Talán a világon egyedül csak a franciák képesek arra, hogy a tudomány, az egyetemi és felsőfokú oktatás és a tudományos ismeretterjesztés szempontjait egy-egy könyvben úgy ötvözzék, hogy a végeredmény ne váljon érthetetlenné a laikusok vagy banálissá a szakmabeliek számára. Magyarországon azonban ez a hagyomány nagyon kevéssé van jelen, és igen ritka az, hogy e három szempont egy-egy könyvben egyszerre tudjon megjelenni – nálunk a tudományos szakkönyv, az egyetemi tankönyv és a sajnálatosan egyre ritkább tudományos ismeretterjesztés általában igen élesen elkülönül egymástól. A francia Presses Universitaires de France kiadó „Que sais-je” sorozata (aminek a címe magyarul kb. annyit jelent, hogy „Mit kell tudni”), vagy az Edition La Decouverte kiadó Reperes sorozata (magyarul leginkább irányjelzőnek fordítanám) tipikus példa arra, hogy hogyan lehet az egyetemeken is tanított magas szintű tudományos ismeretek bemutatását népszerűen és érthetően átadni az érdeklődő nagyközönségnek, anélkül, hogy annak tudományos értéke csorbulna.

Andor László Összehasonlító gazdaságtan – Globális szemléletben című munkája azon ritka üdítő kivételek közé tartozik, amely sok tekintetben megközelíti ezt a könynyed, de egyúttal nagyon is komoly francia példát. Andor László könyvében a legújabb tudományos eredmények igényes áttekintése és kritikai elemzése, az egyetemi oktatás követelményei és nem utolsósorban a jó értelemben vett tudományos ismeretterjesztés szempontjai már-már franciás könnyedséggel jelennek meg egyazon munkában. Andor László könyve ugyan elsősorban főiskolai tananyagként készült, és – sajnos – a könyv szerkezetében vissza is köszönnek az oktatás didaktikus szempontjai, de ennek ellenére a könyv logikus, széles közönség számára is érthető elemzései és emészthető stílusa révén sokkal széle sebb körben kelthet fel érdeklődést a vizsgált kérdések iránt.

Andor László könyvének alapvető üzenete az, hogy az egyes országok, illetve térségek nem csak nyelvükben, vallási és kulturális hagyományaikban különböznek egymástól, hanem e hagyományok eltérő gazdasági intézményrendszereket is hoztak létre az egyes országokban és térségekben, és igen nagy hibát követnénk el, ha a különböző országok és térségek gazdaságát mint egy-egy nagy elméleti modell (mint pl. a kapitalizmus) azonos, helyi példáiként akarnánk elemezni vagy értékelni. Andor elemzése során a közgazdaságtan úgynevezett institucionalista, vagy más néven intézményi iskolájának az alapelveit alkalmazza, amely gondolati rendszer annak ellenére erős hazai hagyományokkal bír, hogy az elmúlt pár száz év során az éppen soron lévő egységesítő birodalmi gondolatok hazai képviselői rendre igyekeztek ezt a megközelítést háttérbe szorítani.

Bármennyire is jellemző volt, hogy az éppen domináns osztrák, majd később szovjet, illetve napjainkban az atlanti birodalmi érdekek hazai képviselői igyekeztek bagatellizálni a magyarországi hagyományok erejét, a hazai kulturális rendszer meghatározó jegyeit a magyar társadalmigazdasági fejlődésben, végső soron mindig bebizonyosodott, hogy ezek a sajátosságok – amik nem feltétlenül minden esetben értékek, hanem éppen lehetnek hátrányok forrásai is – alapvetően meghatározzák a hazai gazdasági fejlődést. És ebből az is következik, hogy e más, eltérő keretek között más gyógymódok, más receptek szükségesek a hazai problémák orvoslására, mint amiket más országokban, más hagyományok közepette mások sikerrel alkalmaztak – de amik nálunk adott esetben nem hatásosak, vagy éppen negatív hatásaik várhatók.

Az egységesítő osztrák törekvésekkel szemben a hazai fejlődés eltéréseit és sajátosságait kiemelő Kossuth Lajosra, a német társadalmi-gazdasági térbe való beintegrálódás ellen tiltakozó író Németh Lászlóra és a népi írók körére, vagy a hatvanas években a szovjet modellel szemben a sajátos hazai fejlődést sürgető magyar reformközgazdászokra mind valahol ez a helyi sajátosságokat figyelembe vevő, sajátos institucionalista gondolati megközelítés volt jellemző. Erre a gondolati rendszerre jellemző, hogy elismeri az egyes országok gazdasági struktúráinak eltéréseit és elutasítja azt, hogy elvont nagy modellek alapján próbálják megítélni, vagy még inkább átalakítani az egyes gazdaságokat. A rendszerváltás körüli időszakban talán Bod Péter Ákos emelhető ennek a gondolati iránynak egyik legmarkánsabb képviselőjeként, és talán nem véletlen, hogy Andor László szakmai karrierjének jelentős szakaszát a Budapesti Corvinus Egyetem azon tanszékén folytatta, amelyet Bod Péter Ákos vezet.

