Mi várható a 2009-es évtől?

DR. MÁDI LÁSZLÓ közgazdász, országgyűlési képviselő, Fidesz.

A rendszerváltást követően, lassan két évtized elmúltával a 2009-es év a korábbi évek tendenciájának és történései folytatásának tekinthető. Mégis az az érzésem, hogy 2009 egy a korábbiaktól teljesen eltérő esztendő lesz. Mit is jelent és miért is alakulhatott ki ez az idei évet várhatóan jellemző kettőség?

Alapvetően azzal kell ugyanis számolni, hogy az ország lejtmenete tovább folytatódik, s a 2002-ben elkezdett gazdasági növekedésbeli ütemvesztés nem áll meg. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel folytatódik ez a trend, hogy immár a negatív tartományban folytatódik, azaz nem a gazdasági növekedés, hanem egyértelműen a visszaesés, a recesszió válságtünetei jellemzik majd a mai magyar gazdaságot. A 4–5%-os szintről tehát a mínusz 2–5%-os tartományba vált a közgazdászok által a gazdaság fejlődését mérő legfontosabb mérőszámként ismert mutató.

Mindenütt, szerte a világon érzékelhető a válság, a gazdasági visszaesés, s a mindennapjainkat át- és átszövő bizonytalanság megannyi jele. Miért jelent nekünk mégis mást itt és most – tehát 2009-ben és Magyarországon – a világgazdasági válság? Alapvetően három okból. Egyrészről kevés olyan ország van, amelyik nem csupán lendületet veszít és a gazdasági visszaesés kényszerűségével kell, hogy számoljon, hanem egyenesen masszív recesszióval kell megküzdenie. (A fejlett országok közül ide sorolható Németország és Nagy-Britannia – de még az ő esetükben sem valószínű akkora visszaesés, mint az várhatóan hazánkban bekövetkezik. A velünk együtt csatlakozó országok közül a jelen ismereteink szerint csupán Lettország az az ország, amelyik hasonló visszaeséssel kell, hogy megbirkózzon.)

A másik eltérő hazai jellegzetesség, hogy Magyarországnak nincsenek tartalékai. Az országunk ugyanis immár több mint két és fél éve folyamatos megszorításoktól szenved, így túlzás nélkül kijelenthető, hogy mára az összes szereplő – a vállalkozások, a családok és az állam (beleértve a hányatott sorsú önkormányzatokat is) – lényegében felélte a tartalékait. Az orvostudományban jól ismert hasonlattal élve azonban nem mindegy, hogy a szervezet milyen immunrendszerrel és milyen egészségi állapotban kap el egy vírusos betegséget. Márpedig Magyarország egy kivérzett, krónikus állapotban lévő beteg, melyen a válság(betegség)tünetek szinte mindegyikét felfedezhetjük.

A harmadik, a világ többi államától és nemzetétől eltérő sajátosság, hogy a kormányzati parancsnoki hídon egy olyan kapitány áll, aki sajnálatosan mára már elvesztette minden maradék hitelét és meggyőzőképességét. Mégpedig egy olyan helyzetben, amikor a világgazdasági válságnak talán legfontosabb jellemzője maga a bizalmi válság. Ekkor kiemelt jelentősége van annak, hogy a szereplők (a vállalkozások és a magyar családok, illetve az állami intézmények és szereplők) mennyire tudnak bízni és optimistán gondolkodni a honi válságkezelés sikerességét döntő módon meghatározó kormányzati szereplőkről.

Ezért is említettem cikkem elején, hogy bár a 2009-es év a korábbi évek egyértelmű folytatódása, de ma már más az induló helyzet ahhoz képest is, mint akárcsak néhány évvel ezelőtt volt. A tartalékok felszámolódtak, a korábban még részben meglévő bizalom pedig mára szinte teljességgel elpárolgott. Ez a jelentős különbség egyúttal azzal is járhat, hogy a magyar társadalom már nem rendelkezik akkora életerővel, hogy az újabb megszorítások – amelyeknek az esélye szinte napról napra nő – relatíve könnyen elviselhetőek legyenek. Elindulhatnak olyan láncreakciók, amelyek már akkora tömegeket érhetnek el s temethetnek be akár a lecsúszó alsó középosztály tagjai közül, akár pedig az eddig még csak úgy-ahogy elvegetáló hazai kényszervállalkozások közül, hogy annak már jóvátehetetlen (szaknyelven szólva irreverzibilis) következményei lesznek.

Mikor jön el az a töréspont, amikor már olyan láncreakciók indulnak el a magyar gazdaságban és társadalomban, hogy az eddigi kulturális tradíciók (a bizalom, az állami és erkölcsi normák tömeges betartása és betartatása iránti elkötelezettség) sérülnek alapvetően? Ez 2009-es év nagy kérdése számomra! Vajon nem jön el túl későn a gyökeres politikai fordulat esélye, s meg lehet-e akadályozni még ekkor is a társadalomnak és a társadalmat abroncsként összetartó normáknak a széthullását?

Aki idáig olvasta a 2009-es évre vonatkozó soraimat, talán túlzott pesszimizmussal vádol. Ám sajnos az esélye ennek a pesszimizmusnak igenis megvan, így tehát nem intézhetők el ezek a félelmek egyetlen vállrándítással. Az egész politikai élet – mi több, az egész magyar elit – számára óriási veszélyt és kihívást jelent ez az év. Még hangosabb együttgondolkodásra, még szorosabb együttműködésre van tehát szükség a rendszerváltás óta legsúlyosabb válsággal szembenéző nemzetünk felelős polgárainak. A túlélésnek, aztán a remélhető felemelkedésnek a legfontosabb feltétele mindannyiunk szívében és eszében lakozik. Óriási szükség lesz rá!