- Lentner Csaba
Korszakhatáron
Az emberiség fejlődéstörténetében megannyi korszak, szakaszhatár tehető. Legfontosabbként a Megváltó, Krisztus születése előtti és utáni időszakot konstatáljuk, ám ha a gazdasági fejlődést, annak epicentrumait s a belőlük adódó hatalmi és kulturális befolyást is korszakképző ismérvként rögzítjük, úgy legrégibb korszakként az ősi civilizációkat definiálhatjuk. Jellemzően a Tigris, Eufrátesz, Nílus folyók környékén kialakuló államalakulatokig szoktunk visszanyúlni, de e körbe tartozó a kínai ókor, vagyis a kínai történelemnek az i. e. 18. század és az i. sz. 220 közötti időszaka is, ami nagyjából egybeesik a közel-keleti és európai ókorral. A kínai ókort Kína őstörténete előzi meg, és a kínai középkor, vagy más néven a középső császárkor követi (220-1368). A kisebb népeknek, nemzeteknek a birodalmakhoz, vezető szellemi áramlatokhoz való optimális viszonyulás a szó szerint vett létkérdés volt, s ma is az.
E több ezer évet felölelő keleti államalakulatok sora az emberiség fejlődését számos technikai vívmánnyal, szellemi munícióval szolgálta, mint ahogy a hosszú évszázadokat felölelő Egyiptomi Birodalom és előállamaiban (Alsó- és Felső-Egyiptom) létrejött civilizáció is a világtörténelem messze leghosszabb életű kultúrája, amely négyezer évig képes volt a folyamatos fennmaradásra, vagyis az i. e. 4. évezredtől egészen az i. sz. 641-es arab hódításig.