A szocialista gazdaság összeomlását követő átmeneti időszakban ez a helyi sajátosságokat, a helyi értékrendszerek által meghatározott intézményrendszereket figyelembe vevő gondolati megközelítés sajnálatos módon háttérbe szorult, és természetesen a „kapitalizmus építésének győzelmes útján” elinduló Magyarország neofitái is átvették ezt a leegyszerűsítő, helyi sajátosságtól eltekintő neokon gondolkodásmódot. Bár a világon egyre több jel utal arra, hogy ez a leegyszerűsítő, egységesítő (mondjuk így, globalizáló) szemlélet nem volt túl sikeres az elmúlt évek válságkezelései során, még napjainkban sem ritka, hogy egy gazdaságpolitikai szakember a magyar gazdaságra is csak mint az egységes kapitalista gazdasági rendszer egy helyi példájaként tekint. A magyar gazdaságot minden erővel a nagy, elvont kapitalista rendszerbe integrálni kívánó globalizáló gondolatok hasonlósága egyébként igen érdekes módon összecseng azzal, ahogy az ötvenes években a magyar közgazdászok egy része a magyar gazdaságot hasonló vehemenciával a nagy Szovjetunió képére igyekeztek átformálni, csak egyetlen szocialista gazdasági modellt elismerve a világon.

Andor László könyve két oldalról is, egyrészt a kapitalizmus kialakulásának történeti elemzésén keresztül, másrészt a napjainkban egymás mellett létező és egymástól igencsak eltérő kapitalizmusmodellek közti különbségek elemzésen át szemléletesen mutatja be ennek az uniformizáló, mindent nagy elvont rendszerekre visszavezető megközelítésnek a gyengeségeit.

A könyv első részében a szerző történetileg tekinti át a ma domináns kapitalista társadalmi- gazdasági berendezkedéshez vezető utat, bemutatva azokat a kutatási eredményeket, amelyek bizonyítják a társadalmi- gazdasági fejlődés értékrendszerbeli meghatározottságait. Ebben a részben az olvasó röviden megismerkedhet azokkal a történészekkel, közgazdászokkal és gazdaságpolitikusokkal, akik egyrészt feltárták a kapitalizmus kialakulásához vezető, a különböző országokban gyakran igen különböző utakat, illetve akik gondolataikkal hozzájárultak a mai kapitalizmus igen színes képének kialakulásához. Csak azt lehet sajnálni, hogy a szerző – talán nem saját elhatározásából – kissé röviden tekintette át a kapitalizmus egy-egy nagy fejlődési szakaszát, és ezért esetenként hiányérzetünk támad egy-egy meghatározó irány, egy-egy meghatározó gondolat kimaradása vagy túl rövid taglalása miatt. Így mindenképpen hiányoznak e részből Friedrich List és Alexander Hamilton azon gondolatai, amelyek a 19. század során a hazai ipar védelmét szorgalmazták a fejlődésben elmaradott országok számára, s amely elképzelések nem csak az 1848-as magyar függetlenségi törekvések egyik ideológiai megalapozását adták, hanem a 20. század második felében is visszaköszöntek a harmadik világ feltörekvő országainak piacvédő intézkedéseiben.

A könyv második részében a szerző horizontális keresztmetszetet ad napjaink kapitalizmusáról, áttekintve a kapitalizmus egyes helyi válfajai közötti, sok esetben igen nagy különbségeket. E rész is szemléletesen mutatja be az értékrendszerek, a vallások mélyen meghatározó szerepét az egyes térségekben, illetve országokban létrejött gazdasági intézmények tekintetében, kiemelve, hogy e különbségek miatt nem beszélhetünk olyan egységes sikerreceptekről, olyan egységes megoldási utakról, amelyeket elővéve és alkalmazva bárhol garantált lenne a siker.

Andor László a könyvét az ősszel kirobbant nagy pénzügyi válság előtt zárta le, tehát nyilván nem is tudott foglalkozni annak hatásaival, illetve az arra adandó válaszokkal. Ennek ellenére érdemes végiggondolni a könyvben szereplő gondolatokat a tekintetben is, hogy nyilvánvaló, hogy az eltérő értékrendszereken és eltérő történelmi hagyományokon kifejlődött eltérő gazdasági intézményrendszerek következtében várhatóan az egyes országok, ország csoportok esetében más és más hatásai és következményei lehetnek a válságnak. Másrészt nyilvánvaló az is, hogy nem lehet a válság gyógyszereként ugyanazokat a módszereket alkalmazni minden egyes ország esetében, figyelmen kívül hagyva a helyi értékrendszerbeli és intézményi sajátosságokat. Ennek ellenére a válságra ma javasolt megoldások általában azoknak a tankönyvi recepteknek az átvételét jelenti, amiket másutt, más körülmények közt és más időben más országok gazdaságára kidolgoztak.

