Az európai integráció architektúrájának kiépülése a Reformszerződésig

MÁDL FERENC, volt köztársasági elnök.

I. Az Európa-eszme történetének metaforái: „Európai Egyesült Államok” (Rotterdami Erasmus, 1515) – „A Magas Szerződő Felek egymás között létrehozzák az Európai Uniót”(Szerződés az Európai Unióról, Maastricht 1992, „A” cikk)

I-1. Európai metaforák üzenete: Rotterdami Erasmus, Nyugat írói közül az első öntudatos európai – írja Stefan Zweig 1934-ben Triumpf und Tragik des Erasmus von Rotterdam címen megjelent ragyogó biográfia esszéjében.1 Erasmus, a humanizmus és Európa drámai évtizedeinél vagyunk: az ottomán hódítás közeledése (Nándorfehérvár 1456, Mohács 1526), Amerika felfedezése, V. Károly Európa méretű birodalma, VIII. Henrik, reformáció, vallási megújulás és vallásháborúk fenyegetése.

Európa két nagy szelleme, Rotterdami Erasmus és Morus Tamás, ebben a történelmi helyzetben vívja harcát Európa békéjéért, a nemzetek hitbeli és politikai egységének megőrzéséért. Erasmus szerette az európai népek kultúráját, nyelvét, a latin nyelv egységteremtő erejét, küzdött a békéért, amelyért könyvek sorát írta. Így az akkori világ sok nyelvén megjelent Querela Pacist, A béke panaszát (1517); Morus Tamással együtt rendíthetetlenül hű maradt az antikvitás és a keresztény Európa valóságos és örök értékeihez; megkülönböztetés nélkül szerette a magasabb erkölcsi fejlődésre vágyó európai haza minden népét. Ezért következik most itt az a mondat, amiért ezt a Zweig-vallomást e tanulmányban előrebocsátani gondoltam, messziről jövő metaforikus üzenetként az Európai Unió architektúrájának készülő Reformszerződéséhez. Erasmusnál Európa nem birodalmi erőfeszítések törékeny eszköze, „Erasmusnál Európa erkölcsi eszménnyé lesz, szellemi tartalmú követelés formájában jelenik meg…, itt hangoztatják először az alapeszmét, a kultúra és civilizáció egységében megvalósuló Európai Egyesült Államokat”.

Erasmusnak, Morus Tamásnak és Európának drámája, hogy „még mielőtt a humanizmus Európa-eszménye a világegység nagy művét megkezdte volna, a reformáció, a vallásháborúk – írja Stefan Zweig –, lerombolják Európa egységének utolsó várát, kettéhasítják az Ecclesia Universalist”.

Hosszabb távú történelmi perspektívában szemlélve túl szigorú és túl reménytelen a zweigi ítélet. A reformáció vallási-szellemi megújulást hozott, nemcsak vallásháborúkat. A vesztfáliai béke (1648) Európa számára fontos történelmi tanulságokat is kínált; mindenekelőtt a katolikus és a protestáns vallások egyenjogúságát. Ennek nyomán egy új rend hozott Közép- Európába megbékélést és békét a vallási megosztottságban, és Európát hosszú időre stabilizálta, a keresztény örökség erejét, a megértésnek és toleranciának ezen a szintjén újrateremtette.

I-2. Miként jó háromszáz évvel ezelőtt az Európa méretű harmincéves háború után a megbékélésben, a kiengesztelődésben, az erkölcsi és kulturális erők megújulásában, a politikai-gazdasági kapcsolatok felerősödésében tudott megint erőforrássá válni az Európa-eszme, valami nagy történelmi metaforának lehettünk tanúi Európában a XX. században a világháborúk folytán is. A háborúk traumája után a megbékélés, a béke, az európai erkölcs eszméi, a gazdasági, politikai és kulturális együttműködés erői egyre határozottabbá tették az európai kohézió szükségét és értelmét, és egyre világosabbá annak irányát: az európai integráció kibontakozását.

