GMO-támadás, mint az agresszió újabb formája?

DR. JUR. RAISZ ANIKÓ, PhD, DEA (LLM) adjunktus, Miskolci Egyetem Államés Jogtudományi Kar, Nemzetközi Jogi Tanszék (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

Az agresszió fogalma nemzetközi jogviták középpontjában állt az elmúlt években. Nemzetközi büntetőjogi szempontból a kérdést alaposan megvizsgálta a szakirodalom a Nemzetközi Büntetőbíróság kapcsán. A jelen tanulmány1 az agressziót a nemzetközi jog másik dimenziójában vizsgálja, sok tekintetben érintve a nemzetközi környezetjogot. A szakcikk apropóját egyrészt a tavaly nyári események, a „GMObotrány”, másrészt pedig az év elején hatályba lépett új Alkotmány adta. Ezek kapcsán – a reálpolitikai megfontolások figyelmen kívül hagyása nélkül, de azokat nem mindenek fölé helyezve – e tanulmány arra igyekszik ráirányítani a figyelmet, hogy meglehetősen meghaladott az agresszióval kapcsolatos klasszikus jogi elképzelés.

A tanulmány először a GMO nemzetközi jogi helyzetét tekinti át, majd kitér a magyar alkotmányos szabályozásra. Ezt követően rátér az agresszió fogalmára, és végül a két gondolat egymásra vetítésével vonja le a GMO-támadás mint fogalom realitására vonatkozó következtetéseket. Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy jelen tanulmány nem kíván állást foglalni a tekintetben, hogy a GMO termesztése általánosságban káros-e a környezetre vagy egészségünkre. Az elkövetkezőkben pusztán az állami szuverenitás szemszögéből állítjuk azt, hogy ha egy állam GMO-mentes mezőgazdaságot kíván fenntartani saját területén, akkor ennek figyelmen kívül hagyása GMO-támadásnak minősül, és megvalósíthatja a szuverén állam ellen elkövethető egyik legsúlyosabb nemzetközi jogsértést, az agressziót.

A GMO a nemzetközi jogban

Ma mintegy 150 millió2 hektáron termesztenek GMO-t (genetically modified organisms, genetikailag módosított szervezetek) világszerte.3 A legnagyobb termelők az Amerikai Egyesült Államok, Brazília, Argentína, India és Kanada; de természetesen nem feledkezhetünk el Kínáról vagy Dél-Afrikáról sem. Habár összesen 25 országban termelnek GMO-t, az említett öt állam a világ GMO-termesztésének több mint 90 százalékát adja. Néhány év alatt (2007-hez képest)4 a GMO-t (amely mindenekelőtt szója, kukorica, repce és gyapot) termelő területek több mint 30 százalékkal nőttek, összességét tekintve a kifejezetten mezőgazdasági termelés alatt álló szárazföldi területeknek (az általános számítások szerint mintegy 1,5 milliárd hektárnak)5 körülbelül 10 százalékát teszik ki. Európában mindenekelőtt Spanyolország, Svédország, Lengyelország, Románia, Csehország és Szlovákia érintett – Franciaországban és Németországban visszaszorulóban van a GMO-termelés.6

