Nemzetközi gazdaság

  • Egedy Gergely

Brexit-tárgyalások: Odüsszeia, partot érés nélkül

Brexit-tárgyalások: Odüsszeia, partot érés nélkül

Az európai politika elmúlt két évének egyik legizgalmasabb – s egyúttal a kontinens jövője számára is kiemelkedő fontosságú – mozzanata az a tárgyalássorozat volt, amelyet Nagy-Britannia és az Európai Unió folytatott egymással a szigetország kiválásának feltételeiről. A tanulmány e tárgyalások áttekintésére vállalkozik, attól kezdve, hogy 2017 márciusában Theresa May elküldte a kilépési nyilatkozatot Brüsszelbe a lisszaboni szerződés 50. cikkelye alapján egészen a 2018. július elején tartott chequersi kormányülésig, amely lényeges vonatkozásokban szakított a kormányzat által addig képviselt „hard Brexit” koncepcióval, s egy meglehetősen „soft” változat mellett kötelezte el magát. E fordulat jelentős kormányválsághoz vezetett, hiszen a „kemény kilépés” hívei ezt nem kívánják elfogadni. Az írás befejezésének időpontjában azonban e küzdelem kimenetelét még éppúgy nem tudni, amiként azt sem, mi lesz az Európai Unió válasza. A tárgyalások története azonban önmagában is olyan téma, amelyet érdemes feldolgozni.

Bővebben

  • Rózsás Tamás

Kuba és Észak-Korea

Kuba és Észak-Korea

A piacgazdaság mára szinte mindenhol legyőzte a tervutasításos gazdaságirányítás modelljét, még az egyébként politikai értelemben autoriter Kína is egyre inkább piaci alapon szervezi és fejleszti a gazdaságát. Két kommunista zárvány, Kuba és Észak-Korea ugyanakkor makacsul tartja magát, évtizedekkel a Szovjetunió összeomlása és az első kínai különleges gazdasági övezetek megalakulása után. A körülmények mindkét országban rég megértek a változásra, a tervutasításos rendszer mindkét országban egyértelműen zsákutcának, szegénység és nyomor okozójának bizonyult. A geopolitikai környezet ugyanakkor mindkét ország esetében erőteljesen kedvez a status quo fenntartásának. Az írás azokat a geopolitikai tényezőket és okokat veszi lajstromba, amelyek Kuba és Észak-Korea esetében késleltetik vagy akár további évtizedekkel elodázhatják az egyébként rég esedékes változást.

Bővebben

  • Bálint L. Tóth1

V4: A Political Tool for Advancing State Interest

V4: A Political Tool for Advancing State Interest

The purpose of this paper is to promote thinking on the nature of the relationship between the Visegrad States (the Czech Republic, Hungary, Poland and Slovakia) and to comprehend the circumstances, interests and motivations of the inter-state political alliances in Central Eastern Europe (“CEE”). The Visegrad Group is a regional political platform without a genuine institutional base. This paper seeks to identify the reason for the absence of an intention on the part of the Visegrad States to broaden, deepen or institutionalize their inter-state cooperation. Perhaps, these countries prefer not to force the harmonization of their political actions if their interests do not necessarily meet. A closer look at the FDI inflows reported by these states and at the CEE regional development cooperation possibilities, and a theoretical overview of intergovernmental cooperation in practice can help reveal how easily countries with similar geopolitical and economic positions may achieve common goals (as they understand each other’s problems better). Such countries, however, may also become competitors in specific fields. The V4 states cooperate multilaterally so long as the synchronization of their political moves generates roughly equal benefits for each. V4 may be interpreted as a political tool for advancing the political interests of its member states and not as a compulsory or permanent negotiating forum.

Bővebben