Életminőség – boldogság – stratégiai tervezés

KOVÁCS BALÁZS okl. közgazdász, köztisztviselő, egyetemi oktató. (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

Bevezető, kiindulópont

Vajon „mennyivel járul hozzá az emberiség boldogságához az óriási költséggel négy év alatt kifejlesztett piramis alakú teafilter?” – tette fel ironikus kérdését a The Economist1 egyik közelmúltban megjelent számának vezércikkírója. (…) „Az Ön véleménye szerint a kormányok valóban az emberek boldogságát leginkább befolyásoló dolgokat mérik, amely alapján döntéseiket hozzák?”2 – tudakolja egy széleskörű társadalmi vita részeként kidolgozott 14 pontos kérdőívében az angol konzervatív párt az Egyesült Királyság polgárainak véleményét. (…) „A BBC egyik közvélemény-kutatása szerint a lakosság 81 százaléka annak örülne, ha a kormány célja az lenne, hogy inkább boldoggá, mintsem vagyonossá tegye az embereket.”3 (…) „Kínában egy új gazdasági mutatószámot alakítanak ki: az életkörülményeket, a környezet állapotát és a béreket egyaránt számításba vevő úgynevezett boldogságindexet.”4 (…)

A híradásokból, tudósításokból imént kiragadott példák sora hosszan folytatható lenne, amelyek mind arra utalnak, hogy a közpolitikát formáló kormányzatok kezdik felismerni: a „munkahelyeket teremtünk”, „dzsidipit növelünk”, „autópályákat építünk” címszavak köré épített gazdaság- és társadalompolitika tartalékai kifulladni látszanak. Egyre többen érzik, hogy a polgárok elégedettségének eléréséhez, s szavazatainak elnyeréséhez a jövőben másra is szükség lesz, mint eddig. De miben is áll ez a más?

E kérdés megválaszolásához sokan az életminőség, a boldogság fogalmát hívják segítségül, s próbálják az évszázadok óta ismert gondolatok és eszmék XXI. századunkra való újraértelmezésével a kivezető utat megtalálni. Azt a kivezető utat, amely az emberek életminőségén keresztül szemléli a világ történéseit, s e szempontból különbözteti meg a jót a rossztól. Azt a kivezető utat, amely a „közjó” megvalósításáért felelős kormányokat az életminőség-központú gazdaság- és társadalompolitika megvalósítása irányába vezeti. Erre a kivezető útra rátalálni legalább olyan nehéz, mint végigmenni rajta. Ahol már felismerték, hogy a közpolitika-formálás centrumában az életminőség javításának kell állnia, még ott is csak gyerekcipőben járnak a részletek kidolgozásában, például annak megvalósításában, hogy miként lehet az életminőséget mérni, s hogyan lehet a mérési eredmények alapján célkitűzéseket, terveket megfogalmazni.

Az elmúlt években Magyarországon is fokozatosan nőtt az érdeklődés az életminőség vizsgálata iránt, s az életminőség-központú tervezés gondolata már a hazai közigazgatásban is fel-felbukkanni látszik. Elég csak arra gondolnunk, hogy a 2004–2006 közötti időszakra készült első Nemzeti Fejlesztési Tervünk célpiramisának csúcsán a „hazai lakosság életminőségének javítása” kitűzés szerepelt. Az életminőséggel kapcsolatos kérdések aktualitását a hazai közéletben jól szemlélteti, hogy jelen cikk kéziratának lezárásakor indítja útjára a nagyobbik ellenzéki párt vitasorozatának újabb állomását, amelyben az életünk minőségét befolyásoló kérdéseket járhatják körül az erre fogékony érdeklődök.

Ebben a rövid tanulmányban megpróbálom bemutatni az előbbiekben divatos jelenségként emlegetett életminőség fogalmat, s a köré épült teóriákat. Ezt követően elsősorban a hazai, illetve a nemzetközi szakirodalom segítségével vázolom az életminőség mérésére kidolgozott módszereket és eljárásokat. A tanulmány második részében pedig – vitaindító szándékkal – rátérek a hazai közigazgatáson belül kidolgozás alatt lévő újszerű indikátor, a turizmus specifikus életminőség-index (angol betűszóval: TRQLindex) bemutatására. Úgy gondolom, hogy az itt bemutatásra kerülő eljárás a későbbiekben mintául szolgálhat az ország valamennyi lakója életminőségének vizsgálatára alkalmas komplex mutató megalkotásához, s az életminőség- központú hazai fejlesztéspolitika megalapozásához.

E helyen szeretném a figyelmet felhívni arra, hogy a téma iránt érdeklődők számára különösen izgalmas olvasmány Sebestyén Tibor 2005-ben készített kézirata, amelynek rövidített változatát korábban a Polgári Szemle is közölte (Sebestyén 2005a). Jelen írásban is gyakran utalok Sebestyén Tibor tanulmányában megfogalmazott megállapításokra. Az elméleti és gyakorlati teóriák bemutatása előtt szükségesnek érzem még megemlíteni, hogy a külföldi életminőség-skálák és mérési módszerek megismertetésében és elterjesztésében, valamint a hazai kutatói munkacsoportok közötti információk és tapasztalatok cseréjének segítésében a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársai járnak az élen. Az intézet „Életminőség Kutató Munkacsoport” tagjai Kopp Mária és Kovács Mónika Erika szerkesztésében 2006-ban megjelentettek egy rendkívül részletes, mintegy 550 oldal terjedelmű, hiánypótló monográfiát, amely hasznos információkkal szolgál az életminőség-kutatás legújabb irányairól, valamint a magyar lakosság életminőségének mutatóiról (Kopp-Kovács, 2006). Jelen cikkem megállapításai is nagymértékben támaszkodnak az e monográfiában összegyűjtött tanulmányok megállapításaira. E mellett jól hasznosítható az ugyancsak tavaly megjelent Utasi Ágnes szerkesztette kötet, amelynek tanulmányai – különös hangsúlyt helyeznek az életminőség szubjektív vetületeire; s a pszichológia, szociálpszichológia, valamint a politológia oldaláról közelítve a problémát – számos más vonatkozásban is felhasználható ismeretet közvetítenek (Utasi, 2006).

