Értékrend és politikai stratégia

DR. MATOLCSY GYÖRGY igazgató, Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

Kiinduló tézis

A magyar társadalom többsége jobboldali, polgári értékrendet vall. Akkor győzött a jobboldal, amikor politikai stratégiáját jobboldalinak tartott, de valójában polgári értékrendre építette, és akkor veszített, amikor ettől eltért. A 2010-es győzelemhez olyan politikai stratégiára van szükség, ami világosan polgári, miközben megtartja a keresztény és nemzeti elemeket is. Elég elérni saját polgári szavazóinkat, de őket el kell érni a sikerhez – ez a kiinduló tézis.

Stratégia – dióhéjban

1993–96 között a Fidesz kiváló érzékkel tért át a polgári értékrenden alapuló politikára. A „Polgári Magyarországért” programja a lehető legtömörebben magában foglalja a magyar társadalom polgári értékrendjét. 1998- ban erre épülő politikai stratégiával nyertünk. Az 1998–2002 közötti kormányzásban ezt követtük, de erősebben hangsúlyoztunk nemzeti, függetlenségi, nemzetállami, vallási, és általában közösségi értékeket is. Azért is veszítettünk, mert eltértünk a polgári értékrend döntően az egyéni gyarapodást és az egyéni szabadságot középpontba állító iránytűjétől. Az egyénről a közösségre helyeztük a hangsúlyt, ami nemzetpolitikai szempontból helyes volt a kormányzásban, de a politika kommunikációs mezőjében már túl sok volt.

Nyerni egy erősebben individuális értékrendre épülő programmal lehet, kormányozni azonban a közösségi értékrend alapján érdemes. Dióhéjban új stratégiánk: térjünk vissza az 1993–96-os politikához, és érjük el saját – többségben lévő – választóinkat!

Magyar értékrend – társadalmi struktúránk tükrében

A magyar értékrend középpontjában két alapérték áll: a szabadság-függetlenség és a növekedés-gyarapodás. Ezt megerősítik a modern hazai és külföldi értékkutatások, valamint a történeti leírások is. Ez a genetikailag és kulturálisan rögzült értékrend olyan erős, hogy minden egyéni és közösségi hajlamon, vágyon és érdeken átüt, alapvetően meghatározza a magyar társadalom magatartását. Éppen ezt találta el a „Polgári Magyarországért” a „Szabadság és jólét”, ezért lehetett olyan sikeres, és ettől tért el – nem sokkal, de mégis érezhetően – a későbbi politikai stratégia. Nem is sokkal, de érezhetően veszítettünk.

A magyar választók viselkedését a társadalmi szerkezet sajátosságai is színezik. Ma Magyarországon mintegy 4 millió nyugdíjas, 2,3 millió diák és legalább 500 ezer munkanélküli él: az inaktívak tehát többségben vannak. Ennek ellenére és nem ezért alapvető érték a munka és a munkahely: ez már a magyar emberek értékrendjéből következik, és nem a társadalmi szerkezetből. Az inaktívak felé hajló társadalmi szerkezet sem tudta gyengíteni a munka és munkahely iránti vágyat, aminek a magyar értékrend mellett természetesen még „matematikai” okai is vannak: a diákok és a munkanélküliek zömében munkára vágynak. Az inaktív társadalmi helyzet azonban más igényeket jelent, és az újraelosztástól való függés társadalmi helyzetét építi fel.

A társadalmi szerkezet másik sajátossága a relatíve nagy „vállalkozói osztály” jelenléte Magyarországon. Mintegy 800 ezer működő vállalkozás, 1,2 millió bejegyzett vállalkozás esetén a hazai „vállalkozói osztály” létszámát családtagokkal együtt legalább 2 millió főre becsülhetjük. Ez a társadalom legaktívabb nagy csoportja, és helyzetét alapvetően az egyéni és családi gyarapodás jellemzi. A gyarapodás egyszerre jelenik meg fogyasztásban és felhalmozásban. Az előző nagy társadalmi csoporttal szemben nem a függés, hanem a függetlenség jellemzi társadalmi helyzetét.

A társadalom 10–15%-a szegény, ebben a milliós nagy csoportban kisnyugdíjasok, nagycsaládosok, munkanélküliek és krónikus betegségben szenvedők vannak. Társadalmi helyzetüket az elosztó rendszerektől való függés jellemzi. Gyarapodási életstratégiát nem követhetnek, sem a fogyasztás bővítése, sem a felhalmozás nem jellemzi életmódjukat.

Mintegy 500 ezer munkavállaló dolgozik a külföldi tulajdonú vállalati szektorban: élethelyzetüket döntően a fogyasztásra épülő gyarapodás jellemzi. Mintegy 800 ezer fő dolgozik a közszférában, élethelyzetüket a biztonság, függés és a fogyasztásközpontú gyarapodás jellemzi.

Mintegy 500 ezer munkavállaló nem jelenik meg semmilyen munkaügyi statisztikában: helyzetüket a létfenntartási küzdelem, bizonytalanság és részben az elosztó rendszerektől való függés jellemzi. További mintegy 1 millió munkavállaló a magyar tulajdonú vállalkozói szektorban működik, helyzetük a külföldi tulajdonú szektorban, illetve a „nem regisztrált” szektorban dolgozó munkavállalók között van. Felhalmozási stratégiát csak korlátozottan követhetnek, de érzékelhetően fogyasztási gyarapodási életstratégiájuk van.

