Látszat és valóság

VARGA MIHÁLY a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoport Gazdasági Kabinetjének vezetője. A cikk a „Gazdasági Stratégia 2006” című konferencián (2005. június 4.) elhangzott előadás szerkesztett változata.

A stratégiakészítés időszakáról szeretnék most beszélni, hiszen tudjuk jól, hogy egy koherens, világos programnak társadalompolitikai szempontokat is figyelembe kell vennie. A 2006 előtti és utáni gazdaságpolitikai teendők esetében négy területről szólnék. Először arról, hogy a jó terápia érdekében a diagnózist kell meghatározni, hiszen a jó diagnózis fél siker. Szeretnék beszélni arról, hogy ebből a helyzetből milyen kiút lehetséges, az euró bevezetése Magyarországon milyen feladatot ró a kormányra, és hogy mindez a stratégiakészítés szempontjából milyen feladatokat ró ránk.

Elsőként nézzük meg a reálgazdaság teljesítményét. Magyarországon azt a furcsa kettősséget éljük meg, hogy miközben a reálgazdaságról viszonylag jó adatok érkeznek, bár azok között is van, ami elgondolkodtató, azonközben a gazdaság másik területéről, az államháztartásról szinte csak rossz adataink vannak.

Először is meg kell állapítanunk, hogy 2002-től versenyhelyzetünk romlása következett be. Egy példát szeretnék mondani arra, mennyire csalóka pusztán a számokat figyelni: 2002 első negyedévében a gazdaság növekedése 3,1% volt. Most, 2005-ben a gazdaság első negyedéves teljesítménye 2,9%, ami hivatalosan 3% fölé került, mert a KSH közben módosította a gazdaság növekedésének számítási módját. Mondhatnánk azt, hogy a teljesítmény nagyjából hasonló, mint 2002-ben, azonban amíg 2002-ben Magyarország ezzel a növekedési aránnyal egy világgazdasági recesszióban az első 3 közé tartozott a csatlakozásra váró 10 európai ország között, addig most ugyanebben a körben az utolsó 3 közé kerültünk. Megváltozott a magyar gazdaság pozíciója, úgy tűnik, hogy a többi csatlakozó ország sokkal eredményesebben és hatékonyabban tudta gazdaságát alakítani és alkalmazkodni a világgazdasági változásokhoz. Ez az olló vélhetően a következő másfél esztendőben sem fog szűkülni, s csak reménykedhetünk, hogy tágulni sem fog, és a magyar gazdaság teljesítménye nem szakad le a közép- európai átlagos teljesítményektől. Hogy hosszabb távon sem számíthatunk túlságosan jó gazdasági teljesítményre, arra két adat: az egyik a beruházási ráta, amely 6-7% között mozog, a másik pedig az ipar teljesítménye, amely 2005 márciusában 1,4%-os növekedést mutatott. Ebből következően a következő időszakban sem várjuk a gazdasági teljesítmény ugrásszerű javulását.

1. ábra: Jelentősen csökkent a hazai gazdaság teljesítménye (a GDP növekedési üteme a térségben)

1. ábra: Jelentősen csökkent a hazai gazdaság teljesítménye (a GDP növekedési üteme a térségben)

