fejlődése nagyjából párhuzamosan történt, hiszen az uralkodó jogait korlátozó, a nemesség jogait garantáló Magna Carta Angliában 1215-ben, a hasonló célú Aranybulla Magyarországon 1222-ben került kiadásra, az angol polgári forradalom meghatározó hatással volt a kontinentális Európa fejlődésére is.

Angliában a forradalom az uralkodó jogainak alulról jövő korlátozásával végződött. Ezt elkerülendő a kontinentális európai uralkodók igyekeztek felülről kialakítani saját alkotmányos jogrendjüket. Ennek megfelelően az angolszász jogrend alulról épül, a kontinentális pedig felülről rendelődik el, aminek következményeként az öngondoskodást – és az állam visszaszorítását – az angolszász országokban, az állami újraelosztást a kontinentális Európában fogadják el könnyebben.

A kisebb állami szerepvállalás és a piac általában hatékonyabb, gyorsabban reagáló szabályozási mechanizmusainak köszönhetően az angolszász modell a szociális piacgazdasági modellnél jobban alkalmazkodik a világgazdasági változásokhoz, összességében hatékonyabb. Ahogy azt Hayek fogalmazza, minél többet tervez az állam, annál nehezebbé válik a tervezés az egyén számára.9 Ennek a hatékonyságnak azonban az egyén számára ára van a döntéseivel vállalt nagyobb kockázat formájában, hasonlóan a tőzsdén nagyobb hozamot ígérő befektetések nagyobb kockázatához. Ha az egyén ezzel a kockázattal tisztában van, képes felmérni döntéseinek lehetséges gazdasági következményeit, akkor egyrészt jobban fel tud készülni egy esetleges veszteségre, másrész könnyebben viseli azt és kezdi újra vállalkozása vagy karrierje építését. Ilyen körülmények közt a nagyobb nyereség lehetősége és a veszteség elkerülésének szándéka egyaránt ösztönzőleg hat a piac szereplőire.

A kockázat azonban azt is jelenti, hogy valaki a legnagyobb körültekintés és a valóban kemény munka ellenére is kedvezőtlen helyzetbe kerül, amit azonban a piac nem képes megfelelően kezelni abból a szempontból, hogy nem tesz különbséget aszerint, hogy ki hogyan jutott kedvezőtlen helyzetbe. Az öngondoskodás ilyenkor rendszerint a külső segítség teljes vagy részleges hiányát jelenti, ami az angolszász modell legfontosabb hátránya.

Erősödik ez a negatív hatás, ha az angolszász modellt olyan társadalomra próbáljuk ráerőltetni, ahol az angolszász országokra jellemző gazdasági ismeretek és tapasztalat, vállalkozási hagyományok a lakosságra nem jellemzőek. Márpedig az angolszász országokkal összehasonlítva ez a különbség megfigyelhető a nyugat-európai országok lakossága esetében is, és még inkább jellemző a rendszerváltó országok lakosságára, bár köztük és Nyugat- Európa között a különbség az idő előrehaladtával csökken.

A magyar gazdaságpolitika számára ez azt jelenti, hogy vonzó tulajdonságai ellenére óvatosnak kell lenni az angolszász modell feltétlen követésében, hiszen közvetlen gazdaságföldrajzi környezetünk, történelmi múltunk és hagyományaink jó része Magyarországot erre kevésbé teszi alkalmassá.

Az európai szociális piacgazdasági modell

A magyar hagyományokhoz, múltunkhoz, közvetlen környezetünkhöz és adottságaink jó részéhez az angolszász modellnél jobban illeszkedik az európai szociális piacgazdaság modellje. Mielőtt azonban ennek ismertetését, illetve az angolszász modellhez viszonyított különbségeket megkezdenénk, fontos megjegyezni, hogy a két modell közötti alapvető különbségek valójában nem akkora jelentőségűek, mint amekkorát gyakran tulajdonítunk nekik.