Az életminőség fogalma, vizsgálatát meghatározó modellek

Az életminőség ma egyike mind a köznyelvben, mind pedig az orvosi, élettani szakirodalmakban igen gyakran használt fogalmaknak. Történetileg az életminőség szót először a gazdasági növekedés fenntarthatatlanságának kritikájaként néhány kutató használta (Kovács J., 2006), azonban a mai napig nincsen általánosan elfogadott definíciója. Lennart Nordenfelt, az egészség és életminőség összefüggéseit kutató svéd tudós megfogalmazása alapján az életminőség lényegében a boldogsággal azonos, s hétköznapi értelemben az élettel való elégedettség, illetve elégedetlenség mértékeként lehet leginkább definiálni.

A fejlettnek tekinthető országokban a deklarációk szintjén már az 1960-as évektől megjelent az életminőség javításának szükségessége. Többen Johnson elnök 1964-es elnöki kampányában a Great Society program kapcsán tett kijelentésétől származtatják a vizsgált fogalmat, amely szerint „céljaink elérését nem mérhetjük bankszámlánk nagyságával, csak az emberek életminőségének javulásával”. Ez idő tájt az anyagi szükségletek kielégítésére irányuló mennyiségi jólét (welfare) mellett előtérbe került az immateriális dimenziókban megvalósuló jóllét (well-being) kérdésének tárgyalása is (Fekete, 2006). Az életminőség vizsgálatára szolgáló modellek, amelyek alapvetően abból a célból születtek, hogy a népesség jóllétét optimalizálják, illetve fokozzák, alapvetően három nagyobb tudományterülethez kötődnek: a szociológiához, a pszichológiához és az egészségtudományhoz. A szociológiai megközelítésű életminőség-kutatások elsősorban kérdőíves felméréseket használva az egyes országok, régiók, térségek, társadalmi csoportok életminőségét vizsgálják a társadalmi tőke és egyéb összehasonlítást, rangsorolást lehetővé tevő jellemzők alapján. E vizsgálatok jellemzője, hogy igen széleskörű mintavételen alapulnak, s viszonylag tömör, a boldogságra és a szubjektív életminőségre: az élettel való elégedettségre vonatkoztatott kérdések alapján mérik a jóllét fogalmát. Az életminőség szociológiai megközelítésébe gyakran az életminőséget meghatározó társadalmi, gazdasági, kulturális és környezeti tényezőket is bevonják. A nemzetközi szakirodalom „fejlődési paradoxonként” írja le azt – a bevezetőben a piramis alakú teafilter szimbólumával karikírozott – jelenséget: miközben a fejlett országokban az életkörülmények folyamatosan javulnak, addig az emberek mégsem érzik magukat jobban, sőt egyes felmérések szerint egyre boldogtalanabbnak mondják magukat. Az élet minden területén uralkodó verseny erőltetése következtében olyan „fogyasztói társadalmak” jöttek létre, amelyek az úgynevezett „fogyasztói embertípus” kialakulásának kedveznek. A modern kor paradoxona ezzel kapcsolatban ott érhető tetten, hogy az érett személyiség nem tekinthető ideális fogyasztónak, míg a fogyasztói társadalom logikája szerint az ideális fogyasztó nem érett, autonóm személyiség, aki kapcsolataitól és céljaitól megfosztott, magányosan szorongó, és a tömegkommunikáció által könnyen befolyásolható ember.

Az életminőség pszichológiai vizsgálatának hátterét az úgynevezett pozitív pszichológiai irányzat jellemzi, amely erősen épít az Arisztotelész-féle boldogság definícióra, miszerint az életminőség a boldogsággal azonosítható. Ennek megfelelően a boldogságnak három szintje különböztethető meg egymástól. Az első lépcső az öröm, az élvezet (pleasure), a hedonisztikus boldogságelképzelés szintje. Az örömnek és a vidámságnak ugyanis igen komoly szerepe van a kedvező életminőség, a pozitív életszemlélet kialakításában és fenntartásában, ugyanakkor ez a lelkiállapot még nem azonosítható teljes mértékben a boldogsággal és a jólléttel (well-beeing). E pszichológiai megközelítés szerint az életminőség második szintjének a „bevonódás”, az elkötelezettség állapota tekinthető, amikor az ember feloldódik egy feladat, célkitűzés teljesítése közben. Ezt a fajta magas szintű élményt, amelyhez a legkülönbözőbb örömmel végzett feladatok megvalósítása után érzett örömön keresztül vezet az út, „áramlatnak” nevezik (Csíkszentmihályi, 1998). Így jutunk el a boldogság harmadik lépcsőjéhez, amely az értelmes élet, az élet értelmének a keresése. Ez felel meg Arisztotelész-féle „eudemoniának”, valódi boldogságnak, amely nem egyfajta állapot, nem is egy különleges élmény, hanem cselekvő aktivitás. A boldogságnak ezt a fajta legmagasabb, harmadik lépcsőfokát az ember önmagával való harmóniája, az életcélok, a személyes növekedés, a másokkal való pozitív, építő jellegű kapcsolatok és az autonómia jellemzik (Kopp és Pikó, 2006). A pszichológiai irányzat képviselői az életminőséggel kapcsolatos vizsgálataikhoz pszichológiai kérdőíveket alkalmaznak.