2. ábra: Az ipari termelés újra lassul, ami kisebb növekedést vetít előre

2. ábra: Az ipari termelés újra lassul, ami kisebb növekedést vetít előre

Külgazdasági teljesítményünkről szólva hullámvasútra került a magyar gazdaság, a 2004-es átmeneti fellendülés után újra abba a helyzetbe kerültünk, amelyben az előző években voltunk. Az ikerdeficit kialakulása pedig rendkívül szeszélyes eladósodási pályát vetít előre. A külkereskedelmi mérleg romlásán nyilvánvalóan a versenyképesség javításával kell segíteni. A reálgazdaság teljesítményéről szólva meg kell állapítanunk, hogy a munkanélküliség 1999 óta nem volt ilyen magas. Néhány hete olvastam egy meglepő nyilatkozatot a munkaügyi minisztertől, aki arról beszélt, hogy jó jel a munkanélküliség növekedése, és ezt azzal támasztotta alá, hogy a fekete- és szürkegazdaságból áramlanak vissza a legális szférába. Néhány munkaügyi hivatal vezetőjével beszélve nem hiszem, hogy erről van szó, jobb a helyzettel szembenézni: részben a különböző gyártókapacitások tőlünk keletebbre helyezése, részben az a gazdasági pangás eredményezi a munkanélküliség növekedését, amelyről kormányzati oldalról kevesebbet hallunk.

3. ábra: Folyamatosan növekvő munkanélküliség

3. ábra: Folyamatosan növekvő munkanélküliség

Nézzük meg, hogy a kormányzat által felügyelt területek, a kormányzati felelősség területe vajon valóban célkeresztben van-e, hiszen ez olyan terület, ahol nehezen látni a stratégiát és a teendőket. A fiskális fegyelem, az államadósság növekedése és az államháztartási hiány számai jól jelzik, hogy ma a magyar gazdaság szempontjából melyek a legkritikusabb területek. 2002-ben, amikor kiugróan magas, összességében 9,4% volt az államháztartás hiánya, akkor azt hallottuk, hogy választási esztendő s a kormányzat majd rendbe teszi az államháztartás hiányát. Ehhez képest azt tapasztaltuk az elmúlt 3 évben, hogy lényegében nem csökkent a hiány mértéke, azaz a 2002-es hiány jellemző 2005-ben is, ami azt jelenti, hogy az államadósság növekedése nyilván meg fog ugrani, és ez a hiányfinanszírozás rontja Magyarország kilátásait az euró bevezetésének szempontjából. Mivel 2005-ben az első 4 hónap után már az egész évre tervezett hiány mértékének 70%-át elértük, nem várható ebben az esztendőben sem, hogy ebből a szempontból a kormányzat megemberelje magát és a csökkenés elinduljon.

4. ábra: A hiánycsökkentés illúziója (az államháztartás hiánya az első félévben)

4. ábra: A hiánycsökkentés illúziója (az államháztartás hiánya az első félévben)

5. ábra: Államadósság a maastrichti kritérium felett (a GDP százalékában)

Azon vitatkozunk most a kormányzattal az államadóssággal kapcsolatban, hogy a bűvös maastrichti 60%-ot elérjük-e vagy sem. A kormányzat azt mondja, hogy az uniós lehetőségek folytán most a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket nem kell beleszámolni az államadóssági hiány növekedésébe, így a magyar gazdaság teljesíti ezt a kritériumot, és 60% alatti a hiány mértéke. Mindez azonban öt évre vonatkozik, éppen 2009- ben, amikor Magyarország az euró bevezetésének előszobájába lép, akkor kell visszaállnunk arra az elszámolási rendre, ahol most egyébként 60,7% az államadósság a GDP-hez viszonyítva. Azaz egy olyan kedvezményt kaptunk, amelyet éppen akkor nem tudunk majd felhasználni, amikor Magyarország az euróövezethez csatlakozna. Az ábrán jól látható, hogy 1998-ban a polgári kormány 61,1%-os államadósság-mértékkel vette át a kormányzást, amely jelentősen csökkent a polgári kormányzat alatt, az államadósság növekedése 2002 óta pedig tartósan növekedő pályára állt.

A 6. sz. ábra mutatja, hogy az államadósság a kormányváltás óta 4100 milliárd forinttal nőtt.

6. ábra: A kormányváltás óta 4100 milliárd forinttal nőtt az államadósság

6. ábra: A kormányváltás óta 4100 milliárd forinttal nőtt az államadósság

Ennél még elszomorítóbb adat versenyképességünk szempontjából az újraelosztás mértéke: 1998-ban közel 50%-ról indultunk, 2001-ben már 45%-osra csökkent, tehát az állam egyre kevesebbet osztott újra, és 2002-től újra 50% közeli arányba került, így a magyar gazdaság versenyképessége romlott.

