Polgári Szemle, 17. évf. 4–6. szám, 2021, 84–103., DOI: 10.24307/psz.2021.12

Összefoglalás

Tanulmányunkban arra a kérdésre keressük a választ, hogy miért és mennyiben térnek el a 2008-as krízis, illetve a 2020-as koronavírus-válság kitörését követő hazai hitelezési folyamatok. 2008-ban a fiskális és monetáris politikai mozgástér, valamint a makroprudenciális eszköztár hiánya, és az addigi egészségtelen szerkezetű hitelezés a bankrendszer prociklikus viselkedéséhez és a hitelezés visszafogásához vezetett, elmélyítve a reálgazdasági válságot. A 2020-as krízis ugyanakkor jóval stabilabb makrogazdasági helyzet, kevésbé kockázatos szerkezetű hitelállomány, illetve egy kialakult, átfogó szabályozói keretrendszer mellett érte hazánkat. Mindez azt eredményezte, hogy a hitelállomány összességében a reálgazdaság visszaesése ellenére is bővült a válságot követő időszakban. A kedvező hitelfolyamatokban kiemelten jelentős szerepe volt a nagyvolumenű garancia- és hitelprogramoknak és a törlesztési moratóriumnak is, amit a bankok hitelezési kapacitásának fenntartását elősegítő makroprudenciális intézkedések is támogattak.¹

Journal of Economic Literature (JEL) kódok: G20, H12
Kulcsszavak: koronavírus-válság, hitelezés, krízismenedzsment

Lending in crisis – 2008 vs 2020

Summary

In our study, we analyse why and how much the Great Financial Crisis of 2008 and the post-Covid trends in lending differ in Hungary. In 2008, the lack of monetary and fiscal room for manoeuvre, coupled with the missing macroprudential framework and the unhealthy lending structure caused a credit crunch, which amalgamated the procyclical nature of the banking sector and resulted in the deepening of the economic downturn. When the Covid-crisis arrived however, Hungary had a significantly sounder macroeconomic and lending structure, and a complex, developed macroprudential framework. All of this helped to underpin credit dynamics during the economic downturn. The large volume of guarantee and loan programmes and the payment moratorium played a pivotal role in this positive outcome, which was also supported by macroprudential measures maintaining the lending capacity of banks.

Journal of Economic Literature (JEL) codes: G20, H12
Keywords: coronavirus crisis, lending, crisis management

Bevezetés

2020 elején az egész világon gyorsan elterjedő koronavírus korábban nem tapasztalt sokkot eredményezett. Az azonnali járványügyi hatások, a globális ellátási láncok megszakadása, illetve a társadalmi távolságtartást célzó intézkedések következtében a világgazdaság, így hazánk is egyszerre szembesült a kínálati és a keresleti oldal szűkülésével (OECD, 2020), mely során a gazdasági visszaesés mértéke a 2008-as válságban tapasztalt csökkenést is felülmúlta (KSH, 2021).

A pénzügyi rendszer eredendően prociklikus, azaz a bankok hitelezési tevékenysége és profitabilitása együtt mozog a gazdaság rövid távú konjunktúraciklusaival, sőt „ráerősít” arra. Mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy a gazdasági folyamatok volatilisebbé váljanak, a gazdasági ciklus amplitúdója pedig növekedjen (Horváth et al., 2002). A bankrendszer tehát természetéből fakadóan elmélyítheti a gazdasági visszaeséseket. Egy olyan jellegű makrogazdasági sokk, mint amelyet a koronavírus okozott, több csatornán keresztül is hat a hitelpiacra: az ellátási láncok zavaraival és a lezárásokkal érintett ágazatokban (turizmus, vendéglátás, szórakoztatóipar, feldolgozóipar, szállítás) megfigyelt keresletcsökkenés kedvezőtlen munkapiaci- és jövedelmi hatásokat eredményez, amely a lakossági portfólió kockázatosságának növekedéséhez vezet. Az aggregált jövedelem visszaesése ugyanakkor a vállalati jövedelmezőség csökkenésével is jár, amely a késedelmes vagy nemteljesítő hitelportfóliót is növelheti. A gazdasági szereplők a bizonytalan környezetben csökkentik hitelkeresletüket, a bankok pedig a hitelportfólió kockázatainak mérséklése érdekében visszafogják hitelkínálatukat. A hitelezés visszaesése és a kockázati költségek emelkedése a banki jövedelmezőségre és ezen keresztül a tőkemegfelelésre is negatívan hathat, ráadásul a recesszióból történő kilábalást is hátráltatja (Darvas, 2013), ilyen módon felerősítve a dekonjunktúrát (Borio et al., 2001; Adrian Shin, 2008).

Annak érdekében tehát, hogy a bankrendszer ne mélyítse el a gazdasági sokkokból fakadó dekonjunktúrát, kiemelkedően fontos a hitelezési kapacitás fenntartása. Mindezt fiskális és monetáris politikai ösztönzőkkel, valamint makroprudenciális eszközökkel is biztosíthatják a hatóságok. A tanulmányban bemutatjuk, hogy ebben jelentősen eltér a koronavírussal kapcsolatos (hazai) válságkezelés a 2008-as válságtól. Míg a 2008-as válság során a fiskális és monetáris politikai mozgástér, valamint a makroprudenciális eszközrendszer hiánya következtében a hitelezés nagyarányú visszafogása „credit crunch”-ot eredményezett, addig a jelenlegi válsághelyzetben fennmaradt a hitelezés bővülése.

A tanulmány felépítése a következő: a 2. fejezetben bemutatjuk, hogy a koronavírus járvány kitörésekor mennyiben volt más a makrogazdasági és a hitelpiaci helyzet Magyarországon a 2008-as válság előtt tapasztaltakhoz képest. A 3. fejezetben a vállalati, míg a 4. fejezetben a lakossági hitelpiaci folyamatokra térünk ki részletesen. Az 5. fejezetben a 2008-as válság után kialakított makroprudenciális keretrendszer koronavírusra adott válaszlépéseit mutatjuk be, míg a 6. fejezetben a fizetési moratórium hazai tapasztalatairól értekezünk.