Arisztotelész szerint az emberi közösségek fennmaradásának célja maga a boldogság...

Az egészségtudomány szempontjából megközelített életminőség koncepcióban az a szemlélet tükröződik, hogy az orvoslás tárgya nem csak az emberi test, hanem maga az ember, az emberi egészség. A modern, jóléti társadalmak egyik komoly vívmányának tekinthető, hogy az ember biológiailag megélhető életkora jelentősen kitolódott. A megnövekedett életkor azonban nem jár automatikusan együtt a jobb egészségi állapottal s a jobb életminőséggel, éppen ezért az egészségben megélt évek számának a gyarapítása tekinthető ezen irányzat fő szempontjának. Az egészség fogalmát szintén nagyon nehéz objektív módon meghatározni, mert ugyancsak egy túl összetett, többdimenziós fogalomról van szó, amelyet igen bonyolult lenne egy konkrét mutatóval mérni. Azonban az ember képes arra, hogy általános „közérzetét” egyetlen mutatóval meghatározza. Az egészségtudomány- szemléletű életminőség-kutatás éppen ezért a szubjektív egészségre vonatkozó mutatókra helyezi a hangsúlyt, kiemelve, hogy a szubjektív életminőség- mutató legalább olyan fontos, mint az emberről „objektív” képet mutató vizsgálati leletek. A szubjektív életminőség egy lehetséges definíciója szerint azon fizikai és pszichológiai jellemzők összességének tekinthetők, amelyek meghatározzák, hogy egy adott személy mennyire érzi magát egészségesnek, s mekkora örömöt talál tevékenységeiben és életvezetésében.

E fejezetpont zárásaként érdemes megemlíteni, hogy a történelem során Arisztotelész mellett számos más, eszmetörténeti szempontból is jelentős gondolkodó foglalkozott a boldogság fogalmával, vizsgálva, hogy a kormányzatoknak milyen eszközük van az emberek elégedettségének, boldogságának befolyásolására. Arisztotelész szerint az emberi közösségek fennmaradásának célja maga a boldogság, amelyhez a Nikomakhoszi etika szerint az erények szerinti élet vezet. Bár Machiavelli nevének említésekor legkevésbé sem a boldogság, életminőség fogalma jut eszünkbe, ugyanakkor tény, hogy a Fejedelem című művében szerepel az a kitétel, miszerint az állami vezető feladata a köz jólétének előmozdítása. Rousseau az emberiség „természeti állapotnak” nevezett korát tartja a boldogság korának, míg a francia enciklopédisták az egyenlőség, a józan ész és a közjó mellett a társadalom alapelvei közé sorolták a boldogságot. Az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatában Thomas Jeffersonnak köszönhetően rögzítésre került, hogy „minden embert megillet az élet, szabadság és a boldogság keresésének a természeti joga”. Igaz, más megközelítésből, az utilitarizmus zászlóvivőjeként, Jeremy Bentham írta le először, hogy a hasznosság elve alapján működő kormányzás legfőbb célja, hogy mind nagyobb számú ember mind nagyobb boldogságát eredményezze (Paczolay–Szabó, 2006). Az időben innen egy kis ugrással eljutunk Johnson elnök korábban ismertetett nyilatkozatához, amely a XX. századi életminőség-központú kormányzás krédójának tekinthető.

Az életminőség-koncepciók elméleti háttere, mérésének lehetőségei

Az életminőségnek a kutatása érdekében egymással szinte párhuzamosan indultak meg a vizsgálatok az orvostudomány, a szociológia és a pszichológia egyes kutatóműhelyeiben. Mindhárom, az életminőség vizsgálatával foglalkozó nagyobb tudományterületen hatalmas irodalom áll rendelkezésre a téma kutatói számára, ugyanakkor azok nincsenek átfedésben egymással, megállapításaikat egymástól függetlenül eredeztetik. Éppen ezért az életminőségkutatás előtt álló egyik legnagyobb kihívás, hogy a sokdimenziós fogalomrendszer egyes területein felhalmozódott ismeretek integrálásra kerüljenek.

Az életminőség fogalmának megjelenése, majd a témában született publikációk számának dinamikus bővülése magával vonta a különböző életminőség-indexek kidolgozását is. Ennek következtében a vonatkozó skálák meglehetősen szövevényesnek, első megközelítésre szinte áttekinthetetlennek tűnnek. A leggyakrabban hivatkozott komplex életminőségi mutatószámok közül az alábbiakat célszerű kiemelni:

