A jogállam kudarca vagy bűnmegelőzési modellprojekt

DR. TILKI KATALIN tudományos munkatárs, OKRI. (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) A mű teljes címe Póczik Szilveszter–Dunavölgyi Szilveszter (szerk.): Társadalmi összefogással a lakásmaffia ellen. Tanulmányok, dokumentumok 2002–2006. BMK Füzetek 16. 2006. évi különkiadás CD-melléklettel. Biztonságos Magyarországért Közalapítvány, Budapest, 2006.

Társadalmi összefogásssal a lakásmaffia ellen

Az Országos Kriminológiai Intézet két kutatója, Póczik Szilveszter és Dunavölgyi Szilveszter által szerkesztett tanulmánykötet a Biztonságos Magyarországért Közalapítvány 2006. évi különkiadásaként jelent meg. Létrejöttét egy 2003-ban megkezdett kutatás előzte meg. Az ennek eredményeként született zárójelentés széles körű érdeklődést váltott ki, ez ösztönözte a szerkesztőket és az általuk felkért szerzőket egy összefoglaló munka elkészítésére.

A könyv első része a fenti témában született tanulmányokat és állásfoglalásokat tartalmazza. Elsőként az Országos Kriminológiai Intézetben lefolytatott, részben empirikus kutatómunka során készült elemzéseket tekinthetjük át, majd a jelenséggel foglalkozó szakemberek ismertetik tapasztalataikat. A legfontosabb háttéranyagokat a könyvhöz csatolt CD-melléklet tartalmazza, nevezetesen: a parlamenti munkaanyagokat, az országgyűlési és kormányzati döntéseket, a törvényjavaslatokat, a bírósági és ombudsmani döntéseket, a hatályos, a hatályon kívül helyezett és a XIX. századi jogszabályokat, valamint a kapcsolódó egyéb dokumentumokat.

A társadalomtudományi kutatások szerepe a bűnmegelőzésben, a bűnmegelőzés nemzeti stratégiájának tükrében címet viselő nyitótanulmány szerzője neves rendészeti szakember. Bevezetőben kifejti, hogy a kriminológia számára az egyik legizgalmasabb feladat az új és szokatlan bűnözési formák vizsgálata. Bizonyos elkövetési módok egyszer csak megjelennek, egy adott időszakban gyötrő problémává válnak, majd váratlanul csökken a jelentőségük, és akár végleg el is tűnhetnek. Mint mondja, a szervezett bűnözésben különbséget tehetünk a konfliktusos és a konszenzusos módon működő bűnszervezetek között. A konfliktusos szervezett bűnözés tulajdonképpen a racionális szükségletkielégítő közönséges bűncselekmények bűnszervezetben való realizálódása. Ezekben az esetekben konspirált erőcsoportosulásként funkcionáló bűnszövetségekről van szó. Az ilyenek által elkövetett bűncselekményeknek mindig van közvetlen sértettje és általában megelőzhetőek a szituációs bűnmegelőzés eszközeivel. Bár a bűnüldözés képes ezeket ellenőrzése alatt tartani, mégsem szüntethetőek meg. Ezek közé sorolhatóak többek között az ingatlanpiaci csalások körében az úgynevezett lakásmaffia-jelenség is. A konszenzusos szervezett bűnözés ezzel szemben a racionális szükségletkielégítő, legális vállalkozások bűnös célokra való felhasználása. Ebbe a körbe tartoznak a gazdasági bűnözés szervezett formái. Ez a veszélyesebb forma, hiszen ha elterjednek, az alkotmányos rendszerek működését béníthatják meg.

A szerző véleménye szerint az ingatlancsalások felderített esetei azt bizonyítják, hogy az újfajta bűncselekmények esetében nem kell feltétlenül a szervezett bűnözésre – pontosabban annak mítoszára – hivatkozva a végrehajtó hatalom jogosítványait növelni a szabadságjogok és a büntetőeljárás garanciális szabályainak rovásra. Hiszen nem kibogozhatatlan rejtvényekről van szó, hanem megfelelő szakmai felkészültséggel felderíthető egyedi cselekményekről, illetve ezek láncolatáról. A szerző hangsúlyozza, hogy az okok megszüntetéséhez szükség van a társadalmi igényeket helyesen felismerő jogalkotásra, hosszú távú konszenzusos büntetőpolitikára és gondosan tervezett szociálpolitikára.

