Jó gazdaként irányítani a kerületet

Az I. kerület hagyományosan jobboldali irányítás alatt állt. Most azonban a II. és XII. kerületet is polgári önkormányzat vezeti. Miben tudják egymást segíteni, és mit tudnak tenni közösen például a Moszkva tér ügyében?

A I. kerület nem elszigetelt terület, a II., XII., XI. kerület, és akár a III. kerület vagy Budafok is erős polgári tradíciókkal rendelkezik, jobboldali beállítottságú az itt élők többsége. Egyes kerületekben a korábbi ciklusban is fideszes vezetés volt, tehát nem példátlan ez a mostani választási eredmény. Természetesen, a pártállásnak abból a szempontból van jelentősége, hogy mennyire szorosan tudunk egy másik kerület polgármesterével együttműködni. A II. és a XII. kerület polgármestereivel többször is találkoztunk, vannak közös ügyeink, társulásaink, melyek nem egy ciklusra köttettek.

Szavak szintjén a Moszkva tér mindenkinek nagyon fontos, a tettek azonban már mást mutatnak. Elsősorban persze minden azon múlik, hogy az, akinek lehetősége van ebben lépni, az szándékozik-e valamit tenni. A Moszkva tér rendezése nem csupán fővárosi feladat lenne, hanem állami garanciával megvalósuló nagyberuházás, mely átgondolt közlekedésfejlesztési koncepciót igényel; kormányzati vagy akár uniós pénzek felhasználását is. A kerületek ebben vajmi keveset tehetnek. A II. kerület, amelyhez a terület közigazgatásilag tartozik, annyit tehetett, hogy elfogadta a terület rendezési tervét, kijelölve benne a fejlesztési irányokat, de a szükséges tízmilliárdos nagyságrendű pénz az önkormányzatoknak nem áll rendelkezésére.

Amit tehetünk – és ebben léptünk is –, hogy a határos kerületek vezetői rendszeresen felhívják a figyelmet az áldatlan állapotra. Az előző országgyűlési választáson SZDSZ–MSZP támogatással itt induló képviselőjelölt, Kóka János azzal kampányolt: „Rendbe tesszük a Moszkva teret!”, sőt azt állította, hogy már meg is van rá a pénz. A pénz azonban nincs meg. Az ilyen hazugságokkal szemben fel kell emelnünk a szavunkat. Annál is inkább, mert a Moszkva tér az egész budai, és így az egész budapesti tömegközlekedés egyik neuralgikus pontja, nem igazán lehet anélkül fejlesztésről beszélni, hogy a Moszkva teret koncepciózusan át ne gondolnánk. Ehhez képest sem a fővárostól, sem a kormánytól semmi komoly szándékot nem láttunk.

Ugyanez a helyzet a Déli pályaudvar rehabilitációjával, fejlesztésével is. Utoljára a polgári kormányban Fónagy János miniszter volt az, aki komolyan foglalkozott a kérdéssel, a kormányváltás ezt megakasztotta. Jó lenne, ha a rossz kormányzás negatív következményei nem így csapódnának le nálunk, de ez sajnos az egész országban jellemző probléma.

Melyek Polgármester Úr legfontosabb tervei, célkitűzései, programjai az I. kerületben?

Van egy elfogadott gazdasági ciklusprogramunk, amely nem annyira a fejlesztési lehetőségeket veszi számba, mint inkább azt, hogy milyen perspektívák állnak előttünk. Ezek nem túl rózsásak. Évről évre kevesebb pénzből gazdálkodunk, és nem csupán arról van szó, hogy reálértékben csökken az önkormányzatok támogatása, hanem számszerűleg is kevesebb pénzt kapunk, miközben a különböző munkajárulékok, közműköltségek, az infláció általánosan sújtja az önkormányzatokat, intézményeket is. Ebben a kerületben nincsenek nagy fejlesztési lehetőségek, itt nem épülnek bevásárlóközpontok, lakóparkok. Azt szeretnénk, hogy ezt a műemlékekben gazdag, világörökségi területet az ide látogatóknak úgy tudjuk megmutatni és az itt élőknek úgy tudjuk megőrizni, hogy élvezzék szépségét, jól érezzék itt magukat. Ennek pénzügyi feltételeit kell megteremtenünk, ezért a vezetés kiegyensúlyozott gazdálkodásra törekszik. Arra törekszünk, hogy a patinás középiskolákat ne kelljen bezárni, a magas színvonalú szociális ellátórendszert ne kelljen megnyirbálnunk, továbbra is támogathassuk hagyományaink megőrzését, a civil szervezeteket és a kulturális életet. Fejlesztésekre leginkább pályazatokból remélünk forrásokat. Ha a költségvetésünk rendben van, ha a feladatainkat úgy látjuk el, hogy közben nem éljük fel a jövőt, nem adósodunk el úgy, mint a kormány, akkor érezhetik azt az emberek, hogy ennek a kerületnek jó gazdája van.