  • „Nettó gazdasági jólét mércéje, angolul: Measure of Economic Welfare (MEW vagy NEW), amelyet Tobin, Nordhaus és Samuelson fejlesztett és számolt ki többször is az Egyesült Államokra az 1970–80-as évtizedben.
  • A fenntartható gazdasági jólét mutatója, angolul: Index of Sustainable Economic Welfare (ISEW), amelyet Herman Daly, John Cobb, and Clifford Cobb konstruált az 1980-as évek végén.
  • A valódi fejlődés mutatója, angolul Genuin Progress Indicator (GPI), amelyet az előbbi szerzőhármas közül Herman Daly kihagyásával a két Cobb fejlesztett tovább több mint két tucat paraméter bevonásával.
  • Az emberi fejlődés indexe, angolul: Human Development Index (HDI), amelyet 1990 környékén az ENSZ Fejlesztési Szervezete (az UNDP) dolgozott ki.
  • Életminőség egyéb indexei, angolul: Quality-of-Life (QL), amelyet sokan és sok irányban fejlesztettek jól-rosszul különféle paramétereket vegyítve össze. Ezek közé tartozik a Paul által elemzett és 1997-ben publikált QL mutatószám, a Morris Davis Morris által 1979-ben kifejlesztett Physical Quality-of-life Index (PQLI), majd ennek a változatait jelentő Basic Well-being Index (BWI) és a World Quality-of-Life Index (WPQLI). A legújabb (2003-ban kidolgozott és 2005-ben is publikált) ilyen típusú index az UNU-WIDER kutatóintézet 26 paraméteres Quality-of-life indexe” (Sebestyén, 2005).
  • A beszédes elnevezésű a Boldog Bolygó Index: Happy Planet Index (HPI), amelyet a New Economics Foundation munkált ki.

Az újabb jólétkoncepciók közül szinte egyik sem tematizálja olyan átfogóan a jó élet dimenzióit és kritériumait, mint az életminőség (Fekete, 2006). Az olyan koncepciók, mint például a fenntartható fejlődés (Sustainable Development), az emberi fejlődés (Human Development) koncepciója vagy például az élhetőség (Livability) fogalma a jólét egyes aspektusait hangsúlyozzák, amelyek a megváltozott gazdasági, társadalmi és politikai körülmények között nagyobb jelentősségre tettek szert. Ezek az elméletek részben fedik egymást, s többé-kevésbé az életminőség köré csoportosulnak.

Több kutatás bizonyította, hogy az életkörülmények nem közvetlenül, hanem az emberek szubjektív tapasztalásán keresztül hatnak az élettel való elégedettségre és a boldogságra. A vizsgálatok szempontjából korábban jelentősnek tekintett társadalmi, kulturális és gazdasági erőforrásokhoz való hozzáférés és az életkörülmények mutatói a szubjektív tényezők figyelembe vétele után, szinte teljesen elvesztették magyarázó erejüket, azonban a velük való elégedettség minden országban szignifikáns tényezővé vált (Murinkó, 2006). Mivel az életminőség egyaránt tartalmaz objektív és szubjektív elemeket, előbbit az objektív jólét mutatóival mérjük, utóbbit pedig az elégedettségre vonatkozó kérdésekkel (Fekete, 2006). Ennek értelmében az életminőség-kutatások is többnyire két életminőség-fogalommal dolgoznak, az objektív és a szubjektív életminőséggel.

Az életminőség kutatásával kapcsolatban két nagy modellt szoktak megkülönböztetni: a skandináv életszínvonal-, életkörülmény-megközelítést és az amerikai életminőség-modellt. A skandináv modell megközelítésének fókuszában az erőforrások fogalma áll, a hangsúly az életfeltételekből eredő tényezők életminőséget alakító szerepére helyeződik. Az amerikai modell ezzel szemben elsősorban a szubjektív érzékelés és értékelés folyamatainak jelentőségét hangsúlyozza, s így az emberek szubjektív közérzete alapján méri a társadalom fejlődését és az életminőség mértékét, ugyanis e koncepció kidolgozói szerint maga az átlagember tudja leginkább megítélni saját életminőségét. Az amerikai életminőség-kutatásban szerepet játszott az a felfogás is, miszerint a társadalmi fejlődés előre haladtával az életminőséget egyre inkább az immateriális tényezők határozzák meg.

Erik Allart életminőség-megközelítése a skandináv és az amerikai modell szintézisét nyújtja. Allart a szükségletek szempontjából közelíti meg az életminőség-kérdést, amelyet Maslow szükségletpiramisához hasonlóan hierarchikus rendben ábrázol úgy, hogy azzal ellentétben a magasabb szinten elhelyezkedő szükségletek kielégülését nem teszi függővé az alacsonyabb fokon álló szükséglet kielégülésének bekövetkeztétől. Allert having– loving–being tagozódású modellje mindhárom szinten képes kezelni a jólét objektív és szubjektív megélésének árnyalatait az alábbiak szerint.

1.táblázat: Allart életminőség-modellje

1.táblázat: Allart életminőség-modellje

Az életminőség-kutatás európai vonulatának ismertetésekor szükségesnek érzem még megemlíteni Wolfgang Zapf nevét, aki szintén a skandináv és az amerikai típusú modell közötti kompromisszumos eljárás kidolgozására tett kísérletet. Zapf véleménye szerint a magas életminőségért nem csak az állam és állampolgárok felelősek, hanem a piaci változások és a független civil szervezetek tevékenysége is.

Az elméleti háttér rövid áttekintése után elmondható, hogy az életminőség mérésének eljárásai is igen változatosak. Nagyrészt a kutató életminőségről alkotott elképzelésének a függvénye, hogy az egyes vizsgálatokhoz milyen mutatókat használnak. A szubjektív jóléti indikátorok általában skálákon alapulnak, amelyek egy kérdőívben feltett kérdésekre adott válaszok értékelésének mozgásterét mutatják. Az alkalmazott skálák száma igen nagy, szinte minden kutató kidolgoz egyet a saját céljaira.

