Circulus diaboli

DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN, geográfus, egyetemi tanár, Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem. (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

Vagyis ördögi kör. Ördögi, mert mintha egy ördög vezetne bennünket, egyre mélyebbre húz az örvény. És ördögi, mert ördöngősség kellene ahhoz, hogy kijussunk az örvényből. A rendszerelmélet hívei szerint persze mindössze pozitív visszacsatolással működő rendszerről van szó. Olyan rendszerről, amelynél a rendszerből kilépő hatások visszahatnak a rendszerbe belépő hatásokra, és azokat immár felerősítve táplálják vissza újból a rendszerbe. A pozitív általában jót jelent, kivéve a pozitív visszacsatolással működő rendszert. Az ilyen rendszer ugyanis nem stabil, öngerjesztő mechanizmussal folyton felfelé, vagy lefelé húzó spirálba vezet. Nekünk pedig 2006-ban a lefelé húzó spirálok jutottak.

2006-ban a hazai politika ördögi körét három tényező mélyítette. Egyrészt tavaly visszavonhatatlanul megkövesedett a kétfajta igazság rendszere. Noha a magyar polgárok igazságérzete szerint csak egyfajta igazság létezhet, 2006-ban világossá vált: ma már mindent pártpolitikai szemüvegen keresztül nézünk, vagy nézetnek velünk. Legyen szó tűzijáték utáni katasztrófáról, vagy a rendőrség tüntetőkkel szembeni fellépéséről, nincs már egyetlen igazság arról, hogy mi is történt valójában. Másrészt kiderült: Magyarországon ugyan érvényesülnek a demokrácia formai elemei – mint a többpárti szabad választás –, de a gyakorlatban hiányoznak a legalább ennyire fontos demokratikus normák, konvenciók. Harmadrészt beigazolódott: ott, ahol mindenre két igazság felel, ahol a demokratikus normák hiányoznak, a felelős kormányzás is csorbát szenved, és a hatalmi egyensúlyok közötti kormányzást felváltja a felelősségre nem vonható menedzseri vezetés.

Mindez együtt még mélyebbre sodorta az országot abban a politikai ördögi körben, amelynek a kiinduló pontja, hogy ma a politikai elit – színétől teljesen függetlenül – nem képvisel semmiféle eszmét. Eszmék hiányában pedig, nem képes arra sem, hogy célokat mutasson a társadalom számára. Az eszmék és célok hiányát természetesen valahogy helyettesíteni kell, erre szogál ma a mindent elöntő pártpolitikai szembenállás, ami ráadásként a médiában még bulvárosodó szépségversennyé is válik. Következményként felerősödik a társadalomban a bizalomvesztés, az emberek – mint egy szennyes dologtól – tömegével fordulnak el a politikától. Amikor pedig az emberek tömegével fordulnak el a közügyektől, megszűnik az a kényszerítő erő is, ami a politikai elitet a demokratikus szokások betartására, a hatalmi egyensúlyok figyelembevételére, vagy az (egyedüli) igazság tiszteletére késztetné. Ekkor már semmi sem áll a hatalom gyakorlóinak útjában a centralizált vezetés előtt. A centralizált vezetésnek pedig az a természete, hogy azt tesz, amit éppen jónak lát, ezzel tovább erősítve a társadalomban a politikai elit iránti bizalmatanságot. A végső következmény a társadalom teljes bizalomvesztése, ami mindenfajta reform megvalósítását lehetlenné teszi.

Hasonlóképpen a kétfajta igazság rendszere bábáskodott 2006-ban a gazdaság ördögi körénél is. Tavaly a gazdaságról két véleményt hallhattunk: a gazdaság termelő szektora jó állapotban van – ami önmagában igaz –, az államháztartás helyzete viszont a magas hiány és a fokozódó eladósodás miatt nagyon súlyos – ami önmagában szintén igaz. Ám, ahogyan a kétfajta igazság rendszere tévútra visz a politikában, hosszú távon nem tartható fenn a gazdaságban sem. Olyan gazdaságban pedig, mint a magyar, ahol a nemzeti össztermék több mint felét az állam elvonja, majd újra osztja, az állam pénzügyi helyzete nagyon rövid idő alatt visszahat a gazdaság termelő szektorára is. Az államháztartás gyengélkedése – ma már jól látható – magával húzza a gazdaság egészséges szeletét, a termelő szektort is.

A 2007-es esztendő ördögi köreit éppen itt ásták meg. A kormány ugyanis az államháztartási hiány szükséges és elkerülhetetlen lefaragásához – az adóemelésekkel – túlságosan magas növekedési, foglalkoztatási és inflációs áldozatokkal járó eszközöket választott. A magas adók visszafogják a gazdaság teljesítményét, azért a kormány újabb adóemelésekre kényszerülhet, ami a gazdasági teljesítmény további visszafogását hozhatja magával. Hasonlóképpen, ha a kormány emeli a foglalkoztatásra rakódó adóés járulékterheket, a vállalkozások válaszul még inkább a szürkefoglalkoztatás felé mozdulnak, a szürkemunka kiterebélyesedése miatt viszont az állam bevételei – a magas adók ellenére – sem teljesülnek, ezért aztán újabb adóemelésre kényszerül. A végső következmény az ország leszakadása mind Nyugat-Európától, mind régiós versenytársaitól.

A 2007-es esztendő igazi kérdése, hogy a magyar politikai elit képes-e megszakítani az elmúlt esztendők ördögi köreit. Képes-e politikai elit végre eszmét és célt kínálni a társadalomnak, még mielőtt az így keletkező vákuumba szélsőséges erők be nem tódulnak? Képes-e az államháztartás helyzetét konszolidálni, még mielőtt a magyar vállalkozások végleg elvesztik versenyképességüket Európában?