- Lentner Csaba
Történelmi siker után vagyunk, vagy egy permanens megújulás képességének kapujában?
A reneszánsz virágkorának világszerte legismertebb, legnépszerűbb és legszubjektívebb francia költője, François Villon találóan írta egyik balladájában, „s az évek szálltak, mint a percek”, utalva ezzel az élet gyors elmúlására. E megfogalmazás a tartalmas életet élők, vagy legalábbis az életet élvezők s a reményteli, boldog korszakok esetében valóban így érzékelhető, ám ha a Jóisten kegyes hozzánk, a lendület a sikeres folytatáshoz jó ideig nem csökken.
A magyar gazdaságtörténet ugyan nem bővelkedik a sikeres kurzusokban, ám az a kevés, ami van, ami beteljesedett, bizony figyelmet érdemel. Figyelmet érdemel a függetlenségét kiteljesítő, gazdaságát megerősítő dualizmus korszaka, az állam hathatós közrehatásával felépített magyar kapitalizmus, és egy nagyot ugorva, hiszen ezen fél évszázadot követő 20. századot lényegében elveszítettük, az elmúlt tíz év újjászervezett magyar gazdasága, a magyar modell.
Az első világháborút követő területi, gazdasági és lélekszámbeli veszteségek, a második világháború pokla, majd a szovjet megszállás s a vele járó politikai és gazdasági berendezkedés nem feltétlenül a legsikeresebb korszakok voltak Magyarország számára. Mint ahogy a tervgazdasági rendszer felbomlását követő neoliberális piacgazdaság a maga nyers mivoltával, átmenetnélküliségével is inkább rombolt, mint épített. Sőt pontosítsunk, többet rombolt, mint amennyit épített. Egy évszázadot kellett várni ahhoz, hogy a magyar gazdaság újra erőre kapjon, saját erejéből fejlődésnek induljon, társadalma pedig gyarapodjon. Anyagiakban és lélekben egyaránt.