A GMO-ra vonatkozó egyik legfontosabb nemzetközi dokumentum7 a biológiai sokféleségről szóló egyezményhez (1992) csatolt ún. cartagenai jegyzőkönyv, amely a biológiai biztonságról szól. A 2000-ben aláírásra megnyitott dokumentumnak – amely 2003-ban tudott hatályba lépni, elérve a megkövetelt félszáz ratifikációt – e sorok írásakor már 162 (2012 májusától 163)8 részes állama van, köztük hazánk is.9 A fent említett GMO-nagyhatalmak közül az Amerikai Egyesült Államok, Kanada és Argentína nem részese a dokumentumnak, amely – az elővigyázatosság elvének10 megfelelően – különösen az élő módosított szervezetek szállítása, kezelése és használata kapcsán állapít meg szabályokat, mindenekelőtt a biológiai sokféleség és az emberi egészség megőrzése érdekében. A cartagenai jegyzőkönyvön felül számos, géntechnológiával kapcsolatos soft law szabályt is találunk a nemzetközi jogban.11 A GMO-t eredményező géntechnológiát meg kell különböztetnünk a biotechnológiától, amely fogalom lényegesen tágabb, a géntechnológián kívül számos területet magában foglal, a genetikai források megőr zésétől az állati embriótranszferen át a növényi és állati betegségek diagnosztizálásáig.12 Így érthető, hogy a hagyományos növénynemesítést is magában foglaló biotechnológia széles körben elfogadott a lakosság körében, szemben a géntechnológiával, amely – jelentős pártfogói mellett – nem kevés kritikussal is bír. Támogatói többek között a jövő éhínségeinek megoldását és a természetvédelmi területek nagyságának növekedését várják a GMO-tól. Ellenzői pedig – többek között – arra mutatnak rá, hogy több évtizednyi alkalmazása alatt egyik téren sem sikerült előrelépni, pusztán a GMO-előállítók (drága) speciális vegyszereinek alkalmazása biztos, ezenfelül a hosszú távú hatások ismerete nélkül cselekszünk, továbbá az ún. génszennyezés vagy génszökés (a módosított formuláknak a nem célterületekre történő kikerülése) veszélye ellen sincs hatékony védekezés.13 Jelen tanulmány e vitában – melynek alapos lefolytatásához nem kevés természettudományos ismeretre is szükség van – nem kíván állást foglalni, ugyanakkor a szerző – a múlt tapasztalatai alapján – messzemenően támogatja az elővigyázatosság elvének alkalmazását ebben a kérdésben. E körben nem szükséges értékítéletet alkotni a GMO-ról, elegendő alapvető tulajdonságainak ismerete. Mindezek alapján az elkövetkezendőkben a GMO-nak nem kívánt területre kerüléséről, mint egyfajta szűkebb értelemben vett GMO-szennyezésről beszél majd a tanulmány.

Magyarország: a GMO és az új alkotmány

A 2012. január 1-jén hatályba lépett új magyar Alaptörvény14 több, nemzetközi környezetjogi szempontból is jelentős rendelkezést tartalmaz.15 Számos, az ún. Nemzeti Konzultációban16 érintett kérdést – és választ – magában foglalt, jelentősen továbblépve az előző alkotmány17 vonatkozó rendelkezésein. Habár nem ez az első alkotmány, amely szövegében a környezettel vagy a fenntarthatósággal foglalkozik,18 és természetesen az alkotmányi szintű deklaráció jelentősége csak a megfelelő alsóbb szintű jogszabályok és joggyakorlat által teljesedhet ki,19 egyes értékeknek az Alkotmányban történő megjelenítésének jelentősége akkor sem tagadható.

E tanulmány témája szempontjából jelentős, hogy a Nemzeti hitvallás szerint „felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit”.20 A P. cikk értelmében „[a] természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége”.21 A Rio+20 konferencia évében különösen aktuális a fenntarthatóságra is utaló Q. cikk: „Magyarország […] az emberiség fenntartható fejlődése érdekében együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával”.

A XX. cikk pedig a GMO-vitában nyílt és egyértelmű állásfoglalásnak tűnik.22 Kimondja: „(1) Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez. (2) Az (1) bekezdés szerinti jog érvényesülését Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal, az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés biztosításával, a munkavédelem és az egészségügyi ellátás megszervezésével, a sportolás és a rendszeres testedzés támogatásával, valamint a környezet védelmének biztosításával segíti elő.”

Az említett rendelkezéseket végül a XXI. cikk teszi teljessé, amely szerint „(1) Magyarország elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez. (2) Aki a környezetben kárt okoz, köteles azt – törvényben meghatározottak szerint – helyreállítani vagy a helyreállítás költségét viselni. (3) Elhelyezés céljából tilos Magyarország területére szennyező hulladékot behozni.” E rendelkezéseknek is – részben még nemzetközi szinten is ismert – közelmúltbeli szomorú események adták az apropót, mint például az illegálisan behozott nagy mennyiségű német hulladék vagy a vörösiszap-katasztrófa. A rendelkezés összhangban áll a nemzetközileg is elismert „szennyező fizet” elvvel,23 valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ítélkezési gyakorlatával24 és az Európa Tanács e tekintetben tett erőfeszítéseivel.25 Témánk szempontjából pedig legalább ilyen fontos az is, hogy egyrészt26 e rendelkezések széles körű társadalmi támogatottsággal bírnak, másrészt pedig az állami akarat kristálytiszta megnyilvánulásának tekinthetők.

... az állami akarat ellenére kerültek be a GMO-szennyezett vetőmagok az ország területére.