Négy évszázaddal Erasmus és Vesztfália után Európa keresztény gyökereinek erős hitével ezúttal egy másik nagy európai, Robert Schuman lépett a világ elé, hogy Párizsban, Quai d’Orsay Óra-termében 1950. május 9-i nyilatkozat szerint tudassa: Franciaország és Németország más államok csatlakozásával megteremti az új Európa, az Európa-eszme úttörő nagy intézményét, a kiengesztelődés, a tényleges szolidaritás és együttműködés jegyében kezdi építeni az európai integráció útját. 1951. április 18-án Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország, Luxemburg és Hollandia Párizsban aláírják az Európai Szén- és Acélközösség létrehozásáról szóló szerződést.

„Európa nem egy csapásra, …nem egy nap alatt születik meg – mondja Schuman a nyilatkozatban és az Európáért című írásában is –, …kialakulása máris megindult. A Szén- és Acélközösség kiegészült a Közös Piaccal és Euratommal (a Rómában 1957-ben az Európai Gazdasági Közösségről és az Európai Atomenergia Közösségről aláírt szerződéssel – M. F.). De a legfontosabb, hogy az intézményeken túl, összhangban a népekben élő törekvéssel, az európai gondolat, a közösségi szolidaritás is gyökeret eresztett. Európának ez az eszméje … nyilvánvalóvá teszi kultúránk közös alapjait és fokozatosan ahhoz hasonló kötelékeket hoz létre, amelyekből nemrégiben egész nemzetek kovácsolódtak ki.”2

...az európai integráció architektúrája jelenti a nagy szerződéseket...

Íme, a nagy történelmi metafora alakítói és profetikus szavai: továbbadott hitükről és Európa-eszméjükről, amely képes lett morális, kulturális, politikai és gazdasági értékközösséget hordozni, sok nehézségen, válságon, szakadáson és megtorpanáson át Európa kettészakítottságát is áthidalni; 1983-ban Stuttgartban megszületett az Európai Unióról szóló Ünnepélyes Nyilatkozat; 1992. február 7-én Maastrichtban a tizenötök aláírták az Európai Unióról a Szerződést, amely első („A”) cikkében tárgyszerű emelkedettséggel mondja el a történelemnek: „E szerződés új szakaszt jelent az Európa népei között még szorosabb egység létrehozásának folyamatában.” Az Athéni Csatlakozási Szerződésben (2003) a Tízek (majd Románia és Bulgária csatlakozásával most már huszonhét tagállam) erősítette meg az Európa-eszme szövetségét.

II. Az Európai Integráció architektúrája az Európai Unió Alkotmányszerződéséig (Párizs, 1951 – Róma, 2004)

II-3. Az európai integrációs közbeszédben – de talán jogi jelleggel is – az európai integráció architektúrája jelenti a nagy szerződéseket, az azokban megfogalmazott cél- és feladatmeghatározásokat, az elvek és működés intézményrendszerét, a döntéshozatali és normaalkotó eljárásokat, a viták feloldásainak fórumait, a csatlakozások, a tagállamok szerepét, az integrációba bevont területekben megjelenő kompetenciákat, politikákat és cselekvési programokat, a külállamokkal való együttműködés rendjét.

A készülő Reformszerződés itt röviden leírt előtörténetében – az Európa-eszme története után – most már arról kell szólni, hogy az integrációs architektúra milyen főbb elemekkel, milyen struktúrákkal és működéssel alakult olyanná, amilyenné idáig lett; amilyennek most helyet keres a Reformszerződés épületéhez, hogy jól essen ott laknia.

II-4. Az egyre szélesedő történelmi út meghatározó főbb mérföldkövei a nagy szerződések.

A források és a szakirodalom jó leírásában3, ezekben és ezek mentén jól látható, hogy az integráció víziójának szellemi, politikai és jogi erői az integráció mely területein, milyen célokkal és feladatokkal, milyen irányítási és cselekvési programokkal gondolták és gondolják a tagállamok politikai, erkölcsi, gazdasági és kulturális együttműködését, Európa és az európai emberek életminőségének jobb jövője javára lehetővé tenni.

