Összefoglalás

Jelen tanulmányom első részében ismertetem a nemzeti fejlesztési bankok kialakulásának történetét, valamint leglényegesebb jellemzőit. Az ezt követő fejezetekben mutatom be a nemzeti fejlesztési bankok céljait, valamint működési alapelveit, különböző finanszírozásait. A nemzeti fejlesztési bankok hiánypótló szerepe megkérdőjelezhetetlen a pénzügyi szektorban, mivel olyan hosszú távú infrastrukturális projektek finanszírozását vállalják, amelyeket a kereskedelmi bankok a nagy hitelösszeg, valamint a hosszú lejárat miatt csak lényegesen rosszabb feltételek mellett nyújtanak. Ezen hiánypótló szerep nagyban hozzájárul a pénzügyi szektor belső kohéziójának erősítéséhez. A nemzeti fejlesztési bankok által nyújtott finanszírozások – mint például a támogatott hitelezés, a szindikált hitelezés, a kötvényfinanszírozás, kockázatitőke-befektetések – annak a diverzifikált, hosszú távra szabott pénzügyi termékkörnek a részei, amelyek megkerülhetetlenné teszik ezen bankok gazdasági életben betöltött szerepét. A tanulmány utolsó fejezetében részletesen mutatom be a Magyar Fejlesztési Bank gazdaságfejlesztő tevékenységét.

National Development Banks

Summary

The first part of the study outlines the history of the establishment of national development banks and their most important characteristics. Then I discuss the goals, operating principles and various financing methods of national development banks. These banks unquestionably fill a gap in financial history, as they provide funding for long-term infrastructure projects that commercial banks finance under considerably worse conditions or not at all. Thus they make a major contribution to strengthening internal cohesion in the financial sector. The various forms of financing provided by national development banks – e.g. subsidized loans, syndicated loans, bond financing and risk capital financing – make them indispensable in the economy. In the last chapter of the study I discuss the economy boosting activities of the Hungarian Development Bank in detail.

A nemzeti fejlesztési bankok a 19. században kezdték meg tevékenységüket Európa néhány iparosodó államában. A 2. világháborút követően a nemzeti fejlesztési bankok jelentősége nagyon megnőtt a hosszú távú finanszírozás iránti óriási kereslet miatt. Az 1960-as évektől kezdődően a finanszírozás fajsúlya fokozatosan áttevődött az iparfejlesztésről és az importhelyettesítésről az exportfinanszírozásra, a kis- és középvállalkozások fejlesztésére, a szociális kohéziót elősegítő fejlesztésekre. A tőkepiacok liberalizációja és a megnövekedett tőkeforgalom arra késztette, kényszerítette a nemzeti fejlesztési bankokat, hogy definiálják újra küldetésüket. A német Újjáépítési Hitelintézet (KfW) például kifejlesztette a KfW iránytű programot, amely a kis- és középvállalkozásokra, lakásépítésre, környezetvédelemre, valamint a nemzetközi fejlesztésekre koncentrál. A KfW mindemellett elévülhetetlen érdemeket szerzett a német újraegyesítés finanszírozásában.

Tekintettel arra, hogy a jelentős költségvetési hiány miatt számos országnak nem áll módjában speciális pénzalapok létrehozása, amelyek forrásait a fejlesztési bankokon keresztül infrastruktúra-fejlesztésre lehet fordítani, a fejlesztési bankoknak kulcsszerepe van a magántőke felkutatásában.

A nemzeti fejlesztési bankok hiánypótló szerepe megkérdőjelezhe- tetlen a pénzügyi szektorban.

Egyértelmű tény, hogy valamennyi nemzeti szintű fejlesztési bank elsődleges küldetése az adott állam hosszú távú infrastrukturális projektjeinek finanszírozása, valamint a hazai vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének, piacszerzésének elősegítése. A SWEDFUND Nemzetközi Pénzintézet például egy olyan állami tulajdonú svéd pénzintézet, amely közvetlen tőkebefektetéseivel segíti a fejlődő országok gazdasági előmenetelét, valamint ezzel egyidejűleg a svéd vállalkozások globális pozícióinak javítását.

A közép-kelet-európai államok fejlesztési bankjainak fő jellemzője, hogy állami tulajdonban vannak, valamint infrastrukturális projekteket, a gazdasági szerkezetátalakítást, a kkv-szektort, valamint a hazai vállalkozások külpiaci terjeszkedését finanszírozzák.

A nemzeti fejlesztési bankok hiánypótló szerepe megkérdőjelezhetetlen a pénzügyi szektorban. Olyan hosszú távú infrastrukturális projektek finanszírozását vállalják, amelyeket a kereskedelmi bankok a nagy hitelösszeg, valamint a hosszú lejárat miatt vagy nem vállalnak, vagy csak lényegesen rosszabb feltételek mellett biztosítanak. Ezen hiánypótló szerep nagyban hozzájárul a pénzügyi szektor belső kohéziójának erősítéséhez.

A nemzeti fejlesztési bankok által nyújtott finanszírozások – mint például a támogatott hitelezés, a szindikált hitelezés, a kötvényfinanszírozás, kockázatitőke-befektetések – annak a diverzifikált, hosszú távra szabott pénzügyi termékkörnek a részei, amelyek megkerülhetetlenné teszik ezen bankok gazdasági életben betöltött szerepét. A nemzeti fejlesztési bankok kockázatitőke-befektetései nagyban előmozdítják a kis- és középvállalati szektor innovációs fejlesztéseit, hozzájárulva ezzel a tudásalapú társadalom koncepciójának terjesztéséhez, megvalósításához. A közös állami és magánbefektetésekben (PPP-projektek) való aktív közreműködés az előbbiekben nevezett banki finanszírozások mellett szintén nagyon jelentős katalizátor, üzletgeneráló funkcióval bír az adott nemzetgazdaságban.

Mindemellett nem feledkezhetünk meg a nemzeti fejlesztési bankok tanácsadási, koordinációs és coaching szerepéről sem.

A nemzeti fejlesztési bankok (NFB) kialakulásának történeti áttekintése, valamint leglényegesebb jellemzőik bemutatása

A nemzeti fejlesztési bankok a 19. század közepén jelentek meg először Európa néhány országában. Franciaországban, Németországban és Olaszországban ipari hitelbankokat hoztak létre az iparosítás elősegítésére. Az angol iparfejlesztéshez szükséges forrást ezzel szemben a tőzsde biztosította. A brit kereskedelmi bankok elsősorban a kereskedelmi ügyleteket és a külföldi kormányokat finanszírozták. Az USA-ban szintén speciális módon történt az iparfinanszírozás. A kereskedelmi és ipari bankok látták el a mai modern fejlesztési bankok feladatait.¹ Elsődleges feladatuk az volt, hogy forrásokat biztosítsanak az olyan új, nagy haszonnal kecsegtető, de ugyanakkor kockázatos vállalkozások részére, mint például a vasútépítés. A tőzsdéken eladott kötvények és részvények biztosították a bankok forrásait. Gyakorta az egyes tagállamok bankokat hoztak létre, amelyek a kötvényeket és részvényeket elsősorban Európában értékesítették. Az összegyűjtött forrásokkal az adott állam a saját fejlesztési projektjeit finanszírozta. Az angolszász és a kontinentális iparfejlesztés eszköztárának lényegi eltérése így már nagyon régi múltra tekint vissza.

A fejlett világ nemzeti fejlesztési bankjaival egyidejűleg néhány fejlődő állam is alapított fejlesztési bankot, mint például Mexikó. A bank mindenekelőtt az észak–déli vasútvonal kiépítését finanszírozta, valamint hitelhez juttatta a mexikói pamut-, selyem-, papír- és vasipart.