Az új Alkotmány elfogadását követően, de még hatályba lépése előtt azonban érdekes incidensre derült fény. Egy 2011 áprilisában elrendelt szigorúbb ellenőrzés27 következményeként több ezer olyan hektárt találtak, ahol Magyarországra illegálisan28 behozott, GMO-val szennyezett vetőmagból kelt ki a termés, többnyire kukorica. A terményt megsem misítették,29 a gazdákat kártalanították, a felelősség megállapítására vonatkozó eljárás még nem zárult le. E GMO-botrány nyomán állítottak fel például egy munkacsoportot is a kapcsolódó jogi helyzet tisztázása érdekében.30 Jelen tanulmány nem a hazai jogkövetkezmények feltárását tűzte ki célul. Szerzőjét pusztán a történtek kapcsán felmerült nemzetközi jogi kérdések késztették továbbgondolkodásra. Hiszen elméleti síkon miről is van szó? Az állami szuverenitás fogalmának boncolgatása nélkül is világos, hogy az állami akarat ellenére kerültek be a GMO-szennyezett vetőmagok az ország területé re. A kérdés már csak az, hogy agres sziónak, erőszaknak tekinthető-e ez.

Az agresszió fogalma

Az agresszió fogalma évtizedek óta a nemzetközi jog egyik állandó vitatémája. Legutóbb a Nemzetközi Büntetőbíróság 1998-as Statútuma kapcsán került ismét a figyelem középpontjába.31 A fogalom- (és hatáskör)meghatározás kálváriája – úgy tűnik – Kampalában véget ért, vagy legalábbis utolsó fázisába érkezett. Egyelőre. Merthogy a jelen tanulmányban tárgyalt kérdések is e fogalom – már egyes nemzetközi büntetőjogászok által is nehézkesnek vizionált – jövőjét boncolgatják. Az agresszió konkrét meghatározására 1974-ig nem került sor, habár tilalmát már az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmánya – pontosabban annak francia nyelvváltozata32 – is tartalmazza. 1974-ben megszületett a 3314. sz. ENSZ közgyűlési határozat, amely egyrészt az államokra korlátozza az elkövetők körét,33 másrészt példálózó felsorolásban mutatja be azon magatartások körét, amellyel az agresszió megvalósítható.34 Habár az 1. cikk értelmében az agresszió bármely más, fel nem sorolt, de az ENSZ Alapokmányával ellentétes módon is megvalósítható, azt is hozzáteszi a rendelkezés, hogy mindez a definíció – azaz a jelen közgyűlési határozat – keretei között értelmezhető.

Mivel Kampalában a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatósága kapcsán visszautaltak erre a definícióra, ebben többen hiányolják az eltérő megközelítés felismerését.35 Az 1974-es definíció ugyanis – habár a maga idejében valóban óriási jelentőséggel bírt – a nemzetközi büntetőjo gi, s ezen belül az egyéni büntetőjogi felelősséggel összefüggő igényeknek már aligha képes megfelelni, hiszen középpontjában az állam felelőssége állt.

Az agresszió fogalmának két kulcskérdése van: ki támad, és hogyan támad? E két kérdésre a 3314. Kgy. határozat nem ad kielégítő választ. A Ki támad kérdését – értelemszerűen – mindenekelőtt az amerikai diplomácia feszegette a Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumának tárgyalásai során. Az Egyesült Államok alapvető álláspontja az, hogy nemcsak államok követhetnek el agressziót, hanem például terroristacsoportok is, s ennek kapcsán az önvédelem joga36 ugyanúgy megilleti az államot, mintha nemzetközi konfliktusról volna szó. E gondolati fonalat folytatva – tudván azt, hogy a világpolitika meghatározó tényezőinek tekinthetők bizonyos gazdasági érdekkörök, sokszor inkább ők, mint egyes államok – megítélésünk szerint így felmerülhetnek a multinacionális vállalatok is, mint lehetséges „elkövetők”. Amennyiben e körben elfogadjuk tehát ezek nemzetközi jogalanyiságát, szükségtelen feltenni azt a kérdést, hogy egy GMO-támadás mögött állam áll-e. Bár természetesen ez sem zárható ki. Egyes meg nem támadott, GMO-mentes gazdasággal rendelkező államoknak is jól jöhet, ha egy ilyen szennyezés kapcsán egy-két konkurencia eltűnik a palettáról. Mindez azonban – a konkrét ügyben, pontos adatok híján – csak találgatás. Ha azonban a GMO-támadás fogalmára összpontosítunk, e kérdés megválaszolására nincs is szükség. Elegendő annak felismerése, hogy a nemzetközi közjogi értelemben vett erőszak elkövetője nem feltétlenül csak állam lehet, mint ahogy arra a fent említett, eddigi egyetlen használható agressziódefiníció következtetni engedett.