Ha ezt a munkáltatói és munkavállalói terhek szempontjából tekintem, akkor azt látom, hogy a környező országhoz képest Magyarországon rendkívül magasak a munkáltatói és munkavállalói terhek, melyek jelentősen rontják a gazdaság versenyképességét (8. sz. ábra). Részben ennek tudhatók be az államháztartáson belüli folyamatok: az alultervezés, kevesebb beérkező bevétel, a munkanélküliség növekedése.

7. ábra

Ennek az államháztartási politikának eredménye, hogy az államadósság és az államháztartási hiány növekedését nem fiskális fegyelemmel, nem a túlköltekezés csökkentésével, hanem a bevételi oldal növelésével igyekszik a kormányzat ellensúlyozni: 33 adóemelés történt 3 év alatt, 6 új adó nehezíti meg a vállalkozások helyzetét, az ígéreti oldalon ezzel szemben az olcsó és hatékony állam szerepelt. Az euró bevezetéséhez való alkalmasságunk egyre inkább romlik, az elmúlt 3 évben az euró bevezetéséhez szükséges négy legfontosabb feltételtől Magyarország jelentősen távolodott. Az 1. sz. táblázatból látható, hogy a 4 feltételből például Észtország, Litvánia mind a 4 feltételt képes teljesíteni, Magyarország az egyetlen ország, amely egyetlenegy feltételnek sem tud megfelelni.

8. ábra: Munkáltatói és munkavállalói terhek (a munkabér százalékában)

8. ábra: Munkáltatói és munkavállalói terhek (a munkabér százalékában)

1. táblázat: Távolodó euróalkalmasság

1. táblázat: Távolodó euróalkalmasság

A diagnózist tehát nagyjából úgy állíthatjuk fel, hogy növekvő államadósság, romló versenyképesség, gyengébb növekedés, ezek ma a magyar gazdaságpolitika élő problémái. Mielőtt a terápiáról beszélnék, három olyan hozzánk hasonló méretű ország példáját idézném, ahol korábban csaknem hasonlóak voltak a gondok, mint 2005-ben nálunk. Megnéztük, hogy amikor szintén versenyképesség-romlással, gyengébb gazdasági teljesítménnyel, elszaladó költségvetési hiánnyal és munkanélküliséggel kellett szembenézniük, ők milyen megoldásokat alkalmaztak. A problémák megoldását négy fontos területen keresték ezen országokban:

  • költségvetési konszolidáció;
  • aktív munkaerő-piaci politika, benne egy átfogó bérmegállapodás;
  • adócsökkentés;
  • társadalmi megállapodás.

Íme a példák:

Hollandiában a 70-es években folyamatos gazdasági lassulás következett be növekvő munkanélküliséggel, 1982-től kezdődött el a kilábalás olyan gazdasági programmal, amely az államháztartási hiány, a munkanélküliség és a gazdasági növekedés tekintetében a holland gazdaságot a 80-as évek végére pozitív tartományba hozta. Ennek a legfontosabb lépései:

  • a munkanélküli támogatások rendszerének kiépítése;
  • a béremelés korlátozása.

A kilábalás nélkülözhetetlen eleme volt egy társadalmi megállapodás: részidős foglalkoztatást vezettek be tömeges méretekben, de a megállapodásban a munkaadók vállalták, hogy a részidős foglalkoztatottak után is teljes egészében befizetik a közterheket. Csak olyan megállapodás jöhetett létre, amelyben a munkavállalók és a munkaadók egyaránt vállaltak áldozatot, és az állam gazdaságpolitikája megpróbálta a konszenzus érdekében fegyelmezni magát. Ebből a szempontból a holland példa egy sikeres példa volt.