A leírt társadalmi csoportok között jelentős átfedések vannak: a nyugdíjasok egy része is aktív, a munkavállalók egy részének is van saját vállalkozása, a diákok egy része is vállal munkát, a közszférában dolgozók egy része is vállalkozik. A bevallott jövedelem alapján valószínűsített életstratégia és a valódi életvezetés között is jelentős különbségek vannak: az üzleti szektorban legalább 800 ezer munkavállaló kap nagyobb jövedelmet a bevallottnál, és a valóságos vállalkozói jövedelmek is nagyságrendileg nagyobbak a bevallott jövedelmeknél.

Mindezek alapján kimondhatjuk, hogy a magyar társadalom viselkedését nem érthetjük meg a hivatalos jövedelmi és vagyoni, valamint társadalmi rétegződési statisztikák alapján. Elvileg csak a társadalom egyharmadát jellemezhetné aktív életstratégia, és kétharmadát véglegesen vagy időlegesen inaktívnak kellene tekinteni. Ebből az következne, hogy az aktívak gyarapodási életstratégiáját is csak a társadalom legfeljebb harmada követhetné. Ez következne abból, hogy a 4 millió nyugdíjas + 2,3 millió diák + 500 ezer munkanélküli + 500 ezer még nem iskoláskorú a társadalom legalább kétharmadát teszi ki, miközben a munkaadók és munkavállalók csak legfeljebb egyharmadát.

Valójában a helyzet éppen fordítva áll. A társadalom mintegy 60%-át jellemzi valamilyen formában és mértékben a gyarapodási életstratégia, és 40%-át a fennmaradási, szinten tartási stratégia. A gyarapodási életstratégia – jelentős eltérésekkel – jellemzi a legalább 2 milliós „vállalkozói osztály” többségét, legalább 1,5 millió embert, a mintegy félmilliós „globális munkavállalói osztályt”, a hazai vállalkozásoknál dolgozók mintegy felét, félmillió embert, a nyugdíjasok mintegy ötödét, 800 ezer embert és természetesen a diákokat, akik abban az életkorban még nem adták fel gyarapodási vágyaikat: tehát legalább 6 millió embert. Nem jellemzi gyarapodási életstratégia a nyugdíjasok mintegy négyötödét, a munkanélkülieket, a szegényeket: tehát közel 4 millió embert.

A gyarapodás növeli személyes biztonságérzetünket...

A magyar társadalom valóságos jövedelmi és foglalkoztatási szerkezete tehát lehetővé teszi, hogy a társadalom mintegy 60%-a gyarapodási értékek mentén alakítsa ki egyéni és családi életstratégiáját, míg 40% esetében a napi fennmaradásért folytatott küzdelem mellett gyakorlatilag nem követhető felhalmozási stratégia, és csak legfeljebb átmenetileg és korlátozottan követhető fogyasztásbővítő stratégia. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a 40%-ból jelentős csoportok – nagyjából 2 millió ember – ne akarnának kitörni ebből a körből: jelentős egyéni és családi áldozattal újból és újból megkísérlik a fogyasztás bővítését.

A magyar társadalom valódi rétegződését a függés/függetlenség értékpár mentén is érdemes vizsgálni. Ez a magyar értékrendben középponti helyet elfoglaló szabadság-függetlenség érték miatt is fontos, de a növekedési-gyarapodási hajlam teljesíthetősége felől is lényeges. Aki társadalmi helyzeténél fogva nem képes fogyasztását és vagyonát gyarapítani, az egyéni szabadságát is korlátozva érzi. Magyarországon a szabadság és a jólét, tehát az egyéni fogyasztás és vagyon gyarapításának esélye, nagyon erősen összekapcsolódnak. Ez nem jelenti azt, hogy a szabadság-függetlenség érték kizárólag csak az anyagi gyarapodásban jelenik meg, mert nagyon erősen jelen van a mindennapi és állampolgári szabadságokban, a tisztesség és őszinteség iránti igényben (akkor lehetek szabad, ha nem csapnak be), sőt az ország és a nemzet függetlenségének igényében is, de annyit igen, hogy az egyéni és családi gyarapodási lehetőséget szabadságként is megéljük. Ez természetes is egy sor anyagi jószág megléte esetén: a saját otthonban szabadok vagyunk, a saját autó mozgásszabadságot hoz, a saját vállalkozás sikere is növeli a szabadságunkat.

A gyarapodás növeli személyes biztonságérzetünket, tehát csökkenti a félelmet, és ez növeli szabadság érzetünket.

A mintegy 4 millió függő helyzetben élő emberből mintegy 2 milliós csoport a végleges függőség élethelyzetében van: sem fogyasztását, sem felhalmozását nem képes növelni, fennmaradását kizárólag a társadalmi újraelosztás biztosítja, helyzetének jobbításáról már le is mondott, betegség és beletörődés jellemzi életvezetését. Mintegy 6 milliós társadalmi csoport esetében a fogyasztás bővítése lehetséges, természetesen jelentős eltérésekkel, de a gyarapodási hajlam követhető. További mintegy 2 milliós csoport számára nem csupán a fogyasztás bővítése lehetséges, hanem – újból erősen rétegzett módon – a felhalmozás bővítése is reális életstratégia.