Az integrációs szerződések első szakaszában az első mérföldkő – az első Schuman-i mű – az 1951-ben Párizsban aláírt Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK; European Coal- and Steel Community Treaty, ECSC) volt. Az imígyen indult integrációs hullám 1957-ben Rómában tetőzött. Itt írták alá a két további alapító szerződést: az Európai Gazdasági Közösségről (EGK; Treaty Establishing the European Economic Community EEC Treaty) és az Európai Atomenergia Közösségről (EAEK; Treaty Establishing the European Atomic Energy Community, EAEC Treaty) szóló szerződést.

Az európai közösségeket létrehozó fenti három szerződés közül mintegy etalonként is az 1957-ben a hat alapító tagállam – Franciaország, Németország, Olaszország és a Benelux országok – által aláírt EGK-szerződésnek jutott a szélesedő integrációs út kiépülésének „anyaország” szerepe. Ennek céljai, intézményei, kompetenciái, működési területei és politikái módosultak, fejlődtek és kiegészültek a későbbi szerződésekben úgy és olyanná, ahogy és amilyennek az Európai Unió káprázatos architektúrája lett. Az EGK-szerződés főbb szerkezeti és tartalmi elemei a következők lettek:

I–III. rész – alapelvek, feladatok és tevékenységek (közös piac, vámunió, a négy szabadság – az áruk, a személyek-munkavállalók, szolgáltatások, tőke –, a letelepedés szabad megválasztásának fokozatos megvalósítása, közös politikák kialakítása, a mezőgazdaság, a közlekedés, a gazdasági verseny területein, a szociális, kereskedelem és gazdaságpolitikák területein az érintett jogi szabályok összehangolása); V. rész – intézmények, ezek összetétele, jogköre és döntéshozatali eljárások (közgyűlés, tanács, bizottság, bíróság, gazdasági és szociális bizottság, egy európai szociális alap és egy európai beruházási bank létrehozása); jogi személyiség és tulajdoni rend (a közösség jogi személy, 210. cikk; a szerződés nem sértheti a tagállamokban fennálló tulajdoni rendet, 222. cikk; nemzetközi kapcsolatok 228. és kk. cikkek; új tagok – európai államok felvételének szabályai 237. cikk).

II-5. Dánia, az Egyesült Királyság és Írország csatlakozási szerződésével (1972) a kilenc tagállamra bővült Európai Közösségek 1986-ban (február 17-én Luxemburgban és február 28-án Hágában) aláírták az Egységes Európai Okmányt (EEO). Az integráció architektúrájának kibontakozásában ez volt a következő jelentős továbblépés. Ez a jogi instrumentum – miközben módosította a három alapszerződést – számos új elemet is épített az épületbe. Így pl. az Európai Politikai Együttműködés intézményesítését egy európai külpolitika közös kialakítására és megvalósítására (III. cím), az Európai Tanács – a tagállamok állam-, illetve kormányfőiből és a Közösségek Bizottságának elnökéből álló – testületének létrehozását (I. cím, 2. cikk), a Gazdasági és Monetáris Unió fokozatos megvalósításának célkitűzését (Preambulum), az 1983. június 19-i stuttgarti ünnepélyes nyilatkozat megerősítését, hogy a tagállamok közötti kapcsolatok egészét Európai Unióvá alakítják (Preambulum).

II-6. Az új, nagy mérföldkő – a szerkezeti és tartalmi megújulás nagy gazdagodásával – a Maastrichtban 1992. február 7-én aláírt szerződés lett az Európai Unióról, EU-szerződés (Treaty of the European Union, EU Treaty), miután Görögország (1979), Portugália és Spanyolország (1985) csatlakozásával az integrációs közösség tizenkét tagúvá bővült.