A 2. világháborút követően a hosszú távú finanszírozás utáni kiapadhatatlan kereslet arra ösztönözte a kormányokat, hogy alapítsanak fejlesztési célú pénzügyi intézményeket. A nemzeti fejlesztési bankok világháborút követő evolúciójának kezdeti szakaszában még az úgynevezett „fejlesztési alapok” voltak a jellemzőek, amelyek az adott ország jegybankjánál vezettek számlát.² Ezekből a fejlesztési alapokból fejlődtek ki a fejlesztési bankok. A szakirodalom gyakran használja a fejlesztési pénzügyi intézmény fogalmát, amely a nemzeti fejlesztési bankok mellett magában foglalja a nemzeti szint alatti regionális fejlesztési bankokat és alapokat is. A fejlődő országok függetlenségük elnyerésével sorra hozták létre saját fejlesztési bankjaikat. Így jött létre 1960-ban a gaboni fejlesztési bank, 1970-ben pedig a botswanai fejlesztési társaság. A kormányközi intézmények jelentős bővülése erőteljesen befolyásolta a fejlesztési célú finanszírozások intézményesülését. Az egyre sokrétűbbé és integrálttá váló nemzetközi intézményhálóba egyre jobban bekapcsolódtak a nemzeti fejlesztési bankok. A regionális, valamint a globális fejlesztési bankokkal kiépített kapcsolatok pótlólagos finanszírozási forrásokhoz juttatta az NFB-ket.

Az 1960-as évek végétől kezdve a finanszírozás hangsúlya fokozatosan áttevődött az iparfejlesztésről és az importhelyettesítő politikák megvalósításáról az exportfinanszírozás, a kis- és középvállalkozások fejlesztése, a szociális célú fejlesztések, valamint az innovatív hitelstruktúrák irányába. A nemzeti fejlesztési bankok jelentős átalakuláson estek át az elmúlt húsz évben. Jó néhányat privatizáltak vagy bezártak. A latin-amerikai és ázsiai NFB-knek sikerült alkalmazkodni a megváltozott makrogazdasági körülményekhez. Pénzügyi szolgáltatásaik kibővítésével, mint például biztosítás, lízing, üzleti és technikai tanácsadás, nagy, nemzeti szintű univerzális bankokká váltak. A banki termékpaletta szélesítésével – úgymint szindikált hitelek nyújtása, kockázatitőke-befektetések – bizonyos fejlesztési bankoknak sikerült növelni portfóliójukat. A hitelezési tevékenység modernizálásán túl a fejlesztési bankok szerkezete és missziója is megváltozott. Jó néhány fejlesztési bank az export-import finanszírozás és a befektetési banki tevékenységek irányába mozdult el. A sikeres pénzintézetek egy része kellő mértékű kapacitást épített ki az elmúlt évtizedben, hogy versenyre tudjon kelni a kereskedelmi bankokkal. Más fejlesztési bankok karcsúsították a nyújtott szolgáltatásaik körét, és egy speciális szakterületre koncentrálnak, mint például a kisvállalkozások finanszírozása. Az 1983-ban alapított Dél-afrikai Fejlesztési Bank például elmozdult a tiszta fejlesztésfinanszírozástól, és 1990 végére bővített, finanszírozási, tanácsadási és partnerségi tevékenységekkel rendelkező fejlesztési intézménnyé vált. A Brazil Fejlesztési Bank 1952-es alapítását követően az infrastruktúrát, később az ipart finanszírozta, míg végül egy diverzifikált tevékenységű bank vált belőle. Manapság körülbelül 751 nemzeti fejlesztési bank létezik a világon, amelyek tevékenységi köre, tulajdonosi szerkezete nagyban különbözik egymástól (privát, állami, vegyes tulajdon). A strukturális eltéréseket illetően három variációt érdemes megemlíteni az NFB-knél. Alapvető elmozdulás érzékelhető a tradicionálisan állami tulajdonú fejlesztési bankok tulajdonosi szerkezetében a vegyes tulajdon irányába. Ennek oka elsődlegesen a pénzügyi piacok liberalizációja, a kormányok és a donor bankok preferenciáinak változása, a tőkepiacok drasztikus fejlődése.³ A feltörekvő piacok magántőkéhez jutása, valamint a hazai pénzpiacok rohamos fejlődése nagyban leszűkítette a nemzeti fejlesztési bankok mozgásterét. A liberalizált pénzpiacok miatt a fejlesztési bankok egyre nagyobb versenynek vannak kitéve a kereskedelmi bankokkal szemben. A tulajdonosi szerkezetet illetően nagyon széles a nemzeti fejlesztési bankok palettája. A legtöbb fejlesztési bank állami tulajdonú, és forrásait a jegybankhoz vagy a pénzügyminisztériumhoz kötődő speciális alaptól szerzi be. Ezt a tényt figyelembe véve ezek a bankok inkább fejlesztési alapoknak minősíthetők.

Néhány fejlesztési bank tartományi és állami vegyes tulajdonban van, mint például a jelen fejezetben később részletesen ismertetett Német Újjáépítési Hitelintézet (KfW).

Egyes fejlesztési bankok nemzeti, külföldi és multilaterális vegyes tulajdonban vannak: ilyen esetben a bank a nemzetközi együttműködés eszközeként szolgál. Ilyen bank például a Kenyai Fejlesztési Bank, amely a kenyai állam, a holland Fin-Maatschappij voor Ontwikkelingslanden V.A., a Commonwealth Fejlesztési Társaság, a Német Fejlesztési Bank és a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) tulajdonában van.⁴

Jó néhány fejlesztési bankot az 1980-as években privatizáltak a gyenge gazdasági, szociális és pénzügyi eredményei miatt. A privatizáció egyik példája a Szingapúri Fejlesztési Bank.

A fejlett országokban különösen változatos tulajdonosi formációk alakultak ki. A dán állam csak 51%-os részvénycsomaggal rendelkezik az FMO Bankban, míg a norvég állam csak 15%-os tulajdonosi hányaddal bír az Eksportfinans ASA-ban.⁵ Az osztrák Kontrollbank AG teljes egészében neves osztrák bankok kezében van. Az amerikai Private Export Funding Corporation amerikai bankok tulajdonában van, míg az amerikai Eximbank 100%-ban állami tulajdon.

A tőkepiacok liberalizációja és a megnövekedett tőkeforgalom következtében elengedhetetlen a fejlesztési bankok számára, hogy újradefiniálják a küldetésüket.

A multilaterális fejlesztési bankok már kialakították az átfogó stratégiájukat és célhierarchiájukat. A Világbank például a tudásbank koncepciójával azonosítja magát.

Az EBRD elkötelezte magát az átalakulóban lévő országok mellett. A volt közép-kelet-európai országokból keleti és déli irányba vonult tovább energiahatékonyságot, valamint a magángazdasággal való partneri kapcsolatok erősítését hirdetve.

Épp itt az ideje, hogy a nemzeti fejlesztési bankok is azonosítsák küldetésüket. A német KfW például kifejlesztette a KfW iránytűprogramot, amely a kis- és középvállalkozásokra, lakásépítésre, környezetvédelemre és a nemzetközi fejlődésre fókuszál.

A nemzeti fejlesztési bankoknál különösen fontos a konkrét, körülhatárolt vízió megállapítása, ugyanis ezek a bankok hivatottak arra, hogy a pénzpiac hiányosságaiból, tökéletlenségéből adódó lyukakat betömjék. A fejlesztési bankoknak semmiképp sem kell versenyezniük a kereskedelmi bankokkal.

A nemzeti fejlesztési bankok elsődlegesen három célkitűzést állítanak maguk elé: a gazdasági fejlődést, a szociális fejlődést és a regionális integrációt. Az 1853-ban alapított chilei Banco Estado azon latin-amerikai fejlesztési bankok egyike, amelynél törvény mondja ki, hogy a bank elsődleges célkitűzése olyan pénzügyi szolgáltatásokat nyújtani, amelyek erősítik a nemzeti gazdasági tevékenység fejlődését. A Brazil Fejlesztési Bank alapító okiratában szerepel, hogy működésének a szociális kohézió erősítésében, az egyenlőtlenségek csökkentésében kell testet öltenie. A Gaboni Fejlesztési Bank a gazdasági és szociális fejlődés legfőbb eszközeként definiálja magát, projektfinanszírozásainál jelentős szerephez jutnak a szociális megfontolások. A fejlesztési bankok statútuma sok esetben a regionális együttműködés erősítését is tartalmazza.

