Az amerikai másodlagos jelzálogpiac válságának hatásai

PÁLINKÁS ERVIN közgazdász, a Szabadlovas Közgazdász Egyesület tagja. (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

Az Amerikai Egyesült Államokból egyre furcsább gazdasági hírek és adatok érkeztek. Lassuló gazdasági növekedés, növekvő külső egyensúlytalanság, gyengülő dollár, folyamatosan zuhanó ingatlanárak, csökkenő új- és használtlakás-forgalom, meredeken zuhanó új építési engedély kiadási számok és a lakossági ingatlanpiac szereplőinek hangulatindexe is hónapról hónapra alacsonyabb értéket vett fel. Majd csak vége lesz ennek, reménykedtek a pénzügyi piacok szereplői, de nem lett, sőt kitört a másodlagos jelzálogpiaci válság, ami nemcsak drámai azonnali következményekkel járt, hanem hosszabb távú problémákat is okoz. De ne szaladjunk ennyire előre.

A 2000-es internetbuborék és 9.11. után 2002 végére talált magára a világ, benne Amerika és a pénzügyi piacok. Azóta különösebb probléma nélkül lehetett befektetni. Amikor ugyanis a vállalatok egyre magasabb nyereségekre tesznek szert, olyankor emelkednek részvényárfolyamaik, és ha ez éveken keresztül így van, akkor mindenkiből lehet jó befektető, hisz képes az inflációt meghaladó hozamok produkálására. Vagyis ilyenkor bika piac van. A bika 2-3 évente szokta kilehelni lelkét, néha négy évig is húzza, de addigra általában elfárad és fél-egy évre átadja helyét a jellemzően téli álmot alvó medvének, vagyis eljön a korrekció és esnek az árfolyamok. A nagy lufik kipukkannak, egy-két vállalatvezető megbukik, esetleg börtönbe kerül, néhány túlzott kockázatot vállaló befektető, befektetési alap nagyot bukik, egy-két évre alacsonyabbak lesznek az alapkezelők bónuszai, de mesés nyereségeket érnek el, akik előre látják a válságot és a megfelelő időben kezdenek el esésre játszani („shortolni”).

Az emelkedő és csökkenő piacok ciklus- és összeesküvés-elméleteinek tárgyalását most hagyjuk, mindenesetre ex post kijelenthető, hogy az 5 éves bika piac ritka, a piaci szereplők érzékenysége ilyenkor megnő, és mivel senki nem akar lemaradni a még magas árakon történő kiszállás lehetőségéből, ezért a rossz hírek érkeztével nagyobb idegesség tapasztalható, mint korábban. Ez megfigyelhető volt 2007 során is, a februári és a májusi piaci megingások ugyanis drámainak, de rövidnek bizonyultak, vagyis az indexek pár héten belül magasabban voltak, mint valaha.

Az ipari és szolgáltató iparágak is remekül teljesítettek az utóbbi években, hisz az EU bővülése, a távol-keleti országok gyors fejlődése, a magas olajárak miatt erősödő orosz és közel-keleti lehetőségek, újabb és újabb piacokat, illetve keresletélénkülést jelentettek. Mindez Amerikában folyamatosan emelkedő ingatlanárakkal és a lakóingatlan-kereslet emelkedésével járt együtt. Az amerikai fogyasztók szeretnek hitelből beruházni, fogyasztani, a hitelnyújtók pedig szeretik, ha jól fedezett hiteleket tudnak nyújtani. Ha az ingatlanok ára folyamatosan emelkedik, akkor az egyszeri fogyasztó szerencsés, hisz ingatlanértékének mind kisebb részét teszi ki jelzáloghitelének állománya. Nagy a kísértés ilyenkor újabb hitelt felvenni! Amit a hitelnyújtó meg is ad, hiszen a felértékelődő ingatlanon csak egy „pici” jelzálog van. Újabb és újabb hitelek felvételére csak abban az esetben van lehetőség, ameddig az ingatlan-áremelkedés folyamatos. Mihelyt esni kezdenek az ingatlanok árai, újabb hitelek felvételére nem lesz lehetőség. Azok a fogyasztók, akik korábban is mindig rendben törlesztették adósságaikat, törlesztőrészletük nem érte el jövedelmük túl magas százalékos arányát, munkával rendelkeznek és ingatlanjuk értékének relatíve alacsony mértékéig vettek fel hitelt, nyilván egészen más kockázati paraméterekkel jellemezhetők, mint azok, akik rendszeres jövedelem nélkül, gyenge adós referenciákkal, és ingatlanértékükhöz mérten túlzott hitelállománnyal szembesültek az ingatlanpiac visszaesésével. Utóbbiak jelentik azt a szegmenst, akik a másodlagos jelzálogpiac szereplői. Az ő hitelállományuk az, ami a problémát okozza. Ilyen felelőtlenek az amerikai bankok, hogy rossz adósoknak adnak hitelt? A válasz erre a kérdésre az, hogy azért ez túlzás, hiszen a másodlagos jelzálogpiac aránya a teljes lakossági jelzáloghitel-állományon belül mindössze 12%. Másrészt az utóbbi években a világot likviditásbőség jellemezte. Ez azt jelenti, hogy a betéti és hitelkamatok közti különbség szűkült. A kockázatvállalás pedig jól jövedelmezett, a kockázati éhség nőtt. A befektetési bankok is egyre-másra vették azokat a jelzálog alapú kötvényeket, melyekbe mind nagyobb mértékben belecsomagolták a kockázatosabb egyéni jelzáloglevelek tömegét, néhány bázispontos hozamtöbblet reményében.

