Tubes bizalmi tőkéje – Társadalmi tőkénk pénzértéke

OLÁH JÁNOS egyetemi tanár, TSF, Környezetgazdálkodási Intézet. (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

A katonák nem tudják, hogy tervezgetésükkel milyen tőkeérdekeket sértenek a Zengő természetében, vagy a Tubes emberi társadalmában. De vajon a döntéshozó politikusok, de még inkább szakértőik is ennyire tájékozatlanok lennének? A Zengő természeti tőkéjének közhasznában a tervezett beruházás évente mintegy két és fél milliárd forintos kárt okozott volna egyedül a turizmusra ható természetes táji erőforrás rombolásával (Oláh, 2006). A Tubesre tervezett radar is rombolná a táji erőforrást és annak turisztikai pénzértékét, ráadásul lényegesen nagyobb károkozással, mivel jóval több természetben sétáló és pihenni vágyó embert érintene. Pécsen azonban a természeti kár pénzértékénél nagyságrendekkel nagyobb kár keletkezne, mert a 160+100 ezres emberi közösség közvetlen közelébe telepített radar a társadalmi tőkét is sértené.

Mi a társadalmi tőke? Lényege az emberi közösségek azonosságtudata, közbizalma önmagában és vezetőiben. Ezért aztán nem véletlen, hogy a társadalmi tőke filozófiájának, ideológiájának, értékeinek, mérésének és hatásmechanizmusainak tudatosítása nem nagyon érdeke az országot elidegenítő és a hatalmat gyakorló neoliberális elitünknek. Mert a társadalomban zajló valós folyamatok feltárása jólétüket érintené. A tényleges kár nagyságának becsléséhez ezért az elmúlt évek nemzetközi kutatási eredményeit összesítettük, mivel ilyen kutatásokat sem Pécs térségében, sem Magyarországon még nem végeztek. A társadalmi tőke egyszázalékos növekedése vagy csökkenése, 0,35 és 2 százalék tartományban javította, vagy károsította a gazdasági növekedést. Ezt a tartományt változatos kultúrájú és eltérő fejlettségű térségek társadalmi tőke hatásvizsgálati eredményei határolják. Nyilvánvalóan Pécs és gazdasági vonzásterülete is valahol ebben a tartományban található. Magyarországon nemhogy a tőkehatást, de még a társadalmi tőke nagyságát sem mérték, ezért szintén csak a nemzetközi mérések alapján becsülhető a várható csökkenés mértéke. Az adatokból kiindulva jelen becsléshez 5 és 10 százalékos társadalmi tőkecsökkenés tartományt valószínűsítünk. Magyarország közbizalma és társadalmi tőkéje persze amúgy is romokban hever, ezért a további járulékos helyi tőkerombolás hatása hatványozódhat. Mégis csupán az ismert, nemzetközileg feltárt tartománnyal számolva a Tubes-radar telepítésének káros társadalmi tőke hatása a városra és vonzáskörzetére évente 10–114 milliárd forint közvetlen gazdasági kárt okozna. A számításhoz 2,2 millió, egy személyre eső nemzeti jövedelemmel és 160+100 ezer népességgel számoltunk.

...rárakódna Magyarország súlyosan megromlott környezeti- testi-lelki egészségére...

Kopp és Skrabski (2001, 2002) hívták fel a figyelmet arra, hogy az átalakuló magyar társadalomban tapasztalható lelki és testi betegségek, például a depresszió és a korai férfihalál rémisztő növekedése a társadalmi tőke siralmas állapotával magyarázhatók. Számos vizsgálat bizonyítja a kapcsolatot a lelki stressz és a betegségek között, beleértve az érrendszeri betegségeket, az immunrendszer károsodását és a rákot is (Roberts et al. 1996; Andersen et al. 1998). A Tubes-radar telepítése után számolnunk kellene tehát egy másik gazdasági kárral, a romló társadalmi tőke egészségre kifejtett hatásával is. Máshol ezt is mérik, nálunk ezt sem mérik. A Tubes-radar okozta társadalmi tőke csökkenésének forintban mérhető egészségkárosítása, még a fenti közvetlen gazdasági kárnál is többe kerülne az adófizetőknek. Az egészségre lényegében még ismeretlen fizikai integrált sugárhatásnál valósabb a nagy energiájú sugár és a katonai műveleti terület veszélytudatának alattomos krónikus lelki stresszhatása, ami csak rárakódna Magyarország súlyosan megromlott környezeti-testi-lelki egészségére (Oláh et al. 2006). Most azonban itt csak a társadalmi tőke koncepciót és a közvetlen gazdasági növekedésre kifejtett hatását részletezzük.

A társadalmi tőke

Bizalom, közbizalom, bizalomindex, bizalmi tőke, társadalmi tőke, mind olyan fogalmak, eszmék és koncepciók, melyek csak a legutóbbi időkben váltak izgalmassá. Magát a társadalmi tőke kifejezést sokáig sem a szociológusok, sem a közgazdászok nem nagyon kedvelték. A szociológus a közgazdászok nyomulását, a közgazdászok a ködösítést látták benne. De ez már a múlt. Amíg vitatkoztak, a munkahelyi és piaci felmérések és elemzések bizalomindex eredményeit a termelő vállalkozások már a jövedelemszerzés versenyében kezdték alkalmazni (Ennew and Sekhon, 2007). Magyarországon még csak a szociológusokat és egészségkutatókat érte el a társadalmi tőke koncepció. A hazai makrogazdaság és a mikrogazdaság vállalati szférája még alig értelmezte. Ráadásul a társadalmi tőke filozófiai, ismeretelméleti, szociológiai, gazdasági és egészségi értelmezései meglehetősen zavarosak, gyakran egymásnak ellentmondók, ezért a fogalmi alapok és elméletek részletes bemutatása, újraértelmezése elkerülhetetlen. A Tubesre tervezett radarberuházás várható hatását a helyi társadalmi tőkére alapvetően meghatározza a háttérmátrix, vagyis az egész ország közbizalmi állapota. Egy lassan működésképtelené váló ország kétségbeesett társadalmának eltűnő bizalmi tőkéjének elemzése fájdalmas munka és lehangoló olvasmány.

Pedig a közbizalom közösségeink egyik legfontosabb éltető eszmeáramlása. A halmazlét és halmazképzés (Oláh, 2007) egyik igen hatékony mobilizáló kölcsönható mechanizmusa. Kutatások sora bizonyítja, hogy a leghatékonyabban formálja a társadalmi tőkét. Ráadásul mennyisége és minősége a legegyszerűbben mérhető hagyományos szociológiai módszerekkel. Persze a társadalmi tőkét még sok más eszme együtthatása formálja, vagy deformálja, mégis a nemzetközi gyakorlatban a közbizalom mértékét használják leggyakrabban a tőke mennyiségi becsléséhez. Messze még az idő, amikor az eszmék integrált kölcsönhatását is mérni tudjuk. A pályázati erőforrásokat osztogató szuverenitásgazdák, vagyis a pénz felett rendelkező és a többi alrendszert, így a tudomány funkcionális alrendszerét is integráló és mozgató piaci társadalmi alrendszer nem támogatja a saját érdekeit sértő kutatásokat (Pokol, 2005). Jellemző, hogy a NATO-radar társadalmi tőke hatásának vizsgálata sem kapott támogatást. Pedig a helyi közösségek érdekeinél mi lehet fontosabb a telepítés helyének kiválasztásakor. De ne legyünk türelmetlenek, egyelőre kövessük a nemzetközi kutatások gyakorlatát és fogadjuk el, hogy a közbizalom egyedüli felmérésével is becsülhető az, hogy milyen mértékben befolyásolja a térség gazdasági és egészségi állapotát a tervezett Tubes-radar beruházás. Még akkor is, ha egyedüli használatával alulbecsüljük a társadalomgazdaságra gyakorolt káros hatás pénzértékét.