A bankrendszerben felépült kockázatok alakulása

A 2007 nyarán az Egyesült Államok másodrendű jelzáloghitel-piacáról kiinduló, majd a fejlett és feltörekvő piacokra is gyorsan átterjedő válság során egyértelművé vált, hogy a bankrendszer kulcsfontosságú a gazdaság egészséges működése szempontjából, és annak egyensúlytalansága komoly következményekkel jár. A koronavírus kitörését követő helyzetet a 2008-as krízissel összevetve ugyanakkor számos eltérés látszik: míg a 2007-2008-as pénzügyi válság a pénzügyi intézmények mérlegéből terjedt át a reálgazdaságra, a jelenlegi válsághelyzet a reálgazdaság oldaláról indult. Hazánkat a 2008-at megelőző időszakkal ellentétben stabil makrogazdasági helyzetben (alacsonyabb és csökkenő mértékű GDP-arányos államadósság, stabil finanszírozási szerkezet, alacsony munkanélküliségi ráta) érték a pandémiából származó sokkok (1. táblázat).

Érdemi különbséget jelent, hogy ezzel párhuzamosan a hazai bankrendszer ellenálló képessége is jelentősen javult az elmúlt évtizedben (2. táblázat). A bankok kellő likviditással és jövedelmezőséggel, valamint egészséges mérlegekkel rendelkeztek ahhoz, hogy hozzájáruljanak a pandémia hatásainak tompításához.

A magánszektor banki hitelállományának szerkezete is érdemben egészségesebb volt a koronavírus kitörésekor a 2007-2008-as gazdasági válságot megelőző időszakénál, ami ugyancsak hozzájárult ahhoz, hogy a koronavírus hitelpiacra gyakorolt hatása limitált maradhasson.

A vállalati hitelezés összetétele jóval kedvezőbben alakult a koronavírust megelőzően a 2007-2008-as gazdasági válsághoz viszonyítva. Egyrészt a hitelpiacot nem jellemezte a túlzó mértékű deviza (projekt)hitelezés, melynek hatására 2008 után a nemteljesítő hitelállomány növekedésével párhuzamosan egészen 2015-ig az állomány csökkenése volt jellemző (Matolcsy, 2020). Másrészt, részben az előző válság örökségeként, a vállalatok eladósodottsága alacsony volt, a vállalati hitelállomány GDP-arányos volumene csupán 17,2 százalékot tett ki 2019 év végén, mely a negyedik legalacsonyabb volt az Európai Unión belül.

A koronavírust megelőzően fennállt, kedvező vállalati hitelezési szerkezet kialakulásában érdemi szerepet játszottak a 2008-as válság kezelésére bevezetett jegybanki lépések is: a monetáris politikai eszköztár új, célzott elemeként 2013 júniusában a jegybank elindította a Növekedési Hitelprogramot (NHP) a kkv-k hitelezésében tapasztalt tartós piaci zavar enyhítésére. A hosszú távra elérhető fix, kedvező kamatszint kiszámíthatóságot biztosított a kkv-k számára, így számottevően élénkítette a hitelkeresletet a vállalkozások oldaláról; emellett a hitelintézeteknél fokozta a versenyt az ügyfelek megszerzéséért és megtartásáért, így a hitelezési hajlandóságot is növelte és hozzájárult a hitelkondíciók lazításához. A konstrukció nem csak a résztvevő vállalkozások számára jelentett kiszámítható és alacsonyabb kamatterhet, de a verseny fokozásán keresztül a kamatcsökkentési ciklussal párhuzamosan a piaci alapú hitelek kamatainak mérséklődéséhez is hozzájárult.

A 2017. március 31-én lezárult NHP a kkv-hitelezés meghatározó tényezője volt: a 2013. júniusi indulás óta közel 40 ezer mikro-, kis- és középvállalkozás jutott kedvező finanszírozáshoz több mint 2,8 ezer milliárd forint összegben. A program érdemben hozzájárult a hitelezési fordulat megvalósulásához: az NHP elindítását követően a kkv-hitelezés korábban tapasztalt évi 5-7 százalékos visszaesése megállt, majd 2015-től fokozatosan emelkedésnek indult (MNB, 2017). Az MNB ezt követően, 2019 elején indította el az NHP fix konstrukciót annak érdekében, hogy a beruházások finanszírozásában emelkedjen a kiszámíthatóbb, rögzített kamatozású termékek részaránya. A részt vevő hitelintézetek a 2020. május 29-ig elérhető konstrukció keretében több mint 17 ezer vállalattal kötöttek hitel- vagy lízingszerződést több mint 500 milliárd forint összegben².

A 2008-as válságot megelőzően a lakossági hitelezés szerkezete is egészségtelen volt. A forinthitelek árjellegű kondícióinál jóval kedvezőbb feltételekkel bíró devizahitelek az euro, japán jen, és legfőképp svájci frankban történő eladósodás felé terelték a jelentős hitelkereslettel bíró lakosságot, szignifikáns árfolyamkockázatnak kitéve a szegmenst. 2008-ban a fennálló lakossági hitelállomány több mint kétharmada devizában denominált hitel volt (2. táblázat).

A bankok között kialakult erős, kockázat alapú verseny miatt ráadásul olyan adósok is devizahitelhez jutottak, akiknek a jövedelmi helyzete nem garantálta a tartós fizetőképességet. Súlyosbította a helyzetet, hogy a szerződések olyan jogszabályi környezetben keletkeztek, amely lehetőséget adott a bankok számára, hogy a szerződéses feltételeket a futamidő során egyoldalúan módosítsák, így az adósok az árfolyamkockázat vállalásán túl kamatkockázatot is viseltek (Dancsik et al., 2017).