Az életminőséggel foglalkozó szakirodalom talán legtöbbet idézett szerzőjének, – a rotterdami Erasmus Egyetem professzorának –, Ruut Veenhovennek nézete szerint a szubjektív jólét indikátorainak meghatározásához egy rövid, jól megfogalmazott kérdés is elegendő, például: „Összességében mennyire elégedett az életével?”. Veenhoven szerint a boldogság az egyén életének átfogó észleléseként fogható fel, s ez a boldog évek számával konkrétan számszerűsíthető is, amely mutatókat az egyes országokra vonatkozóan a boldogság világadatbázisa, a World Database of Happiness5 tartalmazza (Sebestyén, 2005).

Viszonylag új az a törekvés, hogy az életminőség-kutatások vizsgálati eredményeinek területi vetületét térképeken jelenítsék meg. Ez a módszer elsősorban az objektív életminőség megjelenítésére alkalmas. A térkép segítségével könnyen összehasonlítható az adott ország különböző területeinek, régióinak életminősége. Az egyes országok közötti összehasonlításkor kimutatható az objektív és szubjektív mutatók összefüggése: a gazdaságilag fejlettebb országokban többnyire magasabb a szubjektív jólét szintje. Ugyanakkor a jóléti államok állampolgárainál nem mutatható ki szoros összefüggés az objektív és a szubjektív életminőség között. Az alapvető emberi szükségleteknek létezik egy szintje, amely a fejlettebb országokban könnyebben nyer kielégülést, ezért érzik ott az emberek magukat általában boldogabbnak. Azonban egy bizonyos életszínvonal-szint elérése után a mutató már nem emelkedik automatikusan.

Az életminőség mérésének fentebb ismertetett módszereit input-output megközelítésből kiindulva legtömörebben Rahman modellje foglalja össze. (1 ábra.)

1. ábra: Rahman életminőség-modellje

1. ábra: Rahman életminőség-modellje

Az ábrán vázolt nyolc inputelem kedvező hatásainak „beprogramozása”, illetve azok kölcsönhatása nagy valószínűséggel jó életminőséget eredményez, amelyeket számos kutatásban kimutatható erőteljes korreláció is alátámaszt. A korrelációhoz azonban meg kell mérni magát az életminőséget is, amely a beprogramozott inputokból összeálló output eredmény. Ez esetünkben Veenhoven megközelítését elfogadva a várható boldog évek számával, illetve az abból származtatott valamilyen igazított mutatóval fejezhető ki leginkább.

Az életminőség fogalmának értelmezése egy szakpolitika területén: a TRQL-index6

Mint ahogy a bevezetőben említettem, a hazai közigazgatás által készített stratégia tervek közül az első Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT I.) célrendszerében jelent meg először az életminőség fogalma. Ugyanakkor az NFT I. operatív programjai és intézkedései már nem követték tovább ezt a szemléletet, s a pályázatirendszer-kidolgozáskor sem volt feltétel az életminőség területén kedvező változás előmozdítása. Ilyen feltétel nem is lehetett, ugyanis hazánkban a mai napig nincsen elfogadott modell és indikátor annak mérésére, hogy egyes kormányzati intézkedés miként hat a népesség életminőségére. Ennek megfelelően az NFT I-ben kitűzött cél írott malaszt maradt, mert sem a kiinduló helyzetről, sem pedig a fejlesztések hatásáról nincsen életminőség-szemléletű komplex mutató, így a bekövetkezett hatásokat sem tudjuk ennek megfelelően mérni.

Tudomásom szerint az elmúlt években készült kormányzati stratégiák közül a hazai turisztikai ágazat fejlesztését szolgáló Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia7 (NTS) dokumentuma az egyetlen, amely mind célrendszerével, mint pedig intézkedéseivel elősegíti, hogy egy ágazat vonatkozásában életminőség-központú fejlesztéspolitika valósulhasson meg, s az életminőség mérésére alkalmas mutatószám, indikátor is születhessen. Az NTS és az azzal kapcsolatos intézkedésekről szóló 1100/2005. (X. 7.) kormányhatározat az életminőség turizmus általi javítását tűzte ki a stratégia fő céljául. Az NTS végrehajtásáról szóló, a kormány 2006. január 11-i ülésén megtárgyalt intézkedési terv feladatként jelölte ki az életminőség alakulásában a turizmus hozzájárulását objektív módon lehetővé tevő turizmusspecifikus életminőség-index kidolgozását (TRQL-index).

A turizmusstratégia készítői így felvállalták „a mi volt előbb: tyúk vagy tojás” polémia eldöntését, s az életminőség-központú stratégia kidolgozásával egyben kezdeményezték a komplex ágazati életminőség-index, a TRQLindex megalkotását. Az életminőség-központú szemlélet közigazgatáson belüli elterjesztése, valamint egy működő ágazati életminőség-index jó alapot nyújthat majd a későbbiekben egy országos életminőség-index kidolgozásához, amely segítségével például a nemzeti fejlesztési tervek integrált hatása is mérhető lenne, akár egyetlen összetett mutató segítségével.

...a turizmus, az egyén élményszerzéssel együtt járó környezetváltozása hatással van az életminőségére...

Ezek után rátérek a TRQL-index kidolgozásának részleteire. Az életminőség és a turizmus kapcsolatának úttörő jellegű feltárására egy olyan ország, mint hazánk a lehető legjobb terepnek bizonyul. Miközben Magyarország az egészségturizmus feltételrendszerét, főként vonzerőit tekintve az európai élmezőnyhöz tartozik, a termék társadalmi környezetének életminőségi mutatói alapján jelentős lemaradásban vagyunk a kontinensen fekvő versenytársainkkal való összehasonlításban. Ennek az ellentmondásnak a tisztázásához elengedhetetlen eszközül szolgál a TRQL-index kidolgozása, amelynek során a turizmus humánökológiai aspektusaira különös hangsúlyt kell helyezni (Michalkó G., 2005).

