Logo

A tartalomból

Miért megy a magyar gazdaság már évek óta rossz irányba – teszi fel a kérdést első cikkünk szerzője, Matolcsy György. Válasza egyértelmű: hibás „térképet”, azaz gazdaságpolitikát követnek mindazok, akik ma kormányoznak. Arról a neoliberális gazdaságpolitikáról van szó, amelynek bírálatát tíz pontban foglalja össze a tanulmány.

A gazdaságpolitika áll annak a cikksorozatnak a középpontjában is, amelynek indító írását közöljük e számunkban. Gondolkodásra ösztönző kérdéseket tesz fel, nem titkolva, hogy az eddigi utat – hasonlóan Matolcsy Györgyhöz – zsákutcának tekinti. A szerző annak a „rendhagyó” közgazdasági műhelynek a tagja, amelyről Műhely rovatunkban olvashatnak.

Egy „társadalmi vakfolt”-ot jelentő témáról, a fogyatékossággal élő emberek helyzetéről szól Lovászy László írása. Egyértelműen bizonyítja, hogy sem Európában, sem hazánkban nem kap megfelelő hangsúlyt az emberek egyre nagyobb hányadát érintő gond, s a jogalkotás szintjétől messze elmarad e jogok érvényesülése. Ráadásul hazánkban a fogyatékossági politika is – sok más témához hasonlóan – a négyéves választási ciklusok áldozatává vált.

Az egyetemek, főiskolák számának ritkítását célzó kormányzati elképzeléseket bírálja Prugberger Tamás cikke. Az intézkedéseket nemcsak alkotmányellenesnek, hanem egyes – elsősorban egyébként is hátrányos helyzetben levő – térségek felzárkózását tovább nehezítő lépésnek is tekinti.

Polgármesteri interjúsorozatunkban ezúttal Budapest I. kerületének és egy alföldi kisvárosnak, Mórahalomnak vezetői válaszolnak kérdéseinkre. Az eltérő nagyságrendek, az eltérő feltételek ellenére Dr. Nagy Gábor Tamás és Nógrádi Zoltán egybehangzóan vallják: az önkormányzatok tevékenysége nem szűkülhet le a kötelező feladatok ellátására, jóllehet e feladatok ellátásának forrásai sem mindig biztosítottak.

Műhely rovatunk első írása a nemzetközi és az utóbbi években Magyarországon is nagy figyelmet kapott gazdaságfejlesztési lehetőség, a klaszterek szerepével, helyzetével foglalkozik. Roncz Judit áttekinti az Európai Unió és hazánk „klaszteresedésének” jellemzőit, felhívva a figyelmet ezen hálózati forma előnyeire és reális lehetőségeire is.

Rovatunkban bemutatkozik a Szabadlovas Közgazdász Egyesület, amelynek célja a modern közgazdaságtani látásmód és érvelés elterjesztése a közbeszédben és a közgondolkodásban.

Lapszemlénk gazdag kínálatából néhány gazdaságpolitikai témájú írás ismertetésére hívnám fel a figyelmet: az új francia elnök gazdasági elképzeléseit vagy a német gazdaság erősödését taglaló cikkeket egyaránt érdemes elolvasni.

Dr. Botos Balázs

főszerkesztő

© 2005 – 2024 Polgári Szemle Alapítvány