Közmonopóliumok, magánprofitok

DR. NOVOSZÁTH PÉTER CSc, főiskolai docens, Közgazdaságtudományi Intézet, Dunaújvárosi Főiskola. (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

A közszolgáltatások privatizációja, piacosítása, újraszabályozása mindenkit érintő kérdés, melyről ugyanakkor az emberek többsége általában nagyon keveset tud. E cikk célja éppen ezért elsősorban e témakörben a tisztánlátás elősegítése. Másrészt olyan folyamatok indultak el, amelyek országunk fejlődésére, a lakosság életminőségének alakulására tartósan és hosszú távon hátrányos következményekkel járhatnak. Harmadrészt e folyamat a társadalom többségének kizárásával, szakmai, társadalmi párbeszéd mellőzésével zajlik.

Közszolgáltatások alatt általában azokat a szolgáltatásokat értjük, amelyeket az országok mindenkori kormányai nyújtanak állampolgáraiknak közvetlenül a közszektoron keresztül vagy magánszolgáltatók tevékenységét finanszírozva. A fogalom szoros kapcsolatban van a társadalmi közmegegyezéssel (amely a demokratikus választások által jut kifejezésre), és amely révén az államnak bizonyos szolgáltatásokat nyújtania kell mindenki számára, tekintet nélkül a költségekre.

Ahol a közszolgáltatások nem a közszektoron keresztül jutnak el a fogyasztókhoz vagy nem közpénzből kerülnek finanszírozásra, társadalmi és politikai okokból ott is szükséges működésük szabályozása.

Mára a közszolgáltatások a modern élet elválaszthatatlan részévé váltak, amelyek mindenkire kiterjedő nyújtását (mint például a vízhez való jogot) az alapvető emberi jogokhoz hasonlóan garantálni szükséges.

A modern, fejlett országokban általában az alábbiak tartoznak a közszolgáltatások közé:

A közszolgáltatások minden társadalom életében kulcsfontosságú szerepet játszanak, előnyeik hosszú távon jelentkeznek, és a társadalom összes alrendszerére befolyással vannak. Többek között ezért sem működtethetők a rövid távú profitlogika mentén, pusztán piaci alapon. A transznacionális világcégek és a nemzetközi szervezetek irányából, élükön a Nemzetközi Kereskedelmi Szervezettel (WTO) egyre nagyobb nyomás nehezedik a nemzeti kormányokra, hogy piacosítsák közszolgáltatásaikat. A GATS (Általános Egyezmény a Szolgáltatások Kereskedelméről) egy olyan, a WTO keretében létrejött egyezmény, amely a szolgáltatások és így a közszolgáltatások piacosításához (liberalizációjához, privatizációjához és deregulációjához) nyújt nemzetközi keretet (Scheiring Gábor, 2004).

Hazánkban a közszolgáltatások privatizációja, piacosításának folyamata a világban tapasztaltnál lényegesen gyorsabban halad. Az áram- és gázszolgáltatók, a budapesti közforgalmú repülőtér üzemeltetői jogainak értékesítése megtörtént, a kórháztörvény előkészítette a kórházak privatizációját, a kistelepülési posták bezárása pedig szabad utat nyit a posta privatizációjának. A vidéki mellékvágányok megszüntetése, a MÁV egyes üzletágainak szétválasztása a vasút privatizációját, piacosítását készíti elő, a felsőoktatási „reform” pedig egyetemeinket degradálja egyszerű gazdasági vállalkozásokká és készíti elő azok privatizációját.

S mindezek a folyamatok úgy zajlanak, hogy az ország nem rendelkezik világos jövőképpel arról, hogy mindezek a változások miként járulnak majd hozzá az ország stabil közép- és hosszú távú fejlődéséhez, a magyar állampolgárok életminőségének javulásához.

Jelenleg csupán egyvalami bizonyos számunkra: az, hogy a jelenlegi kormány minden előzetes bejelentés nélkül gyakorlatilag felmondta azt az eddig érvényben lévő közmegegyezést, miszerint a korábban teljesített közszolgáltatásokat továbbra is legalább az eddig megszokott minőségi színvonalon nyújtani fogja. Ettől kezdve teljes a bizonytalanság, hogy vajon milyen közszolgáltatásokat, milyen minőségi és teljesítményparaméterekkel, milyen feltételekkel és kik számára fog biztosítani az állam. A jelenlegi kormánypártok ugyanis a változásokról, a demokráciákban megszokott módon a választások előtt, elfelejtették tájékoztatni az ország polgárait. Ezért érthető az, hogy egyre több civil és szakmai szervezet követeli azt, hogy a közszolgáltatásokhoz való állampolgári jogosítványok teljes körűen szerepeljenek a Magyar Alkotmányban és a közszolgáltatások működésének szabályairól olyan törvény készüljön és kerüljön elfogadásra, amely:

  • elsődleges szempontnak tartja a közszolgáltatások alapját képező közérdeket;
  • biztosítja, hogy mindenki hozzáférhessen a közszolgáltatásokhoz;
  • javítja a közszolgáltatásokat, hogy biztosítsa az állampolgárok alapvető jogait;
  • széles körű törvényi biztonságot nyújt, hogy a fenntartható közszolgáltatási célkitűzések megvalósulhassanak;
  • a közszolgáltatásoknak stabil törvényi hátteret biztosít, és ezáltal megvédi az ideológiai alapú szabadpiaci támadásoktól.