Egy fővárosi kerületnek nincsenek olyan lehetőségei, mint egy vidéki városnak, amely vonzhat befektetőket, létesíthet ipari parkot, hogy ott a vállalkozásokat segíteni tudja, munkahelyeket teremthessen. A mi problémáink általános fővárosi problémák – mint a tömegközlekedés, hajléktalanügy, graffitik problémája, utcai szemetelés –, de talán mi jobban odafigyelünk ezekre a jelenségekre. Mondok egy példát: ha szeretnénk a kutyatartás kulturált körülményeit megteremteni, magunknak kell cselekedni. A főváros a feladat megoldása helyett csinál egy sokmilliós reklámkampányt. Így aztán a kerületnek kell kihelyezni speciális gyűjtőedényeket, ezeket mi ürítjük, mi takarítjuk a járdát. Úgy tűnik, hogy a tisztaság nekünk fontosabb, igaz, mi itt élünk és közlekedünk. A fővárosi köztisztasági vállalat még a leglátogatottabb turisztikai helyekre sem tesz ki elég szemetest, mert az neki többletköltség, a panaszok azonban nálunk csapódnak le. Nem médiakampányokra van tehát szükség, amelyek tíz- és százmilliókba kerülnek, hanem be kell állítani a költségvetésbe a rendszeres járdatakarítás, graffitimentesítés költségét, melynek révén az itt élő emberek közérzete észrevétlenül javul.

Említette az intézmények fenntartását. A kormány egészségügyi és oktatásügyi ámokfutása mennyiben érinti a kerületet?

Az iskolákat, a pedagógusokat érinti a kötelező óraszám emelkedése, ez általános probléma, az országban több ezer pedagógust bocsátanak el az ágazatból. A kerületben is kénytelenek voltunk megtenni bizonyos lépéseket, de nálunk olyan mértékű megszorítást vagy intézménybezárást nem jelentett, mint más településeken vagy kerületekben. Egyszerűen azért, mert stratégiában gondolkoztunk, a racionalizálásokat már megtettük 1998 és 2002, illetve 2002 és 2006 között. Ilyenkor bizonyosodik be, hogy van értelme a folyamatosságnak, ha nem minden ciklus új városvezetése új csodákat akar kitalálni, új programot akar hirdetni. Nálunk tehát léteznek a ciklusokon átívelő gazdálkodási, intézményracionalizálási folyamatok, és ezt egy összehangolt elgondolás alapján valósítjuk meg, ezért nálunk nagy katasztrófa nincs. Persze a finanszírozási olló egyre nyílik, minden évben egyre rosszabb a helyzet.

Az egészségügy már keményebb dió. Az önkormányzat kórházat nem tart fenn, sőt a járóbeteg-szakellátás sem lenne kötelező feladat. 1997-ben a főváros már be akarta zárni a kerületi szakorvosi rendelőt. Akkor az önkormányzat átvette, és komoly összegekkel dotáltuk eddig is, most is. Persze szeretnénk a költségeket lefaragni, amennyire lehet. A teljesítményvolumen- korlátok itt is súlyos problémát jelentenek, de nem akkorát, mint egy kórházfenntartó önkormányzatnál.

Az ámokfutás leginkább minket érintő következménye például a János Kórház túlzsúfoltsága, a Budai Gyermekkórház megszüntetése, melyek nagymértékben érintik az I. kerületi polgárokat is. Azok az áldatlan állapotok, amelyek például a szülészet, gyermekgyógyászat területén ma a János Kórházban kialakultak, az, hogy 30–40 ágy kell hogy ellásson 600 ezer embert és az agglomerációt, egyszerűen méltatlan. Mivel ez felveti az egészségügyi ellátáshoz való alkotmányos jog biztosításának problémáját, ezzel kapcsolatban kezdeményeztük az állampolgári jogok országgyűlési biztosának vizsgálatát. Komoly mértékben vontak el kapacitásokat a budai területről, mondván, hogy járjunk át Pestre, abból a cinikus felelőtlen kormányzati meggondolásból, hogy az itt élők megengedik maguknak a magánkórházas ellátás igénybevételét. Az önkormányzatnak ilyen esetben módjában áll, sőt kötelessége, hogy szót emeljen és minden alkotmányos eszközzel tiltakozzon, valamint tájékoztassa az embereket, hogy mit tehetnek.

