20 éves a Polgári Szemle társadalomtudományi folyóirat

Ünnepi főszerkesztői köszöntés

Polgári Szemle, 20. évf. 1–3. szám, 2024, 5–7., DOI: 10.24307/psz.2024.0801

Journal of Economic Literature (JEL) kódok: B20, N01 

Kulcsszavak: társadalomtudomány, polgári értékek, megújulás

A polgári értelmiség tudományos folyóirata, a Polgári Szemle 20 éves jubileumát ünnepli. A jeles évforduló jó alkalmat teremt, hogy megköszönjük támogatóink, szerzőink és lektoraink munkáját, továbbá a jövőre vonatkozó céljainkat felvázoljuk. 

Két évtizeddel korábban, ismerve az akkori felemás, de összességében kudarccal végződő gazdasági folyamatokat és társadalmi polarizációt nem volt egyszerű tudományos lapot alapítani. A Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával elindult folyóirat fő törekvéseként fogalmazódott meg, hogy a polgári értelmiségnek publikálási lehetőséget biztosítson, lehetővé tegye a polgári értékelvű közgazdaságtani és más társadalomtudományi diszciplínák körében született értekezések közzétételét. A Polgári Szemle köré szerveződő szakértők, szerzők gondolatai nagyban elősegítették a 2010 nyarától hivatalba lépő polgári kormány első lépéseit, munkáját, hiszen az ellenzékiségben töltött évek alatt értékes dolgozatok, műhelymunka vitairatok, könyvek születtek a közös gondolkodás és az értékteremtő légkör inspirációjában.

2010 után a tudományos műhelyként funkcionáló szerkesztőbizottság stratégiájában és a köré gyűlő szerzők írásaiban kiemelt szerepet kap az alapjaiban átalakuló gazdaságpolitika, az állam újjászervezésének tudományos rendszertani igényű bemutatása. Szerzőink nemzetközi vetületű dolgozatai a külpolitikai kérdéseken belül kiemelten érintik az Európai Unió, a számos problémával szembesülő eurózóna-térség küzdelmét, annak magyar kihatásait, ugyanakkor a 10 évvel ezelőtti európai uniós elnökségünk sikereit, de a 2024-es újabb elnökségünk idejére vetülő terveket is. Esik szó a regionális politika, a területfejlesztés, a közigazgatás, a köz- és felsőoktatás, az egészségügy megváltozó feltételrendszeréről, működéséről, vagyis a polgári kormány előtt álló államigazgatási, társadalompolitikai kihívásokról, azok közérthető tudományos igényű bemutatásán keresztül.

2020 után alapjaiban változott meg az életünk. A Covid-19 járvány és a vele járó gazdasági nehézségek, majd a háborúk kétségtelenül érintik a magyar nemzetgazdaságot is. A kívülről jövő kedvezőtlen folyamatok milyen hatást gyakorolnak országunk, társadalmunk fundamentumaira? Ez a kérdés sok kutatót foglalkoztat. Számos dolgozat született e témakörben. Milyen a gazdaságunk rezilienciája, társadalmunk ereje, milyen szerkezeti változásoknak nézünk elébe? Milyen hatékonyságú a válságkezelés gyakorlata, fejlesztésre szorul-e a módszertana? Hogyan alakulhat a jövőnk? Izgalmas és érdekes írások reflektálnak e kérdésekre. 

S ha lágyabb ének kell nekünk? Olvashatnak az irodalomtudomány professzoraitól nyelvünk eredetéről, történelmünkről, eleink vitéz cselekedeteiről, a világtörténelem sorsfordító eseményeiről, magyar szerzők megjelenő könyveiről és külföldi tudósok magyar vonatkozású, a mi mindennapjainkra is vetülő értekezéseiről recenziókat.

Célunk, hogy lapszámainkban a vidéki egyetemek, főiskolák oktatói, PhD-hallgatói és a fiatal, a polgári értelmiség előtt talán még kevésbé ismert pályakezdő kutatók írásainak is helyet biztosítsunk. Mint ahogy a határon túli magyar kutatóktól és Magyarországgal korrekt, baráti kapcsolatokat ápoló stratégiai partnereink tudósaitól is gyakorta teszünk közzé kutatási eredményeket. Az elsődleges közlési szempont lapszámainkban a tudományosság. Vagyis a beküldött dolgozat az objektivitásnak, a tudományos művekkel szemben támasztott követelményeknek mennyiben tesz eleget. A közlésre kiválasztott írások tehát nem feltétlenül kötődnek a regnáló államműködéshez, akár gazdasági vagy jogi vetületben, vagy a jelent alátámasztó történelmi előzményekhez. Helye van a Polgári Szemlében mindazon dolgozatnak, amely új, eredeti gondolatokat közöl, tudományos ívű és társadalmunk, gazdaságunk fejlődése szempontjából előbbre vivő, szakismereteinket bővítő hatású. Szerkesztőbizottságunk, szerzői körünk, akik a hazai tudományos élet és az államigazgatás elismert szakemberei, kiemelt célja a körülöttünk zajló gazdasági és társadalmi változások szakszerű, hiteles bemutatása. 