Globalizálódó világunkban egyre jelentősebb szerephez jutnak a nemzeti szintű fejlesztési bankok. A 2007 májusában Genfben megtartott, „Nemzeti szintű fejlesztési bankok szerepének újragondolása” című ENSZ-konferencián a következőképpen definiálták a nemzeti fejlesztési bankokat: „Olyan pénzügyi intézmények, amelyek elsődlegesen olyan hosszú távú projektek finanszírozásával foglalkoznak, amelyeket kedvező külső hatásaik ellenére a privát kereskedelmi bankok nem finanszíroznának.”⁶

A definíciót a következő kiegészítéssel lehet még finomítani: „Pénzügyi intézmények, amelyeket a gazdasági fejlődés erősítése céljából hoznak létre a szociális és regionális integráció aspektusainak figyelembevételével. Ezek a pénzintézetek hosszú távú finanszírozást biztosítanak a pozitív externáliákat generáló projektek számára”⁷.

A nemzeti fejlesztési bankok céljainak ismertetése

A nemzeti fejlesztési bankok célkitűzéseiket az alábbi szisztéma alapján vázolják és valósítják meg:

A nemzeti fejlesztési bankok először is kiértékelik az adott projektek gazdasági és szociális hatásait. Az NFB-k hosszú lejáratú finanszírozásaikkal hosszú távú gazdasági kapcsolatokat építenek ki a beruházókkal, és végigkísérik a projekt életútját. Technikai együttműködés útján segítik a gazdasági növekedés szempontjából kulcsfontosságú ágazatokat.

A nagy volumenű projektek kapcsán katalizátorszerepet játszanak a beruházók érdeklődésének felkeltésével. Az anticiklikus finanszírozásaikon keresztül csillapítják a pénzügyi, gazdasági válságok kedvezőtlen hatásait. Az 1990-es évektől kezdve az NFB-k a globalizáció következtében jelentősen átalakították tevékenységük körét és stratégiájukat.

A nemzeti szintű fejlesztési bankok stratégiája az alábbi szintekből tevődik össze:

• a legalsó szinten találhatók az alapvető követelmények (jó kormányzás, hatékony menedzsment, fenntarthatóság, szabályozás és felügyelet;
• a második szinten helyezkednek el a bankok legfőbb tevékenységi területei, valamint ide kapcsolódik a fentiekben már részletezett 5 akcióprogram: projektértékelés, nyomon követés, befektetői érdeklődés felkeltése, technikai segítségnyújtás, negatív hatások kiegyensúlyozása (5A’s: appraise, accompany, attract, assist, alleviate);
• a legfelső szinten található az elérni kívánt eredmény⁸ (1. ábra).

1. ábra: A fejlesztési bankok legfőbb célkitűzései

A piramis második szintjén található lényeges tevékenységeket tekinthetjük a bank prioritásainak, amelyek alapján működik. Az infrastruktúra közép- és hosszú távú finanszírozása állami és magán pénzügyi források bevonásával történik. Bár az infrastruktúra fejlesztése elengedhetetlen egy ország gazdaságának fejlődése szempontjából, ügyelni kell arra, hogy a többi fejlesztendő terület ne merüljön feledésbe. Az egyéb finanszírozásokat az NFB-k a hosszú távú hitelezés kiegészítéseként, vagy azzal párhuzamosan nyújtják, rövid lejáratú kölcsönök, kötvénykibocsátás és szindikált hitelek formájában. A termelési szerkezet támogatása abban ölt testet, hogy a bank támogatja a fejlesztési stratégiájával összhangban lévő strukturális átalakításokat annak érdekében, hogy az árutermelés és szolgáltatásnyújtás helyt tudjon állni a világgazdasági versenyben.

1. táblázat: A nemzeti szintű fejlesztési bankok működése

A nemzeti szintű fejlesztési bankoknak úttörő, és egyben hiánypótló szerepet kell játszani a pénzügyi szektorban az olyan szolgáltatásnyújtások területén, amelyeket a kereskedelmi bankok vagy egyáltalán nem, vagy a közjó és az ipari infrastruktúra szempontjából csak kedvezőtlen pénzügyi feltételek mellett nyújtanak. A hiánypótló szerepen kívül még két alapvető feladat hárul a nemzeti fejlesztési bankokra: az üzleti környezet fejlesztése és a kapacitásnövelés.⁹

…két alapvető feladat hárul a nemzeti fejlesztési bankokra: az üzleti környezet fejlesztése és a kapacitásnövelés.

A nemzeti fejlesztési bankoknak a hiánypótlás szempontjából elsődlegesen három lényegi területre kell koncentrálniuk: hosszú távú finanszírozások biztosítására, a pénzügyi termékek, szolgáltatások palettájának kiszélesítésére, valamint a pénzügyi szektorok belső kohéziójának, összekapcsolódásának biztosítására (1. táblázat). Hosszú távú finanszírozás alatt elsősorban az infrastrukturális projektek finanszírozását, a piac nem megfelelő működése miatti finanszírozási szükségleteket, kiegészítő jellegű finanszírozásokat, a regionális és nemzetközi fejlesztési bankokkal való együttműködést, valamint a kormányzati akcióprogramokban való részvételt értjük. A pénzügyi szolgáltatások körének bővítése elsődlegesen a rövid távú hitelezésre, szindikált hitelezésre, garanciavállalásokra, kockázatitőke-társaságok alapítására irányul.

A pénzügyi szektor kompakt, koherens egységének biztosítása a kis- és középvállalkozások külső pénzügyi forrásokhoz juttatását, mikrohitelezést, valamint a jogi és pénzügyi infrastruktúra biztosítását foglalja magában.

Az alapvető infrastruktúra-beruházások fontosságát a monterrey-i konszenzus is magában foglalja: „Ezek a beruházások nélkülözhetetlenek a célból, hogy az emberek, mindenekelőtt a nélkülözők jobban tudjanak alkalmazkodni a változó gazdasági feltételekhez és lehetőségekhez”.¹⁰ A Földön több mint 2 milliárd ember nem rendelkezik vezetékes ivóvízellátással, két és fél milliárd ember nem rendelkezik villamosenergia-ellátással. 1,2 milliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez, egymilliárd ember pedig olyan régiókban él, ahol nincs közút- és vasúthálózat. A Világbank kimutatása szerint a fejlődő országoknak GDP-jük 5%-át kellene infrastruktúra-fejlesztésre fordítaniuk középtávon, amely évi 450 millió dollárnak felel meg. A hosszú távú finanszírozásokat számos tényező hátráltatja. Először is a hosszú távú megtakarítások nem kielégítő mértéke az egyik hátráltató ok. Második lényeges akadály a piac hibáiból ered, úgymint az információhiány, a túlzott pénzügyi biztosítéki igény támasztása, a hitelgarancia-lehetőségek hiánya, a követelések és kötelezettségek időbeni eltérései, jogi nehézségek, szerződéskötési díj. A részletezett hiányosságok jelentős kormányzati intézkedéseket követelnek meg. Javítani kell az általános üzleti környezetet, szektorális reformokat kell végrehajtani a verseny fokozása és az új piaci szereplők piacra lépésének könnyítése érdekében. A piacra lépési nehézségek nagyon sok esetben a gazdasági növekedés gátjai, amely hátterében sokszor a nem megfelelő piaci szabályozás áll. A piaci hiányosságok hathatós szabályozási intézkedéseket és valós felügyeleti kontrollt, hatékony adórendszert, kiszámítható szektorális politikákat, valamint kiszámítható jogi eljárásrendet, kikényszeríthetőséget követel meg.¹¹ Mindegyik felsorolt elem a nemzeti politika függvénye, amelyek lényegesen túlmutatnak a nemzeti fejlesztési bankok kapacitásain, lehetőségein, ugyanakkor meghatározóak a működésük szempontjából. A nemzeti fejlesztési bankok döntő többsége az infrastrukturális projektekre koncentrál. A kínai fejlesztési bank 1994-es megalakulásától 2005-ig 90%-ban infrastrukturális projekteket finanszírozott, úgymint energetika, út- és vasútépítés, vegyipar, telekommunikáció.