A Maastrichti Szerződést „a magas szerződő felek – miként a Preambulum és a szerződés »A« cikke fogalmaz – azzal az elhatározással írták alá, hogy az Európai Közösségek megalapításával vállalt európai integrációs folyamat egy új szakaszába lépjenek… Az Unió az Európai Közösségeken alapul, amelyeket az e szerződéssel létrehozott politikák és együttműködési formák egészítenek ki. Feladata, hogy koherens és szolidáris módon szervezze a tagállamok közötti és a népek közötti együttműködést és kapcsolatokat.”

A szerződésalkotás valóban nagy műve ez (Vertragwerk, ahogyan a német jogirodalmi fogalommal megnevezni lehet), amely az Európai Unió megalapítását, céljait és működési rendjét megfogalmazva más, fontosabb működési szabályok mellett a három közösség alapító szerződésének szinte teljes anyagát magába foglalja, sok módosítással és kiegészítéssel, sok száz, többnyire terjedelmes cikkben, az EU-szerződéshez csatlakozó tizenhét jegyzőkönyvvel és harminchárom nyilatkozattal4.

Szerkezetét-tárgyköreit tekintve az EU-szerződés hét címe közül az I. cím a közös rendelkezésekben szól az Európai Unió létrehozásával, külön a tagállamok által vállalt demokratikus kormányzati elvekről és alapvető jogokról („F” cikk). A II. cím szól az EGK-szerződést, a III. cím az ESZAKszerződést, a IV. cím az EAEK-szerződést módosító és kiegészítő rendelkezésekről, az V. cím a közös kül- és biztonságpolitikáról, a VI. cím a bel- és igazságügyi együttműködésről, a VII. cím a záró rendelkezéseket tartalmazza.

Figyelemre méltó, hogy az EGK-szerződésben az új EU-szerződés II. címe „G” cikkének 1. pontja szerint „az Európai Gazdasági Közösség kifejezést az Európai Közösség kifejezés váltja fel” (továbbiakban EK-szerződés).

Mind szerkezetében, mind tartalmában a legkiterjedtebb integrációs megújulás ebben az EK-szerződésben jelenik meg. Már a fenti változás is arról szól, hogy a gazdasági viszonyok területein túlnyúló Európai Közösségről van szó, ahogy az EU-szerződés – a politikai, biztonsági, igazságügyi, társadalmi, kulturális, oktatási-kutatási, szociális, egészségügyi, pénzügyi és monetáris viszonyok és kapcsolatok, az európai integrációs célú együttműködés szinte teljességét átfogja. A szerződés minden eddiginél átfogóbb, hatékonyabb és jelentősebb európai integrációs feladatkört szán megvalósítani az Európai Unió, illetve az Európai Közösség. Ezt jelenti az Európai Unió Maastrichti Szerződése.

Íme, néhány a legfontosabb új vagy kiegészült tartalommal újrafogalmazott intézmények és feladatkörök közül: az Unió az acquis communitaire- re építve egységes intézményi kerettel működik; az Európai Tanács feladatkörének meghatározása („hogy adja az Uniónak a fejlődés szükséges ösztönzését, és meghatározza a fejlődés általános politikai irányait”, „C” cikk); az Európai Parlament képviselőinek közvetlen választása, a tagállamok mandátumai, a „Közgyűlés” megnevezést az „Európai Parlament” megnevezés váltja fel; az európai polgárság (citizenship of the Union); a többségi döntéshozatal szerepeinek növelése az V. és a VI. cím konszenzusos rendjével; a parlament, a tanács és bizottság legiszlációs együttműködése, közös döntések; az ombudsman intézményesítése; régiók bizottsága; gazdasági és monetáris unió; euró; excessive deficit eljárás; konvergenciakritériumok; a szubszidiaritás nagyobb érvényesülése, új, illetve részben újraszabályozott intézmények (a Központi Bankok Európai Rendszere; a Központi Európai Bank; az Európai Beruházási Bank); monetáris bizottság; új, illetve részben újrafogalmazott politikai intézmények az Unió felelősségi, illetve kompetencia körében (i. a. közös kül- és biztonságpolitika, bel- és igazságügyi együttműködés, oktatásügy, kutatás- és technikai fejlesztés, kultúra, egészségügy, szociális politika, fogyasztóvédelem, környezetpolitika, energiaügy, transzeurópai hálózatok).