Sajnos nem tudunk eleget a mai Magyarország hazai társadalmi-gazdasági szerkezetéről, és ezért nagy hibahatárral tudjuk csak megmondani, hogy egy-egy kormányzati lépésnek pontosan milyen hatásai is lesznek. Jó példa erre, hogy ma a válságra sokszor szögesen ellenkező terápiát javasolnak a különböző táborokhoz tartozó közgazdászok, kezdve a szigorú megszorításoktól egészen a nagyvonalú adóreformig. A válság gyógyszereként javasolt megoldások azonban nem, vagy nem csak az eltérő ideológiai alapok vagy eltérő közgazdasági iskolákhoz tartozás miatt térnek el egymástól, hanem azért is, mert egyszerűen a jó gazdaságpolitikai döntésekhez nem rendelkezünk kellően mély információkkal a hazai gazdaságról, és ezért nem tudják a döntéshozók kellően előrelátni döntéseik következményeit.

Bármilyen jó munkát is végeznek is az egyetemek vagy az akadémiai, vagy a piacon működő magán-kutatóintézetek, a kutatás- fejlesztés válsága, amelynek nyomán Magyarországon a kutatás-fejlesztésre szánt kiadások aránya a GDP 3%-áról 1% alá estek vissza a kilencvenes években, a társadalmi és gazdasági kutatásokra fordítható pénzeket is jelentősen megkurtították. A minisztériumok társadalmi-gazdasági kutatást végző háttérintézetei kevés kivételtől eltekintve megszűntek vagy piacorientált gazdasági szervezetekké alakultak az elmúlt évtizedek során, amely utóbbiakat a kormányzat a rendelkezésre álló szűkös forrásokból nem tud ellátni kellő megbízással ahhoz, hogy a társadalom és a gazdaság mikroszerkezetét folyamatosan és kellő alapossággal kutatni tudják annak érdekében, hogy valóban testre szabott, az itteni és mostani viszonyokra alkalmazható gazdaságpolitikai válaszokat tudjon a kormány találni.

Andor László könyvét elolvasva és továbbgondolva nem menekülhetünk egy bizonyos szomorúságérzéstől: ha valóban nincsenek univerzális megoldások, ha nem lehet átvenni változtatás nélkül a tajvani vagy az ír sikermodellt anélkül, hogy a magyar lakosságot teljes egészében kínaiakra vagy írekre ne cserélnénk le, akkor logikus, hogy a hazai gondok megoldásai a hazai gazdaság mainál sokkal nagyobb erőket mozgósító elemzése révén találhatók csak meg. Andor László könyvének második részében bemutatott sikerek elemzése mind azt bizonyította, hogy Malajziában, Szingapúrban vagy éppen Tajvanban a sikerek a helyi viszonyokra adott megfelelő válaszok révén voltak elérhetők – a kudarcok forrásai pedig éppen a másutt esetleg sikeres, de a helyi viszonyokhoz nem alkalmazott megoldások automatikus átvételének voltak sok esetben az eredményei.

A helyi társadalmi-gazdasági szerkezet elemzésének fontosságát, és a helyi viszonyokhoz alkalmazott megoldások fontosságát egyébként nem kisebb szaktekintély, mint – az egyébként Andor László könyvében is többször idézett – Joseph Stiglitz professzor munkái is megerősítik. A Nobeldíjas Joseph Stiglitz, aki mint a Világbank volt alelnöke igen jól ismeri a nemzetközi gazdaság kérdéseit, több könyvben és cikkben bírálta a Nemzetközi Valutaalap munkatársainak azt a gyakorlatát, hogy a helyi sajátságok, a helyi intézmények elemzése nélkül javasoltak másutt bevált, de a helyi problémára nem alkalmazható javaslatokat egy-egy válságba jutott ország esetében. Ez a helyi sajátosságokat figyelmen kívül hagyó gyakorlat tipikusan az összehasonlító közgazdaságtan teljes figyelmen kívül hagyását és valamilyen egyetlen univerzális gazdasági modellben való fanatikus meglétét jelenti az illető szakértők esetében.

Magyarország ma közismerten válságban van, és az EU mellett a Nemzetközi Valutaalap is segít Magyarországnak e válság leküzdésében. Csak remélni lehet, hogy a javaslatok kidolgozása előtt a helyi sajátosságok elemzése, a magyar gazdaság különös intézményrendszerbeli jellemzőinek elemzése is meg fog történni, és nem lesz a magyar konszolidáció is alkalom arra, hogy Stiglitz professzor – vagy Andor László egy újabb könyvben – később elemezze a nem helyi viszonyokhoz alkalmazott megoldások negatív hatásait.

(Andor László: Összehasonlító gazdaságtan – Globális szemléletben. L’Harmattan–Zsigmond Király Főiskola, 2008, 228 p.)