Állami tulajdon a modern gazdaságban

A mai piacgazdaságokban a magán- és állami tulajdon egyaránt megjelenik, míg a versenyszektorokban a magánszektor az uralkodó. Nyugat-Európában a nagy világválság után és később a második világháborút követően tömeges államosításra került sor, és a természetes monopolhelyzetben lévő vállalatok, valamint az ország fejlődése szempontjából stratégiai jelentőségű vállalatok állami kontroll alá kerültek. Ez elsősorban a telekommunikációt, az energiaszolgáltatást, a kőolaj-kitermelést és -feldolgozást, a vasutakat, repülőtereket, légitársaságokat, a tömegközlekedést, a közszállításokat, az egészségügyet, a postai szolgáltatásokat és néhány banki, valamint pénzügyi szolgáltatást érintett. Számos olyan nagy ipari vállalat, mint például a British Steel, a Statoil vagy az Irish Sugar került ekkor állami kézbe. A hetvenes évek végétől kezdve, a nyolcvanas és kilencvenes években sokat ezek közül a vállalkozások közül privatizáltak, ugyanakkor sok közülük részben vagy teljes egészében máig állami kézben maradt.

Az állami tulajdon fenntartását indokolhatják a nemzeti értékek, nemzeti örökség, kultúra, természeti kincsek védelme, az alapszolgáltatások (pl. posta, tömegközlekedés), szociális ellátás garantálásának szándéka, nemzetbiztonsági (hadiipar) és ellátásbiztonsági (energiaipar) szempontok, foglalkoztatási, fejlesztési célok (pl. fejlesztési bankok) és egyes monopolhelyzetben lévő vállalatok pedig jó bevételi forrást jelentenek az állam számára (pl. repülőterek, szerencsejáték). Tisztán gazdasági oldalról vizsgálva az állami tulajdon három fő indokát különíthetjük el: természetes monopóliumok (pl. távközlés, energia), externáliák (pl. környezetszennyezés), közjavak biztosítása (Veress, 2004).

...a közszolgáltatások pusztán piaci alapon nem működtethetők...

Több ország kísérletezik azzal újabban, inkább kevesebb, mint több sikerrel, hogy olyan szektorokat is magánkézbe adjon, amelyek nem versenyző piacokon tevékenykednek. Más országok pedig éppen ellenkezőleg, nemzetgazdaságuk fejlesztésének erősítését éppen abban látják, hogy országuk nemzetstratégiai megfontolásból kiemelt jelentőségű vállalatait államosítsák még akkor is, ha azok a versenyszektorokban működnek. Például a legtöbb OPEC-országban a nemzeti kormányok az országuk földjében lévő olaj kitermelését és feldolgozását állami tulajdonban lévő vállalatok révén végzik. A legismertebb ilyen vállalat a szaúd-arábiai nemzeti olajvállalat, a Saudi Aramco, amelyet még 1988-ban vásárolt meg a szaúd-arábiai kormány, és ekkor változott meg a neve Arab American Oil Companyról Saudi Arabian Oil Companyra. Megint mások pedig nemzetgazdaságuk felerősítését attól remélik, hogy országuk vállalatai más országok állami vállalatait fölvásárolják. Mint ismeretes, a magyar áram- és gázszolgáltatók közül többet is ilyen állami vállalat vásárolt meg (pl.: France de Gaz).

Sikertelen piacosítási, privatizációs kísérletek

Számos hazai és nemzetközi példa mutatja, hogy a közszolgáltatások pusztán piaci alapon nem működtethetők anélkül, hogy súlyos szociális és környezeti problémák ne jelentkeznének (Chávez szerk., 2006). A piacosítás durva kudarcának egy példája Dél-Afrika, ahol 1998-ban több város úgy döntött, eladja a vízrendszerét. Ez a folyamat a vízdíjak drasztikus emelkedéséhez vezetett, mivel ettől kezdve a lakosságnak a vízellátás teljes költségét meg kellett fizetnie. Rövid időn belül nagyon sok dél-afrikai maradt víz nélkül, aki nem bírt eleget tenni fizetési kötelezettségének. A lakosság jó része így arra kényszerült, hogy a szükséges ivóvízmennyiséget a környéken lévő tisztítatlan folyókból és tavakból szerezze be.

Ennek eredményeként Dél-Afrika legsúlyosabb kolerajárványa tört ki: több mint 250 ezer dél-afrikai fertőződött meg. A halálos áldozatok száma meghaladta a háromszázat. Később egyértelmű alátámasztást nyert, hogy a piacosítás és a teljes költség elv alkalmazása egyértelműen közrejátszott a járvány kitörésében.