Természetellenes és embertelen beruházások

A beruházások az ember termelési misszióját szolgálják. Fenntartják, bővítik és újratermelik a helyi közösségek környezeti, gazdasági, humán, információ és társadalmi tőkéjét. Sajnos a neoliberális gazdaságeszmét ma csak a pénzzel könnyedén mérhető gazdasági tőke érdekli, nem bíbelődik a természet és társadalom tőkéivel. Pedig nem volt ez mindig így. A nagy transzformáció előtt (Polányi, 1944) a társadalomgazdaság az emberi közösségeket szolgálta, szervesen gazdálkodott a természeti és társadalmi tőkékkel és beruházásokkal. Napjainkban az egyre égetőbb természeti és társadalmi szükségletek most társadalmi reformációt érlelnek (Oláh, 2007). Új szűkösség elméletek irányulnak a természeti és társadalmi tőkékre. Ezt az ígéretes társadalmi folyamatot gyorsítják az olyan káros beruházások, melyek főleg a szűkös természeti tőkét veszélyeztetik. Az érintett helyi emberek, romló társadalmi tőkéjük ellenére vészhelyzetben még mobilizálhatók, mert a saját bőrükön érzik a káros hatásokat. Ilyen lett volna a Zengőradar telepítése (Oláh, 2006). Vannak olyan durva beruházások is, amelyek a helyi közösségek környezeti-testi-lelki egészségét együttesen károsítják, hosszan tartó, alattomosan krónikus vagy rémisztően akut stresszhatásaikkal. Tovább rombolják a gyors társadalmi és gazdasági változásokba már amúgy is belerokkant, romokban heverő társadalmi tőkét.

Pécs térségében ilyen lenne a tervezett Tubes-radar beruházás megvalósulása. Tovább csökkentené a helyi közbizalmi tőkét, tovább növelné a bizalmatlanság és félelem architektúráját, sok milliárddal károsítaná a helyi társadalomgazdaságot. A tőkerombolás és egészségrombolás káros gazdasági hatása ma már mérhető. A bevezetőben összesített várost érő évi 10–114 milliárd forint közvetlen gazdasági kár talán meggyőzi a még kétkedő döntéshozókat. Aki meg akarja érteni a károkozó folyamatok részleteit is, annak persze el kellene olvasni környezetgazdálkodási enciklopédiám három kötetét (Oláh, 2005, 2006a, 2006b). Másrészt el kellene felednie tudományos szocializációját, amennyiben szakember. Felül kellene emelkednie, legalább néhány órára ideológiai és politikai meggyőződésén is, amennyiben a károkozó neoliberális gazdaságeszme híve és haszonélvezője. Nehéz eldönteni, hogy melyik lenne viselhetőbb: enciklopédiám megemésztése vagy a néhány órás pártatlanság állapota.

Először tehát tekintsük át (1) a társadalmi tőke eszme tudatosulását, (2) jelentőségét, (3) kapcsolatát a közösségek azonosságtudatával, (4) csoportosítását, (5) mérési lehetőségeit, (6) hazai állapotát és (7) gazdasági hatásait. Mindezt azért, hogy érthessük a tervezett Tubes-radar beruházás káros gazdasági és egészségi hatásának legalább a bevezetőben összesített nagyságrendjét. A természeti és társadalmi tőkék pénzértékének becslésére kényszerülünk, mert neoliberális korunkban annyi az értéked és az érved, amennyi a pénzed (Magyari Beck, 2006). Először nézzük meg, hogyan tudatosult az emberben a társadalmi tőke mindent meghatározó szerepe.

A társadalmi tőke tudatosulása

Az emberi közösségek létét tízezer éve a termelés biztosítja.

A fennmaradás, sőt gyarapodás minden élő populáció létérdeke. Az emberi közösségek létét tízezer éve a termelés biztosítja. A termelőmunka lett az ember küldetése, önfenntartó missziója. Így vált a javak előállítása, elosztása és elfogyasztása, egyszóval a gazdaság anyagi létünk meghatározójává. A tőke olyan termelési tényező vagy erőforrás, amit a gazdálkodási rendszer teljessége (környezet, test, lélek) termel a további ráfordítások számára. A közvetlen gazdasági tőkét (fizikai, pénz) közösségekben tevékenykedő egyének termelik, termeltetik és hasznosítják. A humántőkét a családüzem állítja elő az embertermelés hominizáció, szocializáció, humanizáció és spiritualizáció folyamataiban (Vass, 2005). A társadalmi tőkét kizárólag az egyénekből álló közösségek termelik, de egyének is hasznosítják közösségeik hasznára, vagy kárára. A társadalmi tőkét közösség termeli, működteti és birtokolja, az egyén csupán hasznosítja. Végül a természeti tőkét ökoszisztémák termelik, egyének és közösségek hasznosítják, kihasználják, vagy újabban újratermelik, mert szűkös, mert fogyóban van, így rákényszerülünk, hogy újratermeljük.

