Logo

Kapcsolatok Magyarország és Franciaország között a politikai gondolkodás és az alkotmányozás területén

Prof. dr. Hamza Gábor tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE Római Jogi Tanszék, az MTA rendes tagja (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

Összefoglalás

A szerző tanulmánya első, történeti részében a francia politikai gondolkodók, elsősorban Montesquieu és a franciaországi alkotmányok magyarországi hatásával foglalkozik. A második részben arra utal, hogy a francia politikai gondolkodás és alkotmányos berendezkedés, valamint annak reformja a harmadik évezred első századában is hatással lesz a magyar alkotmányjogi gondolkodásra és az alkotmányos rendszer továbbfejlesztésére.

Relations between Hungary and France in the Political Thinking and the Constitution Making

Summary

In the first, history-related part of his paper the author is dealing with the influence of the French political thinkers, in particular of Montesquieu and of the constitutions promulgated in France, in Hungary. In the second part of the study the author points out that the French political thinking as well as the French constitutional framework and its reform will have a significant impact, even during the first century of the third millennium, on the Hungarian constitutional thinking and the development of the constitutional system of the country.


Ma is kevéssé ismert, hogy XIV. Lajos (1643–1715) környezetében, 1661-ben tervezet, pontosabban javaslat (proposition) született arról, hogy a Habsburg-dinasztiából származó uralkodó, I. Lipót német-római császár és magyar király (1657–1705) helyett a „Napkirályt” válasszák Magyarország (regnum Hungariae) királyává (rex electus). Ez a terv azonban több okból is megvalósulatlan, tegyük hozzá, irreális elképzelés maradt.

Igen fontos nézetünk szerint hangsúlyozni azt, hogy Magyarország mellett – a kelet-közép-európai térség, régió országai közül – még Lengyelország, pontosabban a lengyel–litván föderáció állt a 18. században több jeles francia filozófus, politikai gondolkodó érdeklődésének, figyelmének középpontjában.

A francia felvilágosodás kiemelkedő filozófusa, jogásza és politikai gondolkodója, Charles-Louis de Sécondat, Baron de la Brede et de Montesquieu-nek (1689–1755) 1734-ben írt, rövid, Réflections sur la monarchie universelle en Europe című tanulmányában (az esszé 18. paragrafusában) azt írja, hogy „Európa ma már csak egy nemzetet jelent, amelyet (ti. Európa – H. G.) több nemzet alkot; Franciaországnak és Angliának Lengyelország és Oroszország javaira éppúgy szüksége van, mint ahogy egyik tartományuknak szüksége van a többire…”

Csaknem másfél évtizeddel később Montesquieu az 1748-ban, a szerző nevének megjelölése nélkül publikált A törvények szelleme (Esprit des lois) című munkájában foglalkozik Magyarországgal. A kor jeles francia gondolkodója erősen megkérdőjelezi Magyarország Ausztriától való függésének jogi alapját, pontosabban annak szükségességét. Rámutat azon magyar sérelmek (gravamina) megalapozottságára, sőt egyenesen jogosságára, amelyek a Habsburg–Lotaringiai-ház (dinasztia) dominanciájából adódnak.

Montesquieu érdeklődése a Lettres persanes (Perzsa levelek) (1721) megírását, publikálását követően a különböző népek, etnikumok életének, szokásainak és jogának helyszíni tanulmányozása felé fordult. Amikor még az Egyesült Királyságban való tartózkodása során megismert barátját, James Waldegrave-et, Waldegrave első earljét (1684–1741) emisszáriusnak, követnek nevezték ki Bécsbe, VI. Károly császár, II. Károly cseh király és III. Károly magyar király (1711–1740) udvarába, Montesquieu is vele tartott.

Valószínűleg 1728. április 5-én indultak el Párizsból, s május első napjaiban értek Bécsbe. Montesquieu néhány hetet töltött a történelmi Magyarország (Hongrie historique) északi részein (a mai Szlovákia, Szlovák Köztársaság területén), s június 26-án már újra Bécsben volt, majd július 9-én hagyta el a várost. Említést érdemel, hogy Montesquieu Pozsonyban a diéta (felsőtábla, főrendi tábla) általa megismert tagjaival, a főrendekkel (mágnásokkal) latin nyelven társalgott. Nem érdektelen utalni arra, hogy Montesquieu édesapja évtizedekkel korábban, 1685-ben, Conti herceg seregének tisztjeként már járt Magyarországon.

