Prospektív identitás vagy alkalmi konfiguráció

Összeállította: DR. LUDVIGH KÁROLY, pszichiáter, szervezeti tanácsadó.

A Nemzetstratégiai Alappillérek konferenciasorozat keretében hatodik alkalommal, Prospektív identitás vagy alkalmi konfiguráció címmel rendezett kerekasztal-vitát a KJF Posztmodernológiai Kutatóközpont és a Professzorok Batthyány Köre 2006. március 8-án. A felkért hozzászólók, Gazsó Ferenc, Ludvigh Károly, Pethő Bertalan és Vass Csaba – Náray-Szabó Gábor moderátori közreműködésével – vitaindító téziseiket az előzetesen feltett kérdések alapján vázolták, melyek a következők voltak:

  1. Leváltja-e a nemzeti identitást a fogyasztói mentalitás alkalomszerű konfigurációja?
  2. Keletkezik-e termelő elvű prospektív identitás?
  3. Marad-e esélye a többségi nemzeti identitásnak?
  4. Miféle identitásra, identitásokra hivatkozhat ma egy választás megnyerésére törekvő politikai párt?
  5. Milyen szerepet játszanak a kisebb közösségek a nemzeti identitás fenntartásában?

A vita keretének jobb megértése céljából érdemes fölidéznünk az identitás három fajtáját Pethő Bertalan nyomán. Retrospektív identitásról abban az esetben beszélünk, ha a múlt kész mintái szerint igazodó ember vagy nem számol a jelen kihívásaival, vagy azon a véleményen van, hogy uralhatja ezeket a kihívásokat konzervatív eszközökkel. A fogyasztói identitást az jellemzi, hogy az ember nem termeli meg azokat a javakat, amelyekre mint árukészletre igényt tart, és nem is törekszik arra, hogy ezeket megtermelje. A prospektív identitás viszont nem késztermék, hanem működés, életvitel, művelődés közbeni (ön)beazonosítások előre vetülésének fókusza; az ember maga veszi magára a felelősséget azért, ami lenni akar (és végső soron amilyennek világát tenni szeretné).

Ludvigh Károly nyitó gondolataiban bemutatta, hogy a politikai pártok a sokaságot tömeggé silányító média révén eredetileg és valóságosan osztatlan, szerves egységben létező, egyenrangú pólusokat kínálnak föl választás céljából (bal-jobb, ész-szív, nyugat-kelet stb.), s ezek az önmagukban holt pólusok adják a politikai identitás-kínálatot. A részleges pólusokra a teljesség igényével szavazó identitásválasztók szükségszerűen kerülnek aztán újra és újra hiányállapotba.

Pethő Bertalan véleménye szerint nemzeti célkitűzések nélkül nem várható nemzeti prospektív identitás sem. Konzervatív nemzeti és/vagy európai identitás/ok/ban nincs elegendő erő a megmaradáshoz a mai kihívások közepette. Az „európaiság” immunitásvesztése (pl. az iszlámmal szemben) a konzervatív identitásválság egyik súlyos tünete. A civilizációs fejlődés revideált hagyományokba történő visszagyökereztetésére lenne szükség. Rámutatott: a globalizációs törekvések közé tartozik a retro- és a prospektív, vagyis a múltból merítő és a jövőre összpontosító identitás megszüntetése egyaránt; a cél a fogyasztói tudat végletes felerősítése, mely még négyéves választási időszakok rendszerében sem képes gondolkodni, múlt és jövő egyformán érdektelen a számára.

Vass Csaba szerint a nemzeti identitás egyáltalán való létének feltétele, hogy a nemzetnek legyen eredetmítosza, szenvedéstörténete és üdvtörténete. A nemzetietlenítő, globalista szándék mindezeket úgyannyira kiiktatta a magyar tudatból, hogy mára jószerivel már csak szenvedéstörténetünk maradt, márpedig ha ezek hiányoznak, nemzeti jövő sincsen. Ebben a helyzetben értékelődik fel különösen a kisközösségek mint hagyomány-, érték-, identitásőrző potenciálok szerepe. Vass Csaba hozzátette: a hatalom célja egy globális peremtársadalom megvalósítása, s minden nyílt, e vázolt szándék ellenében történő megnyilvánulás kiváltja a hatalom ellencsapását, amely a megnyilvánulót azonnal valaminő -„ista” bélyegével különíti el, zárja ki.