Bizonyos fejlett országok bankjai is – mint például a JBIC (Japan International Cooperation Agency) „ODA-hitelei” (Official Development Assistance – Hivatalos Fejlesztési Segély) – nyújtanak hosszú távú infrastruktúra-fejlesztési hiteleket a fejlesztési segély hivatalos formájában.¹² Ezek a hitelek Kelet-Ázsia és a csendes-óceáni térség gazdasági infrastruktúrájának fejlődéséhez hivatottak hozzájárulni. 1990 óta kumulálva 120 milliárd USD összegű hitelt helyezett ki a bank, 60%-ban infrastrukturális projektekre. Jó néhány kormány úgy döntött, hogy speciális infrastruktúra-fejlesztési alapokat hoz létre. India például 1995–96-ban létrehozta a vidéki infrastruktúra-fejlesztési alapot, mivel a kereskedelmi bankok által nyújtott szolgáltatások nem találkoztak az igényekkel. Az indiai jegybank az alapot a mezőgazdaság és a vidék fejlesztésére használja. A világ számos más táján lehet hasonló kezdeményezésekkel találkozni. Mexikóban például egy állami tulajdonú bank létrehozott egy infrastruktúra-alapot, amelynek célja a magántőke vonzása volt. A hosszú távon megtérülő projektfinanszírozások speciális eljárásrendet igényelnek. Különösen igaz ez a PPP, azaz a köz- és a magánszféra együttes tulajdonlásával megvalósuló energetikai projektek esetében.

Az infrastruktúra-finanszírozások nagymértékben függnek a magánszektor forrásainak mobilizálhatóságától. Ha a történelmet vizsgáljuk, láthatjuk, hogy a fejlődő országokban az ilyen projekteket 70%-ban a közszféra, mindenekelőtt az állami fejlesztési bankok finanszírozták.

A beruházásokhoz szükséges források 22%-a származott magánforrásból, míg a fennmaradó 8% hivatalos fejlesztési támogatás volt. Tekintettel arra, hogy a jelentős költségvetési hiány miatt számos országnak nem áll módjában speciális pénzalapok létrehozása, amelyek forrásait aztán a fejlesztési bankokon keresztül infrastruktúra-projektekre lehet fordítani, a fejlesztési bankoknak kulcsszerepük lesz a magántőke felkutatásában és meggyőzésében. A külföldi hivatalos források szintén nagyon jelentősek a hosszú távú projektek szempontjából. Annak érdekében, hogy változzon az 1990-es években megfigyelhető trend, miszerint a nemzetközi multilaterális bankok közvetlenül finanszírozzák a kormányokat és a magántulajdonú bankokat, a nemzeti fejlesztési bankok igazgatóságának mindent meg kell tennie, hogy együttműködjön a multilaterális és regionális fejlesztési bankokkal. A laoszi Nam Theun vízerőműprojekt jól példázza a hivatalos külföldi finanszírozási források és a hatékony partnerség kapcsolatát. A hazai fejlesztési bank és az Ázsiai Fejlesztési Bank együttműködését jól kiegészítették a nemzetközi pénzintézetek garancianyújtásaikkal: COFACE – Franciaország; GIEK – Svédország.

A nemzeti fejlesztési bankok finanszírozásai

A nemzeti fejlesztési bankoknak az alábbi opciókat kell mérlegelniük finanszírozási stratégiájuk kialakításakor:

– Támogatott hitelezés: A támogatott hitelezés esetében a bankoknak meg kell határozniuk, hogy milyen mértékű támogatást kívánnak nyújtani a hitelfelvevőknek. A fejlett ipari országok fejlesztési bankjai (Németország, Franciaország, Japán, Dél-Korea) viszonylag kis kamattámogatást építenek be a finanszírozásaikba, amelyeket a hitelfelvevők széles körének kínálnak. Ezzel szemben a fejlődő országok fejlesztési bankjai jóval nagyobb kamattámogatást adnak a hitelfelvevőknek, amely nemritkán kamatmentes finanszírozást jelent.

– Kérdés az is, hogy a nemzeti fejlesztési bankok csak belföldi, vagy külföldi befektetők projektjeit is finanszírozzák. A Botswanai Fejlesztési Bank például mindkét befektetői körnek nyújt hosszú távú finanszírozási forrást. A bank forrásainak 30%-a külföldi forrásból származik.

– A pool finanszírozás nemcsak regionális, hanem helyi szinten is működik. A kötvényfinanszírozásokon keresztül el lehet érni a méretgazdaságosságot az önkormányzatok esetében. A kötvényfinanszírozás előnyei a kockázat csökkentése, valamint a méretgazdaságosság. A dán KommuneKredit, a francia Crédit Municipal, valamint a japán Finance Corporation for Municipal Enterprises emelkedik ki szolgáltatásaival ezen a területen.

– A nemzeti szintű fejlesztési bankok szerteágazó, komplex pénzügyi termékeket dolgoznak ki. Ilyen termékek a társfinanszírozások, a hitelkeretek, az alárendelt kölcsönök, a konzorciális hitelkeretek, valamint a felsorolt termékek regionális fejlesztési bankok közreműködésével történő együttes nyújtása.

– A nemzeti fejlesztési bankok olyan intézményi hálót generálnak, amely nagyban előmozdítja a hosszú távú finanszírozási szolgáltatások körének bővülését. A magánszektor bevonása szintén lehetővé teszi az új innovatív pénzügyi termékek elterjedését.¹³

A hosszú távú finanszírozásoknál nem szabad megfeledkezni a likviditási rizikóról. A hosszú távú finanszírozások jelentős saját tőkét, egyenletes, folyamatos követelésállományt tesznek szükségessé. A különböző forrásokkal (megtakarítások, kötvénykibocsátás, bankhitel) rendelkező bankoknak is nagyon érzékeny cash flow és treasury management rendszert kell működtetniük, hogy kezelni tudják a kamat-, likviditási és árfolyamkockázataikat.

Egyéb fejlesztési célú pénzügyi termékek

A rövid távú finanszírozás kevésbé jellemző a fejlesztési bankokra, mivel ezen a területen a kereskedelmi bankok jobb teljesítményt nyújtanak. Az infrastrukturális fejlesztések térhódítása szintén háttérbe szorította a rövid távú finanszírozásokat. Bár a rövid távú finanszírozások a kereskedelmi bankok profiljába vágnak, mégis vannak olyan infrastruktúra-fejlesztéshez kapcsolódó rövid távú pénzügyi termékek, amelyeket a fejlesztési bankoknak biztosítaniuk kell. A fejlődő országok esetében ez hatványozottan érvényesül. A fejlesztési bankok a kis- és középvállalkozásoknak kedvezőbb pénzügyi feltételeket tudnak biztosítani a kereskedelmi bankoknál. A fejlesztési bankok és a mikrohitelezéssel foglalkozó pénzintézetek közti egyre elmélyülőbb együttműködés miatt a fejlesztési bankok termékportfóliója is bővült a mikrovállalkozások rövid távú finanszírozási igényei következtében. Az exportőrök rövid távú forgóeszköz-finanszírozási igényei csak erősítik ezt a tendenciát¹⁵.

Értékpapír-alapú és strukturált hitelezés

Az értékpapír-alapú finanszírozás meghatározó pénzügyi eszközzé válik a közép- és hosszú távú finanszírozások területén. Ezen finanszírozás lényege, hogy a bankok kötelezettséget meghatározó értékpapírt bocsátanak ki árbevételt generáló eszközökkel szemben. Ez a finanszírozási mód lehetőséget biztosít a bankok számára a tőkepiacokkal való kapcsolatra, nagyobb likviditásra és hitelkihelyezésre. Ezzel párhuzamosan csökken a bank kockázata.

Az önkormányzati kötvénykibocsátás is jó forráslehetőséget biztosít az infrastrukturális PPP-konstrukcióban megvalósuló beruházásokhoz. A kötvénypiacnak természetesen stabil makrogazdasági környezetre és szabályozási keretre van szüksége. Mindemellett biztosítani kell a kötvényforgalmazás másodlagos piacát. A multilaterális és regionális fejlesztési bankok is támogatják az értékpapír-alapú strukturált finanszírozásokat.