Az angolszász országok mai gazdasági gondolkodására számos német nyelvterületen élő vagy onnan származó közgazdász volt nagy hatással. Közéjük tartoznak az osztrák közgazdasági iskola olyan neves alakjai, mint Ludwig E. von Mises vagy Friedrich A. Hayek. Másik oldalról, az állam gazdasági szabályozó szerepe mellett talán legnagyobb hatással érvelő közgazdász a brit John Maynard Keynes volt.

Közös az angolszász és az európai szociális piacgazdasági modellt követő országok között az is, hogy második világháborút követően mindegyikük a keynesi irányvonalat követte, állami tulajdonú nemzeti vállalatokat alapított és kiterjesztette az állam szabályozó szerepét, majd az 1980-as évektől kezdve fokozatosan liberalizálni kezdett az állam szerepvállalásának párhuzamos visszaszorításával és a piaci mechanizmusok térnyerésével akár a szabályozásban is.10

Ezzel együtt az európai szociális piacgazdasági modellre az angolszász modellhez viszonyítva nagyobb állami szerepvállalás és kiterjedtebb társadalmi szolidaritás jellemző, amely azonban sokkal inkább konzervatív, mint szocialista típusú, hiszen nem jár a piaci szereplők gazdasági tevékenységének központi, állami tervezésével. A nagyobb állami szerepvállalás egyik oldalról azt jelenti, hogy tendenciaszerűen a közszolgáltatások és a szociális ellátások rendszere a szociális piacgazdasági modellt követő országokban kiterjedtebb, mint az angolszász országokban, másik oldalról az állam kiadásainak GDPhez viszonyított aránya, és ezzel párhuzamosan az adóelvonási szint, magasabb az angolszász országokénál, ahogy ez a 2. ábrán látható.

2. ábra. Az állami kiadások GDP-hez viszonyított arányának alakulása néhány európai országban 1996 és 2006 között11

2. ábra. Az állami kiadások GDP-hez viszonyított arányának alakulása néhány európai országban 1996 és 2006 között<sup>11</sup>

Az ábrán látható, hogy az angolszász modellt követő Egyesült Királyság és Írország állami kiadásainak szintje jelentősen alacsonyabb a kontinentális Európa országainál. Magyarország állami kiadásainak szintje szociális piacgazdasági modellt követő országokéhoz közelít, míg Lengyelország és a Cseh Köztársaság átmenetet képez a két csoport között. Szintén látható, hogy a különbségek a kontinentális európai országok közt is jelentősek, bár a skandináv országok állami kiadási szintjeinek csökkenésével a csoportba tartozó országok kiadási szintjei közeledtek egymáshoz.

A szociális piacgazdasági modellt követő országok pénzügyi rendszere szintén szabályozottabb, kiterjedtebb állami ellenőrzés alatt működik, mint az angolszász országok esetében. Ezt a Heritage Foundation pénzügyi szabadságra vonatkozó, a 3. ábrán bemutatott indexértékei is jelzik.

3. ábra. A Heritage Foundation pénzügyi szabadság mutatója a pénzügyi rendszer kormányzattól való függetlensége mértékének mérésére. A mutató értéke 0 és 100 közötti, a nagyobb érték a kormányzat kisebb befolyását és a pénzügyi rendszer nagyobb függetlenségét jelenti12

3. ábra. A Heritage Foundation pénzügyi szabadság mutatója a pénzügyi rendszer kormányzattól való függetlensége mértékének mérésére. A mutató értéke 0 és 100 közötti, a nagyobb érték a kormányzat kisebb befolyását és a pénzügyi rendszer nagyobb függetlenségét jelenti<sup>12</sup>

Megfigyelhetjük, hogy a pénzügyi rendszer függetlensége leginkább Finnország és Svédország esetében biztosított, de a többi skandináv országra is igaz, hogy ezen a téren élen járnak a kontinentális európai országok között. Nagyobb az állam befolyása a pénzügyi szektorra Németországban és Olaszországban, illetve kisebb mértékben Ausztriában és Franciaországban is. Olaszországban három jelentősebb bank van ma is állami ellenőrzés alatt, a szabályozók és a tiltások nehezítik a működést, és jóváhagyás kell a pénzintézetek feletti ellenőrzés megszerzéséhez. Olaszországé a világ negyedik legnagyobb biztosítási piaca, ugyanakkor tőkepiaca fejlesztésre szorul.13