II-7. Az Európai Unió szerződéssel új szakaszba lépő integrációs folyamat Ausztria, Finnország és Svédország 1994. évi csatlakozásával sokáig – közel tíz évig – az EU tizenötök (EU15) „rangját” viselte. Az integrációs architektúrában ezt követően két jelentősebb szerződés jött létre: az 1997- ben Amszterdamban és 2001-ben Nizzában aláírt szerződés.

Mind az Amszterdami Szerződés, ASZ (Treaty of Amsterdam of October 2, 1997), mind a Nizzai Szerződés, NSZ (Treaty of Nice of February 26, 2001.) az EU-szerződést és az Európai Közösségek szerződéseit (EGK, ESZAK, EAEK) módosította, illetve egészítette ki részben új elemekkel. A jelentősebbek: szociálpolitikai, munkavállaló-védelmi, vízum-, azilum-, vám- és bevándorláspolitikai rendelkezések; megerősített együttműködés; Európai Regionális Fejlesztési Alap.

Nem lett a Nizzai Szerződés része (az Alkotmányszerződésben kapott igazi normatív esélyt), de fontos új fejlemény, hogy 2000. december 7-én Nizzában az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság elnökei ünnepélyesen deklarálták az Európai Alapjogok Chartáját (Charter of the Fundamental Rights of the Europen Union).

Az Amszterdami és a Nizzai Szerződés aláírásától kezdve egészen máig a fent vázolt nagy szerződések (ESZAK – Párizs, 1951; EGK – Róma, 1957; EAEK – Róma, 1957; EEO – Luxemburg–Hága, 1986; EU-szerződés – Maastricht, 1992; Amszterdami Szerződés – 1997; Nizzai Szerződés – 2001) adták és adják az európai integráció architektúráját és szolgálják az általuk meghatározott integrációs folyamat működését.

II-8. A tíz új tagállam athéni csatlakozási szerződésével (2003) a „tízek” (Csehország, Észtország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia), majd Románia és Bulgária (2007) csatlakozásával ezek az új tagállamok is ebben az architektúrában élik az ily naggyá vált európai integrációs család életét.

II-9. 2000-ben már bizonyosnak látszott, hogy az EU jelentős közeli bővülés elé néz. A bővülés a „tízek” 2003. évi csatlakozásával ténnyé vált. Ez, és sok más kihívás – a hatékony működés kényszere, az intézmények szervezeti és döntéshozatali mechanizmusainak diszharmóniái és inkoherenciái, a demokráciadeficit, a tagállamok nagyobb aktív szerepének igénye, a nemzetközi és a kifelé irányuló nagyobb és egyértelműbb uniós fellépés és felelősség belső és külső elvárásai-feladatai, a bővítés mellett a mélyítés szervezeti-jogi kihívása, valamint az architektúra fentebb vázolt szerződési rendszere a másodlagos jogforrások és egyéb jogi instrumentumok szinte áttekinthetetlen és nehezen működtethető bonyolult rendszerével (hogy csak a fontosabbakra utaljunk) –, mindezek kiváltották az integrációs folyamat és működés reformjának igényét.

Vagyis egy új, átfogó szerződését, amely képes az architektúra addigi struktúráját és szervezeti-működési értékeit tovább vinni, az EU működését új elemekkel gazdagítani, az integrációs közösségnek jó jövőt, a közösség polgárainak az életminőség erkölcsi és anyagi gazdagodását biztosítani.

„...biztosítva a közösségi vívmányok folytonosságát.”