A szindikált hitelezés az 1970-es években jelent meg először. A szindikált hitelezés lényege, hogy több bank nyújtja a hitelt a hitelfelvevő részére, osztozva ezzel a felmerülő kockázaton és a jövőbeni nyereségen. A Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) követelésállományának 13%-a szindikált hitelekből áll össze. A fejlesztési bankok meghatározták a szindikált hitelezésre alkalmas projekttípusokat, amelyek hosszú távú finanszírozásába a multilaterális és regionális fejlesztési bankok is beszállnak.¹⁵

… a szindikált hitelezés a feltörekvő országokban is nagyon közkedveltté vált.

A nemzeti szintű fejlesztési bankok természetesen a magántulajdonú kereskedelmi bankokkal is részt vesznek szindikált hitelezésben. Erre a típusra példaként szolgálhat a Mali Fejlesztési Bank és a Société Générale által a Mali Fejlesztési Ügynökségnek 2003-ban nyújtott 288 millió USD összegű szindikált hitel. Az egészségesen működő, növekvő cégek hosszú távú forráshoz juttatásán túl a szindikált hitelezés további előnye, hogy a neves multilaterális és regionális fejlesztési bankok bevonása révén csökken az adott ország politikai kockázata, és így a kereskedelmi bankok is készek a társfinanszírozásra. Nagyon jó példa az ilyen jellegű együttműködésre az afrikai Celtel telekommunikációs társaság finanszírozása, amely céget a Nemzetközi Pénzügyi Társaság, a Dél-afrikai Fejlesztési Bank, a francia Proparco, a finn Finnfund és a svéd Swedfund finanszírozott szindikált hitelezés formájában. A szindikált hitelezés eljárásrendje sokat finomodott az elmúlt évtizedekben. A banki kovenánsok meghatározása fejlődött, a kötvénypiacok bázisán számított kockázati árazás egyre elterjedtebbé vált. A felsorolt jó pár kedvező ok miatt a szindikált hitelezés a feltörekvő országokban is nagyon közkedveltté vált. A 1980-as évektől fogva, amikor beindult a feltörekvő országokban a bankok, közműtársaságok, közlekedési és bányavállalatok privatizációja, az állam mint hitelfelvevő szerepe háttérbe szorult. A nemzeti fejlesztési bankoknak is alkalmazkodniuk kellett a megváltozott körülményekhez, és egyre inkább a szindikált hitelezés irányába fordultak.

A kockázatitőke-befektetés is egy olyan pénzügyi szolgáltatás, amellyel a nemzeti szintű fejlesztési bankok hozzájárulnak egy ország gazdasági fejlődéséhez. Az innovatív vállalkozásokban való tulajdonszerzés lényege, hogy a bank hitelt nyújt, amelynek fejében résztulajdont – üzletrészt vagy részvénycsomagot – szerez egy vállalkozásban. Amikor a vállalkozás nyereségessé válik, elkezd kamatot fizetni a finanszírozó banknak, az pedig értékesíteni tudja üzletrészét.

A nemzeti fejlesztési bankok szempontjából ez a fajta finanszírozás azt jelenti, hogy nem hitelnyújtóként, hanem üzleti partnerként, tulajdonostársként működnek közre az adott fejlesztési projektben. Hozzájárulnak a vállalkozás saját tőkéjéhez, amiért üzletrészhez és a realizált eredmény tulajdonosi hányadhoz mért részéhez jutnak. A mexikói NAFIN például az 1980-as években számos fejlesztési alapot hozott létre a külföldi működő tőke mobilizálása érdekében. A NAFIN mexikói tőzsdén való működése nagyon jelentős volt az 1990-es évekig, 1989-ben a tőkepiacon 30%-os piaci részesedéssel rendelkezett. A hazai holdingvállalatok portfóliójának részvénypiacon keresztül intézményi vagy szakmai befektetőknek történő értékesítésénél a nemzeti fejlesztési bankok koordináló szerepet játszhatnak.

A fejlett ipari államok speciális fejlesztési alapokat hoztak létre, hogy megkönnyítsék a feltörekvő államok tőkehiányát. Az ilyen speciális pénzügyi alapok célja, hogy mobilizálják a magántőke fejlesztési projektekben való részvételét. Az ilyen alapok támogatják a magántőkével létrehozott kockázatitőke-társaságokat. Ilyen jelentős speciális alapnak számít az amerikai Overseas Private Investment Corporation (OPIC), Tengerentúli Magán Beruházási Társaság, amely egy önfenntartó kormányzati fejlesztési ügynökség. Ez az ügynökség a közvetlen tőkebefektetéseivel egészíti ki a biztosítási és projektfinanszírozási tevékenységeit.

A nemzeti fejlesztési bankok működése

A fejlesztési bankok nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy egy adott ország pénzügyi szektora minél inkluzívabbá váljon. Az inkluzív pénzügyi szektor fogalma alatt azt értjük, hogy a társadalom minden rétege, a hátrányos helyzetűek is, részesülnek a fejlődés gyümölcseiből, hozzáférnek a pénzügyi szolgáltatásokhoz.¹⁶ A kereskedelmi bankok például nem nyújtanak megfelelő finanszírozást a kis- és középvállalkozások számára. Ilyenkor jön be a multilaterális fejlesztési bankok kimagasló szerepe, mivel a globális hitelezési konstrukciójukon keresztül célzatos, kedvező feltételű hitelforrásokhoz jut a kkv-szektor. A globális hiteleknél a nemzeti fejlesztési bankok és a kereskedelmi bankok közvetítő szerepet játszanak a multilaterális fejlesztési bankok és a felhasználó kkv-szektor között. A globális hitelkeretek nyújtotta refinanszírozási hitelek megnyitják az utat a kkv-szektor fejlődése előtt.¹⁷ Ez azért is rendkívül fontos, mivel a kkv-szektor foglalkoztatja az aktív munkaerő 60–70%-át, és nem fejlődőképes a gazdaság, hogyha a leginnovatívabbnak számító multinacionális termelő- és kereskedelmi vállalatoknak nincs meg az innovatív, versenyképes kkv-partneri hálózata. A vidékfejlesztés a kkv-szektorhoz hasonlóan szintén a legfontosabb fejlesztési prioritások között foglal helyet. A vidékfejlesztés finanszírozása azért kiemelkedően fontos, mivel a duális gazdasági szerkezet kialakulása hosszú távon gátolja az egészséges fenntartható fejlődést, és nagyon éles társadalmi különbségekhez, ennek okán feszültségekhez vezet. A vidékfejlesztés tárgyköre különösen igényli a hatékony, célorientált állami beavatkozást. Az elmúlt két évtized új fejleménye, hogy a nemzeti fejlesztési bankok átálltak a közvetlen hitelezésről az APEX hitelezésre. Az APEX hitelezés annyit jelent, hogy a bankhitelt kereső vállalkozás felveszi a kapcsolatot egy közvetítő bankkal, amely továbbküldi a projektet egy APEX bankhoz jóváhagyásra. Az APEX bank ellenőrzi a projektet, és csak akkor folyósítja a hitelt, ha az megfelel az előírásoknak. Például az Európai Beruházási Bank kialakított egy sémát az ugandai kormánnyal, amelynek keretében 40 millió euró kedvezményes hitelt nyújtott különböző minősített közvetítő bankokon keresztül a kkv-szektor vállalkozásai számára. A fejlődő országok fejlesztési bankjai példát vehetnének az ilyen hatékony nemzetközi tapasztalatokból, és koordinátor szerepet játszhatnának a finanszírozás szervezésében.