Folyóiratunk tartalma tehát interdiszciplináris, számos tudományterületet érint. Mint ahogy a gazdasági és társadalmi jelenségek megközelítése sem lehet eredményes csak a jogi, vagy csak gazdasági módszertannal. Ez a fajta tudományos összetettség, módszertan képviselete folyóiratunk imázsa. Gazdasági, kormányzástani, jogtudományi, történelemtudományi, szociológiai írások és nemzetközi gazdasági-politikai kapcsolatokkal összefüggő jelenségek bemutatását szolgálja. A szakcikkek minőségét, egyúttal a kiterjedt tudományos profilt jól visszatükrözi, hogy eredményeinket mérlegelve a Magyar Tudományos Akadémia Gazdaság és Jogtudományi Osztályának több bizottsága is felminősítette a Polgári Szemlét. A Regionális Tudományok Bizottsága B kategóriába, a Fejlődéstudományi Bizottság C kategóriába, a Gazdaságtudományi Doktori Minősítő Bizottság D, és a Politikatudományi Bizottság C kategóriába emelte. Olyan társadalomtudományi folyóiratokkal kerültünk egy kategóriába, amelyek a mi 20 éves működésünk időintervallumát többszörösen meghaladják. 

Fontos mérföldkő egy folyóirat esetében a nemzetköziesítés, azaz olyan lapszám tartalom előállítás, amely külföldi olvasók figyelmére is igényt tarthat.  2017-ben, 2018-ban, 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben, vagyis a 13-17. évfolyamok vonatkozásában angol nyelvű különszámokat adtunk ki, 400 oldalas terjedelmekben, négyezres példányszámokban, míg ugyanebben a volumenben 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben (a 15-17. évfolyamokban) kínai nyelvű lapszámaink is megjelentek. Az idegen nyelvű kiadványaink a világ meghatározó egyetemi- és közkönyvtárainak polcain fellelhetők, a nemzetközi katalógusokban szerepelnek a közzétett cikkek. E periodikák tudományos eredményeink nemzetközi transzmisszióját közvetlenül, kézzelfoghatóan biztosítják. 

A magyar nyelvű kiadványainkat a hazai könyvtárak, határon túli, illetve felsőoktatási, középfokú intézmények, országos és megyei hatáskörű szervek, polgármesteri hivatalok, minisztériumok, kormány- és járási hivatalok, külföldi intézmények, könyvtárak, egyházak számára ingyenesen juttatjuk el, illetve tiszteletpéldányainkkal részt veszünk szakmai-közéleti fórumokon. Például a Kötcsei találkozón, polgári értelmiségi klubokban, a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényein, Polgárok Háza fórumain, a Magyar Közgazdasági Társaság és a Református Népfőiskola konferenciáin, a Kölcsey Kör rendezvényein. A megjelenő tanulmányok az interneten is hozzáférhetők. A folyóiratunk jelentős, több tízezres látogatottsággal bír az online felületeken:

 

www.polgariszemle.hu

https://cn.polgariszemle.hu/

https://eng.polgariszemle.hu/

https://www.facebook.com/polgariszemle

 

Céljaink a fenntarthatósághoz kötődnek. Vagyis, a Polgári Szemlét még hosszú évtizedeken át tudjuk működtetni, kiadni. Legyen igény a megjelenő cikkekre, belőlük a tudományos-, szakmai-közéleti közönség gazdagodjon. A lapszámainkban megjelenő történelmi és jogtudományi témákra alapozva arra törekszünk, hogy a Magyar Tudományos Akadémia további bizottságai is „beminősítsék” a lapot és ezáltal a szerzői közönségünk még célirányosabban bővüljön. Tervezzük az online lehetőségek adta ismertség további fokozását, rövid tartalmi ismertetők képi megjelenítését. Középtávú intervallumon belül az EBSCO, WoS, Scopus nemzetközi lapminősítési kritériumoknak való megfelelés a lap ismertségét tovább növelheti. Ezáltal a magyar szerzők tollából származó, Polgári Szemlében közzétett tudományos dolgozatok értéke, kutatási eredményeink nemzetközi ismertsége, elfogadottsága tovább emelkedhet. Mint a Polgári Szemlét közel másfél évtizede főszerkesztő azt gondolom, hogy napjainkra kiépített magas színvonalról tovább lépni, még több és következetesebb munkát igényel, amelyhez támogatóink, szerzőink, kollégáim kitartó munkáját kérem. Számítok tudományos közösségünk további dinamizmusára. 

 

Érdemes tehát Polgári Szemlét olvasni!

 

Budapest, 2024. augusztus 20.

Prof. dr. Lentner Csaba egyetemi tanár
a Polgári Szemle főszerkesztője,
a Polgári Szemle Alapítvány kuratóriumának elnöke