Logo

Elvesző illúziók nyomában

SZÉLES GÁBOR elnök, MGYOSZ. A cikk a Magyar Gyáripar XLVI. 2006. 4. számában megjelent írás átszerkesztett változata.

Az utóbbi hetekben nyilvánosságra került, s a kormány által is elismert adatokból feketén-fehéren kiderült az, amire a munkaadók már régóta felhívták a figyelmet: az ország szekere rossz irányba halad. A gazdaságot sürgősen vissza kell vezetni egy fenntartható, tartós növekedési pályára. A kormányzat tehát leszámolt egy illúzióval, de félő, hogy egy újabbat gerjeszt a megoldásra ajánlott megszorító csomaggal.

A Brüsszelbe megküldött konvergenciaprogram szerint ugyanis a kiigazítás csupán két évig fog tartani. Nagy kérdés azonban az, hogy rendelkezésre állnak-e majd az eszközök ahhoz, hogy a műveletet ily rövid idő alatt végre lehessen hajtani, s ha ez sikerül is, olyan pályára áll-e a gazdaság, amely megalapozott hosszú távú gazdaságfejlesztésen alapul.

Nézzük a számokat! A megelőző négyéves időszakban 5500 milliárd forinttal nőtt az adósságállomány. Ha ehhez hozzátesszük a privatizációs bevételeket és az önkormányzati hiteleket is, akkor mintegy 8000 milliárd forintnyi új tőke áramlott be az országba. Ehhez képest az elkövetkezendő négy esztendőben csak ennek a felére, vagyis 4000 milliárdra számíthatunk, főként uniós pénzekből, mivel az államháztartás hitelállományát már nem növelhetik tovább, ha teljesíteni akarják az eurózóna csatlakozási kritériumait. Ekkor azonban még nem számoltunk azzal, hogy biztosan nem tudjuk majd száz százalékig igénybe venni a rendelkezésünkre álló EUkereteket. Ha viszont sikerül minden Brüsszelből lehívható euró mellé megfelelő projektet rendelünk, még mindig marad a társfinanszírozás kérdése. Az ugyanis, hogy a projekteknek átlag 40 százalékát saját erőből kell finanszírozni, jelentős terheket ró az állami költségvetésre is. A legsúlyosabb kérdés viszont az, hogy az egyébként valóban szükséges infrastrukturális beruházások mennyiben és mennyi idő alatt járulnak hozzá a gazdaság talpra állásához. Jól működő vasútra például szükség van, de ettől a vállalkozások versenyképessége csak lassan fog javulni.

A hitellehetőségek beszűkülése mindenesetre a gazdasági növekedést vissza fogja vetni. A jelenlegi 4 százalék körüli növekedési pálya nem csak átmenetileg lesz tarthatatlan, amennyiben nem állnak majd rendelkezésre újabb hitelforrások. Ha viszont a gazdaság fejlődésének üteme a nullához közelít, akkor teljesen más környezettel kell szembenézniük a magyar vállalkozóknak is. Fennáll a veszélye annak, hogy további versenyhátrányba kerülnek, miközben már így is kíméletlenül szorongatják őket a náluk jóval tőkeerősebb külföldi versenytársak. Ennek a magyar vállalkozói rétegnek létfontosságú lenne, hogy minél több uniós fejlesztési pénzhez jusson.

Szintén nem mellékes szempont az sem: még ha minden feltétel kedvezően alakul is a kiigazításhoz, mennyi idő alatt lesz képes a kormányzat lezongorázni a végrehajtást. A vállalkozói gyakorlat ugyanis azt mutatja: amit egységnyi idő alatt sikerült elrontani, annak helyrehozásához általában kétegységnyi idő kell. Ha ugyanannyi idő alatt sikerül a helyreállítás, az már ritkaság-, a feleannyi idő pedig csodaszámba megy. Reméljük, a kormány sikerrel jár, és enged a megszorító intézkedéseken még e ciklus végéig. A vállalkozóknak ugyanis olyan intézkedésekre van szükség, amelyek csökkentik és egyszerűsítik adóterheiket és az adminisztrációt, valamint az élőmunka költségeit. Ellenkező esetben elképzelhetetlen lesz a növekedés felgyorsítása két vagy három év múlva, márpedig sikeres reformok elképzelhetetlenek gazdasági növekedés nélkül. Arról nem is beszélve, hogy növekedés nélkül újratermelődnek azok az egyensúlytalanságok, amely megszüntetéséért most hozunk áldozatokat.

© 2005 – 2020 Polgári Szemle Alapítvány