Németország pénzügyi rendszere korszerű és fejlett, a köztulajdonú bankok forráshoz jutását könnyítő állami bankgaranciák rendszerét azonban csak 2005 közepén szüntették meg. Emellett az Európán kívüli bankoknak engedélyre van üzletágak vagy leányvállalatok alapítására.14

Magyarország és a közép-kelet-európai országok pénzügyi rendszereinek szabadsága a Heritage Foundation adatai alapján nagyjából megfelel Németország vagy Ausztria szintjének.

A gazdaság nyitottságát tekintve a közismert sztereotípiák szerint az angolszász országok nyitottabbak, a kontinentális európai országok hozzájuk viszonyítva inkább protekcionisták. Ez a feltevés azonban az európai integráció erősödésével mára megdőlni látszik. A gazdaság nyitottságának két jellemző mutatóját, a GDP-hez viszonyított export és import arányát, valamint a Fraser Institute gazdasági szabadságra vonatkozó éves jelentésében közölt, a külkereskedelem szabadságát mérő indexét a 4. ábra mutatja be.

4. ábra. Az export és import GDP-hez viszonyított aránya és a külkereskedelem szabadságának indexe néhány európai és angolszász ország esetében15

4. ábra. Az export és import GDP-hez viszonyított aránya és a külkereskedelem szabadságának indexe néhány európai és angolszász ország esetében<sup>15</sup>

Az ábrán látható, hogy az export és import arányát tekintve az Egyesült Államok messze elmarad az e mutató alapján zárkózottnak látszó Franciaországtól és Olaszországtól is. Az Egyesült Államok exportja azonban így is több mint kétszerese Franciaország és közel háromszorosa Olaszország exportjának, illetve majdnem hatszorosa a legnyitottabbnak látszó Írország teljes éves GDP-jének. Tehát mivel az Egyesült Államok gazdasága önmagában közel akkora, mint az ábrán szereplő összes többi országé együttvéve, az export és import aránya nem a legalkalmasabb mutató a nyitottság kifejezésére.

Pontosabb képet adhat a Fraser Institute több külkereskedelemre vonatkozó gazdasági mutatót magába foglaló külkereskedelmi szabadság indexe, amelynek alapján az Egyesült Államok már a nyitottabb országok közt foglal helyet. Ez az index sem mutat azonban az angolszász országok és a szociális piacgazdasági modellt követő országok között egyértelmű különbséget, hiszen Németország vagy Finnország indexértékei nagyjából azonosak az Egyesült Királyság vagy Írország értékeivel. A két országcsoport közötti különbség tehát a külkereskedelem terén láthatóan nem létezik.

A két országcsoport közötti különbség... a külkereskedelem terén... nem létezik.

Azzal együtt, hogy az állami szerepvállalás mértékében az európai szociális piacgazdasági modellt és az angolszász modellt követő országok közt érzékelhető különbség van, az európai szociális piacgazdasági modellt követő országok közötti különbségek egy-egy részterületen gyakran ugyanolyan jelentősek, mint a két országcsoport közötti különbségek. Miközben tehát egy szociális piacgazdasági modellt követő ország esetében az állami kiadások aránya magasabb, annak szerkezete ezen országok csoportján belül is jelentősen eltér egymástól. Erre mutat példát az egyes országok szociális juttatásokra fordított kiadásainak az összes állami kiadáshoz viszonyított arányát bemutató 5. ábra. Az ábrán összehasonlításként Magyarország és néhány közép-kelet-európai ország adata is szerepel.