A példák hosszan folytathatók bolíviai, egyesült államokbeli stb. vízműprivatizációk negatív tapasztalataival, a korábban privatizált, de a működési zavarok miatt újraállamosított közszolgáltatások hosszú sorával, a brit vasút privatizációjának katasztrófájával, az amerikai egészségügyi rendszer sikertelenségével.

...valójában nem is privatizáció, hanem csupán tulajdonosváltás történt...

Több tanulmány és egy dokumentumfilm is egyértelműen negatívan értékeli az amerikai egészségügyi rendszer piacosítását, a több-biztosítós rendszer bevezetését, amelynek megvalósítására a jelenlegi magyar kormány éppen minden ésszerű szakmai érvet félresöpörve törekszik (Davis–Schoen–Schoenbaum– Doty–Holmgren–Kriss–Shea, 2007, Cylus–Anderson, 2007). Michael Moore Oscar-díjas filmrendező a közelmúltban bemutatott Sicko című dokumentumfilmjében azt a kérdést feszegeti, hogy miért nincs a világ egyik leggazdagabb országában, a 300 millió lakosú Egyesült Államokban, 50 millió embernek egészségbiztosítása, és hogyan lehetséges az, hogy sokan a biztosítottak közül sem jutnak hozzá a megfelelő kezeléshez?

És ide sorolhatók a magyarországi közszolgáltatók 1995-ös privatizációja, a Mol 25 százalékos állami ellenőrzést biztosító részvénycsomagjának eladása, és Magyarország egyetlen meghatározó nemzetközi repülőterének eladása is.

A regionális áram- és gázszolgáltatók eladása esetében valójában nem is privatizáció, hanem csupán tulajdonosváltás történt, mivel hat áramszolgáltató és öt gázszolgáltató ugyanis külföldi állami energetikai monopólium tulajdonába került (Voszka, 1996). Mint még 1995-ben kiderült, e privatizációk, tulajdonosváltások során az állam olyan kötelezettségeket vállalt, melyek nemzetközi szinten is példátlanok, ugyanis legalább 8 százalékos tőkearányos profitot garantált a tulajdonosoknak. Mint ismeretes, ekkor születtek azok a hosszú távú áramvásárlási szerződések is, amelyek alapján a külföldi tulajdonba került erőművek garantált áron értékesíthetik a megtermelt áramot a piaci nagykereskedőnek, az MVM-nek és jelentős akadályai e téren a verseny kialakulásának. Ráadásul mindezek dacára 2007-ben két befektető pert indított a magyar állam ellen a hatósági ármegállapítás miatt. A Duna Menti Erőmű francia–belga gazdája, az Electrabel-Suez évi mintegy hétmilliárd forintos veszteségének megtérítése, míg a Tiszai Erőmű tulajdonosa, az amerikai AES mintegy 5 milliárdos elmaradt haszonja és annak kamatai miatt indított pert.

A Mol utolsó 25 százalékos részvénypakettje eladásának szakmai megalapozatlanságát jól mutatja, hogy az igazságügyi, a pénzügyi és a gazdasági tárca szakértői a Mol felvásárlására történt 2007. évi osztrák kísérletet követően rendkívüli gyorsasággal kezdtek neki az ellenséges felvásárlási kísérletekkel szembeni védekezésre szolgáló eszközök megteremtésének.

A budapesti nemzetközi közforgalmú repülőtér üzemeltetőjének többségi tulajdona, a világon egyedülálló módon, rövid idő alatt már harmadszor cserélt gazdát anélkül, hogy mindazokból a 2002-ben szakmai konszenzussal megállapított tervezett fejlesztésekből (cargó bázis, parkolóház, új utasterminál stb.) mindeddig bármi is megvalósult volna vagy akár megkezdődött volna azok megvalósítása. És amelyek megvalósítására egyébként még állami többségi tulajdonban lévő Budapest Airport Rt. önmagában is képes lett volna.

Az MSZP–SZDSZ-kormány további privatizációs döntései sem váltották be a hozzájuk fűzött gazdasági reményeket. Közismert példaként említhető az M5-ös autópálya, az Antenna Hungária vagy a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja.

És ide sorolódnak mindazon változtatások is, amelyek a magyar egészségügyi rendszer jelenlegi átalakításával kapcsolatosak. A kórházak, kórházi osztályok bezárása, a betegek ide-oda küldözgetése, utaztatása, az orvosok és ápolók szélnek eresztése, a várólistás rendszer bevezetése emberi életeket veszélyeztet és sokak számára nehezíti meg, teszi lehetetlenné a gyógyulást. Az a tény, hogy a várólistás rászorultakkal szemben a „fizető beteget” részesítik előnyben, előrevetíti egy olyan antihumánus egészségügyi rendszer lehetőségét, amely anyagi alapon differenciál ember és ember, élet és élet között. Egy ilyen rendszer magyarországi meghonosításába sok-sok honfitársunk halhat bele, sokak pedig kirekesztődnének a betegellátásból. Az üzleti szemlélet meghonosítása a magyar egészségügyben nem csak a korrupció és a hálapénz útját egyengeti, hanem – akaratuk ellenére – versenyre kényszeríti a betegeket a gyógyulásért, egymás elleni harcra kárhoztatja őket a fennmaradásért.