A nemzeti, regionális és multilaterális fejlesztési bankok szerepe az eddigieknél jóval fontosabbá válik a jövőben. Az ezredfordulóra számos olyan új irányelv fogalmazódott meg, amelyek fontossága addig mindig háttérbe szorult. Gondoljunk csak néhány kulcsfontosságú fogalomra, amelyek figyelembevételét a fejlett ipari államok mind gyakrabban hangsúlyozzák. Ilyen fogalmak, elérendő célkitűzések többek között a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, az energiafogyasztás csökkentése az energiahatékonyság növelése, fejlesztése mellett, hatékony és környezetkímélő vízgazdálkodás és mezőgazdaság. A 21. századra az emberiség számának drasztikus növekedése és a környezettel, ásványkincsekkel való pazarló bánásmód paradigmaváltást kényszerített ki. Az emberiség iránti felelősség megköveteli, hogy a kormányok a fentiekben leírt prioritásokra stratégiát, akciótervet dolgozzanak ki, amely nemzeti stratégiákat nyilvánvalóan a nemzetközi színtéren, a multilaterális és regionális intézmények szervezésében kidolgozott stratégiákkal kell harmonizálni. Ezen átfogó, új stratégiák megvalósításának eszközrendszerében kiemelkedő helyet foglalnak el a multilaterális, regionális és nemzeti szintű fejlesztési bankok. Nyilvánvaló, hogy a hosszú megtérülésű, nagy volumenű környezetvédelmi, energiahatékonysági, mezőgazdasági és közlekedési projekteket a kereskedelmi bankok önmagukban nem tudják finanszírozni. A 20. század második fele számos olyan új közösségi feladatot hozott a felszínre, amelyek elodázására ma már nincs lehetőség. A népességszám növekedése az ivóvízkészletek és az energiaforrások csökkenése és a megművelhető termőterületek zsugorodása mellett hosszú távon nem tartható fenn. Mindezen kihívások erősíteni fogják a beavatkozó állam és a multilaterális intézmények jelentőségét. Határozott véleményem, hogy a jövőben valamennyi fejlesztési bank gazdaságban betöltött katalizátorszerepe nőni fog. Nagyon lényeges szempont, hogy sikerüljön elérni, hogy a mindenkori kormányzat felügyelete alatt álló fejlesztési bankok valóban a gazdaság és a társadalom fejlődése szempontjából racionális projekteket finanszírozzanak, és ne az adott kormányzat kiszolgálógépezeteként működjenek.

Az üzleti környezet kiegyensúlyozott fejlesztése érdekében a nemzeti fejlesztési bankok elsődlegesen a kis- és középvállalkozások fejlesztésére, a beruházások ösztönzésére és a pénzügyi piacok volatilitásának csökkentésére koncentrálnak. A kis- és középvállalkozások fejlesztésének legjobb eszközei a közvetlen és exportfinanszírozás, a bankgaranciák, a faktoring konstrukciók, a technikai segítségnyújtás, valamint a tudásközpont-hálózat kialakítása. A nemzeti fejlesztési bankok akkor tudják leginkább ellátni katalizátorszerepüket, ha a PPP, azaz a köz- és a magánszféra kooperációját elősegítik, kapcsolatokat építenek ki a nemzetközi fejlesztési bankokkal, részt vesznek a regionális integráció elmélyítésében, részt vesznek a kockázatok csökkentésében, projektfejlesztésben, valamint az üzleti lehetőségek kiaknázásában. Ami a pénzpiacok volatilitásának csökkentését illeti, nagyon fontos az NFI-k információforrás, anticiklikus finanszírozó, valamint regionális összekötő szerepe.¹⁸

… jellemző tulajdonsága a gazdaság ciklikusságának tompítása, áthidalása.

A nemzeti fejlesztési bankok nagyon jelentős hozzáadott értéket képviselnek a prudenciális szabályozás és ellenőrzés, a menedzsmentismeretek elmélyítése, valamint a hatékonyságmérés és monitoring területén. A prudenciális szabályozás alatt a pénzintézeti törvényalkotásban való részvételt, az adósbesorolás meghatározását, valamint portfólióanalízist értünk. A hatékonyságmérés és monitoring nagyon lényeges a fejlődés hatásának mérése, az információmegosztás, az összehasonlíthatóság biztosítása, a projektértékelési kultúra terjesztése, az eredményorientált megközelíthetőség, valamint a legfontosabb jelzőszámok meghatározása szempontjából. A prudenciális és monitoringszabályozás annál is inkább nagyon fontos, mivel még mindig előfordulnak olyan esetek, hogy a nemzeti fejlesztési bankok állami monopolvállalatokat finanszíroznak támogatott hitelkamat mellett.

Emmanuel Moulin, a Citi Bank senior kormányzati bankára 2007 májusában készített prezentációjában külön kiemeli, hogy a nemzeti fejlesztési bankokkal való szoros együttműködés több szempontból is különösen fontos, mivel ezen bankokon keresztül a kereskedelmi bankok kitűnő kormánykapcsolatokra tehetnek szert, csökkenthetik a politikai kockázatot, és innovatív megoldásokat kínálhatnak a feltörekvő piacok kliensei számára. Ezen pozitív hatásokon túlmenően nem szabad megfeledkezni a hosszú távú finanszírozási forrásokról, a magas környezetvédelmi standardok előnyben részesítéséről, az erős tőkestruktúráról, a helyi tőkepiacok fejlesztéséről, valamint a partnerbankok részéről történő pótlólagos forrásbevonásról.

A képzési és tanácsadási tevékenység nyújtása az elmúlt évtizedekben mélyen beépült a nemzeti és multilaterális fejlesztési bankok nem hitelezési jellegű tevékenységei közé. Az IBRD is széles körű tanácsadási funkciót lát el a kkv-szektor vonatkozásában. Indiában például életre hívta a technikai tanácsadási szervezetek hálózatát, és létrehozta az indiai vállalkozásfejlesztési intézetet. A maláj fejlesztési bank vállalkozásfejlesztései elsődlegesen a humántőke fejlesztésére, a tudástársadalom elmélyítésére és IT-fejlesztésekre irányulnak.

A nemzeti fejlesztési bankok egyik kiváltképp jellemző tulajdonsága a gazdaság ciklikusságának tompítása, áthidalása. A nemzeti fejlesztési bankokra különösen kínos feladat hárul a tekintetben, hogy mind a válság, mind pedig a konjunktúraciklusok alatt valóban az életképes, gazdasági növekedést és társadalmi kohéziót elősegítő projekteket finanszírozzák. Nagyon fontos megkülönböztető ismérv a kereskedelmi és fejlesztési bankok között, hogy a kereskedelmi bankok a konjunktúraciklusokban sokszor a kellő biztosíték nélküli, életképtelen projekteket is finanszírozzák, míg dekonjunktúra alatt a valóban racionális, rentábilis projekteket is elutasítják. Azáltal, hogy a nemzeti fejlesztési bankok a recessziós időszakokban is nyújtanak finanszírozást, hozzájárulnak az adott állam anticiklikus, konjunktúra-dekonjunktúra kiegyenlítő politikájához. A fejlesztési bankoknak természetszerűen széles körű kapcsolatokat kell fenntartaniuk a regionális fejlesztési bankokkal, hogy az anticiklikus időszakok alatt kellő pénzügyi forrással rendelkezzenek a likviditási problémák áthidalásához, az adósság átstrukturálásához. A forrásszerzés tekintetében a nemzetközi tőkepiacokon való aktív részvétel magától értetődő.

A nemzeti fejlesztési bankok különös katalizátorszerepet töltenek be a gazdaságban. A fejlődő országoknak GDP-jük 5%-át kellene infrastrukturális fejlesztésekre költeniük a versenyképes gazdasági struktúra kialakítása érdekében. Az alacsony jövedelmű államok nem tudják önerőből teljesíteni ezt a feltételt, ezért az ő szempontjukból nélkülözhetetlen a külföldi működő tőke. Bár a költségvetési fegyelem és a kiegyensúlyozott makrogazdasági adatok előfeltételei a működő tőke beáramlásának, a másik oldalon viszont ez azt jelenti, hogy csökken a nemzeti fejlesztési bankokra fordítható költségvetési forrás. A kormányok ilyenkor válaszút előtt állnak, hogy a nemzetközi elvárásoknak feleljenek-e meg, vagy kellő belső forrást biztosítsanak a közkiadások számára. A makromutatók stabilan tartása elengedhetetlenné teszi a külföldi finanszírozási forrásokat. A privát szektor finanszírozásba való bevonása a kockázatmegosztás szempontjából is különösen fontos. A jelentős infrastrukturális portfólióval rendelkező NFB-k komoly kockázati problémákba keveredhetnek, ha a portfólió további bővítése nincs összhangban a pénzügyi biztosítékul szolgáló eszközökkel. Bár az NFB-k katalizátorszerepe mindenekelőtt az infrastrukturális projekteknél fejti ki hatását, semmiképp sem szabad elfeledkezni a fenntarthatóság kritériumáról, a külföldi finanszírozási források bevonásáról a kockázat csökkentése céljából.