5. ábra. A szociális juttatások aránya az összes állami kiadásból néhány európai országban16

5. ábra. A szociális juttatások aránya az összes állami kiadásból néhány európai országban<sup>16</sup>

Az ábrán szereplő két angolszász ország esetében a szociális juttatások aránya láthatóan alacsonyabb, azonban a szociális piacgazdasági modellt követő országok között is jelentős különbségek mutatkoznak. Különösen érdekes lehet, hogy az ábrán szereplő országok közül az állami kiadások GDP-hez viszonyított arányában 2006-ban 55,5 százalékkal vezető Svédországban a szociális juttatások állami kiadásokon belüli aránya a szociális piacgazdasági modellt követő országok közül 35,3 százalékkal a legalacsonyabb. Ez az érték közelebb áll az Egyesült Királyság 29,0 százalékos, vagy Írország 28,7 százalékos értékéhez, mint Németország 56,9 százalékos, vagy akár Franciaország 43,9 százalékos értékéhez. Magyarország esetében a szociális kiadások állami kiadásokon belüli aránya 2006-ban 35,5 százalék volt, ez a szociális piacgazdasági modellt követő országok közt az alacsony értékek közé tartozik. Ennek megfelelően tehát Magyarország gazdasága számára valószínűleg valójában nem a szociális kiadások mértéke jelent terhet, hanem azok nem megfelelő felhasználása. A skandináv országokban az állami források felhasználásában a hangsúly a foglalkoztatás támogatásán van azzal, hogy ezek az országok fejlesztik közoktatásukat, befektetnek a felnőttoktatásba, és többet fordítanak olyan, a munkavállalókat segítő megoldásokra, mint például az oktatás és nevelés mellett a dolgozó szülők gyermekeinek felügyeletét is segítő óvodák és iskolák fenntartása.17 Ezzel szemben Magyarországon a Gyurcsány-kormány iskolákat zárt be, visszaszorítani törekszik a közoktatást és felsőoktatást, és a szűkös forrásokból inkább az otthoni nyomorgást, mint a foglalkoztatás révén történő felemelkedést támogatja.

A szociális piacgazdasági modellhez tartozó országok közti különbségek rávilágítanak a modell hátrányaira is. Egyik oldalról a kiterjedtebb állami gondoskodás szükséges lehet, ha ezt az adott ország történelmi, társadalmi és gazdasági viszonyai indokolják. Másik oldalról azonban az állam a magángazdaságtól vonja el az erőforrásokat működéséhez is, az általa nyújtott közszolgáltatásokhoz és támogatásokhoz is. Ez azt jelenti, hogy míg adott ország esetében az állam gazdasági és társadalmi szerepvállalása szükséges lehet, a rosszul felhasznált erőforrások mégis inkább csak terhet jelentenek a gazdaság számára. A szociális piacgazdasági modell követése tehát a kormányzat részéről az angolszász modellt követő országokénál megfontoltabb és körültekintőbb gazdaságpolitikai tervezést igényel éppen azért, mert az állam többet költ és ehhez többet von el a lakosságtól és a vállalkozásoktól. Ha ezt az erőforrást egy kormány nem átgondolt fejlesztésekre fordítja, nem az ország jövőjébe fekteti be, a szociális piacgazdasági modell követése nem éri el a célját, nem valósítja meg annak potenciális előnyeit.

A modell magyarországi alkalmazhatósága szempontjából ez azt jelenti, hogy míg a szociális piacgazdasági modell önmagában közelebb áll Magyarország hagyományaihoz, társadalmi és gazdasági helyzetéhez, az egyes intézkedések esetében a józan mérlegelésre ennek a modellnek az alkalmazása során is szükség van. Éppúgy kockázatos például egy holland egészségügyi modellt változatlanul és vakon átvenni, mint egy brit vagy amerikai rendszert.

A modellek tanulsága Magyarország számára

Ha egyik modell sem ad közvetlenül és azonnal átvehető, kész megoldásokat a magyar gazdaságpolitika számára, akkor felmerül a kérdés, hogy hol találhatunk ilyen megoldásokat, hová fordulhatunk használható példákért, tapasztalatokért? A válasz egyszerű: mindkét modell szolgál számos hasznos példával és tapasztalattal akár a követhető és követendő megoldásokra, akár azok ellenkezőjére. A jó gazdaságpolitikához azonban, akár csak a geometriához, nem vezet királyi út.18 A máshol bevált megoldások, tapasztalatok megfelelő értékelése érdekében érdemes áttekinteni Magyarország gazdasági modellválasztás szempontjából lényeges jellemzőit.