A társadalmi tőke eszme eredete közel évszázados (Hanifan, 1916), sőt szociológiáját már Tocqueville (1835, 1840) és Durkheim (1893, 1895) is alapozta. A társadalmi tőke kifejezést talán Loury (1977) használta először, miközben hangsúlyozta, hogy az egyéni képességen alapuló esélyegyenlőséget jelentősen befolyásolja a társadalmi környezet. Bourdieu (1983) francia szociológus volt az első, aki túllépve a profitkorlátolt neoklasszikus gazdaságtan fizikai tőke és pénztőke fogalmain, először értekezett a kulturális, társadalmi és szimbolikus tőkékről. A közvetlen gazdasági tőkét jelentő fizikai, humán- és pénztőke, valamint a gazdasági tőkévé konvertálható társadalmi és kulturális tőke fogalmait kapcsolta a tőkeátváltások elemzéséhez. Felfogásában a társadalmi tőke magánvagyon, közösségi kapcsolatok és kötelezettségek tartós hálója, mellyel az érintettek erősíthetik társadalmi státusukat, hatalomra tehetnek szert, gazdasági tőkévé alakíthatják közösségi tőkéjüket. Coleman (1988) szerint a társadalmi tőke egyéni tőkejavak, erőforrásként hasznosítható társadalmi kapcsolatrendszerek, szerkezethálók, kötelezettségek, elvárások, információs csatornák, normák és szankciók. Megteremtésének, megőrzésének és változásának feltételeit, zártságát és stabilitását társadalmi sajátosságok, ideológiák és szervezetek alkotják. Később (Coleman, 1990) a társadalmi tőke fogalmát a társadalomelmélet egyik központi fogalmává emelte. Kiterjesztette az egyéni érvényesülést, cselekvést, működést befolyásoló és segítő hatalmi viszonyokra, a kisajátítható és kialakítható szervezetre, a kapcsolatrendszerek szerkezetére és minőségére, de már nála is megjelenik a társadalmi tőke közjószág jellege. Koncepciójában meghatározó a társadalmi tőke termelő ereje, ami lehetővé teszi a máskülönben elérhetetlen célok elérését. Olyan erő, ami sem az egyéni cselekvőben, sem a fizikai vagy pénztőkében nem található. Putnam (1993, 1995, 2000, Putnam és Feldstein, 2003) társadalmi tőke koncepciójának kulcselemei a bizalom, a kölcsönösség, a kölcsönös előnyök társadalmi kooperációja. Munkáiban kiteljesedik a társadalmi tőke közjószág jellege. Szerinte, míg a fizikai tőke a tárgyak, a humán tőke emberek egyedi sajátosságaira utal, addig a társadalmi tőke kollektív ismérv, vagyis az egyének közti kapcsolatokat, szoros társadalmi kapcsolathálókat, erős civil szervezeteket, valamint a kölcsönösség, a szolidaritás és a bizalom ezekből fakadó normáit jelenti. A társadalmi tőke kultúra, az emberi közösségek sajátos viszonyulása a valósághoz. Egyszerre jelenti a kollektív cselekvésre való készséget és a közintézményekbe vetett bizalmat. Minden közösségi halmaz jellemzője, hierarchiát alkot a családtól a nemzetekig, vagy akár a kultúrkörökig. A társadalmi hálózatoknak értéke van, jelentős erőforrásként szolgálnak úgy az egyének, mint a közösségek számára. Fukuyama (1995) szerint a társadalmi tőke az emberek közti társadalmi együttműködést elősegítő, mozgósítható informális társadalmi normák és értékek együttese, kezdve a kölcsönösségtől a bizalmon át egészen a valláserkölcsig. Tőkének tekinthető, mert a társadalmi kapcsolatokban rejlő normák segítségével a társadalmat ugyanúgy lehet építeni és rombolni, mint a fizikai vagy az emberi tőkék segítségével.

Mi a társadalmi tőkét a valóság dualitásából (Oláh, 2005) és a halmazképzés lételméletéből (Oláh, 2007) kiindulva egyszerűen az adott emberi közösségek szerkezetében és működésében folyamatosan megújuló, a termelésben felhasználható javaknak tekintjük. A részleteket az azonosságtudat társadalmi tőkéje és e társadalmi tőke csoportosítása magyarázza.

A társadalmi tőke jelentősége

Újabban a halmazlét társadalmi tőke koncepciója izgatja a társadalom szerkezetét és működését kutatókat. Kiderült, hogy az emberi közösségek társadalmi tőkéje értékesebb és hatékonyabb, mint a pénztőke. Egyre nyilvánvalóbb, hogy az épebb társadalmi tőkével rendelkező közösségek a jövő nyertesei. A jövő vesztesei pedig a közösségi azonosságukat, tőkéjüket vesztett emberi halmazok. Világos és reményt adó innovációs üzenet ez a neoliberális gazdaságeszme tobzódásának csúcsán. Tény, hogy alkalmazásával mind ez ideig érthetetlen társadalmi, gazdasági és egészségi folyamatok válnak érthetővé. Napjainkban a társadalmi tőke koncepció uralja a szociológia, gazdaságtan, egészségtan és politológia frontvonalait.

A társadalmi tőke legfontosabb tulajdonsága, hogy egyénileg nem birtokolható...

A társadalmi tőke jelentőségét jelzi, hogy tudatlan félreértések, tudatos félremagyarázások és heves támadások érik a természeti és társadalmi tőkét romboló profitorientált neoliberálisoktól (dePhilippis, 2001). A neoliberális eszme szerint nem egyértelműen jó, ha sok társadalmi tőke halmozódik fel egy társadalomban. Szerintük a társadalmi tőke akadályozza a nyitott társadalom eszme terjedését, ráadásul lehetővé teszi a káros eszmék, közösségek és hálózatok működését is (kirekesztés, bűnbandák, kormányzati korrupció). A valóságban ennek éppen az ellenkezője igaz, a helyi közösségek bomlasztása, a társadalmi tőke gyengesége vagy tudatos rombolása növeli a közösségekre káros eszmék terjedését és a közösségnek egyáltalán nem nevezhető bandák és hálózatok működését. Információs civilizációnkban felértékelődik a civil társadalom. A társadalmi tőke biztosítja az erős civil társadalmat, az erős demokráciát és a fejlődő társadalomgazdaságot. Fogyása gyengíti a civil társadalmat, a demokráciát, a társadalomgazdaságot. A civil társadalom a társadalmi tőke egyik fontos összetevője, de őrzője maga a közösséggé szervezett állam.

Az azonosságtudat társadalmi tőkéje

A társadalmi tőke a termeléshez felhasználható emberi közösségek kapcsolathálózatának szerkezete (strukturális tőke) és működése (dinamikus tőke). De mi a társadalom működése? A halmazképzés lételmélete szerint (Oláh, 2007) az anyag legmagasabb szerveződési szintjén, a tudatos emberi társadalom a strukturális kölcsönkapcsolatokon áramló eszmék (hit, szeretet, normák, értékek, bizalom, kölcsönösség, együttműködés) kölcsönható erejével működik. A társadalmi tőkét tehát elsősorban az áramló eszmék éltetik vagy gyengítik.

A társadalmi tőke legfontosabb tulajdonsága, hogy egyénileg nem birtokolható, szemben a természeti tőke, humántőke, fizikai tőke vagy pénztőke erőforrásokkal, melyek egyénileg birtokolhatók és kisajátíthatók, elidegeníthetők. A halmazlét halmazképző erői egyszerűen nem teszik lehetővé az egyéni kisajátítást. Olyan közjószág, amit a közösség termel és minden tagja számára hozzáférhető, használható. A humántőke kifejezetten közösségi erőforrás, az emberi közösségek önazonosság tudásának foka és mértéke, amely lehetővé teszi az emberek együttműködését egymással a legkülönfélébb csoportokban, illetve a csoportok között. Ebben az összefüggésben, éppen a neoliberális ideológia tudatos félreértelmezése miatt világosan kell látnunk és hangsúlyoznunk, hogy éppen a társadalmi tőke biztosítja és működteti a csoportközi kapcsolatokat, konkrétan az áthidaló vagy összekötő (bridging) tőkemechanizmusok hálózataiban a gyenge kapcsolatokon keresztül. A társadalmi tőke hálózati működésénél látni fogjuk, hogy a gyenge kapcsolatok sokszor az erősek és meghatározóak. A gyenge kapcsolatok ereje a hálózatelmélet fontos felismerése (Granovetter, 1973, 1983). A globális gazdasági érdekek a neoliberálisok eltorzított nyitott társadalom eszméjével éppen az identitásközi összekötő gyenge kapcsolatok erejét rombolja a helyi erőforrások szuverenitás versenyében. Hasonló külső szupremációs célokat szolgál a helyi közösségek társadalmi tőkéjének rombolása a közösségi értékek, normák, hagyományok és identitásszimbólumok dinamikus tőkéjének gyengítésével. Rövidlátó taktika és önpusztító stratégia, mert mindez elsősorban a másság felé hídverő mechanizmusokat építő gyenge kapcsolatokat rombolja.