A hogyan támad kérdés már jóval korábban,37 az 1960–70-es években többször is felmerült, főként a fejlődő államok részéről. Egyoldalúnak és a realitásoktól távol állónak találták ugyanis azt a megközelítést, miszerint csak fegyveres erővel követhető el erőszak egy állammal szemben. Az a felvetés, hogy a gazdasági erőszakot is minősítsék agressziónak, nyilvánvaló okokból süket fülekre talált a nagyhatalmak körében.38 A világ azonban időközben hatalmas változásokon ment keresztül. Egyértelművé vált, hogy például összehangolt hackertámadással legalább akkora pusztítás érhető el, mint adott esetben egy fegyveres támadással. Az európai országok csak nemrég ismerték ezt fel;39 többek között a 2007-es észtországi események is közrejátszhattak abban, hogy – az Egyesült Államok példáját követve – ők is elkezdtek nemzeti stratégiákat kidolgozni a hackertámadások ellen. Nyilvánvaló továbbá, hogy szándékos, súlyos környezetszennyezéssel – legyen az víz (ideértve a föld alatti vizeket is), levegő vagy talaj – szintén fegyveres támadással egyenértékű rombolás érhető el.40

A gondolatsor pedig tovább folytatható. A GMO-támadás kapcsán nem az a központi kérdés, hogy valóban van-e, és ha igen, mekkora káros környezeti hatása41 a (jelen esetben szándékos) GMO-szennyezésnek, hanem önmagában az elővigyázatosság elvét megsértve e veszély fennállta is megalapozza azt, hogy egy ilyen szándékos GMO-szennyezést támadásnak, erőszak alkalmazásának tekintsünk. És nem csupán a természeti károk vagy emberi jogi42 megfontolások miatt, hiszen a GMO – legalábbis az európai piacon – nem kevésbé gazdasági kérdés is.43 Az európai fogyasztók ugyanis általában előnyben részesítik a GMO-mentes termékeket; nyilvánvalóan az új magyar alkotmány XX. cikke – legalább jelzés értékkel – segíteni kívánt a magyar agrártermékek kül- és belföldi piaci helyzetén is. Mindez azonban ismét a Ki követi el a támadást? kérdéséhez vezetne vissza bennünket…

Következtetések

Jelen tanulmány hipotézise értelmében a GMO-támadás az állami szuverenitás súlyos megsértésének minősül, és az állammal szemben alkalmazott erőszak egyik formája. Érvelésünk értelmében ezért az agresszió – egyébként is túlzottan szűkre szabott – fogalmát kellene bővíteni ahhoz, hogy a GMO-támadás megfelelő helyet kapjon a nemzetközi jogban.

A fentiekben azt hangsúlyoztuk, hogy az agresszió-fogalom körüli kérdések nem most merültek fel, hanem már évtizedekkel ezelőtt. A fogalom bővítésének lehetősége-szükségessége ma főként két irányban lenne kívánatos: egyrészt a ki?, másrészt a hogyan? tekintetében; azaz nem feltétlenül csak állam (nemzetközi büntetőjogi értelemben állami vezető) lehet az elkövető, és nem feltétlenül a hét (a 3314. Kgy. határozatból) közismert elkövetési formában jelentkezhet az államok ellen elkövetett erőszak.

Hiszen a külföldről az állam kifejezett akarata ellenére érkező szándékos GMO-szennyezés (GMO-támadás) az állami szuverenitás (ezen belül többek között a gazdasági függetlenség) megsértése, amelyhez rosszabb esetben emberi jogi következmények (többek között az egészséghez való jog megsértése) is társulnak, de mindenképpen az államterület – bevallottan nem klasszikus módon, de elkövetett – sérelme valósul meg. Természetesen a GMO-támadás fogalmának jogi dokumentumokban való realizálására nem számíthatunk a közeljövőben, mindenekelőtt a GMO mögött álló lobbi – államokon átnyúló – erejére tekintettel. A helyzet megváltozásáig azonban a jogtudománynak érdemes lenne megvitatnia a GMO-támadás lehetséges dogmatikai hátterét.

