Oroszellenes-e a Fidesz?

NÉMETH ZSOLT elnök, Országgyűlés Külügyi és Határon túli Magyarok Bizottsága. (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

Mikor e sorokat írom, megoldódni látszik az orosz–ukrán gázvita. Még nem tudni, hogy mekkora károkat szenvedett a magyar gazdaság. A mostani helyzet azonban arra alkalmas, hogy még egyszer gondoljuk át Moszkvához fűződő viszonyunkat, és válaszoljuk meg azt a Fidesszel szemben mind baloldalon, mind jobboldalon gyakran elhangzó vádat, miszerint érzelmileg oroszellenesek vagyunk.

Abból kell kiindulnunk, hogy Oroszország számára Putyin színrelépése a jelcini érához képest egyfajta megerősödést jelentett. Az egykori KGBtiszt elnöksége alatt az ország centralizációja egyet jelentett a szétesés szélére jutott hatalmas állam dezintegrációjának lefékezésével. Oroszországot korábban helyi „kiskirályok” korlátlan uralma és a központi kormányzat gyengesége jellemezte. Mindehhez társul az a demográfiai bomba, melyet a rohamosan csökkenő és elöregedő lakosság jelent. Ennek egyik legékesebb következménye az orosz Távol-Kelet bizonyos vidékeinek ellenőrizhetetlen elkínaiasodása, melynek mértékéről máig nem rendelkezünk pontos információkkal. A központosítás másik fontos eleme volt az energiaszektor erőszakos államosítása. Ez a Kreml számára – köszönhetően az akkori magas olajáraknak – azt is jelentette, hogy a kormányzat képes volt fizetéseket és nyugdíjakat fizetni. Mindez viszonylagos stabilitáshoz és relatív életszínvonal-növekedéshez vezetett. Ez az életszínvonal-növekedés pedig az orosz nép körében legitimálta Putyint.

...az országban csorbult a demokrácia.

A Kreml centralizációjának azonban volt két ijesztő velejárója. Egyrészt az országban csorbult a demokrácia. Az ellenzéki sajtó ellehetetlenült, ellenzéki újságírókat gyilkoltak meg, és visszatértünk ahhoz az állapothoz, amikor is az országban a választások ismét formálissá váltak. Egy mai orosz szavazáson az ellenzéknek nincs médiája, így az eredménye borítékolható. Szintén a központosítás következménye, hogy – különösen az energiaiparban – a piacgazdaság szabályai csorbultak. Vagyis a Kreml a korábbi oligarchákkal való leszámolás folyamatát nem a piaci szabályok korrupciómentes érvényesítésére, hanem egy, a szocialista időket idéző államosításra használta fel. Az orosz közvéleményben azonban mind a demokratikus jogok csökkenését, mind a piaci szabályok visszaszorulását felülírta a már vázolt relatív stabilitás, vagyis a cél szentesítette az eszközt.

Demokrata politikusként rögtön itt le kell szögezni: az új orosz politika és társadalmi modell nem tekinthető számunkra példaértékűnek. És annak hangoztatása, hogy Oroszországban baj van a demokráciával, elvi kérdés, ami tény és nem érzelem. Az már más kérdés, hogy egy antidemokratikus állami berendezkedés és a piacgazdaság szabályainak mellőzése meddig lehet eredményes. Éppen most látjuk: ideiglenesen. Elég volt az olajárak csökkenése, és a piaci szabályok mellőzése miatt alulfejlett orosz gazdaságban azonnal finanszírozási gondok jelentkeztek. Mindehhez párosult a pénzügyi válság, és kiderült: a gyenge gazdaság következtében és a kivont tőkének köszönhetően az ország a csőd szélére jutott (ez utóbbi folyamatot Magyarországon pontosan értjük, mi is hasonló cipőben járunk). Vagyis szögezzük le: lehet, hogy Oroszország lesz a következő példája annak, hogy a demokrácia hiánya nemcsak társadalmi kérdés, hanem a tartós életszínvonal- növekedés akadálya is. Mindezt kimondani pedig nem érzelmi oroszellenesség, hanem helyzetértékelés.

Ezek után érdemes lenne elemezni a putyini külpolitika hatásait. Oroszország megpróbálja érvényesíteni érdekeit. Rögtön szögezzük le: ez természetes, ez nem kifogásolható. Így van ezzel az Egyesült Államoktól az Európai Unión át például Kína és India is. És az is egyértelmű: a világnak figyelembe kell vennie Oroszország érdekeit is. A gond inkább azzal van, hogy Oroszország mire akarja felhasználni megnövekedett mozgásterét. És itt már gondok vannak. Ugyanis egyre több jel utal arra: Moszkva instabilitást próbál kelteni, hogy ennek fejében mindenekelőtt gazdasági lehetőségekhez jusson. Sok példát lehetne sorolni. Mindenki tudta, hogy Koszovó függetlensége nélkül a Balkánon nem lesz stabilitás. Pontosabban fogalmazva: Koszovó függetlensége rejt magában kockázatokat, viszont ennél csak az kockázatosabb, ha a nemzetközi közösség tovább halogatja az elismerést. Ebben a helyzetben Oroszország a függetlenség ellen foglalt állást, cserében viszont Szerbia orosz kézbe adta energetikai szektorát. Vagyis élek a gyanúval: gazdasági előnyökért kockáztatta Moszkva a balkáni régió biztonságát. Szintén a koszovói kérdés kapcsán érződött először az orosz külpolitika egy másik folyamatos törekvése: az Európai Unió megosztása számára előnyt jelenthet, hiszen ezáltal további befektetési lehetőségekhez jut. De haladjunk tovább. Oroszország akkor szállít atomreaktorhoz szükséges felszereléseket és légvédelmi rakétákat Iránnak, amikor az egész világ próbálja megállítani Teheránt nukleáris programjában. Ne csodálkozzunk, hogy a szándék valójában az iráni energetikai szektorba történő behatolás bármi áron. A grúziai konfliktussal kapcsolatban pedig átléptünk egy határt: a Grúziához tartozó és a grúz lakosságot elűző Dél-Oszétia és Abházia elszakadásáért immár fegyveresen avatkozott be, szintén a régi időket idézve.

