Magyarország és a német tartományok – Együttműködés a múltban, fejlődési lehetőségek a jövőben

 

Polgári Szemle, 19. évf. 4–6. szám, 2023, 193–209., DOI: 10.24307/psz.2023.1213

Juhász Imre, korábbi kereskedelmi tanácsos Berlinben, az MKT Európai Uniós Szakosztályának titkára (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.); Knoll-Csete Edit, közgazdász-diplomata, jelenleg PhD Hallgató a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolában (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

Összefoglalás

Németország vállalatai, (melyek között megtalálhatóak kicsik, közepesek és nagyvállalatok egyaránt) a legnagyobb tőkebefektetőnek számítanak Magyarországon. Ezen írás szerzői indokoltnak tartják, hogy a Németországhoz fűződő kereskedelmi és együttműködési kapcsolatok elemzésén túlmenően megfelelő figyelem fordítódjon az egyes tartományokhoz fűződő kapcsolatok differenciált megközelítésére, különös tekintettel az egyes tartományok fejlettségi adottságaira és esélyeire, valamint a Magyarországhoz fűződő kapcsolatok tradícióira és az e kapcsolatokban rejlő lehetőségeire. Több, a magyar kapcsolatok szempontjából kiemelt jelentőségű tartománnyal vegyes bizottság működött és működik ma is, melyek tevékenységükkel hozzájárulnak a gazdasági társadalmi lehetőségek kiaknázásához, a befektetési lehetőségek felméréséhez, a két ország közötti párbeszéd és együttműködés erősítéséhez. A vegyes bizottságok és más keretek között tett közös kezdeményezések jelentősen hozzájárultak és hozzájárulhatnak a jövőben is az európai fejlődéshez.

Journal of Economic Literature (JEL) kódok: A11, A12, B27, F50

Kulcsszavak: német tartományok, együttműködés, vegyes bizottságok, külkereskedelem, közvetlen befektetések

Hungary and the German Bundeslaender – Cooperation in the Past, Opportunities in the Future

Summary

German companies (including small and medium-sized enterprises) are the largest investors in Hungary. The authors of this publication consider it justified that, in addition to the analysis of trade and cooperation relations between Germany and Hungary, the relations with the individual federal states should also be adequately considered, with special view of development capabilities and opportunities. German-Hungarian cooperation at the level of the federal states has always been of particular importance for bilateral relations and its activities contribute significantly to the exploitation of economic and social opportunities, the expansion of investment opportunities and the strengthening of dialogue between the two countries. Joint initiatives within the framework of cooperation with the federal states and other players have contributed significantly to European development and hopefully will continue to do so in the future.

Journal of Economic Literature (JEL) codes: A11, A12, B27, F50

Keywords: Germany, cooperation, Bundeslaender, foreign trade, direct investments