Mindez jelentősen növelte a lakossági portfólió rizikóit. A 2008-as válságot megelőző kockázat alapú verseny, majd a bekövetkező válság kedvezőtlen munkapiaci hatásai és az árfolyam gyengüléséből, illetve a banki egyoldalú kamatemelésekből fakadó (MNB, 2012a:46-47) jelentős adósságszolgálati tehernövekedés szignifikáns nemteljesítéshez vezetett a szegmensben: a 90 napon túl késedelmes jelzáloghitel állomány 2014 végére már a teljes jelzáloghitel-portfólió negyedét tette ki, mintegy 140 ezer adóst érintve (Dancsik et al., 2015).

A pandémiát megelőzően fennálló háztartási portfólió ugyanakkor jóval egészségesebb szerkezetű volt a tizenkét évvel azelőttinél. Egyfelől, 2015 óta a lakossági hitelállomány szinte teljes egésze forintban denominált, védve az adósokat az árfolyamkockázattól. Ebben jelentős szerepe volt a deviza- és deviza alapú fogyasztói jelzáloghitelek 2014. őszi forintosításának, majd a jelzáloghiteleken kívüli fogyasztói deviza-, illetve deviza alapú hitelek konverziójának is³ (bővebben lásd Dancsik et al., 2017).

A transzparens árazást másfelől a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2014. évi LXXVIII. törvény („fair” bank törvény) is támogatja, amely átláthatóvá és ezáltal követhetővé tette a fogyasztói hitelszerződések kamatának alakulását, ezzel is hozzájárulva a törlesztés kiszámíthatóságához.

A fennálló hitelállomány emellett ellenállóbb a kamatsokkokkal szemben is: az újonnan szerződött jelzáloghitelek piacán gyakorlatilag megszűnt az éven belül változó kamatozású termékek kibocsátása, és a koronavírus kitörésének időpontjában fennálló jelzáloghitel-állomány 60 százaléka is egy évnél hosszabb távra rögzített kamatozású volt (MNB, 2021a), ami kiszámíthatóbb törlesztőrészlet-alakulást eredményez. Mindebben jelentős szerepe volt a 2015. január elsejével bevezetett, majd 2018. október 1-jével módosított, a hitelfelvevőket a hosszabb kamatperiódusú hitelek választására ösztönző adósságfék-szabályoknak, és a 2017 nyarán bevezetett, Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel konstrukciónak is.

Ráadásul a 2008-as krízissel ellentétben a háztartások erősebb mérleggel léptek be a koronavírus-válságba. Miközben az Európai Unió egészét tekintve a háztartási szektor jövedelemarányos adósságterhe alig csökkent a 2008-as gazdasági válság óta (98 százalékról 90 százalékra mérséklődött csupán), a hazai lakosság jövedelemarányos adósságterhe jóval alacsonyabb szinten állt a koronavírus-járvány kezdetén (33,4 százalék), mint 12 évvel korábban (64,3 százalék) (MNB, 2021a).

Mindez az előző hitelciklusban felhalmozott adósság leépülésének és a kedvező jövedelmi folyamatoknak is köszönhető, de a fentebb említett, 2015 január elsejével bevezetett, hatályos adósságfék szabályok szintén hatékonyan gátolják a túlzott eladósodást: a jelenleg fennálló lakossági hitelállomány 80 százaléka (a jelzáloghitelek 70 százaléka) már ezen szabályok mellett kötött szerződésekhez kapcsolódik (MNB, 2021a). Az alacsonyabb eladósodottság kisebb alkalmazkodási kényszerhez vezet, így tovább limitálja a koronavírus okozta sokk hatását.

Végezetül, a lakossági portfólió kedvező minőségét jelzi, hogy a nemteljesítési ráta 3 százalékra süllyedt 2020 decemberére ebben a szegmensben. Természetesen, mint minden gazdasági sokk, így a koronavírus járvány is hatással lehet az adósok fizetőképességére. A törlesztési képesség fenntartása érdekében ugyanakkor hazánk 2020. március 18-án fizetési moratóriumot vezetett be a lakosság és a vállalkozások valamennyi fizetési kötelezettségére vonatkozóan.

A pandémia gazdasági hatásai szempontjából a legveszélyeztetettebbnek a művészet-szórakoztatás-szabadidő, a turizmus-vendéglátás, a bányászat, a feldolgozóipar és a szállítás-raktározás ágazatok bizonyultak, és a teljes hitelállományban betöltött súlyuk miatt hosszabb távon különösen az utóbbi két ágazatban foglalkoztatottak hitelei jelentenek érdemi kockázatot: összességében a megemelkedett hitelkockázatú lakossági hitelállomány aránya 10 százalékra becsülhető (MNB, 2021a). Ugyan konkrét előrejelzés nem készült arra vonatkozóan, hogy a nemteljesítő hitelek aránya mekkora százalékot érhet el a lakossági hitelpiacon a moratórium lejártát követően, az MNB (2020a) egy igen súlyos, két évig elhúzódó stresszpálya esetén is csak 10 százalékos nemteljesítő arányt becsült a szcenárió végére.

Vállalati hitelezés

A fentebb említett kedvező makrofinanszírozási szerkezet nem csak fiskális stimulusra nyújtott lehetőséget a pandémia során, hanem arra is, hogy a Kormány és a Magyar Nemzeti Bank olyan hitelpiaci és makroprudenciális intézkedéseket hozhasson, amelyek a bankrendszer prociklikus működésének, azaz a pénzügyi és üzleti ciklus egymást erősítő káros hatásainak megakadályozását szolgálják.