A történelem szavának – a fenti kihívásoknak – felelős értelmezésével az Európai Tanács 2001. decemberi, laekeni csúcsértekezletén életre hívott Európai Konvent kidolgozta a megújulás új szerződését (Szerződés az Európai Alkotmány létrehozásáról, a továbbiakban: Európai Alkotmányszerződés, EASZ), amelyet 25 tagállam meghatalmazott képviselői írtak alá Rómában, 2004. október 29-én.

III. A nagy reform: az Alkotmányszerződéstől a tervezett Reformszerződésig

III-10. From the Constitution to the Reform Treaty – ezzel a beszédes hírrel tudatta a sajtó, hogy a német elnökség záró szakaszában – az elnökségi következtetésekben foglaltak szerint – az Európai Tanács 2007. június 21–22-i ülésén létrejött politikai megállapodása milyen irányt szabott az európai integrációs architektúra reformjának.5

A nagy, reformot megnyitó, átfogó új szerződés, az Alkotmányszerződés szükségességének fent jelzett fontosabb indokai után a szerződések fejlődésének történeti menetrendjében látni kell, hogy az alkotók főbb szerkezeti és tartalmi sajátosságaiban milyen szerepet szántak az Alkotmányszerződésnek.

A legáltalánosabbnak és a legautentikusabbnak bizonnyal az alkotók szava tekinthető a Preambulumban „azzal az elhatározással, hogy az Európai Közösségeket létrehozó szerződések és az Európai Unióról szóló szerződés keretében elért eredményeket továbbvigyék”, egyben „biztosítva a közösségi vívmányok folytonosságát”.

Az alapító és később a bővítések és más okokból szükségessé vált – fentiekben áttekintett – szerződések architektúrájának megőrzésével és továbbvitelével, a reformot szolgáló felülírásával, egységes szerkezetű, koherens, az integrációs folyamat és működés egészét átfogó szerződés létrehozása volt a cél, az átláthatóság, az európai polgárokhoz való közelebb vitel és a működés hatékonyságának, a demokrácia elemeinek növelése végett.

Fontos megfontolás volt, hogy mintegy alkotmány jelleggel egységessé és teljessé fogalmazzák a megelőző szerződésekben különböző intenzitással részben már megjelent, az európai örökségnek, az európai álmot és tényleges integrációt meghatározó és hordozó morális értékeit, politikai elveit, a demokráciát szolgáló alapvető jogokat, ahogy azok most az Unió Alapjogi Chartájában megjelennek.

Hasonló megfontolásokból fontosnak minősült, hogy – új és teljesebb fogalmazásban – az intézmények működésképessége erősödjön (egyebek között az Európai Tanács elnöki intézménye, a bizottság kisebb és expeditívebb munkája, az EU külügyminiszteri funkció létesítése révén); hatékonyabban és organikusabban működjenek együtt a hatáskörök jobb megosztása és világosabb szabályozása, az egész működtetési eszközrendszer egyszerűsítése útján.

Az Alkotmányszerződés jelentős változásokat ígért olyan további kérdésekben, mint a többségi, illetve minősített többségi szavazás növelése, az együttdöntés általánosabbá tétele, a tagállamok szerepének növelése az Unió legiszlációs folyamataiban, a pillérrendszer feloldása, az Unió egységes jogi személyiségének lehetővé tétele.

Az Alkotmányszerződés sorsa ismert. Tizennyolc tagállamban történt ratifikálása-megerősítése, a francia és holland népszavazásban bekövetkezett elutasítása után és további népszavazások elmaradása miatt az Alkotmányszerződés nem kapott esélyt arra, hogy az európai integrációs architektúra nagy reformját megkoronázza. Történelmi szerepe az lett, hogy normaanyagának nagy része – mindannak meghatározó része, amit a szerződések az integráció fejlődésének folyamatában létrehoztak és az Alkotmányszerződés magába foglal – a reformszerződésben öntsön testet.