Állami monopóliumok helyett magánmonopóliumokat? A közszolgáltatások piacosításának, privatizációjának következményei

Az Egyesült Államokban a Reagan-adminisztráció, Nagy-Britanniában a Thatcher-kormány fémjelezte azt az ideológiai és gazdaságpolitikai fordulatot, amely az állami szerepvállalás radikális visszaszorítását tűzte ki célul. E folyamat sarkalatos eleme volt a privatizáció. A kifejezés amerikai megközelítés szerint az állam gazdasági beavatkozásának csökkenését jelenti általában, míg az európai fogalomhasználatban ennél szűkebb dolgot, az állami tulajdonban lévő vállalatok, vállalati részesedések – az állam vállalkozói vagyonának, továbbá egyes „köztes” vagyonelemek – értékesítését értik (Sárközy 1997). Ennek szellemében az elmúlt 30 évben az egyes államok megváltak légitársaságaiktól, vasúti társaságaiktól, telefonszolgáltatóiktól, kórházaiktól és egyéb szolgáltatóiktól. Ennek következtében új ajtó nyílt a magántulajdon terjeszkedése, bővülése előtt, melynek fő motorjai maguk a magánvállalatok, amelyek így próbálnak újabb és újabb piaci lehetőségekhez jutni (McDonald és Ruiters 2005).

A privatizáció, a piacosítás eredményeképpen a korábbi várakozásokkal ellentétben a piaci koncentráció erősödésére, magánoligopoliumok és duópoliumok létrejöttére került sor különösen azokban a szektorokban, ahol a hálózatos infrastruktúra szerepe meghatározó a szolgáltatás nyújtásához, mint például az áram- és gázszolgáltatások, a vasúti szolgáltatások, a telekommunikáció és a víz- és csatornaszolgáltatások esetében (Dickhaus– Dietz, 2004). Ezáltal a piacosítás, privatizáció fő céljaként kitűzött versenyteremtés, a felhasználók költségeinek csökkentése érdekében egyáltalán nem valósult meg. Nagy-Britanniában például a három legnagyobb busz-társaság tartja kezében a teljes piac több mint 50 százalékát. Hasonló fejlemények figyelhetők meg Dániában és Svédországban is (Andersen, 2001). Az RWE és az E.ON birtokolja jelenleg a német áramszolgáltatások piacának 60 százalékát duópoliumként. Az áramszolgáltató piac liberalizálását követően gyors piaci koncentrációra került sor, melynek eredményeként néhány év elteltével a kezdeti 9 szolgáltatóból mindössze négy maradt (Eisig, 2000).

Sok európai országban a korábban állami tulajdonban lévő szolgáltató, mint jogilag magántársaság szerzett domináns pozíciót a piacon (például a vasúttársaságok esetében a DB, az ÖBB és az SNCF). Szembetűnő, hogy a közlekedési, az áramszolgáltató és a vízszolgáltató szektorokban a piacosítás után rövidesen a nagy nemzetközi, transznacionális vállalatok szereztek meghatározó befolyást (pl.: Veolia/Connex, E.ON és RWE). Ennek következtében az európai liberalizációs és privatizációs törekvések a transznacionális vállalatok érdekeinek érvényesítését segítik a GATS-szal összhangban és egyúttal megőrizve nem európai piacaikat.

A közszolgáltatások piacosítását és privatizációját támogatók szerint a szolgáltatások árát csökkenti a szolgáltatások liberalizációja. Az eddig vizsgált tapasztalatok szerint ez mindössze minimális esetben és csupán rövid távon jellemző és elsősorban a nagyfogyasztók esetében igaz. Nagy-Britanniában és Németországban az energiaszektorban és Skandináviában a helyi közlekedésben valóban tetten érhető volt jelentősebb árcsökkenés. A részletesebb elemzések azonban rámutattak, hogy valójában kik húztak hasznot ezekből az árcsökkentésekből és hosszú távon milyen mértékű is volt valójában ez az árváltozás. A német energetikai szektorban végbement árváltozások egyértelműen rámutatnak ezekre az ellentmondásokra (Monstadt, 2003). Németországban az áramszolgáltató szektorban átlagosan mintegy 25%-kal csökkentek az árak 2000-ig, a háztartások esetében ez a csökkenés ugyanakkor csupán 9% volt. Mindez jól mutatja az egyéni fogyasztók viszonylag csekély és a nagy ipari fogyasztók jóval erősebb alkuerejét. A legtöbb esetben az árcsökkenések csak rövid távon érvényesültek. Így történt ez Németországban is, ugyanis 2001-től jelentős árnövekedést hajtottak végre az áramszolgáltatók. Hasonló trendeket tapasztaltak az elemzők a svéd és dán helyi közlekedési szolgáltatások árainak tanulmányozásakor.

