300 éve született Adam Smith, a modern közgazdaságtan megalapítója

 Polgári Szemle, 20. évf. 1–3. szám, 2024, 193–197., DOI: 10.24307/psz.2024.0816

Dr.Varga Bence, PhD, felügyeleti tanácsadó, Magyar Nemzeti Bank (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

Összefoglalás

300 éve, 1723-ban született Adam Smith, akinek munkássága nyomán megszületett a modern közgazdaságtan. Adam Smithnek köszönhető ugyanis, hogy a közgazdaságtan, mint tudomány különvált a morálfilozófiától. Fő műve, A nemzetek gazdagsága 1776-ban jelent meg, ez tekinthető az első átfogó, gazdasági alapfogalmakat, összefüggéseket egy rendszerbe foglaló, tudományos módszertant alkalmazó politikai gazdaságtannal foglalkozó munkának. Smith széleskörű érdeklődési körének megfelelően fő műve is interdiszciplináris jelleget ölt, hiszen taglalt témái között egyaránt megtalálható a munkamegosztás, a pénz, az áru, az ár, a munkabér vagy a profit, valamint a földjáradék, a tőke és a kamat kérdése is. Munkásságában előremutató, hogy az anyagi gazdagság mellett a környezeti szempontok, az erőforrásokkal való mértékletes bánásmód, azaz a fenntarthatóság is megjelenik Smithnél. Fő műve kapcsán fel kell merüljön bennünk az a napjainkban is aktuális kérdés, hogy mit jelent ma számunkra a nemzetek gazdagsága, miben látjuk ma a nemzetek gazdagságát.

Journal of Economic Literature (JEL) kódok: B12, Y30

Kulcsszavak: Adam Smith, fenntarthatóság, modern közgazdaságtan, nemzetek gazdagsága

Adam Smith, the Founder of Modern Economics Was Born 300 Years Ago

Summary

300 years ago, in 1723, Adam Smith was born, and his work gave birth to modern economics. It is thanks to Adam Smith that economics as a social science separated from moral philosophy. Smith’s main work, The Wealth of Nations, published in 1776, is often regarded as the first comprehensive work dealing with political economy that incorporates basic economic concepts, connections and applies scientific methodology. In accordance with Smith's broad range of interests, his main work also takes on an interdisciplinary character, since among its discussed topics are the division of labour, money, goods, price, wages, or profit, as well as landrent, capital, and interest. It is forward-looking in his work in that, in addition to material wealth, environmental aspects and the moderate treatment of resources, and thereby sustainability are also apparent in Smith’s work. In connection with his main work, the question that is still relevant today should arise: what does the wealth of nations mean to us; where do we see the wealth of nations today?

Journal of Economic Literature (JEL) codes: B12, Y30

Keywords: Adam Smith, sustainability, modern economics, wealth of nations