2007: a kijózanodás éve?

DR. VÍZKELETY MARIANN, jogász.
Mottó: A víz szalad, a kő marad… (Wass Albert: Üzenet haza)

Napok óta foglalkoztat a kérdés: mi várható az idei évtől, milyen jövő elé nézünk. 2006-ban, annak is az utolsó hónapjaiban, olyan események tanúi, elszenvedői voltunk valamennyien ebben a hazában, melyek hatása alól nem tudjuk magunkat kivonni, s melyeknek következményeit még nagyon sokáig fogjuk viselni. Átéltük már a közelmúltban ezt az érzést: 2004. december 5-én. A határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazás vízválasztó volt történelmünkben. Vagy-vagy. Ebben a kérdésben nem lehet mellébeszélés, és felesleges minden magyarázkodás. Azóta tudjuk, hányan is vagyunk egyáltalán.

2006 őszén ugyanilyen élesen merültek fel a kérdések: kik is igazából a mi vezetőink, mit akarnak valójában az országgal, és miért, milyen jövő elé nézünk, lesz-e egyáltalán jövőnk? Ezek a gondolatok most nemcsak a véleményformálók fejében fogalmazódtak meg, mindenki feltette már magában a kérdést: mi lesz velünk, velem, veled, mindannyiunkkal. Mi lesz a családunkkal, a munkahelyünkkel, a hazánkkal, minden magyarral? Mit lehet tenni, amikor minden bizonytalanná vált? Lehet-e még hinni valakinek, s lehet- e még hinni valamiben? Mibe kapaszkodhatunk, mi adhat reményt?

„Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek, és nincsen ború, örökkévaló. A víz szalad, a kő marad, a kő marad.”

Valóban. Ünnepek táján, amikor minden elcsendesül, ideje van a számvetésnek. Ideje van annak, hogy kiszakadjunk egy pillanatra a mulandóságból, a folyton változóból, és figyelmet szenteljünk annak, ami a legfontosabb, ami maradandó, ami örök. Mi a fontos az életünkben, az enyémben, a tiedben, valamennyiünkében? Mondják, hogy a bajban leegyszerűsödnek a kérdések. Letisztulnak a válaszok. A legfontosabb értékekhez, az alapokhoz kellene visszatérni, hogy igaz feleletet kapjunk.

A gyermekünk, a családunk, a szűkebb és tágabb közösségeink, amelyben élünk, a nemzetünk és a hazánk, ezek a legfontosabbak számunkra. Megmaradásuk, fennmaradásuk, boldogságuk és boldogulásuk mutathat irányt cselekedeteinknek. De vajon megtettünk-e, megteszünk-e mindent azért, hogy e legfontosabbak megmaradjanak?

Az utóbbi hetekben egyre több embert foglalkoztatnak ezek a kérdések. Találgatják, vajon mikor jön el a kijózanodás pillanata, mikor és ki teszi meg az első lépést? Képesek leszünk-e rá mi felnőttek? Vagy gyermekeinkre vár a feladat, hogy „kiássák a fundamentumot s az erkölcs ősi, hófehér kövére emelnek falat, tetőt, templomot”. Mert minden építkezést itt kell elkezdeni: egy közösség, egy nemzet felemelését különösen.

2007 a kijózanodás éve lesz, és a megvilágosodásé. Reméljük, nem lesz késő.