Vizsgáljuk meg a társadalmi tőke és az identitás kapcsolatát saját nemzeti közösségünk azonosság eszméjén. Vass (2007) mondja, hogy a Szent Korona, mint a nemzet legfontosabb identitásszimbóluma nem pusztán tudati állapot, hanem társadalmi szervezet és cselekvési program, azaz egyszerre a társadalmi tőke szerkezete és kölcsönható ereje. Ezért a Szent Koronától való elhatárolódás nem más, mint a nemzeti közösséggel való szakítás, a jogokkal való gátlástalan visszaélés, és a vele járó kötelezettségeket nem vállaló intoleráns potyázás. Pedig a Szent Koronának mindenki tagja lehetett. Univerzalitását az identitáshoz való jog és az identitásválasztás szabadságának a joga alapozták a pusztai népek sok tízezer éves (Szabó, 2004) mobilitásába gyökerezve. A Szent Korona összekötő (bridging) társadalmi tőkéjét az anyagszerveződés legmagasabb szintjén, a gyenge kapcsolatok erős mechanizmusain keresztül, az embervoltban való azonosság mindenkire kiterjesztett vendégjoga univerzalizálta. A vendégnek járó tisztelet megadása és a javak megosztása a hálózatelmélet gyenge kapcsolatának ösztönös alkalmazását, a közösség társadalmi tőkéjének szerves építését jelentette. Ezért tiszteli a másságban az embert, kisebbséget és nemzetet a Szent Korona, ezért szerves kötelezettség az ember és természet egységének harmóniája, ezért nem lehetett a tulajdon senkié, mindenki csak arra kapott jogot és kötelezettséget, hogy a rábízott közjavakat a közösségi eszmékkel gondozza és ápolja.

A társadalmi tőke csoportosítása

A társadalmi tőke első csoportosítási ötletét a nyitott társadalom eszméje motiválta. A halmazlét kölcsönható erői és mechanizmusai által termelt kihívásokat leegyszerűsítő neoliberális eszmeáramlás befogadás-kirekesztés, asszimiláció-disszimiláció fundamentalista bináris alapeszméi formálták. A csoportosítás az alapján történt, hogy a halmazképző kölcsönható erők milyen entitásokra hatnak. Ezt hatásmechanizmus csoportosításnak nevezhetjük. Igaz zavarosan, de elkülönítették egymástól a közösségek halmazállapotát meghatározó, vagyis a közösségek tagjait összetartó (bonding), a távolabbi közösségeket összekötő (bridging), valamint a különböző közösségeket saját intézményeihez, társadalmi szervező entitásaihoz fűző összekapcsoló (linking) társadalmi tőkéket.

Szerkezeti csoportosítás a kormányzati és civil társadalmi tőkék szétválasztása (Hjerppe, 2003). A kormányzat társadalmi tőkéje tágabban a kormányzás, szűkebben a szabályozás rendszere, ezzel formálja és befolyásolja az emberi jogokat, a közbizalmat, a politikai és gazdasági stabilitást. A civil társadalmi tőke a közösség tagjai közötti bizalom, az együttműködés és a szociális kapcsolatok összessége.

A társadalmi tőkeelméleteket elemezve sajátos csoportosítási szempont, a tőkehasznosítás közösségi vagy egyéni előnyének kérdése is előtérbe került (Csizmadia 2004).

Ugyanakkor a hatásmechanizmusú, a kormányzati-civil és egyéni vagy közösségi előny szétválasztású csoportosítások csupán másodlagosak a valóságot, vagyis a társadalmi tőke lényegét másoló csoportosításhoz képest. A valóság dualitása, tehát a láthatatlan és felfoghatatlan erő, valamint a megfogható, tapintható részecske ösztönösen, öntudatlanul lényegében már szerepel a társadalmi tőke fogalmakban, mintegy kijelölve a bináris csoportosítás lehetőségét. Szinte minden fogalomban megtalálható, mert kikerülhetetlen a strukturális, hálózati, statikus összetevő, valamint e hálózati kapcsolatokon keresztül működő és kölcsönható erő hit, bizalom, kölcsönösség, gondoskodás, kötelezettség és kooperáció dinamikus összetevő mechanizmusa. Egyesek (Emirbayer, 1997) meglepő módon a statikus kompartmenteket tekintik szubsztanciálisnak, hasonlóan Marx fejtetőre állított alap- és felépítménytételéhez, mintha a részecske mozgatná a kölcsönható erőt. Ha öntudatlanul és zavarosan is, de a valóság dualitását tükrözi a tőkefelmérő mennyiségi módszertanból kiinduló csoportosítás is (Lin, 2001). A módszertani közelítéshez hasonlóan a társadalmi tőkéknek is két nagy csoportját különíti el. (1) A szerkezeti statikus hálózati tőkét (például tagságindex), valamint (2) a kölcsönhatásokban résztvevők viszonyrendszerében valóságosabb erőforrásként működő dinamikus (például bizalomindex) működő tőkét.

1. táblázat: A különböző tudományterületek nyelvhasználatának gondolatmintái a társadalmi tőke bináris csoportosításába mind besorolhatók.

1. táblázat: A különböző tudományterületek nyelvhasználatának gondolatmintái a társadalmi tőke bináris csoportosításába mind besorolhatók.

A társadalmi tőke, mint bármely létező anyagi entitás és az anyagot formáló erő és hatásmechanizmusa számtalan szempont szerint csoportosítható. Célszerűnek tartjuk azonban a társadalmi tőke csoportosítását, rendszerezését is a valóság dualitásából és a halmazképzés lételméletéből kiindulva a kölcsönható erők működési mechanizmusára és szerkezeti kompartmentjeire alapozni.

A társadalmi tőkeelméleteket tárgyaló írásokból véletlenszerűen válogatott gondolatminták mind beillenek a duális valóságot másoló dinamikus vagy statikus tőkecsoportba. Valószínűleg a különböző tudományterületek nyelvhasználatából a társadalmi tőke, közösségi identitás és autoritás gondolatminták végtelen sorát lehetne beilleszteni a valóság duális csoportjaiba. Nem véletlenül, mivel csupán ismeretelméleti okai vannak annak, hogy az erők anyagi mozgásai és átrendeződései más és más beszédmódban, eltérő szakkifejezésekkel és fogalmakkal egyre bonyolultabb szerveződési szintű tudományterületekre különültek. De mind mögött ugyanaz a valóság, ugyanazok a kölcsönható erők munkálnak.