Jegyzetek

  • 1. Jelen tanulmány a TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001 jelű projekt részeként az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. This research was carried out as part of the TAMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-20100001 project with support by the European Union, co-financed by the European Social Fund.
  • 2. 2009-ben ez a szám még 134 millió hektár volt. Lásd www.gmo-compass.org/eng/agri_biotechnology/gmo_planting/257.global_gm_planting_2009.html (Letöltés: 2012. április 1.)
  • 3. FAO Statistical Yearbook 2012. 313. o. www.fao.org/economic/ess/ess-publications/ess-yearbook/yearbook2012/en/(Letöltés: 2012. április 1.)
  • 4. 2007-ben 114 millió hektáron termeltek GMO-t világszerte. További átfogó elemzésért lásd Szilágyi János Ede: A zöld géntechnológiai szabályozás fejlődésének egyes aktuális kérdéseiről. Miskolci Jogi Szemle, 2011/2., 36–54. o.
  • 5. Lásd FAO Statistical Yearbook 2012, i. m. 14. o.
  • 6. Lásd www.gmo-compass.org/eng/agri_biotechnology/gmo_planting/392.gm_maize_cultivation_europe_2009.html (Letöltés: 2012. április 1.)
  • 7. Jelen tanulmány nem fejti ki, ám meg kell említeni a WTO kapcsolódó joggyakorlatát, illetve az Európai Unió (EU) rendszerét is, amelyben a GMO-szabályozásra szintén sor került. E – részben társjogterületekhez (nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga), részben egy sui generis jogrendszerhez (EU) tartozó – joganyagok részletesebb elemzéséért lásd Szilágyi, i. m. 38–40. o.; lásd továbbá Szilágyi János Ede: A géntechnológiai szabályozás nemzetközi és közösségi jogi kérdései. In: Környezetjog. Ágazati környezetvédelem és kapcsolódó területei. Szerk.: Szilágyi János Ede, Novotni Alapítvány, Miskolc, 2008, 61–72. o. A téma sajátos vetületeiből fakadóan csak az egyetemes szinten elfogadott dokumentumokat említi a tanulmány.
  • 8. A 163. részes állam, Bahrein ratifikációja 2012. május 7-től lépett hatályba.
  • 9. A dokumentum egyik első aláírói voltunk, de részes állammá csak 2004-ben váltunk. Az elővigyázatosság elve a riói nyilatkozat talán egyik legfontosabb rendelkezése (lásd Alexandre Kiss–Dinah Shelton: International Environmental Law. Transnational Publishers, Ardsley, NY, UNEP, 2004, 114. o.). Alapvetően azt jelenti, hogy tudományos bizonyosság híján sem kerülhető el egy adott környezeti kár valószínűségének vagy kiterjedésének vizsgálata. Ez természetesen átláthatóságot követel meg. Egyik első megmérettetése éppen az volt, hogy Magyarország hivatkozott ezen elvre a bős–nagymarosi vízlépcső ügyében, akkor azonban – még – nem fogadta ezt el a
  • 10. Nemzetközi Bíróság (NB, Bős–Nagymaros ügy, Magyarország vs. Szlovákia, 1997. szeptember 25., 54–57. o., 97. pont). Ma már a nemzetközi környezetjog egyik legfontosabb alapelve.
  • 11. Lásd például a FAO vagy az UNEP keretében, illetve regionális szinten például az Amerikai Államok Szervezetét.
  • 12. Bővebben lásd FAO Statistical Yearbook 2012, i. m. 314. o.
  • 13. Bővebben lásd például Szilágyi János Ede: A géntechnológia jogi szabályozása. In: Környezetjog. Tanulmányok a környezetjogi gondolkodás köréből. Szerk.: Szilágyi János Ede, Novotni Alapítvány, Miskolc, 2010, 105–128., 105–106. o.; Zsiros László: A mezőgazdasági géntechnológia jogi szabályozása a géntechnológia szemszögéből. In: Diáktudomány. A Miskolci Egyetem tudományos diákköri munkáiból. Szerk.: Dobróka Mihály, Gyulai Ákos, Dabasi Halász Zsuzsanna, Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc, 2010, 162–167. o.; Tanka Endre: Adalékok a génmódosított növények hazai köztermeszthetőségéhez. Gazdaság és Jog, 2007/3., 20–26. o.; Tanka Endre: Génügy, élelmiszerbiztonság, alkotmányos jogvédelem. Gazdaság és Jog, 2005/9., 20–26. o.; Tanka Endre: Alkotmányos bástya a génhadjárat ellen. A falu, 2005/1., 37–49. o.