Az NTS egyik kiindulópontja, hogy a turizmus, az egyén élményszerzéssel együtt járó környezetváltozása hatással van az életminőségére, akár az utazás résztvevőjeként, akár a célterület társadalmi környezetének tagjaként válik a jelenség érintettjévé valaki (Coskun–Rahtz–Sirgy, 2003). A hivatás- és a szabadidős turizmus számos olyan, az – életminőség központi elemének tekintett – egészségi állapotra leginkább kedvező hatást gyakorló tényezővel rendelkezik, amelyek az emberi szükségletek kielégítése során aktivizálódik (Maslow, 2003). A legelterjedtebb szabadidős turisztikai tevékenység, az üdülés során például a fiziológiai szükségletekkel összefüggő táplálkozás és pihenés, a hivatásturizmusban pedig éppen a munkavégzéssel szimbiózisban álló, a lelkiállapotot kedvezően befolyásoló megbecsülés jelentkezik. Amennyiben valaki olyan településen él, ahol a vendégforgalom sikeres lebonyolításához, a turisták költésének ösztönzéséhez magas szintű alap és idegenforgalmi infrastruktúrát hoztak létre, ott ez a környezet a helyi lakosság életminőségét is kedvezően befolyásolhatja, de előfordulhatnak olyan esetek is, ahol a teherbíró-képesség átlépése már az életminőség romlásához vezet.

A Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia A turizmus életminőségre gyakorolt hatásai című alfejezetben8 megállapítja, hogy a turizmus hatását ma a világban a legtöbb helyen elsősorban gazdasági jelentőségével mérik. A turizmus sikerét a nemzetközi turizmusból származó devizaegyenleggel, a kereskedelmi szálláshelyeken, illetve az országhatárokon regisztrált forgalommal fejezik ki. Ez a szemlélet azonban megfeledkezik arról, hogy a turizmus nem gazdasági ágként indult el, hanem az új megismerésének a vágya és a pihenés, a rekreáció igénye alapozta meg ezt az ágazatot. A turizmus által termelt devizabevételek ugyan fontosak egy országnak, mindazonáltal a turizmus fő jelentősége társadalmi és természeti hatásaiban van (Puczkó–Rátz, 1998). A turizmus lehetőséget biztosít rekreációra, ezáltal hozzájárul az egészséges életmód kialakításához. A turizmus közvetítő szerepet tölt be a különböző kultúrák között, az embereket megismerteti más kultúrákkal, és toleránsabbá teszi őket egymás iránt. Elősegítheti a munkahelyteremtést, a regionális kiegyenlítődést, az emberek ismereteinek növekedését. A turizmus helyi társadalomra gyakorolt pozitív hatása abban mutatkozik meg, hogy növelheti szűkebb környezetük erőforrásainak megbecsülését, büszkeségüket, hozzájárul ahhoz, hogy a mindennapi élet során egy teljesebb, értékeit hasznosító helyen élhessenek. A turizmus kedvezően hathat a munkaerőre is: hozzájárul a munkahelyteremtéshez, növekszik az iskolázottság és a nyelvismeret, továbbképzéssel javul a munkaerő állapota, növekszik az életszínvonal. Az egészségturizmus szolgáltatásainak igénybevétele rendkívül kedvezően hat a vendégek – közöttük egyre inkább a hazaiak – egészségi állapotára. A turizmus az épített kulturális értékek (múzeumok, kastélyok, várak) hasznosításával elősegíti azok védelmét, jövedelmet biztosít a karbantartáshoz. Elősegíti a tradíciók, szokások, hagyományok élővé tételét és fennmaradását, növeli a kulturális kínálatot, egy jó értelemben vett büszkeséget alakíthat ki az emberekben.

Az NTS logikája alapján a turizmus komplex módon járul hozzá a Magyarországra érkező vendégek és a hazai lakosság életminőségének javulásához. A stratégia a turisztikai ágazat életminőség-javításában játszott szerepének erősítésében látja a hazai turizmusfejlesztés közép- és hosszú távú irányát. Ugyanakkor az NTS végrehajtása során szembesülni kellett azzal, hogy jelenleg nem létezik egy, a turizmus életminőség-javításhoz való hozzájárulását objektív módon mérni képes eljárás, az életminőségben bekövezett változás mértékét jellemezni képes index. E problémakör az NTS ex-ante értékeléséből is kitűnik, s az értékelő jelentés9 ennek megfelelően egy a turizmus hatását az életminőség-alakulásra vonatkozóan mérni képes eljárás kidolgozását javasolta az alábbiak szerint:

„A Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia elsődleges célja – az első Nemzeti Fejlesztési Tervhez hasonlóan – az életminőség javítása a turizmus ágazatban rejlő lehetőségek kiaknázásán keresztül. Ez a komplex szemléletmód nemzetközi szinten is újdonságnak számít, hiszen a vizsgált turizmusfejlesztési stratégiák elsősorban gazdasági kérdésekre koncentrálnak. Az értékelők véleménye szerint ez az integrált megközelítés többletet jelent a tisztán gazdasági megközelítéshez képest. Ugyanakkor a vonatkozó tapasztalatok hiánya, valamint az életminőség mint fogalom nehéz értelmezhetősége, mérhetőségének megoldatlansága még olyan nehézséget jelent, melynek leküzdése további erőfeszítést igényel; erre a stratégia továbbfejlesztése során nyílik majd lehetőség.”