...a szociális piacgazdasági modell látszik alkalmasabbnak Magyarország számára.

Az állam és a piac viszonyát tekintve Magyarország egyértelműen a szociális piacgazdasági modellhez áll közelebb. Az állam összes bevétele 2006-ban a GDP 43,7 százalékát, összes kiadása a GDP 53,0 százalékát tette ki.19 Miközben ezzel az állam mérete a magyar gazdaság legnagyobb gyengéjévé vált,20 az államháztartás 9,2 százalékos hiánya21 alapján az állam méretének radikális, egy angolszász modellnek megfelelő szintre történő csökkenése a közeljövőben nem lehet reális várakozás.

A magyar pénzügyi intézményrendszer fejlettsége jó, a tőkepiacok fejlettek és szabad részvételt biztosítanak a külföldi befektetőknek. A banktőke több, mint 80 százalékát külföldi befektetők adják. Másik oldalról az állam tulajdonosként még mindig megjelenik a bankszektorban, és a pénzügyi intézményrendszer még nem biztosít minden szolgáltatást. Ezzel együtt azonban Magyarország Heritage Foundation által közölt pénzügyi szabadság indexe megfelel a fejlett európai országokénak, sőt Németországét és Olaszországét meg is haladja, bár alatta marad az angolszász országok és a skandináv országok magasabb értékeinek.

A gazdaság nyitottságát tekintve a magyar export és import GDP-hez viszonyított aránya (65,4% és 66,8%) közelíti Írországét (73,9% és 62,4%), illetve meghaladja Ausztriáét (51,5% és 47%). A Fraser Institute külkereskedelem szabadságára vonatkozó indexe alapján22 szintén az európai élmezőnyhöz tartozunk, ahogy azonban azt korábban láttuk, a gazdaság nyitottsága már nem feltétlenül jellemző nagyobb mértékben az angolszász országokra sem, mint a szociális piacgazdasági modellt követő országokra.

A lakosság gazdaságról, államról alkotott képe, gazdasági ismeretei és nézetei alapján szintén a szociális piacgazdasági modell látszik alkalmasabbnak Magyarország számára. Ez nyilvánvalóan összefügg a kiterjedt állami szerepvállalással és a szocialista múlttal, ahogy arra Hofstede Magyarországra jellemző kulturális dimenzió indexeinek más országokkal való összehasonlítása is következtetni enged. Írországra, az Egyesült Államokra, Magyarországra, Ausztriára és a Cseh Köztársaságra a kulturális dimenzió indexek értékeit a 6. ábra mutatja be.

6. ábra. A Hofstede-féle kulturális dimenzió indexek értékei Írország, az Egyesült Államok, Magyarország, Ausztria és a Cseh Köztársaság esetében23

6. ábra. A Hofstede-féle kulturális dimenzió indexek értékei Írország, az Egyesült Államok, Magyarország, Ausztria és a Cseh Köztársaság esetében<sup>23</sup>

Az ábrán szembetűnő, hogy Magyarország individualizmus értéke magas, sokkal közelebb áll az angolszász kultúrákra jellemző értékhez, mint a kontinentális európai értékekhez. A magyar lakosságot tehát nem az önállóságra való kevesebb hajlandóság teszi kevéssé alkalmassá az angolszász gazdasági modell követésére, mint az állam mérete és az ebből fakadó egyéb tényezők. Szembetűnő még az ábrán, hogy a férfiasság és a bizonytalanság kerülés indexei szintén magasak Magyarország esetében.24 Hofstede szerint ez az index egyfajta rámenősségi vagy versengési hajlandóságra utaló magatartást takar. Felfoghatjuk ezt úgy is, hogy a magyar emberek tudatában vannak saját sorsukért való felelősségüknek (individualizmus indexe), és akarnak is tenni annak javításáért (férfiasság indexe). Ennek a két említett index által sugallt vállalkozós szellemnek ellentmondani látszik a bizonytalanság kerülési index magas értéke. Hofstede szerint ez a dimenzió a társadalom szabályozottságát méri, hiszen a bizonytalanságot kevésbé toleráló társadalmak igyekeznek részletesebben és alaposabban szabályozni hétköznapi életüket. Ezt figyelembe véve ez az érték arra utal, hogy Magyarországot nem a lakosság hozzáállása, gondolkodásmódja akadályozza elsősorban a versenyképesség javításában, hanem a túlszabályozó és a túlterjeszkedő állam, amely ugyanakkor akadályozza a lakosságot abban is, hogy a változásokra vagy a „rosszabb időkre” tartalékot képezzen.