  • 14. A szerző szívesebben látta volna a – magasztosabb – „Alkotmány” kifejezést, ezért az elkövetkezendőkben felváltva használja az Alkotmány és Alaptörvény kifejezéseket.
  • 15. Az ezzel kapcsolatos állásfoglalásokról lásd többek között Csák Csilla: Gondolatok a „szennyező fizet” elvének alkalmazási problémáiról. Miskolci Jogi Szemle, Különkiadás 2011, 31–45., 44–45. o.; Fodor László: A természeti tárgyak helye és szerepe az új alkotmányban. In: Alkotmányozás Magyarországon 2010–2011. Szerk.: Drinóczi Tímea, Jakab András, PPKE JÁK – PTE ÁJK, Budapest–Pécs, 2012, m.a. (Fodor László: Természeti tárgyak); Pánovics Attila: Környezetvédelem az új Alkotmányban. Kül-Világ, 2011/1–2., 117–133. o.
  • 16. Az új magyar Alkotmányt ún. Nemzeti Konzultáció előzte meg. Ebben az állampolgárok – mintegy 900 000-en – olyan kérdésekben is egyértelmű véleményt nyilvánítottak, mint például hogy az új Alkotmány vállaljon felelősséget a jövő generációkért (6. kérdés; 86 százalék – a százalék a támogatottságot jelöli), hogy részesítse védelemben a Kárpát-medence biológiai sokféleségét (9. kérdés; két részkérdésben együtt 95 százalék [!]), valamint a termőföldet és a vízkészletet (10. kérdés; 97 százalék [!]). Az adatok forrása (2011. november 5.): static.fidesz.hu/download/156/A_Nemzeti_Konzultacios_Testulet_kerdoivenek_eredmenyei_2156.pdf. A Nemzeti Konzultáció részletesebb elemzéséért lásd Raisz Anikó: A Constitution’s Environment, Environment in the Constitution. Process and Background of the New Hungarian Constitution. Est Europa, m.a.
  • 17. Bővebben lásd Fodor László: A környezethez való jog dogmatikája napjaink kihívásai tükrében. Miskolci Jogi Szemle, 2007/1., 5–19. o.
  • 18. Lásd többek között a francia, norvég vagy finn alkotmányos megoldásokat.
  • 19. Ezenfelül pedig nyilvánvalóan a társadalom tagjainak és a gazdasági szereplőknek is helyes döntéseket kell hozniuk. Lásd többek között Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács állásfoglalása Magyarország új alaptör vényéről, 2011. május 25., www.nfft.hu/allasfoglalasok_az_uj_alaptorvenyrol_es_a_videkstrategia_koncepciojarol (2011. augusztus 6.), 1. o.; Nagy Zoltán: Fenntartható költségvetési elvonások rendszere a környezetvédelem területén. Publicationes Universitatis Miskolcinensis, Sectio Juridica et Politica, Tomus XXIX/1, Miskolc University Press, 2011, 247–258. o.
  • 20. Lásd továbbá Szilágyi János Ede: Az agrárjog dogmatikájának új alapjai. Útban a természeti erőforrások joga felé? Jogtudományi Közlöny, 2007/3., 112–121. o.
  • 21. A vízkészletek jelentőségéről a magyar gazdaságban lásd Vízkészletvédelem. Szerk.: Szűcs Péter–Sallai Ferenc–Zákányi Balázs–Madarász Tamás, Bíbor Kiadó, Miskolc, 2009, 21–36. o.
  • 22. Az már más kérdés, hogy – amint arra már többen is felhívták a figyelmet (lásd Szilágyi: A zöld géntechnológiai..., i. m. 54. o.; Fodor: A természeti tárgyak, i. m. 9. o.) – a magyar fogyasztó nem menekül meg teljesen a GMO-termékektől. Számos importált élelmiszer összetevőiben ugyanis génmódosított alapanyag szerepel, például a szója, melyből a Földön előállított mennyiség több mint háromnegyede génmódosított. Lásd www.gmo-compass.org/eng/agri_biotechnology/gmo_planting/342.genetically_modified_soybean_global_area_under_cultivation.html (2012. április 2.) Éppen ezért érvelnek amellett, hogy a XX. cikkben inkább a biológiai sokféleség védelme az elsődleges.
  • 23. Lásd többek között Olajos István–Csák Csilla–Bobvos Pál–Szilágyi János Ede–Horváth Szilvia–Prugberger Tamás: The polluter pays principle in the agriculture: A szennyező fizet elv megjelenése a mezőgazdaságban. Journal of Agricultural and Environmental Law, 2006(1)/1., 29–55. o.
  • 24. Számos egyéb mellett lásd Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB): Okyay és társai kontra Törökország, 2005. július 12., No. 36220/97; Ta?kin és társai kontra Törökország, 2004. november 10., No. 46 117/99; Fadeyeva kontra Oroszország, 2005. június 9., No. 55 723/00. Lásd továbbá Manual on Human Rights and the Environment – Principles Emerging from the Case-Law of the European Court of Human Rights; Miniszteri Bizottság, 2005/186. függelék, 2005. december 16., CDDH, 61st meeting, Final Activity Report, 2. pont.