A vállalati hitelpiacon a moratórium mellett a meghirdetett nagyvolumenű hitel- és garanciaprogramok segítették leginkább a hitelezési aktivitás fenntartását: a 2020 tavaszán bejelentett állami és jegybanki hitelprogramok nagyjából 2000 milliárd forinttal, míg a garanciaprogramok 1000 milliárd forinttal kerültek meghirdetésre, mely a 2019-es vállalati hitelkibocsátás mintegy 70, illetve 35 százaléka (MNB, 2020a). A programok a pandémia elhúzódása miatt többször is kibővítésre és megújításra kerültek, így a legtöbb program esetében az eredeti keret legalább kétszerese állt a vállalatok rendelkezésére a negatív reálgazdasági hatások ellensúlyozására. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a vállalati hitelállomány 9,4 százalékkal bővült a 2020-as év egészében, amely Európai Uniós összehasonlításban a negyedik leggyorsabb dinamika volt, és a korábbi válsággal összevetve is jóval kedvezőbb tendenciát mutat (1. ábra). A meghirdetett támogatott programok nagyrészt kkv-fókuszúak voltak, így ezen szegmens éves növekedési üteme sokkal kevésbé esett vissza a pandémia hatására és 2020 év végén közel 14 százalékot tett ki.

A bankrendszer prociklikus természete gyakran a nem árjellegű hitelfeltételek szigorításában ölt testet, azaz a bankok ilyenkor jobban megválogatják, hogy kinek nyújtanak hitelt (cherry picking). A hitelkondíciókban történő szigorítás 2020-ban jóval kevésbé volt széles körű, mint az előző válság folyamán: a koronavírus megjelenését követően a hitelsztenderdek szigorítása jóval kisebb körben és rövidebb ideig 3 negyedév tartott, mint a 2007-2008-as válságot követően, amikor a pénzügyi krízis után nagyjából 4 évig a hitelsztenderdek szigorítása volt jellemző hazánkban (2. ábra). Emellett a hitelkereslet is erős maradt a válság alatt, 1 negyedévet leszámítva a bankok végig a kereslet élénkülését érzékelték a beruházások szempontjából kiemelten fontos hosszú lejáratú hitelek iránt, míg 2008 második félévétől egészen 2013 második negyedévéig a hosszú hitelek piacán jellemzően a kereslet gyengüléséről számoltak be a bankok (MNB, 2021a:28).⁴

A támogatott programok hatására 2020 egészében az új vállalati hitelszerződések aggregált kibocsátása még érdemben növekedni is tudott, 18 százalékkal haladta meg a 2019-es év volumenét (MNB, 2021b). Az állami és jegybanki hitelprogramok közül a legmeghatározóbb NHP Hajrá a teljes vállalati kibocsátás 42, míg a kkv hitelkibocsátás 68 százalékáért felelt a 2020. márciustól 2020 év végéig tartó időszakban (3. ábra).

Az állami és jegybanki hitelprogramok a foglalkoztatásra is kedvező hatást gyakoroltak. Az MNB becslése alapján a programok hatására az öt főnél nagyobb vállalatok 4 százalékkal, azaz átlagosan 0,8 fővel több munkavállalót foglalkoztattak 2020 év végén 2020 márciusához viszonyítva, mint a programokat nem igénybe vevő társaik (Drabancz et al., 2021).

Lakossági hitelezés

A fentebb kifejtett kedvező szerkezeti feltételek és mérsékelt alkalmazkodási kényszer miatt a lakossági hitelbővülés dinamikája fennmaradt a pandémia időszakában is. A lakosság hitelállománya 14,5 százalékkal nőtt a 2020-as év során a folyósítások és törlesztések eredőjeként, amely uniós összehasonlításban a leggyorsabbnak számított, és a 2008-as válsággal összehasonlítva is jóval erőteljesebb hitelbővülést jelent (4. ábra).

A kedvező tranzakciós folyamatok annak ellenére is fennmaradtak, hogy a koronavírus megjelenését követően a bankok erősödő kockázatkerülése a hitelhez jutás feltételeinek szigorításához vezetett (5. ábra): az MNB hitelezési felmérése alapján a koronavírus megjelenését követően a tavalyi év második negyedévében a megkérdezett bankok nettó értelemben vett több mint harmada szigorított a lakáshitelek, és majdnem négyötöde a fogyasztási hitelek feltételein. A lezárásokkal és az egyre borúsabbá váló fogyasztói kilátásokkal párhuzamosan a bankok visszaeső hitelkeresletről is beszámoltak ebben az időszakban, ami jól látszott az új hitelkibocsátás visszaesésén, főképp a személyi hitelezés⁵ esetében (6. ábra).

A visszaeső kereslet és szigorodó kínálat ellenére is erőteljes lakossági hitelállomány bővülés részben a moratórium törlesztéseket visszafogó hatásából fakadt: a jogosult lakossági hitelállomány részvételi aránya 54 százalékos volt a tavalyi év végén (MNB, 2021b). Ez azt jelenti, hogy az akkor fennálló hitelállomány valamivel több mint fele esetében szünetelt a tőketörlesztés, amely növelte a folyósítások és törlesztések eredőjeként számított növekedési ütemet: amennyiben a fizetési moratórium hatására elmaradt törlesztéseket is figyelembe vesszük, becslésünk szerint 8,4 százalékos hiteldinamika adódott volna a tavalyi évben (MNB, 2021b).