A lakásmaffia jellegű bűncselekmények társadalomtörténeti és kriminálszociológiai áttekintését és elemzését Póczik Szilveszter végezte el. Behatóan ismerteti a lakásmaffiajelenség általa alkotott szociológiai és Legfőbb Ügyészség által fogalmazott büntetőjogi definícióját. A jelenség kialakulásának társadalmi feltételeit vizsgálva rámutat, hogy ez a fajta bűncselekmény a posztkommunista időszak tipikus társadalmi feltételei között jöhetett létre, gyökerei a kommunista diktatúra szűkös piaci szerkezetében és korrupciójában keresendőek, felbukkanása ugyanakkor nagy részben a rendszerváltáskori jogszabályi és intézményi deficitek – pl. földhivatali ügyhátralékok, ellentmondásos bírói megítélések stb. – következménye is. Ezek pedig súlyosan rombolják a polgárok jogállamba vetett bizalmát. Az empirikus kutatás is alátámasztotta, hogy nem maffiajelenségről van szó, hanem részben egyéni elkövetők, részben kisebb alkalmi bűnözői csoportok állnak az ingatlancsalási ügyek hátterében. Az ingatlanokkal, bérlakásokkal összefüggő visszaélések és bűncselekmények feltárására alakult parlamenti albizottság első jelentése is megerősíti ezt. A jelentés felhívja a figyelmet arra is, hogy az ingatlanpiaci csalások társadalmi veszélyessége mégis igen-igen jelentős, hiszen a sértettek a lakhatási lehetőségüket, gyakran életük munkájával szerzett egyetlen vagyontárgyukat veszítik el. Póczik szól a potenciális sértettek tágabb köréről, majd bemutatja a lakásmaffia elleni kezdeményezéseket, egyebek között az ügyészség intézkedéseit, a BRFK Kaptárcsoportjának eredményeit, a jelenség feltárása érdekében létrehívott parlamenti vizsgálóbizottság tevékenységét, valamint a civil áldozatvédő szervezetek olykor szélmalomharcnak látszó küzdelmét. A jogi és intézményi környezet felvázolása után olvashatunk az elkövetőkről és esetleges segítőikről, a jellegzetes elkövetési módszerekről, végül de nem utolsósorban a nemzeti bűnmegelőzés nemzeti stratégiájára és a közösségi bűnmegelőzésre építhető védekezési stratégiákról. Póczik megállapítja, hogy a lakásmaffia elleni harc a magyar bűnmegelőzés sikeres modellprojektjének mondható, de arra figyelmeztet, hogy a primitív csalássorozatok helyét hamarosan nyugat-európai mintára szervezett, bonyolult pénzügyi konstrukciókba ágyazott elkövetési módok vehetik át.

A Sajtószemelvények címszó alatt a sajtóból és egyéb forrásokból kigyűjtött, valóban megtörtént jellegzetes magyarországi és külföldi eseteket ismerhetünk meg, amelyek egyszerre példázzák a változatos elkövetési módokat és helyzeteket, valamint a média torzító hatásait.

Az említett empirikus kutatás részleteiről számol be Nagy László Tibor tanulmánya. A ténykutatás során kialakított és használt fogalom szerint: „A lakásmaffia-bűncselekmény ingatlan rendelkezési jogának vagy önkormányzati bérlakás bérleti jogának erőszakkal, fenyegetéssel vagy megtévesztéssel történő megváltoztatásával elkövetett, kárt okozó magatartás, illetve annak kísérlete.” A kutatás szerint a jelenség az ország nagyobb részén előfordul, mégsem állítható, hogy az egész országot behálózná. Gyakoriak a sorozatjellegű, üzletszerűen elkövetett cselekmények, amelyeket általában egymástól független bűnözői csoportok követnek el, de emellett eseti jellegű ügyek is előfordulnak. A lakásmaffia-cselekményekkel összefüggésben huszonöt különböző bűncselekmény fordult elő. Az esetek nagy részében megvalósult csalás, halmazatban közokirat-, magánokirat-hamisításokkal. Az erőszakos cselekmények közül a zsarolás, illetve a személyi szabadság megsértése a jellemző. Az alapcselekményt rendszerint megtévesztéssel, a tulajdonos tudta nélkül, vagy erőszak, illetve fenyegetés alkalmazásával követik el. Az elkövetők sorában ügyvédek, ingatlanközvetítők is szerepelnek.

A sértettek három kategóriába sorolhatók: az ingatlanok tulajdonosai vagy bérlői, az ingatlanok vevői és a jelzálogjogosultak. Általában akaratlanul a sértettek is közrehatottak valamilyen módon a bűncselekmények bekövetkezésében. A leginkább veszélyeztetettek az anyagi gondokkal küszködő, tekintélyes közüzemi díjhátralékot, elmaradt közös költséget, bérleti díjat felhalmozó személyek, az italozó életmódot folytatók, az idős, egyedülálló, vagy mentális, pszichés problémákkal küszködő, könnyen befolyásolható emberek.