Ez a túlszabályozó, túlterjeszkedő állam vezetett tehát oda, hogy az egyébként önálló és cselekedni kész magyar lakosság és munkaerő elveszítette versenyképességét. Ennek megfelelően egy adócsökkentésen, munkahelyteremtésen és vállalkozásfejlesztésen alapuló gazdaságpolitika Magyarországon éppúgy nem jelenti és nem igényli a szociális piacgazdaság értékeivel való szakítást, mint ahogy nem ezt jelentette Közép-Kelet-Európa más országaiban sem. Közép-Kelet-Európa országai ma ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint az Európai Unió régi tagjai: öregedő társadalom, a feltörekvő ázsiai országok részéről erősödő verseny egy globalizálódó világban, magas munkanélküliség. Míg egyik oldalról a közép-keleteurópai bérek a versenyben előnyt jelentenek, másik oldalról a problémák a közép-kelet-európai gazdaságokban súlyosabbak, az erőforrások pedig szűkösebbek. Az adócsökkentés és az egykulcsos adó tehát nem luxus, hanem szükségszerűség, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a közép-kelet- európai országok eltérő adózási szerkezete miatt az adóelvonás szintje így is a kontinentális Európa magas, és nem az angolszász országok alacsonyabb értékeit közelítik.25

Közép-Kelet-Európa utóbbi néhány évben Magyarországénál sikeresebb, gyorsabban fejlődő gazdaságainak és Magyarország visszaesésének tanulsága, hogy Magyarországnak is meg kell találnia a sajátosan rá jellemző, gazdaságához, értékrendjéhez legjobban illeszkedő fejlődési utat és gazdaságpolitikát.

Ahogy arról már a kulturális dimenziók bemutatásánál szó volt, a magyar társadalmat különleges értékrend jellemzi. Értékrendünk közelebb áll az angolszász értékrendhez, mint a nyugat-európaihoz, de vannak más kultúrkörökkel, köztük a közép-európai és ázsiai értékrenddel közös vonásai is.26 Nem az értékrend, hanem a közelmúlt történelmi múltja akadályoz tehát bennünket ma is a versenyképes stratégia követésében. A szocialista tervgazdaság eltörölte a korábban Magyarországon is létező gazdasági és vállalkozási kultúrát, felélte a lakosság vállalkozásra és tőkeképzésre alkalmas, a háború után amúgy is csekély tartalékait, és helyébe a hazugság és az állami diktátumok kultúráját ültette. Nem különbözik sokban ettől a Gyurcsány-kormány elmúlt négy éve sem. A lakosság tartalékai ugyanúgy megsemmisülnek, a hazugsággal az öszödi beszéd óta kérkedni lehet, a reformként beharangozott változtatások pedig éppen a társadalom megkerülése és a diktátum jelleg miatt voltak céljaikban is, kivitelezésükben is elhibázottak.

Ígéretekkel és méregdrága kommunikációs kampányokkal könnyű volt becsalogatni a magyar társadalmat egy látszólag az angolszász szabadságon és versenyképességen alapuló út vak követésébe, mára azonban bizonyítottá vált, hogy erre sem a lakosság, sem a jelenlegi kormány nem volt felkészülve. Ennek megfelelően Magyarországnak ma olyan fejlődési utat és gazdaságpolitikát kell követnie, amely nem csak az erősen individualista magyar értékrendnek, de a társadalom jelenlegi helyzetének is megfelel.