A lakossági hitelezést ugyanakkor az államilag támogatott hitelek is segítették. A lakossági szegmensben a 2020-as évben kibocsátott hitelvolumen 35 százaléka állami támogatású volt (7. ábra), legnagyobb részt a 2019 júliusától kezdődően folyósított, kedvező kondícióinak köszönhetően gyorsan népszerűvé váló babaváró kölcsönök miatt. A támogatott hiteleken belül a legnagyobb volument ezek a hitelek adják, amelyek súlyát jelzi, hogy másfél évvel az indulásukat követően, 2020 decemberében már a teljes lakossági hitelállomány 13 százalékát tették ki. A babaváró hitelek piacösztönző hatását mutatja, hogy az MNB által 2020 júniusában készített kérdőíves felmérés alapján a babaváró adósok 63 százaléka esetében a termék bevezetése új célokat hozott létre, vagy hozzásegítette őket már meglevő hitelcéljuk megvalósításához, amely a babaváró hitel hiányában csak saját megtakarításból vagy egyáltalán nem valósulhatott volna meg (Fellner et al., 2020). A babaváró hitelek piacösztönző, de egyúttal pénzügyi stabilitást nem fenyegető hatása azért is érvényesülhetett a koronavírus időszakában is, mert ezeket a hiteleket a relatíve képzettebb, jobb vagyoni-anyagi helyzetben levő társadalmi szegmens vette fel, amelynek munkapiaci helyzete is ellenállónak bizonyult.

A 2008-as gazdasági világválság kapcsán nyilvánvalóvá vált, hogy a bankok egyedi stabilitását, prudens és jogszerű működését biztosító, ún. mikroprudenciális politika önmagában nem képes megelőzni a jelentős reálgazdasági veszteségeket okozó pénzügyi zavarokat, és makroprudenciális, a pénzügyi rendszer egészére átfogóan fókuszáló és a kockázatokat rendszerszinten megközelítő beavatkozásokra is szükség van. A 2008-as válság előtt azonban a legtöbb országban ennek sem jogi, sem intézményi keretei nem voltak adottak, tehát nem állt rendelkezésre egy jól definiált mandátummal és dedikált eszközökkel ellátott makroprudenciális politika (MNB, 2018).

A válság után nemzetközi szinten kialakításra kerültek a makroprudenciális politika keretei. A válság tapasztalatai alapján megindult szabályozói folyamat eredményeképp megszületett a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság (Basel Committee on Banking Supervision) által 2010 végén publikált ún. Bázel III standardgyűjtemény, amelyet az EU-ban a 2013-ban elfogadott Egységes szabálykönyv⁶ ültetett át. Hazánkban pedig a makroprudenciális keretrendszert az e követelményeket implementáló szektorális törvények, valamint a makroprudenciális szabályozói felhatalmazást tartalmazó MNB törvény teremtették meg. Az MNB ettől kezdve egyrészt működésbe hozta az EU-szinten bevezetendő eszközöket, másrészt az országspecifikus pénzügyi stabilitási kihívások, kockázatok kezelése érdekében aktívan nyúlt a nemzeti hatáskörben meghozható intézkedésekhez is (MNB, 2019). Az MNB makroprudenciális politikájának fókuszában egyrészt a már korábban felmerült kockázatok aktív kezelése, másrészt a jövőbeli kockázatok felépülésének megakadályozása volt.

A makroprudenciális intézkedések nagyban hozzájárultak a 2008-as válság következményeinek kezeléséhez, illetve a hasonló rendszerkockázatok jövőbeli előfordulási esélyeinek mérsékléséhez is. Többek között ennek is köszönhető, hogy a hazai pénzügyi rendszer a korábban leírtaknak megfelelően a koronavírus járvány miatt 2020-ban kezdődő válságot megelőzően már robusztus ellenállóképességet épített fel, így több tőkével, magasabb likviditási pufferekkel, biztonságosabb finanszírozási szerkezettel és jobb minőségű eszközökkel nézett szembe a járvány okozta stresszhelyzetnek. A bankrendszer ennek, és a koronavírus kapcsán meghozott jegybanki és állami intézkedéseknek köszönhetően érdemben tudta segíteni a gazdasági kilábalást a hitelezési aktivitás fenntartásával.

A koronavírus járvány kezdetekor így már rendelkezésre állt egy átfogó szabályozói keretrendszer, amely a járványhelyzet hatásainak enyhítését közvetlen lépésekkel is támogatta. A prudenciális szabályozási lépések elsősorban két területen támogathatják a pénzügyi rendszert: egyrészt erősítik a pénzügyi intézmények hitelezési képességét, mivel ezen keresztül képesek leginkább enyhíteni a reálgazdasági visszaesést, másrészt növelik a pénzügyi rendszer stabilitását, mely elsősorban az emelkedő hitelezési veszteségeken keresztül kerülhet veszélybe.

Tőkekövetelmények.

A bankok nyomást érezhetnek arra, hogy fenntartsák a tőkemegfelelési rátájukat és korlátozzák a hitelezésüket éppen akkor, amikor a reálgazdaságnak a legnagyobb szüksége lenne a pénzügyi támogatásra. A makroprudenciális tőkepufferek célja, hogy a bankok válsághelyzetben a felépített tőkepufferek felhasználásával fenntartsák a reálgazdaság szempontjából fontos pénzügyi szolgáltatásaikat a minimum tőkekövetelményeik megsértése nélkül. A pufferek feladata az, hogy növeljék a bankrendszer sokkellenálló képességét, így olyan körülmények között se csökkenjen a hitelezés és ne történjen meg az eszközök hirtelen értékesítése, amikor a tőkeszint romlása várható a jövedelmezőség visszaesése és a hitelezési veszteségek növekedése miatt. A 2008-as válságot követően megreformált tőkekövetelmény-rendszer (közte a makroprudenciális tőkepufferek) és a válságból való kilábalást követő erősödő jövedelmezőség jelentős többlettőke megképzését tette lehetővé a bankrendszer számára. Ennek köszönhetően a tőkepufferek rendelkezésre álltak céljuk betöltésére, vagyis a hitelezési aktivitás fenntartásának támogatására a koronavírus járvány kezdetekor. Több olyan, főként a piaci elvárásokkal és a szabályozói keretrendszer kialakításával kapcsolatos hatás is jelentkezhet azonban, amely eltántoríthatja a bankokat attól, hogy fenntartsák hitelezésüket a tőkeszint pufferkövetelmények alá süllyedése árán is (Behn et al., 2020). Válaszul a prudenciális hatóságok számos intézkedést jelentettek be annak érdekében, hogy megkönnyítsék a bankok számára a tőke felhasználását a veszteségek fedezésére, és csökkentsék a hitelezés korlátozására irányuló ösztönzőiket. Ezek az intézkedések segítik a bankrendszert abban, hogy fenntartsa a hitelezési tevékenységét, a veszteségek elnyelése közben is (ECB, 2020).