Olvastunk arról az újszerű kezdeményezésről, hogy találkozott a környező fővárosok történelmi városrészeinek vezetőivel, mik voltak a legérdekesebb tapasztalatok?

A Budai Vár iránt nagy a nemzetközi érdeklődés. Évek óta keresnek meg minket különböző kapcsolatfelvételi szándékkal. Három stratégiai kört alakítottunk ki nemzetközi kapcsolataink építésében. Az egyik: a határon túli magyar közösségek egy-egy, többségében magyarlakta városával felvettük a kapcsolatot. Ez kifejezetten a határokon átívelő nemzeti összetartozás erejét hivatott példázni: testvérvárosi kapcsolatokat ápolunk Székelyudvarhellyel, Zentával, Lendvával. Régebbi keletű a pozsonyi óvárossal való együttműködésünk, és néhány éve felvettük a kapcsolatot Prágával és Béccsel is.

10 testvérvárosa van az önkormányzatnak, és ebből a 4 közép-európai történelmi főváros városmagjának az együttműködése azért újszerű kezdeményezés, mert itt már nem bilaterális, hanem multilaterális együttműködésről beszélhetünk. Rájöttünk, hogy közösek a problémáink, ami az idegenforgalmat, a városüzemeltetést, a műemlékek megóvását és bemutatását, vagy akár a kulturális életünk megszervezését illeti, és ezekben a kérdésekben sok ötlettel szolgálhatunk egymásnak. A polgármesteri csúcstalálkozó a Várban azért volt nagyon kellemes meglepetés, mert ezeken a részben hivatalos, részben informális beszélgetéseken ráébredtünk, hogy Európa kinyílt. Manapság a tengerentúlról ideutazó turista nem egy várost fedez fel, hanem meglátogatja a környező országok fővárosait is. Ezért a citymarketingben egymásnak nem csak riválisai, hanem akár kiegészítő kínálati partnerei is lehetünk. Össze kell tudnunk hangolni az érdekeinket, érdemes lenne a fővárosok szintjén is létrehozni ilyen együttműködést, mint amit mi a történelmi városmagok szintjén megkezdtünk. Hasznos lenne átvenni azt a stratégiai gondolkodást, amit Bécs vagy Prága fel tud mutatni belvárosával kapcsolatban, ahol a nemzeti jövedelem egy meghatározott százalékát arra fordították, hogy a kiemelt turisztikai centrumokat rendben tartsák, méltó módon mutassák be. Nálunk azonban az ígéretek ellenére a főváros lepusztulása folyik. Ahelyett, hogy világvárossá épülne Budapest, egyre provinciálisabbá kezd válni. Mert nem attól válik egy város világvárossá, hogy melegfesztivált, meg minden hétvégén futóversenyt rendeznek benne. Nálunk a médiapolitizálás, a populáris akciók viszik el azt az energiát, amit egyébként arra kellene fordítani, hogy a város rendben legyen, tiszták legyenek az utak és virágosak a parkok, és fel legyenek újítva a házak. Budapest adottságai gyönyörűek, méltó társa lehetne az összes közép-európai fővárosnak, de sajnos minket már lassan Pozsony is leköröz. Hiszen ott dinamikus, hihetetlen mértékű városrehabilitációs program folyik, ellesték a trükköt a prágaiaktól, akik ezt egy jó évtizeddel korábban megcsinálták. Máshol elképzelhetetlen lenne, hogy a kockaköves utak ilyen rossz állapotúak legyenek, mint a Várnegyedben; hogy nem tudjuk megbecsülni, két vagy tizenkét évig lesz felállványozva a Mátyás-templom, mivel a beígért összegeknek csak töredékét folyósítja a kormányzat. De folytathatnám még a sort a Várbazár szégyenteljes elhanyagoltságával, a várbarlanggal...

Ön többféle diplomával rendelkezik, és talán érdekes lehet az Olvasók számára, a polgármester vajon melyiket tudja leginkább hasznosítani?

Jogot és szociológiát végeztem, a kettő szintézisével, tehát jogszociológiával foglalkozom, ezt tanítom az ELTE-n. Először inkább a jogi végzettség erényeit, tapasztalatait éreztem polgármesteri munkám során, a rendszerező, racionális jogi gondolkodás sokat segített abban, hogy az előttem lévő ügyeket meg tudjam ítélni, problémákat meg tudjam oldani. Abban is segített, hogy megértsem a közigazgatás nyelvezetét is, illetve azokat a jogszabályi, rendeleti előírásokat, amelyek ránk vonatkoznak. Annyira kell átlátnom az államháztartási törvényből, a forrásmegosztásból ránk vonatkozó részeket, hogy megértsem a szakemberek okfejtését, problémafelvetését.