Az individualizmus és az önálló egyéni kiútkeresés egyik hajtómotorja éppen az állammal, a kormány megoldásaival való elégedetlenség. Nem volt ez másképp a gyarmati időkben a mai Egyesült Államokban és az angol polgári forradalom idején Angliában sem, az értékrendben megfigyelhető rokonság tehát nem véletlen. Ami azonban a magyar társadalom alacsony foglalkoztatottsági aránnyal, magas munkanélküliséggel, kormányzati presztízsprojekteken megnövekedett túlköltekezéssel és a régió legmagasabb adóival küzd, addig nem lehet magára hagyva rákényszeríteni az amerikai egészségügyi és oktatási rendszert. Idézzük fel: az angolszász modell alapvető jellemzője, hogy adózási szintje lényegesen alacsonyabb a miénknél, tehát az állam először is nem veszi el azt, amit később nem nyújt.

Ha a magyar szabadságvággyal összeegyeztethető, a globális verseny követelményeit is kielégítő, az angolszász modellhez a mai Magyarországnál közelebb álló jövőképet tűzünk ki célul, akkor is figyelembe kell venni a meglévő adottságainkat. Ennek megfelelően nincs tehát itt az ideje a szociális piacgazdasági modell elvetésének. Éppen ellenkezőleg: előbb azt kell átalakítanunk úgy, hogy az ország erőforrásait a munkaerő és a gazdaság versenyképességének fokozásába fektessük. Számos jó példát kínálnak erre a skandináv országok és a közelmúltban sikeres gazdasági reformokat végrehajtó közép-kelet-európai országok gazdaságai. A sokak által jól ismert viccnek megfelelően tehát a leggyorsabb segítség az, ha mindenekelőtt a gőzt a sípokról a kerekekre irányítjuk.

Erre a meglévő források ésszerűbb felhasználásával is számos lehetőség van például az oktatás, különösen a nyelvismeret, természet- és műszaki tudományok és a gazdasági ismeretek oktatása erősítésével, a hazai kis- és középvállalkozások ösztönzésével, a munka és a fogyasztás adóterheinek csökkentésével, aminek fedezetét éppen az ezáltal csökkenő szociális kiadási igény teremti meg. Szintén sokat lehet megtakarítani az ésszerű energiapolitikán, az egyoldalú energiafüggőség csökkentésén, vagy az egészségügyhöz való józanabb közelítésen is. Gondoljuk meg például, hogy valódi megtakarítást jelent-e a társadalom számára, ha a megfelelő ellátás hiányában valaki kiesik az aktív munkavállalói körből, függetlenül attól, hogy az illető jogosulttá válik-e valamilyen támogatásra vagy sem. Megfelelő gazdaságpolitikával Magyarország hasznot húzhat a most inkább terhet jelentő emelkedő élelmiszerárakból is, és ez az államnak egyetlen fillérjébe sem kerül, ha az adminisztratív terhek és az adóterhek csökkentésével javítja a hazai vállalkozások alkalmazkodóképességét.

Összességében elmondhatjuk tehát, hogy a ma Magyarország számára a kiutat és felemelkedést kínáló polgári gazdaságpolitika nem szocialista csak azért, mert nem a szociális eredmények lerombolásával, hanem a gazdaság felépítésével akar egyensúlyt teremteni. A foglalkoztatás vonzóbbá tételével, a versenyképesség javításával, az alkalmazkodókészség és az európai integráció erősítésével Magyarország számára ismét megnyílik a lehetőség a régió élvonalába történő felzárkózásra. Magyarország megérdemli ezt a lehetőséget, amelyet nem a valóban rászorulókról való gondoskodás, hanem a diktatórikus múltat idéző kormányzati ultimátumok, emelkedő adóterhek és a gazdasági hozzá nem értést elkendőzni hivatott kommunikációs kampányok zártak el előle.