A közszolgáltatások piacosítása és privatizációja gyakran azt eredményezi, hogy az alacsony jövedelemmel rendelkező rétegek kiszorulnak az igénybe vevők közül, avagy csak korlátozottan vehetik igénybe ezeket a szolgáltatásokat. Csupán néhány esetben sikerült a magánszolgáltatókat különleges szabályokkal arra kényszeríteni, hogy ne zárja ki a szolgáltatások igénybevételével az alacsonyabb jövedelműeket. Nagy-Britanniában azoknál a fogyasztóknál, akik nem tudnak fizetni a víz- és az áramszolgáltatásért, olyan berendezéseket helyeztek üzembe, hogy csak előre fizetés ellenében vehetik igénybe az adott szolgáltatást. Az áramszolgáltatás esetében már Magyarországon is így járnak el a szolgáltatók. Közismert az is, hogy Nagy-Britanniában a jobban felszerelt, nagyobb általános elfogadottsággal rendelkező iskolák ma már elérhetetlenek az alacsonyabb jövedelmi és vagyoni helyzettel rendelkezők számára. E folyamat eredménye a társadalom egyre nagyobb mértékű polarizációja és szegregációja.

Mára már számos példa bizonyítja, hogy a közszolgáltatások privatizációja gyakran az előzetes várakozásokkal ellentétben nem csökkenti, hanem éppen növeli a költségvetés terheit, és hosszú távon csökkenti a bevételeit. Nagy-Britanniában a Brit Vasutak (British Rail) eladásakor egyértelműen rögzítésre került, hogy nem fog állami támogatást és más ösztönző kedvezményt kapni. Ennek ellenére 2001-ben a hálózat működtetőjének csődjekor az Angol Kormány hitelgaranciát vállalt és hivatalosan jóváhagyott támogatást folyósított a vállalatnak. További költséget jelentett ezt követően a Brit Vasutak állami ellenőrzés alá vonása (Wolmar, 2001). A vasutak és az energiaszektor és vízszolgáltatások esetében is a szolgáltatások privatizációját gyakran a szabályozási rendszer költségekre összpontosított átalakítása követte. A privatizáció során kapott értékesítési bevételek ennek következtében nem ellentételezték hosszú távon az állami jövedelmek terhére jelentkező további költségeket és veszteségeket. A periférikus szolgáltatási területek és a költségérzékeny infrastruktúra rövid időn belül elhagyatottá, ellátatlanná vált és állami ellenőrzés alá került. Jól példázza ezt a szituációt Franciaország, ahol a magán-vízszolgáltatók tevékenységüket a sűrűn lakott városi területekre koncentrálták, míg vidéken a magas fejlesztési költségeket a helyi önkormányzatoknak kellett állnia (Bakker, 2003).

A közszolgáltatások piacosítása, privatizációja egyáltalán nem csodaszer...

A közszolgáltatások piacosítása és privatizációja sokszor a demokratikus kontroll csökkenéséhez vezet. Egyik markáns példája e folyamatnak a Grenoble-ben lezajlott korrupciós botrány, amely végül a helyi vízszolgáltató újraállamosításához vezetett (Hall–Lobina, 2001). Grenoble városa a polgármester nyomására privatizálta a város vízszolgáltató tevékenységét 25 évre szóló franchise szerződés révén. A franchise szerződések hivatalos felülvizsgálata során 1994- ben kiderült, hogy a polgármester jelentős támogatást kapott a magán-vízszolgáltató anyavállalatától a választási kampányához. Ez az eset jól demonstrálja azt a folyamatot, amely a demokratikus kontroll teljes leépüléséhez vezethet a magánbefektetők terjeszkedésének hatására.

A közszolgáltatások piacosítása, privatizációja egyáltalán nem csodaszer, de nálunk még „placebó” gyógyszerként sem ajánlatos alkalmazni. A korábbi hazai tapasztalatok ugyanis azt támasztják alá, hogy a jelenlegi magyar állami apparátus nem képes olyan szabályozásokat bevezetni és szerződéseket kötni, amelyek az ország állampolgárainak garantálni tudnák e szolgáltatások minőségének javulását, költségeinek és ezáltal árának ésszerűtlen növekedésének elkerülését, az igénybe vevők között területi egyenlőtlenségek, a szegregáció kialakulásának, valamint egyes fogyasztói csoportok korlátozásának megakadályozását. Gondoljunk csak az áram- és gázszolgáltatókkal kötött hosszú távú szerződések, a ferihegyi utasterminál fejlesztésére létrejött szerződések, vagy éppen a nemzetközi repülőtér privatizációjával kapcsolatos szerződések következményeire.

Alternatív megoldási lehetőségek a közszolgáltatások fejlesztésére

A közszolgáltatások fejlesztésének eszközeiként eddig csupán a privatizáció és a piacosítás lehetősége merült fel (például az energiaszektor, valamint a telekommunikáció terén). Itt az ideje, hogy más típusú megoldások kapjanak teret és lehetőséget.