A társadalmi tőke mérése

A forintok számolásához szokott közgazdászok azért nem szeretik a társadalmi tőkét, mert nehéz pontosan mérni. Kétségtelenül nehéz például a tisztesség és kölcsönösség mértékét mérni egy közösségben. Elméleti fizikusok szerint a tudomány egyenlő a mennyiségi módszerrel, a megfogható tapasztalattal. Ezért a társadalomtudományt (szociológia) például Feynman (2002) nem is tartja tudománynak. Az objektívnek tartott, empirikus behaviorista pszichológia a pszichoanalízist sem tartja tudománynak, mert közvetlenül nem bizonyítható lelki folyamatokkal dolgozik. Mindkét közelítés ortodox–materialista felfogás, tudományos redukcionizmus (Menyhay, 2007). Kezdetben a matematikába absztrahált kvantumvilág sem volt mérhető az anyag élet nélküli szerveződési szintjén. Csak idő kérdése, hogy az élővé, majd tudattá szerveződött anyag eszmeáram kvantumjelenségeit is mérni fogja az öntudat. Tudomásul kell vennünk, hogy most a szociológia hagyományos Feynman által bírált módszerei állnak rendelkezésre, ezt kell szeretnünk. Igaz, türelmetlenek lehetünk, hogy a szociológia még mindig csak unalmasan kérdezi az embereket kérdőívekkel és máshogyan, de alig tesz új átható lépéseket Feynman kvantumvilágának meghódítására. Pedig az eszmék, amit mérnek, abban a világban áramlanak. Egyáltalán, hogyan mérhető a társadalmi tőke nagysága? Jelenleg a strukturális tőke méréséhez a civil, vallási, politikai, művészi, sport vagy bármilyen más közösségek és közösségi intézmények taglétszám és aktivitás statisztikái használhatók. A dinamikus tőke mérése kérdőíves adatfelvétellel, kísérleti játékokkal folyik, melyek során az eszmeáramlás mértékének becsléséhez a hitekkel, bizalommal, kölcsönösséggel, együttműködéssel, értékekkel és normákkal kapcsolatos kérdésekre gyűjtik a válaszokat. Nehézséget jelent, hogy a társadalmi tőkének nemcsak mennyisége, hanem a minősége is számít, másik probléma, hogy a csoporttagság pozitív hozadékát is körülményes mérni, pedig ez legtöbbször növeli a tőke nagyságát. Ez a hozadék az adott tevékenység körén kívül eső embereket érint pozitív járulékként, melynek mérése különösen bizonytalan. Még ennél is nehezebb a társadalmi tőkét csökkentő hatású negatív hozadékot mérni. Könnyebbnek bizonyult a társadalmi tőke hiányát mérni olyan paraméterekkel például, mint a bűncselekmények, adócsalások, öngyilkosságok, kábítószerezők, pereskedők, válások aránya. Persze a társadalmi tőkét devianciákkal mérni olyasmi, mintha egy ország gazdagságát a szegények számával próbálnánk minősíteni.

...a társadalmi tőkének nemcsak mennyisége, hanem a minősége is számít...

Hazai vizsgálatok szerint a társadalmi tőke összetevői, a közbizalom, kölcsönösség és közsegítség mind szorosan összefüggenek a középkorúak mortalitásával, de legerősebb hatása a korai halálozásra a közbizalom hiányának volt (Skrabski et al. 2003). A bizalom vagy annak hiánya számos más kutatás szerint is a legfontosabb és leghatásosabb összetevője a társadalmi tőkének, ráadásul a legegyszerűbben mérhető (Hjerppe, 1998). A vállalati jövedelemtermelésben már régen nem kételkednek a bizalmi tőkében, mint mérőeszközben, hanem mérik profitra gyakorolt hatásait. Az ötdimenziós bizalomindex (hitelesség, tisztelet, becsületesség, büszkeség, kollegalitás) mérésére már profitorientált cégek kínálják szolgáltatásaikat, és a társadalom piaci funkcionális alrendszerében már kiterjedten alkalmazzák (Ennew and Sekhon, 2007).

Bizalmi tőke Magyarországon

A kapcsolathálózatok hátterében a bizalom problémája áll, mely társadalmanként eltérő módon teszi lehetővé, vagy éppen gátolja a társadalmi tőke különféle formáinak kialakulását. Fejlett és erős társadalmi tőke élteti a kultúrkörök közösségeit. A nyugati vagy keresztény kultúrkörben azonban a szakralitás gyengülésével két évszázada lassan, majd az ipari civilizáció tömegtermelése és az információs civilizáció hatékony eszmeáramai hatására gyorsabban csökken a közösségben töltött időtartam és aktivitás. Legújabban élőhely-szétválások (lakóhely, munkahely, vásárlóhely, szórakozóhely), kétkeresős családmodell, televíziózás, internetezés, társadalmi bizalomvesztés és politikai infantilizmus gyorsítja tovább a társadalmi tőke rombolását.

A volt államszocialista és a posztkommunista gazdasági elit folyamatosságát, a kommunista diktatúrában szocializált, tehát kontraszelektált élcsapat érintetlen hatalmát felmérések igazolták Közép- és Kelet-Európa volt szocialista országaiban. Az történt csupán, hogy a fizikai és média diktatúrában gyökerező abszolút hatalmuk véres durvaságát változatos lejátszástechnikával átszervezve, a szovjet birodalom már látható gazdasági és politikai zsákutcájából a nyugati tőkebefektetőkhöz menekültek. A nemzet történelmi vagyonát, az állam mindkétféle tulajdonát, a jövedelemtermelő üzleti tulajdont, de a természet, közszolgáltatás és kultúra közvagyont is először módszeresen leértékelték, majd bennfentes piacokon (Stiglitz, 2003) kiárusították, elidegenítették. Az ország kifosztásával gazdaságilag tovább erősítették diktatúrában szerzett hatalmukat. Vezető szerepüket fizetett zárt belső köreikkel és fedett hálózatokkal körbeszervezve, az országot saját erőforrásaitól szinte hermetikusan elzárva, jegelték a teljes népesség alkotó génállományát. Tökéletesen lefagyasztották, majd tovább rombolták társadalmi tőkéjét. Médiával eladható és kezelhető szegénységpárti, azaz szegénységtermelő társadalomfilozófiával megerősítették a diktatúra jól bevált hatalomtechnikáját. Tökéletesítették a kádári kompromisszum kiszolgáltatottságát, de annak létbiztonsága nélkül. A közösségi erőforrásokat megkaparintva, a tulajdon és a hatalom teljes birtokában először tartalmilag, majd 2007-ben már formailag is feladták a társadalmi szolidaritást. A bizalmatlanság eszméjét módszeresen ékelték társadalmunk szakmai, szociológiai és etnikai csoportjai közé és rémisztő létbizonytalanságba dermesztették az országot. A gazdasági tőkét kisajátítva, a társadalmi tőkét lerombolva a nyertesek nem engedték, hogy mások is termeljenek nyereséget. A piacgazdaság egyenlő esélyét nem adták vissza a népnek, még akkor sem, amikor pedig már lehetett volna, például az EU-erőforrások terítésekor. Ezzel eljátszották utolsó esélyüket is arra, hogy erőforrásaink teljes birtokában, közösségünket újraegyesítve valódi országvezetőkké fejlődjenek. Nélkülünk és lényegükkel, kontraszelektált tehetségtelenségükkel egyedül képtelenek valódi értékteremtésre. Pedig volt rá jó esélyük, hogy mobilizáljanak, és mindnyájunkat megnyerjenek. A nyertesek most vesztésre állnak, de milyen áron, csak feladat és munka marad nyomukban (Székelyhidi, 2007). Jól mutatja ezt a közbizalom hazai állapotának nemzetközi felmérése is.