Gazsó Ferenc az identitás eszköz-jellege mellett érvelt. Sajnálatos, hogy a mai társadalmi, politikai történésekből hiányoznak az integráló folyamatok. Meghatározásában a globalizáció a nemzetközi hatalom arra irányuló törekvése, hogy a piaci logika és tőke minden más szempontot, értéket maga alá gyűrjön. Ez a modell Magyarországon sajnos mintaszerűen valósult meg, így mára szinte nosztalgikus szépségűnek tűnik annak az időszaknak az emléke, amelyben még szociális szempontok is érvényesülhettek.

Náray-Szabó Gábor kiemelte: az identitás a létminőség javításának eszköze, alapvető, velünk született készség és hajlam, a fajfenntartás feltétele. Ebben az értelemben a jövőbeni hangsúlyeltolódás az ideológia felől a kulturális értékek irányába mutat.

A hozzászólók ezután ugyancsak a hatalom számára kevésbé hozzáférhető, kevésbé ellenőrizhető kis közösségek lehetséges megtartó szerepét értékelték.

Ehhez kapcsolódóan Ludvigh Károly egy 61 nemzetet érintő, nemzetközi, szervezeti kultúra összehasonlító vizsgálat eredményeiből tallózva rámutatott: a mai Magyarországon egyszerre jellemző a szabályok, a függőség elfogadása és a függetlenségre, autonómiára vonatkozó, kifejezetten erős belső igény. Ez az ellentmondás olyan feszültség forrása, mint mikor az ember puskaporos hordón ül. Az összehasonlításból az is kiderül, hogy a magyar és a nyugat- európai értékpreferenciák szignifikáns távolságba esnek egymástól, ami alapján egy globális európai identitás léte-lehetősége önmagában is kérdéses a magyarság számára: a ráerőltetés tényén nem sok vitatkoznivaló marad. A külső szabálytartás és a belső elégedetlenség ilyen egyidejűsége a tömegek feszültségeit könnyen kanalizálja a sunyiság magatartásformái irányába, ami viszont – minden veszélye mellett – tökéletesen megfelel a globalizációs hatalmi szándékoknak.

Gazsó Ferenc a fasizmus és a kommunizmus példáját említve megállapította, hogy a hatalmilag visszafojtott vagy ellenkezőleg, a fojtásból adódóan kompenzatorikusan túlfűtött nemzeti identitás egyaránt torzszüleményeket hozhat létre.

Ohnsorge-Szabó László arra hívta fel a figyelmet, hogy a Ludvigh Károly által bemutatott vizsgálati eredmények alapján a fenti tünetek leginkább a volt szocialista tagországokat jellemzik. A globalizáció azzal analóg átrendeződés és szelekció az identitásképződés szempontjából, mint amilyen a népvándorlás volt: nem szűnik meg, nem gyengül minden nemzeti identitás, hanem csak azok, amelyeket az erős bizalmi tőkére épülő nemzeti identitások és az utóbbiak által működtetett, de legalábbis alakított, globalizációs mechanizmusok kirostálnak. A volt szocialista országokban ez – a kommunizmus által akár erőszakosan, akár a konzumerizmus szocialista változata által felszámolt belső bizalmi tőkére tekintettel – ahhoz hasonló veszély, mint amit Bogár László globalizációfelfogása fejez ki. Azonban a globalizáció az erősebb nemzetek számára akár identitásuk fenntartásának sajátos, új módja lehet, ahogyan ezt Cséfalvay Zoltán globalizációkoncepciója tükrözi.

Arday Lajos hozzászólásában felvetette, hogy identitás nincs, csak identitástudat, s nemzet sem létezik, csak nemzettudat. Ezt a gondolatot erősítette az a álláspont, mely szerint identitás csak valami ellenében jöhet létre. Ezekkel kapcsolatos ellenvéleményét legerősebben Vass Csaba fogalmazta meg, aki rövid identitástörténeti körkép bemutatásával évezrednyi időtávlatokig vonultatott fel példákat az önazonosság pozitív, nem pedig valaki/valami ellenében történő megfogalmazására. Pethő Bertalan e kérdésben jelenkori példaként japán vonatkozású észrevételeit idézte, kiemelve, hogy a távol-keleti ország is pozitív identitással rendelkezik, olyannyira, hogy a más nemzetek meg nem támadásának önmagára kötelező érvényű megfogalmazása a japán alkotmány része. Vagyis a múltban gyökerező pozitív nemzeti identitás állami, politikai szintű beépítése igenis létezik, ami a jelen roppant gyakorlati hatékonyságában gyümölcsözik, egyszersmind jövőképpel, prospektív identitással is szolgál.