Hatékony intézményrendszer megteremtéséhez a versenyszférában és a fejlett országok közszektoraiban elterjedt és alkalmazott vállalatirányítási eszközökre van szükség. A jogszabályok önmagukban ugyanis még nem biztosítják az állam hatékony, eredményes és hosszabb távon is pozitív hatású, egyben ügyfélbarát, szolgáltató jellegű működését.

Az intézményrendszer működésének hatékonyságát, eredményességét nem lehet jogszabályokban minden részletre kiterjedően „előírni”. Ehhez olyan korszerű, egymás hatását is erősítő, megfelelően adaptált és speciális menedzsment-módszerek alkalmazására van szükség, amelyeket az üzleti szektorokban és a fejlett országok közszektoraiban már hosszú ideje használnak:

Közösségi értékek létrehozása (Creating Public Value): A közösségi értékek létrehozása lehet az a szervező elv a közszektorban működő szolgáltatók számára, amely elősegítheti, hogy minden alkalmazott arra törekedjen és dolgozzon ki javaslatokat, hogyan lehet hatékonyabban működtetni e szervezeteket, és miként lehetne javítani az egyes szolgáltatásokon. A közszolgáltatásokat működtető szervezetnek olyan vállalati kultúrát kell létrehozniuk, amelyek ugyanúgy támogatják a közösségi értékek létrehozását, mint a tulajdonosi értékek létrehozását a magánvállalkozásoknál. A közösségi értékek fogalmát és koncepcióját az amerikai Harvard Egyetem professzora, Mark H. Moore fogalmazta meg először 1995-ben megjelent híres könyvében (Creating Public Value Strategic Management in Government). Mára széles szakirodalma alakult ki e diszciplínának, amely nagy segítséget nyújt a közszolgáltatások stratégiájának megalkotóinak.

A közszolgáltató vállalatokat irányító menedzserek az egész világon egyre nagyobb nyomás alatt végzik tevékenységüket. Számtalan elvárásnak kell megfelelniük. Tevékenységüket úgy kell ellátniuk, hogy a közpénzeket olyan költséghatékonysággal használják fel, amennyire csak lehetséges, illetve a lehető legnagyobb értéket hozzák létre az adófizetők pénzéből, miként azt az adófizetők elvárják. Ezen kérdések megoldására a közszolgáltatások értékmodelljei (Public Service Value Model) adnak korszerű eligazodási pontokat (Cole–Parston, 2006).

Magyarországon ma már egyre kevésbé a közösségi értékek létrehozása, sokkal inkább a rombolása vált jellemzővé. Ezt a helyzetet nagyban segíti, hogy a mai napig nincsenek megfelelően nyilvántartva és értékelve a közszolgáltatók ingó és ingatlan vagyontárgyai, szellemi eszközei, különösen azok a speciális eljárások, szakmai tudás, amely révén sokszor a világon vagy Magyarországon egyedülálló módon lehet bizonyos szolgáltatásokat nyújtani. Különösen az egészségügyi szektorban jellemző ez, ahol bizonyos műtétek, kezelések elvégzésre csak egyes specialisták, kórházak képesek. Például a ma Hollandiában, az egyik legkorszerűbbnek tartott és joggal büszkeségként emlegetett csuklón keresztül végzett katéteres eljárást Magyarországon a magyar szívgyógyászok már egy évtizede alkalmazzák, Ungi Imre, a Szegedi Egyetem szívkatéteres laboratórium vezetője ezt a módszert 1997-től használja, az elmúlt tíz évben végzett több ezer szívkatéteres vizsgálat hetven százalékát csuklón keresztül végzett katéterezéssel oldották meg. A PTE ÁOK Szívgyógyászati Klinikán az intézet megalapítása óta (1999–2000) 3613 radiális (csuklón keresztüli) katéterezést végeztek. A jelenlegi teljesen átgondolatlan, előkészítetlen kórházmegszüntetések, orvoselbocsátások során számtalan ilyen érték megy veszendőbe, amely sokkal nagyobb kárt okoz hosszú távon, mint az ingóságok, berendezések elkótyavetyélése, pedig az is tekintélyes. Mint ismeretes, például a közelmúltban döntöttek arról, hogy a Pécsi Tudományegyetemen nemzetközi hírű professzoroktól, orvosoktól válnak meg.

Stratégiai menedzsment: Az állam által ellátandó alapfeladatok meghatározása, küldetés és jövőkép kidolgozása, stratégiai célok megfogalmazása, lebontása, folyamatos mérése, felülvizsgálata és kommunikálása.

Folyamat- és szervezetkorszerűsítés: Az alap- és támogató folyamatok elválasztása, a működési folyamatok feltérképezése, a folyamatok korszerűsítése (BPR), bürokratikus szervezeti struktúrák egyszerűsítése, feladatok (de)centralizálása, regionális intézményrendszerek kialakítása, megosztott szolgáltatásközpontok (SSC) létrehozása, szolgáltatási szint megállapodások (SLA) kialakítása.