A kutatás résztvevői összegyűjtötték a kutatás időszakában a médiákban felbukkant legfontosabb javaslatokat a lakásmaffia jelenségének megelőzésével, megakadályozásával kapcsolatban. Több olyan javaslat szerepel a felsoroltak között, amely időközben megvalósult és bevált, de olyan is, amely jogi szempontból több mint aggályos.

A kutatás első fázisának lezárásaként konferenciát rendezet az Országos Kriminológiai Intézet, a szakmai konferencia jegyzőkönyve is megtalálható a kötetben.

Dunavölgyi Szilveszter tollából áttekintést kap az olvasó a jogszabály-előkészítés és jogalkotás folyamatáról. A parlamenti albizottság széles körű értékelő és elemző munkája végeredményeként két országgyűlési határozat született, amelyekben megfogalmazódtak a jelenség visszaszorításával kapcsolatos feladatok. Elsőként ezeket tárgyalja a szerző, majd a jogszabálymódosításokat és az ingatlanközvetítéssel és a földhivatali eljárásokkal kapcsolatosak szigorodó előírások lényegét ismerhetjük meg. A komplex rendezés azonban mindezek ellenére elmaradt, nem valósultak meg a T/18 211 számú törvényjavaslatban foglalt szabályok és azokon alapuló intézmények. A tanulmányból utal a jogalkotási folyamat kaotikus jellegére. Megerősíteni látszik ezt a parlamenti vizsgálóbizottság elnökével készült riport tartalma is.

Sári Mónika, az ingatlancsalások felderítésére specializálódott rendőri egység, a Kaptár-csoport volt parancsnoka a gyakorlatban tevékenykedő szakemberként számol be tapasztalatairól. A BRFK szervei 1997- ben figyeltek fel az ingatlancsalások szaporodására, 2000 végén pedig már 500 rendbeli ingatlannal kapcsolatos bűncselekmény tárgyában nyomoztak 200 gyanúsítottal szemben. A sértettek három csoportját különíti el a szerző. Az ún. valódi áldozatok általában a társadalom perifériáján élő, idős, beteg emberek. A szegénygazdag sértettek jómódúak, nagy értékű, néha hosszabb ideje lakatlan budai lakások tulajdonosai. A hiszékenyeket a könnyű pénzszerzés motiválja: ha van pénzük, be akarják fektetni, ha nincs, kölcsönt szeretnének felvenni. Ezután részletes beszámolót olvashatunk még a Kaptár-alosztály megalakulásáról, munkájáról és eredményeiről.

Kovács Zsolt az országgyűlési biztosok szerepvállalásait, törvénymódosító javaslatait, valamint az önkormányzatok tapasztalatait tekinti át. Az országgyűlési biztosok működésük kezdetétől foglalkoznak a lakás nélkül maradt családok elhelyezésének problémáival, a kilakoltatásokkal, az önkényes lakásfoglalókkal és a bűncselekmények áldozataival. A bűncselekmények áldozatai legtöbbször az állami szerepvállalást és segítségnyújtást hiányolják. Az országgyűlési biztosok a jelenséggel szemben a legcélravezetőbbnek a széles körű ismeretterjesztést és a kiszolgáltatottság csökkentését látták. Ennek érdekében adósságkezelő programok létesítését kezdeményezték.

Az ingatlan-nyilvántartás rendszeréről szóló tanulmány történeti bevezetővel indul, a középkori jog bemutatásától jutunk el az ingatlan-nyilvántartás mai formájáig. A földhivatalokban akkor vált zűrzavarossá a helyzet, amikor a korábbi tanácsi, majd a tanácsi, illetve önkormányzati házak társasházzá alakítására került sor. A gyors változások következtében a földhivatalok ügyhátraléka halmozódott, a hibák is szaporodtak. 2000 után vált a földhivatali ügyintézés szigorúbbá és korrektebbé. Ma már több garanciális szabály gondoskodik az ingatlantulajdonosok biztonságáról. Emellett persze nélkülözhetetlen az ingatlanügyekben szereplő tulajdonosok körültekintése és szabálykövető magatartása is.

Az ingatlanforgalmazó szakma feladatát tárgyaló fejezet szerzője szerint az ingatlancsalások visszaszorításának egyik előfeltétele az, hogy kötelező szervezeti tagságon alapuló kamara és megfelelő szakoktatás jöjjön létre, hiszen ezek hiányában bárki ingatlanközvetítőnek nevezheti magát.