Ennek alapján a 10 milliós itthoni magyar társadalom 20%-a a függés (F1), további 60%-a a fogyasztás (F2) és a maradék 20%-a a felhalmozás (F3) élethelyzetében van, életstratégiáját e három helyzet alapján határozhatja meg. Az F1 csoporttól eltekintve valamennyi csoport életcélját a felfelé törekvés határozza meg: a fogyasztásban, sőt a felhalmozásban is szeretnének előremenni akkor is, ha ez ma még nem érhető el számukra.

Mindez azt is jelenti, hogy a magyar társadalomban mintegy 80% valamilyen mértékben képes utat engedni növekedési-gyarapodási és szabadság- függetlenség értékeinek, és csupán a társadalom ötödének kell véglegesen és teljesen elfojtania ezt a benne is ható értékrendet. Ebből következően a magyar társadalom mintegy négyötöde érzékeny arra a politikai stratégiára, amelyik a növekedést és gyarapodást, valamint a szabadságot és függetlenséget állítja programjának középpontjába.

Az is fontos, hogy nagyjából csak a társadalom ötöde érzi valóságos lehetőségnek a felhalmozási gyarapodást, miközben a társadalom 60%-a számára is vágy a felhalmozás, de ezt messze megelőzik a fogyasztást bővítő célok. Az általános emberi szükségletek minden társadalomban érvényes rangsorát állította fel Maslow szükségletpiramisában. A piramis legalsó szintjén állnak a létszükségletek: étel, ital, ruha. Ha ez megvan, akkor a következő legfontosabb szükségletünk a biztonság: fedél a fejünk felett. Ha ez is megvan, akkor jön a közösséghez tartozás igénye: tartozni szeretnénk egy másik emberhez, családhoz, közösséghez, nemzethez. Ha ez is sikerült, akkor vágyunk az elismertségre: mások megbecsülésére, valamint olyan javakra, amelyek kiemelnek mások közül. Ha az anyagi és külső elismertségünk is teljesült, akkor vágyunk az ötödik és egyben utolsó szinten a belső megbecsülésre, az önkiteljesedésre.

Az elmélet szerint nagyjából a 15 ezer dolláros évi jövedelem az a határ, ami fölött már a harmadik szükségletcsoport, tehát a közösséghez való tartozás belép, ez alatt a jövedelemszint alatt a létszükségletek és a biztonság iránti vágy határozzák meg igényeinket. Igényeink formálják érdekeinket, érdekeink alapján alakítjuk viselkedésünket, mint magyar választók döntéseinket. A szükségletek és igények szintjén a mai magyar társadalom mintegy négyötöde a 15 ezer dollár/fő/év vásárlóerőn számított jövedelemhatár alatt van, ami Maslow szerint azt jelenti, hogy a mindennapi létfenntartás, fogyasztás és a biztonság igényei messze megelőzik a közösségi igényeket. Ezt igazolja vissza a 2004. december 5-ei népszavazás kudarca, valamint a 2002-es szocialista jövedelemosztási ígéretek sikere. Innen érthető meg, hogy miért nem érzékeny a magyar társadalom többsége, mintegy négyötöde, a nemzet, nemzeti összetartozás, vagy az egyházhoz kötődés gondolataira: ezek már a harmadik, közösségi igényszinten működnek, ehhez még gyarapodni kell.

Miért nem működött akkor a 2006-os tavaszi Fidesz-stratégia, ami lényegében mindenkinek mindent megígért? Éppen ezért, mert túl sok lett az ígéret, és ez már nem volt hihető. Részben működött, mert annak ellenére lett újból igen kicsi a különbség, hogy jelentős jövedelememelkedés, hitelből történő osztogatás történt a koalíció részéről.

Miért működött a „23 millió román” fenyegetés 2002-ben, és miért nem működött a „hatalmas megszorítás jön…” fenyegetés 2006-ban? Maslow szerint működnie kellett volna, mert a társadalom négyötödét a biztonság és a létszükségletek szintjén veszélyezteti a megszorításos fenyegetés. Azt gondolom azért, mert túl későn jött, nem volt meseszerűen felépítve, és nem erre épült a mese pár negatív oldala. Hiányzott az a két egyszerű erős mese – egy jó és egy rossz, egy rólunk, egy az ellenfélről –, ami valóban erősen megérintette volna a Maslow-piramis alsó két szintjét.

Maslow szükségletpiramisából levonható az a következtetés, hogy politikai stratégiánkat alapvetően a magyar értékrendre érdemes alapozni, de figyelembe kell venni azt is, hogy a magyar társadalom többsége hol helyezkedik el szükségletei és igényei szerint. A megoldást abban látom, hogy a pozitív mesét, amit magunkról mondunk, döntően az értékrendre kell alapozni, de a negatív mesét, amit az ellenfélről mondunk, az értékrend mellett a szükségletpiramisban elfoglalt helyünkre is, ahol a fenyegetettségérzés felkeltése megérinti a létszükségletek és a biztonságigény első két szintjét.