Teljesítménymenedzsment (controlling): A közszolgáltató intézmény teljesítményeinek (output, outcome) definiálása naturáliákban, minőségi jellemzőkben és pénzügyi kategóriákban, a teljesítmények tervezése (feladatalapú tervezés), a finanszírozás átalakítása (normatív finanszírozás), az eredmények mérésére beszámoló rendszerek kialakítása.

Változáskezelés: A közszolgáltatások fejlesztése során a változások kommunikálása, a kockázatok kezelése, az átalakuló, összeolvadó, részben megszűnő intézményrendszerben a kulcspozíciókban lévő munkatársak kiválasztása, képzése, ösztönzése, a szükséges létszám-racionalizálások „fájdalommentessé” tétele.

Szolgáltatások minőségének mérése: A közszolgáltatások minőségi teljesítése valójában azt jelenti, hogy az találkozik a fogyasztók várakozásaival és igényeivel. Mindezek közvetlenül elvezetnek a szolgáltatások minőségének mérésére vonatkozó igényekhez, hogy a szolgáltató képes legyen korrekciókra, ha szükséges, és javítani tudjon az általa nyújtott szolgáltatás minőségén.

A szolgáltatások minőségmérésének alapvetően két egymástól teljesen eltérő módszerét különböztethetjük meg: a szubjektív és az objektív kritériumok alapján történő szolgáltatási színvonalmérést.

A szubjektív kritériumrendszer alapján történő mérés gyakorlatilag a fogyasztók elégedettségének mérését jelenti, mint olyan célszerű eszközt, amely alapján értékelni lehet az egyes szolgáltatások színvonalát, mivel a fogyasztók érzékelései és várakozásai egyaránt alapvető fontosságúak annak megítélésében.

Mindazonáltal a folyamatos monitorozás sok esetben költségszempontból bonyolult lehet és ezért a fogyasztói elégedettségvizsgálatok általában évente készülnek, avagy jobb esetben negyedévente. Ily módon ugyancsak hasznosak az objektív kritériumok alapján és folyamatosan történő mérések (ilyen objektív kritérium pl. a sorban álláskor a sor hossza avagy a sorban álláskor eltöltött várakozási idő) is.

A jelenlegi egészségügyi átalakítások a közszolgáltatások minőségi színvonalromboló hatását jól demonstrálják azon várólisták, amelyeket a kórházaknak jelenleg közzé kell tenniük. Ezek szerint az átalakítások legnagyobb vesztesei a nyugat-dunántúliak, ha kórházba utalják őket, ők szembesülnek leggyakrabban azzal, hogy jelenleg a korábbi évekkel ellentétben több hónapig kell várakozniuk még egyszerűbb beavatkozások esetében is (Élő Anita, 2007).

A felsorolt módszerek részben már számos közigazgatási intézménynél nálunk is megtalálhatók, de a pozitív példák jellemzően „mikroszinten” vannak. Ilyen élenjáró példa nálunk az APEH (informatikai stratégia, elektronikus adóbevallás), a Nemzeti Hírközlési Hatóság (gazdálkodási folyamatok korszerűsítése, integrált gazdálkodási rendszer alkalmazása), Debrecen városa (vagyonkezelő holding létrehozása) vagy a cégbejegyzések elektronikussá tétele. A sikeres intézményi példák mellett számos átfogó korszerűsítési törekvés kudarcára vagy ellaposodására is emlékezhetünk – például a Közös Értékelési Keretrendszer (Common Assessment Framework – CAF) –, amelyek a gyakorlatban legtöbbször „kötelező” papírmunkává degradálódtak.

Néhány következtetés

Miután a jelenlegi kormány megszegve az erre vonatkozó társadalmi közmegegyezést, folyamatosan olyan intézkedéseket hoz, amelyek a közszolgáltatások korábbi teljességének szűkítésével, költségeinek növekedésével, minőségének romlásával, az igénybevétel feltételeinek drasztikus szigorításával és az igénybe vevők körének csökkentésével járnak, és ma már ezek az átalakítások emberi életeket veszélyeztetnek, mindenekelőtt e folyamatok azonnali megállítása szükséges. Ugyanakkor annak elkerülésére, hogy ez a helyzet még egyszer megismétlődhessen és bármely kormány rossz gazdaságpolitikájának és döntéseinek következményeit ne tudja automatikusan az emberekre hárítani, a közszolgáltatások minőségének és teljességének csorbításával, szükséges annak közjogi garantálása és az Alkotmány ennek megfelelő módosítása, hogy az állam az emberek valós igényeinek megfelelő, mindenki számára egyformán elérhető, magas színvonalú közszolgáltatásokat nyújtani köteles. A közszolgáltatások alapvető minőségi és teljesítményparamétereit, értékteremtő képességét, végzésének mindenkori átláthatóságát törvényi szinten kell meghatározni és deklarálni.

