Logo

A tartalomból

Neves évfordulót köszönt e számunk első írása. Hosszú, nyomasztó évtizedek után húsz évvel ezelőtt alakult meg Antall József vezetésével az első demokratikus kormány. Marinovich Endre nemcsak az egykori miniszterelnök emberi és politikusi nagyságát méltatja, de választ ad arra is, hogy miért kísérlik meg manapság is sokan megkérdőjelezni Antall politikáját.

Az új kormány egyik legfontosabb célkitűzése, de nyugodtan mondhatjuk, hogy az új Magyarország jövőjének egyik záloga is a foglalkoztatottak arányának növelése, új munkahelyek teremtése. Ennek lehetőségeit tekinti át a következő két cikk. Botos Balázs az ipari szektorban megszűnő vagy összezsugorodó tevékenységek egy részének újraélesztését, Lentner Csaba pedig a mezőgazdasági, élelmiszeripari vertikum újraszervezését javasolja.

Csaknem egy éve jelent meg lapunk hasábjain Scheuer Gyula és Scheuer Tamás Gergely cikke, amelyben a pénzügyi válság előzményeit és következményeit elemezték. A szerzőpáros mostani írásában bemutatja, hol tartunk most és milyen kimenetek várhatók. Fontos üzenetük: hiteles gazdaságpolitika mellett lehetőségünk lesz nemzetközi megítélésünk jelentős javítására.

Egyre drámaibb jelentések adnak számot az európai országok s köztük sajnos hazánk népességfogyásáról. Ennek okai között komoly szerepet játszik, hogy a mai Magyarországon a gyermekvállalás a legnagyobb szegénységi kockázatot jelenti. Zentai László cikkében tényekkel igazolja ezt az összefüggést, és javaslatokat tesz a gondok enyhítésére.

Sok szó esik mostanában a korrupcióról, de a látványos perek és letartóztatások bizonyára csak a jéghegy csúcsát jelentik. Békefy Lajos elgondolkodtató bibliai példákat idéz, majd Kálvin tanításának idevonatkozó tételei alapján fogalmazza meg javaslatait arra vonatkozólag, hogyan vethetnénk gátat a törvények kijátszásának.

Tíz évesek a régiók Magyarországon. Mező Ferenc írása számot vet azzal, hogy miért nem sikerült nálunk ezt a máshol jól működő intézményrendszert valóban a régiók fejlődésének a szolgálatába állítani.

Kőrösi István cikkében felhívja a figyelmet arra, hogy az elmúlt évek válságai nemcsak konkrét gazdaságpolitikai intézkedéseket tettek elkerülhetetlenné, hanem azt is, hogy újragondoljuk az állam gazdasági szerepvállalását. Nem a piac vagy állam kérdésre kell keresni a választ, hanem az állam és a piac ésszerű együttműködését kell kiépíteni.

Dr. Botos Balázs főszerkesztő

© 2005 – 2024 Polgári Szemle Alapítvány