Irodalomjegyzék

Jegyzetek

  • 1. Az adatok forrásai: Gwartney, Lawson 2007, Holmes et al. 2008, és World Bank 2007.
  • 2. Powell 2000, 247. o.
  • 3. Holmes et al. 2008.
  • 4. Holmes et al. 2008, 386. o.
  • 5. Holmes et. al. 2008, 384. o.
  • 6. Holmes et al. 2008, Gwartney, Lawson 2007.
  • 7. Hofstede 2008.
  • 8. Smith 2000, 418. o.
  • 9. Hayek 1994, 84. o.
  • 10. Yergin 1999.
  • 11. Adatok forrása: European Communities 2007.
  • 12. Holmes et al. 2008.
  • 13. Holmes et al. 2008, 224. o.
  • 14. Holmes et al. 2008, 224. o.
  • 15. Az export és import arányra vonatkozó adatok forrása: OECD 2007. A külkereskedelem szabadságára vonatkozó index értékek forrása: Gwartney, Lawson 2007.
  • 16. Az adatok forrása: European Communities 2007.
  • 17. Rogerson 2007.
  • 18. Az ókori görög matematikus, Euklidész válaszolta I. Ptolemaiosz király kérdésére, hogy miként lehetne könnyen elsajátítani a geometriát: „A geometriához nem vezet királyi út. Munka nélkül nincs kenyér, sem geometria.” Euklidész találó mondását Sain Márton idézi Nincs királyi út! című matematikatörténeti könyvében (Gondolat Kiadó, Budapest, 1986, 147. o).
  • 19. European Communities 2007.
  • 20. Holmes et al. 2008, 207. o.
  • 21. European Communities 2007.
  • 22. Gwartney, Lawson 2007.
  • 23. Hofstede 2008.
  • 24. Az alacsony vagy magas index értékek önmagukban nem jelentenek jobb vagy rosszabb minőséget sem kulturálisan, sem gazdasági szempontból. Az indexek értéke utalhat azonban arra, hogy egyik vagy másik gazdasági modell követése közelebb áll a magyar gondolkodásmódhoz, mint más modelleké.
  • 25. Barysch 2005.
  • 26. Matolcsy 2007.
Katinka Barysch: East versus West? The European economic and social model after enlargement. Centre for European Reform, London, 2005.
European Communities: Government Finance Statistics Summary Tables Data 1996–2006. Eurostat Statistical Books. Office for Official Publications of the European Communities, Luxembourg, 2007.
James Gwartney, Robert Lawson: Economic Freedom of the World 2007 Annual Report. The Fraser Institute, Vancouver, 2007.
F. A. Hayek: The Road to Serfdom. 50. jubileumi kiad. The University of Chicago Press, Chicago, 1994.
Geert Hofstede: Geert Hofstede Cultural Dimensions. ITIM International, 2008. Elérhető online: www.geert-hofstede.com/hofstede_dimensions.php (Hozzáférés: 2008. március 5.)
Kim R. Holmes, Edwin J. Feulner, Mary Anastasia O’Grady: 2008 Index of Economic Freedom. The Heritage Foundation, Washington D.C., 2008.
Matolcsy György: Értékrend és politikai stratégia. Polgári Szemle, 2007/12. OECD in Figures. 2007 Edition. Organization Economic Co-operation and Development, Párizs, 2007.
Jim Powell: The Triumph of Liberty. A 2000-Year History, Told through the Lives of Freedom’s Greatest Champions. The Free Press, New York, 2000.
Richard Rogerson: Taxation and Market Work: Is Scandinavia an Outlier? Working Paper 12890. National Bureau of Economic Research, Cambridge, Massachusett, 2007.
Adam Smith: The Wealth of Nations. Random House, New York, 2000.
World Development Indicators Database. The World Bank, Washington, D.C., 2007. siteresources.worldbank.org/DATASTATISTICS/Resources/GNIPC.pdf, 2008. április 8.
Daniel Yergin, Stanislaw Joseph: The Commanding Heights: The Battle between Government and the Marketplace that is Remaking the Modern World. Simon & Schuster, New York, 1999.