Írország esetében 1987-ben 17,5% volt a munkanélküliség aránya. Ezt sikerült szintén négy lépésben csökkenteni. A lépések a következők voltak:

  • egy fiskális kiigazítás;
  • korlátozták a béremelés mértékét;
  • aktív munkaerő-piaci politika;
  • munkanélküli-segély csökkentése.

Ezek voltak a legfontosabb megoldások, amelyekkel az ír gyakorlat elindult, és 1988–90 között egy társadalmi megállapodás keretében mindegyik fél vállalta, hogy 2,5%-nál magasabb jövedelemnövekedés nem történik, ehhez pedig mind az állami, mind a magánszektor tartotta magát. Ezen túl jelentős adócsökkenés is bekövetkezett Írországban, nem csupán a vállalati, hanem a személyi jövedelemadókat is csökkenteni tudták.

A harmadik példa Dánia, ahol 1993-tól indult el egy gazdaságpolitikai átalakítás. A munkanélküliség 1993-ban 11%-os mértékű volt, az államháztartás hiánya 4%-os, 0%-os gazdasági növekedéssel. Itt a megoldási elemek:

  • munkaerő-piaci reform;
  • adócsökkentés, amely az adózók bázisának szélesítésével járt együtt;
  • egy fiskális kiigazítás.

Ezt nevezték a 90-es évek elején „krumpligyógymódnak”, mely szerint a fiskális kiigazítás hatására Dániában hosszú ideig csak krumpli lesz a fő étel. A gyógymód mindenesetre mindhárom ország esetén eredményes volt, mint ezt a következő ábrák is érzékeltetik.

9. ábra: Hollandia esete (1982–2000)

9. ábra: Hollandia esete (1982–2000)

10. ábra: Írország esete (1987–2000)

10. ábra: Írország esete (1987–2000)

11. ábra: Dánia esete (1993–2000)

11. ábra: Dánia esete (1993–2000)

Melyek azok az irányok, amelyek tilosak és melyek, amelyek felé el lehet indulni? Első és legfontosabb teendő, hogy az államháztartás és a magyar gazdaságpolitika visszanyerje hitelességét. Az a kreatív könyvelés, amely az elmúlt időket jellemezte, nagyfokú bizalomvesztéssel járt nem csak a belföldi piaci, de a külföldi befektetők részéről is. Ebben az esztendőben már három hitelminősítő cég rontotta a magyar besorolást, és válaszképpen erre azt halljuk, hogy ez nem baj, most már hasonló szinten vagyunk, mint a lengyel vagy cseh besorolás. Nem hiszem, hogy ezzel vigasztalhatjuk magunkat. Legfontosabb, hogy megszűnjenek az olyan különböző trükkök, mint az áfavisszatartás, a pályázati pénzek ki nem fizetése, a gazdák pénzének visszatartása és egy évvel elcsúsztatása, és átlátható államháztartási gyakorlat alakuljon ki. Fontos tennivaló a fiskális fegyelem helyreállítása is. Ezek rendezetlensége és áttekinthetetlensége megakadályozza a tartós és stabil gazdaságpolitika felépítését. Versenyképességünk szempontjából, és ezt a nemzetközi példák mutatták, az adócsökkentés felé kell elindulni, erre kényszerít bennünket a 2005-ös helyzet, hiszen minden országban keresik azokat a módokat, amellyel a versenyképességet javítani lehet. Hosszan lehetne arról beszélni, hogy az állami szolgáltatások elérhetősége, az igénybevétel színvonala is a versenyképességet javító feltételek közé tartozik. És végül természetesen az euró bevezetése is fontos cél.

12. ábra: Mire költünk?