A közszolgáltatások nélkülözhetetlen elemei a társadalmi, gazdasági és területi összetartozásnak Európában. E szolgáltatásoknak magas színvonalúaknak és mindenki számára elérhetőeknek kell lenniük. A szolgáltatások fejlesztésének eszközeiként eddig csupán a privatizáció és a piacosítás lehetősége merült fel. A közszolgáltatások privatizációjának és piacosításának hátrányos következményei ma már hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján közismertek: a magánmonopóliumok létrejötte, a korábbi alkalmazottak, köztük számos jól és speciálisan kiképzett, tapasztalt alkalmazott elbocsátásával járnak, a szolgáltatások árának hosszú távon történő emelkedéséhez vezetnek, a szolgáltatást igénybevevők szegregálódását, diszkriminációját segítik elő, közép- és hosszú távon növelik a költségvetés terheit és csökkentik a bevételeit. És a legnagyobb veszély, hogy csökkentik a demokratikus kontrollt, a demokratikus választások tisztaságát. Éppen ezért itt az ideje, hogy nemzetközi téren és itthon is egyébként jól ismert és sok helyen sikerrel alkalmazott más típusú megoldások kapjanak teret és lehetőséget. Így mindenekelőtt a közszolgáltatások közösségi érték létrehozásának modelljeinek (Public Service Value Model), a stratégiai menedzsment, a folyamat- és szervezetkorszerűsítés, a teljesítménymenedzsment, a változáskezelés közismerten hatékony módszereinek és a szolgáltatások minőségmérésének kiterjedt alkalmazása. De mindez csak akkor lehet eredményes, ha egyúttal a közszolgáltatások végzésének átláthatósága is megteremtődik.

Hivatkozások

Andersen (2001): Brachengruppe Verkehr und Logistik. Öffentlicher Personnennahverkehr im Wetbewerb. Reformwege im deutschen und europaischen ÖPNV-Markt. Marktstudie.
Bakker, Karen (2003): From Public to private to…..mutual? Restructuring water supply governance in England and Wales. Vancouver.
Chávez, Daniel szerk. (2006): Beyond the market: the future of public services. Public Services Yearbook, April 2006.
Cole, Martin–Parston, Greg (2006): Unlocking Public Value, John Wiley & Sons. Inc. Cylus, Jonathan–Anderson, Gerard F. (2007): Multinational Comparison of Health System Data, 2006. The Commonwealth Fund, May 2007.
Davis, K.–Schoen C.–Schoenbaum, S. C.–Doty, M. M.–Holmgren, A. L.–Kriss, J. L. Shea, K. K. (2007): Mirror, mirror on the Wall: An International Update on the Comparative Performance of American Health Care, The Commonwealth Fund, May 2007.
Dickhaus, Barbara–Dietz, Kristina (2004): Private Gain – Public Loss? Consequences of the privatisation of public services in Europe. rls policy paper 7/2004
Eisig, Rainer (2000): Liberalisierung und Europaisierung. Die regulative Reform der Elektrizitatsversorgung in Grossbritannien, der Europaischen Gemeinschaft und der Bundesrepublic Deutshcland. Berlin.
Élő Anita (2007): Pénzt vagy életet – A nagy kórházi várólista. Heti Válasz, 7. évfolyam 29. szám, 2007. 07. 19.
Hall, David–Lobina, Emanuelle (2001): Public to private: international lessons of water remunicipalisation in Grenoble, France. London PSIRU Report.
Kovács, Árpád (2006): Az államháztartás helyzete. Polgári Szemle, 2. évfolyam 5. szám, 2006. május.
McDonald, David A., Ruiters, Greg (2005): Rethinking privatisation. Towards a critical theoretical perspective. In Public Services Yearbook. 2005/6.
Monstadt, Jochen (2003): Netzgebundene Infrastrukturen unter Veranderungsdruck – Sektoranalyse Stromversorgung. Unter Mitarbeit von Matthias Naumann. Berlin.
Moore, Mark H. (1995): Creating Public Value Strategic Management in Government, Harvard University Press.
Petition: www.petitionpublicservice.eu/hu
Public services: http://en.wikipedia.org/wiki/Public_services
Public Services in Europe. From privatisation to participation, Eurotopia no. 4. May 2007. Ruiter, Eveline–Mast, Remko (2000): Der öffentliche Nahverkehr auf die Beschaftigten in Schweden, Grossbritannien, Danemark und Frankreich.
Sárközy Tamás (1997): Rendszerváltozás és a privatizáció joga. A tulajdonváltozás joga a volt szocialista országokban. (Magyarország az ezredfordulón. Stratégiai kutatások a Magyar Tudományos Akadémián. I. Rendszerváltozás: piacgazdaság, társadalom, politika.) MTA, Budapest.
Scheiring Gábor (2004): A közszolgáltatások piacosítása és a GATS-egyezmény. Védegylet, Budapest, 2004. május.
Tanács Zoltán (2006): Közigazgatási reform: nem elegek a jogszabályok. Figyelőnet, 2006. május 31.
Veress József szerkesztette (2004): Fejezetek a gazdaságpolitikából. Aula 2004.
Voszka, Éva (1996): A tulajdonváltás felemás sikeréve. Közgazdasági Szemle, XLIII. évf., 1996. május (385–402. o.)
Wolmar, Christian (2001): Broken Rails. How Privatisation on Wrecked Britain’s Railways. London.