  • 25. A környezetre veszélyes tevékenységekből származó károkért való polgári jogi felelősségről szóló egyezmény (Convention on Civil Liability for Damage resulting from Activities Dangerous to the Environment), Lugano, 1993 és a környezet büntetőjogi védelméről szóló egyezmény (Convention on the Protection of Environment through Criminal Law), Strasbourg, 1998. Mindkét egyezmény fényévekre van attól, hogy hatályba lépjen, habár mindössze három-három ratifikációra lenne szükség… (Hazánk egyik egyezményt sem írta alá.)
  • 26. Lásd Nemzeti Konzultáció.
  • 27. Raisz Anikó–Szilágyi János Ede: Development of agricultural law and related fields (environmental law, water law, social law, tax law) in the EU, in countries and in the WTO. Journal of Agricultural and Environmental Law, 2012/12., 107–148. o.
  • 28. A vonatkozó hatályos szabályok tekintetében lásd Olajos István: A géntechnológiai tevékenység szabályozása Magyarországon. In: Környezetjog. II. kötet, Ágazati Környezetvédelem és kapcsolódó területei. Szerk.: Szilágyi János Ede, Novotni Alapítvány, Miskolc, 2008, 73–89. o.
  • 29. Szilágyi János Ede–Raisz Anikó: Hungarian National Report, Scientific and Practical Development of Rural Law in the EU, in States and Regions and in the WTO. CEDR, XXVI European Congress and Colloquium of Agricultural Law, Bukarest, 2011. szeptember 21–24., elérhető: www.cedr.org/congresses/bucarest/pdf/Commission_III_Hongrie.pdf (Letöltés: 2012. január 23.), 7. o.
  • 30. A helyzet kiváló elemzését lásd Szilágyi: A zöld géntechnológiai..., i. m. különösen 41. o.
  • 31. Az agresszió a Nemzetközi Büntetőbíróság (NBB) joghatósága alá tartozó egyik nemzetközi bűncselekmény, az egyetlen, amelynek tartalma heves vitákat váltott ki a NBB Statútumának tárgyalásai során. Az államok abban egyeztek meg, hogy később visszatérnek a kérdésre. Végül 2010-ben, az ugandai Kampalában, a részes ál lamok felülvizsgálati konferenciáján sikerült megegyezni az agresszióval kapcsolatos legégetőbb kérdésekről. Bővebben lásd Jackson Nyamuya Maogoto: Aggression: Supreme International Offence still in Search of Definition. Southern Cross University Law Review, 2002/6., 278–317., o.; 281–282. o.; Steven Nicholas Haskos: An Argument for the Deletion of the Crime of Aggression from the Rome Statute of the International Criminal Court. Pace International Law Review, 2011/23., 249–268. o.
  • 32. A francia változat „agression armée”-ról, míg az angol „armed attack”-ről beszél az önvédelem kapcsán. 2001-et követően ebből bontakozott ki az Egyesült Államokat érintő vita a válaszlépések jogossága kapcsán. A vitáról lásd Kovács Péter: Nemzetközi közjog. Osiris Kiadó, Budapest, 2011, 124. o.
  • 33. 3314. (XXIX) sz. ENSZ Kgy. határozat, 1974. december 14. (3314. Kgy. hat.), 1. cikk.
  • 34. 3314. Kgy. hat., 3. cikk. Alapvetően más állam területének megszállása, bombázása, kikötőinek és partvonalának blokád alá vétele, fegyveres erőinek megtámadása, továbbá azon esetkörök tartoznak ide, amikor a jogszerűen egy másik állam területén tartózkodó haderő megsérti a tartózkodás feltételeit, amikor az állam területét más államnak agresszió elkövetése céljából engedik át, valamint ha fegyveres csoportokat dobnak át az érintett állam területére hasonló cselekmények elkövetése céljából.
  • 35. Robert Heinsch: The Crime of Aggression After Kampala: Success or Burden for the Future? Goettingen Journal of International Law, 2010/2., 713–743. o.