Mint az elméleti áttekintést tartalmazó fejezetekből látható, az életminőség komplex, többdimenziós fogalom, nem létezik általánosan elfogadott életminőség-definíció. A különböző definíciókból az is kiderül, hogy az életminőség egyaránt értelmezhető objektív állapotként és szubjektív megélésként, érzetként. Ahogyan a szakértők megfogalmazták, az objektív területeket az objektív jólét mutatóival mérjük, a szubjektíveket pedig az elégedettségre vonatkozó kérdésekkel, ezért szerencsésnek tűnt ezt a logikát követni a turizmusspecifikus életminőség-index (TRQL-index) kidolgozásánál is. E logika alapján a turizmussal kapcsolatos életminőség két vetületből áll össze:

  • egyrészt egy adott turisztikai desztinációban (turisztikai célterületen) a turizmusnak a helyben lakók életminőségére gyakorolt hatását tükrözi,
  • másrészt rámutat, hogy egy adott személy esetében a turizmusban való aktív részvétel (vagy éppen annak hiánya) milyen módon hat az élettel való elégedettségére, életminőségére.

A TRQL-index vizsgálatakor elsősorban a hazai lakosságot kell az első számú célsokaságnak tekinteni, azonban ez nem jelenti azt, hogy a külföldi látogatók életminőség-érzését nem kellene vizsgálni. A fentieknek megfelelően három komponensből adódik össze a komplex TRQLindex, amely részelemek súlyozásával, és egyes magyarázó: – demográfiai, a munka világával, a jövedelmi, ellátottsági stb. – változókkal (faktorokkal) való összefüggések vizsgálatára is kiterjed. A komplex mutató kidolgozására egy megvalósíthatósági tanulmány alapján kerül sor, amely 2007 márciusára készül el. A teljes index az alábbi elemekből (komponensekből) épül majd fel:

  1. Hazai lakosság turizmussal kapcsolatos szubjektív életminőség-érzése (KSH lakossági utazási szokások c. kérdőív kibővítése alapján).
  2. A hozzánk érkező külföldi turisták turizmussal kapcsolatos szubjektív életminőség-érzésének feltérképezése (szintén KSH kérdőíves felmérése alapján javasolt részfelmérés).
  3. A megvalósíthatósági tanulmány alapján egyes hazai desztinációkban végzett felmérések alapján a turizmusban érintett lakosság objektív és szubjektív életminőségének dokumentálása.

Az 1. pontban hivatkozott KSH-felméréshez elkészültek a kibővített kérdőívek, amelyek a turizmus szubjektív életminőségben játszott szerepének megítélésére vonatkozóan olyan kérdéseket tartalmaznak, mint például: „Mennyire befolyásolná az Ön életét, ha ebben az évben nem utazhatna?”, vagy „Mekkora szerepet játszik az Ön életében az utazás?”, illetve „Mennyire tölti Önt el boldogsággal egy utazásra való készülődés, illetve az azon való részvétel?”, továbbá „Az Ön településének életében mennyire játszik fontos szerepet a turizmus?”, vagy például „Milyen mértékben tudja Ön vagy közeli hozzátartozói kihasználni a lakókörnyezetében észlelhető turistaforgalom kínálta munka- és üzleti lehetőségeket?”. Természetesen mindegyik kérdéshez külön értékelő skála is készült.

A kérdőívben feltüntetett kérdések igyekeznek az előző fejezetpontban bemutatott nyolc inputelemű Rahman-modellhez igazodni az alábbiak szerint csoportosításban, úgy, hogy mindegyik kérdés besorolható legyen valamelyik csoportba.

  1. A turizmus szerepe a családi, baráti viszonyok alakulásában (VFR).
  2. A turizmus hozzájárulása az érzelmi jóléthez (pleasure).
  3. A turizmus szerepe egészségünk megőrzésében, visszanyerésében (well-beeing).
  4. A turizmus szerepe egy adott település anyagi jólétének hozzájárulásához.
  5. A turizmus szerepe a lokális közösséghez való tartozás erősítésében.
  6. A turizmus szerepe egy adott desztináció munkahelyteremtésében.
  7. A turizmus hatása a személyes biztonságérzetre.
  8. A turizmus környezetre gyakorolt hatásának hozzájárulása a jó közérzethez.

A KSH kérdezőbiztosai mintegy 12 ezer háztartásban először 2007 áprilisában gyűjtik össze a válaszokat a kérdőívek alapján, s ezután kezdődhet meg az így nyert adatok feldolgozása. Ezzel párhuzamosan készül az a feljebb hivatkozott megvalósíthatósági tanulmány, amely elvezet a komplex mutató létrejöttéhez. Ennek a munkaszakasznak a feladata lesz a mérés módszertanának kidolgozása, úgymint a faktorok belső viszonyának meghatározása, súlyozása, valamint az alapindex és indikátorok specifikálása desztinációtípusok (esetleg turisztikai termékek) szerint. Végezetül pedig a tesztelés módszertanát kell rögzíteni, a mintavétel nagyságának, összetételének meghatározásával. A tervek szerint 2009-ben áll rendelkezésre majd először idősor, amely lehetővé teszi a TRQL-index publikálását, illetve az előző évhez képest bekövetkezett változás irányának és mértékének a meghatározását. Ennek kiértékelése, valamint az index kidolgozása során szerzett tapasztalatok összegzése azonban már egy másik tanulmány témája lehet.