Magyar értékrend nemzetközi tükörben

A nemzetközi és hazai értékkutatások alapján kimondható, hogy a magyar társadalom értékrendje különleges, nem egyezik sem a nyugat-európai, sem az angolszász, sem az ázsiai, de még a közép- és kelet-európai értékrenddel sem. Egyes meghatározó elemeiben az angolszász értékrenddel rokon, más értékek esetében európai, de vannak közös jegyei ázsiai és közép- kelet-európai értékrendekkel is. Furcsa mód közelebb áll az angolszász értékrendhez, mint a nyugat-európaihoz, míg régiónkban a lengyel értékrenddel mutatja a legtöbb azonosságot.

Az angolszász és az európai értékrend közötti legnagyobb különbség az egyéni és közösségi értékek hangsúlyában van. Előbbi erősen individuális, az európai erősen közösségi. A magyar értékrend a világ egyik legszélsőségesebben individuális értékrendje, 74 ország közül az ötödik, az első négy angolszász ország (USA, Nagy-Britannia, Ausztrália, Kanada). Ebből következik, hogy a magyarok szabadság és függetlenség vágya igen erős, a világ első öt legerősebben szabadságszerető népe között vagyunk. A szabadság iránti vágy jelenik meg a vállalkozói hajlamban, a megújulási képességben, a rugalmasságban, a családi életen kívüli szerelmi kalandozásokban, és az élet sok más területén.

Az individualizmus azt is jelenti, hogy becsüljük a megbízhatóságot, az őszinteséget és a barátságot. Értéknek tekintjük, ha valaki bátran kimondja a véleményét. Az individualista értékrend a közösségivel szemben azt jelenti, hogy relatíve toleránsak vagyunk mások iránt, az emberi kapcsolatok terén sok rugalmasságot fogadunk el.

Szeretünk másokkal harmóniában élni, szolidárisak vagyunk mások iránt. Azt tartjuk, hogy a betegeknek is részt kell venniük a társadalmi életben, a munkában, míg a közösségi értékrendű társadalmak közfelfogása az, hogy a beteg ember a család szégyene, és el kell rejteni a külvilág elől. Az individuális értékrendű társadalmakban gyorsabb az élet ritmusa, mint a közösségi értékrendűekben.

Alaptermészetünk konzervatív, de a közösségi értékrendű társadalmakkal szemben gyengébb a patriótaérzés.

Az individuális értékrendű társadalmak tagjai elsősorban a médiából szerzik információikat(!), míg a közösségi értékrendű emberek elsősorban közvetlen, társadalmi érintkezésből.

Az individuális értékrendből és a szabadságvágyból következik az is, hogy nem tűrjük a társadalmi egyenlőtlenségeket. A jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek mellett nem viseljük el a hatalmaskodást, a munkahelyi, politikai vagy más hierarchián alapuló fellépést. 61 ország közül a hetedikek vagyunk abban, hogy mennyire nem szeretjük az egyenlőtlenségeket.

A társadalomban minimális jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségeket ismerünk el jónak.

A munkahelyeken a vezetők és beosztottak között kis fizetési különbségeket ismerünk el jogosnak.

Azt tartjuk, hogy a fizikai munkát úgy kell megbecsülni, mint az irodait. Nem szeretjük a politikai életben az erőszakos fellépést, evolúció és nem revolúció pártiak vagyunk.

A közéletben és a politikában középre húzunk, a társadalmi kapcsolatok kezelésében a türelmet és a megértést pártoljuk.

A hatalommal rendelkezők részéről a hatalommal nem rendelkezők felé párbeszédet tartunk helyesnek.

A családban a gyerekek egyenlő félként való kezelését tartjuk jónak. A hatalom megosztását és a decentralizációt pártoljuk.

A demokratikusnak tartott vezetőket szeretjük a munkahelyen és a közéletben egyaránt.

A világ harmadik „legférfiasabb” értékrendje a magyar, ami alapvetően a feltörekvési vágy erősségét, a teljesítményre való késztetést, a magasabb jövedelem iránti erős vágyat, a kihívásokat tartalmazó életvezetést és munkát, illetve ezek megbecsülését jelenti.

Összefoglalva a magyar értékrendet, azt látjuk, hogy a szabadságot és függetlenséget, a vagyoni és jövedelmi gyarapodást, a növekedést, a politikában a középre tartást, a társadalmi életben a toleranciát, a kicsi egyenlőtlenségeket, a betegekkel és gyengékkel való együttérzést, az aktív életvitelt, a gyorsabb életritmust, a harmóniát és békés megoldásokat tartjuk a legerősebb értékeknek, egyben tömegesen elutasítunk mindent, ami ezekkel ellentétes.

Az erőszak minden formáját elutasítjuk...

A nemzeti és patrióta kevésbé érint meg bennünket, a konzervatív beállítódás ellenére a mindennapi életben a pragmatikus és rugalmas megoldások hívei vagyunk, magát a konzervatív megnevezést sem vállaljuk, és távol állunk az ideológiáktól. Az erőszak minden formáját elutasítjuk, legyen az forradalom, munkahelyi hatalmaskodás vagy politikai harciasság. Elsősorban a média befolyásol bennünket, nem a személyes kapcsolatokból szerzett információk, ráadásul vezetünk a tv-nézéssel töltött órák számában, tehát időt is adunk a befolyásolásra.