2. táblázat: Közbizalom állapota különböző országokban (a többi emberben bízók százaléka).

2. táblázat: Közbizalom állapota különböző országokban (a többi emberben bízók százaléka).

A több mint negyvenéves kommunista diktatúra után a társadalmi tőke épségét jelző közbizalom romokban hevert Magyarországon, annak ellenére, hogy a kádári kompromisszum kiszolgáltatottság és létbiztonság kevert létállapota sokáig lassította a bizalomvesztést. Már közvetlenül a rendszerváltás után, 1991-ben a magyar népesség kevesebb, mint egynegyede gondolta azt, hogy bízhat a többi emberben. A magyarországi közbizalom rendkívül alacsony az európai kultúrkör országai között, nem is beszélve a kínai kultúrkör országaiban bizalomindex- és kooperációindex-eljárásokkal mért magas értékekről.

A társadalmi tőke hazai állapota

Egészséges országban a Tubes-radartelepítéshez hasonló mértékű káros beruházás nem okozna olyan tragikus pusztítást a helyi társadalmi tőkében. De Magyarország nem egészséges. Magyarországon lassan magányos tömeggé silányul közösségi társadalmunk. A közvagyon magánosításának elfedése, a közfigyelem elterelése céljából szervezett módszeres és szisztematikus ellentétszítás hatására szétbomlóban vannak a lakóhelyi és munkahelyi közösségek, a rombolás már a családok békéjét is veszélyezteti. Társadalmi tőkénk általánosan siralmas állapotát jelzi, hogy közösségeink már csak passzivitással és apátiával működnek. Nemigen van más választásuk. A piacgazdaság esélyét a nyertesek szűk élcsapata kisajátította, elidegenítette. A piacgazdaság és szabadpiac örökös hangoztatói a tömeget kizárták a versenyből. A Nobel-díjas aszimmetrikus vagy bennfentes gazdaságeszme (Stiglitz, 2003) magyarországi nyíltszíni tobzódása közepette a magyar népesség alig kapott esélyt, hogy mérje magát és bizonyítsa képességét a neoliberális piacokon. A magyar népesség génkészletét szinte hermetikusan elzárták az országépítéstől. A magára hagyott tömeg krónikus lelki stresszhatást halmozva, tehetetlenül nézte végig a kontraszelektált élcsapat értékrombolását. Esélyt sem kapott, hogy segítsen, részt vegyen, hozzájáruljon az országépítéshez. Legfeljebb élhet a lassan működésképtelen országban, vagy belehal. Magyarország vezet a korai férfihalálozásban, legalábbis a 2007-ben felmért 22 EU-tagállam között.

A bizalmat vesztett tömegekben a kádári kompromisszum túlhaladott Hankiss-féle politikai infantilizmusát (Egedy, 2007) szerencsére az Offe-féle (1984) apatikus követni készség tömeglojalitása jelenleg még pótolja. A társadalmi tőke további rombolása azonban már az apatikus követni készség kétes kényszerállapotát is veszélyezteti. Tanulhatnánk pedig Almond és Verba (1963) klasszikus munkájából, amelyben a világháborúk előtti olasz, francia és német demokráciák instabilitásának okait vizsgálták. Eredményeik szerint harmónia, kongruencia hiánya, vagyis a politikai intézmény és a politikai kultúra között feszülő diszharmónia, az inkongruencia volt a gerjesztője a demokrácia instabilitásának. Közösségeink létállapotát most hasonló társadalmi mechanizmusok deformálják. Sajnos a politikai struktúra rendszerváltáskori változásait nem követte a politikai és állampolgári kultúra elégséges változása (Egedy, 2007). Természetesen ma is hat és működik Marx alap- és felépítménytétele, igaz Marx könnyed tudatlansággal felcserélte őket. A valóság dualitásából nyilvánvaló (Oláh, 2005), hogy az erő formálja a részecskét és szerkezetét, és nem az anyag az erőt. Hát ezért baj, hogy nem a politikai kultúra szerves fejlődéséből nőtt ki a rendszerváltás politikai struktúrája. Ezért sikeredett az egész természetellenesre. Persze a természetet nem lehet sokáig büntetlenül megerőszakolni. A köztulajdon elsajátítására szerveződött rendszerváltó szűk elit nem akart bajlódni az erősödő civil kultúrával sem, éppen ezért mindent megtett és ma is megtesz, hogy a civil mozgalmak fejlődését gátolja, azaz rombolja a társadalmi tőkét. Legfeljebb a fedett ügynökeikkel és pénzzel jól kibélelt civil szerveződéseit és alapítványait élteti még. Belegondolni is rémisztő, hogy mi következhet a politikai infantilizmus és az apatikus követni készség után. A Pécs térségében tervezett Tubes-radar a helyi közösségekben pontosan ezt a folyamatot erősítené, a társadalmi tőke további helyi rombolását gyorsítaná. Persze a jelenlegi döntéshozókat a társadalmi tőke szolidaritás eszméje már jó ideje nem érdekli. Neoliberális gazdaságeszméjükkel csak pénzben gondolkodnak, csak a pénz vezérli minden cselekedetüket. Éppen ezért hagyjuk a társadalmi tőke társadalmi hatásait. Miután hazai vizsgálat nincs, gyűjtsük össze a tervezett Tubes-radar gazdasági hatásainak pénzérték-becsléséhez felhasználható külföldi eredményeket.

Társadalmi tőke hatása a gazdasági növekedésre

Több évtizedes elemzés után a vezető gazdasági szakemberek vezető szaklapjaikban még mindig arról írnak, hogy a gazdasági növekedés 40–60 százaléka nem értelmezhető az endogén, növekedésmodellek hagyományos gazdasági paramétereivel (Easterly and Levine, 2001). Mivel az ismert és vizsgált paraméterekkel ilyen nagy százalékban nem magyarázható a gazdasági növekedés, a megmagyarázhatatlan 40–60 százalékot kényszerből az összes tényező együttes termelékenységi hatásának tekintik. De mik ezek az ismeretlen tényezők? A pénztőke nem limitál, a világban kóborló befektető tőke hatékony vállalkozásra les. A technológia rendkívül gyorsan terjed, mindenki számára hozzáférhető az információs civilizáció térhódításával. Miért lesz mégis egyre gazdagabb a gazdag térség, és válik egyre szegényebbé a szegény. A neoklasszikus, neokeynesiánus és endogén gazdasági növekedés-elméletek proximális paraméterei (pénz, munka, technológia, méret) egyedül tehát nem magyarázzák a növekedést vagy annak hiányát. North (1990) Nobel- díjas közgazdász formális és normatív intézményi tényezőkben kereste a választ. Ezeknek a fundamentális vagy ultimális tényezőknek a többsége a társadalmi tőkéhez kapcsolható. Igaz, a neoliberális közgazdászok némelyike (Arrow, 2000, Solow, 2000) fanyalog a társadalmi tőke értelmezési és mérési nehézségein, bár elismerik fontosságát, különösen a közbizalom jelentőségét a gazdasági növekedésben.