III-11. Látni kellett, hogy az Alkotmányszerződés, 2006. november 1-jén esedékes, hatályba lépésének esélye elenyészett.

A tagállamok megfontolásaiban és illetékes fórumain hamar megérett a meggyőződés, hogy az integráció architektúrájának reformját az Alkotmányszerződés meghaladásával, a vitathatatlan értékek megőrzésével, a megújulás normatív impulzusaival a Reformszerződésben kell teljessé tenni.

Az Európai Tanács brüsszeli ülésén 2007. június 21–22-én meghatározott mandátumban megállapította egy ilyen szerződés – amit a mandátum Reformszerződésnek nevez (hereinafter called „Reform Treaty”) – szinte teljes szerkezeti és tartalmi „mondanivalóját”. A mandátumban az Európai Tanács elnökségi következtetéseiben felkérte a tanácsot, hogy 2007-ben a portugál elnökség alatt hívja össze a Kormányközi Konferenciát (Intergovernmental Conference, IGC), amely a mandátumban meghatározott tartalommal előkészíti, teljes normaszöveggé formálja és elfogadásra a magas szerződő feleknek előterjeszti a Reformszerződés szövegtervezetét.

III-12. A mandátum szerinti részletességgel, kizárólagos érvénnyel és keretként megjelenő Reformszerződés tervezete, amelyet az Európai Tanács Elnökségi következtetések hivatalos közlése tartalmaz6, az alábbi, vázlatszerű áttekintésben is mutatja, hogy az EU-architektúra kiépülésének az alkotók milyen teljességet szánnak.

A mandátum I. bevezető rendelkezése szerint – a Reformszerződés, nevét és szerkezetét tekintve – „az alkotmányos koncepciót”, amelyben egy „Alkotmány”-nak nevezett egyedüli szöveg felváltotta volna az összes eddig hatályos szerződést, „feladottá lett” (is abandoned). A reformszerződés módosításokkal magába fogja foglalni a (fenti II. részben bemutatott) hatályos szerződéseket, valamint az Alkotmányszerződés által eredményezett újításokat az e mandátumban részletezett rendelkezések szerint. Az Alkotmányszerződésre a mandátum szövege a továbbiakban mint „2004 IGC újításokra és módosításokra (2004 IGC innovations, amandments)” hivatkozik.7

A Reformszerződésnek két nagy tartalmi része (two substantive clauses) lesz, amelyek módosítják-kiegészítik egyrészről az Európai Unióról szóló, másrészről az Európai Közösség létesítéséről szóló szerződést (EUSZ, EKSZ). Az EUSZ (Treaty of the Europen Union, TEU) megtartja a nevét, míg az EKSZ neve a továbbiakban az Unió működéséről szóló szerződés (Treaty of the Functioning of the Union, TEC) lesz. A Közösség (Community) szót a megnevezésekben mindenütt az Unió (Union) szó váltja fel. A két, továbbiakban így nevezett szerződésnek nem lesz alkotmányos jellege. Ezek a szerződések alkotják az Unió alapját, az „Unió” váltja fel és lép a „Közösség” helyébe.

A Reformszerződés tartalmi elemeit illetően a fenti sajátosságokon túl, hogy ti. az említett két hatályos szerződés (EUSZ, EKSZ) módosításával és új elemek felvételével ölt testet, általánosságban azt lehet mondani, hogy a Reformszerződés a benne részletezettek szerint továbbviszi az Alkotmányszerződés normaanyagának nagy részét, mert hogy ez integrálta a két nagy, hatályos szerződést, hogy így legyenek a Reformszerződésben az európai integrációs folyamat architektúrájának zárókövei.

Módosítások az EU-szerződéshez címet viseli a mandátum II. része azzal, hogy a reformszerződés 1. tartalmi része (Clause 1.) fogja tartalmazni a jelenlegi EU-szerződés módosításait (II. 5. pont). Ha a jelen mandátum javaslatai (in the absence of indications to the countrary in this mandate) másként nem rendelkeznek, a hatályos EU-szerződés változatlan marad (II. 5. pont).