Montesquieu jegyzetei magyarországi útjáról sajnos nem maradtak fenn. Hosszú utazása, távolléte után hazájába visszatérve, Franciaországban szerkesztette meg a Mémoires sur les Mines de Hongrie et Hartz (Emlékek Magyarország és a Hartz bányáiról) című feljegyzéseit, amelyekben találunk Magyarországra vonatkozó adatokat. Biztosan tudjuk, hogy meglátogatta a pozsonyi országgyűlést, a diétát, majd Körmöcbányát, Besztercebányát és Újbányát, azaz a felvidéki (Haute Hongrie) városokat, pontosabban azok közül is a legjelentősebbeket.

A fentebb említett feljegyzésekben ilyen részleteket találunk – magyar fordításban: „Magyarországon csak el kell vetni a gabonát a földbe, és megterem. Ez onnan van, mivel Magyarországon a föld nem áll olyan jó művelés alatt, és ott a szántóföldek többet pihennek.” Avagy: „Három nagy jelentőségű hely van Magyarországon: Eszék, amely úgy hiszem, a Dráva és a Duna összefolyásánál fekszik; Belgrád és Temesvár; Orsova, a Duna partján ágyúütegekkel van a folyamon ellátva, amelyek megakadályozzák a törököket abban, hogy előnyomulhassanak.” Montesquieu a leveleiben is többször utal Magyarországra.

Gabriel Bonnot de Mably (1709–1785) – az 1748-ban publikált, a korában jól ismert, sokra értékelt Droit public de lEurope című munka szerzője, melyben a szerződések (traités) betartásának, respektálásának feltétlen szükségességét hangsúlyozza a nemzetközi jogban (droit des gens) – 1781-ben alkotmánytervezetet dolgozott ki a lengyelek, pontosabban Lengyelország számára. Mably abbé, aki az erkölcs és a politika közötti összhangot elengedhetetlennek tartotta – vonatkozik ez különösen az 1763-ban publikált Entretiens de Phocion, sur le rapport de la morale avec la politique és az 1776-ban kiadott De la législation ou les principes des lois című műveire –, már korábban, 1771-ben, Jean-Jacques Rousseau-val (1712–1778) együtt hosszabb időt töltött Lengyelországban, miáltal módja volt megismerkedni a lengyelországi társadalmi és politikai viszonyokkal.

Jean-Jacques Rousseau a lengyelországi látogatást, illetve utazást követően, 1771–1772-ben írott, de csak halála után kiadott munkájában a lengyel alkotmány, alkotmányos rendszer kérdésével foglalkozik. Itt utalunk arra, hogy Lengyelország (pontosabban a lengyel–litván föderáció, reálunió) 1791. május 3-án elfogadott alkotmánya az európai kontinens első írott alkotmánya. A felvilágosodás jeles gondolkodójának ez az írása jól dokumentálja szerzőjének Európa e földrajzi térsége iránti érdeklődését.

A magyar politikai gondolkodásra már a francia forradalom előtt hatással voltak a francia filozófusok, enciklopédikus műveltségű gondolkodók. Montesquieu gondolatainak hatásáról tanúskodik Esterházy Józsefnek 1785-ben közzétett, kevéssé ismert alkotmánytervezete, amelyben felismerhető az egyes államhatalmi ágak egymástól való elválasztásának gondolata.

A korabeli, a politika iránt érdeklődő magyar közvélemény a francia forradalom győzelmét követően még inkább „vigyázó szemmel” figyelt Párizsra. Ennek jele az, hogy az 1789. augusztus 16-án elfogadott Déclaration des Droits de lHomme et du Citoyent (Az ember és polgár jogainak deklarációja) már 1789. augusztus 22-én közzétették magyar fordításban a bécsi Magyar Kurírban.

A hazai publikum, „közvélemény” európai mércével mérve is igen gyorsan – tegyük hozzá: rendkívül pozitívan, elismerően – reagált a tizenhét cikkelyt tartalmazó, angol és amerikai forrásokra is támaszkodó deklarációban kifejtett eszmékre. A hazai közvélemény így Franciaországot is mintegy „hazájának” tekintette, természetesen a sajátja mellett. Mintha csak valóra vált volna Magyarországon (is) az a Benjamin Franklinnak (1706–1790) tulajdonított mondás, miszerint „Tout homme a deux pays, le sien et la France” („Minden embernek két hazája van, a sajátja és Franciaország”).