Konklúzió

A XX. század második felétől az életminőség javítása a fejlett társadalmak egyre inkább központi társadalom- és gazdaságpolitikai kérdésévé vált, s a fogalom vizsgálata napjainkban aktuálisabb, mint valaha. A gondolat, mely szerint az egyoldalú gazdasági növekedés és a pénzhajhászás helyett az életminőségnek kell a közpolitikai gondolkodás középpontjába kerülnie, egyre elfogadottabb, jóllehet az elmélet és szándék gyakorlati alkalmazására még kevés példát találunk. Magyarországon a fejlesztéspolitika egyik központi dokumentumának tekinthető első Nemzeti Fejlesztési Terv ugyan legfőbb céljaként jelölte meg „a lakosság életszínvonalának javítását”, ám a fejlesztések megtervezésénél és kivitelezésénél e magasztos szempont már elsikkadni látszik. Jelen tanulmány – a témában folyamatban lévő társadalmi vitához kapcsolódva – az életminőség fogalmának és mérési lehetőségeinek körbejárása mellett egy, a hazai közigazgatásban újszerű kezdeményezést ismertetett, amely szakpolitikai területen a turizmusspecifikus életminőség-index (TRQL-I) segítségével mérhetővé kívánja tenni az életminőség-központú turizmusstratégia végrehajtása során bekövetkezett változások életminőségre gyakorolt hatását. Az indikátor megvalósítása, valamint használatának tapasztalatai a remények szerint megalapozza egy integrált életminőségmutató kidolgozását, s így segíti a „boldogság” szemléletű közpolitika meggyökeresedését hazánkban.

Hivatkozások

Jegyzetek

  • 1. Happiness (and how to measure it) in The Economist, 2006. Special Christmas double issue p: 11, pp: 33–36
  • 2. www.qualityoflifechallenge.com/
  • 3. A világ legboldogabb országainak toplistája, HVG, 2006. augusztus 10.
  • 4. NOL – Népszabadság Online – 2006. szeptember 13.
  • 5. worlddatabaseofhappiness.eur.nl/
  • 6. E fejezetpont tartalmazza a témában készült tanulmány főbb megállapításait, Kovács B.– Horkay N.–Michalkó G. 2006
  • 7. www.mth.gov.hu/main.php?folderID=906
  • 8. Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia 2005–2013, pp: 31–32. oldal, www.mth.gov.hu/main.php.folderID=906
  • 9. A Nemzeti turizmusfejlesztési stratégia ex-ante értékelését a KPMG Tanácsadó Kft. 2005. május 23-a és június 29-e között végezte. Az Értékelő jelentés kivonatát az NTS 9. fejezete tartalmazza.
Coskun Samli, A–Rahtz, D.–Sirgy, J. (eds.) 2003: Advances in Quality-of-Life Theory and Research. Kluwer Academy Publisher. Dordrecht. 249 p.
Csíkszentmihályi M. 1998: És addig éltek, amíg meg nem haltak: a mindennapok minősége. Kulturtrade. Budapest. 178 p.
Fekete Zs. 2006: Életminőség-koncepciók, definíciók, kutatási irányok. In: Utasi Á. (szerk.) 2006: A szubjektív életminőség forrásai: biztonság és kapcsolatok. MTA Politikai Tudományok Intézete. Budapest. pp. 277–301.
Kopp M.–Kovács M. (szerk.) A magyar népesség életminősége az ezredfordulón. Semmelweis Kiadó. Budapest. 552 p.
Kopp M.–Pikó B. 2006: Az egészséggel kapcsolatos életminőség pszichológiai, szociológiai és kulturális dimenziói. In: Kopp M.–Kovács M. (szerk.)
A magyar népesség életminősége az ezredfordulón. Semmelweis Kiadó. Budapest. pp. 10–19.
Kovács B.–Horkay N.–Michalkó G. 2006: A turizmussal összefüggő életminőség-index kidolgozásának alapjai, in Turizmus Bulletin, X. évfolyam 2006. II. szám, pp.: 19–27.
Kovács J. 2006: Életminőség a bioetika nézőpontjából – elméleti problémák. In: Kopp M.–Kovács M. (szerk.) A magyar népesség életminősége az ezredfordulón. Semmelweis Kiadó. Budapest. pp. 20–23.
Maslow, A. 2003: A lét pszichológiája felé. Ursis Libris. Budapest. 376 p.
Michalkó G. 2005: Turizmusföldrajz és humánökológia: fejezetek a természet, a társadalom és az ember turizmushoz fűződő viszonyáról. MTA FKI – Kodolányi János Főiskola, Budapest – Székesfehérvár. 213 p.
Murinkó L. 2006: A szubjektív életminőség mértéke és társadalmi meghatározottsága hat európai országban. In: Utasi Á. (szerk.) 2006: A szubjektív életminőség forrásai: biztonság és kapcsolatok. MTA Politikai Tudományok Intézete. Budapest. pp. 251–276.
Paczolay P.–Szabó M. 2006: A politikatudomány kialakulása: A politikaelmélet története az ókortól a huszadik századig, Rejtjel Kiadó.
Puczkó L.–Rátz T. 1998: A turizmus hatásai. Aula – Kodolányi János Főiskola. Budapest. 491 p.
Sebestyén T. 2005a: Életminőség és boldogság. Polgári Szemle I. évfolyam 5. szám
Sebestyén T. 2005b: Életminőség és boldogság magyar trendje globális összehasonlításban. Eutrend Kutató. Budapest. (Kézirat)
Utasi Á. (szerk.) 2006: A szubjektív életminőség forrásai: biztonság és kapcsolatok. MTA Politikai Tudományok Intézete. Budapest. 309 p.