  • 36. Az USA ráadásul bevezette az ún. preemptív (megelőző) önvédelem doktrínáját, amely mindmáig heves viták kereszttüzében áll. A kérdésről bővebben lásd például Anthony Carty: The Iraq Invasion as a Recent United Kingdom „Contribution to International Law”. European Journal of International Law, 2005/1., 143–151. o.; Olivier Corten: The Law Against War., Hart Publishing, Oxford, 2010; Abraham D. Sofaer: On the Necessity of Pre-emption. European Journal of International Law, 2003/2., 209–226. o.; Michael Bothe: Terrorism and the Legality of Pre-emptive Force. European Journal of International Law, 2003/2., 227–240. o.
  • 37. Sőt, az 1930-as években hasonló szellemben tett szovjet javaslatról lásd Maogoto, i. m. 287. o.
  • 38. Lásd a nemzetközi szerződések jogáról szóló 1969. évi bécsi egyezmény jegyzőkönyveit, különösen az erre vonatkozó – elutasított – brazil felvetést. Vö. Mark Eugen Villiger: Commentary on the 1969 Vienna Convention on the Law of Treaties. Martinus Nijhoff Publishers, Leiden, 2009, 643. o. A bécsi egyezmény záródokumentumába ugyanakkor sikerült beletenni a gazdasági nyomásgyakorlást elítélő – meglehetősen szimbolikus – passzust. Bővebben lásd Kovács, i. m. 119. o. Lásd továbbá Martin Domb: Defining Economic Aggression in International Law: The Possibility of Regional Action by the Organization of American States. Cornell International Law Journal, 1978/11., 85–105. o.
  • 39. Lásd például az amerikai, szlovák, cseh, stb. kormányportálokat ért támadásokat az utóbbi időben, illetve többek között a Kína szerepére vonatkozó találgatásokat. www.hirado.hu/Hirek/2012/03/30/15/Kina_mi_nem_tamogatunk_hackereket.aspx; www.hirado.hu/Hirek/2012/03/08/14/Kiberhaboru_es_nemzetkozi_hackerakciok_2012_ben__idorendben.aspx; www.kormany.hu/hu/honvedelmi-miniszterium/honved-vezerkar/hirek/kibertamadas-hatasait-vizsgaltak (Letöltés: 2012. április 6.)
  • 40. Alapvetően az ökocídium fogalma, illetve a biológiai és vegyi fegyverek alkalmazásának tilalmáról szóló egyezmények is ezt támasztják alá. [A szélesebb értelemben vett ökocídium elleni harc egyik élharcosa, Polly Higgins Eradicating Ecocide című munkája (bővebben lásd www.eradicatingecocide.com (Letöltés: 2012. április 6.)] a jelen tanulmányban felvázolttól eltérő álláspontot képvisel, és alapvetően külön nemzetközi bűncselekményként aposztrofálja az ökocídiumot (lásd még www.guardian.co.uk/environment/2010/apr/09/ecocide-crime-genocide-un-environmental-damage). Bár felvetése több mint időszerű, azt gondolom, a jelen tanulmány tárgyát képező GMO-támadás fogalom kapcsán mégiscsak az erőszak, ill. az agresszió fogalmának lazítása, bővítése lesz a hamarabb járható út, és nem egy teljesen külön bűncselekményi kategória felállítása. Az már más kérdés, hogy lehet, az ő kezdeményezése is hamarabb beérne a jelen tanulmány által javasolt úton. Mivel azonban ez nemcsak a józan ész, hanem sokkal inkább a reálpolitika függvénye, megjósolhatatlan, melyik (ha egyáltalán) a siker biztos receptje.
  • 41. Ezenfelül természetesen e tézist támasztják alá a tapasztalatok és a nemzetközi környezetjogi szabályok is.
  • 42. A GMO-kérdéssel már az Emberi Jogok Európai Bírósága is találkozott, ám – úgy tűnik – óvakodott attól, hogy belemenjen a részletekbe, és mindössze annyit jelentett ki, hogy „még nem ismert, hogy a GMO milyen hatással vannak a környezetre és az emberek egészségére”. Lásd EJEB: Hubert Caron és társai kontra Franciaország, elfogadhatatlanság, 2010. június 29., No. 48629/08. Következtetése, miszerint a kérelmezők nem rendelkeztek áldozati státussal, a GMO-val szennyezett földek és az ő földjeik közötti távolság miatt, számos, e tanulmány kereteit meghaladó kérdést vet fel. Mindazonáltal az is jelentős, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye 2. és 8. cikkének, továbbá Első Kiegészítő Jegyzőkönyve 1. cikkének megsértését nem zárta ki ilyen esetekben per se.
  • 43. Lásd továbbá Szilágyi János Ede: Környezetvédelem az európai uniós jogban. In: Környezetjog. Tanulmányok a környezetjogi gondolkodás köréből. Szerk.: Szilágyi János Ede, Novotni Alapítvány, Miskolc, 2010, 51–72. o.