Likviditási és finanszírozási eszközök

Az EKB és az EU több országának prudenciális hatósága is hangsúlyozta, hogy a bankok felhasználhatják a felépített likviditási puffereiket a likviditásfedezeti ráta (LCR) elvárt szintje alá süllyedésével is. Az LCR bevezetésének célja az volt, hogy elegendő likviditási pufferek álljanak rendelkezésre, amelyeket stresszhelyzet esetén felhasználhatnak a bankok. Ez lehetővé teszi, hogy a pénzügyi piacok átmeneti turbulenciája és forrásbevonási nehézségek esetén se kelljen visszafogni a hitelezést likviditási problémák miatt, illetve a fertőzés kockázatát is csökkenti, amely akár rendszerszintű likviditási problémákhoz is vezethetne⁷.

Magyarországon az MNB devizafinanszírozással kapcsolatos nemzeti makroprudenciális szabályokat a devizafinanszírozás megfelelési mutatót és a devizaegyensúly mutatót is bevezetett, amelyeken 2020 tavaszán átmenetileg szigorított a járvány banki finanszírozásra gyakorolt kockázatainak preventív jellegű kezelése érdekében. Az intézkedéseket a járvány hazai és határon átívelő pénzügyi piaci, illetve tőkeáramlási hatásainak és az arra adott esetleges tagországi szabályozási reakcióknak a bizonytalansága indokolta. A bizonytalanság csökkenésével azonban 2020 szeptemberében az MNB visszaállította a szabályozásokat a járvány előtti állapotukba (MNB, 2020b).

Adósságfék szabályok

Az egyre több országban alkalmazott adósságfék szabályok alapvetően a túlzott lakossági kockázatok felépülésének megelőzését és a megfelelő jövedelmi és fedezeti tartalékok rendelkezésre állását hivatottak biztosítani. Ezek anticiklikus kalibrációja korlátozott hatékonysággal bírhat a járvány-hatások enyhítésére. A járvány okozta exogén sokkhatás esetén az előírások ugyan enyhíthetők lehetnek a gazdaság élénkítése és a lakosság átmeneti likviditási problémáinak mérséklése érdekében, de a piaci szereplők a stresszhelyzet okozta bizonytalanságban egyébként is kockázatkerülővé válnak, és általában a korábbi jogszabályi előírások által biztosított mozgásteret sem használják ki. Az adósságfék szabályok lazítása vagy felfüggesztése azonban kockázatok felépüléséhez és túlzott eladósodáshoz is vezethet, amennyiben egyes részpiacokon vagy néhány intézménynél a jövedelmezőségi szempontok előtérbe kerülése miatt felépülhet egy jövedelemcsökkenést tapasztalt, kevésbé sokkellenálló ügyfelekből álló portfólió. Az adósságfék szabályok esetleges lazításából eredő kockázatok ezért meghaladják az abból eredő potenciális előnyöket.

Az Európai Gazdasági Térség (EGT) országaiban a koronavírus járvány kapcsán széles körben alkalmaztak makroprudenciális intézkedéseket a hitelezési tevékenység és a banki szolgáltatások fennakadásának megelőzésére (8. ábra). A járványhelyzet kapcsán alkalmazott eszközök leginkább a tőke- és likviditási követelmények csökkentését vagy átmenetileg a szabályozói követelmények sértésének toleranciáját érintették a banki hitelezési kapacitás fenntartása érdekében. A tőkekövetelmények lazítását tekintve a tőkefenntartási puffer felhasználásának tolerálása (az eurozóna országai, Magyarország, stb.), az anticiklikus tőke- puffer kiengedése (Lettország, Norvégia, Bulgária, Írország, Csehország, stb.), a Pillér II-es tőkeajánlás (az eurozóna országai, Magyarország, stb.) és a rendszerkockázati tőkepuffer (Hollandia, Magyarország, Lengyelország) csökkentése volt a legjellemzőbb. A likviditási előírások tekintetében a likviditásfedezeti rátára vonatkozó 100 százalékos szabályozói előírás átmeneti megsértésének toleranciája emelhető ki általános európai intézkedésként, amit néhány országban a nemzeti hatáskörben előírt likviditási előírások módosítása (Magyarország, Bulgária) egészített ki. Egyes országok esetében (Csehország, Finnország, Málta, Norvégia, Portugália, Szlovénia) a hatályos adósságfék-szabályokon is lazítottak (MNB, 2020b). Bár egyes országokban megindultak a korábbi előírásokat visszaállító lépések, az enyhítések általános visszavonása azonban a bankrendszer kilábalásban és a gazdaság újraindításában betöltött kiemelt szerepére tekintettel a legtöbb esetben 2022-ben vagy azt követően várható csak.