Azt gondolom, ez egy választott tisztségviselő dolga. A szociológiai háttérismeretek pedig támpontot jelentenek, amikor abban kell dönteni, hogy mi legyen egy intézményrendszer jövője. Amikor például azon kellett gondolkodni, hogy például hány óvodát működtessünk, teljesen világosan lehetett látni, hogy egy elöregedett kerületben – egyszerűen a biológiai óra okán – hamarosan fiatalabb nemzedékek fognak megjelenni. Ez az oka, hogy nálunk már enyhén emelkedik a születésszám. Ezek a törvényszerűségek modellezhetők, jól nyomon követhetők. A szociológia nagyon sokat segít abban, hogy megértsük, az egyes csoportok – mint a nyugdíjasok – nem önhibájukból kerülnek olyan helyzetbe, amiben vannak, hanem itt társadalmi okok játszanak szerepet. Ha megérti az ember a magyar társadalombiztosítás válságát, azon lesz, hogy az egyre nehezebb helyzetbe kerülő idős polgártársainkat valamilyen módon segítse. Az állam helyett a problémákat megoldani nem tudjuk, de apróbb intézkedésekkel próbáljuk a nyugdíjasokat támogatni.

Míg nálunk a műemlékeken időről időre megjelennek a graffitik, külföldön eredményesen küzdenek ezek ellen. Milyen jogszabályi törvénymódosítás lenne szükséges?

Budapesten hajlamos azt hinni az ember, hogy ez a helyzet megváltoztathatatlan. Pedig Berlin, Stockholm, de akár London vagy Párizs belvárosa sikerrel le tudta győzni ezt a káros divathullámot. De ennek feltételei vannak. Például Franciaországban a festékszóró spray-kre igen magas adót vetett ki az állam. Másrészt az elkövetőket szigorúan büntetik, lényegesen szigorúbban, mint Magyarországon. Nálunk az elmúlt évtizedben nem volt egységes jogpolitika. Azért látjuk a helyzetünket sokkal tragikusabbnak, mert az elmúlt években kampányszerűen megtisztítottak ugyan egy-egy aluljárót, de más nem történt, így tehát érdemes különböző épületeken graffitiket elhelyezni, mert sokáig láthatók maradnak. Mivel a hatóságok nem tettek semmilyen intézkedést, lassan az itt élők kezdték elfogadni, hogy ez a természetes állapot. Ezen a területen is szemléletváltásra lenne szükség.

A Budavári Önkormányzat kidolgozott egy három pillérből álló stratégiát. Ennek első pillére a megelőzés. Felvilágosító kampányt szerveztünk a fiataloknak, melynek során az iskolákat, a közintézményeket, a könyvtárakat, mozikat tisztítottuk meg; az akciók keretében a fiatalok távolították el a graffitiket. Azt gondoltuk, hogy ha valaki részt vett egyszer egy ilyen faltakarításban, másképp tekint utána a saját környezetére. Igyekszünk erősíteni a lokálpatriotizmust, és tudatosítani, hogy városunk szép falfirkák nélkül is.

A program másik pillére egy szankciórendszer, melyhez alkottunk egy szabálysértési tényállását. Ezt egyébként a büntető törvénykönyvben is meg kellene tenni, hiszen ez a jelenség egyértelműen káros a társadalomra. Ennek kimondása a törvényhozás feladata lenne. Eddig alig indultak büntetőeljárások emiatt, ezek a rongálások nehezen büntethetők, tettenérés szükséges hozzá és általában fiatalkorúak az elkövetők. Három éve bent van a törvényjavaslatom az országgyűlés előtt, de még napirendre sem vették.

A harmadik elem városgazdálkodási: a folyamatos tisztítás. Először pályázatot írtunk ki társasházak részére, de csekély volt az érdeklődés. Ezért az építési szabályzatba beépítettünk egy elemet, hogy városképi, műemlékvédelmi szempontból frekventált helyeken a magántulajdonosok is kötelezhetők a graffiti eltávolítására, ennek elmulasztása pedig bírságolható lesz. Ezzel nem az a célunk, hogy beszedjük a bírságot – hiszen a felszólítást követően az önkormányzat ingyen eltávolítja a firkákat –, hanem az, hogy a társasházakat rábírjuk arra, hogy legalább hozzájárulást adjanak a falak megtisztításához. Ahhoz, hogy eredményesek lehessünk, szükségünk van a polgárok együttműködésére is.

Polgármester Úr, köszönöm a beszélgetést.