A közjegyző ingatlanokat érintő tevékenységét, helyét és szerepét, mutatja be a kötet következő írása. Szó esik a közjegyzői kar által legfontosabbnak vélt bűnmegelőzési eszközökről, amelyek a személyazonosító okmányok hatósági hozzáférése és kötelező lekérdezése; gyors, biztonságos és interaktív ingatlan-nyilvántartás; egységes adó- és illetékháló; az állampolgárok oktatása, tájékoztatása, a jogi ismeretek megalapozása.

Kritikai gondolatok fogalmazódnak meg a következő oldalakon az ügyvédekről és az Ügyvédi Kamaráról egy a közelmúltig aktív ügyvéd tollából. Az ingatlancsalások megállítására a jogi keretek szigorításán kívül az Ügyvédi Kamara fellépésére is szükség lenne – hangsúlyozza Dobrodinszky Dénes. Hiányolja, hogy a parlamenti albizottság még érintőlegesen sem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy az ingatlancsalások megakadályozásának leghatékonyabb és legegyszerűbb módja az lenne, hogyha minden adásvételi szerződésnél mindkét felet kötelezően külön ügyvéd képviselné.

A bírósági végrehajtók is lehetőséget kaptak álláspontjuk kifejtésére. Császti Ferenc a kamara képviseletében a végrehajtói hivatás gyakorlásának feltételein, a végrehajtói szervezet törvényességi, igazgatási felügyeletének lényeges elemein kívül az ingatlanértékesítésről is szót ejt és megoldási javaslatokkal él, de kritikai éllel fogalmaz a végrehatási törvény módosításáról.

Biró Kornélia ügyésznő tanulmányából megtudjuk, hogy a lakásmaffia, mint új bűnözési jelenség 1999-ben került az ügyészség látókörébe. Már kezdetben látszott, hogy a fogalom többféle tipizálható elkövetési módot és bűncselekményfajtát ölel fel. Nem hagyományos értelemben vett bűnszervezetek, hanem lazább és ugyanakkor kisebb bűnözői csoportok követik ezeket a cselekményeket. Az ügyforgalmi adatok szerint az eljárások száma 2002–2003 körül érte el a csúcsot, 2006-ban viszont már egyértelmű csökkenés mutatható ki. A büntetőjogi tényállásokat tekintve a tipikusnak tekinthető csalásokon, zsarolásokon, közokirathamisításokon túl, ügyvédi visszaélés bűntette, hivatali visszaélés, valamint jogosulatlan pénzügyi szolgáltatási tevékenység miatt tett feljelentések is megjelentek. A jövőben felbukkanó új bűnözési formák hatékonyabb kezelését megkönnyítené a megelőzésre irányuló tudatformálás; az állami intézmények, az érdek-képviseleti szervezetek, valamint a sajtó jobb együttműködése.

A kötet utolsó fejezete a Legfelsőbb Bíróság 1/2005. büntető-polgári jogegységi határozata alapján minősítési kérdéseket tárgyal. Szabó Péter, a tanulmány szerzője rámutat, az ingatlancsalásokkal kapcsolatos ítélkezés körében bizonyos kérdésekben ellentétes jogértelmezés alakult ki. Ellentmondó jogerős ítéletek születtek arra nézve, hogy a sikkasztás elkövetési tárgya kizárólag ingó dolog lehet-e vagy a sikkasztás ingó dologra és ingatlanra egyaránt elkövethető. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a sikkasztás bűncselekményének elkövetési tárgya kizárólag ingó dolog lehet. Más ingatlanának csalással történő elidegenítése esetén a csalás bűncselekményének sértettje a kárt szenvedő eredeti tulajdonos. A halmazati kérdések tárgyalásán kívül a jogegységi határozat megerősíti azokat a jogértelmezéseket, amelyek szerint indokolt az ingatlancsalási cselekményekkel halmazatban intellektuális közokirat-hamisítás bűntettének megállapítása.

Ezzel az összefoglaló munkával a szerkesztők és a szerzők egyfajta kézikönyvet kívántak a jogalkalmazók kezébe adni, akik az igazgatás bármelyik szintjén találkozhatnak az ingatlancsalás lehetőségével, de joggal bízhatnak abban is, hogy a jogalkotók számára is segédanyaggá válik kötetük. Ugyanakkor jó szívvel ajánlható bármely laikus, de jogtudatos polgárnak is, aki felelősséget érez saját és a környezetében élő embertársai biztonságáért. A kötet talán egyetlen hiányossága, hogy jogi korlátok miatt könyvesbolti forgalomban nem kapható, de a Biztonságos Magyarországért Közalapítványnál postaköltség ellenében megrendelhető.