Értékrend és életmód

A magyar értékrend és a magyar történelem találkozásából sajátos életmódminták alakultak ki, ezek a demokrácia és a piacgazdaság idején szinte változatlanul hatnak tovább. Nézzük a tömeges egyéni életmódmintákat:

Egyéni megoldásokra való berendezkedés: az individuális értékrendből, valamint a szabadságvágyból és a történelem találkozásából született meg az a tömeges magyar életmód, ami a közösségi megoldások helyett az egyéni túlélést helyezi előtérbe. A család feletti közösségek – egyházi, települési, munkahelyi, állami, nemzeti közösség – részéről nem várunk megoldást gondjainkra, nem számítunk rájuk, de nem is teszünk értük semmit. Felelősséget magunk és családunk ügyeiért érzünk.

Túlélési technikákra való berendezkedés: az egyéni megoldások közösségi megoldásokkal szembeni túlsúlya azt is jelenti, hogy nehezebb helyzetekben túlélésre rendezkedünk be. Túlélni három technikával lehetséges: elrejtőzni, elfutni és szembeszállni a problémával. A munkával és megélhetéssel kapcsolatos területeken a rejtőzködés (adózás elkerülése, szürkegazdaság) és a szembeszállás (állandó kitörési kísérletek a jobb élet felé) jellemzőek, míg az életvezetés területén a megfutás és feladás (abbahagyások, lemondások, megszakítások) kerülnek túlsúlyba.

Költségekre való érzéketlenség, erős kockázatvállalás: az individuális értékrend és a nehéz élethelyzetek közötti találkozásból olyan életstratégia született, amely minden áldozatra kész a siker, a teljesítmény, a kitörés érdekében. Az árra, költségekre és kockázatokra való gyenge érzékenység nagy és sokszor felesleges áldozatot igényel, de mivel csak a cél számít, az ár nem, ezt nem kalkulálják. A saját munka beszámítása nem történik meg a vállalkozás esetén, a lehetséges haszon nagyobbnak, a költségek kisebbnek mutatkoznak az előkészítés szakaszában.

Irreális, irracionális és illúziók által irányított tervek: az egyéni kitörési kísérletre alapozott életmódok velejárója az is, hogy nincs külső és közösségi kontroll az álmok, tervek és megvalósítási stratégiák esetében. Ez sokszor hősies, de végül elbukó kitörési kísérleteket hoz. Sok esetben azonban az irreális kezdeményezés végül részsikert hoz, de az áldozat és költség nem áll arányban a haszonnal. Igen sok esetben az is jellemző, hogy az adott helyzetben a puszta túlélésért kell vállalni egy eleve irreális, kockázatos és nagy áldozatokkal járó kezdeményezést: az egyén elbukik, de a család, vagy a későbbi követők learatják a hasznot.

Erős vállalkozói hajlam az élet minden területén: miután a kitörés egyéni kísérlete jellemző életforma, és ennek a gazdaság a legfontosabb területe, természetes, hogy az egyéni és családi kisvállalkozások jelentik a tömeges kitörés formáját. A vállalkozás nem egyszerűen munkahelyet jelent, hanem a siker, teljesítmény, kitörés egyéni szabadsággal együttműködtethető egyetlen formáját. A saját vállalkozás az erősen igényelt szabadságélmény egyik megjelenési formája, és a hierarchikus gazdasági szervezetbe való betagolódás a szabadság elvesztésével jár, így kudarcélményt hoz. A családi élet újrarendezése, az önálló gyermekvállalás és szerelmi kalandozás hasonló tömeges formái a vállalkozói hajlamnak.

Újrakezdés az élet minden területén: az erős vállalkozói hajlam, az egyéni élet töréséig tartó folyamatos kitörési kísérletek rendszeresen újrakezdést tesznek szükségessé. A sokszor elkerülhetetlen kudarc után mindaddig újra kezdi az individuális értékrendű magyar, amíg azt a külső körülmények vagy a belső állapot egyáltalában lehetővé teszi. Az újrakezdés sokszor rejtőzködő, mert a kudarcot nem lehet bevallani: a nehézséget igen, a kudarcot azonban nem vallja be a magyar individuális értékrendben működő, szemben az angolszászok nyílt újrakezdésével.

Önagresszió, betegségbe menekülés: a kockázatokra és költségekre való érzéketlenség, és az erős teljesítményközpontúság rendre kudarccal jár, az újrakezdés egy idő után egyre nehezebb. Erre alakult ki a magyar életmódminták egyik legsajátosabb – és társadalmilag a legnagyobb veszteséget hozó – formája: az önagresszió. A külső kudarcot belső felelősségre vonás követi a magyar individualizmusban (erre az angolszász esetekben nincs tömeges példa), az egyén, többnyire öntudatlanul és kimondatlanul, önmagát okolja a kudarcért, és büntetést mér önmagára.

Az önagresszió tömeges megjelenési formái a családok szétesése, a krónikus megbetegedések és a férfiak korai elhalálozása. A tömeges súlyos megbetegedések és a tömegesen korai férfihalál másik oka a menekülés, a feladás. Amikor a túlélés már nem tűnik járhatónak az újrakezdés révén, akkor jön a feladás: ez krónikus betegségben vagy korai halálban jelenik meg. Nem véletlen, hogy a férfiakat sújtja a legnagyobb mértékben, mert alapvetően a munkával, jövedelemmel, vagyonnal kapcsolatos kísérlet kudarca vezet el az önfeladás végső formájáig.