Aztán idén nyáron kipukkant a léggömb. Sorra dőltek be a másodlagos hitelek, ami az ingatlanárak csökkenése miatt sok esetben azt jelenti, hogy az adós teljes vagyonának értékesítése sem fedezi a felvett hitelt. Azaz hiába állnak sorba a nagy befektetési bankok és befektetési alapok, kénytelenek lesznek veszteségeiket elkönyvelni. Ezzel véget is érne a probléma? Aligha. Eddig a származtatott piacok veszteségeit nem számítva 150 milliárd dollár körüli veszteség keletkezett a másodlagos jelzálogpiaci hitelek bedőlésén. Az elkövetkező két évben azonban úgy tűnik, hogy a nem teljesítő jelzáloghitelek aránya nem fog csökkeni, vagyis a veszteségek képződése még nem ért véget. Itt pedig kanyarodhatunk vissza oda, hogy az amerikai gazdasági növekedés megtorpanni látszik, ami azt jelenti majd, hogy egyre többen lesznek munkanélküliek, visszaesik a fogyasztás és potenciálisan nem csökken a fizetésképtelenek száma, az ingatlanárak emelkedéséről pedig álmodni sem lehet. A nyár végén súlyos bizalmi válság alakult ki a bankközi piacokon, a bankok ugyanis nem tudták, melyikük jelent hamarosan csődöt, így nem nagyon mertek rövid lejáratú hiteleket sem nyújtani egymásnak. Szerencsére az amerikai és az európai jegybank segített a válság további mélyülését elkerülni, és likviditással, illetve alacsonyabb kamatokkal sietett a nehéz helyzetben levők megsegítésére, elkerülendő azt, hogy szolvens bankok is áldozatul essenek pillanatnyi likviditászavaraiknak. Mondhatjuk erre, hogy nem baj, hisz végre egyszer a nagy befektetési bankok jártak rosszul, semmi bajuk nem lesz tőle. Csakhogy a pénzügyi rendszer válsága nem szokott megállni a bankok irodaházainak kapuinál. Ilyenkor emelkedni szoktak a hitelkamatok, egyre nehezebbé téve egy-egy beruházás megvalósulását, bankpánikok törhetnek ki, nyugdíjalapok, kisbefektetők veszíthetik el megtakarításaikat, és akár távoli kontinenseken is kialakulhatnak válságok. Gondoljunk csak bele, hogy a feltörekvő piacok (Kína, India és a többiek) rohamos fejlődésének forrása a fejlett piacok fogyasztása, vagyis ha Amerikában esik a fogyasztás, a feltörekvő piacokon is esik a fejlődés üteme…

A másodlagos jelzálogpiac problémáiból fakadó bajok tárháza és következményeik ma még nem teljesen ismertek. Ez a válság lefolyását tekintve egyelőre nem tűnik olyan intenzívnek, mint a korábbiak, nem is feltörekvő piacokról indul, mint a kilencvenes évek nagy válságai (koreai, orosz, dél-amerikai), hanem a legpiacibb piacról, vagyis Amerikából. De az biztos, hogy szerteágazó kockázatai, elhúzódó mivolta és a pénzügyi piac szereplőinek ilyen nagymértékű érintettsége a befektetők számára egy időre felelőtlen kockázatvállalások korának végét jelenti.