Az államháztartás tortáját megnézve (12. sz. ábra), látjuk, hogy az oda beérkező bevételek mire fordítódnak. A kördiagramon jól látható, hogy ma az oktatás, az egészségügy, a társadalombiztosítás és az államadósság kezelésének finanszírozása közel háromnegyedét teszi ki az államháztartás működésének. Tehát amikor fiskális fegyelemről beszélünk, ezeken a nagy rendszereken belül kell elindítani átalakításukat annak érdekében, hogy a gazdasági növekedés stabil legyen, ennek kapcsán beruházások és munkahelyek szülessenek, és hogy a munkahelyek bővülésével érdemi csökkenés következzen be a munkanélküliség arányaiban.

Fontos a megoldási lehetőségek szempontjából, hogy a munkahelyteremtés, a beruházások növelése csak a vállalati szektoron keresztül jöhet létre. Az állami bevételek bővítésével nehéz számolni a következő időszakban. A vállalati hitelfelvétel is lehet ennek egy forrása, de ehhez növelni kellene a megtakarításokat is. A hitelfelvételhez olyan gazdasági környezet szükséges, ahol a beruházás megtérülésére nagy esély van, másrészt a hitel felvételének körülményei: kamatszint, eladósodás mértéke biztosítják ezt a vállalatok számára. Nem tartom ezeket egy stabil gazdasági növekedés érdekében könnyen járható útnak, ezért egy lehetőség maradt: az, hogy a vállalatok saját forrásból tudjanak növekedni, azaz kisebb mértékű elvonás következzen be.

A versenyképesség javítására ez év januárjában tettünk egy adócsökkentési javaslatot, hiszen 2006-ig és utána is ez a terület az egyik legfontosabb. Ennek elemei:

  • A tb-járulék csökkentése: a polgári kormányzás ideje alatt ennek mértéke 39%-ról 29%-ra csökkent;
  • Az egészségügyi hozzájárulást javaslatunk szerint el kell törölni: ez az elvonás a hazai kis- és középvállalkozásokat rendkívüli mértékben sújtja;
  • Külön adókeretet javasoltunk a hazai kis- és középvállalkozások számára, ahol csökkenne a társaságiadó-kulcs 16-ról 8%-ra;
  • Kötelező helyett önkéntessé tennénk a most bevezetett vállalkozói járulékot;
  • A vállalkozók 50 millió forintos éves árbevételig választhassák az evát;
  • A cégalapítás költségei jelentősen, közel 2 és félszeresével növekedtek az elmúlt 3 évben: az üzlethelyiségek működési engedélyei, a kft.-k, bt.-k, rt.-k engedélyeinek kiváltása, mindezt 50%-kal csökkenteni kell;
  • Az iparűzési adó: hosszú távon az iparűzési adó megszüntetése a cél, egyelőre csak a 100%-os levonhatóságot kell lehetővé tenni az adóalapból, ezzel is a vállalkozások lehetőségeit bővíthetnénk;
  • A forrásadó mértékének csökkentése 25%-ról 18%-ra;
  • Csökkenjen az áruk és szolgáltatások általános forgalmi adója.

Meghatározó kérdés minden olyan javaslatnál, ami a versenyképességet kívánja javítani, hogy milyen forrásból lehetséges. Az elmúlt 10 esztendő mind a három kormányának időszakából lehet olyan példát hozni, amely azt mutatja, hogy a kevesebb az állam számára több. Az 1994-ben elfogadott társaságiadó- csökkentés 38%-ról 18%-ra a következő évben több adóbevételt jelentett. A polgári kormányzás ideje alatt a tb-járulék csökkentése nem eredményezte az egészségbiztosítási kassza összeomlását. És végül a mostani kormány időszakában ilyen az eva, aminek eredményeképpen jelentős adóbevétel folyt be az államkasszába.

Tehát van lehetőség arra, hogy a vállalkozói források növelésével az államkassza se szenvedjen hátrányt. És végül gondolatébresztőnek említhetjük az áfa kérdését. Véleményem szerint egyelőre az egykulcsos áfa bevezetése illúzió, ennek olyan társadalmi következményei lennének, amelyeket felelős gazdaságpolitika most nem vállalhat fel.