A társadalmi tőke teremti az üzletet, létesíti a kapcsolatot, építi a közösségeket, csillapítja az ellentéteket...

Egyre több közgazdász tekinti a társadalmi tőkét a gazdaság hajtóerejének, a vagyont és a pénztőkét pedig csupán a gazdasági növekedés eredményének. A társadalmi tőke teremti az üzletet, létesíti a kapcsolatot, építi a közösségeket, csillapítja az ellentéteket, táplálja az újítást és változást, létesíti az új piacokat, vonzza a vállalkozásokat és polgárokat a közösségekhez.

A kormányzati tevékenység társadalmi tőkéjét az emberi jogok állapota, a szabályozások stabilitása, az utcai zavargások gyakorisága, a helyi kezdeményezések támogatása minősíti és mennyiségesíti. Általában mennyiségét is ezekkel a paraméterekkel mérik. Kormendi és Meguire (1985) 5 százalékos befektetési növekedést mért a polgári szabadságjogok pozitív társadalmi tőkehatására, 20 GDP-százalékos befektetői részesedésnél. Polgári szabadságjogok korlátozása 1,5 százalékkal csökkentette a gazdasági növekedést (Grier and Tullock, 1989). A szabályok és normák megbízhatóságindexe alapján mért társadalmi tőke egy egységnyi növekedése 1,5 százalékkal növelte a nemzeti jövedelmeket és 3,7 százalékkal a beruházások részesedését a GDP-ből (Brunetti et al. 1997). Ez a mennyiségi összefüggés negyvenegy ország összehasonlító elemzésével készült. A felmérések szubjektivitásának kiküszöbölése érdekében a kormányzat társadalmi tőkéjét a szerződéssel bankban tartott és az otthon tartott pénzek arányával is mérték. A bizalmi tőke összefüggésében a szerződéses pénzarány egységnyi növekedése 0,6 százalékkal növelte a gazdasági növekedést és 2,5 százalékkal a beruházások részesedését a GDP-ből (Clague et al. 1999).

A civil társadalmi tőke gazdasági növekedésre gyakorolt hatását leggyakrabban az emberek egymás közt áramló bizalmi tőkével mérik. A társadalmi tőke éves gazdasági növekedésre gyakorolt hatását Knack és Keefer (1997) a közbizalom mértékével mérte 29 országban 1980 és 1992 között. Átfogó eredményeik szerint csupán a közbizalom jelentősen befolyásolta a vizsgált országok gazdasági növekedését. Növekedésmodellje szerint egy egységnyi standard eltérés 0,56 egységnyivel gyarapította az éves gazdasági növekedést. Hjerppe (1998) ennél alacsonyabb értéket mért 28 ország átlagában. Eredményei szerint egységnyi bizalomtöbblet 0,46 százalékkal emelte a gazdasági növekedést. Mayer (2003) Dél-Ausztráliában Whitely párszimon modelljének 0,63 százalékos növekedés együtthatóját használta számításaiban. Különösen pénztőkeszegény közösségekben a társadalmi tőke hatékonyan segíti a gazdasági növekedést és a társadalmi jólétet (Carpenter et al. 2004). Whiteley (2000) a társadalmi tőke hatását a gazdasági növekedésre szintén a polgárok közötti bizalommal mérte 34 országban 1970 és 1992 között Az eredmények szerint a társadalmi tőke hatása a gazdasági növekedésre legalább olyan erős volt, mint a neoklasszikus endogén növekedésmodellekben a humán tőke iskolázottsága.

Legújabb felmérésben már 11 társadalmi tőke integrált paraméter hatását vizsgálták, Dél- és Észak-Olaszország gazdasági növekedésében, 1970 és 1995 közötti periódusban (Lyon, 2005). A kifejlesztett többparaméteres modellben egy egységnyi standard deviáció növekmény a társadalmi tőkében 9,0–10,25 százalékkal növelte a termelékenységet, ugyanez az érték a pénztőkénél 32, a humántőkénél 66 százalék volt. Naturális egységekben becsülve egyszázaléknyi társadalmi tőke növekményre 0,35, egyszázaléknyi befektetésnövekményre 0,9, egyszázaléknyi munkanövekményre 2 százalék termelékenységnövekedés jutott. Más kutatók ennél lényegesen nagyobb hatást mértek a gazdasági növekedésre (Mayer, 2003): egy százalék társadalmi tőkenövekmény 2 százalék gazdasági növekedést eredményezett. Megállapíthatjuk, hogy a különböző térségekben és eltérő kultúrkörök közösségeiben, ráadásul változó módszereket alkalmazva, a társadalmi tőke egyszázaléknyi növekedése 0,35 és 2,0 százalék tartományban növelte vagy csökkentette a gazdasági növekedést.

