Tudományos műhely

  • Sipos Zoltán

Recenzió a Vezetés a közjó szolgálatában című könyvről

Recenzió a Vezetés a közjó szolgálatában című könyvről

A recenzió a Vezetés a közjó szolgálatában. Közpénzügyi gazdálkodás és menedzsment című, közelmúltban megjelent szakkönyvet ismerteti. A kötetnek számos ismert közgazdász szerzője van. A recenzió kiemeli, hogy nemcsak hézagpótló, innovatív szakkönyvről van szó, hanem célját tekintve kiváló tankönyv is a közszolgálatban dolgozó szakemberek és az ilyen feladatokra készülő pályakezdők számára. A könyvismertetés hangsúlyozza a magyarországi gazdaságpolitikai fordulat jelentőségét, valamint az új közszolgálati vezető szakembertípus iránti igényeket. Rámutat arra, hogy más szakmai ismeretek és tudás szükségesek a közszférában, mint a versenyszférában. Sorra veszi a könyv fő részeit, és mindegyikből kiemel néhány előremutató tanulmányt és megállapítást.

Bővebben

  • Kopátsy Sándor

Az Európai Unió jövője

Az Európai Unió jövője

Magyarország egyik legismertebb közgazdásza, aki 1953 óta minden gazdasági reformprogramban részt vett, az Európai Unió jövőjéről és az emberiség történetéről, nagy kihívásairól értekezik.

Bővebben

  • Szmodis Jenő

A globális integráció eszméjének gyökerei

A globális integráció eszméjének gyökerei

Az írás röviden áttekinti a globális integráció néhány fontos, második világháború utáni állomását. Bemutatja a globalizációt támogató ideológiák egyes sajátosságait, majd feltárja hasonlóságukat a sztoikus filozófiával és az ősi ezoterikus, hermetikus tanításokkal. Végül az írás közvetlen kapcsolatba hozza a globalizáció egyik fontos intézményének szellemi hátterét a nagy egység archaikus eszméivel.

Bővebben

  • Bertalan Péter

Nyitás Kelet felé

Nyitás Kelet felé

Az iszlám és a nyugati világ kapcsolata a 21. század gazdasági és politikai alapkérdése. A vallások közötti tolerancia, a kölcsönös elfogadás politikája lehet az egyetlen út, amely a békét a jövőben biztosítani tudja. A vallási szeparatizmus, intolerancia köntö sében jelentkező hatalmi gőg minden formája megnehezítheti és megakadályozhatja a következő évszázadokban jelentkező globális problémák komplex megoldását.

Bővebben

  • Cziczka Katalin

Luther és Kálvin jogfilozófiai és politikai filozófiai nézetei

Luther és Kálvin jogfilozófiai és politikai filozófiai nézetei

Luther és Kálvin munkásságának hatása a modern kor embere számára megkerülhetetlen. Ez a megállapítás azonban nem csupán a vallást, illetve a teológiát illetően igaz, de a politika, az állam és a jog területét illetően is. Az itt ismertetett kötet a két nagy reformátor utóbbiak kapcsán képviselt gondolatait mutatja be.

Bővebben

  • Szűts Zoltán

Recenzió a Sajtószabadság és médiajog a 21. század elején című könyvsorozatról

Recenzió a Sajtószabadság és médiajog a 21. század elején című könyvsorozatról

A Sajtószabadság és médiajog a 21. század elején könyvsorozat négy kötete Koltay András és Török Bernát szerkesztésében jelent meg a Wolters Kluwer Kiadó gondozásában. A tematikus fejezetbe rendezett tanulmányok nem csupán elméleti alapot adnak a sajtó- és médiaszabadság vagy éppen a médiajog kérdéseiben, de megszívlelendő példaként a jó gyakorlatok bemutatására is törekednek. A hiánypótló sorozat az általa bemutatott témák szempontjából tág horizontú, így a kötetek széles körű szakmai érdeklődésre tarthatnak számot.

Bővebben