Gróf Batthyány Alajos (1750–1818) 1790-ben négy füzetben, a szerző nevének megjelölése nélkül közzétett Ad amicam aurem című pamfletje a törvényhozó hatalom (vis legislativa) és a végrehajtó hatalom (potestas executiva) egymástól való elválasztásának feltétlen követelményét fogalmazza meg. Batthyány Alajos szerint e két hatalmi ágnak egy kézben való egyesülése az állam szabadságát veszélyezteti, pontosabban teszi lehetetlenné („Si vis legislativa et executiva potestas in iisdem manibus sit, pessime est libertati Reipublicae consultum…”).

Ugyanez a gondolat jut kifejezésre az ugyancsak 1790-ben publikált Pia desideria cordis Hungarici című pamfletben. E munka ismeretlen szerzője a végrehajtó hatalom függetlenségét tekinti elsődleges jelentőségűnek. A végrehajtó hatalom (potestas executiva) letéteményese e vitairat szerzője szerint egy ún. állandó tanács volna.

A francia és a magyar politikai gondolkodás közötti kapcsolat több vonatkozásban is jelentkezett. Történelmi tény, hogy Magyarország és Erdély hosszú időn át Párizs érdeklődésének középpontjában állott. Utalhatunk például a spanyol örökösödési háborúra, pontosabban annak a Rákóczi-féle szabadságharccal való kapcsolatára. Franciaország a magyar politikai gondolkodók számára a társadalmi reformok és a nemzeti függetlenség megvalósítása szempontjából játszott kiemelkedő szerepet.

A nemzeti függetlenség gondolata nyilvánvalóan a Toulouse-ban jogi tanulmányokat folytató Jean Bodinre (1529–1596) vezethető vissza, aki az első ízben 1576-ban publikált Les Six Livres de la République nagy hatású szerzője. Jean Bodin ebben a művében fogalmazza meg, fejti ki az állami szuverenitás ideáját.

Az 1791. szeptember 3-án elfogadott, első írott, a monarchikus rendszert – ezúttal azonban már alkotmányos monarchiáról van szó (mely a nemzeti szuverenitás és a hatalmi ágak egymástól való elválasztásának elvein nyugszik) – (még) fenntartó francia alkotmány első tervezete (Projet) latin fordításban Magyarországon is megjelent. Őz Pál (kb. 1766–1795) nevéhez fűződik az 1791-ben elfogadott francia alkotmány 1789. július 27-én közzétett tervezetének Nova Constitutio Gallica (Új gall alkotmány) néven, latin nyelvre történő fordítása. Őz Pál, akit, bár a hazai jakobinus mozgalomban vezető szerepet nem vállalt, 1795-ben kivégeztek, az 1791–1792-ben elkészült fordításában egyúttal kommentárt is fűzött a Jean Joseph Mounier nevéhez kapcsolódó francia alkotmánytervezethez.

Ebből a kommentárból nem hiányoznak a kritikai megjegyzések sem. Az emberek közötti egyenlőség elvének megfogalmazását például túlságosan elvontnak, csekély konkrét tartalommal rendelkezőnek találja [„…haec propositio (ti. az emberek közötti egyenlőség – H. G.) nimis generalis, quid enim intellegatur per libertatem”]. Feltétlenül említést érdemel, hogy ebben az alkotmányban az uralkodó, a monarcha már nem Franciaország királya (roi de France), hanem a franciák királya (roi des Français) címet viseli, aki csak felfüggesztő hatályú vétójoggal rendelkezik.

Joggal írja a királyságról Charles-Maurice de Talleyrand-Périgord (1754–1838) emlékirataiban, hogy a „királyság (az 1791-ben elfogadott és hatályba lépett alkotmányt követően – H. G.) már csupán árnyék, éspedig olyan árnyék, mely napról napra haloványabb lesz” („la royauté…n’ était plus qu’une ombre et une ombre qui allait chaque jour en s’effaçant”).