Botond Gyula arra vonatkozóan intézett kérdést a kerekasztal résztvevőihez, hogy létezik-e egyáltalán fogyasztói identitás. Ludvigh Károly nyelvi megközelítésű válaszában rámutatott, hogy a nyugati ember szellemi színvonalbeli és fizikai, számszerű fogyatkozásának öntudatlan észlelése fajfenntartási szorongást vált ki, melyet paradox módon agyagi javak túlfogyasztásával kompenzál. Pethő Bertalan ezzel kapcsolatos véleménye szerint való igaz, hogy fogyasztói mentalitás szerint szétforgácsolódik és atomizálódik az identitás, ugyanakkor a fogyasztás kódjai és szuperkódjai a civilizátum identitásába fogják össze a fogyasztó egyedeket. A globalizáció azon van, hogy a nemzeti identitásokat (és a lokalitásokat) termék – fogyasztás – bedolgozás típusú ökonómiába darálja be, és az így előállt sokadalmakat ennek az ökonómiának a saját trendjei szerint formálja alkalomról alkalomra újra, hálózati csomópontokon. A szegénység, a kényszerből történő alulfogyasztás a vágyak felszításával és a csábítás fokozásával a fogyasztói mentalitás motorja. Vass Csaba véleménye a kérdésben az, hogy hatalom és globalizáció alig követhető anatómiájú összefonódása kiszolgáltatottságot okoz, aminek végső célja-eredménye az emberi önállóság teljes megszűnése, az identitásveszített ember pedig már könnyedén manipulálható a hatalmi érdekeknek megfelelően. Ez magyarázza azt is, miért kiemelt szándék és eljárás az oktatás gyengítése, s miért kiemelt célcsoport a fiatalság a fogyasztásösztönző reklámok terén is. Kósa Ferenc képviselői tapasztalataiból merítve a kormányzati-állami felelősségvállalást, tudatos kapcsolatépítést és a szükséges források biztosítását hiányolta, amellyel pedig a magyarság szétforgácsolódásának, identitásvesztésének lehetne gátat szabni.

Kósa Ferenc és Gazsó Ferenc annak a véleménynek adott hangot, hogy a magyar közéletben nem látni identitásépítő politikai erőt. Pethő Bertalan szerint viszont van ilyen politika erő és választási lehetőség.

„Nem vagyunk árvák” – Baji Lázár Imre a csángó népdallal szólva lelkesítőleg a magyar szakrális identitás adta tartalékerőkre és az ezt biztosító erők napjainkban is tapasztalható jelenlétére, megnyilvánulásaira hívta fel a figyelmet. Ez a felszólalás a megbeszélést a hit identitásformáló, megtartó ereje irányába lendítette. Felvetődött a kérdés, többek között Gazsó L. Ferenc megfogalmazásában: hitbéli és egyéb absztrakt kérdésekre összpontosítva nem tévesztünk- e célt, nem inkább gyakorlatias megoldásokat kellene-e felvonultatni a sürgető szükség idején? A kapcsolódó hozzászólások abba az irányba mutattak, hogy az identitás elvontabb területei, dimenziói adhatják a szükséges alapot a megvalósítás elengedhetetlen gyakorlatai számára. Náray- Szabó Gábor felhívta a figyelmet az értelmiség felelősségére a jövővonatkozású identitás művelésében: ez a szakralitás gyakorlata.

Pethő Bertalan felidézte azt a négy évvel ezelőtti választási kampányvonalat, amely több pénzt ígért a választóknak, annak megjelölése nélkül, hogy ez a többlet miért is jár. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a munka-érték viszony rehabilitálására volna szükség. Hibás gyakorlat, hogy a politikai választások identitásválasztások. Zárszavában rámutatott: a hit racionálisan bajosan megközelíthető, következésképpen terjesztése, segítségével pedig az identitás erősítése nehézségekbe ütközik. Igazán hathatós eljárás lenne a kommunikáció, a tényszerű beavatkozások révén a bizalom megteremtése, erősítése széles társadalmi körben, összkormányzati eszközrendszerrel, ennek valósága azonban nem a jelen valósága.