Magyarország a nemzetközi lépésekkel összhangban, kellő időben hozta meg a szükséges intézkedéseket, amelyek támogatni tudták a hitelezési kapacitás fenntartását (9. ábra). Az MNB a banki tőkekövetelmények tekintetében átmenetileg eltekint a tőkefenntartási puffer és a 2. pilléres tőkeajánlás teljesítésétől, csökkentette a rendszerszinten jelentős intézmények tőkepuffer követelményét, és döntött a rendszerkockázati tőkepuffer felülvizsgálatának elhalasztásáról is. A rövid külső finanszírozásra való túlzott mértékű támaszkodás megelőzése céljából a Devizafinanszírozás-megfelelés mutatóra és a Devizaegyensúly mutatóra vonatkozó előírásokat is módosított az MNB, de 2020 őszén a kockázatok alakulására tekintettel visszaállította ezeket eredeti formájukba. A Jelzáloghitel-finanszírozás megfelelési mutató esetében a piaci körülményekre reflektálva a banki kereszttulajdonlásra vonatkozó előírás enyhítéséről és a tervezett szigorítás elhalasztásáról döntött az MNB. Az ideiglenesen csökkenő, illetve szabadon felhasználható tőkekövetelmények a hazai hitelezésre fordítható szabad tőkeállományt több mint kétszeresére növelték, amivel több ezer milliárd forint összegű addicionális hitelnyújtás lehet finanszírozható. Az egyéb rendszerszinten jelentős intézmények (O-SII) tőkepuffere esetén már a feloldáskor bejelentésre került, hogy a tőkepuffert 2022-től kezdődően a prudens működés biztosítása érdekében fokozatosan újra fel kell építeni.

A fizetési moratórium hazai alkalmazásának tapasztalatai

A koronavírus járvány kapcsán hozott, a hitelezést érintő egyik legújszerűbb és legnagyobb hatású intézkedés a fizetési moratóriumok bevezetése volt. Ezek alapvető célja az átmeneti likviditási nehézséggel küzdő, de hosszabb távon fizetőképes adósok megsegítése és ezzel a nemteljesítő hitelállomány drasztikus növekedésének elkerülése, valamint a hitelezési és gazdasági aktivitás fenntartása. A fizetési moratórium a hitelek törlesztési kötelezettségének átmeneti elhalasztása útján ellensúlyozza a háztartások és a vállalatok koronavírus-járvány hatására bekövetkezett sokkszerű jövedelem-, illetve árbevétel-csökkenését. A moratórium korlátozza, illetve késlelteti a potenciális nemteljesítések bekövetkeztét is, ezzel enyhíti a koronavírus-járvány azonnali hatását és időt biztosít a piaci szereplők szükséges alkalmazkodására.

Az EU-ban szinte minden országban az észak-európai országok kivételével összesen 24 országban vezettek be valamilyen formában fizetési moratóriumot⁸. A bevezetett intézkedésekben ugyanakkor nagyfokú heterogenitás figyelhető meg a moratórium bevezetésének jogi formája, igénybevételi feltételei, igénylési módja, időtartama és meghosszabbítása tekintetében. Jogszabályi keretek között az EU-ban Magyarország mellett további 14 ország járt el, míg 9 ország esetében bankszövetségi ajánlás formájában alakult ki a fizetési moratóriumra vonatkozó nemzeti szintű egységes gyakorlat. A magyarországihoz hasonlóan széles körű, a vállalati és lakossági hitelekre feltétel nélkül kiterjedő fizetési moratórium csak néhány EU tagállamban fordult elő. A legtöbb országban csak bizonyos feltételek, a koronavírus-járvány okozta negatív hatásokkal szembeni közvetlen érintettség (pl. munkanélküliség, csökkenő árbevétel) esetén érhető el a moratórium. A moratóriumba való belépést illetően Magyarországon egyedülálló módon a belépés az adós számára teljesen automatikus volt, külön igénylést nem igényelt. Az EU többi országában az opt-in típusú intézkedést alkalmazták, vagyis az adós kérvényben jelezhette igényét a moratóriumra, szemben a hazai helyzettel, ahol a kimaradás tekintetében volt szükséges nyilatkozni. Az EU-ban jellemzően 3-6 hónapos moratóriumot vezettek be, a kelet-közép-európai régió országai azonban hosszabb, 6-9 hónapos időszak mellett döntöttek. A moratóriumok meghosszabbítására jellemzően az érintettek szűkebb körére vonatkozóan 2020 végéig vagy 2021 júniusáig került sor (Drabancz et al., 2021).

Magyarország Kormánya a koronavírus-járvány hatására az MNB javaslatával összhangban 2020. március 18-án fizetési moratóriumot rendelt el a lakosság, a nem pénzügyi vállalatok, a pénzügyi vállalkozások és a befektetési alapok adósságából eredő összes fizetési kötelezettségekre vonatkozóan. A fizetési moratórium alapján 2020. december 31-ig minden 2020. március 18-ig folyósított hiteltartozás törlesztési kötelezettsége automatikusan, külön kérelem nélkül felfüggesztésre került, azonban az adósok dönthettek úgy, hogy folytatják hiteleik törlesztését. A moratórium miatt elmaradt kamattörlesztések nem tőkésednek, de nem kerültek elengedésre, azokat az ügyfeleknek a futamidő végén évente egyenlő részletekben kell megfizetniük, oly módon, hogy a fizetendő törlesztőrészlet a moratórium lejárta után nem emelkedhet, e helyett az ügyletek hátralévő futamideje növekszik. A koronavírus-járvány elhúzódása és a 2020 szeptemberétől tapasztalt újbóli erősödése miatt a Kormány előbb a fizetési moratórium 6 hónapos, majd további 3 hónapos, 2021. szeptember 30-ig tartó változatlan formájú meghosszabbítása mellett döntött.

2020 májusában mintegy 1,6 millió lakossági adós és 50 ezer vállalkozás élt a moratórium lehetőségével, a jogosult lakossági és a vállalati hitelállomány 50-60 százalékát téve ki. A program bevezetése óta a moratórium alatt álló hitelállomány a járványhelyzet javulásával és a gazdasági bizonytalanság mérséklődésével párhuzamosan fokozatosan csökkent. 2021 júniusára a moratóriumban részt vevő lakossági ügyfelek száma 1,15 millió főre és 2800 milliárd forint hitelállományra csökkent, ami a 2020. március 18-ig kihelyezett jogosult állomány arányában 58 százalékáról 48 százalékára történtő csökkenést jelent, míg a teljes lakossági hitelállománynak már csak harmadát tette ki. A vállalati részvételben erőteljesebb csökkenés látható: a moratóriumban résztvevő 50 ezer vállalkozás 2021. júniusra 25-30 ezer vállalkozásra csökkent. Az érintett hitelállomány 2021. júniusra 1900 milliárd forintra, a jogosult állomány arányában a kezdeti 53 százalékról 33 százalékra és a teljes vállalati hitelállomány 20 százalékára csökkent.