Munkaközpontúság: az individuális értékrendből és a magyar vagyoni viszonyokból következően az egyetlen tömegesen járható kitörési mód felfelé a munka. Ezért a magyar értékrendben a munka, munkahely, munkahelyi siker és a vállalkozói siker messze megelőzi a közösségi, szabadidős, valamint egyéni önkifejezési értékeket. Az angolszász értékrendhez és életmódhoz hasonlóan erős Magyarországon a munka szerepe a mindennapi életben és az életstratégiákban. Ha választani kell, hogy több munkával több jövedelmet célozzon-e meg valaki, vagy több szabadideje legyen, illetve több időt töltsön közösségben, akkor a magyar értékrend a munkát választja. Ez az oka annak, hogy a tényleges magyar munkaidő azonos az amerikaival (heti 50 óra), és a csehekkel együtt a magyarok dolgoznak a legtöbbet Európában.

A munkaközpontú értékrendből következik az is, hogy a munka és munkahely elvesztéséhez nálunk lényegesen erősebb félelmek fűződnek, mint a globális tér más gazdaságaiban. Az angolszász gazdaságokban a rugalmas munkaerőpiac miatt nincs ilyen erős félelem, a nyugat-európai országokban az állami és közösségi szociális hálók miatt, a mediterrán államokban a szabadidő nagyobb értéke miatt kisebb a félelem a munkahely elvesztésétől. A többi közép- és kelet-európai országban sem ennyire erős a munkahelyek féltése, paradox módon azért sem, mert a naturális és családi gazdaság erősebb, a nagyobb munkanélküliség miatt kialakultak a munka nélküli túlélési módok, és a társadalmi státust sem határozza meg a magyarhoz hasonló erővel a munkában való sikeresség vagy sikertelenség.

E nyolc életmódminta és életstratégia a sajátos magyar értékrendre alapozódik, amely történeti képződmény, miközben a rendszerváltoztatás utáni időben sem alakultak ki ezt jelentősen módosító külső feltételek – tehát tovább hatnak azok a társadalmi keretek, amelyek között ezek az életstratégiák továbbra is tömegesen, a társadalom többsége számára jelentenek iránytűt.

A gazdaságban a siker iránytűje a profit, a jövedelem és a vagyon.

A társadalomban a mindennapi érintkezésekben, a közösségeken belül és a társadalmi közvéleményben egyértelműen az erkölcs az iránytű. Az erkölcsi szabályok mondják meg, hogy egy társadalmi jelenség jó vagy rossz, helyes vagy helytelen.

Mi a politika iránytűje? Első pillantásra úgy tűnik, hogy a közvélemény, tehát az, hogy egy kérdésről mi az emberek többségének a véleménye. A vélemény azonban nem más, mint egy emberi megnyilvánulás, az emberi viselkedés egy formája. Érvényes rá az, amit az emberi viselkedés piramisánál láttunk: a viselkedést az érdekek, az érdekeket az igények, az igényeket az értékek határozzák meg.

A politika iránytűje tehát az adott társadalom értékrendje. Egy jobboldali politika esetén a polgári gondolkodású magyar emberek értékrendje. Szerencse, hogy ez az értékrend – ahogy láttuk – többségében polgári értékeket tartalmaz.

A siker tehát azon múlik, hogy képesek vagyunk-e visszatérni a polgári értékekre épülő politikai stratégiára, és megteremtjük-e az ennek megfelelő tagolt politikai struktúrát.

Sikeres politikai stratégiák

Két politikai stratégia hoz sikert a magyar politikai életben. Az első, amelyikről elhiszik a választók, hogy segíti őket egyéni életstratégiájuk megvalósításában. A második, amikor úgy érzik, hogy az adott párt programja nem fenyegeti egyéni életstratégiájukat. A kettő közül a fenyegetés az erősebb: ha bármilyen okból egy párt programjának egy részéről úgy érzik, azt gondolják, hogy fenyegetést jelent egyéni életstratégiájukra, úgy abban az esetben is ellene szavaznak, ha az adott párt programjának más részei kedvezőek számukra.

Az életstratégiák fenyegetését, illetve segítését csak szélsőséges ritka esetekben lehet közvetlenül kiolvasni egy párt programjából. Az is ritka, hogy az ellenfél sikerrel hitetheti el egy pártról, annak vezető személyiségéről vagy programjáról, hogy közvetlen fenyegetést jelent a társadalom többségének személyes életstratégiájára. Van erre is példa, hiszen a „23 millió román…” fenyegetését tömegesen élték meg ilyen fenyegetésként, a robbantásokkal való fenyegetés is ennek egyik alesete.

Az esetek többségében azonban nem az életmód-stratégiák közvetlen fenyegetettség érzése dönt a választásokon, hanem az alatta lévő szint: az értékrend. A választók részben a vezető politikusok stílusából olvassák ki azokat az üzeneteket, amelyekből értékrendbeli beállítottságukra következtetnek. Másodsorban jönnek csak a programok, ezekből is kiolvasnak üzeneteket, de ezek racionális, előbbiek érzelmi üzenetek: a kettő közül mindig az érzelmi üzenet az erősebb. Ezért is vált ma egy választási harcban döntővé a vezető politikusok személyisége, mert a személyek viselkedéséből, stílusából, szavaiból, arckifejezéséből és metakommunikációjából olvassák ki a választók azokat a jeleket, amelyek a politikus értékrendjére adnak eligazítást.