Az NFB-k katalizátorszerepe számos formát ölthet az üzleti lehetőségek kihasználásának megkönnyítéséhez:

– Szinergiák kihasználása: azok a sikeres infrastrukturális projektek, amelyek nem önmagukban lévő, elszigetelt egységeket alkotnak, hanem beleillenek egy széles körű, integrált fejlesztési tervbe. Éppen ezért nagyon fontos a projekt tervezésekor az adott szektor mélyreható vizsgálata és a kapcsolódási pontok, szinergiahatások feltárása, az optimális gazdasági és szociális aspektusok szem előtt tartása.

– A helyi beruházókat össze kell hozni a külföldi működő tőkét biztosító bankokkal és a fejlett technológia szállítóival. A külföldi beruházók viszont biztosítottnak akarják látni, hogy a hitel-, politikai, valamint árfolyamkockázat biztosítható.¹⁹

Ennek alapján az NFB-k elsőrendű feladatai közé tartozik a külföldi működő tőke projektekhez való csatornázása. Nagyon jelentős hangsúlyt kell helyezni a garanciális mechanizmusokra is. A garanciaprogramok nagyban elősegítik a magán- és közszféra együttes beruházásait. Az NFB-k szerepe egyre jelentősebbé válik a strukturált finanszírozás területén is. Az egyre komplexebbé váló infrastrukturális projektek egyre kifinomultabb projektfinanszírozási módokat tesznek szükségessé.

Összefoglalva, a nemzeti fejlesztési bankoknak olyan hatékony közvetítő szerepet kell betölteniük, hogy a külföldi és hazai költségvetésből származó forrásokat a lehető leghatékonyabb módon helyezzék ki a hazai befektetők életképes projektjeihez.

A nemzeti fejlesztési bankok nagyon komoly katalizátorszerepet játszanak a PPP-projektek, azaz a köz- és magánszféra partneri kapcsolatai keretében létrejövő beruházások finanszírozása területén. A PPP-projektek lényege, hogy a korábban állami vállalatok, hivatalok nyújtotta szolgáltatásokat a magánszektor nyújtja. Bizonyos szolgáltatások ilyen úton való kiszervezése elsődlegesen a nemzeti és nemzetközi fejlesztési célok elérését szolgálják az egészségügy, alapoktatás, vízgazdálkodás és közműszolgáltatások területén. Az együttműködés nagyon gyakori formája a koncessziós szerződés, amelyben a szerződő felek osztoznak a finanszírozáson, viszont a pénzügyi kockázatot a magánszektor viseli. Sok esetben a partnerség különböző üzemeltetési és szolgáltatási szerződést foglal magában. Ilyen esetekben inkább a magánszektor részvételéről, mintsem PPP-partnerségről beszélünk. Chile és Mexikó volt az első két állam, amelyek az 1980-as években először alkalmazták a PPP-konstrukciót. A PPP partneri együttműködés nagyon jelentős potenciált jelent az infrastrukturális beruházásokhoz szükséges pénzügyi források előteremtéséhez. Az NFB-k infrastruktúra-finanszírozásainál egyre jellemzőbbek a PPP-konstrukcióban megvalósuló beruházások. A brazil kormány például a Brazil Fejlesztési Bankon keresztül az Inter-amerikai Fejlesztési Bank és az Andok Fejlesztési Alap bevonásával számos közlekedési projektet finanszírozott a regionális integráció fejlesztése érdekében. A fejlődő országokban különösen fontos szerepet töltenek be a PPP-projektek, mivel az NFB-k így csökkenteni tudják kockázataikat, valamint jóval nagyobb volumenű projektek kivitelezésére nyílik lehetőség. A PPP-beruházások már önmagukban csökkentik a pénzügyi és operációs szintű kockázatokat, azt azonban meg kell hagyni, hogy életképességük záloga a közszférán nyugszik. A PPP-konstrukciók a regionális integráció előrehaladását is elősegítik.²⁰ A latin-amerikai országok Riói csoportja például olyan regionális stratégiát alakított ki, amely alapját az Európai Unióból vett PPP-konstrukciók képezték. A hatékony PPP-projektek azonban megkövetelik az átlátható és racionális jogi és szabályozási környezetet. A mindenkori kormányok felelősségteljes költségvetési politikája elengedhetetlen a megfelelő mértékű kötelezettségvállalások megítélése szempontjából.

Az előzőekben vázolt példák is jól szemléltették, hogy a nemzeti fejlesztési bankok regionális és multilaterális társaikkal történő együttműködése milyen jelentős multiplikátorhatást vált ki. A regionális fejlesztési bankok nemzeti fejlesztési bankokkal való kooperációja nagyon jól tetten érhető az Iszlám Fejlesztési Bank és a Közel-Kelet államainak kapcsolataiban. Egy adott régió NFB-inek együttműködése szintén nagyon jó hatással van az adott régió fenntartható fejlődése szempontjából.

A Magyar Fejlesztési Bank küldetésének és tevékenységének bemutatása

A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. küldetése, hogy klasszikus fejlesztési bankként a magyarországi beruházások finanszírozásával járuljon hozzá a fejlesztéspolitikai célok megvalósulásához.

Feladata, hogy a magyar gazdaság fejlesztési igényeit alapvetően a pénz- és tőkepiacokról bevont források kedvező feltételű, de piaci alapú kihelyezésével segítse elő.

Célja, hogy tevékenységével segítse elő a beruházások és fejlesztések növelését, a hazai infrastrukturális hiányok felszámolását, ösztönözze a magyarországi vállalkozások, elsősorban a kis- és középvállalati szektor hazai és külföldi tevékenységének bővítését, a gazdaság technológiai, környezetvédelmi, energiahatékonysági fejlesztését, valamint a foglalkoztatás növelését, s mindezek révén aktívan járuljon hozzá Magyarország nemzetközi versenyképességének javításához.

Jól látható, hogy az Új Széchenyi Terv 7 kiemelt programja lefedi az Európa 2020 stratégiai irányelveit, és politikai iránymutatásul szolgál az MFB finanszírozási stratégiájának kidolgozásakor.

…a visszatérítendő támogatásoknak fegyelmező hatása van…

A hitelek célja minden esetben beruházás-, vállalkozásfejlesztés volt. Urbán Zoltán vezérigazgató-helyettes elmondása szerint az elmúlt 8 évben összesen 460 millió euró összegben finanszírozott a bank beruházási projekteket. A pénzügyi szakember kiemelte, hogy a Magyar Fejlesztési Bank lényegesen kedvezőbb pénzügyi kondíciók mellett finanszíroz, mint a kereskedelmi bankok. A kereskedelmi bankok esetében szóba sem jöhet a 15–20 éves hosszú távú finanszírozás. Maximum 5 éves finanszírozást vállalnak, 3–6 havi EURIBOR + 2,5–3% kamatfelár mellett. A Magyar Fejlesztési Bank ezzel szemben a hosszú futamidejű projekteket is finanszírozza jóval kedvezőbb, 3–6 havi EURIBOR + 1,5% kamatfelár mellett. Az MFB fejlesztési banki jellege leginkább a kedvezőbb hitelfeltételekben ragadható meg. Az MFB forrásaihoz a nemzetközi tőkepiacokon jut hozzá 3–6 havi EURIBOR + 0,28% kamatfeláron.