A másként rendelkező, fontosabb konkrét indikációk a következőket nevezik meg a mandátum hivatkozott, II. részében. A viszonylag sok ilyen indikáció közül néhánynak a megnevezése is jelzi, hogy milyen súlyú reformkérdésekről van szó: megerősített, normatív jogi érvényt kapnak az Unió értékei, az európai kultúra vallási és humanista örökségéből táplálkozó erkölcsi értékek, emberi és politikai jogok, ahogy azokat az Alkotmányszerződés preambulumában, illetve az Unió Alapjogi Chartájában megfogalmazta és így lesz része a Reformszerződésnek (giving it legally binding value) (II. 8–9. pont); a Reformszerződés erősíteni fogja a szubszidiaritás kontrollmechanizmusát és a nemzeti parlamentek szerepét az EU döntéshozatali folyamataiban (II. 11. pont); a tagállamok és a lakosság száma szerinti kettős többséges szavazás a tanácsban 2014-től; két és fél évre szóló elnöki tisztség létesítése az Európai Tanácsban; a bizottság létszámának csökkentése és az elnöki szerep megerősítése (II. 12. pont); az Unió jogi személyiségének intézményesítése (II. 16. pont).

...megerősített, normatív jogi érvényt kapnak az Unió értékei...

Módosítások az EK-szerződéshez címet viseli a mandátum III. része, amely az előbbi részben követett módon szól a Reformszerződés 2. tartalmi részéről (Clause 2.). A részletezett módosításokkal ez fogja tartalmazni az EKszerződést, tervezett új nevén Szerződés az Unió Működéséről. A módosítások kiterjednek az indikációkra is, amelyekkel a mandátum szerint (III. 19. a–x pontok) Alkotmányszerződés (2004 IGG) újításait kell továbbvinni az EK-szerződés normaanyagába.

Jegyzetek

  • 1. Stefan Zweig könyve Horváth Zoltán fordításában a Holnap Kiadónál 1993-ban jelent meg magyarul; az itteni hivatkozások (5–6.; 78–79.; 93. o) erre utalnak.
  • 2. Robert Schuman: Pour l’Europe. Genéve, 1990. Magyarul: Európáért, ford. Tót Éva, Pécs, 2004. A nyilatkozathoz és idézetekhez lásd a magyar kiadás 155. és kk., illetve Schuman 1963-as előszavát, 20–21. o.
  • 3. Monografikus feldolgozások: K. Lenaerts–P. Van Nuffel: Constitutional Law of the European Union, London, 2005, c l i i, 969. o.; Boytha György–Papp Mónika: Az Európai Unió létrejötte, intézményrendszere és jogforrásai, Bp. 2005, 220. o.; Mádl Ferenc: Az Európai Unió, in. Mádl–Vékás: Nemzetközi magánjog és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, Bp. 2004, 183. kk. o.; Mádl Ferenc: Quo vadis Europa? (in: Quo vadis Europa?, tanulmányok, szerk. Király Miklós, Bp. 2004., 49–91. o.)
  • 4. A szerződés teljes magyar nyelvű szövegét közli: Magyar Közlöny, 2004. április 30., 60. szám. II/4. kötet, 2879–2985. o.; u. o. 2623–3130. o.: Az Európai Unió alapját képező szerződések teljes szövege.
  • 5. Taking Stock of Germany’s EI Presidency, Press Releases, 27. 06. 2007, EU 2007. DE.
  • 6. Draft IGC Mandate, Brussels European Council 21/22 June 2007, Presidency Conclusions, Brussels, 23 June 2007, 1177/07/ Concl 2. Ez a mandátum a közlés 15–31. oldaláig terjedő I–V. részéből összesen 24 pontból, és mellékletekből áll.
  • 7. A 2004. évi kormányközi konferencián (2004 IGC) aláírt Alkotmányszerződés ilyen megjelöléséről van szó.