A fizetési moratórium révén tehát egy nemzetgazdasági szinten is jelentős gazdaságélénkítő intézkedés végrehajtása vált lehetővé. A fizetési moratórium becslésünk szerint nemzetgazdasági szinten 2020 végéig mintegy 1700 milliárd forint többletlikviditást hagyhatott átmenetileg a programot igénybe vevő háztartásoknál és vállalatoknál, ami a 2019. évi GDP 3,5-3,7 százalékát teszi ki. Ebből a háztartási szegmens mintegy 580-620 milliárd forinttal részesedett, ami a 2019. évi GDP 1,2-1,3 százalékát jelenti. A vállalati szegmensben a moratórium likviditási hatása az év végéig 1100 milliárd forintra, a 2019. évi GDP 2,3-2,4 százalékára tehető. A moratórium kilenc hónapos, 2021. szeptemberig való meghosszabbítása mintegy 450-500 milliárd forint többletlikviditást hagyhat a háztartásoknál és 600-700 milliárd forintot a vállalkozásoknál (Drabancz et al., 2021).

A tartós, a járványhelyzeten túlmutató moratórium ugyanakkor növeli a moratórium során felhalmozódó és később visszafizetendő kamatokat, jelentősen megnyújtja a hitelek futamidejét, elfedi az ügyfelek valós törlesztési képességét és a törlesztés tartós szüneteltetése a későbbiekben akár ronthatja is az ügyfelek fizetési fegyelmét. A háztartási adósok esetén fogyasztóvédelmi oldalról is problémát jelent, hogy az adósok sok esetben nincsenek tisztában a moratórium hitelszerződésükre vonatkozó tényleges hatásaival, és nem képesek megfelelően felmérni az igénybevétel kockázatait (MNB, 2021a). Mindezek miatt a moratórium lejárta után emelkedhet a problémás banki hitelek állománya, mely a felmerülő veszteségeken keresztül erodálhatja a bankok tőkehelyzetét és ronthatja a bankok hitelezési hajlandóságát, összességében növelve a pénzügyi stabilitási kockázatokat. Emiatt a moratórium esetleges meghosszabbítása a potenciális rendszerkockázatok felépülésének elkerülése érdekében már csak a valóban rászoruló ügyfelek tekintetében lehet indokolt. Az MNB 2021. júniusi becslése alapján a moratóriumban való részvétel, valamint az adós tevékenysége és pénzügyi helyzete alapján, a lakossági hitelállomány 10 százaléka, míg a vállalati hitelállomány 12 százaléka tekinthető kiemelten kockázatosnak (MNB, 2021a). Ezt a réteget indokolt és szükséges támogatni abban, hogy fokozatosan kezdhesse meg hiteleinek törlesztését, a nem kiemelten kockázatos ügyfeleknek viszont meg kell kezdeniük hiteleik normál törlesztési ütemezés szerinti fizetését annak érdekében, hogy a pénzügyi stabilitási kockázatok mérsékeltek maradjanak, a bankrendszer pedig továbbra is megfelelő mértékben tudja ellátni a gazdaság hitelezését.

Összegzés

A 2020 elején megjelent koronavírus korábban nem tapasztalt sokkot eredményezett a világgazdaság számára, és a gazdasági visszaesés mértéke a 2008-as válságban tapasztalt csökkenést is felülmúlta. Szemben a 2008-as válsággal, amelynek során a makro-pénzügyi mozgástér hiánya és a makroprudenciális keretrendszer kialakulatlansága felerősítette a bankrendszer prociklikus jellegét, ami a hitelállomány leépülését és így a válság elhúzódását eredményezte a Covid-válság során bővülni tudott a magánszektor hitelállománya, azaz a bankrendszer hozzájárult a gazdasági stabilizációhoz. Mindebben érdemi szerepet játszott a 2008-as válság kedvezőtlen örökségének devizahitelek, változ(tathat)ó kamatozású hitelezés, túlzott mértékű jövedelemarányos törlesztőrészletek leküzdése, a tőkeerősebb és jövedelmezőbb bankrendszer és a kedvezőbb makrogazdasági helyzet is.

A kedvező makrofinanszírozási szerkezet nem csak fiskális stimulusra nyújtott lehetőséget a pandémia során, hanem arra is, hogy a Kormány és a Magyar Nemzeti Bank olyan hitelpiaci és makroprudenciális intézkedéseket hozhasson, amelyek a bankrendszer prociklikus működésének, azaz a pénzügyi és üzleti ciklus egymást erősítő káros hatásainak tompítását szolgálják. Kiemelkedően fontos lépés volt a törlesztési moratórium bevezetése, amely segítette az adósok fizetőképességének megőrzését a koronavírus időszakában. A vállalati hitelpiacon a moratórium mellett a meghirdetett nagyvolumenű hitel- és garanciaprogramok segítették leginkább a hitelezési aktivitás fenntartását. A lakossági hitelezésben szintén jelentős szerepet játszott az állami támogatású hitelek kibocsátása, kiemelten a jelentős piacösztönző hatással bíró babaváró hiteleké. A bankokra vonatkozó prudenciális követelmények enyhítése, mint például a tőkekövetelmények egy részének feloldása vagy sértésének tolerálása tovább segítette a hitelezési aktivitás fennmaradását a bankok hitelezési kapacitásának bővítésével.