Idézett irodalom

Abramovitz, M. 1986. Catching up, forging ahead, and falling behind. Journal of Economic History. June.
Albert R., H. Jeong and A-L. Barabási. 1999. Diameter of the World-Wide Web. Nature 401:130-131.
Almond G. and S. Verba 1963. The civic culture. Princeton University Press, Princeton, N.Y.
Andersen B.L., W.B. Farrar, D. Golden-Kreutz et al. 1998. Stress and Immune Responses After Surgical Treatment for Regional Breast Cancer. Journal of the National Cancer Institute, January 7.
Arrow, K.J. 2000. Observations on social capital. In P.Dasgupta and I.Serageldin (eds). Social capital: a multifaceted perspective. World Bank, Washington D.C.
Barabási A-L. and R. Albert 1999. Emerging of scaling in random networks. Science 286:509-512.
Bourdieu, P. 1983. Forms of capital. In J. C. Richards (ed.) Handbook of Theory and Research for the Sociology of Education. Greenwood Press, New York.
Brunetti, A., Kisungo G. and Weser B. 1997. Credibility of rules and economic growth. Policy Research Working Paper 1760.
Carpenter J.P., A. G. Daniere and L.M. Takahashi 2004. Social Capital and Trust in South-east Asian Cities. Urban Studies 41(4): 853-874
Clague, C., Keefer, P., Knack, S. and Olson, M. 1999. Contract-intensive money. Journal of Economic Growth 4(2): 185-211.
Coleman J. 1988. Social capital int the creation of guman capital. American Journal of Sociology 94: 95-120.
Coleman J.S. 1990. Foundations of social theory. Harvard University Press, Cambridge, MA.
Csath M. (2002): Eros társadalmi toke, sikeres nemzet. Valóság, 45. 5. 82-92.
Csermely P. (2005): A rejtett hálózatok ereje. Hogyan stabilizálják a gyenge kapcsolatok a világot? Természet világa, 136. 4. 146-150.
Csizmadia, Z. (2004): Társadalmi kapcsolatok - struktúra - rétegzodés: a szerkezet és az egyenlotlenség kérdése a társadalmi tokeelméletekben. ELTE Szociológiai Doktori Iskola Évkönyve. 119-145.
DePhilippis J. 2001. The myth of social capital in community development. Housing Policy Debate 12(4): 781-806.
Durkheim E. 1893. De la division du travail social. Paris.
Durkheim E. 1895. Les Régles de la méthode sociologique. Paris.
Easterly, W. and Levine, R. 2001. It's not factor accumulation: stylized facts and growth models. The World Bank Economic Review 2.
Egedy G. 2007. Politikai kultúra és demokráciadeficit. Polgári Szemle 3(5):23-29.
Emirbayer, M. 1997. Manifesto for a Relational Sociology. American Journal ofSociology, 103 (2): 281-317.
Fehér A. (2005): A vidékgazdaság és a mezogazdaság. Agroinform Kiadó, Budapest.
Feynman R.P. 2002. A felfedezés öröme. Akkord Kiadó, Budapest.
Field, J. 2003. Social Capital. Routledge, London.
Fukuyama F. 1995. Trust: The Social Virtues and the Creation of Prosperity. Free Press, New York.
Füzér K. 2005. A társadalmi tőke szerepe a városrehabilitációban. Acta Sociologica (Pécsi Szociológiai Szemle) 11: 5-17.
Grier, K.B. and Tullock, G. 1989. An empirical analysis of cross-national economic growth, 1951-80. Journal of Monetary Economics 24(2): 259-276.
Granovetter, M. 1973. The Strength of Weak Ties. American Journal of Sociology, 78:1360-1380.
Granovetter, M. 1983. The strength of weak ties: A network theory revisited. Sociological Theory, 1. 201-233.
Hall, R. and C. Jones 1999. Why do some country produce so much more output per worker than others. Quarterly Journal of Economics 14(1): 83-116.
Halpern, D. 2005. Social Capital. Polity Press, Cambridge.
Hanifan, L.J. 1916. The rural school community center. Annals of the American Academy of Political and Social Sciences 67:130-138.
Hjerppe, R. 1998. Social capital and economic growth. VATT Discussion Papers 185. Government Instutute for Economic Research.
Jacobs J. 1961 The Death and Life of Great American Cities. Random Hous, New York.
Knack, S. 2002. Social capital, growth and poverty: a survey of cross-country evidence. In: Grootaert, C. and vanBastelaert T. (eds) The role of social capital in development. An empirical assessment. Cambridge University Press, New York.
Knack, S. and Keefer, P. 1997. Does social capital have an economic payoff? A cross-country investigation. Quarterly Journal of Economics 112(4):1251-1288
Kopp M.-Skrabski Á. 2001. Társadalmi toke Magyarországon. Magyar Szemle, 10. 9-10. 78-86.
Kopp M.-Skrabski Á. (2002): A magyarság társadalmi és erkölcsi tokéje. Valóság, 45. 9. 11-19.
Kormendi, R.C. and Meguire P.G. 1985. Macroeconomic determinants of growth. Journal of Monetary Economics 16(1):141-163.
Lengyel Gy. És Szántó Z. 1998. Tokefajták: A társadalmi és kulturális eroforrások szociológiája Aula Kiadó, Budapest. 155-176.
Lengyel Gy. És Szántó Z. 1994. (szerk) A gazdasági élet szociológiája. Aula Kiadó, Budapest.
Lin, N. 2001. Building a network theory of social capital, p.3-31. In Lin. N., Cook. K., and Burt R. S. (eds). Social capital: theory and research. Aldine De Gruyter, New York.
Loury G. 1977. A dynamic theory of racial income differences. In Wallace P. and A, LaMond (eds). Women, minorities, and employment discrimination. Lexington, MA, Heath.
Lyon T.P. 2005. Making capitalism work: social capital and economic growth in Italy, 1970-1995. Fondazione Eni Enrico Mattei, KTHC Nota de Lavoro 70:1-45.
Magyari Beck M. 2006. Mi folyik a világban a kartonfalakon túl? Magyar Nemzet 69(204):6.
Mayer P. 2003. The wider economic value of social capital and volunteering in South Australia. Report at Politics Department, University of Adelaide, South Australia.
Menyhay I. 2007. A psychoanalízis és az "istent-tudó" ateista. Valóság 50(8):1-25.
Miller G.E., S. Cohen and K.M.D. Ritchey 2002. Chronic Psychological Stress and the Regulation of Pro-Inflammatory Cytokines: A Glucocorticoid-Resistance Model. Health Psychology 21(6):531-541.
North, D. 1990. Institutions, institutional change and economic performance. Cambridge University Press, New York.
Offe C. 1984. Contradictions of the welfare state. (Keane J.ed). Hutchinson, London.
Oláh J. 2005. Az eszme valósága. Valóság 48(8):1-9.
Oláh J. 2006. A Zengo közhaszna. Természetes táji eroforrások pénértéke. Polgári Szemle 2(1): 19-28.
Oláh J. 2007. Társadalmi reformáció. Polgári Szemle (közlésre leadva).
Oláh J. 2007. Halmazlét. A halmazképzés lételmélete. Valóság (közlésre elfogadva).
Pokol B. 2005. Globális uralmi rend. Kairosz Kiadó, Budapest.
Polányi K. 1944. The great trnasformation: the political and economic origins of our time. Beacon Press, Boston.
Putnam, R. 1993. Making Democracy Work: Civic Traditions in Modern Italy. Princeton University Press, Princeton.
Putnam, R. 1995. Bowling Alone: America's Declining Social Capital. Journal of Democracy 6:(1):65-78.
Putnam, R. 2000. Bolwing Alone: the Collapse and Revial of American Community. Simon & Schuster, New York.
Putnam, R. and L. Feldstein 2003. Better Together: Restoring the American Community. Simon & Schuster: New York.
Ritzen, J. 2001. Social cohesion, public policy and economic growth-implications for OECD countries. In J.F.Helliwell (ed) The contribution of human and social capital to sustained economic growth and well-being. International symposium report. OECD and Human Resource development, Canada.
Roberts F.D., P.A. Newcomb, A. Trentham-Dietz and B.E.Storer 1996. Self-reported stress and risk of breast cancer. Cancer, March 15.
Skrabski Á. 2003. Társadalmi toke és egészségi állapot az átalakuló magyar társadalomban. Corvinus Kiadó, Budapest.
Skrabski, Á., M Kopp and I Kawachi 2003. Social capital in a changing society: cross sectional associations with middle aged female and male mortality rates. Journal of Epidemiology and Community Health 57: 114-119.
Solow, R.M. 2000. Notes on social capital and economic performance. In P.Dasgupta and I. Serageldin (eds). Social capital: a multifaceted perspective. World Bank, Washington D.C.
Szabó I.M. 2004. A magyar nép eredete. Az uráli népek eurázsiai-amerikai ostörténete. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest.
Székelyhidi Á. 2007. Kifosztott demokrácia. Magyar Nemzet 70(227):7.
Stiglitz J.E. 2003. Globalization and its discontents. W.W. Norton and Company, New York.
Tocqueville, A. de 1835, 1940(1998). Democracy in America (A demokrácia Amerikában). Európa, Budapest.
Vass Cs. 2005. Bevezeto fejezetek a társadalom-gazdaságtanba. Kölcsey füzetek XIV, Ternmészet- és Társadalombarát Fejlodésért Közalapítvány, Kölcsey Intézete, Kiskunlacháza.
Vass Cs. 2007. A Szent Korona a demokrácia szimbóluma. Magyar Nemzet 70(230):5.
Whiteley P.F.2000. Economic growth and social capital. Political Studies 48 (3):443-466