Urbán Zoltán vezérigazgató-helyettes kiemelte az EU-ban egyre erőteljesebben érzékelhető trendet, amely szerint a vissza nem térítendő támogatások aránya visszaszorulóban van. 2012-től az Európai Unió fokozatosan áttér a visszatérítendő támogatásokra (refundable facilities), amelyek valójában hitelkonstrukciókat takarnak. Nyilvánvaló, hogy a visszatérítendő támogatásoknak fegyelmező hatása van, és arra ösztönzi a vállalkozásokat, hogy olyan életerős projektekbe fogjanak, amelyek kellő fedezetet biztosítanak a hitel visszafizetésére.

A Magyar Fejlesztési Bank stratégiájának alapelvei

Az MFB Zrt. klasszikus fejlesztési banki funkciókat ellátó szakosított pénzintézet, amely tevékenységét a rá vonatkozó törvényi szabályozás, valamint az Európai Unió támogatás- és versenypolitikai szabályai alapján végzi. A bank szerepel „A hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról szóló 2006/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv” kivételi listáján is, ezért a kereskedelmi bankokra vonatkozó prudenciális előírások egy részét az MFB Zrt.-re nem kell alkalmazni, ugyanakkor tevékenysége területileg és bizonyos vonatkozásokban funkcionálisan korlátozott. A Magyar Fejlesztési Bank jogállását, feladatait, tevékenységi körét az MFB Zrt.-ről szóló, többször módosított 2001. évi XX. törvény (MFB törvény), az alapító okirat rendelkezései, valamint a kormány és a tulajdonos által jóváhagyott stratégia határozza meg.²¹

A bank alapvető feladata, hogy a magyarországi beruházások elősegítése révén támogassa a gazdaság fejlődését, bővítse a kis- és középvállalkozások finanszírozási lehetőségeit, hozzájáruljon a technológiai szint és a foglalkoztatás növeléséhez, továbbá a fenntartható fejlődés szempontjait figyelembe vevő energiahatékonysági, környezetvédelmi, infrastrukturális fejlesztések feltételeinek javításához, valamint a regionális különbségek csökkentéséhez. Az európai uniós források hatékony felhasználásának elősegítése érdekében az MFB Zrt. termékeivel hozzájárul a vállalkozások abszorpciós képességének javításához is.

A bank katalizátorszerepet tölt be a harmonikus, kiegyensúlyozott gazdasági növekedés feltételeinek kialakításában, a fejlesztéspolitikai célok, a pénzpiaci források bevonása és azok kihelyezése, valamint a vállalkozások piaci feltételeknél kedvezőbb finanszírozási feltételeinek összekapcsolásával és hatékony működtetésével.

A bank a magyar gazdaság fejlesztési célkitűzéseit figyelembe véve tevékenykedik, azonban nemcsak azok megvalósításának aktív szereplője, hanem a fejlesztéspolitikai célok kialakításában is aktívan részt vesz. A bank e célokat részben saját tevékenysége, részben az általa irányított, tulajdonolt MFB Bankcsoporthoz tartozó társaságok révén valósítja meg. Az MFB Zrt. tevékenységének két fő iránya van a bankcsoportban; egyrészt a fejlesztésösztönzés közvetlen szereplőjeként megjelenik hitelezési tevékenységével, másrészt a bankcsoport irányítójaként, tulajdonosaként a bankcsoport többi tagjának működését is segíti, ellenőrzi, koordinálja. Az MFB Bankcsoport tevékenységét részben közvetlenül, részben közvetve, a kereskedelmi bankokon keresztül végzi refinanszírozási termékkonstrukciók alkalmazásával.

Az MFB Zrt. és az általa irányított bankcsoport tagjai törekednek az egymást kiegészítő funkciók közötti szinergiák kihasználására. A bank mindezt operatív holding-szerkezetben valósítja meg, ami a forráskoncentráció elősegítése mellett hozzájárul a profiltiszta intézményi szerkezet kialakításához is, s így lehetőség nyílik az egymástól eltérő feltételrendszerű, speciális szakértelmet követelő tevékenységi, intézményi blokkok kialakítására.

Az MFB Zrt. és az általa irányított bankcsoport tagjai piaci forrásaikat a piaci megtérülés elvének érvényesítésével helyezik ki. Ugyanakkor a kialakított bankcsoporti (holding) struktúra lehetőséget ad arra, hogy más finanszírozási konstrukciók (garanciák, tőkekihelyezés) és nem visszatérítendő források – a piackonform tevékenységtől elkülönítve – is megjelenjenek a termékkínálatban.

Az MFB Bankcsoport tevékenységének alapelvei a fenntartható fejlesztés, a forrásokkal való felelősségteljes gazdálkodás, a piaci jellegű működés és a rendelkezésre álló fejlesztési források leghatékonyabb felhasználása, az átlátható működés. Az MFB Zrt. az Európai Unió gazdaságpolitikai prioritásait messzemenően figyelembe veszi, és versenypolitikai előírásait is maradéktalanul betartja. A bank, valamint az általa irányított és tulajdonolt bankcsoporti tagok a fejlesztéspolitika szinte teljes területét átfogva végzik tevékenységüket, a magyar gazdaság csaknem valamennyi szereplőjének kínálják termékeiket:

– a kis- és középvállalatoknak, amelyek fejlesztéseik révén a technológiai, a foglalkoztatási színvonalt emelhetik, és ennek eredményeként a cégek egy része a legnagyobb multinacionális cégek beszállítói hálózatához tud kapcsolódni;

– az önkormányzatoknak fejlesztéseik finanszírozásához;

– a nagyvállalatoknak, különösen azok nagy volumenű fejlesztéseinek finanszírozásánál, amelyekhez a gazdaságban a legnagyobb növekedési húzóhatások kapcsolódnak;

– és a lakosságnak, elsősorban az energiahatékonysági, környezetvédelmi beruházásoknál.

Az MFB Bankcsoport leányvállalatai az alábbi 4 csoportba sorolhatók:

– Vagyonkezelési csoport: a vagyonkezelési csoport 8 vállalatból áll. Ezek közül a legismertebbek az MFB Invest Zrt.; Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Zrt.; MKK Magyar Követeléskezelő Zrt.; Magyar Turizmus Zrt.; Regionális Fejlesztési Holding Zrt.

– Az infrastruktúra csoportba 3 vállalat, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.; az Állami Autópálya-kezelő Zrt.; valamint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tartozik.

– A pénzügyi csoportba 6 vállalat sorolható: a Magyar Export-Import Bank Zrt.; a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt.; a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.; a Diákhitel Központ Zrt.; a MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.; a Déli Áramlat Zrt.

– Az agrárcsoporthoz 27 erdő- és vadgazdasági társaság tartozik.

A 2010. évi kormányváltás jelentős változásokat hozott a bankcsoport struktúrájában. Nagyon jelentősen kibővült a vagyonkezelt társaságok köre. Az infrastruktúra és agrárcsoport valamennyi vállalata a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a vagyonkezelési csoport egy része pedig minisztériumi vagyonkezelés alatt állt. Urbán Zoltán vezérigazgató-helyettes a vele folytatott interjú során megerősítette, hogy a fentiekben részletezett állami vállalatok MFB-vagyonkezelésbe történő bevonását elsősorban a szinergiahatások fokozott kihasználása, valamint az erőteljesebb kontroll-lehetőségeket és hatékonyabb tulajdonosi érdekvédelmet biztosító banki háttér generálta. Az átvett vállalatok vezetését jelentősen racionalizálták.

Megszüntették az igazgatóságokat, a felügyelőbizottságok létszámát 3 főben maximálták. Az fb-tagok a korábbi rendszerrel ellentétben nem részesülnek díjazásban. A társaságok struktúraátalakításánál a költséghatékonyság elérése mellett a transzparens, átlátható, lapos struktúra megvalósítása volt a cél. Az új konzervatív kormány a jelen intézkedéseivel azt kívánja bizonyítani, hogy egyáltalán nem helytálló az a feltételezés, hogy az állam automatikusan rossz gazda, és a rendelkezése alatt álló vagyont nem hatékonyan kezeli.