A választók tehát azt a politikust támogatják, akinek személyes értékrendje nem ellentétes saját értékrendjükkel, és azt utasítják el, akiről olyan üzeneteket olvasnak ki, amelyek erős értékrendbeli ellentétekre vetnek fényt. Az értékrendbeli ellentét nem egyszerűen ízlésbeli különbséget jelent, hanem beindítja az érzelmi azonosulás vagy elutasítás reakcióit. A vezető politikus értékrendjének „leolvasása” a média segítségével történik, azért vált a választási siker másik döntő tényezőjévé a média „fordítási” vagy ferdítési tevékenysége. A vezető politikus értékrendjének „leolvasása” a magyar választók esetében döntően azoknak az értékeknek a beazonosításával történik, amelyeket korábban láttunk. Minden fontos értéket leolvasunk, és „igen vagy nem” címkével látunk el.

... kizárólag több jobboldali pártra osztott politikai struktúra győzött eddig Európában...

A politikai struktúrának is van üzenete, a politikában is igaz a genetika alap törvénye: a struktúra maga az üzenet. A magyar jobboldal, a polgári értékrendű társadalom belső tagoltsága, ahogy az a többi európai országban is általános, erősebb, mint a baloldali társadalomé, amely mögött a társadalmi szerkezet tagolódása mellett nálunk az 1990 előtti rendszerhez való viszony is meghúzódik. A magyar társadalomra is igaz, hogy a jobboldali szavazók erősebben szavaznak értékrend alapján, mint a baloldaliak, míg utóbbiak erősebben szavaznak érdekeik, mögöttük szükségleteik alapján. Az érdekek alatti szükségleti szint lényegesen erősebben egységesít, mint az értékrend: értékeinkben nagyobbak az eltérések, mint szükségleteinkben. Különösen igaz ez a szükségletek kielégíthetőségének alacsonyabb szintjein, tehát a 15 ezer dollár/fő/év jövedelmi szint alatt, amikor az alapszükségletek kielégítése a legfontosabb egyéni és családi cél.

Ebből következik, hogy a baloldali szavazók nem igényelnek olyan tagolt politikai struktúrát, mint a jobboldali és polgári szavazók. A polgári szavazók erősebben értékrend alapján történő szavazása és az értékrend szükségleteknél jóval tagoltabb jellege miatt jobboldalon a politikának is tagoltnak kell lennie a sikerhez. A kontinentális Európában nem ismerünk olyan országot, ahol a jobboldal egyetlen pártba tömörülve képes lenne kormányozni: kizárólag tagolt, tehát több jobboldali pártra osztott politikai struktúra győzött eddig Európában. A baloldal politikai tagoltsága – a jelzett okok miatt – a jobboldalnál kisebb, a zöldek, liberálisok és más kisebb, értékrendjük szerint nem feltétlenül baloldali pártok szövetsége is szükséges ahhoz, hogy kormányozzanak.

A baloldali és jobboldali elkötelezettségű szavazók mellett azonban ott találjuk a bizonytalanok e kettőnél együtt is nagyobb táborát. ők hogyan szavaznak: értékrend vagy érdekrend, tehát szükségleteik szerint? Azt gondolom, hogy rájuk igaz a legerősebben az, amit az életmód és a politikai stratégia résznél láttunk: a vezető politikusok értékrendjét leolvassák, ennek alapján eldöntik, hogy hihetnek-e nekik, vagy fenyegetik-e velük ellentétes értékrendek kialakult vagy megcélzott életmódjukat, majd ezt követően nézik a programokat, amelyek szükségleteik kielégíthetőségére adnak jelzést. Az elkötelezett baloldali szavazók nem mérnek értékek alapján, hanem döntően érdekeik és szükségleteik alapján mennek el szavazni a baloldali pártokra, és akkor büntetnek egy baloldali pártot távolmaradásukkal, ha az nem teljesített igényeik szerint. Az elkötelezetten jobboldali szavazók mérnek értékrend szerint, és ha találnak olyan politikust és pártot, amely saját értékrendjüknek megfelel, akkor mellette szavaznak, még akkor is, ha szükségleteik szempontjából nem is kínál különösebben sokat az adott politika.

Ezzel szemben az eleve nem elkötelezett, bizonytalannak tekinthető szavazók – ők vannak többségben – két mérést végeznek el párhuzamosan: mérik az értékrendet és az ígért programok „hasznossági” értékét. Akkor magas egy politikus és párt „hasznossági” értéke számukra, ha igényeik, életmódjuk, céljaik támogatását látják bennük. Mérnek azonban értékrend alapján is: ellentétes vagy azonos az adott politikus és párt értékrendje saját értékrendjükkel. Ez a mérés a fontosabb, mert ez hitelesíti a „hasznossági” mérést. Hiába tűnik egy program, politikus vagy párt „hasznosabbnak”, mint a többi, ha az értékrendi mérés valamilyen mély törést tár fel az értékrendben.