Az orosz külpolitikai törekvéseknek azonban vannak olyan szegmensei is, melyek minket közvetlenül érintenek. Mára végérvényesen bebizonyosodott: Magyarország energiabiztonságát tartósan csak az garantálhatja, ha a gázellátás tekintetében egy alternatív forrásra és útvonalra tesz szert. Ez a Nabucco-gázvezeték. A félreértések elkerüléséért mondjuk ki: felelős magyar politikus nem beszélhet az orosz gáz teljes kiváltásáról, és az Oroszországgal mielőbb kötendő hosszú távú energetikai megállapodás szükséges. Hiszen az 2014-ben lejár. Mi sokáig rá leszünk még utalva az orosz gázra. De a Nabucco-gázvezeték projektje nem is ezt jelenti. A nem orosz gázt szállító déli folyosónak az a lényege, hogy szükség esetén máshonnan és más úton is kaphassunk gázt. Más szóval: Magyarország csökkenti egyoldalú kiszolgáltatottságát és esetleges politikai zsarolhatóságát. Nem véletlen, hogy a kőolaj tekintetében nem beszélünk ilyen kritikus helyzetről, hiszen az Adria-kőolajvezeték léte önmagában elegendő, hogy (hasonlóan ahhoz, amikor a kőolajszállításokat az orosz–belorusz vita miatt szüneteltették) Magyarország biztonságpolitikailag ne kerüljön veszélyes helyzetbe. Vagyis a Nabucco-vezeték követelése egy legitim európai, és ezen belül magyar szándék, ami senki ellen nem irányul. De hogyan viszonyul Moszkva az új tervhez? Minden áron gátolja. Ennek legfőbb oka, hogy Moszkva meg akarja akadályozni, hogy a szállító közép-ázsiai országok közvetlen európai összeköttetéssel növeljék szuverenitásukat Oroszországhoz viszonyítva. És ennek geopolitikai céljain túl gazdasági okai is vannak, ugyanis a Gazprom hamarosan csak akkor tudja ellátni exportkötelezettségeit, ha a közép-ázsiai térségnek nem lesz más szállítási útvonala, mint Oroszország, így azok kénytelenek lesznek az orosz energetikai cég érdekei szerint eljárni. Ez az alapvető oka annak, hogy a Kreml mindent megtesz az új vezeték ellen. És ennek a stratégiának a része a Déli és a Kék Áramlat terve is. Az új orosz vezetéknek gazdasági értelme és racionalitása csekély, ugyanis a tervezett tenger alatti szakasz nagyon drágává teszi. Egyszerűen a Gazprom azért lebegteti a Déli Áramlatot, mert pontosan tudja: ha előbb épül meg, mint a Nabucco, akkor a hasonló nyomvonal miatt az utóbbi gazdaságilag ellehetetlenül. Ezért mondja azt a Fidesz, hogy az új orosz vezeték mindaddig ne épüljön meg, míg el nem kezd működni a Nabucco. Ha ez megtörténik, akkor annyi orosz vezeték jöhet hozzánk, amennyi belefér. Vagyis nem oroszellenességből, hanem a magyar állampolgárok biztonságpolitikai szempontjait figyelembe véve alakítottuk ki álláspontunkat. És ezért állítjuk, hogy Gyurcsány Ferenc a magyar (és európai) érdekekkel szemben foglalt állást, amikor a parlamentet megkerülve, puccsszerűen csatlakozott a Déli Áramlathoz.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség pontosan tudja, hogy Oroszországnak milyen szerepe lehet azokban a kihívásokban, melyekkel az elkövetkező időkben a demokratikus világ szembesülni fog. Azzal is tisztában vagyunk, hogy ebben a helyzetben a keresztény kultúrkörhöz tartozó Oroszországgal sokkal több minden összeköt minket, mint elválaszt. Vagyis Magyarországnak, az Európai Uniónak és a NATO-nak is stratégiai érdeke az együttműködés Moszkvával. Viszont ennek van egy előfeltétele: a partneri viszony. Ugyanis a Kremlnek ugyanúgy el kell ismerni, hogy nem csak neki, hanem Magyarországnak és az EU-nak is vannak érdekei, amiket tiszteletben kell tartania. Vagyis a partneri viszony kialakításához előbb Moszkvával el kell fogadtatni: valós partnernek tekintsen minket. Ehhez viszont az kell, hogy az Európai Unió, egy erős transzatlanti kötelékkel kiegészítve, egységesen lépjen fel. Az olyan különutas Oroszország-politikák, mint amilyet Gerhard Schröder német kancellár politikájával szoktak körülírni, de amihez vaskosan hozzátartozik Gyurcsány Ferenc koncepciótlan külpolitikai vezetése is, épp ezt a közös fellépést teszik lehetetlenné, és így valóban a valós és feszültségmentes orosz–EU együttműködést gátolják, tartósítva a nézeteltérések és konfliktusok lehetőségét.