A Hajnóczy József (1750–1795) által írt, szintén latin nyelven fogalmazott törvénytervezet, a Ratio proponendarum in comitiis Hungariae legum ugyancsak figyelembe vette a francia politikai gondolkodás eredményeit. Hajnóczy József e munkája nem tekinthető a szó valódi, „technikus” értelmében alkotmánytervezetnek, annak ellenére, hogy a tervezet címében szereplő „törvények” (leges) a magyarországi alkotmányos rendszert alkotó „leges fundamentales” (alapvető jelentőségű, sarkalatos törvények) körét is kétségtelen módon magukban foglalják.

Említést érdemel továbbá Martinovics Ignác (1755–1795) 1793-ban megfogalmazott, terjedelmes, 143 cikkelyből, articulusból álló alkotmánytervezete, mely egyértelműen a francia politikai gondolkodás és alkotmányjog (droit constitutionnel) hatását tükrözi.

A széles európai látókörrel rendelkező államférfi, Eötvös József (1813–1871) is megkülönböztetett figyelemmel kísérte a franciaországi eseményeket. A problémát inkább az jelentette, hogy Franciaország, pontosabban annak politikai-alkotmányos rendszere, illetve berendezkedése idővel, a 19. század második harmadában megszűnt irányt szabó, progresszív, követésre érdemes politikai paradigma lenni a „status regni Hungariae” megreformálása vonatkozásában.

Gondolhatunk ebben a vonatkozásban a direktóriumra 1795-tel kezdődően, majd a restauráció korára. Ettől az időtől kezdve már nem a francia alkotmányok, hanem sokkal inkább a belga alkotmány vált modellértékűvé, mintegy paradigmává a magyarországi politikai gondolkodók számára. Kétségtelen ugyanakkor, hogy az 1831-ben elfogadott és kihirdetett belga alkotmányra az évszázados múltra visszatekintő francia alkotmányos gondolkodás volt döntően hatással.

A magyarországi – és a kelet-közép-európai országok viszonylatában is – a rendszerváltást követően kiemelkedő jelentőségű az Emberi Jogok Európai Egyezményének Párizsban történő aláírása 1990. november 6-án, amellyel Magyarország egy sor reform bevezetésére vállalt kötelezettséget. Az 1949-ben felszámolt közigazgatási bíróság intézménye, igaz, nem eredeti formájában, például ezt követően létesült újra. Ezenfelül több, a 2. világháborút, 1945-öt követően megszüntetett, a jogállamiság garanciájának tekinthető intézmény újraalapítására is lehetőség nyílt, sőt azok létesítésére egyenesen kötelezettség keletkezett.

Jól ismert tény, hogy napirenden van a francia V. Köztársaság alkotmányos rendszerének átfogó reformja. Ez a reform nem kis hatással lehet nézetünk szerint Magyarországon az alkotmányos gondolkodásra. Hazánkban ugyanis kétségtelenül időszerű volt az új alkotmány megszövegezése. Már a néhai, 1996 januárjában elhunyt François Mitterrand, az V. Köztársaság negyedik elnöke (1981–1995), aki az 1958-as alaptörvény (constitution, alkotmány) átfogó revízióját 1993-ban elrendelte, javasolta az elnöki periódus hétéves időszakának felülvizsgálatát, pontosabban csökkentését.

Jacques Chirac két ciklust átfogó elnöksége idején (1995–2007) sor került a köztársasági elnök mandátumának hét évről (septénnat) öt esztendőre (quinquénnat) való csökkentésére.

Napirendre került ezenfelül – többek között, a teljességre törekvő felsorolás igénye nélkül – az ügyészség (le Parquet) átfogó reformja. További, újraszabályozást, módosítást igénylő kérdés a bíróságok ellenőrzése, a törvényhozó és a végrehajtó hatalom kapcsolata és a köztársasági elnök jogköre, pontosabban annak terjedelme. Mindezen kérdések már az ideiglenes magyar alkotmány teremtette viszonyok között is napirenden szerepeltek.

Ennek a rövid, elsődlegesen történeti, inkább csak vázlatos jellegű, teljességre nem törekvő áttekintésnek alapján nem tartjuk valószínűtlennek azt, hogy a nagy múltú, nemzetközileg is nagyra értékelt francia politikai gondolkodás és alkotmányos berendezkedés, valamint annak reformja ismét, a harmadik évezred második évtizedében is hatással lesz a jogállamiság (État de droit) garanciáinak megőrzésére, a magyar jogalkotásra és az alkotmányos rendszer reformjára.

© 2005 – 2020 Polgári Szemle Alapítvány