Mély törés a következő értékeknél jöhet létre: egyéni szabadság, egyéni gyarapodás, demokratizmus, evolúció, egyenlőség, tisztesség, őszinteség, harmónia. Ha ezekkel ellentétes értékeket olvas le egy bizonytalan választó egy politikusról, mert például a média tudatosan és hosszan ilyen fordítást, ferdítést adott a politikusról, akkor ellene szavaz, mert az értékrendbeli eltérést életmód-fenyegetésként éli meg. A fenyegetés mindig erősebb, mint az ígéret, mert az előbbi az irracionális, utóbbi a racionális tartományba esik.

Azt gondolom, hogy az 1998–2006 közötti 8 politikai küzdelem – 3 magyar parlamenti választás, 3 önkormányzati választás, 1 EU-parlamenti választás és 1 népszavazás – kimenetelét alapvetően az értékrend tükrében lehet vizsgálni. Természetesen minden más is fontos volt, a pénz, a választási programok, a külföldi támogatás, a választási stratégia és a kampány, de a siker vagy kudarc mögött az értékrend, illetve az erre épülő politikai stratégia állt.

1998-ban azért győztünk tavasszal és ősszel, mert áttértünk a polgári értékrendnek megfelelő politikai stratégiára, valamint a struktúránk tagoltsága is megfelelt a polgári szavazók értékrendbeli tagoltságának. A polgári győzelemben erős része volt annak is, hogy a liberális szavazók értékrendbeli árulásnak tartották az MSZP–SZDSZ-koalíciót, és a Fidesz új polgári értékrendje vonzó volt számukra. Az alacsony választási részvétel azt is tükrözte, hogy a bizonytalan választók jelentős része már nem azonosult a kormányzó politikával, de az ellenzék politikáját sem tudta még elfogadni. Az MSZP pontosan ugyanannyi szavazatot kapott, mint 1994-ben, ami az elkötelezett választók értékrendbeli azonosulását tükrözte.

2002-ben azért veszítettünk tavasszal és ősszel, mert a bizonytalanok egy része értékrendbeli és életmódbeli fenyegetést érzett ki politikánkból és a miniszterelnök személyiségéből. Az egyéni szabadság, függetlenség, demokrácia, harmónia, középre tartás, egyenlőség, igazságosság értékeit a bizonytalanok egy része veszélyben érezte, amelyben természetesen az ellenfél és a média sikeres munkáját is fellelhetjük.

A közösségi értékek gyengébbek, mint az individuális értékek...

2004-es EU-parlamenti választást azért nyertük meg, mert a kampány vezető arcai és üzenetei megfeleltek a polgári értékrendnek, a stílusra épülő kampány a polgári habitusnak, stílusnak és értékrendnek tetszett.

A 2004. december 5-ei népszavazást azért veszítettük el, mert a magyar polgári értékrendben a patriotizmus, a nemzet és a közösség gyengébb értékek, mint az egyéni érdekérvényesítés, az egyéni szabadság és egyéni gyarapodás. A közösségi értékek gyengébbek, mint az individuális értékek, ezért veszítettünk.

A 2006-os parlamenti választást azért veszítettük el, mert nem kínáltunk a tagolt polgári értékrend szerint tagolt politikai struktúrát a választóknak, nem jött létre teljes polgári összefogás (MDF) és a „hasznossági” mérésben hiteltelenné váltunk programunk túlzásai miatt.

A 2006-os önkormányzati választásokat azért nyertük meg, mert a koalíciós pártok két választás közötti politikája összeütközésbe került a polgári értékrend alapértékeivel, miközben rólunk nem lehetett fenyegető képet felrajzolni. A tisztesség, őszinteség, egyéni szabadság, egyéni gyarapodás értékeit veszélyeztető kép rajzolódott ki a koalícióról: ez a leleplezett beszéd és a bevezetett megszorító csomag együttes hatása volt.

Megítélésem szerint a jelzett 8 politikai küzdelem az értékrendre épülő politikai stratégiák küzdelme volt, ahol nyertünk, amikor a magyar társadalom többségét jellemző polgári értékrendre építettük stratégiánkat, de veszítettünk, amikor ettől eltértünk. A döntő különbség két érték esetében van győzelem és vereség szempontjából: az egyéni/közösségi és a demokratikus/ nem demokratikus értékpároknál.

Vereségeink akkor következtek be, amikor olyan képet sikerült kiállítani magunkról és rólunk, amely az individuális érdekérvényesítés és a demokratikus megoldások szempontjából veszélyesnek mutatta a Fidesz vezetőjét. Önmagában az egységpártba történő szervezési kísérlet is tekintélyelvűnek, a polgári értékrend demokratikus vonásaival ellentétesnek tüntetett fel bennünket. A nemzet, egyházak, közösségek túlhangsúlyozása is ide vezetett. A család leszűkített felfogása is ezt erősítette, mert nem ismerte fel a szeretet, törődés és gyermek alapján álló együttélések szabadságát, ami ellentétes az erősen individuális magyar értékrenddel.

A politikai váltógazdálkodás jövője tehát azon múlik Magyarországon, hogy a jobboldal megtalálja-e a győztes politikai stratégiát. A baloldali és a liberális politika még súlyos belső politikai válságok esetén is képes megtartani kormányzóképességét, és a politikában ritka arányú hitelvesztése esetén is alternatívát jelent a jobboldallal szemben. A jobboldal automatikusan, és az eddigi politika változatlan folytatása esetén erre nem képes.